Múlt és Jövő Lap és Könyvkiadó

„A reneszánsz embert több mint harminc évvel ezelőtt, 1964-65-ben írtam. Miután a hetvenes évek során ?lozó?ai gondolkodásom sok mindenben átalakult, szorongva vettem újra kézbe, amikor megkértek a német kiadás előkészítésére 1981-ben. Szorongásom alaptalannak bizonyult. Bár ... Folytatás ›› kiderült, hogy a könyvet túlírtam ugyan, mint majdnem mindent abban az időben, de ezen a rövidítésekkel könnyen lehetett segíteni. A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott. Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki. Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától... A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak - és rossznak - Jó a vége. Ez a gondolat nem sokat ártott a reneszánsz kor elemzésének, mivel az utána következő polgári korszakot ellentmondásosnak ítélve, nem tartottam szükségesnek a reneszánsz szellemét a haladás alacsonyabb fokára helyezni. Mégis túl gyakran hangzik fel, hogy a reneszánszban valami még nem történt meg, valamit még nem ismertek fel, valamiben még hittek, és hasonlók. A nagy elbeszélés eszméjéből következik az is, hogy a technikai képzelőerő terjedését, továbbá az ember istenülésének - a modernségben majd kiterebélyesedő - gondolatát kevésbé ítéltem vészjóslónak, mint ahogy ma tenném...” (A szerző) A(z) A reneszánsz ember (Könyv) szerzője Heller Ágnes.

A szerző regényében a modern jiddis nyelvet és irodalmat megteremtő nagy elbeszélők (Mendele Mojher Szforim, Jichak Lejb Perec, Sólem Aléhem) hagyományait követi, és gazdagon merít a zsidó agada (vallásos mesék, legendák, mítoszok és bölcs mondások gyűjtőneve) és folklór kimeríthetetlen motívumkincséből, és azokat egyéni leleményeivel gazdagítva, nyelvileg színesen áradó történeteket mesél el. Bár a történetekben ősatyák, bibliai királyok és próféták, csodarabbik élik egyáltalán nem fennkölt életüket, az édenkertbeli lét megtévesztésig hasonlít egy múlt század eleji galíciai, bukovinai vagy erdélyi zsidó városka küszködéssel, bánattal, tragédiákkal terhelt életéhez, amit csak azzal az önironikus derűvel lehet elviselni, amely Icik Mangernek lelkéből fakadó sajátja. Olvasás közben mintha Marc Chagall világában járnánk, ahol angyalok, szerelmespárok, muzsikusok és háziállatok lebegnek a magasban, házak dacolnak a fizika törvényeivel, álmok válnak költői valósággá és a nyomasztó valóság válik álomszerű költészetté.

A magyar holokauszt túlélőinek fele elhagyta a szülőföldjét, hogy új országokban-, és világokban eresszenek ismét gyökeret. Sokakból közülük világhírű tudósok, művészek váltak, s ekként tértek visza Magyarországra. Egyikük, László András, vagy, ahogy a világ ismeri Andrew Laszlo. (Ő volt az operatőre Walter Hill 1979-es A Harcosok (The Warriors) és Ted Kotcheff 1982-es Rambo - első vér című filmjének. Televíziós munkái közül kiemelkednek a Washington: zárt ajtók mögött és a Sógun című sorozatok.) Mint megannyi magyar holokauszt túlélő, László András is befogadó hazája nyelvén: angolul írta meg emlékeit. E krónikájában nemcsak háttér, de főszereplő is a magyar szellem és művelődés emblematikus városa, Pápa, s egy Jókait, egy Petőfit is nevelő híres Református Kollégium. László András műve három mozzanatbóll áll: a begyökeresedett magyar zsidó élet mikrokozmoszának ábrázolásából, majd a kiszántás, és az új életkezdés mozzanataiból. Pápán, ahogy a magyar vidék nagy részén, nem, vagy csak szórványosan élnek zsidók - ezért hiányukkal vannak jelen. László András könyve e hiány kontúrjait tölti meg gazdag tartalommal.

Hogyan reagál egy pszichiáter, ha a szakma egyik helyi tekintélye felkéri, vállalja el egy új, szexuális zavarokkal, nehézségekkel foglalkozó klinika vezetését? Dr. Szegő György először szabadkozott, mondván, nem foglalkozott ilyesmivel. De hamar meggyőzték azzal az érveléssel, hogy Freud sem szexuális problémák kutatásával kezdte szakmai pályáját, mégis elég szép eredményt ért el ezen a területen. A kocka el lett vetve: belevágott egy akkor még rendkívüli újdonságnak számító szakág művelésébe. Dr. Szegő György a "Pszichiátria meztelenül" című könyvében praxisának legérdekesebb szexuálpszichológiai eseteit nyújtja át az olvasónak a mindennapok nyelvére lefordítva.

Noha a cionizmus születését Theodor Herzl nevéhez és "A zsidó állam" című művéhez kapcsolják, az eszme első nagyszabású elméleti alapvetését Moses Hess "Róma és Jeruzsálem" című művének köszönhetjük. Az 1862-ben megjelent munka az európai nemzeti mozgalmak kibontakozása és sikere nyomán - a címben a Róma szó/fogalom az újraegyesülő Itáliára utal - a zsidó népben szunnyadó hasonló igényeket és törekvéseket, lehetőségeket foglalta össze, hogy majd azokat cselekedetre válthassák. Mára Moses Hess művének kiadása és tanulmányozása gazdagabbá lett mindazzal a történelmi tapasztalattal, amely felgyülemlett papírra vetésétől a zsidó állam megvalósulásáig, majd utána a mai napig vívott elfogadtatásáig - mindennapjainkat is fontos állomásnak tudva és érzékelve e folyamatban. Giszkalay János úttörő fordítását Haraszti György magyar vonatkozásokra is kitekintő tanulmánya igazítja a mai tudományos szintre. Heller Ágnes előszava Moses Hess filozófiai gyökereit tárja fel.

Juhász Júlia Aranytollas újságíró, a Híradás a Dzsumbujról, a Hitek, sorsok, vallomások, a Találkoztam boldoguló cigányokkal is szerzője ezúttal saját élete meséjével gyönyörködteti az olvasót. Gyermekkor egy vallásos, szegény zsidó családban, segédmunkák koldusbérért, cionista, szocdem, majd kommunista kötődés, életveszélyes bujkálás az üldöztetés idején, soha nem látott kulturális élet megteremtése egy munkáskerületben, a forradalmi események és a Kádár-kor munkásvilágának megörökítése - egy erős hittel átszőtt, nem mindennapi életút állmásai a szerzőtől megszokott őszinte, izgalmas feldolgozásban.

"A szakemberek nemzetközi közössége ezt a könyvet tartja az évszázad (az emberi történelem) botránya legátfogóbb elbeszélésének. Saul Friedländer "sorstalanságát" a saját sorsára váltó élete maga is az európai civilizáció e nehezen feldolgozható jelenségének megtestesülése. Mint Franz Kafka (akiről könyvet írt) Pavel néven Prágában született német nyelvű zsidó családban, 1932-ben. 1939-ben családjával Franciaországba menekült, de itt is utolérte a "náci Németország". Szüleit Auschwitzban égették el. Erről csak 1946-ban szerzett tudomást, mert 1942-től Paul álnéven egy rejtekhelyen szerzetesek készítették fel a katolikus papi hivatásra. Amikor 1946-ban egy bölcs pap feltárta előtte családja végzetét, Saulként választott új azonosságot: cionista lett, 1948-ban alijázott, hogy részt vegyen katonaként és értelmiségiként a zsidó állam megteremtésében. A holokauszt megértése körüli viták már a második világháború lezárása pillanatában elkezdődtek. Ennek az volt a máig nyugvópontra nem jutott kérdése, hogy az európai zsidóság genocídiuma Hitler tudatos tervei megvalósításának a következménye-e, avagy egy lépésről lépésre önmagát generáló folyamaté, amelynek során a vak bürokrácia, az alsóbbrendű vezetők és végrehajtók egyéni iniciatívái (és felelőssége), valamint az azok fölötti szemet hunyás volt a folyamatos apokalipszis működtetője. E vita fontos állomása az 1980-as évek közepének "történészvitája" (Historikerstreit), amelyben a német történészszakma és értelmiség megpróbált szembenézni a németség rettenetes közelmúltjával. Friedländer kétkötetes műve ezekre a vitákra volt - az álláspontokat integráló, azokat összegző - válasz (Nazi Germany and the Jews: The Years of Persecution, 1933-1939, 1997, The Years of Extermination: Nazi Germany and the Jews, 1939-1945, 2007). Kötetünk e két hatalmas munka összevont kiadása." (a Kiadó)

A 2001-2010 között készült beszélgetések kérdései a reményekkel induló, majd véres terrorhullámban és háborúkban megnyilvánuló évtized történeti vázára feszítik fel az izraeli és a zsidó -egy ősi, s egy alig félévszázados, most kiforrásban lévő- kultúra problémáit, útkeresését, valamint szintézis-kísérleteit.

"Az új lélektan szerint ilyenkor még ágak között röpködő rémmaki ősödnél is régibb családodra emlékezel: denevérnek és repülőgyíknak hiszed magad megint, mivelhogy az is voltál valamikor, csak elfelejtetted." - írja egy cikkében Karinthy. Karinthy Frigyes is "röpködő rémmak"-nak tekinthető a művelődés- és kultúrtörténelemben. Amit és akit csak kitalálni lehet, annyira egyedi jelenség. Mégis, mit érthetett az "új lélektan" fogalma alatt? Hajlana rá az ember, hogy Freud pszichoanalízisét. Bár Karinthy viszonya Freudhoz és a pszichoanalízishez többször megváltozott, kétségtelen, hogy Ferenczi Sándor tette rá a legnagyobb hatást, s az "új lélektan" kifejezés is Ferenczire, nem pedig a freudi pszichoalanízisre vonatkozik. Vagy éppen Csáth Gézára. Az összeállítás több oldalról is bemutatja Karinthy és a pszichoanalízis kapcsolatát - ugyanakkor mellőzi Karinthy művei pszichoanalitikus értelmezését. A válogatás szükségképpen csonka. Karinthy beláthatatlan életművében még bizonyára akad számos, a téma szempontjából fontos írás. Ezek fölkutatása és ennek alapján az "analitikus" Karinthy portréjának megrajzolása még várat magára.

"Kőbányai János "Szarajevói jelentés" címen nagyszabású - és nagyvonalú - körképet fest a délszláv dráma "legmacbethibb" színpadán, avagy e térség zsidóságának páratlan finomságú monográfusaként mutatkozik be egy bosnyák haditudósítás monumentális kulisszái között. Mindkettőt rendkívüli következetességgel és írástudói felelősséggel mutatja fel. A hihetetlen: összhatásként a szövege olyan és annyi artisztikus melankóliát sugároz, ami a témák mindenikéből külön-külön adódna ugyan, de ennek a szemmel láthatóan nem a szépelgésre, hanem a tájékoztatásra, felrázásra törő intellektusnak semmiképpen nem volt kitűzött (mellék) célja. Annak a műfajnak az ajándékaként (?) kell fogadnunk, melyet a riport, a röpirat és a regény egykori határain nagy írói bátorsággal ide-oda utazva, a szemünk előtt szab ki és öltöget, varrogat össze nyersanyagának kontinensnyi borult egéből, hangulatainak festői ködfüggönyeiből." (Lászlóffy Aladár - Holmi)

Heller Ágnes ebben a művében ott folytatja, ahol mestere, Lukács György egyik legnevezetesebb és legtöbb nyelvre lefordított művét, "A történelmi regényt" abbahagyta. Hogyan írják ma a történelmi regényt a holokauszt és a Gulag tapasztalata után, s ezek a nagy robbanások és repedések milyen szerkezeti, világnézeti változásokat hoztak létre ebben a műfajban? - erre kérdez rá Heller Ágnes. Az anyag, amin elvégezte a következtetések levonására és új rendszer létrehozására alkalmas vizsgálatot, az a roppant történelmi regényirodalom, amely Umberto Eco A rózsa neve nyomában - és sok vonatkozásban: mintájára - keletkezett a világ különböző pontjain. Az emberi történelem nagy korszakfordulóinak - a Római Birodalom felbomlása és bukása, a reneszánsz rövid tündöklése, a kapitalista rendszer születése - tükröződése és elemzései az új történelmi (detektív) regényekben egy sajátos világot érzékít meg: annak a történelmi jelennek a világát, amelynek mi vagyunk a kortársai és - ha van rá érkezésünk - a megfigyelői. Az csak a legtermészetesebb, hogy minden bölcsésznek, különösen irodalom és filozófia szakos hallgatóknak kötelező, a 21. századba átvezető olvasmány, de ez a könyv mindazoknak is szól, akik a történelmi regényeket (a Gutenberg-galaxis végén) nem csak szórakozásként olvassák, hanem kérdéseket tesznek fel olvasásuk közben: azaz párbeszédet folytatnak az íróval s a szereplőkkel - hogy a regény szövetéből önmagukat bontsák ki és ismerjék meg.

"Egy reményteljes, de hosszú munka egyik első eredményét tartja a kezében az olvasó. Az Illyés Gyula hagyatékában fennmaradt, mindeddig feldolgozatlan, páratlan gazdagságú levelezések sok évtized irodalmi életének, eseményeinek, barátságainak lenyomatát őrzik. A most megjelentetett anyag a második világháború időszakát és annak előzményeit állítja a középpontba. Horváth István kötetében tanulmányok füzérén át vezeti az olvasót, és mutatja be Illyés Gyula és zsidó írók levelezését, feltárva keletkezésük körülményeit és a hátterükben húzódó, sokszor megrázó, élettel teli történetüket. Olyan kimagasló irodalmi személyiségek életének, pályájának pillanatait világítja meg, mint Halász Gábor, Pap Károly, Radnóti Miklós, Sárközi György, Szerb Antal, Vas István és sokan mások, akiknek sorsa a harmincas évek szorító légköréből üldöztetésbe, bujkálásba, munkaszolgálatba, és sajnos gyakran a halálba vezetett. Soraikon át felsejlenek arcvonásaik, míg egy eddig ismeretlen, árnyaltabb Illyés-kép is kibontakozik a válaszokból. Illyés Gyula nem csak barátként, hanem a Magyar Csillag folyóirat főszerkesztőjeként is kapcsolatba került ezekkel a szerzőkkel, így a kötetet az Illyés-hagyatékban található, a folyóirattal kapcsolatos dokumentumok, megjelenésre küldött művek, fotók teszik teljesebbé. A baráti hangú sorok olvasása során a magyar szellemi élet egy derékba tört nemzedékének palettája rajzolódik ki." (Kodolányi Judit)

Heller Ágnes ebben a könyvében - is - töretlenül folytatja (86 évesen) a saját maga kialakította hagyományait. Minden két évben letesz egy új filozófiai művet az asztalra, s olyan munkák sorába illeszti monografikus vizsgálódásait, amelyek nem a szűk szakmája, hanem a legszélesebb tömegek érdeklődésére tart számot - "mindennapi" közérdekűséggel. Ezúttal filozófiai vizsgálódásának az önéletrajzi emlékezés a médiuma, Az álom filozófiája című könyve folytatásaként, mintegy belőle kinőve. Itt a leginkább bennünket meghatározó életfunkció, az emlékezés köré kristályosul ki a filozófia és (és művészet) alapkérdése: "Honnan jövünk, mik vagyunk, merre megyünk?" ( Paul Gauguin). A filozófia- a pszichológia, és az irodalomtudomány fogalomkészletét és szempontrendszerét ötvöző mű azt elemzi, hogy hogyan határozza meg az embert ("kollektívan" és egyénien) az emlék? Mennyire ez a szinte a lélegzéshez hasonlítható ösztönös tevékenység az alapja mindannak, amik vagyunk, vagy lehetünk. Az "önéletrajziság" nem(csak) az irodalmi műfajra, hanem arra a minden emberre érvényes gyakorlatra utal, amellyel az életünk során folyamatosan bennünket és környezetünket meghatározó emlékek alapján írhatjuk meg, azaz: választjuk sorsunkat. (Ezt a könyvet érmes lenne minden kreatív írás iskolában tanítani, sőt: az irodalmároknak is oly tanácsos lenne elolvasniuk, hogy témáiból újabb mélységeket és szerkezeteket, s azokban feltáruló igazságokat nyerhessenek ki.) . A könyv függeléke egy esszésorozat folyamatában mutatja be Heller Ágnes előtanulmányait, amelyek során: Platón, Derrida, Hegel, Kierkegaard, s persze a Biblia és Shakespeare műveinek az emlékezés fókuszából történő elemzései közben munkálta ki e könyv legfontosabb teoretikus tételeit.

Két, egymással feltételező körülmény együtthatása teremtette meg a mai Izraelt: a belső akarat és a világpolitikai fordulatok szerencsés csillagzata, s persze a csillagállás kihasználása. A zsidó "kulturális emlékezet" - vallás, nyelv, s más identitáshoz tartozó elemek anyaga és a belőlük felszabaduló energia - nem traszponálódhatott volna át állami létezésbe, ha ez nem szolgálja a nagyhatalmak aktuális érdekeit. Ez a feltételrendszer nemcsak a megalakulásra, de a folyamatos fennállásra, sőt: a túlélés esélyeire is érvényes. Ezért, ha Izraelről beszélünk, akkor a világ helyzetéről vagy megroppanásának aktuális állásáról beszélünk. A tét, a "kérdés" ma az, hogy a kétezer évvel ezelőtti kurta, 134 éves, zsidó állami létezés megismételhető-e? Ma, amikor az 1948-ban alapított új zsidó állam ideje, az ókorihoz képest, még csak a felénél sem jár.

Az auschwitzi tekercsek létezéséről a Saul fia c. film kapcsán hallottunk sokat. A sonderkommandó fogalma szintén ekkor vált közismertebbé. Gradowski, (az egyik sonderkommandós csoport tagja) tekercse ennek fényében vált számunkra annyira fontossá. Heller Ágnes a könyv ismertetőjében ezt írja róla: Ahogy a reményét vesztett hajótörött üzenetet küld egy palackban, hogy valaki esetleg majd valamikor hírt kapjon hajójuk vesztéről, úgy küldött üzenetet halálára várva Gradowski Auschwitzban arról, ami ott történt, azoknak, akik esetleg olvasni fogják. Hihetetlen hősiességgel és leleménnyel hagyott üzenetet olyanoknak, akik esetleg, talán valamikor megtalálják és elolvassák a palackba rejtett igazságot, a lehetetlen lehetségességét, az elgondolhatatlan elgondolását. Tanúságot tett a jövő előtt, a jövő számára. S mint minden tanúságtevő, azt is a jövő óceánjára bízta, hogy ki is volt az, aki tanúságot tett, hogy ki volt az, aki hozzájuk, ismeretlenekhez fordult. Nincs autentikusabb dokumentum ennél, ahol a szöveg megírásának helye, módja és a szövegíró helyzete a szöveg pecsétje. Ez a szöveg Auschwitzban íródott Auschwitzról, szerzője egy auschwitzi halálraítélt, a dokumentum lelőhelye Auschwitz, a fényképeket Auschwitzban készítették. A túlélők tanúvallomásaiból, a nácik ellen folytatott perekből, a történetírásból sokkal többet tudtunk meg azóta Auschwitzról, mint ebből a csodával határosan ránk maradt dokumentumból, de ennél egyik sem hitelesebb.