Kossuth Kiadó strana 145 z 233

vydavateľstvo

A magyarock története 2. - 80-90-es évek


Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János eredetileg 2005-ben és 2006-ban megjelent kétkötetes kultúrtörténeti műve a hazai pop- és rockzene huszadik századi fejlődéstörténetének mindmáig egyetlen átfogó könyves feldolgozása. A kötet 2011 óta nem kapható kereskedelmi forgalomban. A Kossuth Kiadó most arra vállalkozik, hogy ezt a maga nemében páratlan kötetet 2019-ben ismét elérhetővé teszi az érdeklődők számára. Nem egyszerűen csak újrakiadva, hanem mind szövegében, mind képanyagában felfrissítve, illetve a populáris zenei kutatás azóta elért eredményeinek beépítésével ki is bővítve az eredeti kiadványt. A fotókkal gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel, interjúkkal tarkított kétkötetes mű felépítésében, kiállításában, szellemiségében követi a szerzőpáros négyrészes nemzetközi rocktörténeti könyvsorozatát. Egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv ésolvasmányos sztori, melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődő laikusok is.
Vypredané
25,16 €

dostupné aj ako:

Fény és árnyék


Szunyoghy András 12 részes könyvsorozata magában foglalja mindazt, ami a rajzolás technikáinak és műfajainak elsajátításához szükséges. Ajánljuk mindazoknak, akik most kezdenek foglalkozni a rajzolással, és azoknak is, akik meglévő készségeiket szeretnék továbbfejleszteni. Mindehhez kötetenként több mint 100 rajz ad szemléletes útmutatást.
Iba v predajni
8,03 €

Életem szerelme


TINA TURNER a rock and roll koronázatlan királynője, élő legenda. Ebben a megdöbbentően őszinte és szívmelengető önéletrajzban egyedülálló karrierjéről és magánéletéről egyaránt beszámol. Minden titkot megismerhetünk a Tennessee állambeli Nutbushban töltött gyerekkorától kezdve az Ike Turner mellett elért hírnéven át az 1980-as évekbeli, egyedülálló szólókarrierjéig, és még tovább: Tina őszintén ír a megpróbáltatásairól, a győzelmeiről és az anyaságról. Elmeséli, hogyan dolgozott együtt a zenei élet olyan kiválóságaival, mint Mick Jagger, Keith Richards, David Bowie és Beyoncé. És természetesen ír arról a váratlan találkozásról is, amikor 1986-ban megismerte élete szerelmét, akihez végül huszonhét évvel később ment hozzá. Ahogy Tina mondja: "Van, hogy akkor ismerjük csak meg az igazi boldogságot, amikor már képesek vagyunk értékelni is." Az utóbbi években Tinát egy sor egészségügyi probléma és családi tragédia sújtotta, melyek hatására most visszatekint a múltra: láthatjuk, hogyan sikerült átvészelnie méltósággal és céltudatossággal a legsötétebb időszakokat is. Az Életem szerelme egy olyan nő erőteljes és inspiráló története, aki minden akadállyal szembe mert nézni, ami az útjába került. Ez az életrajz - amely magán viseli Tina összetéveszthetetlen stílusát (egyszerre vad, energikus, érzelmes és spirituális) - épp olyan elbűvölő és magával ragadó, mint a legnagyobb slágerei.
Predaj skončil
7,86 €

dostupné aj ako:

Sorsfordítók a magyar történelemben - Mária Terézia


A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy ,,szürke eminenciásként Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították - olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat szerzői az adott korszak, illetve személyiség elismert történész szakértői. A kötetek gazdag képanyaggal, korabeli dokumentumokkal illusztrálva állítják az olvasó elé ezeket a sorsfordító egyéniségeket.
Vypredané
5,77 €

Sorsfordítók a magyar történelemben - Andrássy Gyula


A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy "szürke eminenciásként" Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították - olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat szerzői az adott korszak, illetve személyiség elismert történész szakértői. A kötetek gazdag képanyaggal, korabeli dokumentumokkal illusztrálva állítják az olvasó elé ezeket a sorsfordító egyéniségeket.
Vypredané
5,77 €

Kötés északi módra


A kötet Hilary Grant saját tervezésű, skót ruhakollekciójának legnépszerűbb mintáiból és izgalmas új dizájnjaiból 30 színpompás kézi kötésű modellt ad közre, kezdve az egyszerű pomponos bordás sapkától és a hullámmintás körsáltól az izlandi pulóverig. Mind a 30 projekt színmintás, jellemzően Fair Isle és északi kötéstechnikával készül. A hagyománnyal összhangban a modellek stílusa egyszerű, praktikus és időtlen. Szakértő tanácsokat kapunk a színválasztáshoz, a fonalakhoz, és hasznos ötleteket a modellek befejezéséhez. A kötött darabok egy része elég kisméretű ahhoz, hogy elkészüljön egy szabad délután alatt.
Vypredané
15,48 €

Gerinctelenek - Természettudományi enciklopédia 12.


A Természettudományi enciklopédia 16 kötetben tekinti át az anyagi világ és az élő természet fő területeit, valamint a tudomány és a technika legfontosabb eredményeit. Az egyes kötetek gazdag és szemléletes illusztrációanyag segítségével adnak átfogó képet a természeti világ sokféleségéről és az azt kutató ember ismereteiről.
Vypredané
5,81 €

A siker tervezhető - A praktikus tudás lélektani könyve


Sikeres bárki lehet, de mégsem akárki. E könyv annak íródott, aki hajlandó végre kezébe venni a sorsát. Célom az volt, hogy mindenki számára biztonságos eszközöket nyújtó írást adjak az olvasók kezébe, hogy miként szabadulhatunk meg a pörgés rabigájából, hogy az életünk ne csak hajsza legyen, ahol mások életét éljük és céljait valósítjuk meg, hanem ahol végre merünk magunkra fókuszálni, s mindezt nem fogcsikorgatva, hanem derűsen, mosolyogva. Hiszek abban, sőt tudom, hogy mindez lehetséges. Ha valaki közelít a sikerhez az üzleti életben, a tapasztalatok szerint sokszor elér egy kritikus lélektani határponthoz, és nem érti, miért nem képes áttörni a falakat, holott elvben minden módszert ismer. Ellenben ha valaki a lélektan felől közelíti a siker birodalmát, megint csak az ürességbe markol, mert pszichés felismeréseinek nem lesz a hétköznapokba ültethető konkrétuma. Ez a könyv a hogyanokról szól.
Vypredané
11,61 €

dostupné aj ako:

Dámák a kastélyban


A magyar főnemesi és nemesi famíliák, ha fel is tüntették az asszonyokat a családfán, a női leszármazást hivatalosan már nem követték. Botorság lenne azonban ennek alapján azt hinni, hogy a hölgyek ne lettek volna fontosak, hisz általuk generációk emelkedhettek fel vagy tűnhettek örökre el az emlékezet süllyesztőjében. Főrangú hölgyek sorsát követi nyomon a könyvünk, remélve, hogy a kastélyok női lakóinak portréja megérteti velünk, milyen különleges helyzetben voltak az elit hölgytagjai mielőtt teljes egyenrangúságukat ki nem vívták a társadalomban. Olyan híres dámákat veszünk sorra, akiknek élete meghatározta a kort, pályájuk jól dokumentálható, és különleges egyéniségük lámpásként világította be környezetüket. Sorsuk mintákat adott sógornőiknek és unokahúgaiknak, barátnőiknek és ismerőseiknek, sőt a közrendűeknek, a polgári vagy paraszti sorban élőknek is. Míg életük megrajzolja a magyar történelem fő vonalait, bepillantást enged a kastélyok mindennapjaiba, életvezetési szokásaikba is, amelyek olykor gyökeresen különböztek a modern kor emberétől. A vagyon megőrzésének követelményei, az etikett szabályai, az elit évszázados liturgiái számukra mindennaposak voltak, a mai olvasó azonban bizonyára megütközik a szokásaikon, szülők és gyermekeik magázódásán, azon, hogy férj és feleség külön lakrészben, hálószobában aludt, és a házasságokat az esetek döntő többségében nem a természetesen vonzalmak határozták meg. Könyvünk forrásai, a naplók az emlékiratok a levelezés, illetve a korabeli újságcikkek, lehetőséget adnak kötetünk szereplőinek, hogy "maguk is megszólaljanak" a róluk szóló fejezetekben.
Vypredané
22,55 €

A Templomosok


"A templomosok. Isten szent lovagjainak fölemelkedése és bukása. A keresztes háborúk korában virágzó katonai rendek között a templomos lovagrend volt a leggazdagabb, a leghatalmasabb és a legtitokzatosabb. Történetüket végigkísérve nem csak a középkor legnagyobb nemzetközi konfliktusával ismerkedhet meg az olvasó, hanem azzal a folyamattal is, hogy miként alakította ki a rend globális pénzügyi hálózatát, hogyan ívelt pályája üstökösként a magasba és vált pápák, királyok, császárok tárgyalófelévé és üzlettársává, és végül hogyan következett be szégyenletes bukása, amelyet máglyák tüze világított be. Dan Jones a templomosok 200 éves históriájának minden egyes állomását bemutatja: a 12. sz. elején történt alapításukat azzal a céllal, hogy védelmezzék a Szentföldre látogató zarándokok tömegeit; elitegységként megvívott küzdelmeiket a keresztes hadjáratok összecsapásaiban a szaracénok, mongolok és a mórok ellen; bankári szerepüket, melynek során nem csak a keresztény országok nemeseinek, hanem fejedelmeinek is kölcsönöket folyósítottak, végül pedig végső romlásukat és a rend megszüntetését, amelyet a vagyonukra és kincseikre áhítozó Szép Fülöp francia király V. Kelemen pápa segítségével idézett elő.
Vypredané
19,32 €

dostupné aj ako:

A képzelet erdeje - Inspirációk mesébe illő népművészeti alkotásokhoz


A KÉPZELET ERDEJE a szerző kelet-európai népművészeti hagyományokban gyökerező, egyedülálló alkotói világába kalauzol. Valójában egy kreatívkönyv, amely lépésről lépésre végig vezet a folklór világát idéző csodás rajzok, használati és dísztárgyak megalkotásának folyamatán. Rajzoljunk, készítsünk együtt... VIRÁGOKAT, FÁKAT, ROVAROKAT TÜNDÉRMESÉBE ILLŐ ÉS MITIKUS LÉNYEKET EMBEREKET ÉS OTTHONUNK TÁRGYAIT DÍSZÍTŐMINTÁKAT ÉS KREATÍV BETŰKET A lényegre törő leírások és Dinara elbűvölő, meseszép rajzai, illusztrációi segítségével te is ihletet kaphatsz a saját alkotásaidhoz. Sok-sok inspiráló ötletet találsz, melyek segítségével szépséges rajzokat, különleges díszítésű tárgyakat hozhatsz létre.
Vypredané
14,52 €

Irán ezeregy arca


A kötet forgatható úgy is mint Irán nevezetességeiről, történelmi városairól, legnevesebb épületeiről, építményeiről, kultúrájáról, készült képekben rendkívül gazdag útikönyv, és úgy is, mint egy olyan fotóalbum, amely a fotók mellett rövid, de lényegi információkkal látja el az érdeklődő olvasót. A kötet elkészítésének motivációját és a kész könyv hangulatát legjobban a szerző saját szavai világítják meg: "Irán hagyományosan nem gyakori úticélja a magyaroknak. Vajon miért van ez így, talán mert messze van? Valójában nincs is olyan messze: az a 3000 kilométer távolság legyőzhető 6 óra alatt. Mert drága? Iránban nem különösebben drága az élet, itthoni árainkat semmiképp sem szárnyalják túl az ottaniak. Mert az irániak zárkózottak? Soha kedvesebb, közvetlenebb, vendégszeretőbb emberekkel nem találkoztam. Mert nem ismerjük igazán? Sokkal inkább erről van szó. Perzsia - Irán régi neve - városai és tájai nem nagyon ismertek honfitársaink számára. Többek között ezért is született ez a könyv: hogy, legalábbis részben, megosszam azokat a csodálatos vizuális, intellektuális és érzelmi élményeket, amelyeket iráni útjaim során szereztem, és az általam készített fotókkal közelebb hozzam ezt a lenyűgöző építészeti remekművekkel bíró ősi kultúrát és civilizációt. Iráni látogatásaim során végigjártam a kiemelkedően fontosnak tartott történelmi múltú városokat, és a könyvet is úgy állítottam össze, hogy ezek a színhelyek szerepeljenek benne. Így első állomásom, Teherán, a főváros volt, majd a siíta zarándokhely: Kom, azután Kásán, a sivatagi város, később Iszfahán, Irán hajdani fővárosa következett, és így tovább Perszepoliszon át Nisápurig, addig a városig, ahol az egyik legnagyobb perzsa költő, Omár Khájjam született."
Iba v predajni
19,32 €

Gabonaagy - szakácskönyv


Több mint 150 gluténmentes recept, ami megváltoztatja az életedet. Dr. David Perlmutter nagy sikerű könyve, a Gabonaagy forradalmasította a táplálkozásról és az egészséges életmódról kialakult képünket, bemutatva az étrendünk fontos részét képző búza, cukor és szénhidrátok káros hatásait. Új könyvében, a Gabonaagy szakácskönyvben most közel 150 tápértékben gazdag, ízletes és gyorsan elkészíthető recept segítségével mutatja be, hogyan válthatunk könnyedén és stresszmentesen a gluténmentes étrendre, ami jótékonyan hat az agyműködésre, jelentősen csökkenti az olyan súlyos betegségek kialakulásának kockázatát, mint az Alzheimer-kór, a depresszió vagy az ADHD, továbbá segít megelőzni a fejfájást, az álmatlanságot és a szorongást.
Vypredané
16,10 €

Vonatok


Ez a gazdagon illusztrált könyv a legendás típusokon és részletes térképeken keresztül mutatja be a vasúti közlekedés és szállítás történetét Stephenson Rocketjétől a legmodernebb szupervonatokig. Ismerje meg a síneket és vonatokat tervező és megépítő úttörőket, akik örökre megváltoztatták a szállítás és közlekedés világát Gazdagon illusztrálva mutatjuk be a sikeres és kudarcot vallott gőzmozdonyokat az 1830-as évektől a 20. századig Részletes rajzokkal szemléltetjük a nagy vasútvonalak építése mögött rejlő elképesztő mérnöki teljesítményeket Bemutatjuk a gőzhajtásos korszak után világszerte gyártott leghíresebb mozdonyokat és vonatokat Lenyűgöző képgalériák az első személyszállító vonatoktól a legmodernebb városi tömegközlekedési eszközökig Szupervonatok - a vonatok legújabb generációja, amely túllépte a 320 km/h-s sebességhatárt
Vypredané
12,87 €

Perzsa féltékenység


"A lengyel Johanna húsz éve él harmonikus házasságban egy gazdag dubaji üzletemberrel. Élete a megvalósult álom: luxusvásárlások, külföldi exkluzív utazások és felhőtlen szórakozás tölti ki mindennapjait. Az élvezetek hajszolása közben észre sem veszi, hogy három gyereke a kamaszkorral küzd, a férje pedig mind kevesebb időt tölt vele. Sorsa hirtelen és drámai fordulatot vesz, amikor a férje második feleséget hoz az otthonukba. Az európai Joanna sem az iszlám többnejűséget nem tudja elfogadni, sem a mardosó féltékenységgel nem képes megbirkózni. Vajon sikerül megóvnia magát és a családját a katasztrófától? Meg lehet bocsátani az árulást? Laila Shukri ezúttal is a rá jellemző alapossággal, érzékletesen jeleníti meg a Kelet legféltettebb titkait, köztük a régi és a modern háremek rejtelmeit. "
Vypredané
12,26 €

S.P.Q.R. - Az Ókori Róma történe


Az ókori Róma fontos számunkra, hiszen még ma is a birodalom, annak hódításai és túlzásai történetével mérjük össze magunkat, és a polgárjogról, a terrorizmusról meg az egyéni jogokról Rómában folytatott viták a mai napig befolyásolják a polgári szabadságról alkotott felfogásunkat. A római történelem ezer esztendejét átfogó SPQR megkapó részletességgel mutatja be, hogyan vált Róma egy közép-itáliai jelentéktelen kis porfészekből a világ első szuperhatalmává. Miközben új megvilágításban mutatja be a római kultúrát a folyóvíztől a demokrácia intézményéig és a rabszolgaságtól a migrációig, Mary Beard azt is elénk tárja, hogyan gondolkoztak a rómaiak magukról és az elért vívmányaikról. A rómaiak által használt SPQR rövidítés az államukat jelöli: Senatus PopulusQue Romanus, "a római senatus és nép" - és e nagyszerű könyv az ő történetükről nyújt lebilincselő és minden részletre kiterjedő beszámolót.
Vypredané
19,32 €

dostupné aj ako: