Underground Kiadó strana 7 z 20
vydavateľstvo
Szó-kincseink könnyedén A-Zs
A szó beszédünk legkisebb egysége; egyfajta eszköz, amelynek segítségével megoszthatjuk egymással a gondolatainkat. Jelentésének ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy igazi megértést teremtsünk kapcsolatainkban, tanulmányaink során vagy akkor, amikor olvasni szeretnénk kikapcsolódás céljából, vagy esetleg mi, magunk szeretnénk megalkotni egy irodalmi művet. A szavak eredete, története pedig megvilágítja az értelmet, emellett sok érdekességet rejt magában nyelvünk kialakulásával kapcsolatban. További hasznos információt nyújt a különböző nyelvek között lévő hasonlóságok, egyezések felismerése, az pedig, ha tudjuk, mit fejeznek ki az állandósult szókapcsolatok és mik a rokon értelmű szavak, még teljesebb megértést eredményez.Ez a szótár más, mint a hagyományos értelemben vett szótárak, ezzel együtt egyszerűen, érthetően mutatja be nyelvünk szépségeit és kialakulásának ésszerű, következetes, illetve olykor szórakoztató és egyben lenyűgöző mivoltát.Zágonyi Mónika
Na stiahnutie
27,89 €
Harlequin
Végh Kíra egy nap ráeszmél, hogy „elfuseráltsága” tulajdonképpen egy képesség, és hogy ezen a téren cseppet sincs egyedül. Középiskolai éveit egy fiúiskolában kezdi meg, ahol az első pillanattól fogva veszélyes vagy veszélyesnek tűnő kalandokba keveredik, ellenségekre és barátokra tesz szert, miközben vérpatkányok és fekete mágusok hada üldözi. Tori, egy idegesítően nagyszájú és sznob boszorkánylány barátsága indítja el a lavinát, amely egyszerre taszítja bele és menti ki az ősi titkok megismerésének zűrzavarából, miközben egy olyan szervezet tagjaivá válnak, amely egyszerre lesz támaszuk és családjuk. Mindeközben egy vérleopárd, Derek személyében arcul csapja az első szerelem, míg Nesztor az ifjú varázsló és Solt, az utolsó elementál barátsága miatt megleli magában az igazi erőt, az erőt, amely felszínre hozza nekromanciáját. Halottakat támaszt fel, szellemeknek parancsol, és alakváltó géneket hordoz, de nem boldogul gyenge és aggodalmaskodó anyjával, idegtépő nevelő apjával vagy éppen saját dühkitöréseivel. A világ azonban nem áll meg körülötte! A szervezet, a Harlequin, melynek most már teljeskörű tagja, folyamatosan összecsap a REND katonáival, akik minden eszközzel igyekeznek elpusztítani egy olyan fegyvert, amilyenné ő maga is kezd válni, és világuralomra törnek. Csatázik hát és elbukik, hogy aztán felálljon és újra a földre essen, lázad és fél, de végül társai vezére lesz. Elkezdődik az igazi háború, amely szenvedést és veszteségeket hoz mindenki számára; az utcákon megjelenik a rettegés, az elmékben a bénultság, az érzelmekben a pánik, és az egyetlen szervezet, aki megállíthatja mindezt, a Harlequin. Így aztán Kíra és társai felveszik a harcot, végig masíroznak vért lefetyelő szellemeken és húst marcangoló alakváltókon, hogy megütközhessenek a legnagyobb ellenségükkel, a REND démoni seregével.
Na stiahnutie
6,76 €
Ady darabokban
Ady Endre saját életének színpadán. Szenvedélyek, letargiák, különböző kapcsolódási pontok játéka ez a könyv. Furcsa időutazás az irodalomtörténet, a történelem és a hétköznapok vegyületébe. A kötet jelenetsorai Ady különböző életszakaszait ölelik fel. Az első Lédával való viharos kapcsolatát, a második az „asszony” folytonos keresését, az Örök virágzás Csinszkával való házasságát, melybe a korabeli események minduntalan beleszóltak egészen 1919. január 27.-ig. A kötet negyedik darabja különálló, az előző három keveréke, a költő életének utolsó hónapjai és visszaemlékezések ötvözete.
Na stiahnutie
1,41 €
Meghasonlások
Meghasonlások. Szabad asszociálni, kinek mit jelent. Jelentheti a hasonmást, a hasonlóságot, de az összeférhetetlenséget is önmagunkkal. Vagy arra is utalhat: „képére és hasonlatosságára teremtette”. Bárhogy is, egy verseskötet, szkeptikusoknak átiratos kötet. 40 vers, 40 költői stílusban. Ezek a versek strófákban, vagyis rímképletben és szótagszámban megegyeznek az eredetivel, olykor soraik és stílusuk is egészen hasonló. Egyébiránt személyes hangvételűek, mondhatjuk, hogy ez az én tiszteletbeli „Így írtok ti”-m.
Na stiahnutie
1,41 €
Miért pont most?
Egy fiatal beosztott. Egy sármos főnök. Egy jó adag kémia. És egy egyezség. Jenna szereti a munkáját, és úgy érzi, az élete sínen van. Amiket nem szeret, azok a váratlan meglepetések, még ha azok olyan sármos csomagban érkeznek is, mint az új főnöke: Alexander Green. Alexander családi okok miatt veszi át a cég vezetését. Amire nem számít, az a csábító asszisztense: Jenna Gold. Bár nem tanácsos keverni a magánéletet a munkával, néha ki lehet játszani a szabályokat. Egy hónap titkos viszony. Nem tudhatja senki, és nem lehet folytatása. Ebben mindketten megegyeznek. De néha az egyezségek felbomlanak.
Na stiahnutie
7,04 €
Lovasterápia a nyelvi fejlesztésben
A "Lovasterápia a nyelvi fejlesztésben" című könyv a hat évvel ezelőtt magánkiadásban publikált "Lovasterápia a neuro- és pszicholingvisztikai zavarok rehabilitációjában" című munka második, kissé átdolgozott és bővített kiadása. Hasznos olvasmányanyag lehet mindazok számára, akik lovasterápiát tanulnak (vagy a későbbiekben szeretnének tanulni), vagy akiket gyermekük, netán saját érintettségük kapcsán érdekel ez a fejlesztő módszer. Nyelvezete tudományos-ismeretterjesztő jellegénél fogva előképzettségtől függetlenül bárki számára értelmezhető.
Na stiahnutie
9,86 €
Üzleti és irodai Angol 101
Ahogy egyre több hazai vállalat vagy épp startup igyekszik meghódítani a világpiacot, az üzleti angolt magabiztosan használók szerepe egyre inkább felértékelődik. Egy angol (anya)nyelvű ügyfélkör és/vagy irodai környezet nagy kihívást jelenthet a magyar munkatársak számára. Mind az ügyfelek, mind a kollégák elvárják, hogy a lehető legmagasabb szinten kommunikáljunk és képesek legyünk megérteni és használni azt a rengeteg specifikus kifejezést, amelyek a hatékony és kifejező anyanyelvi-szintű információ-áramlás természetes építőkövei. Ezzel a “digitális zsebkönyvvel” ezen a területen szeretnék hiányt pótolni! 101 anyanyelvi, szituációs mondatba ágyazott mintát szeretnék megosztani Veled, hogy sokkal magabiztosabban és természetesebben használd az angolt üzleti és irodai környezetben! Ezeket anyanyelvi beszélőktől „csentem”, így biztos lehetsz abban, hogy autentikus mintákat tudsz beépíteni a kommunikációdba!
Na stiahnutie
4,22 €
Aranyos remete
Hogyan él egy szelíd, tiszta és gyengéd egyetemista, akit a tanulási mániája miatt a társai csak Remetének hívnak? Mi történik vele az Eisenstadti nyári gyakorlaton? Késve érkezik haza, ezért évet kell halasztania. A falujában szerelmes lesz egy hozzá hasonló fiúba, közben feltűnik az életében egy soproni külföldi, gazdag diák. Melyiket választja? A bimbózó kapcsolatuk alatt egy súlyos betegséget diagnosztizálnak nála. Sikerül-e a műtéti kezelése?
Na stiahnutie
6,02 €
XYL-landian
XYL-landia is located somewhere on the border between reality and the dream world. A special world where imagination can take real shape. That's how it happened now... The homeland of special and incredible creatures. Our story also begins here in XYL-landia, where the cats of XYL-landia live. Pug, Lucifer, Argos, Akyra, and Amadeus live here in a friendly and peaceful community until one day a Technocrat race arrives to take over the planet. The cats discover that the Technocrats are able to pass through dimensional gates and travel through time and space, and thus rule the entire galaxy. A fantasy adventure of XYL-landian cats and humans! Be a part of this exciting story where spells and battles await you. Meet the special cats who help defeat the evil rampant in the galaxy. Not only is the action the book's strength, but love also plays an important role as humans and cats come together and they fight the war against the Technocrats and eventually defeat their enemies. Experience how they protect the earth and live a happy life in the new XYL-landia created on earth. Don't miss this adventure and this fascinating fantasy journey that is different from the norm and will dazzle your imagination!
Na stiahnutie
2,82 €
Félreértések és tévhitek
Mi a célja ennek a könyvnek? Életem legnagyobb részében érettségi után Németországban, nyugaton éltem. A rendszerváltást külföldről figyeltem. Csalódás volt, hogy 1990 után megbékélés helyett évtizedekig az ellenséges hangok törtek felszínre, barátokat, családokat megosztottak. A rendszerváltásról megfér békésen egymás mellett több nézőpont is. Jogos nézőpontok a múltbeli sérelmek, a „bűnös” emberek, vagy a jogi és gazdasági témák. Miklós, régi barátom területe a gazdaság és a jog, ezekről számos újságcikket írt. Egy új nézőpont és kérdés ebben a könyvben: lehet a sérelmek és bűnös emberek mellett a nem szándékos félreértéseket vizsgálni? Remélem, ez egy keskeny ösvény lehet a megbékéléshez.
Na stiahnutie
7,04 €
Egy szál rózsa
"Az egész jelenet, ami ott, az ajtóban játszódott le, csupán rémálomnak tűnt Emily számára. Egy lidérces látomásnak, amiből nemsokára ki fog szakadni, aminek véget kell érnie..."
Csak tizennyolc éven felülieknek!
Időszilánkok
„Egy fájdalmasan őszinte vallomás az akaratról, az ember saját magával vívott küzdelméről. A függőség itt másodlagos szereplő, szólhatott volna bármi másról is. A viszonylagos rövidsége ne zavarjon meg – minden fontos mozzanat benne van. Az is, hogyan válik valakiből pária, és onnantól kezdve csak magára számíthat ellenséges és képmutató környezetben. Hogyan állhatja meg a helyét egyedül. És nem végződik dicsőséges győzelemmel, mint ahogy az talán illik. De vereséggel sem. A harc folytatódik, még ha néha már csak maga a harc is a cél.”
Na stiahnutie
7,01 €
Amire nem emlékszel II.
Francesca soha nem akart visszatérni Skóciába. A körülmények mégis rákényszerítik és amikor sok évvel később újra átlépi a szülői ház küszöbét, a múlt kínzó emlékei azonnal lerohanják. Ebben a lehangoló közegben az egyetlen kapaszkodót Sean naplója jelenti, melyet lapozgatva a fájó történések mellett bőséggel talál szívet melengető pillanatokat is, amelyeket hiba lenne nyomtalanul kitörölni.
Na stiahnutie
4,23 €
Ifjú, merre gyerekkorod szép világa?
Hogy olvasóinknak kezébe került, Csupán e pár sor egy verses kötetben, Hogy íráskor a költő el-elmerült, Attól lett az egész szöveg kötetlen. Hogy szép szavaktól teljesen felderült, Az okát keresem utam követve, Hogy összes idegszálam is megfeszült, Mert szavaim sok érzelem övezte. Hogy szerelmem a fájdalmammal vegyült, nem történhetett mégsem mind hiába, s az sem, hogy életem kezébe adtam; Hogy így lehessen a helyzet felhevült, szétkiáltom hát az egész világba: magam után tintát, papírt hol hagytam.
Na stiahnutie
1,41 €
A Néha Lombok Kisasszonya
Szívmelengető, elegáns, mosolygós Cinderella történetek Csipkerózsika erdei daloskönyvébe öltve. Ez a kötet napfényes fészke szép szavaknak melyek felhőkre táncolt bálokban laknak. Néha Lombok egy kis falu az erdőszélen, ahol egy fára ácsolt kastélyban Barack bál van meghirdetve éppen. Ki mindenki jön el, kisasszonyok szíve mulatságra készülőben. Ez a kötet bál, könnyed, vidám mesék bálja a bája. Ám tanulsága is a van atörténeteknek:Mégpedig az, hogy nincs lehetetlen, ha a szív szeret, noha viharfelhők gyülekeznek az égen, nincs lehetetlen szívünk tükrében. Különlegessége a mese a mesében : A Szirompislogó dala. 18 szirmon font meseköltemény egy kötetben
Na stiahnutie
1,97 €
A medál
Huszonkilenc év korkülönbség. Sok vagy még elfogadható ma egy házasságban. Ennek a problémának a körül járásával kezdődik ez a mű. Bepillanthatunk egy működő házasság mindennapjaiba a kezdetektől. Találkozhatunk több érdekes kérdéssel, mint: hogy létezik-e ma Magyarországon gyerekrablás, milyen egy külföldön tanuló cserediák élete, hogy működik egy hatékony magánnyomozás? Megismerhetjük a diákévek kalandos útvesztőit, gyötrelmeit a tanulástól az első szerelmen át a házasságig. Természetesen a műben végig kísérhetjük a címként megadott (eltűnt) medál sorsát.
Na stiahnutie
7,61 €















