21. Század Kiadó strana 33 z 65
vydavateľstvo
Nyúlketrec
Tíz év telt el a Nyúlcipő óta, John Updike angolul 1971-ben megjelent regényében folytatja Harry „Nyúl” Angstrom történetét. A korábbi sportolóból pocakos, harminchat éves konzervatív lett, miközben az Eisenhower-érában megszokott Amerika élete is nagyon megváltozott: a technikai fejlődés, a képzelet, a drogok és az erőszak örvénylése tartja mozgásban az országot. Nyúl mellől lelépett a család, otthonában egy szökevény „virággyermek” és egy radikális vert tanyát, nyoma sincs a hajdani ambícióknak, minden romokban hever. Angstrom azonban ezek között a körülmények között is kapaszkodik a jóérzés és a felelősségtudat utolsó maradványaiba – leghőbb vágya, hogy tartozhasson valahova és hihessen valamiben. A Nyúlketrec John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat második kötete. Magyarul 1988-ban jelent meg először Göncz Árpád fordításában. A 21. Század Kiadó most Gy. Horváth László új fordításában és a szerző által jóváhagyott, magyarul még soha nem publikált, végleges szövegváltozatban adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát. A kiadó új szerzői életműsorozatában, új borítókkal jelenteti meg a Nyúl-sorozat további köteteit is. Kétségtelen, hogy John Updike az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja, kétségtelen, hogy a Nyúl-sorozat a világirodalom legnagyobb vállalkozásainak egyike. Fél évszázadon át íródott, öt részből álló regényfolyam, melynek főszereplője „Nyúl” Harry Angstrom, a fiatal kosaras sztárból lett amerikai átlagember. A regény hatalmas siker volt és maradt, Updike két epizódért is elnyerte a Pulitzer-díjat – és az örökkévalóságot.
Na stiahnutie
8,42 €
A család barátja
Úgy gondolja, tökéletes az életed. Szerinte nem érdemled meg. AZ ÁLLÁSOD Amy boldogan ajánlja fel régi barátnője lányának, hogy legyen gyakornok a magazinjánál. Josie fiatal, becsvágyó, és minden vágya, hogy megvethesse a lábát Londonban. AZ OTTHONOD Josie hamarosan nélkülözhetetlenné válik a munkában és a házban. Amikor Amy egy provence-i nyaralásra indul a volt évfolyamtársaival, és az utolsó pillanatban kútba esik a gyerekfelügyelet, úgy tűnik, Josie tovább marad, mint Amy szeretné... A FÉRJED A provence-i kánikulában Amy kezd elbizonytalanodni Josie-val és a férjével kapcsolatban. Tökéletes életében újabb és újabb repedések keletkeznek, és Amy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Josie nem a család jó barátja… „Sötét és körmönfont… benne a Tasminától elvárt csillogással.” - Red „Magával ragadó… tökéletes nyári olvasmány.” - Daily Mail „Lebilincselő, zseniális és irgalmatlan.” - Heat
Na stiahnutie
10,39 €
dostupné aj ako:
Mindörökké Balaton
"Amikor megvalósulnak az álmaink, azt legalább olyan nehéz megemészteni, mint amikor nem. A kaland előbb-utóbb feladattá, tervvé silányul, de lássuk, hogy működik ez a mindennapokban!" Az Édesvízi mediterrán regényfolyam immár 5. kötetét tartja kezében az olvasó. A hazatelepült kanadai magyar "bőrébe bújt" szerző családjával egyre otthonosabban érzi magát az aprócska Balaton-felvidéki faluban. S bár Oaks nem győzi hangsúlyozni, hogy gyűlöli az idillt, - fél, hogy elveszti a nehezen megszerzett harmóniát, - meglepődik, amikor azzal szembesül, hogy Balatonszépe lakói nem kérnek a sikerből, amit felesége a történetük megírásával aratott. Híre megy, hogy egy kanadai stúdió filmet forgat a regényből, ráadásul éppen a faluban. A helybéliek és a nyaralók tiltakoznak, mert úgy érzik: a produkció áruba bocsátja az élményt, amelyet ők nap mint nap átélnek. A turistáktól érintetlen földi paradicsomok lakóinak örök dilemmája: mennyire támogassák a fejlődést hozó változásokat és a várható haszon érdekében milyen határok között mondjanak le hagyományaikról? A szerző az emberi kapcsolatokra, az együttélés mulatságos buktatóira és a problémákon átsegítő, közös gasztronómiai tréningekre építi történetét, amelyet ezúttal is a csodás balatoni környezet elmaradhatatlan díszletébe helyez.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Az eastwicki boszorkányok
"Az eastwicki boszorkányok - John Updike fordította: Göncz Árpád 21. Század Kiadó A vége felé közeledik a vietnami háború, amikor Rhode Island államban, egy eldugott tengerparti városkában Alexandra, Jane és Sukie, a három igéző, elvált nő hirtelen azt tapasztalja: boszorkányos képességek birtokába jutottak, amelyek segítenek kiteljesíteni nőiségüket, termékenységüket és különleges karakterüket. Alexandra hobbi gyanánt szobrocskákat készít, záport és zivatart idéz elő; Jane csellón játszik, felemelkedik és lebeg; Sukie pedig, a helyi lap pletykarovatának újságírója, képes tejszínné változtatni a tejet. A boszorkányok vidám kis gyülekezetének élete baljós fordulatot vesz, amikor egy sötét, gazdag férfi, Darryl Van Horne, felújítja a városka egyik – üresen álló – kúriáját. Ezzel botrányos események sorát indítja el Eastwick girbegurba, sötét utcácskáin… és persze az ott élők kollektív tudatalattijában, amely mindig kapható a piszkos fantáziákra. „A szavak zseniális varázslójának egyik legambiciózusabb műve… Igazi fekete komédia.” – The New York Times „Hihetetlenül mulatságos olvasmány . . . friss, vibráló, szórakoztató… John Updike valóságos boszorkánymester, ami a szóhasználatot és a pontos megfigyeléseket illeti.” – The Philadelphia Inquirer „Az egyik legjobb Updike, ami egyben azt is jelenti, hogy a 20. század egyik legjobb amerikai regénye.” – Newsday „Elmés, ironikus, magával ragadó. Igazán nagy formátumú próza.” - Time"
Na stiahnutie
10,39 €
dostupné aj ako:
Restaurant, Hungary
Az elmúlt években és napjainkban valóságos gasztroforradalom zajlik Magyarországon, egyre több a Michelin-csillag a hazai konyhaművészet egén. Úgy tűnik, a vendéglősök nemes harcot vívnak a vendégért és a jó minősítésekért a TripAdvisor-on, fegyverük a minőség. A felszín alatt azonban egy különleges világ rejtőzik, tele fényűzéssel és szemfényvesztéssel, szenvedéllyel és pénzéhséggel, titkokkal és sztorikkal. A csúcsgasztronómiában utazó fine-dining éttermeken, a felkapott belvárosi bisztrókon át az ázsiai falatozókig és privát szakácsokig minden helynek, így minden séfnek, pincérnek, tulajdonosnak megvannak azok a történetei, amelyekről inkább hallgatnának. Hallgatnának, ha nem faggatta volna ki őket Kordos Szabolcs, akinek már számos szakma féltve őrzött titkaihoz sikerült közel férkőznie, hogy elmesélje ezeket a hol fájón, hol szórakoztatóan igaz történeteket azoknak, akik kíváncsiak a papírmasé világ másik oldalára. Az Eszem-iszom, Hungary után a szerző azért tért vissza a vendéglátóipar kulisszái mögé, hogy megváltozott közegében az eddigieknél is meglepőbb esetekre és páratlan emberi sorsokra leljen. Csak süppedjen bele a bőrtámlájú székbe, terítse az ölébe a damasztszalvétát és fogyassza egészséggel a vendéglős történetek legjavát, a Restaurant, Hungary-t!
Na stiahnutie
8,42 €
A végső dolgok országában
"Erőteljes, enigmatikus, élénk képzelőerőre épülő, művészi történet... A pokol egyik legjobb modern leírása." - The Washington Post
Anna Blume testvére eltűnt. Anna tudja, hova ment: egy városba, amely teljes zűrzavarba süllyedt. A testvére nyomába ered - vajon megtalálja?
Auster korai regénye a nyugtalanító, távoli jövőben játszódik, egy olyan városban, amelynek lakói többségükben hajléktalanok. A szemétben turkálnak, élelmet és használati tárgyakat keresnek, ipar nincs. A kormányzat teljesen megfoghatatlan, nem biztosít semmit az embereknek, csak a korrupció letéteményese. Anna mocsokban és törmelékben gázol. Testvérének már több hónapja nyoma veszett; újságíróként érkezett a városba, talán még életben van, de lehet, hogy már nincs.
Auster disztópiája zaklató képet fest arról a helyzetről, amelyben a társadalom teljesen szervezetlenné válik. Hogyan élhet túl az ember egy posztapokaliptikus közegben?
dostupné aj ako:
Maffiózók mackónadrágban
A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig "Arra viszont Markó sem számított, hogy az egykor tengerészgyalogosként is szolgáló nyomozó a földön haldokolva, utolsó erejét összeszedve is képes tökéletesen célozni. Háromszor lőtt, az egyik lövedék Markó fején ment át. A magyar gengszter hatalmas, izmos teste zsákként dőlt el az étterem ajtaja előtt." Dezső András a történeti levéltárban porosodó, egykoron szigorúan titkos rendőrségi és állambiztonsági dossziék, periratok, korabeli újságcikkek százain rágta át magát, öreg zsiványokkal, volt rendőrökkel ült le beszélni. A tények, nem a mítoszok érdekelték. Könyvében a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának és fejlődésének történetét meséli el, eddig soha nem publikált, csak kevesek által ismert epizódokat is feltárva. A sztorit olvasva a hetvenes évek hírhedt kasszafúróitól a Los Angeles-i magyar maffia támogatását élvező budapesti betörőeliten át megismerkedhetünk az alvilág kultikus, sokszor tragikus sorsú figuráival is. Ki volt a hetvenes évek legendás gengsztere, a Los Angelesben agyonlőtt Markó Béla? Mivel kezdte karrierjét Vizó, a diszkópápa? Honnan indult az 1996-ban meggyilkolt dúsgazdag vállalkozó, Prisztás József? Miből szerezte első millióit a luxus Bentleyében agyonlőtt Seres Zoltán? Kik azok a túlélők, akik évtizedeken át meghatározói szereplői voltak ennek a körnek? A szerző nemcsak a szervezett alvilág kalandos krónikáját írta le példátlan részletességgel, hanem megrajzolta azt a folyamatosan változó társadalmi és gazdasági környezetet is, amely az elmúlt negyven évben nemcsak a bűnözők és ügyeskedők, de mindannyiunk életére hatással volt.
Na stiahnutie
10,39 €
dostupné aj ako:
A világ végének vége
"... (az esszéírót) afféle tűzoltónak kezdtem tekinteni, akinek az a dolga, hogy miközben mindenki futva menekül a szégyen lángjai elől, ő egyenesen belevesse magát a tűztengerbe." - nyilatkozik szerepvállalásáról Jonathan Franzen, aki világhírű regények szerzőjeként sem szűnt meg másodállásban esszéíróként keresni a kockázatot. Most, amikor a modern technika támogatásával folytatódnak az ősi gyűlölködések, és bolygónk természetellenes viszontagságok elé néz, Franzen új esszégyűjteményével arra hívja fel a figyelmet, hogy emberhez méltóbb módon is létezhetnénk a világon. Franzen esszéi a tárgyuktól függetlenül szkeptikusak a sztereotip véleményekkel szemben, írásmódját mélyen áthatja az irónia, miközben a szerző szókimondóan felvállalja saját fogyatékosságait. A világ végének vége higgadt, mégis csípős nyelven íródott, Franzen érvei alaposak, gondolkodásmódja leleményes, és segít abban, hogy az ember reménnyel, de józanul tekintsen a jelenre és a jövőre. Jonathan Franzen öt regény sokszorosan díjazott szerzője. Javítások című művével 2001-ben elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. A 21. Század Kiadó az új esszékötet után sorra újra megjelenteti Franzen regényeit, amelyek az ezredforduló legfontosabb könyvei közé tartoznak.
Na stiahnutie
8,42 €
A Farm
"Joey Robinson harmincöt éves. New Yorkban él második feleségével és tizenegy éves mostohafiával. Hazalátogat idősödő édesanyjához Pennsylvaniába, a farmra, ahol felnőtt. A háromnapos látogatás vallomások, viták, egyezkedések, könyörgések és megbocsájtó szavak áradatát indítja el. Nincsenek egyedül: ott kísértenek a múlt emlékei és a jövő fantomjai, vágyaik és ambícióik. John Updike negyedik regénye az emberi döntések sokféleségéről szól: arról, milyen környezetet választunk magunknak és milyen stratégiákkal igyekszünk helytállni a mindennapokban. „Kitűnő könyv. Ha a formáról, a kontúrokról és a színekről van szó, Updike festő… ha metaforákról, Updike költő… ha pedig történetmesélésről, vérbeli prózaíró.” - Harper’s „Mesteri formai elegancia.” - Los Angeles Times „Remekmű.” - The New York Times "
Na stiahnutie
10,39 €
dostupné aj ako:
Nyúlháj
Updike Nyúlcipő című regényének hőse, Harry Angstrom életébe - tíz esztendővel a Nyúlketrec című folytatás eseményei után - beköszönt a kimondott jólét időszaka. A Pennsylvania állambeli Brewerben él és a Springer Motors, egy Toyota márkakereskedés vezető értékesítőjeként dolgozik. 1979-et írunk: lezuhant a Skylab, az első amerikai űrállomás, egyre hosszabb gázvezetékek tekeregnek az ország földjén, az infláció kétszámjegyű, miközben a nemzeti öntudat mélypontra zuhan. Angstrom, a „Nyúl” ettől függetlenül úgy érzi, jó formában van, kész rá, hogy végre élvezze az életet - egészen addig, amíg elcsatangolt fia, Nelson, vissza nem tér a nyugati országrészből és egy régi szerelem visszhangja is ellátogat az autókereskedésbe. Régi és új szereplők népesítik be a középkorú „Nyúl” életterét, miközben ő szokásos cikkcakk útvonalán igyekszik közelíteni a boldogság szivárványához. A Nyúlháj John Updike híres regényfolyama, a Nyúl-tetralógia harmadik kötete. Magyarul 1984ben jelent meg először, Göncz Árpád fordításában, a 21. Század Kiadó most Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
A kivándorló I–II.
Tolvaly Ferenc regénye egy újabb lélekutazás. Hőse ezúttal Katalónia lenyűgöző kulisszái között keresi önazonosságát, az öncsalás nélküli hitet, a megbékélést és a szeretet igaz útját. Sándor Budapesten él és alkot. Hatvanadik születésnapján úgy tűnik, minden adott a gondtalan élethez. Amikor váratlanul külföldre hívják vendégelőadónak, megváltozik a világ. Barcelonában kénytelen szembenézni a kételyekkel és fájdalmakkal, amelyeket gyerekkora óta magában hordoz és amelyekre korábbi zarándoklatai alatt nem talált választ. 2017 őszén a városban heves indulatokat gerjeszt a katalán elszakadási küzdelem, ami felerősíti Sándor belső szabadságharcát: cserélhet-e hazát őszülő fejjel, elhagyhatja-e családját egy szenvedélyes szerelemért, kezdhet-e tiszta lappal új életet - lemondva a hétköznapok rutinjáról. A könyv a katalán vidék kulturális gazdagságának, sokszor meghökkentő szokásainak panorámája. Miközben gyönyörködünk benne, hangaláfestésként beszűrődik a L’Emigrant, a katalán kivándorlók honvággyal teli, szívfacsaró dala.
Na stiahnutie
8,42 €
Hungary by night - Így mulat a magyar elit
A Luxushotel, Hungary nagy sikerű szerzője ezúttal a hazai gazdagok és hatalmasok éjszakai útjait követi a budai magánpartiktól a VIP-termeken át egészen a belvárosi szállodai lakosztályokig.
Hogyan élnek valójában a magyar elit tagjai, hol szórakoznak, és mire költik a pénzüket? Milyen titkos, zártkörű klubok üzemelnek a város szívében? Mi történik a pesti éjszaka bugyraiban, ahol a pénz egyáltalán nem számít?
Kordos Szabolcs könyve egy szinte ismeretlen környezetbe, a hazai társadalom legfelső rétegeinek életébe enged betekintést. Megszólalnak maguk az aranyifjak, valamint a luxusipar napszámosai, hogy egy egészen különleges szemszögből mutassák be a XXI. század Magyarországát.
dostupné aj ako:
A terrorista
A helyszín egy lerobbant gyárváros New Jerseyben. A tizennyolc éves Ahmad anyja ír-amerikai, egyiptomi apja pedig lelépett otthonról, amikor a fiú hároméves volt.
Ahmad életének fontos része az odaadó imádat, amellyel istenéhez, Allahhoz fordul. Tizenegy évesen megtért, és középiskolásként úgy gondolja, a hedonista, anyagias társadalom, amelyet maga körül lát, fenyegeti a hitét. Az imámja hitét is gyengének, ingatagnak érzi, és apránként mindenkitől elfordul: se az anyja, se a pszichológusa, se a barátai nem tudják lebeszélni arról, hogy a "Helyes Utat" kövesse.
Munkát vállal egy bútorboltban, amelyet libanoni bevándorlók üzemeltetnek családi vállalkozásban. Munkaadói hamarosan bevonják egy veszélyes terv megvalósításába, amely a szövetségi ügynökök érdeklődését is felkelti...
Hogy a Koránt idézzük: "Mindenek között a legkiválóbb terveket Isten alkotja meg."
John Updike huszonkettedik, és talán egyik legkitűnőbb regényének cselekménye napjainkban, a "szeptember 11-e utáni világban" játszódik. Eredetileg 2007-ben jelent meg magyarul. Most a 21. Század Kiadó szerzői életműsorozatában adja ki újra.
"Izgalmas, provokatív. Arra emlékeztet, hogy a történelem alól senki se szabadíthatja fel az embert." - The New York Times
dostupné aj ako:
Melmoth
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.
Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja... Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli... a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.
Kitűnően megírt, lebilincselő történet a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.
Na sklade 1Ks
12,87 €
dostupné aj ako:
A legutolsó csók
A legelső csókra mindenki emlékszik - de a legutolsóra?
1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.
2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.
Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.
Na sklade 1Ks
14,48 €
dostupné aj ako:
Az akadály maga az út
Az ego az ellenség szerzőjétől
Kultuszkönyv, amelynek bölcsességét Arnold Schwarzenegger színész-politikustól LL Cool J rapsztáron keresztül James McGee ír teniszezőig sok száz híres ember ültette át az életébe.
Hogyan légy sikeresebb, mint amilyen most vagy?
Bármi a hivatásod, Az akadály maga az út mindenképpen segít.
Ha az életedben túl sok a stressz, ha elkedvetlenedtél, mert egy problémával nem tudsz zöldágra vergődni, olvasd el ezt a könyvet! Megtudod, hogyan változtasd gondjaidat életed legféktelenebb kalandjává. Az itt olvasható történetek különböző korok kiemelkedő elméitől származnak, akik kifogyhatatlan inspirációt kölcsönöznek a ma emberének.
Ryan Holiday bemutatja, hogy a világtörténelem legsikeresebb egyéniségei - John D. Rockefeller vagy éppen Steve Jobs - hogyan alkalmazták a sztoikusok módszereit a nehézségek leküzdésében. Ezek az elgondolások a lehetetlen határát súroló helyzetekben is beváltak. Ha magunkévá tesszük őket, jóval többet segítenek, mint akár a szerencse, a tehetség vagy az intelligencia.
Na sklade 1Ks
14,06 €


























