Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Hercules munkái


Hercule Poirot ránézésre igazán nem emlékeztet egy antik görög hősre. Azonban - érvel a legendás nyomozó - ő is, mint Hercules, azt a feladatot vállalta magára, hogy megszabadítja a társadalmat annak legrémisztőbb szörnyetegeitől. Nyugdíjazásának békés napjaira készülődvén Poirot úgy dönt, hogy már csak tizenkét esetet vállal: ezek lesznek az ő személyes "herkulesi munkái", olyan különleges ügyek, amelyek méltók a kis belga zsenialitásához, és amelyek mind a következtetés művészetének hőstetteiként vonulnak majd be a bűnügyi krónikákba.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Lord Edgware meghal


Míg a lord haláláról már a regény címéből értesülünk, és az írónőt ismerve ez csakis gyilkosság lehet, addig a tett elkövetésének oka nem ennyire nyilvánvaló. Magyarázatként kínálkozik szinte azonnal, hogy a lordnak nem állt szándékában elválni szépséges feleségétől, aki máshoz kívánt nőül menni, ám Poirot még az áldozat halála előtti napon személyesen találkozik vele, és a lord közli a felügyelővel, hogy semmi kifogása a válás ellen. Akkor hát miért kellett meghalnia? A talány megfejtése olyan nagy kihívást jelent Poirot számára, hogy néha már a hűséges Hastings is kezd Japp felügyelővel egyetérteni abban, hogy még egy akkora zseni is tévedhet néha, mint Poirot. Holott erről szó sincs.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

A titokzatos ellenfél


Tommy Beresford és Prudence Cowley (barátainak csak Tuppence) az első világháború végével nehéz helyzetben találják magukat. Állás nincs, még kilátás sincs rá, viszont valamiből élni kell. Elhatározzák hát, hogy megalapítják az Ifjú Kalandorok Rt-t. Hirdetést is feladnak a lapokban: "Két ifjú kalandor felbérelhető. Jó fizetségért bármit megteszünk, bárhová elmegyünk. Semmilyen észszerűtlen ajánlatot nem utasítunk vissza.". És aki keresei a bajt, az meg is találja... Első feladatuk Jane Finn előkerítése. Jane öt évvel azelőtt tűnt el, valószínűleg fontos iratokkal. Jane unokatestvére a lányt akarja, az angol titkosszolgálat az iratokat. És Tommyt meg Tuppence-t nem tántorítja el, hogy a nyom régen kihűlt. Belevetik magukat a nyomozásba és útjuk hamarosan keresztezi Mr. Brownét, aki könyörtelen, nagystílű és felettébb titokzatos ellenfélnek bizonyul.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Az alibi


A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary... Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap...
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

A Tél Katonája - Hidegfron


1954: A Tél Katonája a Szovjetunió legerősebb fegyvere. A legveszélyesebb titkos küldetéseket hajtja végre. Egyetlen célja: teljesíteni a parancsot. Csakhogy ő nem mindig volt a Tél Katonája… 1941: A tizenhat éves Bucky Barnes csatlakozni szeretne az USA II. világháborúban harcoló seregéhez, de a helyi parancsnok megakadályozza ebben. Amikor felájánlják neki, hogy kiképzik az Egyesült Királyság titkosszolgálatának ügynökévé, Bucky előtt megcsillan a remény, hogy hőssé válhat. Ám alig ér Londonba, máris menekülnie kell egy rejtélyes orgyilkos elől, ráadásul egy olyan lány társaságában, aki a háborúban harcoló felek mindegyike számára értékes titok birtokában van. Több mint egy évtizeddel később a Tél Katonája ugyanazt a rejtélyt próbálja megoldani, amit annak idején Bucky. Az időn átívelve nemcsak a küldetésük, hanem az életük is összekapcsolódik; ám arra egyikük sem számít, hogy mindez hatással lesz a saját, személyes háborújuk kimenetelére is.
U dodávateľa
13,38 € 14,08 €

Ha értem jönnek éjjel


"Ha mindenkit csatasorba állítanak, mégis honnan jönnek majd a terroristák?" A kínai kormány még napjainkban is kegyetlenül üldözi az ujgurokat. Ez a muszlim kisebbségi csoport 2017 óta a huszadik század rémségeire emlékeztető elnyomásban él Kína csúcstechnológiás, mindent látó megfigyelőállamában, ahol az internálótáborokban feltehetőleg több mint egymillió embert tartanak fogva. Ez a realitás határozza meg Táhir Hamut Izgil életét, akinek költő barátai sorra tűntek el, és őt magát is börtönbe zárták. Miután 1996-ban megpróbált külföldi tanulmányútra menni, a rendőrség addig kínozta, míg be nem ismerte a koholt vádakat, ezt követően átnevelő munkatáborba küldték. De Táhir három év raboskodás után sem gondolta volna, hogy évtizedekkel később olyan radikálisan oldja meg az ujgurkérdést a kínai kormány, amit ma már népirtásnak tekintünk. A Ha értem jönnek éjjel Táhir Hamut Izgil szülőföldjének politikai, társadalmi és kulturális elpusztításáról szól. Mióta a tömeges internálások megkezdődtek, a vezető ujgur értelmiségiek közül egyedül neki sikerült megszöknie Kínából. Könyve kétségbeesett segélykiáltás a világnak, és tiszteletadás barátai és ujgur honfitársai előtt, akiket elhallgattattak. Ai Weiwei, a világhírű képzőművész és emberjogi aktivista, az 1000 év öröm és bánat szerzője szerint Táhir művét "nem nevezhetjük csak >>jó könyvnek
U dodávateľa
13,38 € 14,08 €

Függés - Koppenhága-trilógia III.


A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia harmadik kötete, a Függés a női lélek belső világába kalauzol el, kendőzetlen nyerseséggel beszél a női-férfi kapcsolatok útvesztőjéről, a kábítószer-függőségről és a leszokás felé vezető út pokláról. "Ha fölemelem a fejem, fáj a nyakam, de ha leteszem a párnára, megindulnak felém a falak, egyre közelebb jönnek, és elfogy a levegő a kis szobában. Ha leteszem a fejem, állatok nyüzsögnek a takarómon, apró, undorító, csótányszerű bogarak ezrével, a testemen mászkálnak, bekúsznak az orromba, a számba, a fülembe. Ugyanez történik, ha egy pillanatra becsukom a szemem, az állatkák ellepnek, nem lehet megállítani őket. Sikítani akarok, de nem tudom kinyitni a szám. Különben is, lassan kénytelen vagyok belátni, hogy nincs értelme sikítani. Senki sem reagál, senki sem jön oda hozzám." "Annyi fölösleges szenvedést okoztam neki, és soha nem fogja megérteni, hogy miért."
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Három nap augusztusban


Egy csokoládéüzlet, ami menedéket nyújt a sötét időkben. Berlin, 1936 augusztusa: Elfie életének állandó velejárója a szorongás, de a Sawade csokoládéboltban – ahol üzletvezetői tisztséget tölt be –, a nugátból, pralinéból és marcipánból készült édességek között mindig megnyugvásra lel. Az Unter den Linden sugárúton található üzlet nemcsak Elfie-nek, hanem a kollégáinak és a szomszédainak is örömöt nyújt a viszontagságos időkben. Az édességmester, az üzlet fölötti lakásban élő idős hölgy, a közeli könyvkereskedés zsidó tulajdonosa, a szomszédos hotel londinere, az egyiptomi származású bártulajdonos, a kis virágárus lány, a sétálgató emberek, a koldusok – mind az élő és lélegző Berlin részesei, akik még az embertelen időkben is megőrzik emberségüket, hiába látszik elveszni a város. Az egyre szélsőségesebbé váló rezsim, valamint a berlini olimpiai játékok miatt kialakult felhajtás árnyékában Elfie felfedezi egy különleges trüffel titkát és egy tiltott szerelem történetét. De vajon lesz bátorsága követni a szívét? Anne Stern bestsellerszerző regénye olyan életképet tár elénk az egykori Berlinről, amely emlékeztet, hogy mindannyiunknak szüksége van egy helyre, ahol a szépség uralkodik, és diadalmaskodik az öröm.
Na sklade 1Ks
12,82 € 13,49 €

Perikles


Shakespearova pozdní hra Perikles je především příběh o Dobru a Zlu, o Ctnosti a Hříchu, o lidském údělu. Příběh, který se kdysi vyprávěl na tržištích v Lepantu. Příběh připomínající Homérovu Odysseiu, středověká mirákula i kramářské písně a pouliční balady. Prastarý, prazákladní příběh, příběh starý ne několik set, ale několik tisíc let. Takové příběhy nelžou, i když se v nich dějí zcela nepravděpodobné, neuvěřitelné, ba zázračné věci.
U dodávateľa
10,35 € 10,89 €

V tieni olivovníkov


Antonia venovala celý svoj život výchove svojej jedinej dcéry, no tá si už začala budovať vlastný život a Antonia sa zrazu cíti osamelá. Uvedomuje si, že vzťah so ženatým mužom, ktorý je navyše jej šéfom, musí ukončiť. A tak urobí radikálny krok a rozhodne sa odísť pracovať do Chorvátska na ostrov Korčula do Vily Masliny. Vo vile sa stretáva s jej majiteľom, mladým a svojským Damirom, ktorý je plný ambícií. Chce to dotiahnuť ďaleko a vybudovať prosperujúci biznis. Na prvý pohľad pôsobí dokonale, no postupne vychádza na povrch, že čosi tají a nič nie je také, ako by sa mohlo zdať.
Na sklade > 5Ks
15,29 € 16,99 €

Kinizsi - Mátyás király hadvezére


Kinizsi Pál a magyar történelem egyik különös és kiemelkedő alakja. De ki volt valójában Kinizsi, akit már életében is legendák öveztek? Aki Mátyás királynak malomkő tálcán szolgálta fel az italt? Aki két halott törökkel a hóna alatt, egy harmadikkal a foga között járta győzelmi táncát a csata után? Vajon miféle érdekek mozgatták akkoriban az országot és az országnagyokat, s milyen szerep jutott mindebből Kinizsinek? A számtalan harci cselekmény mellett megismerhetjük a politikacsináló nagyurak, a korabeli udvari intrikák világát, valamint ugyancsak megjelenik Mátyás király híres Fekete Serege is, amelynek egyik vezére éppen Kinizsi lesz. Kinizsi különleges korszakban élt. Soha nem vesztett csatát. Részt vállalt a nándorfehérvári győzelemben, a felvidéki harcokban, ott volt Kenyérmezőnél, s a király testőrségének kiemelt és megbecsült kapitányaként jelen volt azokban az esztendőkben is, amelyekben az országnagyok Mátyás ellen árulást követtek el, és összeesküvéseket szerveztek. Kinizsi Pál élete igazi vérbő kalandregény, élete folytonos harcból állt, miközben állhatatosan szolgálta az uralkodót, és esküjét csak egyszer szegte meg... Hogy mikor és milyen esemény során? Megtudhatjuk ebből a fordulatos és lebilincselő történelmi kalandregényből.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Három özvegy - Lottie Parker 12.


„Bámulatos, mennyi fájdalmat képes elviselni az emberi test, mielőtt megadja magát a halálnak...” A fiatal özvegy, Éilis Lawlor az éjszaka közepén eltűnik, miközben két kisgyermeke békésen alszik. A konyhapulton hagyott lakáskulcs és telefon pedig nem sok jót ígér: Lottie Parker nyomozó érzi, hogy ez a bűnügy nem lesz egyszerű eset. A közeli tónál később egy sárga ruhás nő összetört testére bukkannak. Éilis az. A száját ragasztószalaggal tapasztották be. Valaki holtan akarta látni a gyönyörű özvegyet. Lottie kétségbeesetten keresi a brutális bűntény elkövetőjét. Kiderül, hogy az asszony egy özvegyeket támogató csoport tagja volt. Aztán újabb sárga ruhás női holttestet találnak egy szemétdombon… Jennifer is elvesztette a férjét. Hónapok óta nem látták a munkahelyén, a terápiás találkozókon sem jelent meg. Nyomtalanul eltűnt. Mit titkolnak az özvegyek? Sorozatgyilkos szedi áldozatait Ragmullinban. Lehet, hogy a megoldás a múltban gyökerezik. Lottie Parker versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot, mielőtt a gyilkos ismét lecsapna...
Na sklade 1Ks
14,72 € 15,49 €
  • 1 /5

Ahoj krásko


Rodinná sága ze současného Chicaga, v mnohém odkazující na legendární román Malé ženy. William Waters vyrůstal v rodině zasažené tragédií, bez lásky a zájmu rodičů. Když v prvním ročníku na univerzitě potká energickou a ambiciózní Julii Padavanovou, rozzáří se mu celý svět. S Julií do Williamova života vstoupí i její rodina, především její tři mladší sestry: Julii nejbližší Sylvie, snílek a knihomolka, a dvojčata, bohémská výtvarnice Cecelie a laskavá pečovatelka Emeline. Všichni Padavanovi přijmou Juliina nového přítele s otevřenou náručí. Životní cesty všech se však začnou různě komplikovat, až nakonec dojde ke katastrofálnímu rodinnému rozkolu, který všechny promění, mnohé rozdělí a zasáhne i další generaci... Dokáže takovou ránu někdy něco zacelit? Vychází v překladu Ondřeje Frühbauera.
Na sklade 1Ks
20,86 € 21,96 €

Szerelem a svájci Alpokban


Szerelmi bánat ellen forró csokoládé Köztudott, hogy a csokoládé-világbajnokságon Svájc verhetetlen, valamint a csoki mindenre gyógyír. Tudja ezt Mina is, aki épp szakított a pasijával, úgyhogy romokban az élete. Szerencse ebben az érzelmi katasztrófában, hogy keresztanyja egy hangulatos alpesi faházban él, ami ideális hely a sebek nyalogatására, ráadásul a friss hegyi levegő, a szikrázó hó, a snowboard és a kimerítő séta igen jótékony hatású, főleg ha utána jókora darab ínycsiklandó sajt és egy csésze mennyei forró csoki mellett mélázhat az ember az élet nagy kérdésein. Így hát Mina bepakol a bőröndbe, felpattan a vonatra, s miközben a célállomás felé suhan, lefekteti a kőkemény szabályokat: csokoládé minden mennyiségben, romantikáról pedig szó sem lehet. Igen ám, de mi van akkor, ha a vonaton összetalálkozik egy titokzatos és elképesztően szívdöglesztő pasival? Julie Caplin szenvedélye az utazás, és a kulináris élvezeteket sem veti meg. Élményeit, tapasztalatait beleszövi bájos, hangulatos regényeibe is. Legyen szó, Koppenhágáról, Brooklynról, Párizsról, Tokióról, Izlandról, az Adriai-tengerről vagy éppen a svájci Alpokról: Julie Caplin köteteinek szereplőit mindenhol újabb kalandok várják.
Na sklade 1Ks
14,18 € 14,93 €

Prédák háza


Te képes lennél megölni a legjobb barátodat? Képzeld el, hogy az új diáktársad egy gyilkos a világ egyik vezető felsőoktatási akadémiáján, ahova csak a legkiváltságosabbak kerülhetnek be. A Carnivora Akadémia előkészítője látszólag egy elit iskola, de hamar kiderül, a falai között évek óta szunnyadó, szörnyű titkok rejtőznek. Egy nap érkezik egy rejtélyes üzenet, melyben sötét játékra invitálnak. Felelsz vagy mersz? Habár mindenki megveti és kerüli a kitaszított diákot, a sors fintora, hogy neked szükséged lesz a segítségére. A játék és a nyomozás alatt közel kerülsz a gyilkoshoz, és ráébredsz, hogy talán mégsem ő a tettes. Vajon mi történhetett öt évvel ezelőtt az akadémia falai között? A múlt árnyai kísértenek, és hirtelen mindenki gyanússá válik. De vajon tényleg bízhatsz valakiben, aki a megtévesztés és az érzelmek manipulálásának mestere? Egy múltban elkövetett gyilkosság. Egy titkos társaság. Rejtélyek. És elfojtott vágyak, melyek akár a vesztedet is okozhatják. A játék nem engedi, hogy kiszállj, és amikor kiderül az igazság, megsemmisítő pusztítást mér majd rád.
U dodávateľa
14,42 € 15,18 €

A szomszéd titka mindig sötétebb


A tökéletesség álarca mögött bújik meg a könyörtelen igazság Mindenki a Hogarth utcában akar élni, a szép, fákkal szegélyezett sugárúton, a fehér házakkal. Westék, az új család tökéletesen beleillenek a képbe. Katherine és John őrülten szerelmesnek tűnnek, valamint tüneményes ötéves ikreik boldogan rohangálnak a gyönyörű smaragdzöld pázsitjukon. De az emberek hamarosan elkezdenek tűnődni: miért nem csatlakoznak a grillpartikhoz? Miért utasítják el, ha valaki bébiszitterkedne nekik? Miért nem invitálják be őket magukhoz soha? Minden családnak vannak titkai. Azonban semmit nem lehet örökké elrejteni, és az év legforróbb napján mindenre fény derül. A zárt ajtók mögött kibontakozik egy tragédia, és a hajnali madárcsicsergést szirénák hangja hasítja ketté. Ezután a békés Hogarth utca már soha többé nem lesz a régi. A #1 Amazon bestsellerszerző Nicole Trope lebilincselő és fordulatokkal teli pszichológiai thrillere tökéletes választás mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik. Már csak az a kérdés, te mennyire ismered a szomszédodat?
U dodávateľa
16,85 € 17,74 €

Mások országa


1944-ben az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi falujukban állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba. Mathilde, aki úgy érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas, szürke életre kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre, érzéki örömökre, kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia protektorátusba, Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó napsütés, az illatos virágok és zamatos gyümölcsök földje. Ám csalódnia kell, egészen másmilyen valóság vár rá, új hazája hamarosan az elveszett illúziók országává változik számára. A fiatal pár Mekneszben telepszik le, ahol a franciák lakta Újvárost láthatatlan, ám annál leküzdhetetlenebb határ választja el az araboknak otthont adó óvárostól. Míg Amin ádáz munkával igyekszik az örökül kapott terméketlen, köves földből virágzó majorságot teremteni, addig a pénztelenségtől, kirekesztettségtől és magánytól szenvedő Mathilde egyre elkeseredettebben próbálja megtalálni a helyét ebben az etnikai, társadalmi és vallási konfliktusokkal terhelt világban, ahol voltaképpen mindenki idegen, mindenki "mások országában" él: a francia telepesek éppúgy, mint a bennszülöttek, a katonák éppúgy, mint a földművesek. És mindenekelőtt a nők, akik az évszázados hagyományok, szokások, szabályok rabjaként élik az életüket a férfiak országában. A lázadás, a robbanás elkerülhetetlennek tűnik...
Na sklade 1Ks
15,52 € 16,34 €

A nap árnyéka - Erdély III.


Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet Móricz Zsigmond az ereje teljében lévő, tündöklő naphoz hasonlította: "Soha ilyen erős és fiatal nem volt a fejedelem" - írja róla az Erdély-trilógia befejező, harmadik részében. A hatalmát immár évek óta gyakorló uralkodót ambíciói arra sarkallják, hogy az egész világot "a bajból a jóra, a setétségből a nap világosságába" fordítsa, Erdélyt függetlenítse az osztrák és a török befolyástól, majd újraegyesítse Magyarországgal. Ám felmerül a kérdés: vethet-e a fényes sugarú napra árnyékot bármi vagy bárki? Móricz válaszában ez az árnyék a hitves, a magánytól és féltékenységtől gyötört fejedelemasszony, Károlyi Zsuzsanna, akinek mintha egyáltalán nem lenne fontos a hatalom, kizárólag a férje birtoklása, és aki nem képes elfogadni, hogy "a fejedelem nem magáért van, hanem az országért". Kettejük konfliktusa a fény és árnyék egymást kioltó, ám egymás nélkül nem létezhető kettősének izgalmas dinamikáját tükrözi, miközben a történelem kereke megállíthatatlanul forog tovább, magával sodorva egyéneket és nemzeteket egyaránt.
U dodávateľa
12,02 € 12,65 €

Könnyűszív


Képes-e szeretni a szív oly sok csalódás után? Caroline Ansley és Charles Doyle valaha szerették egymást, de egy brightoni utazáson a kapcsolatuk véget ért. Azóta is ugyanabban a faluban laknak, így elkerülhetetlen, hogy találkozzanak, de ma már csak kimért, hűvös viszonyt ápolnak. Édesanyja halála után a férfi európai körútra indul, míg távollétében a közeli birtokra új intéző érkezik. Joshua Smith elnyeri Caroline szívét, és már az esküvőt tervezik, amikor Charles újra felbukkan. A házasság híre felkavarja a férfit, de nemcsak Charles zavarodik össze, Caroline-ban is feltörnek a régi emlékek, amikről azt hitte, már jó mélyen elzárta őket a szívében. Az élet megismétli önmagát, amikor a társaság ismét Brightonba megy, és bár egyiküknek sincs kedve a közös utazáshoz, a fájdalmas, tengerparti emlékek felelevenítéséhez, a sors úgy hozza, hogy együtt kell elindulniuk. Vajon túl tudnak lépni a múlt sérelmein? Őrzik még a szerelmet, amit egymás iránt éreztek? Létezhet második esély azután, ahogy Charles elbánt Caroline-nal, vagy a tengerparton végleg elválnak útjaik? Hadházi Anita második regénye a népszerű Örökölt múlt világába, a 19. századi Angliába viszi vissza az olvasót. A Könnyűszív egy magával ragadó történet a második esélyről és a szerelemről, ami átragyog a nehézségeken.
U dodávateľa
14,96 € 15,75 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King