Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Szárnyak nélkül, szabadon


Sarah Grimkére az anyja azt mondja, makrancos, az apja viszont azt: erős jellem. Tizenegyedik születésnapjára saját szolgálót kap, Hettyt, aki egy évvel fiatalabb nála. Hettyt - ajándék lévén - levendulaszínű szalaggal kötik át, és a rabszolgák szállásáról, ahol Hetty anyja is él, Sarah mellé átköltöztetik. Sarah tisztában van vele, hogy amit ezután fog tenni, azzal bajt hoz a fejére. De azt is tudja, hogy nem fogadhatja el az ajándékot. És a baj valóban nem is várat magára. Sodró lendületű, erőteljes regény ez, amely valós eseményeken alapszik. A helyszín az Egyesült Államok déli része, az idő a tizenkilencedik század. Döbbenetes ellentétekre épül a világ, amelyet Sue Monk Kidd könyve felrajzol: jól megfér egymás mellett a szépség és a csúfság - igaz szívű emberek élnek itt, akik nem ismerik be maguknak, hogy nap mint nap kegyetlen tettek sorát követik el. A barátság erejét ünnepli e történet, a két nő közötti bajtársiasságét, amely a túlerőt is legyűri.
Na sklade 1Ks
16,87 €

Romok között


Isztriai-félsziget a 17. században, a Velencei Köztársaság ideje alatt. Egy gyógyfüvekkel foglalkozó, magányos javasasszony, Magdaléna, aki hordák elől menekült erre a vidékre, és mindig is ferde szemmel néztek a faluban különös szokásai és hiedelmei miatt. Egy nap a kovács a segítségét kéri, mert lányát meggyalázták, és mély álomba zuhant. Magdaléna vonakodva ugyan, de belemegy az ápolásba, holott a múltat és a jövőt feltáró látomásai óvva intik ettől, s végül egy boszorkányperben kénytelen számot adni életéről. Egy ismert író a jelenünkben, aki elvesztett szerelmét gyászolva menekül a félszigetre. Új regényét próbálja befejezni az Adrián, ám a gyász és a trauma rendre kizökkentik gondolatait. Hiába a magány, a folytonos önmarcangolás és a naponta leúszott kilométerek a tengerben, képtelen feldolgozni a veszteséget. És egy fiatal altatóorvos, Aliza, aki napjainkban egy budapesti kórházban próbál segíteni a betegeken, ám gyakran csak élet és halál határán egyensúlyoz. Magányos és visszahúzódó, szenved mérgező környezetében, s anyja érzelmi zsarolásait is kénytelen elviselni. Egyetlen menedékét az úszás jelenti, de egyre különösebb látomások látogatják meg az álmait. A három szereplő sorsa izgalmas spirálban fonódik össze a Romok között történeteiben. A magával ragadó költői képekkel megírt regény azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy meddig tart az ember saját felelőssége, honnan erednek a félelmeink, örökölhetjük-e a traumákat és a bűnöket, és vajon saját kezünkbe vehetjük-e a sorsunk.
U dodávateľa
14,08 €

Julie Könyvkuckója - kartonált


Két világ, amelyeket nem csak egy óceán választ el egymástól. Háború és szerelem, csalódások és valóra vált álmok. A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira. A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.
U dodávateľa
16,90 €

Lány igazgyöngyökkel


Márta, a fiatal grafikuslány váratlan küldeményt kap Németországból, és ezzel az élete egy szempillantás alatt a feje tetejére áll. A levél visszarepíti őt a múltba, tíz évvel korábbra, amikor festőnövendékként Drezdába érkezve egyszerre szeretett bele a városba, a királyi kincstár barokk gyöngyfiguráiba, és az egyik nős tanárába. A férfi azóta eltűnt az életéből, most azonban arra kéri, fordítson le neki egy 18. századi, magyar nyelven született útinaplót. A napló lapjain kibontakozó történet nemcsak a gyöngyfigurák alkotójának kilétére derít fényt, hanem arra is, kit ábrázol a titokzatos festmény, amelyet a lány tíz évvel korábban Drezdából hozott magával. Mire a kézirat végére ér, Mártának még egy kérdésre választ kell találnia: létezik-e második esély a szerelemben? MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit.
U dodávateľa
14,08 €

Larsovo inkognito


Lars, bývalý polda a později soukromé očko, se uchýlil na zasloužený odpočinek. Odpracoval si své a špínu rodného velkoměsta vyměnil za domek na pláži stranou civilizace, chaosu a zločinů. Možná ani sám nevěřil, že by tahle pohoda mohla mít dlouhého trvání, ovšem zprávy z domova překonaly jeho nejčernější představy. Ve městě začala řádit nová zločinecká banda a jednou z jejích obětí se nestal nikdo jiný než Larsův nejlepší přítel Gregor. Rozzuřený Lars se vrací do špinavých ulic, aby zúčtoval s těmi, kteří vztáhli své nenechavé ruce na jeho blízké, a v odvetném tažení postupuje tvrdě, bez milosti a především inkognito.
Na sklade 1Ks
15,59 €

A New York-Budapest metró


"Az USÁ-ban töltött éveimre már úgy emlékszem, mintha álmodtam volna őket. Szerencsére bizonyítékul itt ez a regény, talán a leghumorosabb könyvem. Csodavilágba és demokráciába csöppentem, az itthoni fapados szocializmusból. Úgy hatott rám, akár egy lórúgás. Amint a főszereplőmre, Gyula Marton színészre is. Én ugye író voltam, vagyok, s leszek, amíg lehetek." (Vámos Miklós)
Na sklade 1Ks
16,90 €

Pán Nemilosrdný


Začalo sa to nevinne. Bola som na mizine, zúfalá, široko-ďaleko som nevedela zohnať slušne platenú prácu. Keď istá stavebná firma spustila výstavbu dovolenkového komplexu neďaleko nášho mestečka a zháňala každého schopného chlapa, ktorý je ochotný vyhrnúť si rukávy, svitla mi nádej. Taká ponuka sa predsa neodmieta. Prezliekla som sa za muža, zastrčila si vlasy pod šiltovku a uchádzala sa o voľné miesto. Žiaľ, moja nedomyslená lesť bola od začiatku odsúdená na neúspech. Aj slepý videl, že som žena. Prácu na stavbe som napodiv dostala, ale moja radosť trvala len do chvíle, kým som nezbadala nového šéfa. Pred mesiacom sme sa spoznali v bare, zažili horúce chvíľky, ale od istého incidentu sa nemôžeme ani vystáť. Keby som vedela, aký je Ethan Stone nemilosrdný, ako rád sa zahráva so svojou korisťou, vyhla by som sa mu širokým oblúkom. Ethan si však zo mňa urobil poskoka, čiže asistentku. Čo mi teda ostáva? Nič, len zaťať zuby, aby som mohla domov posielať výplatu. A najmä, prestať o ňom tajne snívať. Z anglického originálu Coldhearted Boss (New York 2019) preložila Andrea Vargovčíková.
Na sklade 1Ks
15,90 €

Atmosphere


An epic novel set against the backdrop of the 1980s space shuttle program and the extraordinary lengths we go to live and love beyond our limits. In the summer of 1980, astrophysics professor Joan Goodwin begins training to be an astronaut at Houston's Johnson Space Center, alongside an exceptional group of fellow candidates: Top Gun pilots Hank Redmond and John Griffin; mission specialist Lydia Danes; warm-hearted Donna Fitzgerald; and Vanessa Ford, the magnetic and mysterious aeronautical engineer. As the new astronauts prepare for their first flights, Joan finds a passion and a love she never imagined and begins to question everything she believes about her place in the observable universe. Then, in December of 1984, on mission STS-LR9, everything changes in an instant. Atmosphere is Taylor Jenkins Reid at her best: transporting readers to iconic times and places, with complex protagonists, telling a passionate and soaring story about the transformative power of love, this time among the stars
Na sklade 1Ks
21,95 €

Till Summer Do Us Part


"I got what I wanted. I became buddy-buddy with my boss in an instant. But the cost will be hefty . . . finding a husband by tomorrow." Scottie Price just started a new job, and it's a real sausage fest. She's the only woman on a team filled with Brads and Chads and so, expecting a bachelor-pad atmosphere, she is surprised when she finds out that everyone around her is happily married. In an effort to try and impress her new team, Scottie mentions her own husband. The only problem? He doesn't technically exist. So when her boss offers her and the supposed love of her life a one-on-one session with the best counsellor money can buy - who just happens to be her boss's partner - she has to think quickly. Enter Wilder Wells. Her best friend's brother. And next thing she knows, the two of them are on an eight-day marriage camp. With all her co-workers. Sharing a cabin. And unfortunately for Scottie, Wilder's even more handsome than she remembers . . . From New York Times bestselling author comes a brand new sizzling summer read that will have you laughing, swooning . . . and sweating.
U dodávateľa
14,95 €

Chainsaw Man 12: Pták a válka


Asa Mitaka nezapadá ve škole a ve třídě nemá žádné kamarády. Její život se však po setkání s jistým ďáblem náhle obrátí o 180 stupňů! Jaký je cíl ďábla, který se stane novou světovou pohromou?! A kde je záhadný Chainsaw Man, který se zjevuje, když ho člověk nejméně čeká? Právě se zvedá opona nad šokující druhou částí příběhu explodující krvavým mládím!
Na sklade 1Ks
11,69 € 12,69€

Délibáb


Stockholm karácsonyi lázban ég, ám a svéd igazságügyi miniszter nagyon nincs ünnepi hangulatban. Kapott ugyanis egy különös üzenetet, amely szerint már csak tizennégy nap van hátra az életéből… Eközben a metróban egy teljes emberi csontvázra bukkannak. Mina Dabiri és csapata – akik még korántsem heverték ki a kollégájuk elvesztését – kiderítik, hogy a maradványok egy üzletembertől származnak, ennél tovább azonban nemigen jutnak, ezért Vincent Walder segítségét kérik. De mintha minden összeesküdött volna ellenük: az üggyel így is meggyűlik a bajuk, ráadásul újabb csonthalmok kerülnek elő a metróból, Vincent családja pedig halálos fenyegetést kap. Azután szép lassan világossá válik, hogy – mintha minden egy nagy rejtvény darabkája lenne – a körülöttük zajló események összefüggnek. A kérdés csak az, hogyan. Ki mozgatja a szálakat, és mit akar elérni? A furcsa nyomozópáros, Mina és Vincent történetének letehetetlenül izgalmas befejező kötete Stockholm metróalagútjaiba kalauzolja el az olvasót, miközben megállíthatatlanul ketyeg az óra, és a bűntények a társadalom legalsó és legfelső köreinek életét is alaposan felkavarják.
Na sklade 3Ks
17,72 €

Anna Karenina I-II. (puhatáblás)


A klasszikus világirodalom leghíresebb műve a házasságtörésről, amit Thomas Mann a legnagyobb társadalmi regénynek tartott.
Na sklade 1Ks
19,69 €

The Unwanted Marriage


Dion and Faye have been engaged since they were kids, but their 10-year age gap led Dion to stay away from her for years, going as far as going to boarding school overseas, and college in the UK. Unbeknownst to anyone, part of his reluctance is fueled by guilt – he's convinced he was the reason his parents and Faye's mother were on the plane that took their life, and he's unable to face Faye. When he's forced back home for the wedding he can no longer escape, he learns that his timid fiancée now has a boyfriend. After intercepting the two on their way up to a hotel room in a hotel his family owns, he becomes increasingly intrigued by the parts of Faye she hides from the world. The more he learns about her, the harder he falls. Except, it soon becomes clear that all Faye has ever wanted was true freedom; something she never had in her abusive household. She soothes his soul and heals his wounds, so how could he keep her captive in a marriage she never wanted, when she's meant to fly high?Our sweet hero learns that sometimes, letting someone go is the best way to love them. What he doesn't expect is that sometimes, love is worth coming back home for too.
U dodávateľa
13,95 €

Bungó Stray Dogs - Toulaví literáti 4


Acuši pod vedením Kendžiho Mijazawy poznává každodenní fungování Zvláštní detektivní kanceláře, ke které se nově přidala i Kjóka Izumi. Detektivové si po incidentu s Přístavní mafií nemůžou ani na chvíli vydechnout, na jejich prahu se totiž objevuje boháč Fitzgerald ze severoamerického Cechu a předkládá Fukuzawovi nabídku, která se neodmítá… Na Acušiho a ostatní následně útočí úkladná vražedkyně Montgomery z Fitzgeraldovy bizarní organizace.
Na sklade 1Ks
11,69 € 12,69€

Joker: Muž, který se přestal smát 2


Každý Jokerův úder je jako rána, po které ho vidíte dvojitě. Tentokrát doslova. Maniakální jokerovská apokalypsa pokračuje. A je dvojnásob šílená - protože tentokrát jsou Jokerové dva. A zatímco jeden podstupuje náročnou rekonvalescenci v páchnoucí gothamské kanalizaci, druhý v Los Angeles čelí tomu nejdrtivějšímu soupeři, kterého proti němu může město postavit: dopravní zácpě. A to, že klaunský princ zločinu vyvolal několika rozvernými explozemi v celé megalopoli totální paniku, situaci v ulicích rozhodně neuklidnilo. Spíš naopak. Pokračování příběhu, který se zrodil v myslích Matthewa Rosenberga (TASK FORCE Z, What’s the Furthest Place from Here?) a Carmineho Di Giandomenica (BATMAN: THE KNIGHT), obsahuje sešity série JOKER: MUŽ, KTERÝ SE PŘESTAL SMÁT č. 5–8.
Na sklade 1Ks
20,70 €

Nedokonalá bouře


Jak můžeš žít, když utíkáš před svými mrtvými? V prázdninovém domě nizozemské rodiny Helderových, zasazeném do okcitánské krajiny Aubracu v jižní Francii, se po předčasné smrti spisovatele Thomase schází jeho rodina a přátelé. Objeví se tu i Margaux Chenetová, renomovaná francouzská architektka a Thomasova blízká přítelkyně, která ovšem s Helderovými před lety zpřetrhala všechny vazby. Dům uprostřed nádherné zasněžené krajiny je plný vzdálených vzpomínek mezi Aubracem a Amsterdamem: tam všichni vyrostli, tam se milovali a někdy si lhali. Margaux se stává středobodem všech rozhovorů, povídá si se všemi, zvláště pak s Jorgem, starším bratrem zesnulého. Nevšední a upřímná konverzace, která se mezi nimi rozvíjí, ji však konfrontuje s duchy minulosti.
Na sklade 1Ks
19,34 €

A lovakat is lelövik, nem? - Trubadúr Zsebkönyvek 88.


Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben. "Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét – jelentette ki Mrs. Higby. – Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra." "Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy…" "A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van." "Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták. - Velem is ez történt? – kérdeztem. - Pontosan – felelte az edző. – Elájultál, amikor kiléptél a parkettről…" "Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival – folytatta Gloria. – Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket."
Na sklade 1Ks
7,04 €

Eat the Ones You Love


A twisted, tangled story about workplace love-affairs, and plants with a taste for human flesh from the acclaimed author of Spare and Found Parts and Other Words for Smoke. During a visit to her local shopping mall, Shell Pine sees a ‘HELP NEEDED’ sign in a flower shop window. She’s just left her fiancé, lost her job, and moved home to her parents’ house. She has to bring some good into her life, so she takes a chance. And flowers are just the good thing she’s been looking for, as is Neve, the beautiful florist. The thing is, Neve needs help more than Shell could possibly imagine. An orchid growing in the heart of the mall is watching them closely. The beautiful florist belongs to him, and he’ll do just about anything to make sure he can keep growing big and strong. Nothing he eats— nobody he eats—can satisfy him, except the thing he most desires. Neve. He will stop at nothing to eat the one he loves. Infused with wit, heart and horror, this is a story about possession, monstrosity and working in retail. It is about hunger and desire, and other terrible things that grow.
U dodávateľa
14,95 €

Stay


Raw with grief, Aud Torvingen wants nothing to do with the world. She is rebuilding a log cabin in the middle of the Appalachians, refusing the efforts of anyone who wants to reach her. Until Dornan, Aud's only real friend, asks her to track down his runaway fiancée, Tammy. Aud has no love for or faith in Tammy, but she feels obliged to help—and first on the streets of New York City, and then deep in the woods of Arkansas, she finds herself up against Karp, a sociopath so artful that the law can't touch him. Fortunately, Aud has no love for or faith in the law, either—she prefers other tools. But perhaps even more dangerous to Aud than Karp are Aud's own demons. As arresting as a razor at the throat, Nicola Griffith's Stay is a ferocious masterpiece of literary noir, a stunning juxtaposition of beauty and brutality. In its pages Griffith fuses Aud's steely moral authority with a new, ever-evolving emotional depth.
U dodávateľa
17,95 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King