MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont strana 4 z 5

Lakatos Bálint (Budapest, 1983) felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) végezte történelem és latin szakon (2001-2007). Doktori tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd az ELTE Történettudományi Doktori Iskolájában folytatta, fokozatát 2013-ban szerezte meg. 2012-től a MTA-HIM-SZTE-MNL OL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport segédmunkatársa, 2015 óta munkatársa, a Zsigmond-kori oklevéltár köteteinek szerkesztésében vesz részt. Szerteágazó kutatásai a Jagelló-kori (1490-1526) magyarországi társadalom-, egyház- és politikatörténet kérdéseire irányulnak: városok és mezővárosok szervezete, az egyházi középréteg és a humanizmus kérdésköre, diplomáciai kapcsolatok, külföldi és hazai követjárások. 2014-ben jelent meg a C. Tóth Norberttel és Mikó Gáborral közösen írt A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425) című munkája a magyarországi egyházi bíráskodás késő középkori történetének áttekintésével. A vatikáni magyar vonatkozású forrásgyűjtésbe bekapcsolódva adta ki 2018-ban a VI. Adorján pápa idején az Apostoli Szentszéknél elfogadott magyar kérvényeket (Regesta supplicationum, 1522-1523). A késő középkori mezővárosok és falvak által kiadott okleveleket mestere, Kubinyi András nyomdokain kezdte kutatni. A Kubinyi-féle ún. centralitási pontrendszert a korabeli országterület egészére alkalmazva elvégezte a saját kiadvánnyal rendelkező, összesen 294 helyiség település-hierarchiai besorolását, közölve e települések és több mint ezer oklevelük alapadatait. Elemzése nyomán kibontakoznak a mezővárosok önigazgatási szervezetének, írásbeliségének és kapcsolatrendszerének mindeddig kevésbé ismert jellemzői.

Révész Tamás (Szombathely, 1988) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett alapszakos történész-levéltáros (2011), majd gazdaság- és társadalomtörténet szakirányon történelem mesterszakos (2013) diplomát. Időközben egy évet tanult a Berlini Humboldt Egyetemen. 2014-ben kapta meg második diplomáját a King's College London War Studies mesterszakán. A Habsburg-hadsereg első világháború utáni magyarországi és ausztriai helyzetét összehasonlító doktori dolgozatát 2018-ban védte meg a bécsi egyetemen. Első önálló kötete a szombathelyi katonai repülőtér történetéről 2006-ban jelent meg. 2013-ban készült el következő könyve Petróczy István, az első magyar katonai pilóta életéről. 2016-tól az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport munkatársa. Révész legújabb könyve társadalom- és kultúrtörténeti szempontok bevonásával mutatja be, hogy az első világháborút követő hónapokban a magyar kormányoknak miért nem sikerült erős hadsereget szervezniük. A kötet a leszerelés és a mozgósítás problémáját vizsgálja mind a magyar állam, mind az egyszerű közkatonák szemszögéből, megkérdőjelezve az elmúlt száz évben a hadsereg első világháború utáni helyzetével kapcsolatban kialakult legfontosabb toposzokat. Először nemzetközi összehasonlításban foglalkozik a katonák visszatérésével az első világháború frontvonalairól, majd részletesen elemzi a Károlyi-kormány katonapolitikáját. A könyv megmutatja, hogy 1918 őszén milyen tényezők álltak a gyors leszerelés és az eredménytelen hadseregszervezés hátterében, majd megvilágítja a proletárdiktatúra sikeres mozgósításának okait és a Vörös Hadsereg szétesésének hátterét.

Immár a hatodik kötete látott napvilágot annak a tíz kötetesre tervezett sorozatnak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatói indítottak el 2011-ben Tóth Gergely vezetésével Bél Mátyás (1684-1749) országismertetésének, illetve az országismertetés kéziratban maradt vármegyeleírásainak a kiadása végett. Az eddig kiadott hat kötetben összesen huszonegy vármegye leírása jelent meg. Az első kötetben Árva és Trencsén, a másodikban Sopron, Vas, Zala és Veszprém, a harmadikban Győr, Komárom és Esztergom, a negyedikben Fejér, Tolna, Somogy és Baranya, az ötödik kötetben Sáros, Zemplén, Ung és Bereg, a most megjelent hatodik kötetben pedig Abaúj, Gömör, Torna és Borsod vármegyék ismertetése található, amelyek először látnak napvilágot eredeti nyelven, megbízható szöveggel. A jelen kötet készítői Tóth Gergely, Benei Bernadett, Gőzsy Zoltán, Jarmalov Rezső és Tóth Péter voltak. A kötet megjelenését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatta (K 124884), ahogy a harmadik, negyedik és ötödik kötetét is. A jelen kötetben a négy ismertetés bőven tartogat értékes adatokat a kutatóknak. Abaúj leírásában Kassa város históriája tartogat meglepetéseket, emellett igen informatív a mezővárosok, falvak ismertetése. Gömör vármegye szövegében a korabeli állapotok ismertetése, az egyes mezővárosok és falvak bemutatása emelkedik ki - különösen az egyes települések lakosainak tevékenységéről, kenyérkereseti módszereikről közöl szerzőnk érdekes információkat. A kicsinyke Torna vármegye ismertetéséhez szintén gazdag adatgyűjtést kapott Bél Mátyás, így a települések bemutatásakor sok érdekes részlet megtudható a szövegből. A legkülönlegesebb fejezete e leírásnak a szádelői és szilicei barlangról szóló rész, illetve az utóbbiról készített keresztmetszeti rajz. Borsod vármegye leírásában figyelmet érdemel a vármegyében lévő (gyógy)fürdők leírása, továbbá Miskolc városról és korabeli lakosairól is fontos adatokat tudunk meg. A kiadók bíznak abban, hogy a most megjelent kötet - csakúgy, mint a többi - nagy hasznára lesz a történészeknek, régészeknek, művészettörténészeknek, illetve helytörténészeknek, mivel máshol ismeretlen adatokkal segítheti őket a kutatásban.

Megjelent az ötödik kötete annak a tíz kötetesre tervezett sorozatnak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatói indítottak el 2011-ben Tóth Gergely István (Tóth Gergely) vezetésével Bél Mátyás (1684-1749) országleírásának, illetve az országleírás kéziratban maradt vármegyeleírásainak a kiadása végett. Az eddig kiadott öt kötetben tizenhét vármegye leírása jelent meg. Az első kötetben Árva és Trencsén, a másodikban Sopron, Vas, Zala és Veszprém, a harmadikban Győr, Komárom és Esztergom, a negyedikben Fejér, Tolna, Somogy és Baranya, a most publikált kötetben pedig Sáros, Zemplén, Ung és Bereg vármegyék ismertetése található, amelyek most először jelennek meg eredeti nyelven, megbízható szöveggel. A jelen kötet készítői Tóth Gergely István, Benei Bernadett, Gőzsy Zoltán és Jarmalov Rezső voltak. A kötet megjelenését az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), illetve jogutódja, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatta (K 108789), ahogy a harmadik és negyedik kötetét is. A jelen kötetben a négy ismertetés bőven tartogat értékes adatokat a kutatóknak. Bereg leírásában elég részletes Munkács és Beregszász bemutatása, és igen jól adatolt a tiszaháti városok és falvak ismertetése. Sáros leírása főleg a vármegyei nemesi családok igen részletes ismertetése miatt emlékezetes; emellett viszonylag nagy terjedelmű Bártfa és Eperjes bemutatása. Ung vármegye leírásában részletes információk olvashatók a helyi népesség életmódjáról, illetve a régiót sújtó legkomolyabb problémákról, valamint a falvakról. Végül Zemplén vármegye leírását a szőlőművelés és a borászat tematikája uralja - a szerző név szerint ismerteti (és osztályozza) az egyes települések szőlőit, avagy dűlőit, és igen részletesen beszámol a tokaji borvidék szőlőművelésének helyzetéről is. A kiadók bíznak abban, hogy a most megjelent kötet - csakúgy, mint a többi - nagy hasznára lesz a történészeknek, régészeknek, művészettörténészeknek, illetve helytörténészeknek, mivel máshol ismeretlen adatokkal segítheti őket a kutatásban.

"Mohács" örök. Örök viszonyítási pontja, örök keserve, örök "gombóca" minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve, és időről időre egy-egy váratlan hullám ismét a felszínre löki, hogy az akkor élő és múltjával szembenéző nemzedék is számot adhasson a maga Mohács-képéről. Az érdeklődési hullámokat többnyire a történészszakma új felfedezései, meglátásai indítják el, de megesik, hogy szakmán kívüli "beszólások" váltanak ki a szélesebb közvéleményt is elérő vitákat. Mohács három egymásba fonódó történet. Nemcsak vagy nem is elsősorban az 1526. augusztus 29-én délután megvívott csata története, hanem jóval több annál. Egyrészt a csatához vezető, azt megelőző - változó hosszúságú, de javarészt mégis a Jagellók országlásához kötött - kor története. Másrészt a csata máig nyúló utótörténete, tele egymással perlekedő értelmezésekkel és ideológiai konstrukciókkal. Ezt a három történetet követheti nyomon az olvasó a kötetben közölt, jelentős részben magyarul elsőként napvilágot látó szövegek segítségével. Aki ezt a kötetet végigolvassa, annak érthetővé válhat Mohács örök dilemmája...

Az iparosodás előtti Európában és Magyarországon a családi élet nem a szülők és gyermekeik stabil együttélését jelentette, hanem a család folyamatos átalakulását. A magas halandóság következtében az özvegy- és árvalét sokak számára mindennapos tapasztalat volt, akárcsak az egyszülős vagy a mozaikcsaládban nevelkedés. De vajon kit tekintettek árvának a hatóságok és milyen tapasztalatokkal járt az árvaság a gyermekek számára? A mostohaszülő vajon támogatást vagy veszélyforrást jelentett a félárvákból lett mostohagyermekekre? Vagy mivel magyarázható az özvegyasszonyok feltűnő kelendősége a házassági piacon? Jelen kötet szakít az özvegység mint női tapasztalat hagyományos ábrázolásával, és megpróbál közelebb férkőzni az özvegy férfi forrásokban rejtőzködő alakjához is. Az interdiszciplináris családtörténet változatos eszköztárának és léptékének alkalmazása pedig lehetővé teszi, hogy a kötet szerzői megállapításokat tegyenek az özvegyek újraházasodási mintázatainak Kárpát-medencei sajátosságairól, de emellett azt is megfigyeljék például, hogy férfiak és nők hogyan manipulálták egyéni érdekeiknek megfelelően az özvegység és árvaság fogalmához tapadó negatív és pozitív sztereotípiákat.

"Ernuszt Zsigmond kincstartó (1494-1496) számadáskönyve kétségtelenül a középkori magyar történelem egyik legfontosabb forrása, nemcsak páratlan adatgazdagsága, hanem rendkívüli historiográfiai hatása miatt is. Nincs még egy olyan kútfőnk, amely ilyen részletességgel engedne bepillantást, ráadásul közel két esztendőre, a késő középkori Magyar Királyság aktuális politikai eseményeibe, gazdálkodásába, birtokviszonyaiba és nem utolsósorban a királyi udvar mindennapi életébe, miközben a korszak anyagi kultúrájának az ismeretéhez is értékes részletekkel járul hozzá. E kivételes értéke nemcsak azt eredményezte, hogy a forrás az elmúlt két évszázadban számos monográfiához és kézikönyvhöz, és persze tanulmányok tömegéhez szolgáltatott alapvető fontosságú adatokat, hanem azt is, hogy egyes, összefüggésükből nem kellő óvatossággal kiragadott, egyedülálló számadataira a kutatás túl nagy terhet helyezett, és ennek hatásai mind a mai napig érezhetők, különösen a Jagelló-kor megítélését illetően. A számadáskönyvet - sok egyéb felhasználási módja mellett - leginkább talán a demográfiai kutatások tették közismertté, noha a Magyar Királyság középkori lakosságszámának legfeljebb a bizonytalan becsléséhez tud hozzájárulni."

Mordovin Maxim 1979-ben született Volgográdban, középiskolai tanulmányait a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban végezte. 2004-ben régész-muzeológus, 2006-ban történész diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). 2004 és 2008 között az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola Régészet programjának nappali szakos hallgatója volt. "A vártartomány-szervezet kialakulása a kelet-közép-európai államokban. 10-12. századi központi várak a Cseh, Lengyel és Magyar Királyságban" című PhD-értekezését 2010-ben védte meg summa cum laude minősítéssel. 2007 óta az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Magyar Középkori és Kora Újkori, 2017 óta a Népvándorláskori és Magyar Középkori Régészeti Tanszék oktatója, 2018 óta habilitált egyetemi adjunktusa. 2015 óta az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja. Számos hazai és külföldi régészeti ásatás résztvevője és vezetője. Kutatásait a középkori régészettudomány különböző területein folytatja: ispánsági várak, vártartomány-szervezetek, anyagi kultúra, Közép-Ázsia városi kultúrája, plombakutatás. "A várszervezet kialakulása a középkori Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban a 10-12. században" című monográfiája 2016-ban jelent meg.

Kötetünk az első kísérlet arra, hogy összegezze a magyar történettudomány kutatásainak jelen állását az első világháború és a Trianon utáni menekültkérdéssel kapcsolatban. A kötetben foglalt tanulmányok számos oldalról igyekeznek megvilágítani ezt a fontos és fájdalmas kérdéskört: az 1918 és 1924 között Magyarországra menekült 400-500 ezer ember történetének megismertetésében nem hiányozhat a közép-európai kitekintés, az utódállamok állampolgársági politikáinak vizsgálata, az intézményi, állami döntési mechanizmusok bemutatása, a probléma demográfiai oldala és az egyéni életpályák felvillantása. A kötet tíz tanulmánya kitér a korszak társadalmi mozgásainak egy eddig elhanyagolt mozzanatára, a húszas évek első felében kezdeményezett, csaknem hatvanezer embert érintő nyugat-európai gyermekvonatok ügyére is. A menekülés és az integráció, a mobilitás problémája az első világégés utáni magyar történelem egyik kulcskérdése, és a 20. század története is alig érthető meg az elszakított területekről érkező egyének és csoportok története nélkül.

Révay Péter (1568-1622), a tudós koronaőr nem elégedett meg 1613-ban kiadott koronatörténetével: hét évvel később, 1620-ban új mű írásába kezdett. Ekkor már az egész ország históriáját kívánta elbeszélni. Így született meg a "Magyar Királyság birodalmáról és szent koronájáról szóló hét század" (De monarchia et sacra corona regni Hungariae centuriae septem). Munkája különösen saját korára nézve értékes kútfő: sok új részletet tudhatunk meg belőle a tizenöt éves háborúról (1591-1606), a Bocskai-felkelésről, II. Mátyás hatalomra jutásáról és az 1608. évi pozsonyi országgyűlésről, illetve az 1613. évi királyné- és az 1618. évi királykoronázásról. De fontos szemlélete miatt is: Révay, a művelt evangélikus főrend lépten-nyomon hangoztatja saját politikai táborának, a világi (protestáns) elitnek a kiváltságait, illetve elvárásait a Habsburg-uralkodók felé. Végül nagyon jelentős a műve azért is, mert ő volt az első, aki hírt adott a nemzeti ereklyénken lévő görög uralkodóképekről, s erre alapozva a műve végén új elmélettel állt elő a Szent Korona eredetével kapcsolatban: úgy gondolta, Nagy Konstantin császár készíttette azt. Révay 1659-ben napvilágot látott országtörténete most jelenik meg először kritikai kiadásban és magyar fordításban a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport munkatársainak jóvoltából, amely az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működik. A kiadvány első kötetében a bevezető tanulmányok, a bibliográfia és a Révay beosztása szerinti 1-5. "század" (vagyis a 11-15. század) története kapott helyet, a második kötetben pedig a 6-7. (16-17.) század históriája, valamint a függelék és a mutatók. A közreadók bíznak benne, hogy megírása után 400 évvel Révay nagy országtörténete sok érdeklődő olvasóra talál, és új kutatásokra ösztönöz majd.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport immár ötödik tanulmánykötetét tartja kezében az olvasó. A középkor színes világának megismerését és megértését avatott szakemberek - történészek, régészek, numizmaták - segítik, elkalauzolva a kötet olvasóját a középkori Magyar Királyságba és annak határain túlra. Szerteágazó témákat feldolgozó tanulmányaik ezúttal is a királyi hatalom és a városok gazdasági életében betöltött szerepe köré rendeződnek. A kötet lapjain a kiváltságokat és birtokokat adományozó uralkodó - vagy éppen a királyi jogokat gyakorló tartományúr - mellett megelevenedik a középkori Székesfehérvár, Zára, Bologna és Novgorod forgataga; a magyar és külföldi kereskedők és portékáik, vagy éppen az adó- és tizedszedők által gondosan behajtott pénz hosszú útja szárazon és vízen; de bepillantás nyerhető az arany-, ezüst- és sóbányászok mindennapi életébe is. A kutatócsoport előző tanulmánykötetei: a "Pénz, posztó, piac" 2016-ban, a "Hatalom, adó, jog" 2017-ben, a "Veretek, utak, katonák" 2018-ban, a "Márvány, tárház, adomány" pedig 2019-ben jelentek meg az MTA BTK Történettudományi Intézet kiadásában.

Kovács Nándor Erik 1980-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és történelemtanár szakán 2005-ben, török szakán 2006-ban végzett. Ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola oszmanisztikai programjában. A PhD-fokozatot 2013-ban szerezte meg. 2005-től kezdve az MTA Könyvtára Keleti Gyűjteményének török kéziratokért felelős kurátora, 2007-től az ELTE Török Tanszékének oktatója. 2014-től adjunktusként elsősorban oszmán-török forrásismereti, szövegelemzési kurzusokat vezet. Főbb kutatási területei az Oszmán Birodalom 16-17. századi politika-, társadalom- és eszmetörténetét érintik. Ezeken belül az utóbbi években érdeklődése két főbb témakörre, a muszlim- keresztény polemikus irodalom újkori oszmán emlékeire, illetőleg a birodalom 17. században kiteljesedő válságának fejleményeire, társadalmi vonatkozásaira összpontosult. Jelen kötet, amely döntően a szerző doktori tanulmányaira épül, ez utóbbi területen végzett kutatásainak eredményeit összegzi. A szultáni tanács panaszjegyzőkönyvein keresztül a 17. századi Oszmán Birodalom igazságszolgáltatási rendszerének bürokratikus útvesztői és az azokban bolyongó legkülönbözőbb rendű és rangú alattvalók hétköznapi küzdelmei elevenednek meg.

Ma, az egyre növekvő kockázatok korában elengedhetetlen, hogy az emberi tudat a tájat és a környezeti jelenségeket is történetekbe tudja foglalni. Ez elsősorban információ és érzékenység kérdése. A szöveggyűjteménybe válogatott tanulmányok részben a 21. század elején legtöbbet idézett és vitatott környezettörténészek tollából születtek, részben pedig olyan jelenségekről szólnak, amelyekről ezekben az években derült ki, hogy századunkban is meghatározóak maradtak, sőt még az 1990-es években tapasztaltnál is fontosabbak (erdőtüzek, árvizek, trópusi és mérsékelt övi viharok). Szinte minden tanulmány hangsúlyozza, hogy a különböző miliőkben születő tudás és döntések közötti kölcsönhatások, az egyenlőtlenségek és a hierarchiák a környezettörténet központi kérdéseihez tartoznak. Ebből következik, hogy a környezettörténet léptékváltó tudomány: választ kell adnunk arra, hogy a globális, regionális és lokális szinten megfigyelt jelenségek összeegyeztethetők, reprezentatívak, vagy éppen egyediek-e. A különböző színterek és időbeli skálák változatos módszertant igényelnek. A válogatás során azonban elsősorban arra koncentráltunk, hogy a lehetséges források és keretek minél szélesebb körét vázoljuk fel. Kötetünktől azt várjuk, hogy előmozdítsa a környezettörténet magyarországi intézményesülését és - elsősorban - egyetemi jelenlétét.