MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

A monográfia a Habsburg Birodalom középszintű közigazgatási elitjének professzionalizálódásával foglalkozik a 18. század második felében. Előléptetési kérelmek, a káderkérdésekben hozott határozatokat rögzítő hivatali jegyzőkönyvek, magánlevelek és más források segítségével rekonstruálja a hivatalnoki karrierek legtipikusabb formáit, vizsgálja a horizontális és társadalmi mobilitás korlátait és lehetőségeit, a patrónus-kliens viszony szerepét, megrajzolja annak a soknemzetiségű és soknyelvű szakmai csoportnak a testületi portréját, amely biztosította a felvilágosult abszolutizmus reformjainak keresztülvitelét.

Hogyan élték meg az elmúlt évszázadok asszonyai a fogantatás, a várandósság, a szülés, a gyermekágy, a szoptatás-táplálás elementáris élményeit? Milyen konkrét és titokzatos jeleket, testi változásokat észleltek, hogyan értelmezték ezeket? Miképpen és milyen körülmények között hozták világra gyermeküket? Mit jelentett a mindennapi gyakorlatban a "hagyományos" szülészet? Hogyan vált a szülés testi-lelki támaszt nyújtó közösségi eseményből kórházakban zajló, orvosok és technikai eszközök által felügyelt "programmá"? A kötet a 16. századtól az első világháborúig terjedő mintegy négy évszázadot áttekintve mutatja be a meddőség, a születésszabályozás kérdéseit, a várakozás kilenc hónapját, a szülést, a megszületett gyermek földi világba érkezésének első napjait, heteit, az anyaság és anyai érzelmek alakulását övező mindenkori rend és autoritatív tudás történeti változásait. Különböző műfajú kéziratos és nyomtatott szövegek, képi és tárgyi források segítségével kibontakoznak a születést övező egyéni és közösségi eseményekhez kapcsolódó, az egyéni és kollektív emlékezet által őrzött, az antik görög-római és a zsidó-keresztény kultúrkörben gyökerező, de specifikusan a történeti Magyarországra jellemző hagyományok és szokások, társadalmi és kulturális konfliktusok, amelyek megváltozott formában és megváltozott tartalommal, de elemeiben tovább élnek napjainkban is.

A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997-1526 című kötetben kronologikus sorrendben találhatók meg a Magyar Királyság uralkodóinak magánéletéhez (születés, házasság, gyermekek, halál stb.), a dinasztiák kapcsolattörténetéhez (királytalálkozó, örökösödési szerződés stb.), a politikatörténethez (országgyűlés, törvényhozás, városprivilégiumok), a külkapcsolatokhoz (követjárás, szövetség) és katonai eseményekhez (egy-egy hadjárat főbb mozzanatai, fegyverszünet, békekötés) kötődő adatok. A magyar történelemre vonatkozó dátumokhoz elsősorban forrás-, másodsorban szakirodalmi jegyzetek tartoznak, melyek kiindulópontot is jelenthetnek a további vizsgálódások számára. A forrásfeltárásnak köszönhetően a korábban megjelent kronológiák adatsorához képest jelentős bővítésre nyílt lehetőség, több esetben pedig az eddig megjelent hibás dátumok javítására került sor. A kötet a történészek mellett többek között a régészek, művészettörténészek, numizmatikusok, valamint a szakmai közönségen túl a legújabb kutatási eredményeket megismerni vágyók érdeklődésére is számot tarthat. A középiskolai és az egyetemi oktatásban pedig haszonnal forgathatják az oktatók, tanárok és diákok egyaránt.

Ez a kötet a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseinek jobb megértéséhez kíván fogódzókat nyújtani. Szakavatott szerzők segítségével a legfontosabb európai birodalmak és államok hadszervezeteit, hadseregeit és hadművészetét mutatja be abban a korban, amikor a szó szoros értelmében mindenkinek "váltania" kellett. Amikor a legfejlettebb szereplők is állandó lépéskényszerbe kerültek, és emiatt - meg nagyratörő céljaik megvalósítása érdekében - egyre hatékonyabban tárták fel és vették kézbe az elérhető anyagi és emberi erőforrásokat, hogy aztán azok mind nagyobb részét fordítsák a minden pénzt elnyelő, új típusú hadigépezetre, amellyel szakadatlan háborúikat vívták befolyásért, területért vagy éppen csak a megmaradásért. Az öt új cikkel kibővített kötet tanulmányai nagyjából azonos szerkezetben tárgyalják az egyes államok hadügyét. Mindegyik a hadi képesség szempontjából legfontosabb mutatók: a terület, a népesség és az állami bevételek bemutatásával kezdi, hogy a korszak szereplői egymással könnyebben összemérhetők legyenek, s hogy ezekből az adatokból Mohács Magyarországának helyzete és esélyei is jobban kirajzolódjanak.

Bencsik Péter (1971) a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének habilitált docense. Kutatási területe a határok és a határátlépések története a 20. században, a magyar-csehszlovák kapcsolatok, illetve e két ország politika- és jogtörténete. A Lendület Trianon 100 Kutatócsoport mellett tagja az MTA-SZTE-ELTE Globalizációtörténeti Kutatócsoportnak is, ahol fő feladata a területi elhatárolódási folyamatok vizsgálata. Trianon helyi hatásainak elemzésekor különösen érdekes az új határ menti területek sorsa. A kötet célja az, hogy a hétköznapok szintjén és mikrotörténeti jelleggel közelítse meg az itt élt emberek történetét. Miként formálták át a helyi (alapvetően agrár-) társadalom mindennapjait az új határok? Megszakadtak-e azok a helyi gazdasági, rokoni vagy más kapcsolatok, amelyek a határ létrejötte előtt álltak fenn? Ha igen, akkor mikor? Mennyi időt vett igénybe, amíg a helyi közösségek ráébredtek az új realitásokra és hogyan élték át ezt? Milyen életmódváltozást eredményezett a kialakult helyzet, illetve vajon ennek csak vesztesei voltak, vagy esetleg haszonélvezői is? A kötet szerzője e témák átgondolásával kívánja a kutatás kezdőlépéseit megtenni, így - az eddig feltárt források jellegéből adódóan - elsősorban a határ mentén élő lakosság és a hatóságok közötti ellentéteket vizsgálja.

Kovács László, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója a kora Árpád-korból származó, pontosabban az 1000-1141 között veretett zárópénzű kincsleletek nyomába ered. A szerző számos, a lelet megtalálásának idejére, módjára, összetételére vonatkozó híradást is összegyűjtve, az előkerülési helyek korabeli és mai nevének ábécésorrendjében állította össze a jelen katalógust. Az olvasó egy új sorozat első kötetét tartja a kezében, amelynek célja a középkori Magyar Királyság, azaz az egész Kárpát-medence 1000 és 1437/1440 között elrejtett zárt, illetve töredékes érmelelet-kataszterének egységes szempontok szerinti összeállítása. A sír- és települési szórványleletek rendszerezését a sorozat nem kívánta magára vállalni, mert az utóbbi évtizedekben egyrészt a nagy felületű feltárások, másrészt a műszeres (fémkeresős) kutatás bevett gyakorlatként történő alkalmazása olyan hatalmas mennyiségű (szórvány)éremanyagot hozott felszínre, amelynek a szakirodalmi adatokkal egyeztetett teljes feldolgozása egyelőre elképzelhetetlen. A kincsleletek esetében azonban a napi sajtóban, a szakirodalomban, az adattárakban és a közgyűjteményekben fellelhető információk teljességre törekvő összegyűjtése, rendszerezése lehetséges.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport immár ötödik tanulmánykötetét tartja kezében az olvasó. A középkor színes világának megismerését és megértését avatott szakemberek - történészek, régészek, numizmaták - segítik, elkalauzolva a kötet olvasóját a középkori Magyar Királyságba és annak határain túlra. Szerteágazó témákat feldolgozó tanulmányaik ezúttal is a királyi hatalom és a városok gazdasági életében betöltött szerepe köré rendeződnek. A kötet lapjain a kiváltságokat és birtokokat adományozó uralkodó - vagy éppen a királyi jogokat gyakorló tartományúr - mellett megelevenedik a középkori Székesfehérvár, Zára, Bologna és Novgorod forgataga; a magyar és külföldi kereskedők és portékáik, vagy éppen az adó- és tizedszedők által gondosan behajtott pénz hosszú útja szárazon és vízen; de bepillantás nyerhető az arany-, ezüst- és sóbányászok mindennapi életébe is. A kutatócsoport előző tanulmánykötetei: a "Pénz, posztó, piac" 2016-ban, a "Hatalom, adó, jog" 2017-ben, a "Veretek, utak, katonák" 2018-ban, a "Márvány, tárház, adomány" pedig 2019-ben jelentek meg az MTA BTK Történettudományi Intézet kiadásában.

Jelen kötet gyalui Thorda Zsigmondnak, a 16. századi Magyarország egyik legismertebb humanista hivatalnokának 1558 és 1568 között, kamarai szolgálata alatt vezetett naplóját tartalmazza, első ízben tárva a nagyközönség elé annak teljes szövegét. A latinul és ógörögül írott feljegyzéseket magyar fordítással, részletes magyarázó jegyzetekkel, a naplóban szereplő személyek életrajzi adattárával, valamint egy, Thorda pályáját és a forrást részletesen ismertető bevezetővel ellátva tárjuk az olvasó elé. A napló, amelynek szövege egy nyomtatott naptár kézírásos széljegyzeteiből áll össze, több szempontból is értékes forrása az általa felölelt évtizednek: gyakran az eddig ismertnél pontosabban rögzíti a régió politikai és katonai eseményeit, elénk tárja a Magyar és a Szepesi Kamara működésének korábban nem ismert részleteit, illetve unikális forrása a naplóíró és családja mindennapjainak, társadalmi életének, utazásainak, egészségének és betegségének. Bepillantást enged az akkor élők a maitól számos tekintetben különböző gondolkodásmódjába is. Megtudhatjuk, hogyan működött a korabeli rokonság és a család, milyen elvárásokat támasztottak az emberek a házassággal és házastársukkal szemben, hogyan fogadták el a halál állandó közelségét és szeretteik elvesztését, milyen anyagi és érzelmi veszteséggel járt az árvaság, sőt az is kiderül, mennyire másként viszonyultak gyermekeikhez.

Kovács Nándor Erik 1980-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és történelemtanár szakán 2005-ben, török szakán 2006-ban végzett. Ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola oszmanisztikai programjában. A PhD-fokozatot 2013-ban szerezte meg. 2005-től kezdve az MTA Könyvtára Keleti Gyűjteményének török kéziratokért felelős kurátora, 2007-től az ELTE Török Tanszékének oktatója. 2014-től adjunktusként elsősorban oszmán-török forrásismereti, szövegelemzési kurzusokat vezet. Főbb kutatási területei az Oszmán Birodalom 16-17. századi politika-, társadalom- és eszmetörténetét érintik. Ezeken belül az utóbbi években érdeklődése két főbb témakörre, a muszlim- keresztény polemikus irodalom újkori oszmán emlékeire, illetőleg a birodalom 17. században kiteljesedő válságának fejleményeire, társadalmi vonatkozásaira összpontosult. Jelen kötet, amely döntően a szerző doktori tanulmányaira épül, ez utóbbi területen végzett kutatásainak eredményeit összegzi. A szultáni tanács panaszjegyzőkönyvein keresztül a 17. századi Oszmán Birodalom igazságszolgáltatási rendszerének bürokratikus útvesztői és az azokban bolyongó legkülönbözőbb rendű és rangú alattvalók hétköznapi küzdelmei elevenednek meg.

Ma, az egyre növekvő kockázatok korában elengedhetetlen, hogy az emberi tudat a tájat és a környezeti jelenségeket is történetekbe tudja foglalni. Ez elsősorban információ és érzékenység kérdése. A szöveggyűjteménybe válogatott tanulmányok részben a 21. század elején legtöbbet idézett és vitatott környezettörténészek tollából születtek, részben pedig olyan jelenségekről szólnak, amelyekről ezekben az években derült ki, hogy századunkban is meghatározóak maradtak, sőt még az 1990-es években tapasztaltnál is fontosabbak (erdőtüzek, árvizek, trópusi és mérsékelt övi viharok). Szinte minden tanulmány hangsúlyozza, hogy a különböző miliőkben születő tudás és döntések közötti kölcsönhatások, az egyenlőtlenségek és a hierarchiák a környezettörténet központi kérdéseihez tartoznak. Ebből következik, hogy a környezettörténet léptékváltó tudomány: választ kell adnunk arra, hogy a globális, regionális és lokális szinten megfigyelt jelenségek összeegyeztethetők, reprezentatívak, vagy éppen egyediek-e. A különböző színterek és időbeli skálák változatos módszertant igényelnek. A válogatás során azonban elsősorban arra koncentráltunk, hogy a lehetséges források és keretek minél szélesebb körét vázoljuk fel. Kötetünktől azt várjuk, hogy előmozdítsa a környezettörténet magyarországi intézményesülését és - elsősorban - egyetemi jelenlétét.

A székely írás - a közbeszédben ismertebb nevén "székely-magyar rovásírás" - a magyar őstörténet és a korai székely történelem régi talánya, amely a humanizmus kora óta újra meg újra fölkelti a történettudósok és nyelvészek figyelmét. Eredetének kérdése lezáratlan, kevés fennmaradt emléke csak lassan, hosszas rejtőzködés után vált ismertté. Meglepő, de tény, hogy a 18. század második feléig még a nyoma sem került elő olyan emléknek, amely hitelt érdemlően igazolta volna azokat a híradásokat, amelyek krónikákban, tudományos munkákban arról szóltak, hogy a székelyeknek egykor "valamiféle saját betűik" voltak. Az elsőként lejegyzett, a 18. században lemásolt csíkszéki templomfelirat eredetije is elveszett, s egészen 1864-ig kellett várni, hogy Orbán Balázs megtalálja Énlakán az első, eredeti helyén fennmaradt székely betűs feliratot. Fél évszázad múlva, 1915-ben Sebestyén Gyulának még mindig nem volt módja ennél az egynél több székely feliratot közölni. Munkája, A magyar rovásírás hiteles emlékei mégis mérföldkő a székely írás kutatásának történetében: a másolatban fennmaradt írások számát jelentősen gazdagította és mindent összegyűjtött, amit kora tudományossága erről a titokzatos írásról tudhatott, és anyagközlését illusztrálta is. A gondosan összeállított monográfiája nyomán megélénkülő érdeklődésnek nagy szerepe volt abban, hogy a következő évtizedekben egyre-másra kerültek elő új székelyföldi feliratok s fontos kéziratos emlékek. Ezek lassú, de folyamatos gyarapodása már hosszabb ideje újabb, korszerű összefoglalást kívánt. Egy új korpusz terve 2012 júniusában, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Magyar Őstörténeti Témacsoportja tudományos ülésén vetődött föl komolyan. Az akkori tervek szerint az új kötet Sebestyén Gyula monográfiájának századik évfordulójára, 2015-re jelent volna meg, azonban a filológiai előkészítés és a helyszíni ellenőrzés hosszadalmas munkája miatt a kézirat elkészítése a vártnál lassabban haladt. A kötetben a székelyföldi, jellemzően templomokban fennmaradt feliratok és a székely írás kéziratos emlékeinek részletes bemutatása mellett helyet kaptak - eredeti nyelven és magyar fordításban - a székelyek betűit említő történeti források és a 18-19. század tudománytörténeti értékű fejtegetései, ezek az úttörő jelentőségű, de sokszor csak másodkézből ismert, részben még nem közzétett írások. A székely írás kutatásában még sok a tennivaló, ezt a munkát a minél pontosabb fogalmazással és adatolással, továbbá elemző rajzokkal és részletes, jó minőségű fotódokumentációval igyekeztünk segíteni, ami sok esetben kiválthatja a helyszíni vizsgálatot. A ma már szinte követhetetlenül szerteágazó, esetenként nehezen beszerezhető szakirodalomból bőven merítettünk, kerülve természetesen a tudományon kívüli megközelítéseket és az érdemi új adatokat nem tartalmazó, ismétlő jellegű gyűjtéseket. A kötet olyan referenciaműnek készült, amely hosszabb időre a székely írás további kutatásának mérvadó kiindulópontja és nélkülözhetetlen forrása lesz.

A kereskedelem a gazdaság valamennyi ágával összefüggésbe hozható, és nincs olyan társadalmi csoport, amelyet valamilyen formában ne érintettek volna a kereskedelmi folyamatok. A külkereskedelem résztvevői között pedig nemcsak magyar, hanem külföldi személyek, illetve városok és intézmények képviselői is megtalálhatóak. A kereskedelmi színterek, a kereskedelmi szerződések, szabályozások a külkereskedelmet meghatározó, alakító tényezők voltak. A külkereskedelemben részt vevők összetételét pedig jelentős mértékben befolyásolta az uralkodó kül- és gazdaságpolitikája, miközben a kölcsönök és áruhitelek által szövevényes kapcsolatrendszer alakult ki az egymáshoz közeli és távoli területeken élők között. Némely külföldi kereskedő a Magyar Királyságban lelt új hazára, szoros kapcsolatot épített ki akár a királyi udvarral is, annak szolgálatába is állt, mely kölcsönök nyújtásában, árubeszerzésben vagy éppen a pénzügyigazgatásban betöltött pozícióban, feladatokban nyilvánult meg. A kötet válogatott, latin és német nyelvű okleveleken, leveleken, fogalmazványokon, rendeleteken, városkönyvi bejegyzéseken keresztül mutatja be az olvasónak a külkereskedelem-történet változatos képét az Árpád-kortól a Zsigmond kor végéig tartó évszázadokban.

Kötetünk borítóképe - a csecsemőt kezében tartó dajka, a fölé hajoló látogatókkal és a távolabb pihenő középosztálybeli anyával Munkácsy Mihály festményén - arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülői gondoskodás a korábbi századokban kollektív felelősség volt, amelynek gyakorlatai és normái azonban a 19. században átalakultak. Jelen kötet lapjain találkozhatunk a lányaival bensőséges kapcsolatot ápoló 17. századi arisztokrata anyával, noha a történészek szerint ez nem jöhetett volna létre, mivel a feleségi kötelességeiket teljesítő előkelő anyák nem töltötték be az elsődleges gondozó szerepét gyermekeik mellett. De megjelenik előttünk a lányainak csecsemőszoptatás ügyében tanácsokat osztó aggódó nagyapa alakja is, noha a korabeli, 19. századi "kenyérkereső" férfiaktól nem várták el, hogy aktívan részt vegyenek gyermekeik mindennapjaiban, s a történészek az otthon női meghittségének és a férfiak uralta nyilvános versengés szférájának kettéválásáról beszélnek. Ugyanígy nem illik a sztereotipikus képbe a kisgyermekekről odaadóan gondoskodó mostohaanya, vagy a mostohaunokájának nagyvonalú örökséget hagyó mostohanagymama alakja sem. Vajon kivételes esetekkel állnánk szemben? A történészek szerszámosládáját sokoldalúan hasznosító elemzések tanulsága inkább az, hogy a családi viszonyok vizsgálata során nem érdemes a normákból és domináns diskurzusokból kiindulnunk, mert ezek meglehetősen korlátozott hatást gyakoroltak az intim szféra mindennapi gyakorlataira.

A kötet annak a monumentális munkának a történetét mutatja be, amelynek eredményeként Mossóczy Zakariás és Telegdy Miklós 1584-ben megjelentette a középkori és kora újkori magyar törvények első nyomtatott gyűjteményét. Ez a kollekció lett később a nevezetes Corpus Juris Hungarici alapja. A törvények sora a Mossóczy-Telegdy-féle kötetben annak megjelenése előtt fél évezreddel, Szent István korával kezdődik, így felmerül a kérdés, hogy mennyiben hitelesek ezek a nagyon régi, ám máig használt és idézett törvényalkotási emlékek. A szerző annak történetét rekonstruálja, hogy milyen források - kéziratok, oklevelek - alapján állapították meg a szerkesztők a középkori és egyes kora újkori törvények szövegét. A forráskorpusz körülhatárolása után az egyes kódexek megbízhatóságát vizsgálja, majd konkrét példákon keresztül mutatja be és értékeli a 16. században élt összeállítók szövegkiadói munkáját. A kötet utolsó fejezete a legrégibb, 11. századi dekrétumok fennmaradásának történetét vázolja fel.

A kereskedelem a gazdaság valamennyi ágával összefüggésbe hozható, és nincs olyan társadalmi csoport, amelyet valamilyen formában (akár csak felhasználóként vagy vámbirtokosként) ne érintettek volna a kereskedelmi folyamatok. A középkori nagyvárosoktól a kisebb településekig meghatározó volt a kereskedelmi színterek megléte, avagy éppen azok hiánya, ezek nem csupán a település központtá válását befolyásolták, illetve fejlődését segítették, de a településkép változásában, lakóinak összetételében is szerepet játszottak. A kereskedelmi árut a tényleges árucserén túl, sok esetben fizetőeszköznek is tekintették, éppen ezért a középkori ember életének egyik központi eleme volt. Egy-egy áru időszakos hiánya pedig komoly következményekkel járhatott, ahogy a hazai termékek (például bor) védelme is fontos kérdéssé vált. A kötet válogatott, latin és német nyelvű okleveleken, leveleken, rendeleteken keresztül mutatja be az olvasónak a kereskedelemtörténet változatos képét az Árpád-kortól a Zsigmond-kor végéig tartó évszázadokban. A források azonban nemcsak gazdaságtörténeti tekintetben szolgálnak újdonsággal, de a forráskiadványt a város-, a megye vagy az egyháztörténet iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják.

A "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport újabb könyve szervesen folytatja a kutatói teamnek az 1622 nyári soproni koronázódiétáról 2014-ben megjelent tanulmánykötetét. Bécsi, brüsszeli, budapesti, Kárpát-medencebeli, római és spanyolországi levéltárakban végzett szisztematikus kutatásokra építve a tanulmánykötet interdiszciplináris keretekben (politika-, rendiség-, diplomácia-, egyház-, város-, művészet- és pénztörténet) járja körül az 1625. október-decemberi soproni országgyűlés és III. Ferdinánd december 8-i koronázásának történetét. Megismerhetjük a nádor- és királyválasztás kulisszatitkait, a diéta nyerteseit és veszteseit, a koronázási ceremónia szimbolikus politikai aspektusait, sőt a hazai parlamentarizmus első verekedését is. Alapos betekintést nyerhetünk az országgyűlésen részt vett pápai és spanyol diplomaták törekvéseibe és történetírói munkásságába, akiknek köszönhetően Sopron nevét hosszú időre megtanulta Európa, hiszen a kora újkorban alig volt olyan magyar diéta, amelynek eseményeit - elsősorban a főherceg koronázása miatt - ennyire konkrétan befolyásolta volna a Habsburg-dinasztia spanyol és osztrák ágának viszonya. Mindezeken túl a tanulmányok bemutatják III. Ferdinánd különleges koronázási portréját (a flamand származású firenzei udvari arcképfestő, Justus Sustermans hatalmas szerencsével fennmaradt alkotását), a korszak pénzforgalmát és pénzértékviszonyait, az országgyűlés és Sopron város kapcsolatát, valamint a jezsuitáknak az országrendiség megszerzésére irányuló törekvéseit. A több mint félezer oldalas kötet meghatározó hozzájárulás a 17. századi Magyar Királyság históriájának újrafelfedezéséhez, a Habsburg-magyar viszony új szemléletű értékeléséhez, de még a Szent Koronára, Pázmány Péterre és Esterházy Miklósra vonatkozó kutatásokhoz is.