Orpheus strana 2 z 2

Egy tinédzser lány számtalan nehéz, váratlan, ismeretlenhelyzettel kerül szembe, melyekre nem könnyűsegítség nélkül megoldást találni: fiúk, szeretet, szerelem,szexualitás... Nincs kivel megvitatni e fontoskérdéseket? Netán tabutémák lennének? - MohásLívia pszichológus könyve olyan hasznos útmutatólesz számodra, amelyben nincsenek tabuk. E kötetAphrodité, Jeanne d'Arc és megannyi más méltánhíres nőalak példáján keresztül észrevétlen tanít megarra, hogy képes legyél megérteni és megtalálni önmagad. S hogy immár magabiztosan merj belevágnia legnagyobb kalandba, a nagybetűs Életbe. 

A huszonegyedik század emberét talán majd így nevezi az utókor: ,,homo blogger". Ennek azonban szinte semmi köze a könyv tartalmához. Hacsak az nem, hogy részleteit próbáltam megosztani blogon is. Ebben a kötetben sors!fordító erejű dialógusokra épülő szövegek szerepelnek, beszélgetésfoszlányok az alvilágból. Parmenidész és Theaitétosz egy badacsonyi borospince előtt beszélget az Egyről, Friedrich Nietzsche és Jézus Krisztus egy budapesti metró aluljáróban. Na, vajon miről? Egy tipikusnak mondható, mai család tagjai is beszélgetnek... Na, vajon kivel? 

A németek vezette Európa, a 2017-ben is viruló Habsburg-monarchia nem éppen felemelő hely. Hősünk a Sarkkörhöz közeli Ferenc József-földön morzsolgatja száműzetése keserű napjait. Csak édesapja titkos feljegyzéseivel vigasztalódik, aki egy életen át boncolgatta, milyen manőverekkel tudták a németek az 1914-es világégést elkerülni - és hogy milyen lenne a mai Európa a mindenható német uralom és titkosszolgálatok irányítása nélkül.De vajon ténylegmás lenne? Változtatna-e bármit egy másik világrend a személyes kiszolgáltatottságunkon és elidegenedettségünkön? A kamaszévek reménytelen és kínos sivárságán? A szülőváros, Szeged lassú perifériává süllyedésén? És ha szabadabban élhetnénk, lenne-e átjárás a különféle alternatív világok között? Vagy így is, úgy is bukásra rendeltettünk? Mi is és a képzeletünk - hiszen nem tudunk repülni, és csak azt képzelhetjük el, ami egy másik valóságban már létezik.A Ferenc József-földön fagyoskodó, kulturális munkatársként munkálkodó (vagy inkább munkátlankodó), Évája (és Évái) által rendre elárult és cserbenhagyott Szelevényi története nemcsak madách-i emlékeket ébreszt, hanem Saramago és Kafka apokaliptikus vízióira is emlékeztet. De mindenekelőtt remek fantasztikus elbeszélés, amely a műfaj klasszikusai között is megállja a helyét.

Doina Ru?ti román írónő regényei az utóbbi évtizedben jelentős nemzetközi népszerűséget és figyelmet kaptak. A Román Akadémia rangos Ion Creangã-díjával kitüntetett alkotó immár második regényét jelenteti meg kiadónk. Az írónő a XIX. század eleji fanarióta Bukarestbe vezeti el az olvasót, jól ötvözve a történelmi elemeket az adott korra jellemző misztikus, babonás hittel. Az okkultizmus rejtélyeibe beletanult lány, aki tizennégy évesen Bukarestbe kényszerül menekülni, sokáig maga sem tudja, családjának évszázadok óta miért éppen a macskák a védelmezői. Ki lehet Veneris Macskája? Milyen ínyencségek készülnek el az Ártó receptek könyvéből? S milyen sors adatik annak, aki egész nemzetségéből egyedüliként pénteki napon születik, ráadásul éjfélkor, az álom és a macskák órájában... 

Egy kislány, aki kilencéves korától árulja testét, a faluja lakói pedig úgy tesznek, mintha nem tudnának erről - ezt a témát kapta fel évekkel ezelőtt a romániai bulvársajtó, és ezt a vidéki környezetben megtörtént drámát dolgozta fel regényében Doina Ruºti. A hír a tizenegy éves lányról, aki egy egész falut megtöltött szifilisszel, 2007-ben kavarta fel a kedélyeket. A szerző e történet mellé különböző szereplőket kreált, akiket életre keltve megalkotta e regényt. A mű, bár javarészt fikció, mégis hihetően mutat be egy olyan környezetet-települést, ahol efféle aberráció megtörténhet, és amelyet képzeletben sokfelé el lehet helyezni Kelet-Közép-Európa szegényebb, leszakadt vidékein.Sajátos szerzői lelemény, hogy e könyv egy sokfiókos szekrényhez hasonló: a regényben a fő szál mellett tizenhárom különálló, személyes történet van elhelyezve - ezek képezik az eseményeknek a gyökérzónáját, ezek segítenek feltérképezni mindazon korábbi események hálózatát, amelyek Lizoanca prostitúciójához vezettek. A 2009-ben megjelent regényt több nyelvre is lefordították. A könyv 2011-ben elnyerte a Román Akadémia rangos Ioan Creangã-díját. 

Homoki-Nagy István (1914–1979) mostanáig kéziratban őrzött, utolsó írásainak gyűjteménye A kamera leáll. A Kossuth-díjas filmrendező, operatőr – amellett, hogy bepillantást enged műhelytitkaiba, máig etalont jelentő természetfilmjeinek és végtelen türelemmel, precizitással készült fotóinak alkotási folyamatába –, igazi irodalmi élménnyel ajándékozza meg olvasóját. Stílusa gördülékeny, arányérzéke kifogástalan, egyszerre jellemzi játékos könnyedség és elegancia, kifinomult humor és költői megoldások. Mestere az izgalmak fokozásának, a remek csattanóknak, csakúgy, mint a katarzisig vitt befejezésnek. S miközben minden sorából árad az élet szeretete, maga is tudja, érzi: egy tűnő világról készülnek utolsó felvételei, hiszen a nem is oly távoli jövőben „eljő az idő, mikor elhal minden madárdal, és az őslápok, vad rétek helyén: a gumikövezetű nagyvárosok útburkolatán már csak a veréb szedegeti a gépolajos morzsákat… […] ahol ma még bíbic költ – holnap már szántás, és csak a barázdabillegető járja kötéltáncát... holnapután pedig ugyanott: kultúrsivatagban áldozik le a nap…” E bő félévszázados vízió immár valódi jelenünk. Ám Homoki-Nagy István egyszerre szívmelengető és szívfacsaró történetei még e mindinkább terjeszkedő „kultúrsivatagban” is arra tanítanak, hogy csakis úgy lelhetjük meg a békét önmagunkkal, ha visszatérünk oda, ahonnan réges-régen elindultunk: a természettel harmóniában élő emberhez.

2021-ben a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó második alkalommal hirdette meg Csikófogat tehetséggondozó programját határon túli középiskolások számára. A megmérettetésre közel kétszáz fiatal vállalkozott, s a legjobbnak ítélt tíz Csikóval kezdetét vette a hat féléves műhelymunka, melynek „félidei” gyümölcseit e kötetet lapozgatva ízlelgethetjük meg. Van amelyik zamatosra érett, némelyik itt-ott még kissé zöldes, azonban közös bennük a lehetőség. Céljuk és feladatuk nem lehet kevesebb, mint a kortárs irodalom vérkeringésének felfrissítése, aminek tagadhatatlanul eljött az ideje. Égetően szükséges az új, lendületes nemzedék térhódítása, akik a XXI. század nyelvén szólva, mégis a tradíciók mentén alkotnak újat.  

„Amikor Dsida Jenő verseit újraolvassuk - állítja a költőnek nemcsak a gondolataival, hanem a fogalmazásmódjával is azonosuló esszéíró -, gyakran jut eszünkbe az a sokszor hangoztatott megállapítás, hogy az igazság csak esetlegesség az irodalomban, a szépség pedig szükségképpeni. Egyre inkább meggyőződésünkké válhat azonban, hogy Dsida költészetében és általában a költészetben éppen a szépség az, ami az igazságot megvilágítja.”

Az emlékezés az író kincseskamrája – Szalay Károly regényének olvasója leginkább ebből profifitál. Lapjain a katartikus szerelmekkel, nagyformátumú barátságokkal és kínzó veszteségekkel átszőtt, eseménydús egyéni sors összefonódik a nem kevésbé mozgalmas világtörténelemmel – békében, háborúban, diktatúrában. S ahogy életre kel a huszadik század közepi Magyarország valósága, feltárul az író belső univerzuma is. Mesteri alkotói eszköztár szolgálja, hogy e teremtett világban az első pillanattól kezdve otthonunkra leljünk. Mert Szalay Károly regényében minden megvan, amiért bármely kor olvasója élvezettel forgathatja: tökéletes arányérzék, széles látókör, mindent átfogó műveltség. S mert történetét a túlfűtött szenvedély, a hátborzongató drámaiság és a kififinomult humor egyaránt jellemzi, fifigyelmünk egy pillanatra sem lankad. Az elsőtől az utolsó lapig lebilincselő, fordulatokat tartogató, egyszerre felemelő és megrázó olvasmány.

Perger Éva esszékötetében olyan rejtjeleket fejt meg számunkra, amelyek nem meghatározó elemei hétköznapjainknak, ennek ellenére akár egész életünk útjelzőivé válhatnak. Vizsgál természeti jelenségeket, de olyan létállapotokat is, mint az álom, a melankólia, éjszaka, csillagok, tenger vagy akár a hóesés. Saját látásmódján átszűrve bocsájtja elénk azt az utat, amelyen végig haladva eljutunk oda, ahova minden ember vágyik. Ahogy mentem egyre beljebb az erdő sűrűjében, rövidesen meg is találtam, amit kerestem: egy eldugott kis fakunyhót az erdő mélyén. Hazaértem.

A képmutatás, a kettős mérce, avagy a haladás álarca mögül rendre előbukkanó barbárság kora a 20. század? A kötet harminchárom története nem tud cáfolhatatlan választ adni a kérdésre, de egy összetört tükrön keresztül fölmutatja az elmúlt évszázad különös és talán kevéssé ismert, ám annál megdöbbentőbb mozaikdarabkáit. Ítélkezni nem akar, s nem is lehet, hisz bűnösök vagyunk mi is, akár a többi nép, ám azt is tudjuk, miben vétkeztünk és vétkeztek, mikor, hol és miképp.

Kötetünk íróinak, költőinek nagy része az eltelt trianoni száz esztendő hét-nyolc évtizedének tanúja, hiszen szinte egész életük ebben a történelmi, társadalmi, geopolitikai léthelyzetben telt el. Olyan évtizedek állnak mögöttük, amelyekben maga a békediktátum és annak következményei is jórészt tabunak számítottak, a köz-beszédben, közoktatásban, az irodalomban a maguk valóságában nem szerepelhettek. A rendszerváltozást követő harminc év tette csak lehetővé, hogy a Kárpát-medencei magyarság némaságban, egymástól is elszigetelve élő csoportjai végre megismerhessék a tragikus XX. század igaz történetét, saját sorsunk és egymás sorsának alakulását. Ez az antológia ennek a lehetőségnek a jegyében született: szerzői mikor magukról írnak, akkor is közös sorsunkról tudósítanak, kiteljesítik nem csak az elmúlt száz esztendő hiteles történetének rajzát, de azt a folyamatot is, hogy a szellem síkján, a művészet szintjén, saját tudatunkban legalább összerakjuk mindazt, ami összetartozik.„A magyar nyelvben élőként az a legfontosabb számomra, hogy a szerzők mindegyike kortársunk, és bár az elmúlt évben többüket elveszítettük, a Tőzsér Árpádtól Iancu Lauráig terjedő – széles értelemben vett – balsors-örökös utódnemzedékként a szüleik, nagyszüleik, dédszüleink életének megtöretéséről kapottként, a külső kényszer okozta fájdalom és a megújulni-teremteni akarás hétköznapjainak kettősségéről azonban már sajátjukként vallanak... Kötetünk bizonyítéka annak, hogy nem felejtettük, hiszen nem feledhetjük a közös nemzeti múltunk száz évnél régebbi értékeit, amiként az elmúlt évszázad kulturális, valamint politikai és társadalmi eseményeit sem, amelyeket bár külön-külön éltünk meg, mégis átérezzük-ismerjük a magyar-egészet. Ez a mi jelenünk, amire építhetjük majdnem-örökkévaló-jövőnket.” – írja az antológia bevezetőjében Kucsera Tamás Gergely, eszmetörténész.