Knižné kamarátstva

Mérték Kiadó

vydavateľstvo

A fiatalság megőrzésének titkai


Kurt Tepperwein álláspontja szerint az emberi szervezet teljesítőképessége lehetővé tenné, hogy csak 120 éves korunkra öregedjünk meg. Ideális élettartamunk "számlájáról" azonban nap mint nap lehívunk bizonyos mennyiséget helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, romboló gondolkodásmód folytán. Épp ezért rajtunk múlik, hogy megváltoztassuk ezt a helytelen magatartásmódot. Minthogy az öregedés folyamatosan megy végbe, magunktól függ, hogy ennek során tapasztaltabbakká, érettebbekké és bölcsebbekké válunk-e, vagy csupán ráncossá, beteggé és levertté.

Kurt Tepperwein több mint harminc éven át gyűjtötte tapasztalatait. Ebben a könyvben foglalta össze mindazokat az ismereteket, melyek szerinte meghatározóak egészségünk megőrzése szempontjából. Ezek: a táplálkozás, a vitaminok, a sav-bázis egyensúly, a gondolkodás szerepe, a mozgás gyógyító ereje. Ha életmódunkban szem előtt tartjuk ezeket a felismeréseket, nemcsak arra tudunk hatni, hogy milyen korúnak "érezzük" magunkat, de befolyásolhatjuk az öregedés "biológiai" folyamatát, azaz szervezetünk egészségének és vitalitásának mértékét is. Ebből a szemszögből nézve éveink száma valójában nem több, mint egy adat anyakönyvi kivonatunkban.
Vypredané
10,95 € 11,53 €

Tudattréning


Az életművészet tanulható. A figyelem, az emlékezés és a lét határozzák meg ennek a tanulási folyamatnak a lépcsőfokait, mely képessé tesz minket arra, hogy túllépjünk az értelmen, és belépjünk a tudat határtalanságába. A híres terapeuta és spirituális oktató, Kurt Tepperwein (1932) arra szólítja fel az olvasót, hogy az élet útjaként értelmezze a tudatot, melyen mindig járni kell.
Könyvében felfedi az intelligencia, a gazdagság és a tökéletes egészség titkát. Meditációs gyakorlatokat mutat be, és felvonultatja az érzékelés edzésének módszereit, melyek fokozzák az átélés áramát, így az ember végül túlnő önmagán, és belemerül a mindent átfogó kozmikus energiamezőbe.
Vypredané
8,48 € 8,93 €

A 100 legfontosabb élelmiszer


A helyes táplálkozással nemcsak immunrendszerünket erősíthetjük, de hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy kisebb valószínűséggel legyünk kitéve a szív- és érrendszeri betegségeknek, cukorbetegségnek, ráknak. Legyen szó gyümölcsökről vagy zöldségfélékről, gabonafélékről vagy tejtermékekről, halakról vagy húsokról - a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz viszonylag nem túlságosan sokféle alapélelmiszerre van szükségünk. Dr. Siegfried Schlett táplálkozástudományi kutatóorvos legfrissebb tudományos eredményei alapján kiválasztotta azt a 100 legfontosabb élelmiszert, amely hosszú életre szóló testi és lelki egészséget biztosít.
Vypredané
14,61 € 15,38 €

Borban az egészség


A bor nemcsak élvezeti cikk, hanem gyógyszer is lehet. Tudományos kutatások kimutatták, hogy a mértékkel fogyasztott vörös- és fehérbor meghosszabbítja az életet. A borban lévő polifenolok gyulladás- és daganatgátlók, megakadályozzák az artériás elzáródásokat, vagyis a szívinfarktust, a szélütést és a láb ereinek az elzáródását is. Az is kiderült, hogy a bor az Alzheimer-kórtól is véd. A bor befogja a szabad gyököket. Mindazonáltal a fogyasztónak meg kell tanulnia bánni ezzel az élvezeti szerrel, vagyis mértékkel kell fogyasztani a bort. Dr. Günter Theis, a könyv szerzője belgyógyász és pszichoterapeuta. E kötetében feltárja a bor veszélyeit és áldásos hatásait is.
Vypredané
6,33 € 6,66 €

Régi idők kerti fortélyai


Régi jól bevált, de gyakran feledésbe merült fortélyok a veteményes- és virágoskerti munkákhoz. Ötletek a biokert ápolásához. Magvetés és ültetés, trágyázás és növényápolás, megelőzés és védekezés, betakarítás és tárolás.
Vypredané
5,38 € 5,66 €

A világörökség


A kötet a benne található több mint ezer aktuális színes fényképnek és számos térképnek köszönhetően a Föld legnagyszerűbb kulturális és természeti emlékműveinek valóban lenyűgöző, gazdagon illusztrált atlasza. Az enciklopédiát kétoldalas fejezetek egészítik ki, amelyek segítenek abban, hogy besoroljuk az egyes kulturális és természeti műemlékeket és földrajzi, történelmi vagy vallási-világnézeti összefüggéseikben lássuk őket. Az összetettebb műemlékeket, mint a városokat, külön oldalakon mutat ja be a nagyméretű, keménytáblás könyv.
Vypredané
32,85 € 34,58 €

Különös történetek különös elméknek


A kötet valószínűtlen felfedezőutazás az emberi psziché mélyebb birodalmaiba. Mélyrehatóan foglalkozik az egyéni átalakulás témájával, ami mostanság nagyobb intenzitással van jelen az emberek életében, lökésszerűen hozzájárulva ahhoz a fejlődéshez, amely elősegíti a védekezést a háttérben fenyegető katasztrófával szemben.
Vypredané
9,13 € 9,61 €

Az állatok és növények világa


A könyvünkből megismerkedhetünk a világ növény- és állatfajainak sokaságával és szépségeivel. Pontos, szakmailag megbízható leírások, "portrévázlatok" mutatják be a legegzotikusabb fajokat is, élethelyeik, a különböző ökozónák szerint csoportosítva. Kezdve a tengeri élet leírásával, ahol is kezdetét vette évmilliárdokkal ezelőtt az evolúció, cápák, vonuló halrajok, bálnák, delfinek és korallállatok bemutatásával, a partok élővilágán keresztül kontinensről kontinensre lépve eljutunk Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália, Amerika és a sarkvidékek ökorégióiba. A könyv a nagyközönségnek készült. A fantasztikus fényképek és a pontos szöveg azonban igazi képes enciklopédiává teszik.
Vypredané
18,27 € 19,23 €

Elefántország


Széchenyi Zsigmond Elefántország című könyve első ízben 1934-ben jelent meg. A Csui! című nagy sikerű vadásznaplója után ez a második könyve, amely ezúttal nem szabályos vadásznapló. Az időközben tapasztalt Afrika-vadásszá vált Széchenyi ebben a művében újabb expedícióinak kiemelkedő eseményeit írja meg. Nagy fogú elefántokkal, hatalmas bivalyokkal, támadó oroszlánokkal találkozhatunk a kötet lapjain. A vadászkalandokat kitűnő zoológiai és etnográfiai megfigyelések gazdagítják. Külön figyelmet érdemel a könyv képanyaga. A szerző saját felvételei önmagukban is szenzációt jelentettek megjelenésük idején.
Vypredané
7,31 € 7,69 €

1000 remekmű


Beckett Wendy nővér, korunk egyik legelismertebb művészettörténésze rendkívüli művészetszeretetével és egyedülálló megfigyelőképességet ötvözve hozta létre a nyugati művészet ezer remekművét tartalmazó páratlanul személyes válogatást. A nyugati művészet kilenc évszázadán átívelő, személyes válogatás a világ legnagyobb művészei közül több mint ötszáznak a képeit tartalmazza. A legtöbb művész két festménnyel szerepel, melyek illusztrálják művészetük irányzatát és stílusuk fejlődését. Mindegyik mestermű mellett részletes leírást találunk. A szerző külön figyelmet szentel a géniuszok korszakalkotó műveinek, mint amilyen Leonardo da Vinci Sziklás Madonnája, vagy Velázquez A varázs című képe
Vypredané
47,46 € 49,96 €

Laura és Aventerra titkai


Laura bentlakásos kollégiumban tanul. Őt és öccsét mostohaanyja neveli. A kislány a "tizenhármas jegyben" született, ami különleges képességekkel ruházza fel. Először megriad attól, hogy a kiválasztottak közé tartozik. Ám ha nem bízik önmagában, nem győzhet. Tizenharmadik születésnapján neki kell felvenni a harcot a Gonosszal. Neki kell megmentenie Elysiont, a Fény Őrzőjét a biztos haláltól. Ha csődöt mond, Aventerra bolygón Borboron, a Sötét Fejedelem kezébe kerül a hatalom. És akkor az Embercsillag, a Föld elsüllyed az Örök Semmiben. Laura körül a világ feloszlik segítőkre és ellenségekre. Ártó szellemekké válnak tárgyak, a park bokrai kutyaként vicsorognak rá...
Vypredané
9,13 € 9,61 €

Fűszernövények zsebkönyve


A fűszernövényeké a jövő konyhája! Egészséges. Ínycsiklandó. Illatos. De melyik növény melyik ételhez való? Jobb, ha szárítva adagoljuk, vagy inkább frissen hatásos? Mikor és hogyan érjük el a legjobb ízeket? Útmutatónk több mint 50 fűszernövényhez ad praktikus ötletet és egy-egy jó, gyors receptet.
Vypredané
4,09 € 4,30 €

Az étkezés illemtana


A tartalomból: Fontosabb a "hogyan", mint a "mit"!; Szürcsöljük az osztrigát?; Ropogtatjuk a homárt?; Mit hogyan kell enni?; Mikor melyik poharat használjuk?; Melyik evőeszköz mire való? Megkönnyítjük Önnek az asztali illem elsajátítását, hogy a legközelebbi ünnepi ebédet zavartalanul tudja élvezni!
Vypredané
0,48 € 0,50 €

Káma Szútra


Az erotikus irodalom ősi mesterművét a világ első számú szexszerzője korszerűsítette. A Káma Szútra, az Ananga Ranga, az Illatos kert és a Tao szexuális pozícióit több mint száz illusztráció mutatja be, az ősi keleti erotika egzotikumát gyönyörű fényképekkel, őszinte, eredeti illusztrációkkal és modern szexuális tanácsadással ötvözi.
Vypredané
14,61 € 15,38 €

Az óceán


Az enciklopédiasorozat Földünk, Az ember, a Növények és az Univerzum című részeinek méltó folytatásaként megjelent, szemet gyönyörködtető felvételekkel, ábrákkal, térképekkel gazdagon illusztrált album tudományos alapossággal vezet be az óceánok birodalmába. Szerzői világhírű szakemberek, akik közérthető magyarázataikkal bárki számára élvezhető olvasmánnyá teszik e páratlan kötetet, melynek minden könyvespolcon ott a helye. A könyvben négy alaptéma található: az óceánok vize és geológiája, az óceáni környezet, a tengerek élővilága, az óceánok atlasza. Lenyűgöző tudományos és vizuális kaland bolygónk legnagyobb vizeiben.
Vypredané
7,60 € 8,00 €

Jézus születése a legszebb művészi ábrázolások tükrében


A kötet több mint 200 képen tárja elénk és értelmezi Jézus születését. A megértés megkönnyítésére részleteket adunk közre Lukács és Máté evangéliumából, leírásokat az apokrif evangéliumokból, az egyházatyák és mások elmélkedéseit. Íme a karácsony, mi nt titok, de úgy is, mint a Nyugat kalandjának nagy eseménye.
Vypredané
21,92 € 23,07 €