Metropolis Media strana 10 z 27

vydavateľstvo

Vezércsel


Egy képtelen háború megnyeréséhez hasonlóan képtelen eszközök kellenek. Mondjuk, egy ősi fegyver és egy áruló tábornok. Kel Cheris, a hexarchátus kapitánya az eretnekek ellen vívott csatában nem jóváhagyott módszert alkalmaz, ezért kegyvesztettséggel büntetik. A Parancsnokságtól azonban kap még egy lehetőséget, hogy kiköszörülje a becsületén esett csorbát: vissza kell foglalnia az ellenség által megszállt csillagerődöt. Ám az akció tétje nem csupán az ő karrierje, hiszen ha elbukik, a hexarchátus egész uralma meginoghat. Cheris minden reménysége a halott stratéga, Shuos Jedao – aki mégsem annyira halott, hogy ne segíthetne. Jedao egyrészről sosem vesztett életében egyetlen csatát sem, és az erődöt is jól ismeri. Másrészről azonban élete végén megőrült, és két teljes hadsereget mészárolt le – köztük a sajátját. A kapitánynak döntenie kell, megéri-e a stratégiai előny a vele járó veszélyeket. Mert Jedaóban talán még kevésbé bízhat, mint az életére törő ellenségeiben. A koreai családból származó író az amerikai SF új nemzedékéhez tartozik, aki a neves szerkesztő, Gardner Dozois szavai szerint „segített a zsánert a 21. században újrateremteni”. A Vezércsel a Locus magazintól elnyerte a legjobb első regény díját, de jelölték a rangos Hugo-, Nebula- és Arthur C. Clarke-díjakra is. „Lebilincselően érdekes katonai űropera. Kihagyhatatlan bemutatkozó regény.” – Stephen Baxter, az Antijég írója „Csodálatos és kegyetlen történet, amely bővelkedik spontán ötletekben.” – Alastair Reynolds Brit SF-díjas író
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

Anna éppen hazudik


Anna éppen hazudik
U dodávateľa
10,61 €

dostupné aj ako:

A kolbász, a bojler és a frigyláda


Könyvemnek először az Uborkásüvegből nem lesz töltött káposzta címet akartam adni, de apámnak ez nem tetszett. Azt mondta, az inkább szakácskönyvnek hangzik, mint komédiának. Most képzeljük el, ahogy ott áll egy negyvenes éveiben járó háziasszony, és megveszi ezt a szakácskönyvcímű könyvet, ami szerintem a borítója alapján egyáltalán nem hasonlít szakácskönyvre. Kinyitja, és mit talál? Segítek: nem szakmai segítséget a főzéshez, hanem egy alkoholista oroszt, aki szereti a kolbászt, valamint egy törpét, a lakótársát, aki könyvtáros. Na, ők egy bojlerből készült repülővel elmennek Amerikába, és ettől teljesen megváltozik az életük. Vagyis, szerintem a háziasszony nem lenne elragadtatva a könyvtől, mert ez nem az, amit keresett. Kedves Olvasó, remélem, Ön nem egy szakácskönyvet keres, és pláne nem egy olyan könyvet, amit érdemes komolyan venni.
U dodávateľa
10,29 €

dostupné aj ako:

Anna éppen hazudik


Tudni akarod, ha hazudnak neked? A mobilod megmondhatja. Persze egy ingyenes appnak is lehet nagy ára... Riccardo Merisio élete egy nehéz szakaszán jutott túl, de fokozatosan újra megtanult mosolyogni. Új állása van, és egy kolléganőjével talán valami komolyabb kapcsolat is elkezdett kibontakozni. Egy este azonban, miközben Annával csetel, megjelenik egy felirat a mobilja kijelzőjén, ami arra utasítja, töltsön le egy WhatsTrue nevű applikációt. A felszólítás elől nem sikerül kitérnie, és attól a pillanattól kezdve, hogy az app föltelepült, különös dolgok történnek: a beérkező üzenetek mind nagyobb része mellett tűnik fel egy kis, figyelmeztető sor, miszerint az illető épp hazudik. Vajon mi ez? Valami pimasz reklámfogás? Vagy a program valóban képes megállapítani, mikor nem mond igazat az ember? Riccardót egyre inkább hatalmába keríti a paranoia, már szinte senkiben sem bízik, s úgy érzi, leomlanak a határok a valóság és a képzelet között. Federico Baccomo intelligens és eredeti regényében semmi sem fekete vagy fehér. A szereplők egyszerre csalók és megcsalatottak, miközben a történet korunk releváns kérdéseit feszegeti: Párkapcsolatunk kezelését milyen mértékben bízhatjuk rá a modern technológiára? Épülhetnek-e őszinte érzelmek hazugságokból álló alapokra? Érdemes-e a tökéletességet hajszolni, vagy alkudjunk meg, és próbáljunk egyszerűen boldogok lenni?
Na stiahnutie
6,45 €

dostupné aj ako:

Konkurensek


Ha egy lámpaoszlopon talált hirdetés arra biztat, állj be pilótának harci űrhajóra, ne hamarkodd el a dolgot, még kíváncsiságból sem! Sok minden megeshet az emberrel, ha beszáll egy számítógépes játékba. Van, aki örül, ha egy igazi űrhajó irányítópultjánál találja magát. De van, akinek megrémülni sem marad ideje. Mert ettől kezdve minden valóban megtörténik vele. A világűr. Az űrhajók. Az „idegenek”. És halálos összecsapások távoli csillagok körüli pályán. Az Őrség-regények sikerszerzőjének pörgős akció-SF-jét csak vigyázva szabad kézbe venni, mert letenni legközelebb a végén lehetséges! Biztonsági öveket becsatolni, és indulhat a kaland!
Na stiahnutie
8,42 €

S.T.A.L.K.E.R. - Hadműveleti Zóna


Hemult felkavaró álmok kísértik, miközben csapatával kifelé tartanak a Zónából. A szerelme, Gyinka kiszabadítására szervezett akció jól alakult, már csak élve el kell érniük a Határt. Ám valami titokzatos, láthatatlan hatalom jár a nyomukban, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül. Az előttük húzódó labirintus hirtelen megsokszorozódik, amikor találkoznak egy régi ismerőssel, és megtudják tőle, hogy a Zónában valójában hét párhuzamos valóság keresztezi egymást. Az egyik ráadásul egy olyan, életre kelt rémálom, ahol az anomáliákból továbbfejlesztett fegyverekkel vívják épp a harmadik világháborút. A stalkerek csapata kereszttűzbe keveredik a vérszomjas szörnyetegek és a zónatechnológiás szuperfegyverek harapófogójában, és úgy tűnik, már csak a csoda segíthet rajtuk ebben a feje tetejére állt világban. A többszörös díjnyertes Vaszilij Orehov Hemul-trilógiája záró kötetéhez érkezett, mely izgalmas órákat szerez minden olvasójának, de a S.T.A.L.K.E.R. játék ismerőinek még sokkal több meglepetéssel szolgál.
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

Új Pompeji


A megújuló energiaforrások hadrendbe állításáért folytatott verseny során az egyik óriáscég véletlenül belebotlik egy forradalmi új technológiába: lehetségessé válik az anyagátvitel, méghozzá a történelmi múltból a jelen felé. Nick Houghton, a PhD-jére készülő történészhallgató szóhoz sem jut, amikor a Novus Particles cég tanácsadói állást kínál neki. De vajon miért kell nekik egy harmadrangú egyetem nevenincs doktorandusza? És mi történhetett Nick elődjével? Nos, a barátjának, Ronnie-nak mindenre van egy meggyőzően csengő összeesküvés-elmélete. És a Novus Particles jó néhányban főszerepet játszik. Olyanokban, amelyek eltűnt emberekről szólnak. A cég új projektje minden eddiginél nagyobb és titkosabb: élő embereket akarnak átemelni a biztos pusztulás előtt álló, római kori Pompejiből. Nick pedig fontos feladatot kaphat ebben a tervben. Ha az összeesküvés-elméletek igaznak nem bizonyulnak. A fiatal angol szerzőben már első könyvének megjelenése után sokan Michael Crichton méltó örökösét látták. És nem véletlenül. A több szálon futó, fordulatos cselekmény úgy ragadja magával az olvasót, mint egy ókori kocsiverseny megvadult lovai… egy modern autópályán!
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Rémteremtő


Ha egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz? Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet. Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik? Ronil Caine második regénye hozza a Lilianben megismert filmszerű, gyors ütemű történetvezetést, de mindenre rátesz még egy lapáttal. SF alapokra épülő thriller, ami az elme legsötétebb barlangjaiba kalauzolja el az olvasót, pontosabban azoknak lakóit hozza ki a felszínre. „Úgy jó, ahogy van.” – Lőrincz L. László a szerző első regényéről „Letehetetlenül izgalmas.” – 168 óra a szerző első regényéről 
Na stiahnutie
7,01 €

Rettegj, Inkvizítor!


Az 1354-es év nem várt megbízást hoz Nicolas Eymerich, Aragónia főinkvizítora számára. Királyát kell elkísérnie Szardínia szigetére, hogy leverjék korábbi szövetségesük, az Arboreai Judikátus uralkodójának lázadását. Alghero városának ostromakor aztán a főinkvizítor rémítő felfedezéseket tesz: a vizeket veszedelmes paraziták fertőzték meg, melyek az emberi szervezetben hatalmasra nőnek és gyötrelmes halált okoznak; a város alatti barlangokban pedig egy pogány istenséghez imádkozik a nép, hogy különös, kék fénysugarával gyógyítsa ki őket nyavalyáikból. A regény második történetszálában Wilhelm Reich osztrák pszichoanalitikus a náci üldöztetés elől külföldre menekülve folytatja kutatásait egy ősi kozmikus energia, az „orgon” után, amely hite szerint képes a legtöbb betegség gyógyítására. A harmadik szálon a közeljövő diktatórikus töredékállamokra hasadt Észak-Amerikájában három középiskolás fiút hatalomellenes szervezkedés vádjával száműzetésre ítélnek, és a rettegett Lazzaretto szigetre deportálnak. Itt a történések köre bezárul, és kezdetét veszi az igazi rettegés… Az Európa-díjas olasz szerző tízrészes regénysorozatának negyedik darabja minden eddiginél izgalmasabb utazásra hív időn és téren át, történelmünk valós eseményeiből építve fel a maga megdöbbentő, fantasztikus világát.
Na stiahnutie
7,01 €

A ?kolbász, a bojler és a frigyláda


Könyvemnek először az Uborkásüvegből nem lesz töltött káposzta címet akartam adni, de apámnak ez nem tetszett. Azt mondta, az inkább szakácskönyvnek hangzik, mint komédiának. Most képzeljük el, ahogy ott áll egy negyvenes éveiben járó háziasszony, és megveszi ezt a szakácskönyvcímű könyvet, ami szerintem a borítója alapján egyáltalán nem hasonlít szakácskönyvre. Kinyitja, és mit talál? Segítek: nem szakmai segítséget a főzéshez, hanem egy alkoholista oroszt, aki szereti a kolbászt, valamint egy törpét, a lakótársát, aki könyvtáros. Na, ők egy bojlerből készült repülővel elmennek Amerikába, és ettől teljesen megváltozik az életük. Vagyis, szerintem a háziasszony nem lenne elragadtatva a könyvtől, mert ez nem az, amit keresett. Kedves Olvasó, remélem, Ön nem egy szakácskönyvet keres, és pláne nem egy olyan könyvet, amit érdemes komolyan venni. A fondorlatosan humoros Elvetemült krónikák első kihagyhatatlan kötete!
Na stiahnutie
6,17 €

dostupné aj ako:

Végállomás: Amalthea


A Tahmaszib fotonmeghajtású teherűrhajó létfontosságú készleteket szállít a Jupiter Amalthea nevű holdján létesített kutatóbázis számára, de egy meteorviharban megsérül, és az óriásbolygó viharos légkörébe zuhan. Legénységére emberpróbáló feladat vár, ha újra működőképes állapotba akarja hozni a hajtóművet, még mielőtt a gigászi nyomás összeroppantaná a hajótestet. A különleges hősökből álló csapat, akik a Hiusz fotonrakétán korábban már a Vénusz pokoli világát is megjárták, tudják, nem veszíthetnek, mert sokkal több a tét a saját életüknél. Ivan Zsilin fedélzeti mérnök számára azonban az Amalthea nem a végállomás. Űrkalandjaiból hazatérve a Földön is rendet akar teremteni. A Földön, ahol lezajlottak az utolsó háborúk, és immár küszöbön áll a világbéke, a teljes leszerelés. Zsilin íróként érkezik egy tengerparti üdülőhelyre, ahol sorozatos halálesetek borzolják a kedélyeket. A kulcs egy titokzatos, újfajta narkotikum lehet. Zsilin akarva-akaratlan egyre mélyebbre merül a bűnök és félrevezetések ingoványába, mert megszállottan keresi az igazságot a megosztott világ utolsó utáni háborújáról. A Sztrugackij fivérek kötetünkben szereplő két írása a Delelő-univerzum előtti korokba repíti el olvasóit, ahol a szkafanderes lovagok űrhajóik nyergébe pattanva járják a határvidéket, miközben a Földön könyörtelen eszmerendszerek vívják elkeseredett harcukat a kisemberek lelkéért. Az utolsó utáni háború tétje ugyanis a megváltás… vagy az elkárhozás.
Na stiahnutie
6,45 €

dostupné aj ako:

Holtvágány


Szerelem és halál. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Jim Byrd meghalt. Egy kicsit. Néhány percre. Szívmegállás harminchárom évesen… de sikerült visszatérnie. És a legjobban az aggasztja, hogy odaát nem látott semmiféle fényalagutat, angyalokat vagy más effélét. Megszállottja lesz a kérdésnek: vajon mi vár ránk a halál után? Aztán 100%-ig hiteles kísértettörténetekről hall. És újabb szívprobléma csap le rá: összejön gyermekkori szerelmével, Annie-vel. Hamarosan egybekelnek, és Jim apjának társaságában immár hármasban folytatják az egészen tudományos jellegű nyomozást az egyik legezoterikusabb titok nyomában. Hologramok, túlvilági üzenetek és egy gép, ami élők és holtak között kapcsolatot teremthet. Mindennel megpróbálkoznak, ami szemük elé tárhatja síron túli jövőjüket. Csakhogy amit megtudnak, az egyáltalán nem olyasmi, amire kíváncsiak lettek volna. A díjnyertes amerikai szerző, akiről a New York Times azt írta: „őrülten jó”, eddig novelláival kápráztatta el olvasóit. Bemutatkozó regénye, ha lehet, még magasabbra teszi a lécet, és provokatív témaválasztása miatt egyszerűen muszáj elolvasni. De vigyázat, a befejezése után még jó darabig kísérteni fog!
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

Tudatzavar


A 2039. év Los Angelese rém fura hely. A 2028-as Összeomlás után a város egy része elszakadt a többitől, és szinte önálló állam lett. Belépni csak saját felelősségre lehet, kilépni meg többnyire még úgy sem. Amikor az Esper Corporation laborjából eltűnik a méregdrága, génmódosított csodabirka, az illetékesek az egyetlen emberhez fordulnak, akinek a határátlépés nem akadály: Erasmus Keane magánnyomozóhoz. Ő azonban amennyire dörzsölt, annyira eszement is – így hamarosan egy sokkal nagyobb bűnügy közepén találja magát. Priya Mistry, a gyönyörű tévésztár meg van győződve róla, hogy el akarják tenni láb alól. Keane gyanítani kezdi, hogy a két ügynek köze lehet egymáshoz. És talán jobb lenne, ha egyformán megoldatlanok maradnának. Robert Kroese regénye kicsit olyan, mintha Terry Pratchett-tel íratták volna újra Philip K. Dick Szárnyas fejvadászát. Őrült utazás, a szó legjobb értelmében.
Na stiahnutie
7,01 €

Alsó határérték


Hogy boldogulnál egy olyan világban, ahol a virágzó korrupció legfőbb eszköze az emberek IQ-szintje? Argoland futurisztikus városállamának társadalma a polgárok intelligenciahányadosa szerint tagozódik szigorú kasztrendszerbe. Ez alapján kapják fizetésüket is, amit mindenki pontokban kap, és a Kulcsán tárol, ezen az elektronikus berendezésen, amely személyi adatait is hordozza, valamint egészségügyi állapotát is folyamatosan megfigyeli. Adi Cherryson, gúnynevén Sneer minden eszközzel próbál beolvadni környezetébe. Kerüli a feltűnést, még az értelmi szintjét is alacsonyabbnak tetteti, csak hogy a hatóságok békén hagyják. Háborítatlansága azért is fontos, mert a gazdaság fekete ágazatában dolgozik, más emberek intelligenciatesztjét segít meghamisítani a kedvezőbb besorolás érdekében. Amikor aztán elveszti a Kulcsát, egyszeriben megszűnik kiváltságos helyzete, meg kell járnia a társadalom legmélyebb bugyrait, és a hatóságok is érdeklődni kezdenek iránta. Egy titokzatos nő nyújt neki segítő kezet, és fölfedi előtte zárt társadalmuk rejtett arcát. Janusz A. Zajdel a lengyel tudományos-fantasztikus irodalom Stanisław Lemhez hasonlóan ikonikus alakja, számos díjat nyert, sőt maga is egynek a névadója. Művének megjelentetésével jelentős adósságot törleszt a magyar könyvkiadás.
Na stiahnutie
7,01 €

2010 ?– Második űrodisszeia


Kilenc évvel a Discovery katasztrófával végződő küldetése után mindenki a Jupiterhez készül kifürkészni a rejtélyes monolit titkait. Az oroszok és az amerikaiak végül együtt indulnak el, de egy rivális kínai expedíció is a nyomukban van. Azt persze senki sem sejtheti, mi fogadja majd őket. A magára maradt Discoveryn ezer veszély várhatja a mentőcsapatot, nem utolsósorban a meghibásodott komputer, HAL, aki az előző legénység tagjaival is végzett. És vajon mi történhetett Dave Bowmannel, az utolsó életben maradt űrhajóssal, aki egyszerűen eltűnt a csillagok között? Az emberekre hatalmas meglepetések várnak az óriásbolygó holdrendszerében, amelyek kalandjuk végére az egész Naprendszer képét átrendezik.
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

Portál


A nanotechnológia segítségével szabályozhatóvá vált az öregedés. Genetikailag módosított szúnyogok vér helyett a légszennyezést szívják magukba. A közlekedés ideális módja pedig immár a teleportáció, melyet egyedül az International Transport kínál, a legnagyobb hatalmú vállalat egy olyan világban, amit a nagy hatalmú vállalatok irányítanak. Joel Byram azzal tölti napjait, hogy mesterséges intelligenciákat tanít a minél emberibb viselkedésre, és közben próbálja megmenteni romokban heverő házasságát. Egészen hétköznapi, 22. századi fickó ő, hétköznapi problémákkal – aztán egyszer teleportálás közben megkettőződik. Most túl kell járnia a teleportálást ellenőrzése alatt tartó, gátlástalan nagyvállalat eszén, menekülnie kell a nyomában lihegő vallási fanatikusok elől, és vissza kell szereznie a nőt, akit szeret. Akit mindketten szeretnek. A Warner Brothers igazgatója a következő Ready Player One-nak nevezte a magyar származású amerikai szerző regényét. Azóta már folynak is a megfilmesítés előkészületei.
Na stiahnutie
8,42 €