Mór Jókai strana 15 z 23

?Most egy országgal odább. Lépjünk elobbre egy országgal és hátrább négy esztendovel. Erdélyben vagyunk. 1662 az év. Egy egyszeru nemesi lak áll elottünk Ebesfalva aljában, szinte legutolsó ház a helységben. Az épület inkább hasznosság, mint regényesség nézetei szerint van építve, minden célra külön épület, alakra, minoségre, elhelyezésre. Kétoldalt ólak, aklok, kocsiszínek, kobol, vályogból vagy keményfa deszkából, ketrecek, szárnyas állatok számára, nyitott csurök, zsúppal fedve, s ,nagy teteju birkarekeszek, hátul gyümölcskert, melybol egy méhes félszeg teteje látszik ki, s a széles udvar közepén a fehérre meszelt lakóépület, félszárnyra építve, elotte árnyékos diófák, melyek alatt malomkobol hevenyészett gömbölyu asztal áll. A lakóudvar kokerítéssel van elválasztva a széruskerttol, melyben hegyesre rakott boglyák, megkezdett szénakazalok, s roppant nagyságú asztagok láthatók, miknek búbjáról kellemetlenül kiáltoz egy fölröppent páva. Este van, a béresek hazatakarodtak, az ökröket kifogták a széles társzekerek mellol, melyek érett tengerivel rakottan tértek haza, a juhnyáj kolompolva jön meg a legelorol, a sertések végig röfögve az úton, vágtatnak be a nyitott kapun egyenesen futva vályúikhoz, a kakasok civakodnak a nagy diófákon, hova már naplementekor elültek, a távolban hallik az estharangszó, még távolabb a kútra járó falusi lyányok éneke, a béresek marháik után látnak, ki egy nagy nyaláb friss kaszált muhart hoz, ki meg nagy sajtárban hozza a már kifejt, habzó, illatozó sárgafehér bivalytejet. A konyhából kivilágít a lobogó tuz, melyre pirospozsgás lyány tart egy nagy serpenyot, a jó, rántásillat messzire elérzik??

„A kalózok démoni vakmerőséggel csaptak a brigantine mellé, melynek védői még mindig néma mozdulatlanságban vártak rájuk. Azon pillanatban, mikor a horogkarmok a párkányba vágódtak, Rolls egy intésére megdördült egyszerre a tengerészek sortüzelése, mire a füst eloszlott, a két hajó már szorosan egymáshoz volt kapcsolva, a lövés néhányat leölt a kalózok közül, a többiek, félrerúgva társaik holttestét, iparkodtak a brigantine bordáin felmászni, nem törődve a rájuk irányzott lövésekkel. Pillanat múlva férfi férfi ellen küzdött, szemtől szemben, karddal és késekkel. Dühvel támadt az egyik, hidegvérrel védte magát a másik, egyik sem félve a fegyvertől, s nem törődve sebeivel.”(A Kalózkirály – részlet) A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése a tisztaságban állott. A tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő. A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott. Az az eltitkolt szenvedély mindig halványabbra festette azt, de az öröm, mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott rajta, s mentül fehérebb volt az arc, annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte őt előre haladni. Aki egyszer meglátta, nem tudott tőle megválni. Az emberek meg voltak bűvölve tekintetétől, senki sem tudott számot adni róla, miért szereti őt oly nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett végighaladnia.(A Varchoniták – részlet)

A regény Jókai munkásságának ahhoz a Fekete gyémántokkal megkezdett irányzatához kapcsolódik, melyben a modern „nagyvilági" életet kívánta ábrázolni. A mű szerkezetileg két lazán összefüggő részre tagolódik. Az első, A „tegnap" 1848-49-ben játszódik. Főhőse Illavai Ferenc, igazi Jókai alak: csúnya, de rettenthetetlenül bátor, művelt, szerény, okos és jóságos. Gyámfiát és egyben unokaöccsét, Opatovszky Kornélt többször kimenti különféle halálos veszedelmekből, noha méltatlan rá, hogy örököséül megtartsa. Nagy szolgálatot tesz a gróf Tarnaváry családnak, életüket és vagyonukat is megmenti.... A második rész, A „ma": az 1860-as évek eleje, a Schmerling-korszak. Mind az Opatovszky-, mind a Tarnaváry-birtok tönkrement az oktalan spekulációban és az egymással vívott harcban... A regény bővelkedik az izgalmas fordulatokban, ezért szerkezeti és jellemzési gyengéi ellenére kitűnő olvasmány.

       "Was it you who yawned so, Clementina?"        Nobody answered.        The questioner was an old gentleman in his eightieth year or so, dressed in a splendid flowered silk Kaftan, with a woollen night-cap on his head, warm cotton stockings on his feet, and diamond, turquoise, and ruby rings on his fingers. He was reclining on an atlas ottoman, his face was as wooden as a mummy's, a mere patch-work of wrinkles, he had a dry, thin, pointed nose, shaggy, autumnal-yellow eyebrows, and his large prominent black eyes protected by irritably sensitive eyelids, lent little charm to his peculiar cast of countenance.        "Well! Will nobody answer? Who yawned so loudly behind my back just now?" he asked again, with an angry snort. "Will nobody answer?"        Nobody answered, and yet there was a sufficient number of people in the room to have found an answer between them. In front of the hearth was sitting a young woman about thirty or thirty-five, with just such a strongly-pronounced pointed nose, with just such high raised eyebrows as the old gentleman's, only her face was still red (though the favour of Nature had not much to do with that perhaps) and her eyebrows were still black; but her thin lips were just as hermetically sealed as the old man's, when she was not speaking. This young woman was playing at Patience.

?Mindjárt eleve figyelmeztette a mylord a fiatal szeladont, hogy itt Moszkvában az elokelo világ két pártra van oszolva. Az egyik a most kormányon levo Bestuseff pereputtya, a másik az ot megbuktatni akaró Voronzoffé. A cárno nagy udvari estélyein mind a két pártbeli nemességet együtt fogja találni Frigyes: de ugyan orizkedjék a Voronzoff-párti úrfiakkal összebarátkozni vagy a hölgyeikkel táncolni, ha a szerencséjét kockáztatni nem akarja. A kerülendo fonemesek neveivel is megismertedé, mégpedig nagyon autentikus forrás után. Valahányszor egy külhatalom nagykövete táncestélyt adott a palotájában, elobb a meghívandó vendégek névsorát elkérte tole az orosz kancellár. Mikor aztán visszaküldte a lajstromot, azon a Bestuseff-párthoz tartozó nevek vörös plajbásszal voltak megjelölve, a Voronzoffiak pedig kékkel. Ezeket nem kell meghívni. Trenk Frigyes egy olvasásra megtanulta, hogy az orosz udvarnál ki elott kell bókot csinálni, kinek kell hátat fordítani, melyik grófné sleppjét kell ügyetlenül letaposni, melyiknek a legyezojét ügyesen felvenni, ha elejti? ? S ez igen hasznos tudomány! Rövid idon elkövetkezett ismét a cárno trónralépésének évfordulója. Tavaly ilyenkor is megünnepelte azt Trenk Frigyes, pisztolydurrogtatással: a tenyere bánta meg. Ezúttal okosabb módját találta a hódolatnyilvánításnak. ? Lord Hyndford ösztönzésére egy szép névnapi ódát írt francia nyelven a cárnohöz, s ezt a nagykövet Bestuseff révén a cárno kezéhez juttatá. Erzsébet cárnonek nagyon megtetszett a szép onomasztikon: bemutattatta magának a költemény szerzojét. Az még jobban megtetszett neki. A cárno meg tudta becsülni egy hat láb magas kapitány értékét.?

Jókainak egyik legnépszerűbb s egyben legvitatottabb regénye. Azok a remények, melyek a polgárosodásért küzdő magyarság legjobbjait fölvillanyozták, a regény megírásának idején szétfoszlani látszottak. A reménytelenségnek ebben az időszakában Jókai bizakodása időszerűtlennek tűnik. Jókai vigasztaló és bizakodásra serkentő tézisregényt írt, a magyar jellem és a magyar föld asszimiláló erejét akarja példázni, azt a tételt sugalmazza, hogy nemzeti erényeink az ellenséget is megszelídítik, sőt pártunkra állítják. Félreértették Jókainak az 1890-es években írott visszatekintő szavát, amikor Ankerschmidt alakja mögött a Magyarországon birtokot vásárló Haynau modelljét vélték felfedezni, az viszont igaz, hogy Garanvölgyi unokaöccsét, Aladárt a szabadságharc híres hőséről, Bereczky Jánosról mintázta.

A mountain-chain, pierced through from base to summit—a gorge four miles in length, walled in by lofty precipices; between their dizzy heights the giant stream of the Old World, the Danube.        Did the pressure of this mass of water force a passage for itself, or was the rock riven by subterranean fire? Did Neptune or Vulcan, or both together, execute this supernatural work, which the iron-clad hand of man scarce can emulate in these days of competition with divine achievements?        Of the rule of the one deity traces are visible on the heights of Fruska Gora in the fossil sea-shells strewn around, and in Veterani's cave with its petrified relics of saurian monsters of the deep; of the other god, the basalt of Piatra Detonata bears witness. While the man of the iron hand is revealed by long galleries hewn in the rock, a vaulted road, the ruined piers of an immense bridge, the tablets sculptured in bas-relief on the face of the cliff, and by a channel two hundred feet wide, hollowed in the bed of the river, through which the largest ships may pass.        The Iron Gate has a history of two thousand years. Four nations—Romans, Turks, Roumanians and Hungarians, have each in turn given it a different name.

,A fejezet címéről mindenki kitalálja, hogy egy nagy alkotmányos hadjáratot fogunk végignézni. Bakonyberek megyében a fehér toll és vörös toll pártja készül. Ne fuss el tőle, kedves olvasó! Egy csepp politika sem lesz benne. Tudom, hogy megelégelted, s nem szaporítom szenvedéseidet még szépirodalmi úton is. Nem politikai pártok harcoltak itten. Nincs szó a kor nagy eszméiről, vallásszabadságról, népfelszabadításról, közteherviselésről s azoknak tolmácsairól; itt csak a következő nagy világeseményen fordul meg a jövendő sorsa: miszerint, hogy a három év előtti tisztújításon a vörös tollas párt csak oly feltétel alatt egyezett bele Herendy Gábor első alispánná választatásába, hogy ha az ugyanakkor második alispánná megválasztott Darkaváry Lőrinc a jövő választáskor első alispánná emeltetik; Herendy Gábor helyet ad, s maga elmegy septemvirnek, ha viszik." (A szegénység útja - részlet)  ,,Mindenki meg volt felőle győződve, hogy Ottónak csak egy kis háborúra van szüksége, hogy fényes pályakört csináljon. Most huszárkapitány. Az első fényes lovassági fegyverténye után őrnagyi rangra emelkedik. Akkor jön egy erőszakolt kémszemlészet: a visszatérőt várja az alezredesi cím. Azután egy ügyesen kombinált s vakmerően kivitt megrohanás. Ez érdemeket ád neki a dandárparancsnokságra. Végre egy döntő ütközet, ahol az oroszlánrész az ő dandárjának s éppoly bátor, mint körültekintő vezényletének jut. Mindig feljebb! Ki tudja, hol végzi még? A Terézia-rendbe okvetlen belekeveredik. A sors betöltötte ezt a kívánságot is. Napirendre került az olasz-francia-osztrák háború. " (Egy ember, aki mindent tud - részlet)

?De hát hol van az egetvívó asszony? Mit csinál Katalin? Eltunt-e az örökre? Egy óriási nagy, borbe kötött fóliáns könyv felel meg erre. Ez az asszony, ez az anya, azon ido alatt, amíg gyermekét nagyra nevelte, azt a hihetetlen feladatot vitte tökéletességre, hogy a fia törvényességét bizonyító adatokat összegyujtse, városról városra járt, tanúkat vallatott, ahol egy morzsát megtalált, azt is fölvette! minden szó, minden tény, mely világot vethetett rá, meg lett örökítve. Asszonyok, leányok, cselédek, kufárnék, királyi konziliáriusok, papok, szuperintendensek, bírák, porkolábok, javasasszonyok, festok, patikások, doktorok, az emberi társaságok minden képviseloi sorra kényszeríttettek a vasakaratú asszony által, hogy tanúbizonyságaikat letegyék. Ez volt egész életének gondja, erre költötte minden jövedelmét. A nagy fóliáns egyre telt, lap lap után szaporodott, s majd mikor az utolsó lap is tele lesz írva, akkor oda fogja tenni a legfobb törvényszék elé, itt van! Ítéljetek! Mondjátok ki a fiam becsületét! S ugyan mire gondolt ez az asszony, mikor a legfobb törvényszék elé készült az ügyével? Hol az a törvényszék??

Timár Mihály teljesíti egy gazdag basa utolsó kívánságát: megmenti a lányát és a vagyonát.Timár arany ember?Timár Mihály úgy lesz dúsgazdag kereskedő, hogy magához veszi a basa kincseit.Timár csaló?Timár Mihály feleségül veszi a basa lányát, így visszakerül a vagyon jogos tulajdonosához.Timár arany ember?Timár Mihály szerelembe esik egy másik nővel, ám erről nem szól a feleségének.Timár csaló?Timár Mihály végül a feleségét és a szerelmét is boldoggá teszi.Timár arany ember?Timár Mihály megszökik otthonról, és elbújik egy szigeten.Timár csaló?Jókai legkedvesebb regényének modern, könnyen olvasható változatából kiderül, hogy Timár valójában arany ember vagy csaló.

Az első, 1888-as, majd e mostani megjelenés alapjául szolgáló 1893-as kiadás óta íme ismét olvasható Jókai szellemdús, sajátos humorú anekdota-gyűjteménye, a Jocus és Momus. Remek körképet és korképet kapunk a 19. század második felének politikai, társadalmi eseményeiről, pletykáiról, furcsaságairól, huncutságairól. Különösen kedvesek a Deák Ferenc-anekdoták, a félreértésekből fakadó mulatságos helyzetekről, a népi kópéságokról mesélő írások. Jókai páratlan szókincse, beleértve a monarchia mindennapos idegenszó-használatát is, különös élményt nyújt olvasóinak. Már címadása is jókaias: a latin iocus tréfát jelent, a Momus a Mómosz latinosított változata, aki a görög mitológiában a gúnyolódás, a kritika istene, az írók, költők patrónusa.

A krimi felhőtlen kikapcsolódást ígér, különösen ha a szórakoztatásról a magyar és a világirodalom nagyjai gondoskodnak: E.A.Poe, Edgar Wallace, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Csáth Géza. Történeteik a gazdag írói fantázia szülöttei még akkor is, ha megtörtént bűnesetekről szóló tudósítások szolgáltak a novellák forrásául. Az irodalmi detektívregény nyújtja egyedüliként az olvasónak azt a könnyű, de pótolhatatlanul izgalmas logikai örömöt, amely a krimi hatásának titka és a rejtvényfejtés lelki magatartásának közeli rokona.

Vala pedig Hornyicsek Vendel gazda Isten jó voltából öt mázsa és tilenkilencz font ő testi állapotjában, s nem vala az a töltött bárány és fél akó ser, melytől ő megijedt volna. Feje egész orbis pictus vala, méltó vetélytársa bármely úritöknek, s orrának nagysága előtt szégyenlhette magát az Ararát hegye.

1848 március 13-án az egész város felbolydult Bécsben. Richárd is ott van a bécsi utcákon. Egymásnak ellentmondó parancsokat kap, ezért nem használja, csak a kardja lapját, nem gyilkol, csak szétkergeti a csőcseléket. Jenő, aki soha életében nem fogott kardot, egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz. A forradalom minden történelmi korban izgalmas. A magyar történelemben a negyvennyolcas szabadságharc mérföldkő, kivételes nemzedéket hozott magával. Sajátos közép-kelet-európai helyzet, hogy a politika szabta feladatok terhe a szépírókra hárul, így a nagy nemzedék művészi tevékenysége összefonódik a közéleti szerepvállalással. A nemzetet bátorítani kell, hosszabb ideig vigasztalni, de leginkább elbódítani nagy eszmékkel, a dicső múlttal. Jókai, az elnyomatás korában a nemzet bánatát hosszasan vigasztalandó, fölhasználja a romantika minden eszközét. A Kőszívű ember fiai témája a nemzeti függetlenségért vívott harc körül bonyolódik, mely függetlenséghez a szerzőnek az a nem egészen illúziómentes elképzelése fűződik, hogy a hazai kultúra fellendülését hozza. Nem hozta. Ugyanakkor önálló hadseregről és független gazdasági életről álmodik, melyekről Világos mutatta meg világosan, hogy nem kivitelezhető. A szövevényes cselekményű regény ezeket a kérdéseket feszegeti a Baradlayak levegőjével körülvéve. A Baradlay-fiúk eszményi hősök, mindhárman a maguk módján vívnak a reakció ellen, apjuk kőszívű végrendeletének árnyékában. A reformkor, a forradalom és a megtorlás korának hangulatát pontos, finom rajzzal adja át Jókai. Richárd alakját egyenesen Kölcseyről mintázta. Hősöket, árulókat, komformistákat és csalókat látunk, miközben a háttérben viharzik a történelem. A férje szellemével szembeszálló, aggódó édesanya, a csodaszép és tisztalelkű hajadon, az anyjával közösen mesterkedő, eladósorban levő leány portréja a női sorsok skáláját színesítik. És a szerző által a nemzet ellenségeként számon tartott germanizálódás veszélye ezúttal sajátos fordulatot hoz: Baradlay Ödön hivatalosan jegyzett, azaz nem magyar keresztnevének Eugenre tévesztése, magyar megfelelője, Baradlay Jenő számára teszi lehetővé, hogy nemes áldozatot vállaljon. A három testvér erkölcsi győzelme példaértékű. Láttunk már hasonló jelentőségű győzelmet a magyar irodalomban, Zrínyinél.

„Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb – írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. – A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte.” „Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra… Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremetette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)… úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását.” Szerb Antal

       On September 28th, 1730, a rebellion burst forth in Stambul against Sultan Achmed III., whose cowardly hesitation to take the field against the advancing hosts of the victorious Persians had revolted both the army and the people. The rebellion began in the camp of the Janissaries, and the ringleader was one Halil Patrona, a poor Albanian sailor-man, who after plying for a time the trade of a petty huckster had been compelled, by crime or accident, to seek a refuge among the mercenary soldiery of the Empire. The rebellion was unexpectedly, amazingly successful. The Sultan, after vainly sacrificing his chief councillors to the fury of the mob, was himself dethroned by Halil, and Mahmud I. appointed Sultan in his stead. For the next six weeks the ex-costermonger held the destiny of the Ottoman Empire in his hands till, on November 25th, he and his chief associates were treacherously assassinated in full Divan by the secret command, and actually in the presence of, the very monarch whom he had drawn from obscurity to set upon the throne.