MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont strana 3 z 5

Kötetünk az első kísérlet arra, hogy összegezze a magyar történettudomány kutatásainak jelen állását az első világháború és a Trianon utáni menekültkérdéssel kapcsolatban. A kötetben foglalt tanulmányok számos oldalról igyekeznek megvilágítani ezt a fontos és fájdalmas kérdéskört: az 1918 és 1924 között Magyarországra menekült 400-500 ezer ember történetének megismertetésében nem hiányozhat a közép-európai kitekintés, az utódállamok állampolgársági politikáinak vizsgálata, az intézményi, állami döntési mechanizmusok bemutatása, a probléma demográfiai oldala és az egyéni életpályák felvillantása. A kötet tíz tanulmánya kitér a korszak társadalmi mozgásainak egy eddig elhanyagolt mozzanatára, a húszas évek első felében kezdeményezett, csaknem hatvanezer embert érintő nyugat-európai gyermekvonatok ügyére is. A menekülés és az integráció, a mobilitás problémája az első világégés utáni magyar történelem egyik kulcskérdése, és a 20. század története is alig érthető meg az elszakított területekről érkező egyének és csoportok története nélkül.

Lakatos Bálint (Budapest, 1983) felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) végezte történelem és latin szakon (2001-2007). Doktori tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd az ELTE Történettudományi Doktori Iskolájában folytatta, fokozatát 2013-ban szerezte meg. 2012-től a MTA-HIM-SZTE-MNL OL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport segédmunkatársa, 2015 óta munkatársa, a Zsigmond-kori oklevéltár köteteinek szerkesztésében vesz részt. Szerteágazó kutatásai a Jagelló-kori (1490-1526) magyarországi társadalom-, egyház- és politikatörténet kérdéseire irányulnak: városok és mezővárosok szervezete, az egyházi középréteg és a humanizmus kérdésköre, diplomáciai kapcsolatok, külföldi és hazai követjárások. 2014-ben jelent meg a C. Tóth Norberttel és Mikó Gáborral közösen írt A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425) című munkája a magyarországi egyházi bíráskodás késő középkori történetének áttekintésével. A vatikáni magyar vonatkozású forrásgyűjtésbe bekapcsolódva adta ki 2018-ban a VI. Adorján pápa idején az Apostoli Szentszéknél elfogadott magyar kérvényeket (Regesta supplicationum, 1522-1523). A késő középkori mezővárosok és falvak által kiadott okleveleket mestere, Kubinyi András nyomdokain kezdte kutatni. A Kubinyi-féle ún. centralitási pontrendszert a korabeli országterület egészére alkalmazva elvégezte a saját kiadvánnyal rendelkező, összesen 294 helyiség település-hierarchiai besorolását, közölve e települések és több mint ezer oklevelük alapadatait. Elemzése nyomán kibontakoznak a mezővárosok önigazgatási szervezetének, írásbeliségének és kapcsolatrendszerének mindeddig kevésbé ismert jellemzői.

Válsághelyzetben szolgálatot teljesíteni vajon lelkiismereti kérdés, személyes felelősség vagy hivatali kötelesség? Feltétlen alázat vagy beletörődés? Körülmények diktálta kényszerűség vagy bátor, hazafias áldozat? Lojalitás, de mégis ki vagy mi felé egy olyan pillanatban, amikor éppen átalakulóban vannak a határok, a hatalmi viszonyok, az államok? Egyáltalán érdemes-e ilyen és ehhez hasonló ellentétpárokban gondolkodni éppen az első világháborút követő impériumváltások idején? Egan Lajos, Fiume utolsó kormányzóhelyettesének naplója (1918. október 23. - 1920. június 4.) a fenti dilemmákhoz kapcsolódó ismereteinket árnyalja, miközben betekintést enged a kikötőváros egyik turbulens időszakának mindennapjaiba, valamint a magyar államhatalom fokozatos kiszorulásának folyamatába is. A napló értelmezését a kötetben szereplő előtanulmányok, diagramok, életrajzok, annotált névmutató és képmelléklet segítik. Ordasi Ágnes 1989-ben született Budapesten. Doktori tanulmányokat ösztöndíjasként a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatott. A Hajnal István Kör tagja. Kutatási területe a Habsburg Monarchia dualizmus kori története, különös tekintettel Fiume társadalmi és politikai viszonyaira, illetve a magyar kormány centralizációs és hatalomgyakorlási stratégiáira.

A szerző az utóbbi évtizedben a török hódoltság északi peremvidékének hatalmi viszonyaival foglalkozik török és magyar levéltári anyagok alapján. Kutatásainak első eredménye a füleki szandzsákban élő népesség viszontagságainak leírása.

Az SZTE Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszéke, a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, valamint az MTA-ELTE Humanizmus Kelet-Közép- Európában Lendület Kutatócsoport és az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet szervezésében 2017. december 7-9. között Debrecenben került sor a III. Neolatin Konferenciára. A tanácskozást a két korábbihoz hasonlóan jelentős szakmai érdeklődés övezte, amit az is jelez, hogy a konferencia két és fél napja alatt több mint harminc előadás hangzott el a reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalmának tárgykörében. A kötetben, mely a Convivia Neolatina Hungarica sorozat harmadik darabja, az előadások alapján készült tanulmányok szerkesztett változata olvasható. A konferencia szekcióinak logikáját követve csoportosított tanulmányok több aspektusból vizsgálják a protestáns vagy katolikus szellemiségű latin nyelvű kultúra világát. Olvashatók a kötetben tanulmányok a konfesszionalizálódás történetírásra gyakorolt hatásáról, több tanulmány foglalkozik a latin nyelvű biblikus költészettel, vagy éppen az antik tradíciók továbbélésével a protestáns poézisben. Nem marad említés nélkül Pázmány és a jezsuiták latin nyelvű irodalmi hagyatéka sem, a gazdag anyagot pedig továbbszínesítik a latin nyelven megszólaló egyházkritikának, illetve a heterodox gondolkodásnak szentelt izgalmas tanulmányok. A szerkesztők azzal a reménnyel bocsátják útjára a kötetet, hogy még a 2017-es reformációs emlékév különösen gazdag tudományos termésének ellenére is tud újat mondani és értékes információkkal szolgálni a téma iránt érdeklődő közönségnek.

Lieb Ferenc új szereplő a 18. századi magyarországi művészet történetében: kastélyok és templomok rokokó falképeinek a közelmúltban azonosított mestere. A gazdagon illusztrált kismonográfia bemutatja az Iglóról Miskolcra, majd Leleszre vándorolt festő eddig megismert életművét, középpontban az edelényi kastély nemrég restaurált kifestésével. Lieb jelentős munkái még a monoki Andrássy-kastély, a tőketerebesi pálos rendi templom és a taktabáji református templom fal- és mennyezetképei az 1770-es, 1780-as évekből. A falképek stílusa, technikája, dokumentumértéke külön fejezetet kapott a könyvben, akárcsak az alkotó családjával, megbízatásaival kapcsolatos levéltári források közlése. Az eredeti tehetségű, vidéki festőről még korántsem tudunk mindent, ám díszítő- és mesélő kedve, jellegzetes figurái, derűs színvilága személyessé és vonzóvá teszik művészetét. A 160 oldalas könyvet 174 kép illusztrálja, a többségük Batár Zsolt felvétele. A szerző művészettörténész, a barokk kor kutatója. Johann Lucas Kracker bécsi születésű, Egerbe települt festőről írott monográfiáját a budapesti Enciklopédia Kiadó jelentette meg 2004-ben magyar és német nyelven.

Az első világháború, az összeomlás és Trianon új, sokszor drámai kihívások elé állította a magyar társadalmat és gazdaságot. Emberveszteség a frontokon, visszaeső születésszám, spanyolnáthajárvány, élelmiszerés szénhiány, lakásínség, belső társadalmi erőszakhullám, az új határok révén teljesen átalakuló gazdasági adottságok és külgazdasági környezet, a pénz elértéktelenedése és a költségvetési források hiánya, a nőknek a háború nyomán megváltozott helyzete, a média szerepe a gyors politikai fordulatok idején. Megannyi kihívás, amelyrea társadalmi és gazdasági szereplőknek, a politikának választ kellett találnia. E problémák kezelése szükségszerűen belső konfliktusokat idézett elő, és eltartott egy ideig, amíg a háború és Trianon keltette hullámok elcsitultak. A gyorsan zajló eseményekhez, konfliktusokhozazonban sok esetben hosszabb távú következmények is kapcsolódtak. Kötetünk tanulmányai az első világháború demográfiai hatásait vizsgálják, körbejárják azt a kérdést, hogy vajon Trianon mennyire törte meg valójában a magyar gazdaság fejlődését, hogy az állam miként tudta finanszírozni magát ezekben az években, feltárják az élelmiszer-termelők és -fogyasztók kiéleződő szembenállását, a szénellátás, a lakáspiac szabályozásának rendszerét és konfliktusait a kötött gazdálkodás viszonyai között, vizsgálják a háború végi vidéki erőszakhullám eseményeit, a női munkavállalás új jelenségeit, és elemzik a média változásait a politikai földcsuszamlások közepette. Az összeomlás révén kiszolgáltatottá vált ország gazdasági és társadalmi konfliktusainak megértése reményeink szerint hozzájárul a trianoni évek árnyaltabb megismeréséhez és a hosszú távú következmények felméréséhez.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Középkori Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport harmadik tanulmánykötetét tartja kezében az olvasó. A kötet lapjain történészek, régészek, numizmaták és művészettörténészek tollából elevenedik meg a középkor világának sokszínűsége: az akkor élt emberek mindennapjai, gondolkodásmódja, valamint az a szűkebb és tágabb tér, amely keretbe foglalta életüket a vásártól a városon és a megyén át a Magyar Királyság határáig, sőt még azon is túl. A tanulmányok a korábbi kötetekhez hasonlóan a királyi hatalom és a városok gazdasági életben betöltött szerepét járják körül. Különösen szem előtt tartva ezúttal a pénzverés intézményrendszerét, a kibocsátott érméket, valamint a zsoldfizetést és a hadifinanszírozást, továbbá azon kereskedelmi kapcsolatok történetét, amelyeken keresztül az országból az ásványkincsek, a bor és az élő állat a külföldi piacokra utat talált, s más kereskedelmi cikkek beáramlottak. A kutatócsoport előző tanulmánykötetei: a "Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról" 2016-ban, a "Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról" 2017-ben jelentek meg az MTA BTK TTI kiadásában.

Jelen kötet a 2015-ben elhunyt Kerny Terézia művészettörténész ikonográfiai és kultusztörténeti tanulmányaiból ad közre válogatást. A kötetet Mikó Árpád, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa, intézetvezetője szerkesztette.

Draskóczy István Bolla Ilona tanítványaként történelem-levéltár szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Levéltárosként Esztergomban dolgozott. 1979-től tanít az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1978-ban szerzett egyetemi doktorátust (témavezetője: Gerics József), 1995-ben kandidátusi, 2009-ben akadémiai doktori értekezését védte meg.1998 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt.2015-ben kapta meg az ELTE BTK Gróf Cziráky Antal-díját.2011-től egyetemi tanár. 1990 és 1998 között tanított a Debreceni Egyetemen is. 1991-től tagja az OKTV történelem bizottságának. Itteni tevékenységét Bonis Bona díjjal ismerték el (2014). Az MTA támogatásának köszönhetően két kollégájával (Szögi László és Borsodi Csaba) egyetemtörténeti kutatócsoportot alapítottak 2013-ban, amelynek vezetője. 2015-ben lett tagja az MTA BTK Történettudományi Intézet "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoportnak. Kutatásai elsősorban társadalom- és gazdaságtörténeti kérdéseket vizsgálnak. Számos tanulmányt készített a késő középkori magyarországi sóbányászatról és -kereskedelemről. Jelen mű kutatásai összefoglalása és egyben az első nagyobb léptékű monográfia, amely ebben a témában született.

E kötet cseh és szlovák levéltári forrásokon keresztül mutatja be az egykori Csehszlovákia vezetésének az 1956-os magyar forradalomhoz való viszonyát. A Cseh Nemzeti Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára, a Központi Katonai Levéltár, a cseh Külügyminisztérium Levéltára, valamint a Szlovák Nemzeti Levéltár gyűjteményeiből a szerkesztők igyekeztek minden releváns dokumentumot közzétenni. Mitrovits Miklós (1978) az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Kutatási területe Kelet-Közép-Európa története a 20. században, különös tekintettel a magyar-lengyel és a magyar-csehszlovák kapcsolatokra. Fő munkái: "Lengyel, magyar - két jó barát. A magyar-lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957-1987" (Bp., 2014); "A remény hónapjai... A lengyel Szolidaritás és a szovjet politika, 1980-1981" (Bp., 2010). Bencsik Péter (1971) a Szegedi Tudományegyetem Jelenkor-történeti Tanszékén adjunktus. Kutatási területe az 1945 utáni közép-európai országok politika-, állam- és jogtörténete, a kommunista rendszer ideológiája, a pártállami struktúra és működése, valamint Csehszlovákia története. Főbb munkái: "Csehszlovákia története dokumentumokban" (Bp., 2016); "A magyar úti okmányok története 1945-1989", Nagy Györggyel közös szerk. (Bp., 2005).

Jelen válogatásban a szerző azt mutatja be, hogy milyen főbb érdekek vezérelték a Kárpát-medence újrarendezése során az olasz külpolitikát: a térségpolitikájuk keretében mikor, hogyan és miért támogatták a magyar igényeket; miért próbáltak úgy kedvezni Magyarországnak, hogy azzal ne rontsanak pl. a romániai pozíciójukon; milyen elképzeléseik voltak a kialakítandó új magyar belpolitikai rendszerről; miért támogatták a trianoni békeszerződés előzetes változatának módosítását és ezen törekvésük hogyan lehetetlenült el; Olaszország miként próbálta biztosítani Fiume és Trieszt hátországát a kikötők gazdasági jelentőségének fenntartása céljából; milyen kereskedelmi intézkedéseket hoztak a magyarországi piac megszerzéséért; illetve miért csak relatíve későn térhettek haza az olaszországi magyar hadifoglyok.

A felvilágosult jozefinista egyházpolitikai gyakorlat hatására a Magyar Királyságban a 18-19. század fordulóján válság tünetei jelentkeztek az egyházi fegyelmet illetően és a vallási életben. A tapasztalható visszásságok és bajok általános érvényű megoldásának eszközét a magyar egyházi vezetés nemzeti zsinat megtartásában látta. Fejérdy András, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyháztörténelem-tanára ennek a Rudnay Sándor hercegprímás vezetésével 1822. szeptember 8. és október 16. között Pozsonyban tartott utolsó magyar nemzeti zsinatnak a történetével ismerteti meg az olvasókat. Az OTKA NK 83779 program keretében folytatott, széles körű levéltári kutatásokon alapuló munka a nemzeti zsinat összehívásától kezdve, az előkészítés folyamatán keresztül, a zsinat lefolyásán át egészen a határozatok kihirdetésének kudarccal végződő utóéletéig mutatja be az 1822. évi pozsonyi zsinat történetét. A nemzeti zsinatnak a kötetben közölt határozatai és válogatott dokumentumai a magyar egyház történetének egy olyan időszakába engednek betekintést, amelynek történeti feldolgozása még számos feladatot tartogat.

Megjelent az ötödik kötete annak a tíz kötetesre tervezett sorozatnak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatói indítottak el 2011-ben Tóth Gergely István (Tóth Gergely) vezetésével Bél Mátyás (1684-1749) országleírásának, illetve az országleírás kéziratban maradt vármegyeleírásainak a kiadása végett. Az eddig kiadott öt kötetben tizenhét vármegye leírása jelent meg. Az első kötetben Árva és Trencsén, a másodikban Sopron, Vas, Zala és Veszprém, a harmadikban Győr, Komárom és Esztergom, a negyedikben Fejér, Tolna, Somogy és Baranya, a most publikált kötetben pedig Sáros, Zemplén, Ung és Bereg vármegyék ismertetése található, amelyek most először jelennek meg eredeti nyelven, megbízható szöveggel. A jelen kötet készítői Tóth Gergely István, Benei Bernadett, Gőzsy Zoltán és Jarmalov Rezső voltak. A kötet megjelenését az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), illetve jogutódja, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatta (K 108789), ahogy a harmadik és negyedik kötetét is. A jelen kötetben a négy ismertetés bőven tartogat értékes adatokat a kutatóknak. Bereg leírásában elég részletes Munkács és Beregszász bemutatása, és igen jól adatolt a tiszaháti városok és falvak ismertetése. Sáros leírása főleg a vármegyei nemesi családok igen részletes ismertetése miatt emlékezetes; emellett viszonylag nagy terjedelmű Bártfa és Eperjes bemutatása. Ung vármegye leírásában részletes információk olvashatók a helyi népesség életmódjáról, illetve a régiót sújtó legkomolyabb problémákról, valamint a falvakról. Végül Zemplén vármegye leírását a szőlőművelés és a borászat tematikája uralja - a szerző név szerint ismerteti (és osztályozza) az egyes települések szőlőit, avagy dűlőit, és igen részletesen beszámol a tokaji borvidék szőlőművelésének helyzetéről is. A kiadók bíznak abban, hogy a most megjelent kötet - csakúgy, mint a többi - nagy hasznára lesz a történészeknek, régészeknek, művészettörténészeknek, illetve helytörténészeknek, mivel máshol ismeretlen adatokkal segítheti őket a kutatásban.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete 2015. december 1-jén konferenciát szervezett Istvánffy Miklós (1538-1615) halálának 400. évfordulója alkalmából. Jelen kötet a tanácskozás előadásainak tanulmányváltozatait, valamint két további írást tartalmaz. Több dolgozatnak a tárgya az egykori nádori helytartó nagyszabású történeti munkája, a "Historiae", amely 16. századi históriánk máig nem teljesen kiaknázott kincsesbányája, egyben Istvánffy legfontosabb hagyatéka. Más szerzők a történetíró családját, életútját, kancelláriai titkári működését, Horvát-Szlavónországhoz való viszonyát tárgyalták; ismét mások Istvánffy humanista költeményeit, képzőművészetekhez való viszonyát vizsgálták meg. A tanulmányok írói mindhárom területen eddig nem ismert forrásokat, sőt forráscsoportokat vontak be a kutatásba, és jelentős új megállapításokat sikerült tenniük. Az új eredmények várakozásaink szerint további Istvánffy-kutatásokra ösztönzik majd a különféle szaktudományok képviselőit. A tanulmányok emellett számos területen (történettudomány, irodalomtörténet, intézménytörténet, családtörténet, művészettörténet) gazdagítják a 16-17. századdal kapcsolatos ismereteinket.

Miként lehet a magát univerzálisnak tekintő tudományt egy konkrét közösség, a magyar nemzet szolgálatába állítani? Hogyan lehet tudományosan megalapozni a nemzetépítés programját? Van-e speciálisan magyar tudomány, és ha van, hol érintkezik az egyetemes tudományossággal? Ha szembekerül egymással a tudományos igazság és a nemzeti érdek, melyiket kell választani? Mitől lesz magyar a művészet, és hogyan lehet a művészet egyetemes nyelvén megjeleníteni a magyar nemzetépítés fontos témáit? Végül, miként teremthető meg a modernitásra nyitott, ám hagyományait is felkutató és megőrző nemzeti kultúra? Ezek a kérdések kulcsfontossággal bírtak a magyar értelmiség számára a 19. század során, amikor egyrészt megszületettek a modern társadalomtudományi módszerek, másrészt pedig megjelent és mindennél erősebb ideológiává vált a nacionalizmus. A kötet a 19. század magyar tudósainak, művészeinek és gondolkodóinak a tudomány, a művészet és a nemzet kapcsolatát vizsgáló szövegeiből nyújt gazdag válogatást.