MMA Kiadó

Grendel Lajos prózaíróként vált a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakjává, ám életművének jelentős részét nem szépirodalmi művek, hanem cikkek, esszék, tanulmányok, kritikák, előadások és közéleti írások alkotják. A Tóth László szerkesztésével induló Grendel Lajos-életműsorozat legújabb darabja, a Visszatérni – immár Filep Tamás Gusztáv gondozásában – ezekből ad minden korábbinál teljesebb képet: az 1966 és 1991 között született írásokat gyűjti egybe, köztük számos olyan szöveget, amely eddig soha nem jelent meg könyv alakban. A kötet nem pusztán irodalomtörténeti dokumentum, hanem egy gondolkodói pálya alakulásának lenyomata is. A fiatal szerző első publikációitól az 1970-es és 1980-as évek kritikai elemzésein, kisportréin, közművelődési jegyzetein és irodalmi tárgyú tanulmányain át a rendszerváltozás éveinek közéleti megszólalásaiig követhető benne Grendel szemléletének formálódása. Írásaiban az esztétikai értékközpontúság soha nem válik el a közösségi felelősségtől: a csehszlovákiai magyar irodalom, a kisebbségi lét, a kulturális önismeret és a társadalmi változások kérdései egymást megvilágítva jelennek meg. Az 1991-ig terjedő időhatár egy korszak lezárását is jelzi. Grendel ekkorra már nemcsak íróként, hanem független értelmiségiként is megszólalt, aki a diktatúra végső éveiben és a „bársonyos forradalom” idején nyíltan vállalta közéleti felelősségét, majd tudatosan tért vissza az irodalmi-kulturális élethez. Ez a kötet nélkülözhetetlen kiegészítése a Grendel-életműnek: feltárja az epikai művek mögött álló elemző, vitázó, értelmező és közösségéért felelősséget érző szerző gondolkodásmódját.

Grendel Lajos (1948-2018) elbeszéléseinek (Összegyűjtött elbeszélések, 2023) és naplójegyzeteinek, illetve naplójellegű írásainak, publicisztikájának (Naplók könyve, 2024) kiadása után Vallomások könyve címmel ezúttal a Kossuth-díjas írónkkal - a magyar széppróza 1980-2020 közti meghatározó alakjával - készült interjúkból adunk közre egy, a teljességre legkevésbé sem törekedhető válogatást. Utóbbi azért sem lehetett célunk, mert élete során, már rögtön első regénye, az Éleslövészet (1981) megjelenése óta - mely egy csapásra ismertté tette a nevét mind a szakma, mind az olvasók körében - számos interjú készült vele, melyek felkutatása még a jövő feladata lehet, nem beszélve széles körű szlovák nyelvű recepciója kapcsán a szlovákul, illetve könyvei idegen nyelvű kiadásai s azok külföldi bemutatói alkalmából a további nyelveken készültekről. Ezért válogatásunk csak a magyar nyelven megjelent interjúira korlátozódik, melyekkel viszont igyekeztünk végigkövetni az életét és életműve egyes állomásait, szakaszait. Ugyanekkor kötetünk végére iktattuk a tudomásunk szerint 2017-ben kezdett s a halála évében, 2018-ban befejezett, azóta előkerült és egészében itt közölt önéletírását is, melyet özvegye, a hagyatékát gondozó Grendel Ágota által szerkesztett formában, kéziratként adunk közre... Mint azonban az ilyen, a mienkhez hasonló köteteknél általában lenni szokott, esetünkben is elkerülhetetlenek voltak az egyes interjúk, önvallomások közti óhatatlan átfedések és (ön)ismétlések, melyek azonban tanulságosak is lehetnek, és az interjúk készítői érdeklődésének algoritmusa mellett rámutathatnak az emlékezet működésének mechanizmusaira is. A Vallomások könyve a 2022-ben megjelent Összegyűjtött elbeszélések és a 2023-ban kiadott Naplók könyve című kötetekkel megkezdett életműkiadás folytatása.

A nemrég elhunyt Kossuth-díjas koreográfus, rendező és néprajzkutató nemzetközi rangú munkássága előtt tiszteleg ez az emlékalbum. Iskolateremtő pályájának meghatározó állomásai villannak fel benne a két barát, Szakonyi Károly személyes hangvételű visszaemlékezése és Korniss Péter szuggesztív fotói által.

Márai Sándor magyar és világirodalmi jelentőségét ma már talán senki sem vitatja. Számos róla szóló cikk, tanulmány, sőt könyv jelent meg az elmúlt évtizedekben - ennek ellenére aligha találunk köztük olyan munkát, mely egyszerre, egymás tükrében mutatja fel az írót és az embert, az életrajzot és a műveket, a történelmi körülményeket, illetve irodalmi hatásokat, a hatalmas életmű szellemi forrásvidékét, valamint posztumusz újrafelfedezését. Mészáros Tibor nagy ívű monográfiájában viszont pontosan erre vállalkozik. Az évtizedek kutatómunkájával összegyűjtött adatokra építve, a levelezés és a naplók mentén sorra veszi a teljes életút eseményeit, sorsfordulatait; bemutatja és elemzi a Márai-köteteket, feltárja a személyéhez kapcsolódó vitákat, árulkodó anekdotákat. Nem riad vissza az akár egyazon alkotásban fellelhető ellentmondásos megnyilatkozások ütköztetésétől vagy a szerteágazó kritikai fogadtatás reflektív vizsgálatától, ugyanakkor ellenáll az egyes irodalmi berkekben divatos rutinszerű fanyalgásnak éppúgy, mint az elvakult rajongótábor leegyszerűsítő, sablonválaszokkal is megelégedő felszínes megállapításainak. Kritikus gondolkodásra hív, mértéktartó, nyugodt mérlegelésre ösztönöz, valódi megértésre törekszik. Innentől pedig csak az olvasón áll, akar-e részesévé válni ennek a sokféle felfedezéssel kecsegtető bolyongásnak, egy 20. századi Odüsszeiának...

Schéner Mihály éppúgy tekinthető a reneszánsz művészek kései leszármazottjának, mint a sajátosan értelmezett, magyar posztavantgárd jelentős képviselőjének. Fest, rajzol, szobrot varr és önt, gyűri és tépi a vásznat, játékot fabrikál, bábot tervez, új szavakat kreál, esszét és bölcs aforizmákat ír, karnevált szervez, performanszok főszereplője. Képletesen szólva, igazi vagabundként otthonosan jár-kel a magyar Alföld homokbuckáin, ahol hajdanvolt pásztorok és betyárok alakja sejlik fel a hajnali párában,és egykori, daliás huszárok vívják soha véget nem érő harcukat. Megmássza az Olümposz sziklás oldalát a pánsípok néhány futamáért. Betér a népi fazekasműhelyekbe és életre kelti a bumfordi miskakancsókat, új formákkal munkát ad a mézeskalácsosoknak,majd a velencei karnevál forgatagában "alakoskodik". Míg az egyik pillanatban reneszánsz udvarok titkait lesi ki, a másikban már a Pokol bugyraiban szembesül az emberi kiszolgáltatottság különböző stációival. Hagyományos kategóriákkal megközelíthetetlen művészete így alkotói folyamatokat tükröző tematikai sorozatokból, formai szekvenciákból, kötetlen anyaghasználatból és a műfaji határok átlépéséből szövődik össze.

Grendel Lajos (1948-2018) pályáját kezdetétől élénk közéleti érdeklődés jellemezte, s a változtatás, jobbítás szándéka olykor kemény vitákra és társadalmi szerepvállalásokra késztette, miközben alapvetően mindvégig sikerült megőriznie írói-alkotói autonómiáját, önállóságát, integritását. Úgy érezte, "abszurdisztáni" világban él - ennek felismerése, tudatosítása egész életművét, különösen naplóit, naplószerű feljegyzéseit meghatározta. Tudatosan vezetett naplóval először a rendszerváltás hónapjaiban, éveiben, 1989-tol, 1990-tol találkozunk életművében, mely műfaj - tekintve, hogy kötetünk első írása 1989-es keletű, az utolsók pedig a halála évében születtek - egy híján három évtizedet fog át. Jelen kötet az író életében megjelent naplók mellett a hagyatékban fellelhető, kéziratosnak tekinthető naplótöredékeket is tartalmazza. A Naplók könyve írásai műfajilag meglehetősen széles skálán mozognak: a lírai jegyzettől a szatirikus hangvételű karcolaton, glosszán, tárcán, paródián, kiselbeszélésen, közéleti- politikai elemzéseken, pamfleteken, kinyilatkoztatásokon, hitvallásokon, írói-irodalmi reflexiókon és műelemzéseken, filozófiai okfejtéseken vagy aktuális olvasmányai kijegyzetelésén, ismertetésén keresztül egészen élete apró-cseprő eseményeinek sietős rögzítéséig. A kötet összeállítása, szerkesztése során tágan értelmeztük a napló műfajt, hogy minél színesebb és sokrétűbb képet festhessünk Grendel Lajos életművének hátteréről és gondolkodásáról. A Naplók könyve az MMA Kiadónál 2023-ban megjelent Grendel Lajos Összegyűjtött elbeszélései folytatásának tekinthető.

A Magyar animációs rendezőportrék hét hazai alkotó életművét mutatja be az 1970-es évektől napjainkig. A Gyulai Líviusz, Cakó Ferenc, Orosz István, M Tóth Éva, Ulrich Gábor, Csáki László és Bucsi Réka animációs filmjeiben elmélyedő tanulmányok az egyéni stílust és tematikai érdeklődést éppúgy feltérképezik, mint az életművek kapcsolódását az animációs film itthoni és nemzetközi tradícióihoz, illetve a társművészetekhez. Részletes elemzések olvashatók olyan nagysikerű animációkról, mint például a Jónás, a Hamu, a Vigyázat, lépcső!, a Jelenések, a Dűne, a My Name is Boffer Bings vagy a Symphony No. 42. Az alkotók munkássága részben vagy egészben a rendszerváltást követő évtizedekhez kötődik, így a kötet az elmúlt harminc év művészi tendenciáinak mérlegelését is célozza. A bevezető tanulmány az animációs film és a szerzőiség, illetve a stíluskérdések - mindmáig keveset kutatott - összefüggéseit vizsgálja.

A szépségnek és az esztétikának nem mindig volt jelentősége a kereszténységben: a 19. század közepétől úgy tűnt, hogy a keresztény kultúra a szép nélkül is önmaga lehet. Ezzel a beállítódással kívánt szakítani, úttörő módon, Hans Urs von Balthasar, aki egyenesen teológiai esztétika kidolgozására vállalkozott, és életművének jelentős részében a színház eszköztárának teológiai alkalmazására törekedett. Mind esztétikai, mind színházi kísérlete páratlan az európai kultúra történetében. A kötetben olvasható írások az isteni önfeltárás, vagyis a kinyilatkoztatás eredendő esztétikai mozzanataira hívják fel a figyelmet, és ezzel összefüggésben olyan vallási értelmezést dolgoznak ki a zenéről, amelyhez hasonlóval csak Balthasar protestáns párbeszédpartnere, Karl Barth tudott szolgálni a 20. században.

"Sráckoromban pilóta voltam álmaimban, és hajóskapitány, masiniszta, orvos és karmester. De álmaimat messze felülmúlta a valóság. Ha egyáltalán valóságnak lehet tekinteni színészéletemet, hogy elhittem, és elhitettem, hogy én vagyok Lajos király és Jago, Peer Gynt és Cyrano, Higgins professzor és Szervét Mihály, és én vagyok Hamlet, a színészek óhajtott, rettegett dán királyfija Helsingor várában, és Tevje, a tejesember Anatevkában... Meg a többi sárból, napsugárból összegyúrt figura. Játszótársaim közül is azokat csodáltam, akik bátran felvállalták az életben és a szerepeikben is, hogy nem vagyunk tökéletesek. Tévedünk, tévelygünk, bűnözünk. Aztán megbánjuk, újrakezdjük - hogy sárból, napsugárból, hogy emberből vagyunk." (Huszti Péter) Huszti Péter Kossuth-díjas és Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművész generációjának egyik legismertebb tagja. Legendás színházi- és filmszerepekben nyújtott emlékezetes alakításai mellett jelentős rendezői és oktatói munkássága is. Az utókor nagy szerencséje, hogy szemben pályatársai többségével, szenvedélyesen dokumentálta életeseményeit, saját szavaival "szerepnovellákban" örökítette meg találkozásait a drámairodalom olyan nagyságaival, mint Shakespeare, Csehov, Ibsen. Gajdó Tamás színháztörténész monográfiája a sokszínű és sokrétű életpálya állomásain kalauzolja végig az olvasót színikritikákkal, Huszti Péter visszaemlékezéseivel, száznál is több, sokszor dokumentumértékű képpel, fotóval.

A keletkezési idő logikája és történelmi viharok szeszélye rendezte egymás mellé Cs. Szabó László (1905-1984) három, e kötetben közölt írását. Az Erdélyben (1940) - Illés Endre szavaival - egy "férfi földrajza": az akkor rádiótudósítóként is működő író hazatérése a második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt vidékre, a gyermekkor tájaira. A kulturális és szakrális tartományban éppannyira, mint fizikai térben zajló utazás tanulsága a következő felismerésben összegződik: "A magyart jobban izgatja a haza, mint a magyarság sorsa; a haza előbbre való, mint a nép." Az első ízben 1942-ben publikált esszégyűjtemény, a Haza és nagyvilág a szerzői életmű egyik csúcspontja. Az írások fontos felismerése, hogy a történelem leghitelesebb tolmácsolója a "szintetizáló intuíció". A kis és nagy népek hivatása mellett a fókusz - természetesen - ismét övéire esik. A magyarság új hivatását a megmaradásban mint öncélban, illetve az ezt előlegző erkölcsös élet kialakításában jelöli meg. "A kis népek dolga, hogy megtartva az emberi mértéket, csöndesen, erőszak nélkül ellenálljanak az új Bábelnek." Az 1946-ban megjelent Két part minden gondolata a háború viszonylatában nyer érvényt. A harcok dúlta Budapesten játszódó szépirodalmi ostromnapló időlegesen ki-kiszakítja szerzőjét a szellemtörténeti és morális távlatok kémleléséből, és figyelmét a valóság legelemibb részleteire irányítja."Szeretném ép bőrrel megúszni" - szól az új, nem kisebb ambíciójú óhaj. A konkrét, az aktuális persze ezúttal is feloldódik az időtlenben, a nagy ősök megidézésével párhuzamosan az önmaga életének értelmességével való szembenézés sem maradhat el. "Az élet addig ér valamit, amíg örök kezdet, örök készenlét. Az én életem még mindig csak kezdődik".

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom Kossuth-díjas, a múlt század utolsó két évtizedétől haláláig a magyar széppróza meghatározó alkotója, a hetvenöt éve született Grendel Lajos (1948-2018) novellistaként kezdte pályáját az 1970-es években. S bár novelláskötet volt első megjelent könyve is, a Hűtlenek (1979), az átütő sikert első regényeivel érte el (Éleslövészet, 1981; Galeri, 1982; Áttételek, 1985), melyekkel felzárkózott kora magyar prózájának az élvonalához. Következő elbeszéléskötetében (Bőröndök tartalma, 1987) azonban már novellistaként is megtalálta a rá később is jellemző hangját, melyet újabb regények és publicisztikakötetek után még egy követett: Az onirizmus tréfái 1993-ban. Ezután, bő két évtizeden keresztül egészen a 2010-es évek közepéig újból a regényíró, illetve a publicista és az irodalomtörténész vette át a terepet a novellistától, akinek már csak 2016-ban jelent meg új kisprózakötete Rossz idők járnak címmel. Jelen kötetünk Grendel Lajos novelláit, elbeszéléseit öleli fel - így az életében napvilágot látott novelláskötetei anyagán kívül, Függelékként, az azokból kimaradt, csupán folyóiratokban megjelent kisprózai opusait is: az 1970-es A teniszlabdától a 2018-as Szűz Mária eligazítja Pírit című elbeszéléséig. A kötetet szerkesztette, a szövegeket gondozta és az utószót írta Tóth László.

Szabó Lilla Bartusz Györgyről írt könyve hiánypótló vállalkozás. Bemutat egy határon túli életművet a magyar olvasóknak, szakembereknek, kutatóknak, amely eddig csak elemeiben volt ismert hazánkban. Bartusz munkásságán keresztül Szlovákia és Magyarország soha nem összevetett művészettörténeti kapcsolatait is megismerhetjük. A művész magyarországi jelenléte szemlélteti, hogyan működtek a személyes barátságok két ország között a rendszerváltás előtti évtizedekben. Szintén fontos téma a kulturális politikához való viszony a szomszédos országokban, a megélhetés és alkotás kérdése az állami tűrő, támogató vagy tiltó rendszerben. Bartusz akciói és művei egyszerre voltak jelen a hazai és a szlovák kiállításokon, egyedi alkotói elképzelései és műveinek nyelvezete önálló világot teremtettek. Szabó Lilla egy másik, nálunk kevéssé ismert témát is tárgyal: Kassa hatvanas-hetvenes évekbeli életét, ami meghatározta azokat a körülményeket, amelyek közt Bartusz alkothatott és kiteljesedhetett. A kötetben részletes, elemző műleírásokat kap az olvasó, ami segít értelmezni az életmű szakaszait. A kiadvány hozzájárul nemcsak a művész, hanem a határon túl alkotó magyar ajkú művészek munkásságának megértéséhez is a neoavantgárd korában. Petrányi Zsolt

Tamási Áron regényciklusát eredetileg a Brassói Lapok adta közkézre, kétszáznál is több részletben. A trilógia első részét 1932-ben, a középsőt - akkor még Ábel a Társadalomban címmel - 1933-ban, harmadik részét pedig 1934 szeptemberétől 1935 januárjáig közölte. Könyvalakban az Ábel a rengetegben 1932-ben Kolozsvárott, az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában látott napvilágot - Kós Károly művészi terve szerint és Bánffy Miklós tollrajzaival, akárcsak a második és harmadik rész. Az Ábel az országban 1933-ban jelent meg (1935-ben Buday György fametszeteivel), az Ábel Amerikában 1934 végén, ugyanott. Az önálló egységek összekapcsolására először 1937-ben nyílt mód a budapesti Révai Irodalmi Intézet kiadásában, az országos könyvnapok megrendezése alkalmából. Ettől kezdve használatos összefogó címként az Ábel. A mostani kiadás szövegkritikai igénnyel készült, Szilágyi Varga Zoltán művészi grafikáival illusztrálva. Az ötvenes évek derekán véglegessé formált, kéziratban is fennmaradt műhöz igazodva őrzi a stílusában legtisztább, az író akarata szerint a legpontosabb változatot.

Szunyoghy András grafikusművész mindent tud a rajzolásról, és mindent meg is tud tanítani - ezt több tucat könyve is bizonyítja, amelyek közül számos nemzetközi siker lett. Az MMA Kiadónál a 2019-ben megjelent Ceruzarajz és a 2020-ban kiadott Linómetszés után most az Új rajziskola című kötetben foglalja össze, amit egy szakmai magabiztosságra törekvő, reménybeli képzőművésznek az ember és állatok anatómiájáról tudnia kell. A hatalmas, szemléletes képanyagot rövid, lényegre törő kommentárok követik, ahol a gyakorló megismerheti a legalapvetőbb fogásokat, és praktikus tanácsokat kaphat a hatékony tudáselsajátítás közel sem egyszerű folyamatához. Igazi kuriózuma a kiadványnak, hogy nemcsak gyakran látott és ábrázolt állatokat (kutya, macska, ló), hanem távoli kontinensek egzotikus élőlényeit is lapjaira tereli: így találkozhatunk többek között a rózsás flamingóval, arakangával, ázsiai tapírral vagy akár a mesekönyvekbe kívánkozó, kedves kis Kirk-dikdikkel is - hogy csak a legérdekesebbeket említsük. Ceruzát hát a kézbe, és rajzra fel!

A 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) sem tudományos, sem népszerűsítő értelemben nem dokumentumfilm-történet, és toplistát sem szándékozik kijelölni. A tizenhárom tematikus csoportba gyűjtött száz alkotás a Magyar Művészeti Akadémia filmklubjának programja volt. A vetítések után rögzítettük a moderátorok irányításával folytatott szakmai beszélgetéseket, és a szerkesztett videódokumentációkat az érdeklődők az mma-tv.hu csatornán meg is nézhetik. A filmek felidézésének megkönnyítésére jelen kötetben az elhangzott beszélgetésekből, a filmklub számára összeállított ismertetőkből, továbbá a sajtóban megjelent kritikákból, interjúkból emeltünk ki részleteket. Az így született szöveggyűjtemény reményeink szerint segítséget nyújthat mindazoknak, akik minden nehézséggel dacolva, a régi-új dokumentumfilmek közönséghez jutása érdekében közösségi mozizást (filmklub, könyvtármozi, rendhagyó történelemóra) szerveznek.

A Platón és Európa a szerző legfontosabbnak számító műve, mely a saját otthonában, illegálisan tartott előadásainak a gyűjteménye. A munka első alkalommal jelenik meg magyar nyelven. „Bizonyos körülmények között az ember képes lenne arra, hogy legalább az emberi világot tegye az igazság és az igazságosság világává. Hogy ezt mi módon lehet elérni – épp ez a lélek gondozásának a tárgya. […] És ebben az értelemben igyekszem majd bemutatni önöknek, hogy Európa ebből a motívumból, a lélek gondozásából született meg Európaként, és azért szűnt meg az lenni, mert elfeledkezett erről.”