Libri Könyvkiadó strana 29 z 128
vydavateľstvo
Viharos idők
Hatvany Helga könyve megrázó tanúbizonyság a viharos 20. századról egy család történetén keresztül, és izgalmas memoár arisztokrata gyökerekről, apai örökségről és a szeretet erejéről. Deutsch Ábrahám aradi vegyesboltjából három generáció alatt egy óriási gabona- és cukoripari nagyvállalkozás fejlődött ki az Osztrák-Magyar Monarchia idején. A 20. század elején bárói rangra emelt Hatvany-Deutsch család tagjai fényűző palotákban éltek, műtárgyakkal körülvéve. Haladó politikusokként, tehetséges festőkként, írókként, és legendás hírű, többek között Ady Endrét, József Attilát támogató mecénásokként vonultak be a történelembe. Az 1938-as zsidótörvények érvénybelépése után azonban a család több tagja az emigrációt választotta, és Amerika vagy Nyugat-Európa felé menekült. A Magyarországon maradt Hatvanykra nehéz sors, bujkálás, üldözés és nem egyszer halál várt. A szerző édesapja, Hatvany József, aki Cambridge-i tanulmányai után 1947-ben hazatért egy szebb, új világ építésének reményében, hamarosan egy rémálom közepében találta magát, és 1952-ben, a Rákosi-korszak legsötétebb időszakában koholt vádak alapján börtönbe zárták. A szabadulását követő évtizedekben nemzetközi hírnévre tett szert a számítógépes tervezés és gyártás egyik kiemelkedő úttörőjeként. Legfontosabb hagyatéka mégsem a szakmai elismerésekkel és kitüntetésekkel mérhető, hanem azzal, ahogy az őt körülvevő emberek életét formálta, és ahogy ember tudott maradni minden körülmények között. "A Viharos idők párját ritkító, gyönyörű bepillantás a magyarországi zsidó arisztokraták életébe, egyben egy gyermek szeretetének tükre zseniális, ugyanakkor ellentmondásos apja iránt. Hatvany Helga könyve sós ízzel kezdődik és sósan is végződik, de a lapok között sok minden van, ami egyszerre édes és keserű. Aprólékosan és alaposan kutatott; régi barátokat, kollégákat keresett fel, hivatalos dokumentumakat és személyes iratokat, leveleket nézett át, hogy kitöltse saját történetének hiányzó darabkáit. Az eredmény egy mélyen őszinte, gyakran tragikus, máskor vicces, ám mindenekelőtt végtelenül inspiráló emlékirat lett." Nick Thorpe
Na stiahnutie
10,98 €
A szerelem 8 szabálya
"Ez a könyv nem arról szól, hogy hogyan találj rá az Igazira, a neked tökéletes társra, a többit meg bízd a jó szerencsére! Én abban szeretnék segíteni, hogy tudatosan építsd fel a szeretetet ahelyett, hogy csak vágyakoznál rá, hogy csak akarnád, és arra várnál, hogy egyszer csak a maga tökélyében betoppanjon az életedbe. Szeretnék abban is segíteni, hogyan küzdj meg a nehézségekkel és azokkal a tökéletlenségekkel, amelyekkel mindenki szembetalálkozik a szeretet felé vezető hosszú úton. Azt akarom, hogy olyan szeretet szülessen benned, amely minden egyes nap erősödik, fejlődik, növekszik, mert soha nem lesz teljes, soha nem lesz befejezett. Nem tudhatjuk, hol és mikor találjuk meg a szerelmet, de felkészülhetünk rá, és amikor megtaláljuk, a gyakorlatban is alkalmazhatjuk mindazt, amit addig megtanultunk." Az élet egyik legfontosabb része a szerelem. Mégse tanít meg bennünket senki arra, hogyan is kellene jól csinálni. Gyakran úgy vágunk bele a kapcsolatainkba, hogy a romantikus filmeken és az innen-onnan felcsípett mintákon túl nemigen tudunk mire támaszkodni. A nagy sikerű Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes szerzője, Jay Shetty új könyvével ezt az űrt tölti be, és az ősi, védikus bölcsességet a modern tudással ötvözve nyújt útmutatót a szerelem minden szakaszához. Nem megfoghatatlan, éteri fogalomként, nem is kliségyűjteményként mutatja be, hanem konkrét, megvalósítható lépéseket sorakoztat fel. Tanácsait követve kifejleszthetjük azokat a készségeket, amelyekkel képesek leszünk teljesebben megélni és gondosabban ápolni a szerelmet. Megosztja velünk a meglátásait arról, hogyan határozhatjuk meg magát a szeretetet, hogyan nyerhetünk vagy veszíthetünk együtt, és miképpen ne törjünk össze egy szakításban. A teljes párkapcsolati ciklust végigjárja, az első randevúktól az összeköltözésen át a lezárásig és az újrakezdésig, miközben segít elkerülni a hamis ígéretek vagy elérhetetlen vágyak csapdáját. Jay Shetty nyolc szabályának alkalmazásával mindannyian megtanulhatjuk minden eddiginél jobban szeretni önmagunkat és a párunkat, az életünk pedig a megszokottnál boldogabbá és teljesebbé válhat.
Na stiahnutie
9,29 €
A kevesebb több
A húszas évei végén Cait Flanders - mint oly sokan mások - a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT. Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a "megoldásokhoz" fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében. Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ. Ha legfeljebb csupán a jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90 százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. [...] A vásárlási tilalom szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket, semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a "jóváhagyott bevásárlólistámon" szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt, amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét - ez volt a legnagyobb bűnös szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta.
Na stiahnutie
7,88 €
Emma fiai
Az Emma szerelme című kötet végén úgy búcsúztunk el Emmától és Gábortól, hogy éppen önfeledten játszottak három gyönyörű kisfiukkal a balatonkörtvélyesi házuk kertjében, és Emma a negyedik gyermekükkel volt várandós. A három fivér - Tamás, Péter és Gábor, azaz Öcsi - mind külsőleg, mind jellemükben nagyon különböznek egymástól, és mindannyian a maguk egyéni módján próbálnak boldogulni a húszas-harmincas években. A második világháború kitörése és eseményei azonban a Kóthay családot is megtépázzák, a háború után kibontakozó új rendszer pedig baljós árnyékot vet az életben maradottak sorsára. Az Emma évszázada regényciklus második kötetéből Emma fiainak izgalmas, megható, boldog és elkeserítő pillanatokban gazdag életét követhetjük nyomon. A trilógia részei: Emma szerelme | Emma fiai | Emma lánya
Na stiahnutie
9,29 €
Mint pók a kulcslyukon
"Milyen kevéssé ismer, Straitley! Több kedvezőtlen sorsfordulatot éltem túl, mint azt el tudná képzelni. Tizenhét évesen szültem a lányomat, és soha nem neveztem meg az apát. Huszonhárom évesen kezdtem el tanítani egy, a St. Oswaldhoz nagyon hasonló iskolában. Minden lehetséges módon harcolnom kellett a helyemért, leküzdve az előítéletet, a szexizmust és az elítélő véleményeket. Túlestem egy kettős mastectomián úgy, hogy senkinek sem szóltam róla. Átvészeltem a férjem és egy idősebb testvérem halálát, egy szerelmi viszonyt. Láttam meghalni a szüleimet, kénytelen voltam elviselni, hogy a lányom Amerikába költözött. Elkövettem két gyilkosságot; az egyiket hirtelen felindulásból, a másikat önös érdekből. Még alig töltöttem be a negyvenet, és most végre kezdem learatni a becsvágyam babérjait. Eljött az én időm, Mr. Straitley. És téved, nem vagyok sérült. Ép egész vagyok." "Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint egy nőnek belépni ezen a kapun. Én most nemcsak beléptem, de a kapu az én kapum és a szabályok az én szabályaim." A patinás, több mint ötszáz éves múlttal rendelkező yorkshire-i gimnázium, a St. Oswald fiúiskola életében bekövetkezik az elképzelhetetlen: Rebecca Buckfast személyében kinevezik az intézmény élére az első női igazgatót. Rebecca Buckfast elszánt, ambiciózus nő, aki mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen ebben a férfiak uralta világban. Miközben a tanárok és a diákok próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, újabb esemény forgatja fel az iskola életét: Roy Straitley latin tanár tanítványai az iskola új szárnyának építkezésén emberi maradványokat fedeznek fel. Staitley azonnal értesíti az igazgatónőt, ám amikor beszámol neki a fejleményekről, úgy érzi, hogy a nőt nem éri váratlanul a holttest felbukkanása... Vajon köze van a holttestnek Rebecca Buckfast múltjához és ahhoz, hogy a bátyja sok-sok évvel ezelőtt eltűnt, ő maga pedig bátyjának egykori iskolájában vállalt tanári állást? Buckfast kész elmesélni élete történetét Stratileynek, a kérdés csak az, mennyire lehet megbízni az emlékeiben, mennyire őszinték a szándékai, és vajon mire készül most... * A leginkább a Csokoládé szerzőjeként ismert Harris a pszichothriller műfajában is jeleskedik. A St. Oswald magániskolában játszódó kötetekben Harris sötét oldala jelenik meg, és a szerző biztos kézzel, egyszerre szórakoztató és elborzasztó módon mutatja meg nekünk az emberi lélek egészen bizarr oldalait.
Na stiahnutie
9,29 €
Puccs Moszkvában
Putyin napjai meg vannak számlálva. Vajon mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép közeledik Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. Azt azonban senki sem sejti, hogy a pilótafülkében valami egészen más is van, amit az amerikai titkosszolgálat rejtett oda. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét… Mert valaminek változnia kell! A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, a lövészárkok sártengerében továbbra is ezrek pusztulnak el, de egyelőre még tűzszünetre sincs kilátás. Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A háttérben azonban ennél jóval nagyobb hatalmi játszma zajlik: a kérdés az, marad-e a fennálló világrend, vagy a nagyhatalmak újraosztják egymás között Európa keleti felét? És vajon mi lesz Magyarországgal, fenyeget-e minket a perifériára sodródás veszélye? Miközben a világ aggódva figyeli a fejleményeket, minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában. Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos akcióthrillerben az olvasók újra találkozhatnak André Calvival. Vele sok minden történt az elmúlt nyolc évben, amikor utoljára próbált „javítani az arányokon”. Az élete gyökeres fordulatot vett. Most azonban minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie…
Na stiahnutie
12,11 €
Hősök és kalandorok
A Fiumei úti sírkert Budapest, és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. Csodás, árnyas fái alatt sétálva szebbnél szebb síremlékeket, emlékhelyeket találhatunk, s látogatóként felébred bennünk a vágy, bár mesélni tudnának az ódon kövek!
Sal Endre, a nagy sikerű Mi, magyarok, Mi, magyarok a századelőn és Mi, magyarok a színpadon szerzője képes szóra bírni az évszázados sírhelyeket, és elénk tudja varázsolni a sokszor megrendítő, felemelő vagy éppen kalandos és nagyon is emberi sorsokat, amelyek e nyughelyek mögött rejtőznek. A tőle megszokott izgalmas látásmódjával olyan emberek történetét meséli el többek között, mint a labdarúgás magyarországi úttörője, Iszer Károly, a testvére emlékét egész életében ápoló Petőfi István, a több száz Titanic-utas életét megmentő hajóorvos, Lengyel Árpád, vagy a csodás könyvritkaságokat gyűjtő Todoreszku Gyula. A Hősök és kalandorok révén újra felfedezhetjük múltunk kiválóságait, és tisztelettel adózhatunk emléküknek.
A kiadványt gazdag képanyag és a temető térképe teszi teljessé, a kötet így akár egy élvezetes sírkerti emlékezőséta kelléke is lehet.
Mary
Az érzékeny és intelligens Mary Shelley 1816 nyarát szerelmével, a költő Percy Shelley-vel és mostohahúgával, Claire-rel tölti Lord Byron és John Polidori házában a Genfi-tónál. A társaság tagjai között rivalizálás, féltékenység és szexuális vágy teremt különös feszültséget.
Egyik este zivatar tombol odakint, a barátok laudánummal fűszerezett bort isznak a tűz mellett, és kísértethistóriákkal szórakoztatják egymást. Lord Byron azt javasolja, mindegyikük írjon egy szellemtörténetet, Mary pedig elszántan lát munkához: felidéz egy néhány évvel azelőtti skóciai nyarat, amit barátnőjével, Isabellával töltött. A két vakmerő lány különleges fantáziavilágot teremtett, és annyira beleélték magukat a játékba, hogy néha már maguk sem tudták megkülönböztetni, mi a képzelet, és mi a valóság, és szentül hitték, hogy szörnyetegek leselkednek rájuk.
A nők számára nem sok lehetőséget tartogat a 19. század elejének szigorú szabályokkal teli világa. Mary szeretőként, anyaként és alkotóként is próbál helytállni, és miközben újra elmerül emlékeinek és látomásainak világába, megalkotja a világirodalom egyik legkülönösebb és leglenyűgözőbb horrormeséjét, Frankenstein szörnyének történetét.
Józan lázadás
"A nők és más, hagyományosan perifériára szorult és elnyomott csoportok egyre közelebb kerülnek a hatalomhoz. Én csak annyit kérdeznék, hogy e felemelkedés közepette, a kivívott eredmények után miért rántjuk vissza magunkat kollektíven és önszántunkból az alkohollal? Hogyhogy nem vesszük észre, hogy az alkohol női kérdés, feminista kérdés? Hogy lehet az, hogy a Bitch női magazin koktélpartira küld meghívót, hogy az ellenállásról beszélgessünk, hogy lehet az, hogy A szolgálólány meséje sorozat - amely a nők rabszolgasorba taszításáról szól - a saját borát hirdeti? Megmondom én: mert arra tanítottak, hogy összemossuk az ivást a felszabadulással, és mert nem tanítottak meg kételkedni. Mert nagyon okos, dúsgazdag, befolyásos és nagy hatalmú emberek járnak jól azzal, ha együttműködünk velük, és elhisszük, az ivás hatalmat ad a nők kezébe, ezért nem látjuk, hogy valójában mi az alkohol: az elnyomásunkat szolgáló kábítószer, kis és nagy mennyiségben egyaránt."
Az alkohol mindennapjaink része. Koccintunk a keresztelőkön, a temetéseken, a céges bulikon és a baráti összejöveteleken. Sosem firtatjuk, miért van szükségünk rá, és inkább az kelt megütközést, ha valaki nemet mond az ivásra. Az alkohol a történelem nagy túlélőjeként itt van velünk a kezdetektől fogva, és még napjaink egészségtudatos trendjei sem veszik elég komolyan a káros hatásait.
Holly Whitaker a harmincas évei elején tette fel magának először a kérdést, hogy miért kell innunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és miért elfogadott, ha alkohollal mérgezzük a testünket és a lelkünket, majd elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra leteszi az italt. Ebben a kötetben nyers őszinteséggel és mély önismerettel számol be saját útkeresésének sokszor megrázó, máskor felemelő pillanatairól, miközben az alkoholipar elképesztő manipulációiról is lerántja a leplet.
A kötetben olvasható tanácsokat követve újra megtanulhatjuk szeretni magunkat, és olyan életet alakíthatunk ki, amely nem a lemondásról és a bűntudatról, hanem sokkal inkább az új örömök felfedezéséről szól.
A szabadság szerelmesei
Szenvedélyek és árulások, szerelem és bosszú a forradalom és a szabadságharc viharaiban.
Az Anna-bál szerelmeseiből megismert Györöky Ilka és családja története folytatódik a méltán híres balatonfüredi reformkor következő évtizedében. Az 1840-es években még az eddiginél is pezsgőbb és színesebb társasági és kulturális élet zajlik a népszerű üdülőtelepen, és az évente megrendezendő Anna-bálok egyre nagyobb vonzerőt jelentenek a környékbelieknek valamint a távolabbról idesereglő vendégeknek. Szinte minden évre jut egy-egy újabb szenzáció, vagy ünneplésre okot adó alkalom: például az új Kerektemplom felépítése, vagy a Kisfaludy gőzhajó vízre bocsátása. Ilka gyermekei lassan felnőnek, és ebben a mozgalmas évtizedben ők is átélik a szerelem, a barátság, a rivalizálás és ellenségeskedés érzelmi viharait.
Lassan elérkezik a világtörténelmi jelentőségű 1848-as esztendő, amikor a történelem forgószele mindannyiuk életét gyökerestől felforgatja.
Fábián Janka új regényében Balatonfüred mellett immár Bécsbe és Pozsonyba is ellátogathatunk, hogy szemtanúi lehessünk, hogyan élték át a korabeli emberek a forradalomba és szabadságharcba torkolló, izgalmas késői reformkor éveit.
A nagy kör
1914-ben lángra kap a Josephina Eterna luxus-óceánjáró. Addison Graves, a hajó kapitánya újszülött ikergyerekeivel elmenekül a süllyedő hajóról, a felesége azonban nem éli túl a katasztrófát. A kapitányt hosszú börtönbüntetésre ítélik, a gyerekeket, Mariant és Jamie-t pedig a Montana állambeli Missoulában élő léha nagybátyjuk neveli.
Egy alkalommal a kislány találkozik a városon átutazó, rozoga biplánnal közlekedő pilótapárossal, és ezzel megpecsételődik a sorsa: menthetetlenül beleszeret a repülésbe. Tizennégy évesen egy gazdag szeszcsempész veszi pártfogásába, aki fizeti a repülőleckéit, sőt egy repülőgépet is vásárol. Ennek persze ára van, ami egész életében kísérti majd Mariant, de csak így teljesülhet az álma, hogy az Északi- és a Déli-sark fölött átrepülve megtegye a nagy kört, és megkerülje a Földet.
2014-ben Los Angelesben Hadley Baxter színésznő egy film zárójelenetében a főszereplőt, Marian Gravest alakítja, és fékezhetetlenül szorong. Kétéves volt, amikor a szülei repülőgép-szerencsétlenségben meghaltak, és az egyetlen élő rokona, szoknyavadász nagybátyja, a producer Mitch nevelte fel. Hollywood forgatagában azonban nem könnyű felnőni. Az, hogy megformálhatja Marian karakterét, a lehető legjobbkor jött számára. Hadley beleássa magát a híres aviátor történetébe, és meglepő párhuzamokat talál...
Egy évszázad választja el őket, a sorsuk mégis összefonódik: két bátor és elszánt nő, akiknek egy férfiak uralta világban kell érvényesülniük.
Backstage
Egy hely a város közepén. Egy hely, ahol az év nagy részében fesztiválfeelinged lehet. Egy hely, ahol profi a fény- és hangtechnika, hatalmas a színpad, remek a hangulat. Egy hely, ahol a zenészek akkor is örömmel töltenek időt, ha nincs koncertjük. Egy hely, ahol a stáb családként működik.
De legfőképpen: egy hely, ahol a valóságot bármikor bátran a kerítésen kívül hagyhatod.
EZ A BUDAPEST PARK!
Tíz évvel ezelőtt, a Zöld Pardon bezárása után néhány lelkes fiatal gondolt egy nagyot, és olyan rendezvényhelyszínt képzeltek el a városban, amely képes betölteni a hatalmas arénás koncertek és az alkalmi fesztiválok közötti űrt, és tavasztól őszig színpadot teremt a magyar és külföldi zenei élet szereplőinek. Az elmúlt tíz évben az elképzelés valósággá vált, s mára a Budapest Park fogalommá, illetve a zene- és szórakoztatóipar megkerülhetetlen tényezőjévé vált.
Éld át újra ezt a tíz évet a látványos felvételeket nézegetve és a kortárs könnyűzene szereplőinek személyes élményeit olvasva! Légy részese a kalandnak, merülj el a parkos életérzésben!
Szerencse lánya
A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.
DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA.
Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől...
A szerencse azonban forgandó: a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié. Vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?
Mindent a világűrről
A legegyszerűbb és leglátványosabb útmutató a világűrhöz
Milyen alakú a Világegyetem? Kijuthat-e bármi egy fekete lyukból? Ártalmas-e az űrutazás?
Könyvünk a legújabb űrszondákkal és új távcsövekkel kapott ismeretekre támaszkodva mutatja be a világűrt, a gravitációs hullámoktól kezdve a kozmikus üregekig.
Az áttekinthető, könnyen érthető grafikákkal teli és bámulatba ejtő tényeket felsorakoztató Mindent a világűrről tökéletes bevezetés a csillagászat alapjaiba, valamint a tudomány legfurcsább, legcsodálatosabb jelenségeibe.
Mala és a remény macskája
Ribono Shel Olam, helf shoin mir,
Ich hof tzi kainem nisht, nor tzi dir,
Die hilf is doch fin kainem nisht, nor fin dir,
Ribono Shel Olam, helf shoin mir.
Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem,
Kérlek, segíts nekem, csak Tehozzád imádkozom,
A segítség csak Tőled jön,
Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem.
Jiddis ima, amit Mala az édesanyjától tanult.
Figyelemre méltó igaz történet egy kislány és egy macska hihetetlen barátságáról és arról, hogyan élték túl együtt a holokauszt borzalmait.
1939, Lengyelország. A tizenkét éves Mala a vidéki kislányok gondtalan életét éli, mit sem sejtve az életét hamarosan alapjaiban felforgató szörnyűségekről. A náci invázió azonban szülőfaluját is eléri, és a gettóvá alakított Tarnagródban mindenkit éhhalál fenyeget. Mala éppen élelmiszer-koldulásból tér haza, ám csak az üres lakás várja: családját elhurcolták, ő pedig teljesen magára maradt.
Túlélése érdekében az erdőbe menekül, ahol egyetlen társa egy macska, Malach, aki őrző angyalaként mindenhová elkíséri. A kétségek, a rettegés és a magány óráiban a kislány számára ez a hűséges élőlény jelenti az egyetlen reménysugarat, a túlélés zálogát. Együtt sikerülhet átvészelniük a legsötétebb, legnehezebb időket is, és túlélhetik a II. világháború borzalmait.
„...elhatározom, hogy megírom a történetem – nemcsak szeretett és elveszett, elpusztított családom és barátaim, hanem az egész világ kedvéért, hogy ők is emlékezzenek, és ne hagyják, hogy elhalványodjanak ezek a rettenetes emlékek, mint a feledéssé porladó őszi falevelek.”
Állva maszturbálok - Szorongásnapló
Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Azóta a világ békésebb, kellemesebb, szerethetőbb hely lett, és jól látszik, hogy a covid után már soha semmilyen katasztrófa nem érheti többé az emberiséget.
Ja, de!
Méghozzá folyamatosan. Megállás nélkül. Azóta is.
De ha nem így lenne, akkor is megmaradnának azok a hétköznapi, apróbb vagy nagyobb szorongások, amelyek Ágota esetében például a jeges verítékhez és körömágytépkedéshez vezetnek. Benedek Ágota új könyvében ezeket a szorongásokat veszi sorra, felfejtve azt is, mi történt vele a karantén óta eltelt két évben.
Szorongás amiatt, hogy az útleveled pont akkor nem lesz meg, amikor a háborúban menekülni kell. Hogy pontosan annyira nehezedre esik feldolgozni életed első szerelmi csalódását, mint Taylor Swiftnek. Szorongás Putyintól, a természetben pisiléstől, a méhszájtágítástól és az abortusztól... A sor végtelen.
A jó hír azonban, hogy az orvosság egy könyvnek álcázott xanaxos dobozban érkezik: mert miközben Ágota könyvét olvassuk, olyan, mintha egy stand-up műsort néznénk, amely a legkeményebb és legdrámaibb témákat járja körül kíméletlen humorral, bátran. És ez egyszerre megindító és felszabadító.















