Szent István Társulat strana 7 z 8

"Ez a könyv négy forrásból táplálkozik. A könyv szülőanyja és legközvetlenebb forrása azoknak az embereknek az érdeklődése, akik hallottak arról, hogy könyvet írok az angyalokról és előadásokat tartok róluk. A könyv vázlatát az olvasók, és nem az író kérdései alkotják" (Részlet a Bevezetésből)

A torinói lepel néven ismert relikvia egy közel négy és fél méter hosszú, egy méter széles lenvászon szövetdarab, melyen egy halott férfi lenyomata látható. E kendő a hagyományok szerint Jézus Krisztus halotti leple, így a képmás az ő vonásait őrzi az utókor számára. Az utóbbi közel száz évben a tudósok megkísérelték a modern természettudomány minden hozzáférhető módszerével kutatni a lepel eredetét. Az eredmények túlnyomó többsége igazolja a Jézus személyéhez kötődő hagyomány hitelességét, bár egyes vizsgálatok kételyeket is ébresztettek. Pályi Gyula -a Modenai és Reggio Emiliai Egyetemen az általános és szervetlen kémi professzora- a témával kapcsolatos legújabb eredmények és hipotézisek bemutatásával olyan naprakész szintézist alkotott, mely magyar nyelven eddig még nem volt hozzárférhető.

Száll az ének szájról szájra..." A magyar nép mondakincse a honfoglalás óta száll apáról fiúra. Generációk adják át egymásnak a legendás történeteket, s a dicső vagy éppen szívszorító múlt megidézése tíz évszázad ezernyi viharát eleveníti fel fiak és unokák szívében ma is. A szájról szájra szálló mondák talán akkor váltak igazán széppé, amikor legnagyobb íróink tollat vettek a kezükbe, s az ősi regék rügyező ágát virágzó fává változtatták egy-egy elbeszélésükben. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Krúdy Gyula, Benedek Elek... Hazaszeretettől lángoló soraik a honfoglalástól az 1848-49-es szabadságharcig követik nyomon hazánk történelmének legnagyobb pillanatait. A válogatás ugyan fiataloknak készült, mégis, azon könyvek közé tartozik, melyeket éjszaka, titkon a felnőttek is kézbe vesznek, hogy lopva felidézzék gyermekkorukat, amikor még ők hallgatták csillogó szemmel nagyszüleik ölében Árpád fejedelem, Mátyás király, Szondi György vagy a kuruc hősök mondáit, s álmukban ők emelték magasba Botond vitéz buzogányát, Toldi Miklós kardját vagy a Rákóczi-szabadságharc arannyal hímzett zászlaját.

Sok kiváló magyarnyelvű filozófiatörténet forog közkézen. Ide kell sorolni egyik-másik tankönyvet is. E kötet, melyet most az olvasó a kezébe vesz, nem tud és nem akar ezekkel versenyezni. A mű azt tartja szem előtt, amit a Katolikus Egyház Tanítóhivatal mondott a teológiai fakultásokon zajló filozófiatanításról: "Mindenképpen szükséges az igaz filozófiai gondolkodás a biztos metafizikai elvek fényében, hogy objektív, független állításokhoz jussunk. Ennek céljából mindenféleképp hasznos a filozófiatörténet, mert előhozza azokat a főbb megoldásokat, melyeket a nagy gondolkodók a századok folyamán a világ és az élet kérdéseivel kapcsolatban kifejtettek." A szerző különösen fontosnak tartja, hogy akik filozófiát tanulnak, legalább egyszer találkozzanak latin eredetiben egy Szent Ágoston-, Aquinói Szent Tamás-, Szent Bonaventura-, vagy akár egy Roger Bacon-szöveggel. Meggyőződése, hogy nem lehet a teológiai stúdiumokat a "postmodern" kihívásaival kezdeni, továbbá ezek a kihívások és a mindenkor római katolikus teológia reakciói is csak a nagy latin hagyományból érthetőek, még ha ezt sokan igazságtalanul el is felejtik, vagy szándékosan elhallgatják.

Az Imádság - Az új élet lélegzése című kötet Ferenc pápának a legfontosabb kijelentéseit gyűjti egybe az imádságról, hogy segítse a keresztényeket az Úrral való személyes kapcsolatuk megélésében. Különleges helyet kaptak ebben a gyűjteményben a szerdai általános kihallgatások keretében tartott katekézisek a Miatyánkról. A kötethez Kirill moszkvai pátriárka írt előszót, aki rámutat a katolikusok és ortodoxok közötti mély összhangra az Úrral való találkozás keresztény dimenziójának megélésében. A Szentlélekben való közösség révén ugyanis, még ha saját szobánk rejtekében imádkozunk is, abban az egész Egyház és az egész világ részt vesz. A szöveggyűjteményt Ferenc pápának egy kiadatlan írása zárja, amely az ima szerepét és helyét mutatja be a keresztény életben. Az ima annak az új életnek a lélegzése bennünk, amelyet a Szentlélek adott nekünk a keresztségben, aki Jézusban az Atya valódi gyermekeivé tett bennünket.

A JHVH, a tetragrammaton, Isten szent neve, amit a Biblia szerint tilos kimondani. Vajon ismerhetjük-e ma a szót: Isten nevét? Ezt ugyanis egyetlen egyszer és egyetlen helyen lehetett kimondani, Jom Kippur ünnepén a jeruzsálemi Templomban, mielőtt a főpap belépett volna a Szentek Szentjébe. A Templomot azonban Kr. u. 70-ben a rómaiak lerombolták, így a név kimondása örökre tilalmassá vált. A regény egy 1-2. századi zsidó családról szól, ahol Eliézer, a bölcs Öreg az utolsó, aki gyerekként ott volt még a Templomban, hallotta a nevet, de nem mondhatja el senkinek, így félő, hogy halálával a név is feledésbe merül. A családja ezért próbálja meggyőzni, hogy mondja el nekik a szent Nevet; különösen az unokája, Seth vágyik szenvedélyesen erre a tudásra. A történet Antiochiában játszódik, ahol ekkor már nagyon nagy keresztény közösség él. Seth legjobb barátja közéjük tartozik, ám ő egész más szemszögből látja a történéseket, miközben ő is szeretne a titok birtokosa lenni.