Metropolis Media strana 12 z 27

vydavateľstvo

Álomutazás


Utazni sokféleképpen lehet. Rövidebb távokra gyalogosan is eljuthatunk, hosszabbakra már inkább valamiféle közlekedési eszközzel indulunk. Fejlett technikával egészen messzire elérhetünk a térben… vagy akár az időben. De létezik másfajta utazás is. Ahhoz elég annyi, ha lehunyjuk a szemünket, és szárnyra kapunk. Várnak ránk messzi idők, távoli világok. Lehetünk feltalálók, katonák, űrhajósok, diplomaták, szerelmes fiatalok, esetleg ugyanolyan egyszerű, hétköznapi emberek, mint a valóságban. Ám ez az álomvilág különös kaleidoszkópját tárja elénk lehetséges életeknek. Fénytörés-szikráiban felvillannak elszalasztott és soha el nem jött pillanatok, de megcsillannak a jövő színes kristályai is. Csak meg kell tanulnunk kiszakadni a mindennapok taposómalmából, ellazulni, és átadni magunkat a varázslatnak, melyet csakis egy álomutazás adhat meg nekünk. Kasztovszky Béla, a Kétszemélyes világ és a GRIN Zsoldos Péter-díjas szerzője évtizedeken keresztül változatlan fiatalossággal és frissességgel írta egyedi hangvételű történeteit, amelyekben az emberi lélek titkait kutatva, ha kellett, a csillagok közé is kimerészkedett. Meglepetten kaptunk észbe, hogy már a 75. születésnapjára készülünk. Aztán egyszerre végleg fényévek távolába szökött körünkből. E kötet, mely újabb írásait köti csokorba, immár csak posztumusz tisztelgés lehet tehetsége előtt.
Na stiahnutie
6,45 €

Fiú a pokolból


Két fiú. Az egyik az örök háború poklából, a másik egy idegen bolygó szelídítetlen ősvadonából. És mindketten hirtelen kapcsolatba kerülnek a Delelő világának idilli társadalmával. Mi sülhet ki ebből? Réce a Gigandán harcolt egy elit kommandó tagjaként, de egy csatában halálosan megsebesült. Csak a földi progresszorok beavatkozásának köszönheti megmenekülését. Ám új környezetét képtelen befogadni, úgy véli, a túlvilágra került. Pierre egy másik bolygón sétál ki az őserdőből, ahol egy földi expedíció a terepet készíti elő egy pusztulásra ítélt civilizáció átköltöztetéséhez. A fiú egy régebbi, kudarcot vallott küldetés egyetlen túlélője, ilyenformán teljes jogú ember. Ő mégis jobban ragaszkodik nevelőszüleihez, a láthatatlan idegen lényekhez. Két fiú. Két, otthonából kiszakított, értelmes, érző teremtmény. Vajon sikerül-e hazatalálniuk? A Sztrugackij fivérek két remekbe szabott kisregénye a Delelő-univerzum távoli zugaiba kalauzol el minket, melyek tűnjenek bármennyire idegennek, az ember jobbra törekvésének időtlen játszóterei csupán.
Na stiahnutie
9,27 €

Fagyott égbolt


A Jupiter jeges holdján, az Europán valami él. Robotszondák a fagyos felszín alatt egy ősi, folyton változó járatrendszerre bukkannak, melynek falait ismeretlen írás hieroglifái borítják. Egy rendkívüli tehetséggel megáldott mérnöknő, Alexis Vonderach részvételével kutatóexpedíció indul, hogy megállapítsa, megérett-e a helyzet a kapcsolatfelvételre. Amikor azonban a tudósok leereszkednek a jégvilág sötétségébe, olyasvalamivel találják szembe magukat, amire egyáltalán nem számítottak. És talán jobb lenne, ha a kapcsolatfelvétel helyett a lehető legmesszebbre elkerülnék. A Philip K. Dick-díjra is jelölt amerikai szerző hihetetlenül izgalmas, pontos adatokra épülő hard-SF thrillere olyan filmszerű élményt ad, mintha olvasás közben mi magunk is ott keresnénk a rejtélyek megoldását az űrhajósokkal. Ez a könyv egy átlagos űrkalandregény IMAX-változata! És a kaland még csak most kezdődik! "Engem rabul ejtett." - Larry Niven, Hugo- és Nebula-díjas író "Lélegzetelállító!" - Publishers Weekly "Elsőrangú kaland naprendszerünk egyik leglenyűgözőbb vidékéről. Carlson kiválóan mesél, és ez az eddigi legsikerültebb könyve." - Allen Steele, Hugo-díjas író
Na stiahnutie
7,01 €

S.T.A.L.K.E.R. – Tűzvonal


Hemul legutóbbi, tragikusan végződő „túravezetése” után klánját, barátait, munkáját és szerelmét is elvesztette, ezért végleg hátat fordított a Zónának. Vagy legalábbis így gondolta. Most azonban ismét a Zónában van, a hangulata pedig nem valami rózsás, mert egy régi barátja pisztolya mered rá negyven lépés távolságról. A cél persze nem ő, hanem egy körülötte keringő, életveszélyes relikvia, egy úgynevezett Boszorkánytojás, melynek már a puszta érintése is halálos. Hemul és barátja abban bíznak, hogy egy jól irányzott lövés kitérítheti szédítő pályájáról, és ezzel alkalom nyílik a menekülésre. A találat nyomán a relikvia szétrobban, és szilánkjai beterítik a stalkert… ám ő mégis életben marad, sőt látomása támad: egy tüzes vonalat pillant meg maga előtt. És ez még csak a fantasztikus kaland kezdete Vaszilij Orehov új regényében, a Katasztrófa sújtotta terület folytatásában. Anomáliák, árulások, szörnyek, tűzharcok, zombik és a Szarkofág titka a trilógia második kötetében.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

VarázsŐrség


A Nappali és az Éjszakai Őrség az Inkvizíció felügyelete alatt létrehoz egy különleges iskolát, melynek falain belül a Másfélék gyermekeit oktatják – Setéteket és Fénypártiakat egyaránt – nem csak e világi tantárgyakra. Dmitrij, a hetedik szintű Fénypárti irodalomtanár mindent megtesz azért, hogy a rendkívüli képességekkel rendelkező kamaszok kegyeibe férkőzzön, de egyáltalán nincs könnyű dolga. Diákjai egyik csínyt a másik után tervelik ki, és hamarosan már nemhogy az iskola, de az egész emberiség sincs biztonságban. És nehogy bárki azt higgye, a csibészségek mögött csupa Setét rosszcsont áll: az események kulcsfigurája egy Fénypárti dzsinn kislány, aki minden kívánságot valóra tud váltani. A következményekkel pedig cseppet sem törődik. Úgy tűnik, nincs más hátra, az Inkvizíciónak kell beavatkozni, hogy kudarcba fulladt kísérletként bezárja az iskolát. Az intézmény – és a világ – sorsa egyedül Dmitrij kezében van. De mit tehet egy könyvmoly irodalomtanár a Másfélék két pártjának egyesített varázshatalmával szemben? A fiatalabb olvasókat is megszólító VarázsŐrség új fejezetet nyit a Szergej Lukjanyenko fékezhetetlen képzeletében megszületett, és azóta világhírűvé vált Őrség-sorozat történetében.
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

Tisztogatás


Észak-Karolinában, a 89-es agrárkörzetben minden a termelésről szól, és a rendről. A vasszigorral kormányzott vidéken a Tengely hármas koalíciója az úr, az amerikai katonákkal karöltve orosz és kínai „békefenntartók” járőröznek mindenfelé. Ellenállókat keresnek, akiket azután távoli börtönökbe hurcolnak – börtönökbe, ahonnan nincs visszatérés. Walter is így vesztette el a bátyját, ezért megfogadta, ő sosem fog kilógni a sorból. Lesunyja a fejét, végzi a dolgát és tartja a száját. Ekképpen nincs mitől tartania. Egészen addig, amíg jó pénzért el nem fogad egy ártalmatlannak tűnő megbízást az ellenállóktól. Mire észbe kap, a feleségét elhurcolták a katonák, ő pedig egy kis csapat fegyveressel menekül egyik búvóhelyről a másikra, nyomában a Tengely jóformán legyőzhetetlen elitharcosaival. Rövid úton két dologra kell rádöbbennie: az első, hogy senkiben sem bízhat meg, mert még saját társai is árulóivá válhatnak; és a második, hogy normális életét legközelebb csak akkor kaphatja vissza, ha sikerül megdönteni a jelenlegi elnyomó hatalmat. D. J. Molles már a második írásával díjat nyert. Könyveit először szerzői kiadásban jelentette meg, és hobbiként gondolt rájuk – míg egymás után föl nem kerültek a New York Times sikerlistájára. Ez a pörgős akcióthriller nagyon is hihető látomás Amerika közeljövőjéről, és egyben egy izgalmas sorozat első kötete.
Na stiahnutie
6,45 €

Más őrség


Vitya  A fiú még nincs 15 éves, az Éjszakai Őrség iskolájába jár, de hirtelen kiemelik osztálytársai közül, hogy élete legnehezebb feladatát bízzák rá. De vajon felnőtt-e már hozzá?   Dmitrij  A mélyen vallásos matematikatanár egyszerre szembe kell nézzen tulajdon másféleségével. Összeegyeztethető-e hite a természetfölötti lények körülötte tobzódó, egyszerre varázslatos és veszedelmes világával?   Aramis  A Fénypárti kandúrőrség vezetője különös, „macskafölötti” hatalomra tesz szert, melynek segítségével érteni kezdi az emberek beszédét.  Három nem mindennapi hős, három rendkívül súlyos döntés. A világ sorsa, a Fény és Setét erőinek kényes egyensúlya múlhat azon, hogy határoznak.    Három rövidebb történet két szerző tollából, mely újabb színekkel tölti meg Szergej Lukjanyenko Őrség-univerzumának egyre gazdagodó palettáját. És a rajongók számára megkönnyíti a következő regény megjelenéséig tartó, kényszerű várakozást.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Melchior és a hóhér lánya


Tallinn, anno Domini 1422. Melchior, a patikárius ezúttal két helybéli nő rejtélyes ügyeibe keveredik bele. Egyikük a hóhér fiatal lánya, Wibeke Bose, a másik egy gazdag kereskedőfeleség, Else Werdynchusen. Mindketten a városi társadalom perifériájára szorultak: az első apja foglalkozása miatt, a második pedig azért, mert külhoni származású, és nő létére szokatlanul erélyes. A két nőt egy titokzatos fiatalember, Steffen személye köti össze, akit egy őt ért támadás után Wibeke ápol, és aki később Else asszony házába kerül. A férfi sérülése következtében emlékezetkiesésben szenved, sem a saját nevét nem tudja, sem azt, miért jött Tallinnba. És nem emlékszik ellensége kilétére sem, noha az árnyékként követi, és kíméletlenül végez mindenkivel, akinek birtokába kerülhetett Steffen titka. Melchior azonban ismét nyomozni kezd, és a láthatatlan gyilkos nyomába ered… Az észt szerző történelmi krimisorozata immár világszerte egyre népszerűbb, első két részét angolra is lefordították. Mi most a harmadik izgalmas kalandot adjuk a magyar olvasók kezébe.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

S.T.A.L.K.E.R. - Agyar


A stalker életében egyszer eljön az a pillanat, amikor már nem is tudja, miért megy a Zónába. Úgy vonzódik hozzá, mint gyermek az anyjához, mint vadállat az itatóhoz, mint virág a naphoz. Nem tudja, mit eredményez az útja, csak azt, hogy kezével rejtélyeket és szentségeket fog kiszakítani a Zóna méhéből. Néhány év után a stalker függővé válik. Nem élhet a Zóna nélkül. Nem tud meglenni a halálos kockázat nélkül, az őt körülvevő csend nélkül, a feje fölötti bágyadt napfény nélkül. Próbáld meg fél évre bezárni a négy fal közé, és megtapasztalhatod, milyen a stalker a Zóna nélkül. Pedig folyamatos küzdelem az élete: ki a fogát hagyja ott, ki csak valamelyik testrészét. Stalker volt, de most nyomorék, aki már nem mehet a Zónába. Végzete arra ítélte, hogy ott éljen a közelében, hallja hívását, lássa, ahogy szerencsésebb bajtársai elmennek és visszatérnek, s meghaljon a vágytól, mely már soha sem válhat valóra. A legtöbb stalker életében eljön a végső összecsapás ideje is, amikor határoznia kell: boldogan hal meg a csatában, vagy életben marad, emberi roncsként. Ez egy nagyon fontos döntés, mindenki a saját képességei szerint hozza meg: megtáncoltatni ellenségeit egy halálos forgatagban, és egyesülni velük a Zóna időtlenségében, vagy feladni egy részt saját belső világából, és megmenteni azt, ami ezután már alig ér valamit: az életét. Az igazi stalker megérzi, amikor eljön a végső csata ideje. És ezt mindenki másképp éli meg. De ha felfogtad, ha megragadtad, ha beléd ivódott, akkor neked már semmit sem kell elmagyarázni. Az utolsó pillanat, átitatva a csata gyönyörűségével – mi lehet ennél szebb?
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye


A 15. századi Tallinn nyüzsgő kereskedővárosában megölnek egy német lovagot, és mivel a tettes nem kerül kézre, a város ravasz és kíváncsi patikáriusát kérik fel, hogy segítsen a nyomozásban. Az elsőt azonban újabb gyilkosságok követik, és a városban mindinkább eluralkodik a rettegés. A titkok labirintusa Melchiort régi legendákhoz vezeti el, melyek a hírhedt kalózról, Klaus Störtebeckerről szólnak. Őt magát a hatóságok halálra ítélték, de néhány cimborája életben maradt. Talán közülük felelős valaki a rémtettekért? A történések hátterében mindvégig ott tornyosul az újjászülető Szent Olaf-Templom, az elkövetkező évszázad legmagasabb építménye, amely valamiképp a rejtély középpontjába kerül… Az észt sztárszerző megfilmesítésre váró sorozatának első epizódja a kalandregény, a krimi és a történelmi hitelesség virtuóz elegye. Hargla hazai sikerlistákat megjárt műveit immár az egész világ kezdi felfedezni, több nyelvre már lefordították őket. Reméljük, a nagy mesterségbeli tudással megírt, izgalmas regény a történelmi krimik magyar rajongóit sem hagyja hidegen.
Na stiahnutie
7,01 €

Az örökösök


A sötétség mélyén és A jó katona klasszikus szerzői egyesítették erőiket, hogy megálmodják az emberiség egyik lehetséges jövőjét. A történet főhőse, Arthur nemesi származású fiatalember, aki íróként szeretné megvalósítani önmagát, ám egyelőre csak a zsurnalisztaságig vitte. Találkozik azonban egy rejtélyes nővel, aki azt állítja magáról, hogy a negyedik dimenzióból jött, és végzetesen belészeret. Az emberek között egyre több „dimenzionista” bukkan föl, kikiáltják magukat civilizációnk örököseinek, és alattomos aknamunkával hozzálátnak a hatalomátvételhez. A nő Arthurt bábként rángatva kapaszkodik egyre magasabbra, és társaival együtt mind merészebb terveket szövögetnek. A fiatalember pedig mindent föláldoz azért, hogy az örökösök maguk közé fogadják. A 20. századi angol irodalom történetében kitüntetett helyet elfoglaló két szerző ezúttal az utópia területére merészkedve, szatirikus parabolában rántja le a leplet koruk maradi arisztokráciájáról, és az annak gyengéit kihasználó, feltörekvő alsóbb osztályokról. „Két ilyen neves szerző ennyire élvezetes könyvének sokkal ismertebbnek kéne lennie.” – The Guardian „Ahogy Flaubert megújította a francia prózát, Conrad és Ford az angol irodalmat helyezik új alapokra.” – Ezra Pound
Na stiahnutie
11,24 €

Eshtar – Második könyv


A történet folytatódik. Inisfael világán lassan szárnyra kap Eshtar vallása, és a háború kimozdul a patthelyzetből. Új korszak kezdődik, bár a királynő nem kerülheti el a vérontást. Mikael és Arkady, négyszáz évvel később, más jellegű problémákkal néznek szembe: a politikai elit ellenük fordul, miközben több fronton kénytelenek háborút folytatni. Dareeos titkos flottája délen partra száll, és népirtásba kezd Új-Alexandriában, egy rejtélyes Sötét Apostol vezetésével; északon pedig maga a sötét nagyúr rombolja porig az útjába kerülő városokat. Vittoryát útja a Föld múltjába vezeti, ahol segítségére siet Gilgames, Uruk királya, és ketten megdöntik a Férgek földi szolgájának, Aggának zsarnoki uralmát Mezopotámia felett. Idővel fény derül rá, hogy minden esemény egyetlen rendszer részét képezi, melyet egy titokzatos időutazó tart a kezében. Az SF-et fantasyelemekkel vegyítő ciklus második kötetében a fiatal főhősök nem ismernek határt sem térben, sem időben, mégsem a kalandok a legfontosabbak: a felnőtté érés folyamatának lehetünk tanúi, miközben a szereplők igyekeznek megbirkózni a vallás, a hazafiasság, a háború és az erőszak, valamint a felelősségvállalás és a szerelem problémáival.
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

Hazatérés


Bő százévnyire a jövőben a Földön kialakult az eszményi társadalom. Az ideális kommunista világállam polgárai jólétben élnek, a tudomány minden jóval ellátja őket, anyagi és szellemi értelemben egyaránt. De vajon hogy fogadja ezt a tökéletességet két élő őskövület, a múltból egy elveszettnek hitt űrhajóval hazatért két kozmonauta, Szergej Kondratyev és Jevgenyij Szlavin? Ismerkednek régi-új otthonukkal, feladatokat vállalnak, kihívásokat keresnek a megváltozott világban. Vajon számukra is kielégítően működik-e a tökéletes társadalom, megtalálják-e, amit keresnek itt, a Földön? Sikerül-e beilleszkedniük, ha már a világűrt elzárta előlük a baleset, amit túléltek? Ahogy azt is nyomon követhetjük, miként találja meg helyét e társadalomban az a négy fiatal, akik bár az új kor szülöttei, mégis gyakran kételkednek benne, hasznos tagjaivá válhatnak-e az emberiségnek, fel tudnak-e nőni gyermekkori példaképükhöz, az egyesek szerint hős, mások szerint esendő Gorbovszkijhoz… Az európai SF-nagymester testvérpár életművében központi szerepet töltött be az évtizedeken át írt Delelő-univerzum. Ennek a – tucatnyi hosszabb-rövidebb írást magába foglaló – ciklusnak legfontosabb darabja e filozofikus-kalandos novellafüzér, melynek magyarul eddig csupán egy korai, rövidebb változata jelent meg Ugrás a jövőbe címmel. Ezúttal a szerzők szándéka szerinti teljes mű olvasható szöveghű, új fordításban.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Törzsszövetség


Béri „Balogh” András, a Kulturális Minisztérium alkalmazottja számára a nagy kaland egy áramszünettel kezdődik. Aztán kiderül, hogy nemcsak az elektromosság nem jön vissza, de vele együtt eltűnt egy sor más technikai eszköz, elsősorban a motoros járművek. És ami még ennél is különösebb: az emberek nagy része. A kormány maradéka azonnal kihirdeti a szükségállapotot, és futárokat küld a szomszédos országok felé, kideríteni, máshol is hasonló-e a helyzet. András és kollégája, Géza a déli irányt „nyeri meg”, egészen pontosan Horvátországot. Kerékpár nyergébe pattanva indulnak útnak, és sejtelmük sincs róla, hogy ezzel valójában az egész emberiség sorsa került a kezükbe. Mert az idilli, bár a szokásosnál jóval kihaltabb adriai tengerparton egy olyan találkozás vár rájuk, amely fenekestül felforgatja mindazt, amit fajunk egyetemes történelmeként tartunk számon. Az apokaliptikus vízió elengedhetetlen velejáróiként olyan információk birtokába juthatunk, mint a sörcsapolás és a halászléfőzés rejtelmei, megtudhatjuk, meddig él egy fa, valamint hogy más szemében könnyebb-e észrevenni a szálkát, vagy a saját hátsónkban. Lovas Lajos, a sci-fibe oltott politikai leleplező-burleszk Zsoldos Péter-díjjal koronázott királya az Agydobás és az N után ismét a hazai viszonyokat állítja pellengérre, az elképzelhető legzöldebb világvégével kombinálva.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Virokalipszis


Népszerű novellistánk, Fedina Lídia regénye egy rejtélyes járvány történetébe vezeti be olvasóját. A legtöbb ilyen témájú könyvvel ellentétben a Virokalipszis ott kezdődik, ahol előbbiek véget érnek – az ellenszérum beadásával. Fedina a szeptemberi Galaktikában olvasható interjúban hangsúlyozza, hogy izgalmas volt számára olyan vírusról írni, ami nem közvetlenül az embert támadja meg, hanem egész egyszerűen lehetetlenné teszi az emberi életet a földön. A Virokalpszisban lényeges momentum lesz, hogy mi történik akkor, ha visszajönnek azok, akik az emberiség hajnalán itt hagyták a Földet, most pedig találnak egy, az övéktől teljesen más irányba fejlődő civilizációt.
Na stiahnutie
6,45 €

Egyesült Őrség


Titokzatos vámpír szedi áldozatait a moszkvai utcákon. Az áldozatok neveinek kezdőbetűiből Anton Gorogyeckij egy üzenetet olvas ki, és Geszer parancsára nekiáll, hogy felgöngyölítse a szálakat. Vajon ki ez a titokzatos vámpír, és hogyan kell értelmezni az üzenetét? Gorogyeckij az archívumokban talált dokumentumok alapján próbál a nyomára bukkanni, ám ekkor lányát, az Abszolút varázslónőt támadás éri. Felbukkan a Kétlényű, egy ősi istenség, és ezzel egyidejűleg ugyanaz a prófécia jut el mind az Éjszakai, mind a Nappali Őrséghez: „Nem hiába ömlött ki, nem feleslegesen égették el. Elérkezett az első határidő. Ketten testet öltenek és kitárják az ajtót. Három áldozat, negyedszerre. Öt nap marad a Másfélék számára. Hat napja marad az embereknek. Azoknak, akik útra kelnek, semmijük sem marad. A Hatodik Őrség halott. Az ötödik erő eltűnt. A negyediknek erre nem volt ideje. A harmadik erő nem hisz, a második erő fél, az első erő elfáradt.” Vajon mi az a Hatodik Őrség? És hová tűnt? Gorogyeckijnek és társainak egyetlen reményük marad: egyesíteni a Fény és a Setét erőit, hogy megtalálják a rejtély megoldását. A népszerű Őrség-sorozat újabb darabja a már jól ismert szereplőket vonultatja fel. A szerző a tőle megszokott lebilincselő kalandokon keresztül vezeti az olvasót, de eközben fel-felvillantja az emberi lét valamennyiünket izgató legalapvetőbb kérdéseit.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako: