Angyal
  • Počet strán: 468
  • Väzba: mäkká, brožovaná
  • EAN: 9789630794589
  • Jazyk: maďarský
  • Pôvodný názov: Angel
Angyal
"Kölyökkorunkban, mikor magunkra maradtunk, azt mondtuk, egy család vagyunk, és megfogadtuk, hogy mindent megteszünk egymásért. De nem tettünk meg. Megszegtük az egymásnak tett fogadalmat."
Négy jó barát - harmincas éveik elején járnak, szépek, sikeresek. Tinédzserként barátkoztak össze, és barátságukat semmi sem tudta szétdúlni, sem házasság, sem szerelmek, sem anyagiak. Még az sem, hogy az eredeti csapat hat tagból állt. Egyikük szennyezett kábítószertől élőhalott egy szanatóriumban, másikuk nyomtalanul eltűnt. De ők négyen most is úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának. Rosie, a címbeli angyal, jelmeztervező. Két munka között siet haza, férje családjának kastélyába, ahol apósa és sógornője ügyes-bajos dolgait is rendszerint ő oldja meg. Szerencsére férje ritkán jelenik meg, de akkor mindig felzaklatja jóságos feleségét. Gavin színész, szupersztár, boldogan él anyagias feleségével és egy szem fiával. Ugyan rengeteget forgat, de minden filmje saját ötlete alapján készül, és mindig vele dolgozik Rosie.
Kevin Rosie bátyja, és akárcsak hajdan édesapjuk, nyomozó a New York-i rendőrségnél. Éppen egy nagy ügyön dolgozik: egy maffiacsaládba kellett beépülnie, hogy lebuktathassák a drogkereskedéssel és zsarolással foglalkozó főnököt.
Nell ügynök és sajtós, Gavin mellett más híres ügyfelei is vannak, például Johnny Fortune, a rendkívül népszerű énekes, a kilencvenes évek Julio Iglesiasa. De amikor összeismerteti Johnnyt Rosie-val, a baráti társaság egyensúlya felborul. Végül egy kórházi ágy mellett tisztázódnak a kusza érzelmi viszonyok.

Barbara Taylor Bradford ebben a regényében is körképet rajzol, elkalauzol minket New York mellett Londonba, Párizsba és a Loire menti kastélyok egyikébe. Aki szereti az írónő regényeit, ezt a könyvet sem tudja majd letenni.

menej
Pridať do Zoznamu želaní
Vypredané
13,08 €
12,43

Tovar môže byť dostupný v predajniach, kliknite prosím nižšie pre zobrazenie jeho dostupnosti

Rezervácia v kníhkupectve
  • Počet strán: 468
  • Väzba: mäkká, brožovaná
  • EAN: 9789630794589
  • Jazyk: maďarský
  • Pôvodný názov: Angel

book

77 778 kníh na sklade ihneď k odoslaniu

wallet

Poštovné zadarmo pre nákupy od 39€

store

Rezervácie v 60 kníhkupectvách

Pridať do Zoznamu želaní
Sledovať produkt

Odporúčania