Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Skyshade


Isla visszatér az Éjsötét király, Grim kastélyába, és egy brutális csata, illetve az időközben megismert pusztító igazságok miatt gyötrődik. Jövője – és a világ sorsa – most az ő kettészakadt szívén múlik. A múltbéli Isla, aki egykor beleszeretett az Éjsötét uralkodóba, harcol az érzései ellen, mert árulásnak tekinti őket. Közben a jelenbéli Isla, aki rájött, milyen pusztítást okozhat a varázsereje, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse Lightlarkot és királyát. Miközben el kellene döntenie, ki a valódi ellensége és ki a szövetségese, Isla minden eddiginél kétségbeesettebben próbálja megérteni az orákulum utolsó jóslatát és így megváltoztatni saját szívszaggató végzetét. De nagy vihar közeleg. És ezzel újra felszínre kerül egy rég eltemetett gonosz erő, amely nagyobb veszélyt jelent, mint bármi, amivel a birodalmak korábban szembesültek. Közeleg az idő, hogy Isla beteljesítse a végzetét, míg a két, egymással háborúban álló birodalom túlélése csak az ő összetört szívén múlik. És Isla Crown tudja: vagy megmenti a világot - vagy elpusztítja.
Na sklade 2Ks
16,90 €

Manni karácsonya


A hóval borított udvar csendjében két jó barát, Manni és Zénó egy különleges kalandra indul, hogy felfedezzék a karácsony titokzatos csodáját. Útjuk során vidám társak csatlakoznak hozzájuk, s együtt próbálnak megfejteni rejtvényeket, leküzdeni akadályokat. Szívmelengető, téli történet, amely emlékeztet arra, mi a karácsony legnagyobb ajándéka.
Na sklade 1Ks
9,83 €

Španielsko, Portugalsko 1: 700 000 - automapa


Cestná mapa Španielska - Portugalska v mierke 1:700 000 je ideálna pre cestujúcich autom, motocyklom alebo karavanom. Rozsiahla cestná sieť je presne zobrazená a na mape sú vyznačené vzdialenosti a mnohé výletné destinácie. Informácie o cestnej mape Španielska a Portugalska Mierka 1:700 000 Turistické informácie Kempy Digitálny register miest s poštovými smerovacími číslami Formát: cca 124,5 x 96 cm, obojstranný Vodiči áut a motocyklov si obzvlášť cenia presnú kartografiu od spoločnosti Freytag & Berndt na plánovanie a orientáciu na mieste. Vodiči karavanov a kemperov samozrejme na mape nájdu všetky kempingy.
Na sklade 1Ks
13,90 €

Skandináv karácsony - Zsinórfonalas horgolás az ünnepekre


Eljött a varázslatos karácsonyi horgolás ideje! Szemet gyönyörködtető alkotások a rénszarvasos kosárkától az ünnepi ajtódíszen át a Mikulás-csizmáig. Kezdőknek is ideális: könnyen követhető horgolási útmutatók magyarázatokkal és mintákkal. Bájos ajándékötletek és mutatós lakásdekorációk a tökéletes karácsonyi hangulathoz.
Na sklade 2Ks
14,08 €

Antidiskriminačný zákon. Komentár


Nakladateľstvo C. H. Beck prináša prvé vydanie komentára k antidiskriminačnému zákonu. Ide o komplexnú monografiu, ktorá systematicky spracúva všetky ustanovenia antidiskriminačného zákona, ponúka podrobný odborný výklad k jednotlivým ustanoveniam, reflektuje aktuálnu judikatúru Súdneho dvora EÚ a jej dopad na vnútroštátnu prax. Táto publikácia by nemala chýbať u žiadneho zamestnávateľa, poskytovateľa tovarov a služieb, prevádzkovateľa zdravotníckych zariadení, výchovnovzdelávacích inštitúcií ani poskytovateľa dávok sociálneho zabezpečenia. „Predložená publikácia je pozoruhodným príspevkom k slovenskej právnickej literatúre. Spája vysokú vedeckú úroveň so schopnosťou reagovať na potreby aplikačnej praxe. Komplexnosť výkladu, interdisciplinárny a európsky rozmer spracovania i dôraz na praktickú použiteľnosť predurčujú komentár k tomu, aby sa stal referenčným dielom v oblasti antidiskriminačného práva.“ prof. JUDr. Juraj Hamuľák, PhD. „Som presvedčená, že komentár splní svoj účel, zaujme značnú časť právnickej obce a odborných inštitúcií, budú ho využívať advokáti aj sudcovia pri argumentácii vo svojich podaniach alebo rozhodnutiach, predstavitelia právnej doktríny z neho budú vychádzať pri ďalšom rozvíjaní právnej vedy v oblasti zákazu diskriminácie a pevne verím, že pomôže plniť preventívnu funkciu vo vzťahu k adresátom antidiskriminačných povinností.“ prof. JUDr. Svetlana Ficová, CSc.
Na sklade 1Ks
78,00 €

Tatry z neba


Tatry z neba je výnimočná obrazová publikácia — výsledok viac ako pätnástich rokov fotografickej práce a lietania nad našimi najkrajšími horami. Autor a spoluautori vás pozývajú na prelet ponad pohorie, ktoré sa z výšky ukazuje v inom, fascinujúcom svetle: od rozľahlých obrysov Západných Tatier, cez dramatické štíty Vysokých Tatier až po čarovnú siluetu Belianskych Tatier. Úvodná myšlienka Milí čitatelia a obdivovatelia krás Slovenska — autori opisujú svoje lety, radosť z lietania a snahu zachytiť pocit slobody a úžasu, ktorý sprevádza každý let. Kniha kombinuje technickú precíznosť leteckých fotografií s emotívnym príbehom lásky k horám a fotografii. V knihe nájdete Prelet zobrazený chronologicky: Západné Tatry - Vysoké Tatry - Belianske Tatry. Viac než 1500+ kvalitných leteckých záberov a detailných pohľadov (výber z viac než 15 rokov práce). Popisy fotografií, fotografované lokality a obsah rozdelený podľa miest (obsah knižky je súčasťou publikácie). Tematické kapitoly venované kľúčovým lokalitám: Roháče, Kriváň, Štrbské pleso, Gerlachovský štít a ďalšie. Príhovor autorky: osobný príbeh o lietaní, fotografovaní a spolupráci s pilotmi a tímom vydavateľstva. Pre koho je kniha určená Kniha Tatry z neba osloví každého milovníka prírody, horskej fotografie, turistov, pilotov a zberateľov kvalitných obrazových publikácií. Je vhodná ako reprezentatívny darček alebo knižná vizitka krás Slovenska na coffee-table. Hlavné prednosti Autentické letecké pohľady, ktoré bežne nevidíte zo zeme. Kvalitná tlač a knižné spracovanie, vhodné na vystavenie i dlhodobé zachovanie. Organizovaná štruktúra: obsah, fotografované lokality a farebné, vysokokvalitné reprodukcie. Osobný autorský príhovor a príbeh tvorby — viac než len zbierka obrázkov.
Na sklade 2Ks
27,95 €

Detské doplňovačky 6 2025 a ľudské telo


Čo umožňuje človeku, aby sa hýbal? Ako fungujú svaly? Aké druhy svalov poznáme? A koľko má človek kostí? Na čo sú dobré kĺby, Ako dlho vydržíme bez dýchania? Odpovede na tieto, ale i na mnohé ďalšie otázky objavíš v tomto čísle Detských doplňovačiek, keď si vylúštiš rôzne zábavné úlohy – bludisko, doplňovačku, osemsmerovku, kris-kros... a iné. Veselú zábavu i poučenie želá maskot Detských doplňovačiek, kocúrik Markus!
Na sklade 4Ks
1,29 €

Színes hercegnők


Ez a különleges foglalkoztató 140 db színes matricát tartalmaz, amelyek játékos módon segítik a gyerekeket a színek felismerésében és párosításában. A vidám oldalak és a szórakoztató feladatok hozzájárulnak a finommotorika, a szem-kéz koordináció és a megfigyelőképesség fejlődéséhez.
Na sklade 1Ks
3,94 €

Čarovné hory a lesy Slovenska


Vstúpte do sveta, kde hory rozprávajú príbehy a lesy šepkajú tajomstvá skryté v hmle a tieni. Táto kniha vás pozýva na cestu, kde každá fotografia odhalí čaro prírody, aké možno objaviť len s otvoreným srdcom. Potulky týmito čarovnými končinami vedú po úzkych chodníčkoch, ktoré sa vlnia pomedzi vysoké smreky či staré buky ako tajné šifry vyryté do zeme. Hory sa týčia k nebu ako strážcovia pradávnych tajomstiev. Ranná hmla sa prelieva z jednej doliny do druhej ako tichý dych zeme a lesné potôčiky žblnkajú nenápadné piesne o tom, čo bolo a čo ešte príde. Tu, v objatí hôr, sa svet neponáhľa. Všetko má svoj rytmus – kôra stromu, ktorá pomaly starne, kamene pokryté machom, čo si pamätajú stopy dávnych pútnikov. Niekde medzi tým všetkým kráčaš aj ty – objavuješ, načúvaš, snívaš. A možno práve tu nájdeš to, čo si nehľadal – tichý zázrak ukrytý v každom liste, v každom pohľade do diaľky. Vydajte sa s nami na dobrodružnú cestu do nepoznaných zákutí prírody. Prelistujte si stránky tejto knihy a inšpirujte sa k tichému putovaniu v náručí našich čarovných hôr a lesov.
Na sklade 2Ks
27,94 €

Világló részletek


,,A Világló részletek legfigyelemreméltóbb teljesítménye, hogy fordítva nézhetünk Nádas Péter életművére. Mintha egy kifordított ruha varrásai mentén követhetnénk nyomon azt a valóságot, melyet regényei eddig csak sejtettek: a tragikus családtörténetet, a titoktartás hagyományát, a szenvedés művészetté formálását." - Charles Finch (The Washington Post) ,,A sűrűn kavargó, asszociatív próza önfeladást követel az olvasótól, ha megteszi, gazdag jutalomban részesül. Úgy léphet be a könyvbe, úgy élhet benne, mintha külön univerzumba kerülne. Feledhetetlen portrékkal szembesül." - Hanna Nordenhök (Expressen) ,,Három dologra volt szüksége Nádasnak, hogy feladatát teljesítse. Kiváló emlékezőképességére, mely őrzi a legkorábbi emlékeit. Egy hagyományát tisztelő családra, amelyben generációnként legalább egy író élt. Csodálatraméltó szívósságra, amivel akár évekig kutatta a tisztázatlan kérdéseket. Nádas sorsok százait tárja elénk, hogy elmesélje, mi történt Magyarországon, mi történt a magyarokkal." - Karl-Markus Gauss (Süddeutsche Zeitung) ,,A Világló részletek nem csupán történelmi freskó, hanem Budapest szerelmetes kartográfiája. Az egyik legjelentősebb európai író emlékezése, hátterében háborúkkal, mészárlásokkal, a sztálinizmussal és a levert forradalommal." - Thierry Clermont (Le Figaro Litteraire) ,,Nádas Péter az európai huszadik század szellemi tájainak nagy felfedezője. Utánozhatatlan műremek." - Iris Radisch (Die Zeit)
Na sklade 2Ks
30,96 €

Erdészek és vadászok zsebkönyve


Zsebkönyvünk változatos anyagot biztosít a magyar erdészet szakemberei és a vadászat gyakorlati művelői számára egyaránt, alapvetően szükséges a rendszeres és széleskörű önképzés. Ezért vettük fel a zsebkönyv anyagába a nyárfagazdálkodás legújabb eredményeit ismertető anyagot, ezért sorakoztattuk fel az erdészeti gépek legfontosabb műszaki adatait és ezért állítottuk össze különös gonddal az erdőgazdasági szempontból jelentősebb és ugyanakkor vadászatilag is fontos madarak meghatározásának adatait. Reméljük, hogy különösen ez az anyagunk lesz hasznos a gyakorlati vadászember és az erdővédelmi tevékenységet folytató, ma már lőfegyverrel ellátott erdész számára. Szeretettel ajánljuk ezt a kis zsebkönyvet az erdészeti és vadászati szakemberek figyelmébe, akik remélhetőleg felismerik annak a jelentőségét, hogy megismerjék egymás problémáit.
Na sklade 1Ks
11,55 €

Boldogságváros


Gyere velünk Boldogságvárosba, és fedezd fel az itteni vidám életet! Hol lehet őzikékkel találkozni a városban? Vajon megtalálod az ablakot mosó ipari alpinistákat? És hol rejtőzhet Frici, az elkóborolt fekete cica? A böngészőkönyv mókás képeit nézegetve Boldogságváros lakóinak örömteli mindennapjai rajzolódnak ki. A könyv belíve nem tartalmaz szöveges oldalakat.
Na sklade 1Ks
16,89 €

A lélek játéka (Különleges kiadás)


2011-ben, New York külvárosában eltűnik egy tizenöt éves lány. Keresztre feszített holttestére egy hét múlva találnak rá, ám Jim Schmoer, a Columbia Egyetem újságírástanára, egy interneten keresztül kapott névtelen fotó révén már egy nappal korábban tudja, mi lett a lány sorsa. Három nappal később Miren Triggs oknyomozó újságíró sikerkönyve dedikálása után különös borítékot talál az olvasók által hátrahagyott ajándékok és üzenetek között, rajta a felirattal: "Akarsz játszani?" A csomagban egy fénykép lapul, rajta egy szőke, bekötött szájú lány, a fénykép hátulján pedig az áll: "Gina Pebbles, 2002." A lányt kilenc éve eltűntként tartják számon. Miren és régi tanára, Jim biztos benne, hogy összefüggés van a két eset között, és ha megtalálják Allison gyilkosát, az segíthet megoldani az eltűnt Gina esetét is. Meg kell tudniuk, hogy ki küldte nekik az anyagokat, és miért, méghozzá azelőtt, hogy a gyilkos újabb áldozatot talál. Ahogy felfejtik a szálakat, egy egészen hátborzongató és bizarr történet bontakozik ki előttük... A világszerte óriási sikert aratott Az eltűnt lány folytatásában Javier Castillo a hit és a megtévesztés útvesztőjébe vezeti az olvasókat. A regényből az előző részhez hasonlóan a Netflix készített sorozatadaptációt.
Na sklade 2Ks
15,49 €

Nem bézsnek való vidék - Egy könyv, ami színt visz az otthonodba


Ez a könyv nem fogja megmondani, milyen színű legyen a kanapéd. De segít felfedezni, ki vagy valójában, hogy olyan otthont alakíthass ki, ami téged tükröz. Ez nem egy hagyományos lakberendezési könyv. Persze, találsz benne ötleteket, inspirációkat és jól használható eszközöket, de az igazi varázslat mélyebben történik. Mert ez a könyv nem dizájn-elméletekkel indul. Veled kezdődik. A természeteddel, a ritmusoddal, azzal, amitől igazán jól érzed magad. Segít levetkőzni az elvárásokat, ráhangolódni a valódi önmagadra, és megtervezni egy olyan teret, ami nemcsak azt támogatja, ahogyan most élsz, hanem azt is, aki lenni szeretnél. Lesznek benne kérdések, felismerések és sok belső munka, de játékosan és felszabadítóan. Segít rátalálni arra az életre, amit valóban élni szeretnél, és megmutatja, hogyan teremthetsz neki helyet a világodban. A több mint 340 illusztrációt bemutató könyv különleges, szemkápráztató enteriőrök világába repít, hogy megmutassa, milyen öröm és bátorság rejlik a színekben, a különleges textúrákban, a váratlan színharmóniákban. A,,Nem Bézsnek Való Vidék" Barcsik Barbara, képzőművész, a merész mintáiról ismert Vesper Royale designer márka alapítójának első könyve. Barbara munkáit a kézműves igényesség és az erőteljes esztétikai jelenlét jellemzi. A kötet radikálisan eltér a megszokott lakberendezési útmutatóktól: nem a trendekről szól, hanem az önmagunkhoz való kapcsolódásról és önazonos dizájn döntéseink tiszteletéről. Ha tehát többre vágysz, mint általános lakberendezési tippekre, ha valóban olyan otthont szeretnél, amely feltölt, inspirál és összekapcsol önmagaddal, akkor ez a könyv a társad lesz. Szépen, lépésről lépésre. Kezdhetjük? Egy rég várt könyv a karakteres lakberendezés szerelmeseinek!
Na sklade 1Ks
28,11 €

Mluvčí


Odpověděl jsem na inzerát jednoho panství v Černých lesích a opustil práci mluvčího v korporátu. O tom panství jsem nikdy neslyšel a ještě zvláštnější se mi zdálo, žena takovém místě potřebují mluvčího. Když jsem začal procházet rodinný archiv, došlo mi, že tento rod ukrývá znepokojivé informace, které odhalují krvavou a děsivou historii rodu. Každá generace má své mrazivé tajemství a současný majitel je také velmi svérázný. Navíc jsem zjistil, že z panství nevede moc cest zpátky…
Na sklade 2Ks
14,49 €

dostupné aj ako:

Camino-sziget szellemei


A floridai Camino-sziget tőszomszédságában meghúzódó parányi szigetecskének az a híre, hogy átok ül rajta, és halállal sújt le a betolakodókra. A hosszú ideje lakatlan Sötét-sziget valahai lakói rabszolgák voltak, múltjára erőszak és szellemek bosszúja vet árnyékot. Lovely Jackson, az utolsó túlélő is fél évszázada elhagyta már, de azt állítja, ő a törvényes tulajdonosa. Csakhogy erre nincs semmi bizonyíték, és a milliárdos nagybefektetők, akik szemet vetettek a földdarabra, nem méltányolják, hogy az idős fekete asszony tisztelettel őrzi ősei emlékét. Nekik milliárdjaik vannak, és csak az számít, mennyit kaszálhatnak még, ha beépítik az egész szigetet. Lovelynak nincs semmije, csupán az irodalomszervező könyvesboltos, a sikeres fiatal írónő és az ingyen dolgozó környezetvédő ügyvéd képviseli az érdekeit. Ahogy közeledik a tárgyalás napja, a buldózerek indulásra készen várakoznak, míg Lovely barátai versenyt futnak az idővel, hogy feltárják az igazságot az ő múltjáról, és megmentsék a megátkozott sziget örökségét. John Grisham folytatja a Camino-sorozatot, de ezúttal beavatott krónikásként tudósít a tárgyalótermi csatározásokról is, miközben bepillantást enged a könyvkiadás rejtelmeibe.
Na sklade 1Ks
15,46 €

Ad Acta


Ad Acta je intímna zbierka poézie Alice Kulihovej, ktorá citlivo zachytáva vnútorný svet ženy vyrovnávajúcej sa so stratou a novými otázkami života. Básne sú úprimné, jemné aj odvážne, ponúkajú dotyk nežnosti, samoty i nádeje. Autorka nepodlieha moderným pózam – píše tak, ako cíti, a pozýva čitateľa spomaliť, vnímať a prehodnotiť to, čo je v živote skutočne dôležité.
Na sklade 1Ks
12,70 €

Peripetie za horizontem


Autorka v této osobní a upřímné knize vypráví svůj životní příběh ženy, která se po přestěhování z Československa na řecké Korfu naučila žít mezi dvěma světy – řeckým a českým – a i přes chronické onemocnění nikdy nepřestala cestovat. Z malého ostrova vyráží se svým manželem na cesty po světě – do Číny, Sýrie, Thajska, Izraele, Maroka i dalších zemí. Každá cesta přináší nejen exotické zážitky a kulturní střety, ale i drobná osobní vítězství nad tělem, strachem a únavou. Kniha zachycuje proměny rodiny, odchod dětí z domova a tichou radost z běžných okamžiků každodenního života – moře, zahrady, přátelství a vzpomínek. V jemném, vyzrálém vyprávění se prolíná láska k Řecku, obdiv k rozmanitosti světa a hluboké porozumění pro lidskou křehkost a sílu. Je to příběh o odvaze žít naplno, o láskách, cestách a vděčnosti za každý den.
Na sklade 1Ks
14,94 €

Varázslatos színek: Peppa Pig


Színezőkönyv 12 darab könnyen fogható, kicsiknek is ideális zsírkrétával. Használd a képzeleted, és színezd ki kedvenc állathőseidet úgy, ahogyan te szeretnéd!
Na sklade 1Ks
5,63 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Freida McFadden, Elle Kennedy, Ana Huang.