Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Mintha követ ennél


Wojciech Tochman azt követően is a romokban heverő Boszniában maradt, hogy a haditudósítók többsége szedte a sátorfáját. A daytoni békeszerződés megkötésével a háború ugyan véget ért, de megkezdődött annak legalább annyira megrázó utóélete: a történtek rekonstruálása, a tömegsírok feltárása, a névtelen áldozatok azonosítása és a túlélők gyászmunkája. Tochman egy lengyel származású antropológus, Ewa Klonowski társául szegődik, hogy dokumentálja a boszniai özvegyek és árvák - anyák és feleségek, lányok és testvérek - törekvését, hogy megtalálják és méltóképpen eltemessék szeretteik maradványait. Azoknak a férfiaknak a csontjait, akikkel rendszerint egy hátulról vagy felülről leadott fejlövés végzett. A lengyel tudósító 2000-ben kezdett el dolgozni a muszlim túlélők traumáiról szóló tényirodalmi könyvén, amelyhez később két fejezetet toldott. A könyv 2002-es első kiadása óta számos nyelven megjelent, több kiadást ért meg. Srebrenica, Potočari, sziklák, kövek, üregek. Ruhafoszlányok, csontok, maradványok. Távirati stílus, szikár tények, kopogó szavak. A rövid, lakonikus mondatok: akár a nehéz kövek - megülnek a gyomrunkban, és idő kell hozzá, hogy megemésszük őket.
U dodávateľa
11,24 €

Átkozott örökség


Szabó Ágota épphogy kiheverte az északi hajóútján végzett nyomozás fáradalmait, amikor újabb furcsa ügybe botlik. Kedvenc edzőtermének vezetője fordul hozzá: az Ezüst Borostyán Idősek Otthonában élő nagynénje, Júlia néni ugyanis elhunyt, és ígéretével ellentétben nem rá, hanem egy ismeretlen férfira hagyta tetemes vagyonát. Gota képtelen cserben hagyni a kétségbeesett edzőt, megígéri, hogy az In Time csapata pro bono utánanéz a dolognak. Gyanújuk azonnal felerősödik, amikor még egy, Júlia néni ügyéhez hasonló esetre bukkannak. A kutakodás pedig végképp vészjósló fordulatot vesz, amikor két érintett ügyvéd gyilkosság áldozata lesz...
U dodávateľa
15,46 €

The House of Seymour


Will his ambition be her destiny or her downfall? Praise for Joanna Hickson: ‘An intriguing tale, told with confidence’ The Times ‘Rich and warm’ Sunday Express 'Bewitching' Woman & Home In the shadow of Wolf Hall, can one woman claim her own destiny? When Isabel Williams is betrothed to John Seymour, Lord of Wolf Hall Manor, she hopes that love and respect will come, despite his ruthless streak. As John’s ambition draws them into the orbit of the divided court of the young King Henry VI, his hunger to succeed takes on a darker edge. Isabel realises her husband will pay any price to get what he wants, even if it means destroying those he has sworn to protect… Can Isabella forge her own path surrounded by treachery and betrayal?
U dodávateľa
13,49 €

Utolsó esély Párizsban


Egy kiégett, dúsgazdag rendező, egy elhidegült házaspár, egy idős, özvegy nő, egy szerelmes egyetemista, egy fiatal pincérlány, egy háború elől menekülő testvérpár... Mindannyiuk múltja más, jelenüknek azonban van egy közös pontja: Párizs, a váratlan találkozások és új lehetőségek helyszíne. Néha romantikus, néha szedett-vedett, néha ijesztő. Színes színpad a legkülönfélébb mesékhez. Az Utolsó esély Párizsban az újrakezdések története. Szereplői hétköznapi figurák hétköznapi történetekkel, hétköznapi titkokkal. A különleges bennük, hogy mindannyian képessé válnak szembenézni önmagukkal. Ki tudja, talán a város teszi... Lynda Marron első regénye szerethető, inspiráló történet a bennünk rejlő erőről, az új esélyekről, arról, hogy sosem késő újrakezdeni. Varázslatos történet, ami azt sugallja, hogy mi választjuk meg a sorsunkat.
U dodávateľa
18,31 €

Színek és évek


"Boldog és szép volt ez az elillanó idő, üde ragyogású színek és súlytalan, lebbenő évek. Mintha a keringő ütemeire röpültek volna el fölöttem, mély, édes félandalodás közepett. Néha még most is lebegek és forgok így álmomban; a régi, akkori divatos valcerek dallama tér vissza - és derűs kedvvel ébredek olyankor." A világ- és a magyar irodalom feledhetetlen remekműveit tartalmazó Alexandra klasszikusok-sorozat exkluzív minőségű kiadványai méltó díszei bármely könyvespolcnak.
U dodávateľa
16,90 €

A boldogságnak nyolc karja van


Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és a reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával. A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke. Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökdöső, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?
U dodávateľa
16,87 €

The Flightless Birds of New Hope


Three estranged siblings—and a high-maintenance cockatoo—reunite in a luminous novel about forgiveness, connection, and the complexities of family by the author of Sorry for the Inconvenience. Upon the sudden deaths of their bird-obsessed parents, the three Shah siblings reunite. Aliza has spent years holding their crumbling family together, caring for their younger brother, Sammy. And Aden, named executor of the estate, finds himself resentfully facing the one member of the family who always got their parents’ undivided love: their famous Bollywood-bopping cockatoo, Coco. One reckless night, Aden opens Coco’s cage, letting her do what he did a decade ago—fly away from home. In a panic, the siblings set off to recover her, armed with only Coco’s tracking chip and the fragile hope they might set things right. What they think will be a quick search and rescue becomes a two-week cross-country road trip, where old grudges resurface, relationships are tested, and long-buried dreams stir awake. As Coco, meanwhile, forges her own path to the past, Aden, Aliza, and Sammy follow—not just the bird, but the possibility of something more: a way back to each other.
U dodávateľa
13,49 €

Palaver


FINALIST FOR THE NATIONAL BOOK AWARD FOR FICTION'Such a joy' Ocean Vuong'It'll break and remake your heart' Andrew Sean Greer'You want this gorgeous book' RO KwonIN TOKYO, the son works as an English tutor, drinking his nights away with friends at a gay bar. He's entangled with a married man, too. But while he has built a chosen family in Japan, he is estranged from his family in America, particularly his mother, whose preference for the son's troubled homophobic brother pushed him to leave home. Then, in the weeks leading up to Christmas, ten years since they've last seen each other, the mother arrives uninvited on his doorstep. Separated only by the son's cat, the two of them clash. The mother, wrestling with memories of her youth in Jamaica and her own complicated brother, works to atone for her missteps. The son initially struggles to forgive, but as they share meals, conversations and an eventful trip to one of the oldest cities in Japan, both mother and son start to reckon with the meaning of 'home' - and whether, perhaps, they can find it in each other.
U dodávateľa
19,99 €

The Defender - A védő - (Különleges kiadás)


Be kell tartania a szabályokat... de érte mindet megszegné. A Blackcastle Football Club csapatkapitányaként és a sportág egyik legjobban fizetett játékosaként Vincent DuBois-nak a világ tetején kellene állnia. Ám amikor hírneve váratlan veszélybe sodorja, a legrosszabb rémálmával találja szemben magát - titokban egy lakásban kell élnie az edzője lányával, miközben pontosan tudja, hogy a lány túlságosan nagy kísértést jelent számára ahhoz, hogy ellenálljon. Amikor az újonnan kialakult lakhatási körülmények egy fogadáshoz vezetnek, ami még közelebb sodorja őket egymáshoz, a fiú rájön, hogy nagyobb bajban van, mint gondolta. Vincent mindig a győzelemre hajtott - de Brooklynért talán mindent kockára tesz. Sporttáplálkozási szakértőként és egy legendás edző lányaként Brooklyn Armstrong hozzászokott a nagyképű sportolókhoz. Mégis, senki sem tud úgy az idegeire menni, mint Vincent, a legjobb barátnője idegesítően öntelt (és elképesztően vonzó) bátyja. Brooklyn azért hagyta el Kaliforniát, hogy új életet kezdjen, és Vincent pontosan az a fajta figyelemelterelés, amire nincs szüksége. Most azonban a szomszéd szobában alszik, miközben a lány karrierje bizonytalan, és a védekezése egyre hatástalanabbá válik lakótársával szemben. De bármennyire is izzik közöttük a levegő, egy kapcsolat a csapatkapitány és az edző lánya között sosem működhet...vagy mégis?
U dodávateľa
21,12 €

Manyunya


Narine és Manyunya az iskolai kórusban találkoznak, amikor egy fellépés során a színpad összeomlik, ők pedig egymásra zuhannak. Innen indul történetük, és ezután egymást érik a feledhetetlen kalandok és csínytevések: a lányok egy nap tetvekkel borítva ébrednek, máskor majdnem lelövik a tesitanárukat, aztán Manyunya halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe... A két lány együtt nő fel az örmény kisvárosban, ahol Manyunya legendás nagymamája, Mamó süti a világ legfenségesebb süteményét, a nyarak végtelennek tűnnek, a felnőttek szabályai kijátszhatók - és ahol minden sarkon új történet vár. Narine Abgarjan hatalmas sikerű első regénye még inkább önéletrajzi ihletésű, mint későbbi művei. Nem csupán az írónő gyerekkorának nosztalgikus emlékekből és gyermeki fantáziából újraalkotott világában játszódik, de az Abgarjan család ténylegesen is szereplője sok mókás jelenetnek. Narine és Manyunya kalandjaiban mindenki ráismerhet a barátság varázslatos élményére és arra a különös szabadságra, amit csak gyerekként élhetünk át.
U dodávateľa
15,49 €

No Stone Left Unturned


A brand new police mystery novel set on the shores of Lake Erie, Pennsylvania. Perfect for fans of Ann Cleeves, LJ Ross and Louise Penny.***‘An unforgettable cast’ USA Today Bestseller Carissa Ann LynchWhen a local Erie vet is shot during a robbery, Erie City Police Detective Matthias Honeywell and his partner Cassie Malone are tasked with pursuing the perpetrators. But as they close in on the truth, a mysterious sniper targets those involved in the case.Emma Anderson has seen more than her share of cases since becoming a journalist in Lake Erie, and with news of the shooting becoming local interest, her instincts kick in. What she didn’t expect to uncover was a secret that could cause an ethical dilemma between Matthias and Cassie.As the search for the sniper continues and the investigation taking a dark turn, Cassie and Emma find themselves caught up in a kidnapping plot. As the women are forced to draw on their resourcefulness to survive, will they manage to escape or is time against the? raise for Annette Dashofy:‘A superb police procedural. Fantastic, fast-paced and tension-filled’ ?????‘Couldn’t stop reading… gritty’ ?????‘An outstanding grab-you-by-the-throat series… addictive’ ?????‘Lots of twists and turns’ ????‘An innovative mystery… a captivating story’ ????‘Gripping, fast-paced, well-written and realistic, I highly recommend’ ?????‘A mystery that every mystery lover will enjoy’ ?????
U dodávateľa
13,49 €

Halál Velencében


Gustav Aschenbach, egy népszerű, idősödő író Velencébe látogat. A kifogástalan életet élő, szigorúan erkölcsös, fegyelmezett férfi egy lengyel kamaszfiú, Tadzio személyében felfedezi a szépség ideálját, ennek a botrányos élménynek a hatására pedig megkérdőjelez mindent, amit korábbi életében gondolt. A kisregény nem csupán a testi és morális leépülés tragikus regénye, de a valódi művészlét felfedezésének műve is.
U dodávateľa
14,08 €

Szenvedélyes hadviselés - Gyűlöllek szeretni 1.


"Öt éve nem láttam a csajt, de most visszatért, hogy megkeserítse az életemet." "Öt éve nem láttam a seggfejet, de most tőle függ a biztonságom." Besztercy Bálint maga mögött hagyta megalázásoktól terhes múltját, de úgy látszik az nem ereszti. Amikor bokszedzőként veszélybe kerül a megélhetése, muszáj az albérletbe lakótársat keresnie, amíg kitalálja, hogyan rángassa vissza a csőd széléről a vállalkozását. Aztán megjelenik a lakótárs-jelölt, akitől Bálint annyi sebet szerzett, és aki most készül felforgatni az életét. Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és biztonság reményében. Önvédelmet akar tanulni, de fogalma sincs, kihez forduljon. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát, aki segíthetne, és aki ismét összekuszálja Adri érzéseit. A kényszerű összeköltözés mindkettejük számára előnyös, feltéve, ha nem szedik közben egymást darabokra. Két ellenség. Egy közös lakás. Fojtó múlt. Vágytól terhes jelen. Mi történik, ha két tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis.
U dodávateľa
15,49 €

The Complete Letters of Henry James, 1888–1891


The second volume in The Complete Letters of Henry James: 1888–1891 contains 131 letters, of which 80 are published for the first time, written from April 23, 1890, to January 3, 1891. These letters continue to mark Henry James’s ongoing efforts to care for his chronically ill sister, develop his work, strengthen his professional status, and build friendships. They also trace James’s efforts to write for the theater up to the afternoon before the first performance of The American.
U dodávateľa
96,99 €

Never Say Die


In this latest thriller from the Sunday Times bestselling author, defence attorney Jane Smith is back in the courtroom defending a notorious client, but her time is running out... Since taking on a famous celebrity client, defence attorney Jane Smith has been chased down, shot at, and threatened with contempt of court. She’s a survivor. For now. Jane Smith represents a Hamptons real estate mogul with more enemies than clients. When Jane’s own life is threatened, mounting a legal defence turns into self-defence. Knowing every day in court could be her last, she’s armed and ready: with brilliant arguments, hard evidence - and two Glocks. Until she hears the words “not guilty,” Jane Smith will Never Say Die. ___________________________________PRAISE FOR THE JANE SMITH THRILLERS'The phenomenal Patterson, one of the great storytellers of our time, does not often produce a new character, but he does here to stunning effect' Daily Mail'A gutsy heroine. A ticking clock. A breathless pace. Wow! This one had me reeling' JANE CORRY'Compelling' Crime Monthly___________________________________PRAISE FOR JAMES PATTERSON'It's no mystery why James Patterson is the world's most popular thriller writer ... Simply put: nobody does it better.' JEFFERY DEAVER'No one gets this big without amazing natural storytelling talent - which is what Jim has, in spades.' LEE CHILD'Patterson boils a scene down to the single, telling detail, the element that defines a character or moves a plot along. It's what fires off the movie projector in the reader's mind.' MICHAEL CONNELLY'James Patterson is The Boss. End of.' IAN RANKIN'The master storyteller of our times' HILLARY RODHAM CLINTON'One of the greatest storytellers of all time' PATRICIA CORNWELL'James Patterson is the gold standard by which all others are judged.' STEVE BERRY'Patterson knows where our deepest fears are buried . . . there's no stopping his imagination' NEW YORK TIMES BOOK REVIEW'Patterson is in a class by himself' GUARDIAN___________________________________Readers LOVE Jane Smith... ***** 'You are going to love Jane Smith! A tough, determined, stubborn and funny criminal defence lawyer in New York [...] she is a fantastic new character from one of my favourite authors.'***** 'This is undoubtedly one of the best legal thrillers that I have ever read.'***** 'Jane is a character that I quickly grew to love. She's a smart, takes no crap, and is just the right amount of sarcastic for me.'***** 'If I needed a criminal defence attorney, I would definitely want Jane on my side.'
U dodávateľa
13,49 €

Mengele bőröndje


A Mengele bőröndje - Josef M. két halála című regény két könyvből áll. Az első könyv Josef Mengele közel három évtizedig tartó, dél-amerikai bujdosásának történetét meséli el. A második könyv fikció - igaz, a valósághoz nagyon is közeli fikció: azt mutatja meg, mi történhetett volna, ha ezerkilencszázhatvanban, Buenos Airesben a Moszad ügynökei nem Adolf Eichmannt, hanem Josef Mengelét fogják el, őt hurcolják Jeruzsálembe és állítják bíróság elé... Josef Mengele a világ egyik legkeresettebb háborús bűnöse volt. Sosem fogták el. Öreg és szabad emberként halt meg Brazíliában. Bujdosásának valódi történetét jobbára színes, szélesvásznú legendák takarják előlünk, pedig az igazság talán amazoknál is megdöbbentőbb. E regényben, melynek elbeszélője maga, a főszereplő, nem csak a dél-amerikai évtizedek hiteles történetét ismerhetjük meg. Eljátszhatunk azzal a gondolattal is, mi történt volna, ha ezerkilencszázhatvanban az izraeli titkosszolgálat ügynökei Adolf Eichmann helyett Josef Mengelét, a Halál Angyalát fogják el és állítják bíróság elé Jeruzsálemben... Gyurkovics Tamás első regénye e két élet és két halál történetét meséli el.
U dodávateľa
14,06 €

Halálos kiállítás


J. D. Robb legújabb regényében a halál a művészetet másolja Manhattanben rengeteg a galéria és a gazdag műgyűjtő, akik egyetlen kézmozdulattal elindíthatják egy festőművész karrierjét. Egy férfi mégis az ismeretlenség homályában vergődik, ragyogó tehetségét nem ismerik el, miközben gyengébb képességű művészek abban a dicsőségben lubickolnak, amelyről úgy véli, neki jár. Ezért megfogadja, a következő naptól kezdve a város csak az ő munkásságáról fog beszélni. Így is történik, és Eve Dallas hadnagy még hajnal előtt annak a két galériatulajdonosnak a háza felé száguld, akiknek ajtaját rémisztő bűntett helyszínévé változtatták az éj leple alatt. A fiatal nő jelmezbe öltöztetett és gondosan beállított holtteste egy régi, németalföldi mester modelljére emlékeztet, Dallas pedig beleveti magát a nyomozásba.
U dodávateľa
12,67 €

dostupné aj ako:

Donut Squad: Make a Mess! (a Phoenix Comic Book): the laugh-out-loud Sunday Times bestseller!


The bagels are lying low, and now the Donut Squad are enjoying making their own malarkey. They're off camping! And hiding from bears! Anxiety Donut is on an adventure where what happens next is up to YOU! And L'il Timmy learns the Meaning of Life - so you can too! But the bagels can't be held back for long - their plan is about to be unleashed to kick the Donut Squad out of their own book. Will the Donuts be able to stop the? he sweet vs savoury royal rumble is back on - and it's going to get messy! The only thing guaranteed is that it will be gleefully hilarious!
U dodávateľa
13,49 €

A Play to Kill


From the No. 1 internationally bestselling author, Lars Kepler, comes another twisty murder mystery. ________________________Private Detective Julia Stark is hired to solve an impossible case: a deceased previous lover is haunting a theatre, determined to kill. Famous actress, Bianca Salo, is convinced her dead fiancé is stalking her. Just the night before, she tells Julia, she'd woken to find him standing over her bed, and a short while ago, he had broken into her dressing room and set fire to her dress. It's been three years since Bianca was told of her fiancé's sudden passing in a hotel room in Helsinki. She was in Stockholm at the time, playing the female lead in Macbeth, and collapsed on stage in her grief. The entire run was cancelled just a week after the premiere. Now, the ensemble and director have a second chance to perform the ill-fated tragedy. Julia accompanies Bianca to the rehearsals, to watch over her but to also survey the rest of the cast. Almost none of the actors have alibis for the incidents, and each of them have their own reasons to want to harm Bianca. Julia asks her ex-husband, Sid, to help investigate, and together, they try to solve the strange happenings. Then, things shift and it seems the stalker has entered the final, active phase of his pursuit, which Julia knows often ends in violence and death. Will she be able to find him before it's curtains for Bianca...?
U dodávateľa
22,99 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King