Művelt Nép Könyvkiadó strana 17 z 36
vydavateľstvo
Péntek a szigeten
Szerelem ?és szex a tanárnővel – a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller
A tizenhat éves T.J. Callahannek semmi kedve bárhova is elutazni. Rákbetegsége visszafejlődőben, és nem vágyik másra, mint visszakapni a régi életét. De a szülei ragaszkodnak hozzá, hogy nyáron behozza az iskolai lemaradását, és megtanulja mindazt, amit a betegsége miatt mulasztott.
A harmincéves angoltanárnő, Anna Emerson, akit felmorzsoltak a hideg chicagói telek és egy céltalan kapcsolat, kapva kap az alkalmon, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát. Elvállalja, hogy a nyarat egy trópusi szigeten töltse és T.J.-t tanítsa.
Anna és T.J. felszállnak egy magánrepülőgépre, és elindulnak a Callahan család nyaralójába, de amikor a Maldív-szigetcsoport ezerkétszáz szigete fölött repülnek, bekövetkezik az elképzelhetetlen: lezuhannak a cápáktól nyüzsgő vízbe. Sikerül kivergődniük a partra, de hamarosan rádöbbennek, hogy egy lakatlan szigeten ragadtak.
Eleinte csak egyre gondolnak: a túlélésre. De ahogy a napokból hetek lesznek, aztán hónapok, születésnapok jönnek és múlnak el, a hajótörötteknek meg kell küzdeniük a trópusi viharokkal, a tengerben ólálkodó számtalan veszéllyel és a legnagyobb fenyegetéssel, annak a lehetőségével, hogy T.J. rákja kiújul. Csak egymás szeretetében bízhatnak és egymásra támaszkodhatnak, így ennek a két elveszett léleknek bele kell törődnie a helyzetébe, és azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükségük van rá, egymás társaságából kell vigaszt meríteniük.
Tracey Garvis Graves regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller.
Na stiahnutie
9,83 €
Aranylövés
Egy háborús bűnök miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar zsoldos és egy kiégett amerikai veterán által vezetett fegyveres csapat különleges megbízatást kap: feladatuk az, hogy két és fél tonna illegálisan bányászott aranyat szállítsanak át az afrikai Száhel-övezet poklán. Két hetes küldetésük gazdaggá teheti őket, de megbízóiknak van egy fontos feltétele: minden egyes rúd aranynak meg kell érkeznie, különben bárhova menekülnek vagy bújnak el a Föld színén, előbb-utóbb megtalálják, és megölik őket. Csakhogy a szállítmányt a világ legveszélyesebb terepén keresztül kell célba juttatniuk, ahol minden hadúr és terrorista-csoport rájuk és szállítmányukra vadászik. A Kaméleon és sok más bestseller szerzője, és az Aranyélet, az elmúlt évek legnépszerűbb magyar sorozatának a társírója összefogott, hogy egy letehetetlenül izgalmas thrillert alkosson meg, amely egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Tanuld meg szeretni magad, és megtanulod szeretni a másikat is
Kellő munkával, erőfeszítéssel és nyitottsággal fejleszthetjük a szeretni tudásunkat, az „amorabilitásunkat”.
Meredith szereti Antoine-t. Őrülten szereti. De nem áll készen.
Ahhoz, hogy felkészüljön arra, hogy teljességében élje meg a nagy szerelmet Antoine-nal, el kell mennie. Vállalni kell a kockázatot, hogy elveszíti, annak érdekében, hogy mindennél jobban megtalálja. 6 hónapot és egy napot adnak egymásnak.
Vajon felkészül-e Meredith az elköteleződésre, amíg még nem késő?
Hogyan szeressük jobban önmagunkat, hogyan szeressük a másikat a megfelelő távolságból, hogyan értsük meg a másikat, hogyan tartsuk életben a vágy tüzét?
Ezekre a kérdésekre is megpróbál választ adni új regényében Raphaëlle Giordano, aki már több, mint 2 millió olvasó életét tette boldogabbá.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Az utazó macska krónikája
Néha messzire kell utaznod, hogy megtaláld azt, ami ott van előtted Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart. A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával, Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja elmondani. A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet, amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be. Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk, és mikor kapjunk. Több mint egymillió olvasót indított már meg világszerte a kedvesség és igazság üzenete. Egy csodálatos történet hűségről és barátságról.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Bérgyilkos Budapesten
Brezan alezredes élete nem egyszerű manapság. Feleségével egyre bonyolultabb a kapcsolata, két gyermeke is több figyelmet igényelne, miközben egy olyan ügy súlya nehezedik rá és nyomozói csapatára, melyhez foghatót a sokat tapasztalt főzsaru sem pipált még. Egy amerikai bérgyilkos, szerb maffiózók, egy titokzatos özvegyasszony, egy bank aggódó biztonsági főnőke, egy kézicsapatra való fiatal lány,egy titkos játékbarlang. Minden jel egy nagyszabású bűncselekmény előkészületeire mutat. Brezan összerántja legendás csapatát, Kocsistibit, a jobbkezét és egyben legjobb barátját, Flambárt, a bűnmegelőzési szakértőt, Stallonét, az informatikai zsenit, Verát, a fiatal nyomózónőt, Abszolút Májkit, a TEK kommandósát. És a szupercsapat nekilát életük legnehezebb ügyének, ahol úgy kell eredményre jutniuk,hogy nincs megtörtént bűneset, azaz nem indulhatnak ki a bizonyítékokból. Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok , az ORFK volt szóvivője letehetlenül izgalmas, egyben humoros bestsellerében egyszerre mutatja be egy főzsaru mindennapjait, és egy olyan nyomozás kulisszatitkait, ahol a rendőrség és a TEK a világ legmodernebb technikáit felhasználva akadályozza meg egy magyar és nemzetközi bűnbanda terveit.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Színleld, hogy az enyém vagy
Csak meg akartalak védeni.... Luke Garrison a szülővárosa hőse, a Nemzeti Gárda tagja, készen áll egy új bevetésre. Erős, kedves és szexi, barátnője nincs, és nem akarja, hogy legyen. Ám amikor az őrjítően gyönyörű Harper bebotladozik az életébe, rájön, hogy a lány a legjobb szemfényvesztés. Kamubarátnő, hogy leszálljon róla a családja, amíg egy újabb küldetés teljesít. De mi van, ha a lány ajkának egyetlen harapása bűnös helyekre repíti a gondolatait? Tud uralkodni magán? Vagy mégsem? Harper - ismét - azon volt, hogy új életet kezdjen. De van valami Luke-ban, ami arra készteti, hogy meg akarjon állapodni ebben a kisvárosban, és otthont varázsoljon a férfi házából. Amikor Luke karja acélként öleli, végre megtudja, milyen érzés biztonságban lenni. Védelem alatt. Egyetlen éjszakai alvás ugyanabban az ágyban, valami sokkal többé válik... és Luke hamarosan nem tuja kitörölni agyából Harper hatalmas, zöld szemét, és képtelen levenni a kezét dús idomairól. Sosem gondolta volna, hogy újra így érezhet egy nővel kapcsolatban. De tudja, hogy nem mondhatja el neki az igazat sötét múltjáról, a lány pedig nem tárhatja fel előtte, mi elől fut. Mellesleg ez nem igazi kapcsolat. Mindössze egy hónapra szól. Pusztán színlelés. Amíg nem lesz az...
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Csütörtökön a parkban
Szerelem és szex hatvan felett - végre magyarul is a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller Jenny több mint harminc esztendeje szerető hitves, odaadó anya, és nemrég óta rajongó nagymama. Kis üzletében dolgozik, minden csütörtökön sétálni viszi unokáját, Dylent a parkba, az estéit pedig a férjével tölti - annak ellenére, hogy George minden magyarázat nélkül elhagyta a hitvesi ágyat. Ennek immár jó néhány éve. Megismerkedik Rayjel, aki teljesen más, mint George: odafigyel rá, könnyű beszélgetni vele, nyitott gondolkodású és szexi. Mellette újra vonzónak érzi magát... Ettől fogva titkos találkák, sms-üzenetek, a következő csütörtökre való igazgatott várakozás - és összetört szívek, családi konfliktusok valamint nagyon fontos döntések formálják Jenny életét... Hilary Boyd regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Sosem zöldebb
"Életünk javát azzal töltjük, hogy azt kívánjuk, bárcsak valahol máshol, vagy mások lennénk, várunk valamire, vagy a múlton kérődzünk. Mindig azt képzeljük, hogy a másik oldalon zöldebb a fű. De sosem zöldebb. Változatlanul fű, épp csak egy másik darabka. Ez minden."
A múlt szokása, hogy a nyomunkra bukkan, és elgáncsol.
Kate huszonkét évesen szenvedélyes viszonyt folytatott egy nős férfival, Callummal, ami szívfájdalommal ért véget. A lány úgy érezte, sosem teszi túl magát rajta.
Tizenhét évvel később, Kate sikeres színésznő, Londonban lakik, házas, az ötéves Tallulah édesanyja. Callum boldogan él Edinburgh-ban a feleségével és immár felnőtt gyermekeivel. Úgy tűnik, mindnyájan végleg maguk mögött hagyták a múltat.
Ám Kate és Callum újra találkozik, és választás elé kerül. Lemondanak egymásról, vagy vállalják a kockázatot, hogy megtudják, mi lett volna...
Vox
Egy napon a kormány rendeletet hoz: a nőknek ezentúl napi száz szó engedélyezett. Dr. Jean McClellan ezt nem fogadja el – itt nem történhet meg. Amerikában nem. Ővele nem. Pedig ez csak a kezdet.
Hamarosan a nőknek nem lehet többé állásuk. A lányokat nem tanítják írni, olvasni. A nőneműeknek nincs többé hangjuk. Korábban az átlagember napi tizenhatezer szót mondott ki naponta, de most a nők csak százzal rendelkeznek, hogy hallassák a hangjukat.
Ám ez nem a vég. Önmagáért, a lányáért és minden elnémított nőért, Jean vissza akarja követelni a hangját.
Szívbemarkoló, feledhetetlen történet arról, mire hajlandó egy nő a lánya és önmaga védelmében, Amerikában, ahol a népesség felét hallgatásra ítélték.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
A Sorel ház
"Mennél képtelenebb egy hazugság, annál könnyebb elhitetni." Boldogháza - Budapest - Buchenwald. Salamon Pál a Sorel család három generációjának regényes történetét meséli el. A Kárpátok varázslatos vidékére katolikusként született, de református hitre tért Sorel József svéd unokája a regény végén a családi legenda helyszínén, a Kinyiltakoztatás Tisztásán talál rá "az értelmetlen létezés értelmére". A rendkívül olvasmányos, az eleve elrendeltség misztikumát hordozó, emberi sorsokból építkező mű nem véletlenül lett világsiker. Az Izraelben és Magyarországon élő író az önmagával szembefordult emberiség aktuális kérdéseire az itt és most élő magyar olvasó számára is megtalálja a választ. "Istenről és a legfontosabb dolgokról csak az tud mesélni, akinek megfigyelőpontja sztratoszférai magasságokban van... Salamon Pál üzenete a vallások, világvezetők és népek összebékítése..." Süddeutche Zeitung
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Az apáca
Nem ?vagyok jó ember, és soha nem is akartam annak látszani. Nem hiszek a jóságban, nem hiszek Istenben, és nem hiszek semmilyen boldog befejezésben, amelynek nem fizettük meg előre az árát.
Megvan a saját kis szentháromságom, név szerint: pénz, szex, és a 18 éves Macallan prémium minőségű whisky, ámen.
Szóval amikor a ragyogó, briliáns Zenny Iverson megkér, hogy tanítsam meg a szexre, igent akarok mondani, nagyon is. Sajnos számos oka van, hogy nemet mondjak, olyan okok, melyeket még az olyan rosszfiúk sem hagyhatnak figyelmen kívül, mint amilyen én vagyok.
1. Ő a legjobb barátom húga
2. Túl fiatal hozzám. Sokkal, de sokkal fiatalabb.
3. Apáca, vagy legalábbis hamarosan fogadalmat tesz.
De kívánom, még ha a legjobb barátom és Isten is állnak az utamban, tanítani akarom a szexre és megérinteni őt és szeretni. Mégha tudom is, hogy ez valami még rosszabbá tesz, mint ami eddig voltam, rosszabbá, mint egy nagyon rossz ember. Bűnössé.
És éppen ezek a bűnök fognak majd megmenteni…
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Sosem zöldebb
"Életünk javát azzal töltjük, hogy azt kívánjuk, bárcsak valahol máshol, vagy mások lennénk, várunk valamire, vagy a múlton kérődzünk. Mindig azt képzeljük, hogy a másik oldalon zöldebb a fű. De sosem zöldebb. Változatlanul fű, épp csak egy másik darabka. Ez minden." A múlt szokása, hogy a nyomunkra bukkan, és elgáncsol. Kate huszonkét évesen szenvedélyes viszonyt folytatott egy nős férfival, Callummal, ami szívfájdalommal ért véget. A lány úgy érezte, sosem teszi túl magát rajta. Tizenhét évvel később, Kate sikeres színésznő, Londonban lakik, házas, az ötéves Tallulah édesanyja. Callum boldogan él Edinburgh-ban a feleségével és immár felnőtt gyermekeivel. Úgy tűnik, mindnyájan végleg maguk mögött hagyták a múltat. Ám Kate és Callum újra találkozik, és választás elé kerül. Lemondanak egymásról, vagy vállalják a kockázatot, hogy megtudják, mi lett volna...
Na stiahnutie
9,83 €
Mesék, melyek megtanítottak élni
Egy intim és gyengéd regény-, és kézikönyv, a boldogság kereséséről. Demian egy felajzott fiatalember, telve kiváncsisággal a világ és önmaga iránt. De nehezen tud szembenézni a mindennapok gondjaival, a problémákkal munkájában, a szerelmi életében, a családjával és a barátaival való kapcsolataiban. Arra vágyik, hogy többet tudhasson meg önmagáról, hogy megtanulja élvezni az életet, szeretne vidáman és optimistán szembenézni az élet nehézségeivel. Azaz arra vágyik,amire mindannyian, boldog és teljes életre. Ekkor talál rá egy szokatlan eszközökkel operáló különleges pszichoterapeutára, Jorge-ra. Jorge minden egyes alkalommal elmesél egy történetet:mindig az adott helyzethez illőt. Akad közöttük tibeti, talmud, szufi fabula, klasszikus és modern mese-adaptáció csakúgy, mint a szerző által kitalált történet. Mesék, melyek segítenek fiatal barátjának legyőzni félelmeit, és megtalálni a boldogságot. Mesék, melyek nekünk is segítenek jobban megismerni önmagunkat, kapcsolatainkat, félelmeinket. És segítenek megtalálni a boldogságot. Jorge Bucay világhírű argentin pszichoterapeuta, író. Könyvei több mint 1o millió példányban fogytak el világszerte. A regény korábban Életmesék címmel jelent meg.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Boleyn Anna
Egy fiatal nő, aki megváltoztatta a történelem menetét.
A francia paloták világából hirtelen az angol királyi udvarba csöppent Anna azonnal az érdeklődés középpontjába kerül, és gyorsan felveszi az udvar szerelmi játékainak a fonalát.
De ahol a király parancsol, ott semmi sem játék.
Anna szelleme felér a koronával, és nem kevesebb, mint maga a korona az, amire Anna vágyik. Bármi áron.
BOLEYN ANNA. VIII. Henrik második királynéja. Ez az ő története.
A történelem elmondja, hogyan halt meg.
Ez az elsöprő erejű regény bemutatja, hogyan élt.
HAT TUDOR KIRÁLYNÉ. HAT REGÉNY. HAT ÉV.
Philippa Gregory és a Tudorok rajongóinak kötelező olvasmány.
Boleyn Anna: Egy király rögeszméje – a második kötet a VIII. Henrik feleségeiről szóló,
hatkötetes regénysorozatból, a világhírű történész és bestseller szerző tollából.
Alison Weir elmélyült utazásra invitál Annával, bemutatja motivációit és hatását, küzdelmét a koronáért, majd később saját, és leánya életéért.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Dorian Gray arcképe
Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Gyülevész préda
Utazóknak ?hívták őket. Városról – városra vándoroltak, kéregetésből éltek, de nem követtek el semmiféle bűntényt, egyszerűen csak nem szerettek egy helyben maradni. Most pedig valaki elkezdte legyilkolni őket.
Letty, a Bűnmegelőzési Hivatal sztárnyomozójának, Lucas Davenportnak a fogadott lánya, épp az egyetemi szünidőt tölti otthon, mikor telefonhívást kap egy női Utazótól, akivel még San Franciscoban barátkozott össze. A nő úgy hiszi, hogy valaki gyilkolja a barátait,és attól fél, hogy tudja is, kicsoda.És most az élettársa is eltűnt. North Dakotában bújkál,és nem tudja, mitévő legyen. Letty bejelenti Lucsnak, hogy érte megy, és habár Lucas azt gyanítja, hogy Letty meg lett vezetve, felajánlja, hogy elkíséri. Miután megismeri a nő történetét, elkezd hinni benne. Nem sokat tud, de a következő napokban arra vállalkozik,hogy jobban megismerjen egy olyan közösséget, amely semmihez sem hasonlítható, amit korábban ismert. Egy olyan utazásra vállalkozik,ami nemcsak mindkettőjük életét teszi kockára, de megváltoztathatja egész addigi életét.
Egy egészen félelmetes thriller a New York Times első számú sikerszerzőjétől, a Pulitzer-díjas John Sandfordtól.
„John Sandford eddigi legjobb regénye.”
Washington Post
„Ha nem olvastál Sandfordot, minden minden idők egyik legnagyobb íróját hagyod ki.”
Stephen King
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:




























