Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Amit a zebrákról feltétlenül tudni kell


A zebra az a jóféle lóféle, amiről azt hiszed, hogy mindent tudsz, pedig mégse. Sőt, még annyit se. Hallottál már például a csíkok váltakozásának óegyiptomi istenéről? Tisztában vagy vele, hogy a zebra simán ki tudja rakni a bűvös kockát? Egyből rávágod, hogy vajon a fű rejti-e a zebrát, vagy a zebra a füvet? Na ugye, hogy nem! Szerencsére most itt van ez a már megjelenésekor is zoológiai alapműnek számító könyvecske, amiből minden kiderül, amit a zebrákról feltétlenül tudni kell.
U dodávateľa
7,01 €

Vénusz titka - Regény egy elveszett festményről és egy tiltott szerelemről


Történet egy zseniális művészről és egy lehetetlen szerelemről. Firenze, 1510. A haldokló festőgéniusznak, Botticellinek egyetlen utolsó kívánsága van, el szeretne juttatni egy festményt és egy levelet múzsája és plátói szerelme, Simonetta Vespucci fiához. A sors azonban másképp akarja, és a műalkotás az üzenettel együtt elkallódik. Több mint ötszáz évvel később az összetört szívű restaurátorlány, Carla élete nagy lehetőségeként egy készülő Botticelli-kiállítás kurátoraként állást kap az Uffizi Képtárban. Egy olasz gróffal való véletlen találkozásának és a művészet iránti szenvedélyének köszönhetően olyan felfedezéseket tesz, amelyek nemcsak a Botticelliről alkotott elképzeléseit, de a saját életét is örökre megváltoztatják. A Vénusz titkában rejtélyek, érzelmek, árulások és szenvedélyek fonódnak össze egy múltat és jelent összekötő történetben. Bepillantást nyerhetünk mind a szépségtől vibráló reneszánsz Firenzébe és a ragyogó Medici-család életébe, mind a modern művészeti közegbe és azoknak az embereknek a világába, akik visszahozzák a fényre mindazt, ami elveszettnek tűnt.
U dodávateľa
16,90 €

Hamnet


Az 1580-as évek Angliájában, a pestisjárvány idején egy ifjú latintanár beleszeret egy rendkívüli, különc fiatal lányba, Agnesbe. A titokzatos nő kesztyűben, sólyommal járja családja földjét, jobban érti a növényeket és a bájitalokat, mint az embereket, rendszeresen fordulnak hozzá gyógyfüvei miatt. Miután összeházasodnak, Agnes központi szerepet tölt be a londoni színpadon felfelé ívelő karriert befutó fiatal férfi életében. Három gyermekük születik: Susanna, és az ikrek, Hamnet és Judith. Hamnet 1596-ban, tizenegy évesen váratlanul meghal egy hirtelen fellépő láztól. Apja négy évvel később megírja a Hamlet című darabot. A díjnyertes írónő, Maggie O'Farrell könyve ennek a házasságnak a ragyogó portréja, egy gyásztól és veszteségtől sújtott család és egy csodálatosan erős nő megrázó története. Közben gyengéden megidéz egy fiút, akinek az életét mára ugyan elfeledték, de nevét a világirodalom egyik legünnepeltebb darabja őrzi.
U dodávateľa
15,49 €

The Serpent Under


Holmes and Watson face treachery and danger in the latest full-length thriller by Bonnie MacBird, author of the bestselling Sherlock Holmes novel Art in the Blood. Murder, jealousy, and deceit underscore three interlocking mysteries as Holmes and Watson take on a high profile case at Windsor Castle, a boy drowned in the Serpentine, and a crusading women’s rights activist who suspects a traitor in her organization. The cases send them into danger into locales as varied as the Palace itself, a dockland cannery, an arts and crafts atelier, and a Gypsy encampment. But is there peril underfoot as well – right at 221B Baker Street? The twisting, breathlessly plotted conjoined mysteries that Bonnie MacBird is known for provide a thrill ride that will delight Sherlockians worldwide.
U dodávateľa
14,49 €

Blackwater 2


Druhý díl hororové ságy sledující několik generací rodiny Caskeyových nás znovu zavede do zapadlého alabamského městečka Perdida. Elinor se ujala role vládkyně klanu a její vliv na rodinu i celé město neustále sílí. Rodinná pila začíná díky Elinořiným zásahům prosperovat a rozrůstat se a Caskeyovi se těší stále významnějšímu společenskému postavení. Ani rostoucí moc a pohádkové bohatství však nedokážou zahnat stíny minulosti a temné síly, které s sebou Elinor před lety přivedla a jež začínají ohrožovat nejen ji, ale i její blízké. Dokáže Elinor udržet kontrolu nad tím, co sama rozpoutala, nebo nakonec temnota, kterou přinesla, zničí celou rodinu?
U dodávateľa
25,49 €

Halálos kiállítás


J. D. Robb legújabb regényében a halál a művészetet másolja Manhattanben rengeteg a galéria és a gazdag műgyűjtő, akik egyetlen kézmozdulattal elindíthatják egy festőművész karrierjét. Egy férfi mégis az ismeretlenség homályában vergődik, ragyogó tehetségét nem ismerik el, miközben gyengébb képességű művészek abban a dicsőségben lubickolnak, amelyről úgy véli, neki jár. Ezért megfogadja, a következő naptól kezdve a város csak az ő munkásságáról fog beszélni. Így is történik, és Eve Dallas hadnagy még hajnal előtt annak a két galériatulajdonosnak a háza felé száguld, akiknek ajtaját rémisztő bűntett helyszínévé változtatták az éj leple alatt. A fiatal nő jelmezbe öltöztetett és gondosan beállított holtteste egy régi, németalföldi mester modelljére emlékeztet, Dallas pedig beleveti magát a nyomozásba.
U dodávateľa
12,67 €

dostupné aj ako:

Your Every Move


'Takes your breath away' Victoria Dowd'Just the job for a long winter evening' Guardian'Kept me up reading late into the night' Edel CoffeyYOU THINK YOU'RE SAFE. BUT SOMEBODY'S WATCHING... Irish estate agent Rosie Kinsella loves her job selling high-end properties in London. But when she's targeted by a mysterious stalker her amazing life is turned upside down. Who is 'Michael', and why does he seem to think he and Rosie are in relationship? How does he know where she lives and where she works? And how has he managed to take photos inside her hous? osie's colleagues and friends rally round to protect her. But who can she really trust?
U dodávateľa
19,99 €

The Field Girls


Gosport, 1943. Eadie, Joy and Maureen are all doing their bit to help Britain win the war. Their work at Priddy's munitions factory is dangerous and gruelling, but undoubtedly necessary. However, when an explosion at the factory almost kills several of the workers, the girls decide it's time to find another way to contribute. Joy sees an advertisement in the newsagents, seeking Hop Pickers in Hampshire, accommodation provided. They leave Gosport, ready for a new adventure. But what they discover about each other and the people they meet over the summer, will change their lives forever. A heart-warming saga about friendship, love and the hardest days of war. Perfect for fans of Elaine Everest and Pam Howes.
U dodávateľa
13,49 €

Jakuza blues - Élet és halál a japán alvilágban


Martina Baradel, a japán szervezett bűnözés egyik legkiválóbb szakértője nemcsak rekonstruálja a jakuza történetét, de számos sztereotípiát is lerombol. Ugyanis Japán nemcsak a világ egyik legbiztonságosabb országa, hanem egy évszázados múltra visszatekintő, hatalmas, burjánzó maffia szülőhelye is. A jakuza, a japán maffia tevékenysége szorosan összefügg az ország életével, azaz gondoskodik az állam által elfeledett polgárokról, részt vesz a gazdasági életben, és legfőképp: szabályozza a bűnözői világot. A könyv a rendkívül rendezett japán társadalom árnyékos oldalán élők vallomásain alapul, és Baradelnek sikerült az egyik legnagyobb jakuza család főnökével, Tanaka Dzsunicsiróval is kapcsolatot teremtenie, aki elmeséli életét, sikereit és kudarcait, ezáltal lehetővé teszi számára, hogy rekonstruálja a jakuza elmúlt hetven évének hihetetlenül szövevényes és izgalmas történetét.
U dodávateľa
22,51 €

Vaják VI. - The Witcher - Fecske-torony


A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok. Geralt, a vaják összehívja szövetségeseit, hogy megmentse Cirit, akit kegyetlen zsoldosok üldöznek, miután haramiaként elhíresül. Csak egyetlen helyre menekülhet: a Fecske-toronyba.
U dodávateľa
16,87 €

Ahogy mama szeret


Mi marad az emberből, ha elengedve a korábbi generációktól átvett terheket lecsupaszítja magát? Tamara éjjel a tudatalattijából fel­törő bűntudattal küzd, nappal pedig a közösségi média fényezett világában botladozik. Tudjuk, hogy mama szeret, csak ne tenne ez ekkora terhet ránk. A világ nem más, mint a kívánt látszat, amit igenis fenn kell tartani. Halk erőszak és hangos udvariaskodás, ez az alapja mindennek. A történet a középosztály díszletei mögül néz szembe önáltatásainkkal: lopott eprekkel, megmagyarázható bű­nökk­­el, fel nem vállalt döntésekkel és a "rend" áráról szóló vitákkal. Fanyar humorú, pengeéles próza egy nőről, aki nap mint nap küzd, hogy elhitesse magával, minden rendben van - míg a fényes felület alatt megmozdul a víz. Liza, mintha Tamara nem kívánt lelkiismerete lenne próbál életben maradni. A létezés lehetne könnyed is, ha az ember végre igent mondana a hazugságoknak. De amíg megkóstolhatjuk anyánk paradicsomos káposztafőzelékét fasírttal, addig megfeszíthetjük magunkban a vélt valóság tartóköteleit.
U dodávateľa
12,65 €

Távoli tűz


Gregor Man űrhajós-geológus a Tau Ceti rendszer egyik bolygóján ragad az ottani városállam, Avana uralkodójaként, miközben társai hazatérnek a Viking űrhajóval. A férfi a 25. századi Földről hozott tudásával és tapasztalatával igyekszik boldogulni ebben az ókori társadalmakra emlékeztető, alapvetően erőszakra és hiedelmekre támaszkodó világban. Mit tehet egyetlen, kívülállónak számító ember a közvetlen környezete érdekében és védelmében, hogy erőfeszítései ne borítsák fel drasztikusan a helyi társadalmak erőviszonyait? Zsoldos Péter klasszikus trilógiájának második kötete a tudományos-fantasztikus irodalom merész gondolatkísérleteit a történelmi regények legjobb hagyományaival ötvözi, plasztikus képet festve egy idegen bolygó könyörtelen, az emberiség történelmével párhuzamos vonásokat mutató világáról. Az izgalmas kalandok helyébe a nehéz döntések feszültsége lép: az egyén sorsa helyett ezúttal egy egész népért aggódhatunk.
U dodávateľa
19,72 €

Alita, a harc angyala 6.


A MANGAKLASSZIKUS VÉGRE MAGYARUL! A Zapan-incidensért Alita csaknem az életével fizet, az egyetlen kiút, ha Zalem ügynökévé válik. Az első megbízása nem más, mint Nova profeszszor felkutatása, ami számára egyet jelent Ido megtalálásával. A nyomok Roncsváros falain kívülre vezetnek, a hírhedt Barjack rablóbandához... ezzel megkezdődik az eszeveszett száguldás a végtelen pusztaságon át. Ahogy a sivatagban egymásnak feszül Nova, Zalem és a Barjack horda, Alita új társak és új ellenségek gyűrűjében ismét egy kegyetlen csatatéren találja magát. AZ ALITA: A HARC ANGYALA MINDEN IDŐK EGYIK LEGISMERTEBB SCI-FI-MANGÁJA. ANIMEFELDOLGOZÁST IS KAPOTT, MAJD JAMES CAMERON ÉS ROBERT RODRIGUEZ NAGYSZABÁSÚ MOZIFILMET KÉSZÍTETT BELŐLE.
U dodávateľa
11,25 €

Csoda - Magyar fiúk, akik megmenekültek a gázkamrából


Az egyetlen csoport, akik dokumentáltan kisétáltak a gázkamrából, és túlélték a tömeggyilkosságot - történet a remény és a testvéri kötelékek erejéről 1944. október 10-én kora reggel nyolcszáz fiút vezényeltek ki az auschwitzi 11. blokkból. A 13 és 17 év közti fiúkat előző este dr. Josef Mengele látogatta meg, és igazolványaikra egy szót pecsételtek: "gestorben", vagyis meghalt. Huszonöt, bajonettel felfegyverzett SS katona vitte őket az ötös számú krematóriumba, levetkőztették, és a gázkamrába terelték őket. Ötvenegy magyar fiú mégis kijutott a gázkamrából. Ez maga a csoda - az egyetlen ismert eset, hogy valaki közvetlenül a halálgyár torkából szabadult, és túlélte a szörnyűséget. Körülöttük mindenki mást a biztos halál várt. Hat fiú vallomása olvasható itt az ötvenegyből. Ez a történet most először lát napvilágot. Ezeknek a fiúknak az életében megtörtént a csoda. Szembenéztek az emberiség által elkövetett legszörnyűbb bűnök egyikével, és - ahogyan most olvasóink is -, erőt, reményt és hitet meríthettek kivételes megmenekülésükből.
U dodávateľa
16,87 €

Nevek nélkül


Mi történik, ha egyetlen "Szia" átlépi a kontinensek távolságát, és megnyitja a lélek legmélyebb rétegeit? Egy repülőtéri pillanatból indul minden. Egy profilkép, egy első üzenet, és máris elindul egy bensőséges történet, amely több mint kapcsolat: lelki tükröződés, egymás felfedezése és önmagunk újradefiniálása. A kötet egy férfi szemszögéből meséli el egy különleges nőhöz fűződő, mélységeiben is szokatlan viszonyát. Szenvedély és türelem, humor és gyötrődés, vágy és távolság jellemzi ezt az utat - amit olykor a Messenger, máskor a vonatállomás, néha pedig a remény tart össze. Szerelem ez? Függés? Támogatás? Küzdelem a másikért, vagy önmagunkért? A könyv nem ad könnyű válaszokat. Inkább elmerít az emberi kapcsolatok ellentmondásaiban, a másik megismerésének örömében és fájdalmában, miközben egy olyan nőt rajzol elénk, aki egyszerre elérhetetlen és mégis mindennél közelebb van. Egy történet azoknak, akik valaha érezték már, hogy valaki végérvényesen belesétált az életükbe - akkor is, ha csak egy üzenettel kezdődött minden.
U dodávateľa
11,24 €

Szerelem felsőfokon


Sadie Shaw és Jonah Fisher tizenhárom éve, az egyetemen találkozott először, és azóta is nagy riválisok. Most, hogy egy hőn áhított tanári hely megüresedik, a versengésük szintet lép. Jonah-nak szüksége van az állásra, hogy közelebb költözhessen a nemrég elvált nővéréhez és annak gyermekeihez, míg Sadie-t az oktatóipálya anyagi biztonsága és szabadsága vonzza. Amikor Sadie felfedezi, hogy az ajánlat a munkavállaló házastársa számára is szól, remek tervet eszel ki, hogy mindketten megkapják az állást. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy törvényesen összekötik az életüket. Látszólag mindenki jól jár, de amikor a szakmai vitákon kívül más miatt is izzani kezd közöttük a levegő, rájönnek, talán mégsem gondolták át eléggé a dolgot...
U dodávateľa
15,46 €

Witchcraft for Wayward Girls


'I did an evil thing to be put in here, and I'm going to have to do an evil thing to get out.' They call them wayward girls. Loose girls. Girls who grew up too fast. And they're sent to the Wellwood House in St. Augustine, Florida, where unwed mothers are hidden by their families to have their babies in secret, give them up for adoption, and most important of all, to forget any of it ever happened. And where every moment of their waking day is strictly controlled by adults who claim they know what's best for them. Fifteen-year-old Fern arrives at the home in the sweltering summer of 1970, pregnant, terrified and alone. There, she meets a dozen other girls in the same predicament. There's Rose, a hippie who insists she's going to keep her baby and escape to a commune. Zinnia, a budding musician who plans to marry her baby's father. And Holly, barely fourteen, mute and pregnant by no-one-knows-who. Then Fern meets a librarian who gives her an occult book about witchcraft, and power is in the hands of the girls for the first time in their lives. But power can destroy as easily as it creates, and it's never given freely. There's always a price to be paid . . . and it's usually paid in blood.
U dodávateľa
16,45 €

Az utolsó dal


A válása után elvált Steve a nyári szünidőt a gyermekeivel tölti a tengerparti házában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba az apjával, megbántva és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Az apja türelme, a mindkettejükben meglévő zenei tehetség, egy dal és egy titok azonban segíti őket abban, hogy újra megtalálják az egymáshoz vezető utat, ráadásul egy jóképű srác is feltűnik a színen... A megrázó, mégis csodaszép történetet baljós sejtelmek, boldog és kétségekkel teli pillanatok és közössé váló álmok alakítják. Nicholas Sparks Az utolsó dalban két ember történetét meséli el, és szívhez szólóan ír a kamaszkor megannyi nyűgéről, a barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, valamint az egymás iránt érzett feltétlen szeretetről.
U dodávateľa
17,72 €

When the Cranes Fly South


THE PHENOMENAL SUNDAY TIMES WORD-OF-MOUTH BESTSELLER. A profoundly moving and life-affirming novel about the multitude of stories contained within a life, and the big things for which we have no words. ‘So heartbreaking and funny and beautiful and wise… an extraordinary book’ RICHARD OSMAN'You’ll laugh, you’ll cry, you’ll want to buy twenty copies and give them to everyone you love’ FREDRIK BACKMAN‘The most moving book I’ve ever read.’ JACQUELINE WILSONShortlisted for the Waterstones Debut Fiction Prize & Waterstones Book of the Month______Bo is determined to live his own life in his own way. But his son has other ideas... Bo lives a quiet existence in his small rural village in the north of Sweden. He is elderly and his days are punctuated by visits from his care team and his son. Fortunately, he still has his rich memories, phone calls with his best friend, and his beloved dog Sixten for company. Only now his son is insisting the dog must be taken away. The very same son that Bo is wanting to mend his relationship with before his time is up. The threat of losing Sixten stirs up a whirlwind of emotions and makes Bo determined to resist and find his voice... 'A novel anyone will take to heart' Patrick Gale, Guardian'A magical reading experience; among the most moving things I’ve ever read' No.1 internationally bestselling author Camilla Läckberg____Readers love When the Cranes Fly South:'What makes this novel truly remarkable is the way it explores universal themes...readers will find themselves deeply connected to [Bo's] journey of emotional reckoning'‘It is impossible not to be moved by this book’'This is not just a story about a man and his dog; it's a story of family, of relationships tested by time and distance, and the effort to find peace within the limits of one's existence''A story that will connect to all of us in some way''Not only touches the heart but also invites deep reflection on what it means to truly live and love'
U dodávateľa
13,49 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King