MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont strana 5 z 5

"Mohács" örök. Örök viszonyítási pontja, örök keserve, örök "gombóca" minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve, és időről időre egy-egy váratlan hullám ismét a felszínre löki, hogy az akkor élő és múltjával szembenéző nemzedék is számot adhasson a maga Mohács-képéről. Az érdeklődési hullámokat többnyire a történészszakma új felfedezései, meglátásai indítják el, de megesik, hogy szakmán kívüli "beszólások" váltanak ki a szélesebb közvéleményt is elérő vitákat. Mohács három egymásba fonódó történet. Nemcsak vagy nem is elsősorban az 1526. augusztus 29-én délután megvívott csata története, hanem jóval több annál. Egyrészt a csatához vezető, azt megelőző - változó hosszúságú, de javarészt mégis a Jagellók országlásához kötött - kor története. Másrészt a csata máig nyúló utótörténete, tele egymással perlekedő értelmezésekkel és ideológiai konstrukciókkal. Ezt a három történetet követheti nyomon az olvasó a kötetben közölt, jelentős részben magyarul elsőként napvilágot látó szövegek segítségével. Aki ezt a kötetet végigolvassa, annak érthetővé válhat Mohács örök dilemmája...

Kötetünk az első kísérlet arra, hogy összegezze a magyar történettudomány kutatásainak jelen állását az első világháború és a Trianon utáni menekültkérdéssel kapcsolatban. A kötetben foglalt tanulmányok számos oldalról igyekeznek megvilágítani ezt a fontos és fájdalmas kérdéskört: az 1918 és 1924 között Magyarországra menekült 400-500 ezer ember történetének megismertetésében nem hiányozhat a közép-európai kitekintés, az utódállamok állampolgársági politikáinak vizsgálata, az intézményi, állami döntési mechanizmusok bemutatása, a probléma demográfiai oldala és az egyéni életpályák felvillantása. A kötet tíz tanulmánya kitér a korszak társadalmi mozgásainak egy eddig elhanyagolt mozzanatára, a húszas évek első felében kezdeményezett, csaknem hatvanezer embert érintő nyugat-európai gyermekvonatok ügyére is. A menekülés és az integráció, a mobilitás problémája az első világégés utáni magyar történelem egyik kulcskérdése, és a 20. század története is alig érthető meg az elszakított területekről érkező egyének és csoportok története nélkül.

Jelen kötet nem az első - és nem is az utolsó - a mohácsi csatával foglalkozó művek sorában. A múlt korszakos kiadványainak felsorolása nélkül is érdemes megemlíteni a jelentősebb évfordulók alkalmával (1926, 1976, 1986, 2016) készült köteteket, amelyek alapjául szolgálhatnak minden jelenkori kutatásnak (ezekre a kötetben szereplő tanulmányok szerzői is rengeteget hivatkoznak). Mindegyikben alapvető fontosságú tanulmányok, forrásközlések kaptak helyet. A mostani gyűjtemény tizenhat tanulmánya követi ezt a hagyományt, számot vet az eddigi eredményekkel, egyben új távlatokat nyújt a további kutatásoknak. Talán ez az első olyan alkalom, amikor az eddigi eredményekre is támaszkodva komplex módon lehetett hozzányúlni az egész Mohács-problematikához. A felkért szerzők eredményeinek legnagyobb újdonsága, hogy a konkrét történelmi eseménysorozatot - az 1526. évi hadjárat előzményei, a csata lefolyása és közvetlen következményei - egyben tárgyalja a csata emlékezetének kialakulásával, formálódásával, különböző mutációival, ezzel bemutatva a Mohácsról ma ismert történelmi narratíva teljes ívét.

A magyar nép története elsősorban magyar ügy. Népünk genezise, "életútja" természetszerűleg számunkra a legfontosabb, s a magyar régmúlt megértése nemcsak intellektuális kaland, de érzelmi elmerülés is múltunk kútjában. Őstörténetünk kutatásának Magyarországon van a legkiterjedtebb historiográfiája, de a magyar nép korai történetével régóta és sokan foglalkoztak azokban a térségekben is, ahol egykor, a honfoglalás előtt őseink éltek. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy elsősorban ezen (mindenekelőtt orosz nyelvű) irodalom figyelembevételével, ennek továbbadásával fogalmazzon meg egy valószínűnek tartott korai magyar történelmet. A szerző célja nem a "rejtvényfejtés" vagy valami erőltetett új elmélet (új térkép, új vándorlási útvonal) felrajzolása, hanem lehetőség szerint a miértek megértése, abból a módszertani alap-vetésből kiindulva, hogy csakis az okokat feltáró és antropocentrikus történetírás lehet intellektuálisan kielégítő. Noha az idézett irodalomban szép számban szerepelnek nyelvészeti vagy régészeti tanulmányok is, e munka annak bizonysága szeretne lenni, hogy az írott források szűkös mivolta ellenére a történetírás még korántsem merítette ki tartalékait, s hogy a modellek, stratégiák, uralmi formák, a térségek feletti kontroll mechanizmusainak évszázadokba visszanyúló tradícióiról szóló diskurzus ismerete további elmélkedésre adhat okot a korai magyar történelem kapcsán is.

A Házasság Budán egymással perlekedő házastársai, örökségért vetélkedő rokonai, gonosz mostohái, hálátlan mostohagyermekei, gyámolításra szoruló idősei szórakoztató elemeket sem nélkülöző vagy tragikus történetei közelebb hozzák a törökellenes háborúk, az újjáépítés és a Rákóczi-szabadságharc korát. A háborús veszély, a gazdasági válság, a pestis, az árvizek és a nagy tűzvészek korában bárki földönfutóvá válhatott. A segítségre szorulók a rokonságban, a szomszédok összetartásában, a céhükben, a női szolidaritásban vagy a keresztény könyörületességben bízhattak. A könyv betekintést nyújt a patriarchális világképbe nem illők, a társadalom peremén létezők és a kitaszítottak mindennapjaiba is. A rendhagyó, család- és nőközpontú megközelítés új részletekkel gazdagítja az elsősorban közigazgatáscentrikus várostörténeti munkákat.

A fiatalon elhunyt történész, Csíky Balázs 1978-ban született Budapesten. A pannonhalmi bencés gimnáziumi évek után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 2003-ban történelem és levéltár, valamint 2004-ben politológia szakon. 2003-ban az OTDK-n első helyezést ért el, és az egyetemi évek alatt végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért Pro Scientia Aranyérmet kapott. Doktori fokozatot 2010 őszén szerzett az ELTE-n a Serédi Jusztinián hercegprímásról írt disszertációjával. 2015-től Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársként kapcsolódott be az MTA-PPKE “Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájába. Mindeközben folyamatosan dolgozott doktori dolgo­zatának továbbfejlesztésén is, a kézirat véglegesítését azonban 2016-ban bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni. E munkát kutatócsoportbeli kollégája, Tóth Krisztina vállalta magára. Így tarthatja most az olvasó a kezében ezt a kötetet, amely átfogóan bemutatja Serédi Jusztinián életének eddig ke­vésbé ismert részleteit, főpásztori és kánonjogászi munkássá­gát, valamint a Horthy-korszakban betöltött politikai szerepét. Csíky Balázs könyve az első olyan monográfia, amely a gazdag és sokrétű forrásanyagból szintézist alkotva egységében vizsgálja Serédi hercegprímási tevékenységét.

"Ernuszt Zsigmond kincstartó (1494-1496) számadáskönyve kétségtelenül a középkori magyar történelem egyik legfontosabb forrása, nemcsak páratlan adatgazdagsága, hanem rendkívüli historiográfiai hatása miatt is. Nincs még egy olyan kútfőnk, amely ilyen részletességgel engedne bepillantást, ráadásul közel két esztendőre, a késő középkori Magyar Királyság aktuális politikai eseményeibe, gazdálkodásába, birtokviszonyaiba és nem utolsósorban a királyi udvar mindennapi életébe, miközben a korszak anyagi kultúrájának az ismeretéhez is értékes részletekkel járul hozzá. E kivételes értéke nemcsak azt eredményezte, hogy a forrás az elmúlt két évszázadban számos monográfiához és kézikönyvhöz, és persze tanulmányok tömegéhez szolgáltatott alapvető fontosságú adatokat, hanem azt is, hogy egyes, összefüggésükből nem kellő óvatossággal kiragadott, egyedülálló számadataira a kutatás túl nagy terhet helyezett, és ennek hatásai mind a mai napig érezhetők, különösen a Jagelló-kor megítélését illetően. A számadáskönyvet - sok egyéb felhasználási módja mellett - leginkább talán a demográfiai kutatások tették közismertté, noha a Magyar Királyság középkori lakosságszámának legfeljebb a bizonytalan becsléséhez tud hozzájárulni."

A Szent Korona államiságunk és történelmünk legfontosabb szimbóluma, különleges eszmeiségű nemzeti ereklyénk. Mindezek ellenére külföldi tartózkodásait még nem tárta fel szisztematikusan a magyar történetírás és a koronakutatás. Az elmúlt esztendők legfrissebb vizsgálatai alapján e kötetben a Magyar Tudományos Akadémia Pálffy Géza vezette "Lendület" Szent Korona Kutatócsoportjának munkatársai koronánk összes, 1205 és 1978 közötti, külföldi útját mutatják be. Hányszor és hova, milyen okokból és körülmények közepette szállították koronánkat idegen földre, majd miként tért haza, és mindez hogyan befolyásolta Magyarország mindenkori históriáját? Ezekre az izgalmas kérdésekre nemcsak új kutatások, hanem közel kétszáz illusztráció és színes térkép segítségével kaphat választ az olvasó. E tanulmánykötet minden magyar állampolgár figyelmébe ajánlható, aki érdeklődik a Szent Korona történetének újdonságai és páratlan kalandjai, valamint Magyarország és Közép-Európa históriája iránt.

Vajon a családi élet valóban gyökeresen megváltozott a 18. században, amikor az egy háztartásban élők közötti intimitás és bensőségesség megjelenéséről szokás beszélni? Jelen kötet az érzelemtörténeti stúdiumok mára gazdag eszköztárának alkalmazásával törekszik a múltbéli családi gyakorlatok, szerepek és identitások jobb megértésére. A kötet célja az is, hogy a már jobban ismert férj-feleség és szülő-gyermek kapcsolatról a régi korok mostohacsaládjaira, mai kifejezéssel: mozaikcsaládjaira terelje a figyelmet. A magas halálozás miatt ugyanis a mostohaszülőket, fél- és mostohatestvéreket egyesítő családok a 16. és a 19. század között a mainál is gyakoribbak voltak, férfiak és nők jelentős hányada gyermekként vagy felnőttként, rövidebb vagy hosszabb ideig mozaikcsaládban élt. Miközben a kötet lapjain hús-vér alakban megjelenik a gonosz mostohaanya és az apja távollétében neki kiszolgáltatott mostohaleány mesebeli figurája is, a kötet szerzői rámutatnak a mostohaszülők és a család stabilitásának összefüggéseire és ezek változására, illetve a mostoha-rokonság nemcsak kockázatnövelő, de érzelmileg és anyagilag támogató gyakorlataira az egyén és a család életében. A kötet szerzői kalandos utazásra hívják az olvasót: jobbágyközösségek büntetőpereit, polgárok perlekedéseit, arisztokrata családi levelezéseket, női naplókat böngészve, nemesek síremlékállítási szokásait vizsgálva pillanthatunk bele a régi Magyarország családjainak érzelmi gyakorlataiba mindennapjaik, ünnepeik és konfliktusaik során.

Mordovin Maxim 1979-ben született Volgográdban, középiskolai tanulmányait a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban végezte. 2004-ben régész-muzeológus, 2006-ban történész diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). 2004 és 2008 között az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola Régészet programjának nappali szakos hallgatója volt. "A vártartomány-szervezet kialakulása a kelet-közép-európai államokban. 10-12. századi központi várak a Cseh, Lengyel és Magyar Királyságban" című PhD-értekezését 2010-ben védte meg summa cum laude minősítéssel. 2007 óta az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Magyar Középkori és Kora Újkori, 2017 óta a Népvándorláskori és Magyar Középkori Régészeti Tanszék oktatója, 2018 óta habilitált egyetemi adjunktusa. 2015 óta az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja. Számos hazai és külföldi régészeti ásatás résztvevője és vezetője. Kutatásait a középkori régészettudomány különböző területein folytatja: ispánsági várak, vártartomány-szervezetek, anyagi kultúra, Közép-Ázsia városi kultúrája, plombakutatás. "A várszervezet kialakulása a középkori Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban a 10-12. században" című monográfiája 2016-ban jelent meg.

A kötet az 1310-es években megszervezett, 1315 és 1334 között folyamatosan bővített, s végső formájában Északkelet-Magyarország kilenc megyéjére kiterjesztett Druget-tartomány történetét mutatja be annak 1342-1343-ban bekövetkezett felszámolásáig. A fejezetek számbaveszik az együtt kormányzott megyéket tartománnyá formáló tényezőket, a tartomány igazgatásában szerephez jutó intézményeket, s az azokat működtető Druget-familiárisok társadalomtörténeti jellemzőit. Zsoldos Attila arra tesz kísérletet, hogy megtalálja a Druget-tartomány helyét azon a képen, amelynek egyik szélén a 13-14. század fordulója körüli évtizedek oligarcháinak territórumai, a másikon pedig a Magyar Királyság hagyományos tartományai, Erdély és Szlavónia helyezkednek el, miközben azonosítja a Druget-tartomány történetében azokat az elemeket, amelyek a tartomány tartós fennmaradása ellenében fejtették ki hatásukat. A kötet szövegét három függelék gazdagítja, használatát térképmellékletek, valamint személy- és földrajzinév-mutató segíti.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Középkori Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport második tanulmánykötetében közreadott, szerteágazó témákat feldolgozó tanulmányok mindegyike szorosabb vagy lazább szállal kötődik a középkori magyar gazdaságtörténethez. Éppen ezért nemcsak a városi adózás vagy a pénzügyigazgatás intézményeinek és szereplőinek története villan fel, hanem az Árpád-korban használt mérlegek és mérlegsúlyok vagy a bányavárosok lakóinak lelki életét meghatározó szentkultusz vizsgálata is. A kötet lapjain megelevenedik a középkori élet sokszínűsége: az akkor élt emberek mindennapjai, használati tárgyai, gondolkodásmódja, valamint az a szűkebb és tágabb tér, amely keretekbe foglalta életüket, a piactól a városon és a megyén át a Magyar Királyság egészéig, sőt annak határain is túl. Az ország ezer szállal kötődött környezetéhez, külföldi luxustárgyak éppúgy eljutottak a Kárpát-medencébe, mint ahogy a magyar föld kincsei is utat találtak Európa piacaira. A kötet olvasóját avatott szakemberek - történészek, régészek, numizmaták és művészettörténészek - kalauzolják el egy régmúlt kor világába. A kutatócsoport előző tanulmánykötete Pénz, piac, posztó. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról címmel jelent meg 2016-ban az MTA BTK TTI kiadásában.

"... tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [...] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk - gondolom, mindnyájunkban - annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát..." [Apponyi Albert]

"... tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [...] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk - gondolom, mindnyájunkban - annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát..." [Apponyi Albert]

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Középkori Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport a magyar gazdasági élet működésében és változásában szerepet játszó tényezőket interdiszciplináris kutatások keretében tanulmányozza. Egyik fontos feladata a királyi hatalom gazdasági életben betöltött szerepének feltárása. E célt szem előtt tartva vizsgálja a kutatócsoport a királyság bevételeit, a pénzverést, a pénzügyigazgatás vezető szerveit, nem megfeledkezve az uralkodók által hozott, a gazdasági élet szempontjából jelentős intézkedések bemutatásáról sem. A kutatás másik témaköre a középkori városok történetét érinti, mivel e települések gazdaságpolitikája nemcsak az ország életére gyakorolt hatást, de ez volt az a tényező is, amelyen keresztül a Magyar Királyság bekerülhetett a középkori Európa gazdaságának vérkeringésébe. A kutatócsoport a városi rendelkezéseket, a városok hazai és nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepét, a helyi gazdasági helyszíneket, a városokat összekötő utakat, valamint a városi vállalkozásokat helyezi a figyelem középpontjába. Jelen tanulmánykötet a kutatócsoport szerteágazó programjának valamennyi területét érinti, ügyelve arra, hogy az egyes résztémakörök szorosabb vagy lazább szálakkal kötődjenek egymáshoz.

Honnan ered az a fogalom, hogy Kelet-Európa? Mikor, hogyan használták és mit értettek ez alatt a huszadik század folyamán? Van-e még értelme Kelet-Európáról beszélni és Kelet-Európa történetétől írni a hidegháború utáni egyesülő Európában? Kelet-Európa korántsem stabil, sőt állandóan változó földrajzi elnevezés. Minden tudományos vagy politikai közösség másképp értelmezi, és a földrajzi meghatározás mögött nem csak szakmai, hanem (ön)legitimációs törekvések és emocionális érvek állnak. Miközben Nyugaton egyszerű szakmai evidencia, a mai kelet-európaiak számára Kelet-Európa történeti és erkölcsi stigmának számít. Ezzel is magyarázható az a paradoxon, hogy minden fontosabb nyugati egyetemen működik egy kelet-európai tanulmányok központja ezzel is elismerve a régió létjogosultságát, miközben a volt szovjet tömb országaiban feledésbe merül a régió sajátos 1944 és 1990 közötti sorsközössége. Jelen kötet egy összehasonlító szemléletű, problémaközpontú szintézis Kelet-Európa jelenkori történelméről, amely igyekszik az általános kronologikus összefoglalást tematikus megközelítéssel vegyíteni, középpontba állítva az egyes országok gazdasági és társadalmi fejlődését. Csak egy totális igényű megközelítéssel magyarázható el az utóbbi évtizedek legfontosabb tanulsága: miért csökken, anélkül hogy eltűnne, a szürkezónákat a Nyugattól elválasztó politikai és gazdasági távolság. Anélkül, hogy teljes mértékben elfogadnánk azt az orientalizmus-kritikát, amely úgy tekint a mai Kelet-Európára, mint a szívtelen nyugati kapitalizmus gyarmatára, el kell ismernünk, hogy valamilyen szinten Kelet-Európa továbbra is létező fogalom, mivel az utóbbi 25 évben sem csökkentek számottevően a két Európát keresztülmetsző társadalmi egyenlőtlenségek. A szerző kritikai összefoglalója annyit tesz, hogy az olvasó elé tárja azokat a leülepedett emlékezetrétegeket, amelyek ma is összetartják ezt a régiót, és megnehezítik a Nyugathoz való várva várt felzárkózást..