Partvonal Kiadó strana 8 z 35

vydavateľstvo

Mielőtt igent mondasz


Mindjárt itt a nagy nap, Emily pedig aprólékosan megtervezte pazar esküvőjét. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A nagy eseményt azonban beárnyékolja egy szerencsétlen múltbéli esemény: a vőlegény és Emily testvére, nyolc évvel korábban autóbalesetet szenvedett, aminek következtében a báty tolószékbe kényszerült - a két család barátságának pedig örökre vége szakadt. Az esküvői buli előrehaladtával a vendégek között egyre fokozódik a feszültség, és amikor éjféltájt a sötét kastélykertben holtan találják az egyik résztvevőt, az eltemetett sérelmek a felszínre törnek... Kiderülhet-e a teljes igazság az egykori baleset homályban maradt részleteiről? Vajon ki és milyen áldozatra kész a fiatalok boldogságáért? Malin Stehn előző kötetéhez, a Boldog új év című krimihez hasonlóan több szereplő elbeszélésén keresztül mutatja be, a múlt pillanatnyi döntései milyen súlyos következményekkel járhatnak a jelenben. Malin Stehn (1969) svéd írónő, két krimi és számos kamaszoknak szóló könyv szerzője. Évekig szabadúszó szerkesztőként dolgozott, de kikacsintott a zene felé is, Crayfisch nevű popzenekara komoly sikereket ért el a 90-es években. A Boldog új év című krimi volt az első felnőtteknek szóló regénye.
U dodávateľa
16,90 €

Szerelem kisbetűvel


Amikor Samuel, a német tanszék magányos egyetemi oktatója felébred az új év első napján, biztos benne, hogy ez az esztendő sem hoz számára mást, mint szenvedő igéket és jelentéktelen pillanatokat. Pedig még túl fiatal ahhoz, hogy élve eltemesse magát. Egy nap váratlan vendég surran be barcelonai otthonába, aki nem hajlandó egyhamar távozni. Misima, a kóbor macska események láncolatát indítja el, ami kibillenti Samuelt a kedvenc könyveivel, német művészfilmekkel és komolyzenével körülbástyázott élete kényelméből, a pillangóhatás pedig legnagyobb megrökönyödésére megállíthatatlannak bizonyul. A négylábú jövevény olyan helyekre repíti a férfit, ahol még sosem járt, valamint olyanokkal ismerteti össze, akiket másképpen biztos nem sodor az útjába a sors. És ami még jobb, Samuel azt is megtanulja, hogy a szerelem néha a legapróbb írásjelekben rejlik. Humor, romantika és varázslat keverednek ebben a különleges hangulatú regényben, amely visszaadja a hitünket a szerelem mindenkit megváltoztató és mindent legyőző erejében. Francesc Miralles Barcelonában született író, oktató, számos bestseller könyv szerzője. Az angol és német nyelvű irodalom szakavatott ismerőjeként fordít, szerkeszt, valamint művészetterápiás foglalkozásokat tart. A Szerelem kisbetűvel az első regénye, amelyet eddig 27 nyelvre fordítottak le, a magyar kiadás a 28. a sorban.
U dodávateľa
12,67 €

A test bölcsessége


Sólyom Anna legújabb könyve gyakorlati útmutató, amelynek segítségével könnyebben vívhatjuk meg mindennapi csatáinkat lelki eredetű betegségeinkkel, traumáinkkal és a stresszes élethelyzetekkel. Minden, amit tapasztalunk, érzünk és gondolunk, különféle fizikai érzetek és testi jelzések - fájdalom, merevség, görcsök, elzáródások, általános fáradtság - formájában nyilvánul meg. Ha megtanuljuk feltérképezni a testünket, illetve jól olvasunk a jelekből, akkor időben felismerhetjük a problémákat, és hamarabb jutunk el a megoldáshoz is. Gyakori jelenség, hogy fejben akarjuk megoldani a helyzeteket, miközben elhanyagoljuk a testünk jelzéseit. Az érzelmek egyfajta hidat alkotnak az elménk és a testünk között: ha hajlandóak vagyunk érezni őket, könnyebben ki tudunk szállni a fejünkből, és hazatalálhatunk a testünkhöz. A szerző többek között arra buzdít, hogy bánjunk jól magunkkal, lazítsunk az elme szorításán, és teremtsünk kapcsolatot a testünkkel, mert így végre le fogunk tudni horgonyozni a jelen pillanatban. Ez az itt és most pedig az egyetlen hely, ahol békére lelhetünk.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Babaváró napló - Tanácsok, ötletek, történetek a terhesség minden napjára


Azt a naplót tartod a kezedben, amely végigkísér az elkövetkezendő kilenc hónapon. Az első rész hétről hétre segít átlátnod ezt a kalandos utazást, míg a második rész a havi babaváró tennivalókat mutatja. A szemet gyönyörködtető rajzokkal illusztrált kötetben helyet kap még számtalan hasznos lista és gondolatébresztő bejegyzés arról, mire érdemes időt szánni ezalatt a különleges, egyúttal különlegesen nagy változást érlelő időszak alatt. A terhesség egy út, amely hétről hétre közelebb visz a gyermeked születéséhez. Ezek a hónapok egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy elgondolkodj a jövőről, amit magadnak és a családodnak képzelsz. Nincs rá szabály, hogyan töltsd meg az oldalakat, de az a legjobb, ha őszinte és személyes vagy. Jegyezz fel minden apróságot, hogy később emlékezz rájuk, naplóírás közben pedig a lehető legjobban szórakozz! Ha nemcsak a teendőket és időpontokat, hanem az aktuális érzelmi állapotodat is rögzíted a napló oldalain, akkor értékes kincset hozol létre, amely világosan megmutatja, hogy ki voltál, ki vagy most, és ki leszel annak a kis életnek, akit a szíved alatt hordasz. A kitöltést Alice Iuri elképesztően bájos és humoros rajzai teszik maradandó élménnyé, a könyvet pedig szívet melengető emléktárggyá.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Élj úgy, mint a fák!


Légy erős és rendíthetetlen, mint egy tölgy! Mi lenne, ha a fáktól merítenénk ihletet, hogy bölcsebben éljünk a mindennapokban? Kétségkívül meglepő, ugyanakkor kézenfekvő gondolat, hiszen a fák rendkívüli adottságairól mindannyiunknak vannak ismeretei. Szilárdan állnak a legzordabb körülmények közt is, képesek alkalmazkodni, gyógyítóerővel rendelkeznek, és csodálatos bolygónk nélkülözhetetlen tüdejét alkotják. Türelem, rugalmas alkalmazkodóképesség, jóindulat, a szív intelligenciája, kommunikációs érzék, csend, egyszerűség, szolidaritás, karizma, gyógyítóerő: a fák példája nyomán erősítsük magunkban ezt a tíz jellemvonást, hogy újra kapcsolódhassunk a természethez, és teljes életet élhessünk. Ez a könyv segít felfedezni vagy újra megtalálni magunkban az emberséget, a jóságot, a stabilitást, és megtanít arra, hogy az érzékenységnek teret adva hogyan kapcsolódjunk önmagunkhoz, miközben a közösség javát szolgáljuk. Kövessük Carine Marcombe okos tanácsait, és végezzük el a könyvben javasolt gyakorlatokat, hogy felfedezhessük a bennünk szunnyadó fát! Carine Marcombe okleveles életvezetési tanácsadó, aki szenvedélyesen kutatja a személyiségfejlődés és a spiritualitás útjait. Írásmódja inspiráló, költői, pozitív életszemléletet tükröz.
U dodávateľa
10,42 €

Generációk harca - Hogyan értsük meg egymást?


STEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében - egy sikeresebb, boldogabb élet reményében. Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni - vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk... "Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció - s így például a tisztelet - fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt - és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja." Steigervald Krisztián
Na sklade 1Ks
14,08 €

Titokzatos óceán


Ha egy kis nyugalomra vágysz, csak nézz le az óceán mélyére, ahol épp egy csapat csikóhal ring a lassú vízben. A több mint 30 tengeri jelenetet ábrázoló képen csigák, kagylók, ráják, vitorláshalak, delfinek és fókák úsznak tova a korallzátonyok jellegzetes növényei között. Engedd szárnyalni a képzeletedet, és merülj el a Kreatív Kikötő sorozat színezőkönyvének elbűvölő illusztrációiban!
U dodávateľa
8,45 €

Színpompás pillangók - Színezőkönyv


Légiesek és színesek - a pillangók az állatvilág primadonnái. A több mint 30 részletgazdag képen virágok ölelésében, keleti, viktoriánus és kelta motívumokkal gazdagítva jelennek meg. Ha jól figyelsz, észreveheted a pillangók között megbúvó hangszereket, tündéreket és egyéb csodás teremtményeket, amelyeket öröm lesz kiszínezni.
U dodávateľa
8,45 €

Az én ciklusom


Gondolkodtál már azon, hogy a menstruáció nem csak annyit jelent: minden hónapban megjön? Változnak az érzelmeid attól függően, hogy a hónapnak épp melyik szakaszában vagy? Tudod, miért van így? Tudtad, hogy a vérzés csak egy a ciklus többi szakasza közül? Volt már, hogy nem jött meg? Elmagyarázta neked bárki is a valós okát? Mostanáig számos társadalmi ok játszott közre abban, hogy elhallgattattak minket, ha nőként szerettük volna megismerni a ciklusunkat és a benne szerepet játszó tényezőket. Könnyű megoldásokat kínáltak: szedjünk hormonális fogamzásgátlót vagy tablettát. Mindig ez a helyes megoldás? Azért folyamodunk hozzá, mert tudjuk, mi a jó nekünk, vagy azért, mert nincsenek ismereteink, és le is mondtunk róla, hogy legyenek? Ezzel a könyvvel segíteni szeretnénk abban, hogy megértsd a havi ciklusodat és a vele kapcsolatos gyakori zavarokat. A pszichológia és a táplálkozás felől közelítve, tudományos és szakmai szemlélettel, gyakorlati tapasztalatok alapján, ítélkezés és tabuk nélkül szeretnénk elmagyarázni, hogyan kezelheted őket. Ha szeretnéd pszichológiai és dietetikai szemszögből, elméleti ismeretek és praktikus eszközök segítségével megérteni és megismerni a ciklusodat, akkor ez a te könyved is.
U dodávateľa
14,08 €

Wednesday


Vigyázat! Sötét világ tárul fel az itt következő rajzokon! Dacolj minden társadalmi szabállyal, élesítsd a... ceruzáid és színezd át magad Wednesday Addams komor és felforgató világán! Minden Addams-rajongó számára igazi csemege ennyi morbid és kísérteties figura egy rakáson, márpedig Amanda Brack illusztrátor hűen adja vissza a sorozatból jól ismert helyszínek, tárgyak és szereplők karakterét. Itt a lehetőség, hogy megmártózz Nevermore legkülöncebb tanulójának sötét képzeletében. Kísérd el a temetőbe, segíts neki élesre csiszolni a guillotine-t, kotyvasszatok valami veszélyes elegyet, nézzetek szembe együtt a múlt árnyaival, végül engedjétek szabadjára a dühötöket - no meg a tarantulákat! Amanda Brack New Yorkban élő grafikus, aki szenvedélyesen szeret történeteket illusztrálni. Igen, a legmorbidabbakat is.
U dodávateľa
8,45 €

Generációk harca a figyelemért


Steigervald Krisztián, a közgazdászként és coachként is egyaránt aktív szerző első könyve, a Generációk harca - Hogyan értsük meg egymást? idehaza elsőként vállalkozott a generációk közötti kommunikációs különbségek bemutatására. A 2020-ban megjelent - és azóta is a sikerlistákon szereplő - kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra? A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban - számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak. Steigervald Krisztián 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi "vidéki" lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával több mint húsz éve foglalkozik, emellett rendszeresen tart szülői, pedagógusi és vezetői workshopokat, tréningeket. Előadásaival járja az országot, és igyekszik a kölcsönös megértés magját elhinteni a hallgatóság körében.
U dodávateľa
14,08 €

Lehetek valaha elég jó?


Dr. Karyl McBride több mint húsz év családterápiás tapasztalattal a háta mögött írta meg a Lehetek valaha elég jó? című könyvét olyan nők számára, akik narcisztikus, önző, érzelmileg bántalmazó és mérgező anyák mellett nőttek fel. A narcisztikus anyák arra tanítják lányaikat, hogy a szeretet nem feltétlen: csak akkor érhető el, ha a gyerek eleget tesz az anya elvárásainak és kénye-kedvének. Ezek a lányok felnőttként nehezen birkóznak meg az érzelmi ürességgel, az alkalmatlanság, a csalódottság és a szomorúság érzésével. Kialakul bennük az elhagyatottságtól való állandó félelem, ami egészségtelen párkapcsolatokhoz, perfekcionizmushoz, kíméleten önkritikához vagy éppen önszabotázshoz és frusztrációhoz vezet. Az érintett nőkkel készített mélyinterjúk százai nyomán a szerző segít felismerni az érzelmi bántalmazás széles körben elterjedt hatásait, és abban nyújt szakavatott segítséget, hogyan lehet túllépni a bénító múlton, és a gyógyulni vágyók milyen módon vehetik át a hatalmat saját életük felett. A szerző lépésről lépésre felépített programja megtanít a következőkre: - Hogyan ismerjük fel az anyai narcizmust és hatását az élet különböző területeire? - Hogyan fedezzük fel a mérgező anyák kimondott és kimondatlan üzeneteit, amelyek túlzott teljesítményre vagy önszabotálásra kényszerítenek? - Hogyan lehet személyre szabott tervet felépíteni a saját életünk irányítására, amely segít megőrizni az önazonosságot, meghúzni az egészséges határokat és végül megtöri a bántalmazás örökségét?
U dodávateľa
15,49 €

Sarek - A gyilkos túra


Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túrázik Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva mond igent a kérésre. Mihez kezdjenek a zord hegyek között egy vadidegennel? Ráadásul az utóbbi időben hármójuk kapcsolata sem volt felhőtlen. Végül az évek során egymástól elszenvedett sérelmek és csalódások terhét cipelve szállnak fel négyen az Abisko felé induló vonatra. Alighogy kigördül a vonat a stockholmi állomásról, Jacob az eredeti útiterv helyett a Sarek nemzeti park magányos és durvább ösvényeit erőlteti rá a csapatra. Anna hamarosan rádöbben, honnan ismerős neki a férfi, és ezzel kezdetét veszi a menekülés. A túra egyszeriben rémálommá válik...
U dodávateľa
15,49 €

Emily Párizsban


"Azt hittem, mindent elértem, amit lehetett. Aztán jött Párizs. Az életem Párizsban kezdődött. Mármint az igazi életem." Igen, ez bizony Emily Cooper naplószerű kézikönyve a Párizsban eltöltött hónapjairól! Aki követte az Emily Párizsban című sorozatot, tudja, hogy Emily eleinte képtelen volt túltenni magát néhány helyi furcsaságon, de idővel elfogadta, hogy itt nem sikk korán munkába indulni, viszont teljesen normális egy pohár bort elkortyolni reggelire. Megtapasztalta a szerelmet, a barátságot és azt, hogy mennyi élmény vár rá ebben a gyönyörű városban, ha hajlandó kilépni a komfortzónájából. Miközben elmeséli a kalandjait - kezdve azzal, milyen volt Chicagóban hagyni a pasiját, egészen addig, hogyan találta meg a helyét egy francia reklámcégnél -, megismerhetjük párizsi életének minden örömét és bánatát. A kötet nemcsak élménybeszámoló, hanem különleges párizsi útikalauz és életvezetési kézikönyv is, egyenesen Emilytől! Bennfentes tippeket kaphatunk a francia öltözködésről, gasztronómiáról, munkahelyi etikettről, kultikus párizsi helyszínekről és arról, hol lehet tökéletes szelfit lőni a fények városában. A gyönyörűen illusztrált könyv minden álmodozónak, divat- és Párizs-imádónak erősen ajánlott, a sorozat rajongóinak pedig egyenesen kötelező!
Na sklade 2Ks
21,12 €

Élj úgy, mint a görög hősnők


Erősek, elszántak, jó szándékúak, szerények, műveltek, befolyásosak... Bár gyakran feledésbe merültek a férfi hősök mellett, olyan sokat tanulhatunk ezektől a görög hősnőktől! A filozófusok beszámolóiból és a mitológiai történetekből kiderül, hogy távolról sem egyszerű szemlélődők, hanem aktívan alakítják sorsukat, átörökítik értékeiket és igazi életleckékben részesítenek minket. Erényeik, akárcsak hibáik inspiráló példaként szolgálhatnak mindennapjainkban. A görög hősnők ereje segítségünkre lehet! Antigonéhez hasonlóan lázadj fel az igazságtalanság ellen; akárcsak Ariadné, nyílj ki az új lehetőségek előtt; Kasszandrához hasonlóan elszántan mutasd be ötleteidet; akárcsak Diotima, hallgass a belső erődre; mint Epicharis, ne korlátozd magad arra a szerepre, amit rád osztanak; akárcsak Iaia, hozd ki magadból a legtöbbet; Szapphó példáját követve mindenbe bátran vágj bele! Alakítsd erővé gyengeségedet, kisebb hibáidat kozmetikázd át nagyszerű tulajdonságokká, és ugord át a korlátokat, amik gyakran megállítanának!
Na sklade 1Ks
10,39 €

Az állatok hangja


Minden egy végzetes téli éjszakán kezdődött, amikor az akkor tízéves Noel Fitzpatrick a februári hidegben újszülött báránykákat próbált megmenteni. Sikertelenül. A tehetetlenség és a kétségbeesés rettenetes éjszakája után soha többé nem akart elveszíteni egyetlen állatot sem. Hatgyermekes ír parasztcsalád gyermekeként egy kicsiny tanyán nőtt fel, egyszerű körülmények között tanult, valamint örömét és bánatát csak a hűséges terelőkutyának, Kalóznak mesélte el. A végzetes gyermekkori éjszaka után tudatosan készült az állatorvosi pályára. Fitzpatrick professzor ma a világ egyik legismertebb ortopéd állatsebésze, aki reménytelennek látszó helyzetben lévő sérült állatoknak adja vissza a teljes élet lehetőségét. Egyedülálló munkásságára a televízió is felfigyelt, A bionikus állatorvos és A szuper állatorvos című sorozatok mindenütt a világon ismertté tették a nevét. Méltán híres álltaklinikáján rendszeresen végez olyan műtéteket, amelyek révén sérült kutyák és macskák kapnak bionikus végtagot. Szakmai, ideg- és csontsebészeti újításai a tudomány határait feszegeti - a gazdik legnagyobb örömére. A könyvből megismerjük hosszú utazása legfontosabb állomásait az elemi iskolától a szakorvosi képzésig és az álom megvalósulásáig, a Fitzpatrick Klinika küzdelmes megalapításáig. Memoárjában bárányokról és bikákról, kutyákról és macskákról, sündisznókról és lovakról mesél együttérzéssel, szeretettel, hozzáértéssel. Az állatok hangja szívmelengető és életigenlő könyv, annak a története, hogy ember és állat között a szeretet kiteljesíti az életet, és jobbá tesz minket.
U dodávateľa
16,90 €