Orpheus

A Dunakönyv útikalauz egy olyan világhoz, mely már nem létezik, de melynek léteznie érdemes volna. A tapasztalt evezős szerző olyan teljességgel mutatja be a folyó életét, hogy megismerjük a Duna vízi útjai mellett az evezősök lelkivilágát is, és azt a társadalmi folyamatot, melyben a városból kitelepült ember rátelepszik a Dunára. Kemsei István éles szemű megfigyelő, így a személyes útikönyv számos érdekességet kínál. A humorral fűszerezett esszéfüzér az öreg folyó bölcsességét is közvetíti: "Az emberlépték soha nem él odáig, hogy az idővel szembe tudjon szállni."

Egy vérbeli novellista lebilincselően izgalmas történeteit tartja kezében az Olvasó. Döme Barbara legújabb kötetében ismét tanúbizonyságot tesz arról, hogy a műfajnem pusztán a számos irodalmi út egyike, de a kortárs magyar irodalom megmentője lehet. Mert kellenek azok a könyvek, melyek hosszú délutánokra, estékre a fotelhez szegeznek, melyek atmoszférájától még az olvasást követően sem tudunk, akarunk szabadulni. Ezt kínálja nekünk az Angyalt reggelire, egy fekete humorral, némi iróniával átitatott, ugyanakkor megrázó életképeket sorakoztató világban. Döme Barbarahősei kegyetlenül őszinték, történeteiben nincs helye tabunak.Minden gondolat és érzés kimondatik: okosak és ostobák, gőgösek és kishitűek, csalók és féltékenyek, angyalok és démonok – de mindenekelőtt: hétköznapi emberek szájából. A történetvezetés, az írói technika azonban csöppet sem hétköznapi. Képes egyedivé emelni a közönségest, az átlagosat, méghozzá oly módon, hogy közben a rögvalóság és a színtiszta fantázia határán lebegtet. Nem puszta játék ez, hanem megfontolt és kifinomult eszközhasználat, írói kellékek gondosan összeválogatott arzenálja – segítségükkel a szó a kortárs irodalom új, térhódító fegyverévé válik. 

Dobozi Eszter (Cegléd, 1956 - Kecskemét, 2019) a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjé¬vel kitüntetett József Attila- és Babér¬koszorú-díjas költő, író.  Út: át az alvó városrészeken. Bevár, s mintha rám nézne: szárnyát emelő rigó. Átváltozóban mind a huszonnégy órám. Felragyog tőle a nap.                         Nagauták I.

A taoizmus alapító okirata, a Tao-tö-king (Az út és erény könyve) nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Ez az ősi kínai bölcsességgyűjtemény – melyet a hagyomány, vagyis az emlékező képzelet Lao-ce szerzőségéhez köt – több fordításban él; legnépszerűbbé talán Weöres Sándor magyarítása vált. Halmai Tamás verses átirata sem tesz egyebet: közelebb másítja hozzánk az eredetit – mely kezdettől elérhetetlen tulajdonunk.

Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztőMesekönyvei, verseskötetei és prózakötetei jelentek meg, most a nyolcadik kötetét tartja kezében az Olvasó. A Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjének kitüntetettje (2005), Az év legsikeresebb szerzője díjas (2020).Mirtse Zsuzsa vesszőkosarai roskadásig tele vannak napillatú, érett gyümölcsökkel.Nincsen sok nyugta, minden egyes kisprózájában a javait gyűjti be. Nem pusztán a télre készül: éléskamrája folyamatosan bővül, gazdagodik. Ezt kellene tőle megtanulni, hogy mindaz, ami személyes sorsunkban történt és történik – főleg, ha keserves –, a kitartó figyelem nyári ege alatt tápláló életre, azaz éltetőre fordítható.A szerzőebben a kötetében is az igenlés, a fény útját járja, s őt olvasva élesen látni: másképp nem is érdemes.

Jarosław Iwaszkiewicz (1894-1980) négy alkalommal is Nobel-díjra jelölt, XX. századi klasszikus lengyel regényíró, költő, esszéista. Szicíliai utazások című könyvében  három, egymáshoz szorosan, harmonikusan kapcsolódó  szál fut végig  ?  az esztétikai elmélkedések, a történelmi és társadalmi reflexiók, valamint a személyes emlékek szála. Emlékeket volt miből merítenie, hiszen  több mint harmincszor járt Olaszországban és tizenhárom  alkalommal Szicíliában, főleg a harmincas években, majd pedig a II. világháborút követően. Milánó, Velence, Siena, Firenze után jut el Szicíliába, ami lehetővé teszi a tágabb perspektíva felrajzolását, így művében az utazás mint humanista kaland jelenik meg, amit az olasz és lengyel valóság, művészet párhuzamba állítása tesz egyedivé.  "És Szicília csodálatos világát mindazon keresztül szemlélni, amit a hazánkban átélünk, mindazon keresztül, amit gondolunk és érzünk, amihez kapcsolódunk – ez igazi gyönyörűség. Két kezünket a valóság két szárnyára téve – a valóságos, mindennapi, fárasztó életre, és a távoli utazás káprázatos díszletére, megérezni, ahogy ez a két valóság összefonódik, összekapcsolódik, egybeolvad a Capella Palatina teljességéhez hasonlóan – ez az igazi értéke egy távoli utazásnak."

„Hát biz a mackó azért ébredt fel édesded álmából, amit a vízkeresztig el nem szokott hagyni, hogy a Boldizsárt üldöző tatárok valahol egy barlangban letelepültek, tüzet raktak: az pedig a medve téli rezidenciája volt. A felzavart fenevad aztán megugrott, s most jön felfelé nagy bőszülten, a nyári pavilonját keresni, az ott van a somberkes sziklaoldalban, látszik is a szája. Amint a mackó megint embert látott maga előtt, elordítá magát vérivó kedvében, s két hátulsó lábaira állva, rohant neki nagy fogcsattogással. – No, csak ne egyél meg! Mert bizony furcsa formában várnám be az ítélet napját! Nem is tudom, hogy feltámad-e a medvecukor?” Részlet A Damokosok című regény A Csetátye Drakuluj című fejezetéből

Nem voltam képes kitalálni a jövőt, az írói képzelet szégyellni valóan szegényesnek bizonyulta valós történtek fényében – amennyiben szó eshet még bármiféle fényről.

Kitanítottam, hogyan viselkedjen, ha az Árpádba érünk, hogy semmiképp ne kérjen Unicumot, mert azt új vendég nem kaphat, kérjen csak egy gönci barackot meg egy sört, igya meg a pultnál a pálinkát, s csak azután üljön a bárszékre, de még mielőtt a söréből inna, mondjon magáról valami kedveset csak úgy, maga elé. Nem firtatta, miért ilyen bonyolult az ügy, de elkerekedett a szeme. Azt azért hozzátette, hogy nemigen szereti a sört, de azért meg bírja inni. Mondtam, hogy jó, de ezt ott ne hangoztassa. Lassan oda is értünk, a környező utcákból már kezdtek megindulni a törzstagok, hogy elfoglalják megszokott asztalaikat. Mi is beértünk, Leó mindent úgy csinált, ahogy mondtam. Kért egy barackot meg egy sört, a barackot lehúzta, böfögött egyet, mint egy őstehetség, majd leült, és azt mondta, csak úgy maga elé, kurva jól hegesztek, majd megitta a sört is egy hajtásra, aztán megkérdezte a tátott szájjal figyelő Petejkát, mit tudna ajánlani, ezután mit igyon. Mondanom sem kell, Petejka azonnal beleszeretett Leóba, mikor megmondtam neki, hogy a fiúnak szerelmi bánata van, jöttek az ingyen körök. Petejka mindig is érzékeny volt a szerelmi bánatra. Végül Leó a pultra borulva elaludt, ott aludt másnap reggelig, szóval rohadtul elkéshetett a munkából.

Homoki-Nagy István (1914-1979) Kossuth-díjas filmrendező, operatőr kötetét tartja kezében az Olvasó, akinek neve összeforrt a magyar természetfilmezéssel; munkáit nemcsak itthon, de nemzetközileg is elismerték: számos rangos szakmai díjat begyűjtő filmjeit negyven országban vetítették. Könyvünk címadója, a Cimborák - Nádi szélben 1958-ban, míg folytatása, a Hegyen-völgyön 1960-ban került először bemutatásra. S habár több mint fél évszázad telt el az említett filmek első vetítése óta, Homoki-Nagy István - a fentieken túl olyan alkotások nyomán, mint a Vadvízország, a Gyöngyvirágtól lombhullásig, a Kékvércsék erdejében és még sorolhatnánk - mindmáig emblematikus, meghatározó alakja a természetfilmezésnek. Korántsem kézenfekvő azonban, hogy egy filmrendező (aki eredeti szakmáját tekintve egyébiránt jogász), ugyanolyan természetességgel, mi több, kifinomult művészi érzékkel vesse papírra sorait, ahogy a kamerát kezeli: a szakmai precizitás és az alkotói érzékenység tekintetében egyaránt kifogástalanul. Márpedig a Nádi szélben fejezetei, melyek az azonos című film kalandos forgatását beszélik el annak minden megpróbáltatásával és gyönyörűségével, kifejezetten szépirodalmi igényességgel íródtak. E helyenként költői szépségű sorok nyomán szemünk előtt bontakozik ki nemcsak az élvezetes, már-már regényes forgatástörténet, de a természetet, az állatok világát rajongásig szerető és tisztelő művész portréja is. Aki valaha megtapasztalta, milyen érzés kötődni egy állathoz, minden mondatát élvezni fogja. Akinek még nem volt efféle élménye, az előtt új világot tár majd fel Homoki-Nagy István bájjal, kedvességgel, humorral és olykor drámai pillanatokkal átszőtt története. Fickó, a magyar vizsla, Pletyka, a tacskó, Nimród, a héja, no meg a szeretnivaló forgatócsoport garantáltan be fogja lopni magát az Olvasó szívébe. 

tintakék abroszra szelt alma a hold,nagyanyám kezében szeletelő kés,a cikket a szájához emeli,a szebbeket nekem teszi,hány hold az éj. esti modalitás