Mór Jókai strana 13 z 23

       The hero of our romantic narrative, or better, narratives, was a constable. Not one of that useful class appointed, in our day, to direct the vehicles which pass over the two approaches to the suspension-bridge in Budapest; rather, he was the chief of a body whose task it is to provoke disturbance, who win all the more praise and glory the greater the havoc and destruction they create. In a word: he was a gunner.        The chronicle of his exploits gives only his Christian name, which was "Hugo."        In the year 1688, when the French beleaguered Coblentz, Hugo had charge of the battery in the outermost tower of Ehrenbreitstein fortress—the "Montalembert Tower."        Coblentz and Ehrenbreitstein are opposite one another on the banks of the Rhine, as are Pesth and Ofen; and the Blocksberg looks down on us, as does the citadel of Ehrenbreitstein on Coblentz.        The city, which is strongly fortified on all sides, had become accustomed to being beleaguered—now by the French, now by the Prussians; today by the Austrians, tomorrow by the Swedes.        On the occasion of which I write, Coblentz was under a terrible fire from the French guns, which created great havoc in that portion of the city known as the "Old Town."

?Másnap este már Münchenben voltunk. Az ismeroseim kedvéért megjegyzem, hogy nem a geográfiai ismeretekben való tökéletlenség ejtette velem útba az Izár melletti Athenaet Olaszország felé. Ámbár ez nálam megbocsátható volna: ha mellém állítom a nápolyi fovasút-állomás pénztárosát, aki visszatérett minden módon arra kapacitált, hogy ha Budapestre akarok utazni, váltsak jegyet München felé, ez a legegyenesebb útja annak. Hanem azért kellett odamennünk, hogy búcsút vegyünk egy idore leányomnak második otthonától: a komoly, nyugodalmas bajor fovárostól, melynek Magyarország, muvészeti felvirágzásáért, oly sokat köszönhet, a zseniális muvész, magyar hazánkfia, Liezenmayer tanártól, ki irányunkban oly igaz baráti szívességet tanúsított, és a derék magyar családtól, a jó Ungeréktol, kiknél leányom, mintha saját családi körében volna, olyan gondos ápolást és jóízu magyar étekfogást talált. Azután összecsomagolni mindent: tanulmányt, atelierfölszerelést, mannequint, s útnak indítani Budapest felé. Egész Münchenben létem alatt ködös, esos ido volt, ami alig engedett pár órát a képtárak, végignézéséhez, a többi részét a napnak »Buchholzék Itáliában« olvasásával töltöttem. Egészséges, jó humorú olvasmány, különösen appetitoriumnak az olaszországi úthoz. Közbe egy kis Bädekkertanulmány. Azután meg egy zsebbeli könyvecskében való búvárkodás, mely olasz kifejezéseket tartalmaz: mivelhogy annyit tudok olaszul, hogy a hírlapi újdonságokat megértsem, hanem az megeshetik azért rajtam, hogy forró vizet hozatok, mikor hideget akarok kapni az olasztól. Ezek ugyan elég prózai napi foglalatosságok, reggeli gyertyagyújtástól, amíg éjjel a gyertya csonkig leég.?

?Minden oldalról megindultak a francia csapatok a majorépületet  visszafoglalni. Támadásra hívó trombiták recsegése hangzott a magaslatok  fedett utain. A dobok riadót vertek. Maga a császárgárda jelent meg  a csatatéren.   ? Hadd jöjjenek! ? szólt a parancsnok. ? Tízszeres erovel is megküzdünk  itten. Visszaverjük oket, míg saját csapataink utánunk  érkeznek!  Tüzet, fiúk!   Most aztán Manassé csendesen ingatva a fejét tagadólag intett, s arra minden katona lábhoz eresztette a fegyvert.  ? Mi ez? ? szólt elbámulva a parancsnok.  Manassé fölemelte az öklét az ég felé, fölnyújtott hüvelykujjal, s azt  mondta:  ? Egy az Isten! S arra társai mind azt tették, és azt mondták: ? Egy az Isten! ? De hát mit jelent ez? ? Az Isten, aki megtiltotta az emberölést. ? De ti katonák vagytok, csatatéren álltok! ? Megálljuk helyünket, megyünk, ahová küldenek, meg tudunk halni,  de embert ölni nem. ? De hisz akkor az ellenség öl meg benneteket. ? Azt o teheti. A parancsnok fenyegetozött, sírt, könyörgött, mind hasztalan. Mindenre  azt felelték neki, hogy »Egy az Isten!« Parancsolni lehet, hogy  lojenek, de csak loporveszteség lesz, ok a levegobe fognak loni. »Egy az  Isten!« És senki sem tett egy lövést is a közeledo ellenségre??

A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével), hogy Jókainak ezt az 1872–74-ben írt regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. S nem véletlenül, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket a cárizmust megbuktató, ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. De itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb-magyar háború is…Magyarország egykor és talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.

Míg a nagy márványteremben a tuzvéru fiatalság járta a cigányzene mellett az andalgót és a friss magyart (hibásan csárdást), azalatt a királyné a fohercegnékkel és udvarhölgyeivel félrevonult a ?fehér terem?-nek hívott palotaosztályba teázni. A táncteremben kizárólag a hölgyvendégeket fogadta. Néhány férfi vendég figyelmeztetve lett, hogy keresse föl a fehér termet, ofelsége teázás után ott fogadja el oket, azok között volt Tisza Kálmán, Tisza Lajos, gróf Nádasdy Ferenc, Bánffy, a táncrendezo és Jókai Mór. A királyno a jelenlevok mindegyikével hosszasabban beszélgetett ? kizárólag magyarul ?, Jókai Mórt azzal szólította meg, hogy ?nagyon régen nem láttam önt?, mire önkénytelen volt az író válasza: ?nekem pedig úgy tetszik, fölségedet látva, mintha az évek visszafelé folynának, fölséged arcán népeinek imája látszik, akik örök fi atalságot könyörögnek az égtol.? (A királyné valóban elragadó, bájos jelenség volt mai nap, délceg, de ideges termetével, azzal a leányos mosollyal arcán, azzal a hasonlat nélküli ragyogással szemeiben.)

A ?16. században játszódó vadromantikus történet megírásához Jókai több írásbeli dokumentumot, szájhagyományt is felhasznált. Ezek egy raguzai szerzetes és két szerelmének történetéről szólnak. A cselekmény a dalmát tengerparton, Raguzában és környékén játszódik. Boboli János – Raguza első polgárának fia – megszökteti esküvőjéről egy gazdag fejedelem lányát. Ezért a lányt kolostorba zárják, ő pedig szerzetes lesz. A környező hegyekben élő warángok fejedelmének fiával és cinkosaival fölégetteti a lány vőlegényének várát, megöleti a férfiakat. A nőket, gyermekeket és a rabszolgákat a várból kivezető tekervényes alagúton keresztül kimenekíti. Ezekből új nemzetséget hoz létre, az uskókokat, s várost alapít Raguza szomszédságában Új-Jeruzsálem néven. Közben cselvetéssel kiszabadítja a kolostorból szerelmesét, s meghódítja a fejedelemasszony szívét is. Az új városba befogad minden elbukott kereskedőt, üldözött embert. Ellenpápát választanak, aki engedélyezi a papok házasságát, s a többnejűséget. Ő maga is együtt él szerelmével és a kolostor egykori fejedelemasszonyával. Később a raguzaiak – Boboli apjának vezetésével – elfogják, népét legyilkolják, Új-Jeruzsálemet rombadöntik, őt pedig feleségeivel együtt kivégzik.A romantikus cselekmény bővelkedik vad csaták, intrikák, csodálatos események leírásában. A történetet gyakran megszakító „Disputában” az események hitelességében kételkedő kritikusnak válaszol az író.

Történelmi ?alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok – a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége – a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére.A történelmi valóság számos romantikus eleme méltán ragadta meg Jókai képzeletét. A keleti birodalom színesen kavargó élete és a véres történelmi események Jókai romantikus meseszövésében és képzeletcsapongásában teljesednek regénnyé. De a mesés, fordulatos történet magja itt is, mint más regényeiben is, a hiteles történelmi esemény, a török világ, a török élet meglepően pontos ismerete.

A ?lélekidomár a reformkorral, a szabadságharccal foglalkozó nagy művek után, 1889-ben íródott. Címszereplője messze van már – korban is, tettben is – a szabadságharc hőseitől. Jellemében ugyanolyan feddhetetlen, mint Jókai bármely főalakja, s egy csodálatos, s ezért „bűvös” hatalma van felettük. A gonosztevőket vallomásra bírja, zabolázhatatlannak hitt női személyeket megszelídít. A könyv az önkényuralom alatt hatalmassá duzzadt betyártársadalom felszámolásáról, nemzetközi szélhámosok detektívregénybe illő izgalmakkal leírt leleplezéséről szól, hosszú kutatásról egy titokzatos kincs után, amely annyi ember boldogtalanságát okozza. Továbbá két, szenvedéllyel és szenvedéssel teli házasságot mond el: Lándory Bertalan, a lélekidomár tragikus szerelmét Godivával, akit árvaságából kiemel, életre formál, felébreszti érzéseit, újból gazdaggá tesz és végül nejéül kap, később az özvegyült hős fáradozásait egy francia család szövevényes ellentétei közt az igazság érdekében; majd megbékélését egy új, nem kevésbé hű és szerető feleség oldalán. – A Gángó Gábor értő utószavával kiegészülő regényt a nagy eszméktől való elfordulása, „magán-tematikája” ellenére Jókai eleven stílusa, mesélőkedve teszi mindenki számára élvezetessé.

?Mire Riumin visszatért a csapatja által megszállt házhoz, már ott várta az eloreküldött osszet kalauz. Alacsony, szikár alak volt, világos színu, kaukázusi jellegu arccal, nemzeti viseletben, amit kiegészített az oldalára kötött saska, az övébe dugott kindzsál és pisztolyok, a mellére csatolt érc tölténytartó, az övérol lecsüggo kulacs és loportülök, a nyakából lelógó ércsíp, a hátára vetett duda, a vállára akasztott hosszú puska s a csizmaszárába dugott pipa. Míg ha háttal fordult, ott is lehetett az övébe dugva látni a vándor utensiliák folytatását, a kurta nyelu baltát és a sallangos dohányzacskót. Ez is elmondhatta a bölccsel, hogy ?omnia mea mecum porto?. Amint Riumin egyedül maradt vele a hán toronyszobájában, melynek ablaka a hegyek felé nyílt, az osszet a fajánál szokásos üdvözlet után, ami abból áll, hogy a köszönto a tenyerét végighúzza az arcán, egy levelet adott át Riuminnak Veljaminoff tól, amiben csak ennyi volt írva: »Bízd magadat erre az emberre, o a mi hívünk.« ? Te leszel a vezetom? ? kérdezte tole cserkeszül. ? Én. ? Tudod, hová megyünk? ? Egy országba, amit nem tudunk, hol van.?

Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Mikor ifjak voltunk, úgy szégyenlettük fiatalságunkat, úgy óhajtottuk, hogy bár csak már vének volnánk, bár megérnők a bölcseség éveit, ne hínának bennünket gyermekeknek többé; és ime eljött az öregség, őszülő hajával, keserű tapasztalásaival, időjós bajokkal minden tagjaiban; itt is fáj, ott is fáj, semmi izecskénk sem szolgál bennünket úgy, mint azelőtt; megárt a harag, megárt a mulatság, vesződünk a hypochondriával, ezzel a kellemetlen prókátorral, kit a halál küldött a nyakunkra, hogy egy gonosz tartozást szüntelen sürgessen rajtunk. Ilyenkor azután felsohajtunk: hajh boldog elmult idők, hajh szép fiatalságunk évei! Csak még egyszer gyermekek lehetnénk. pedig eljön az is: a vénség gyermekkora. Mindennap egy nótát felejtünk, s utoljára minket is elfelejtenek nótáinkkal együtt.

?Néhol egy-egy rekedt völgydöbörben egyszerre csak buja, zöld növényzet lepte meg a keresztülvonulókat: az egész lapály fedve volt széles sipka nagyságú levelekkel, tekergo indákkal, miknek szárairól buja fényes kobakok csüggtek alá. Valami dinnye, vagy uborka, vagy »dudaim«, vagy kolokánt, ahogy az írás nevezi, nedvvel tele gyümölcs. A ,tapasztalt vezérzarándokok nagy kiabálással szaladgálták be csapataikat, hogy senki ez ártó gyümölcsökhöz hozzá ne nyúljon, mert a rövid enyhülésért halált vesz bennük magának. Meg is fogadták, nem is. Aki aztán az édes zamatú kobakokat megszedte, s szomját oltotta a nedveikkel, nagy hamar elmaradt az útfélen halálos görcsökben, magára vethetett! Minek torkoskodott? ? De ezért senki se tanult a példáján. Az új völgyszakadékban jött másféle gyümölcs: halálalma, zsidócseresznye, bolondcitrom, azzal laktak jól, attól hullottak rakásra. Aki már tántorogni kezdett, aki térdre esett, aki a tenyerével kereste a földet, azt mondták rá: »No, ez már a kvártélyán van!« Annyi bizonyos volt, hogy ez az igazi út, amelyen a mostaniak elott annyi keresztjáró hadsereg elment már. Ki a Szentföldre, ki a paradicsomba.?

1891-ben, az író pályájának utolsó szakaszában íródott a könyv, s egy évvel később jelent meg a Pesti Hírlapban. A cselekmény a Bach-korszakban játszódik. Lenke Lőrinc tábornok fiát, Simont a kolerajárvány idején egy vele egykorú cigány csecsemővel cserélik el. A tábornok igazi fiából világhírű cigányprímás lesz, míg az elcseréltetésükről mit sem tudó ál-Simon báró mihaszna, törtető, gyáva tisztviselőként vonja magára városa gyűlöletét. Bátyját koholt vádakkal lecsukatja, anyját lenézi, semmibe veszi, mindebben méltó társa Aranka, a szintén törtető feleség. A városba érkező igazi Lenke hangversenyt rendez, ám Simon, aki nem képes elviselni mások sikerét, be akarja tiltani a koncertet. Miután bátyja ebben megakadályozza, majd párbajra hívja ki, Simon őrültet színlel. A tipikusan jókais, romantikus eseményszövés ellenére mondanivalójában e mű nem éri utol a hasonló fogantatású regényeket, ám – az életmű részeként érdemes beszerezni.

?Óh, ti gyerekek! Húsz, harminc, negyvenesztendos gyerekek! Ti nem is tudhatjátok, hogy mi a szerelem! Az ifjú szerelme tigris, de az öreg ember szerelme boa constrictor! Láttatok már boa constrictorokat a mézesheteikben? Én láttam elégszer Kelet-Indiában. Az a szerelem! Akárhány esetet tudok, mikor a gyerek tüzesen udvarol a bubájos hölgynek, s mikor aztán a szívhölgy azt mondja neki: »Jól van: hát legyek a tied!« ? akkor a gyerek megijed, sarka közé kapja a földet, s úgy elszalad, hogy sohasem látják többet. ? De mikor az öreg emberhez így szól a bálványno: »Itt a kezem!«, az nem fut el, hanem azt mondja: »Tartom az egészet!« S ez az igazi! A szerelem mámorának meg kell elozni a hideg szertartásokat. Valami isteníto érzés van abban, hogy szeret a no, nem azért, hogy »férj« leszek, hanem azért, hogy »férfi« vagyok. Akkor ittasít a csók, amikor még nincs szentesítve. Húsz évi aszkéta élet után az elso csók! Hogy fut annak a tüze át egyszerre minden idegen! Az új életre támadt szív kergeti a vért az erekben! Ne trombitáljon az ítélet napján az arkangyal, hanem csókokat csattogtasson. Arra a hangra következik a feltámadás! Mino királyi érzés az, hogy a világ legszebb asszonya az enyim! Enyim testestül, lelkestül, mielott pap, táltos, anyakönyvvezeto hozzákötözött volna.?

?? Hát énrólam is beszéltek? Meg a sárga rózsáról? ? Én nem tudom, mi a szösz az a sárga rózsa! Annyit tudok, hogy mikor múlt pénteken úgy volt, hogy a teheneket elhajtják, a Ferkó bácsi bement a karámba a tarisznyáját kihozni, hát akkor a szure ujjából kihúzott egy tarka keszkenot, abba volt betakarva egy sárga rózsa, azt sokáig szagolgatta, még a szájához is nyomta, azt hittem, meg akarja enni: azután kihúzta a kalapja bélését, az alá bedugta a sárga rózsát, úgy tette fel a fejére. Ebben lehetett a babona. A csikós akkorát ütött a botja bunkós végével az útjában álló ökörfarkkóróra, hogy az szerteszét repült. ? Hát má mit vétett kendnek az a királydárda? Nem annak volt ez az ütés szánva? ? Hát már most mi lesz megint? ? kérdezte a legénykétol a csikós. ? Mármint tegnap elokerültek a morva hajcsárok is gyalog sorban. Aztán meghányták-vetették a dolgot a számadóval. Most már majd Tisza-Füred felé fogják hajtani a teheneket, de borjastul valamennyit. A ,hídról csak nem ugrálnak le. Azt mondják, a borjaikért szaladtak haza. De a Lacza csak úgy nevet magában. ? S megint a Lacza Ferkó fog velük menni? ? Alkalmasint, mert azóta mindig ösztökéli a számadó. De a bojtár nem akar még cihelodni. Azt hajtja, hogy egynehány nap kell a marháknak, hogy kifújják magukat a nagy szaladástól: maga is egész nap alszik, mint egy darab fa. Nem tréfa ám a polgári révtol a zámi karámig nyargalni egy hujjában. Hát még két napot engedett neki a számadó.?

There were six of them besides the Prior and Abbot. The seventh was away in the village, collecting the gifts of charity.     "Benedicite," began the Prior. "Here is a message from our most gracious patroness." With that he laid upon the table a sealed letter in Latin, which the others passed from hand to hand. All understood it, but it was evident that not one of them liked the letter, for they turned up their noses, pursed their lips and knit their eyebrows.     "One of us is bidden to the court of our most munificent patroness to educate her only son."     "He is a little devil!" exclaimed the Abbot.     "He talks and whistles in church," cried another.     "He reviles the saints and the souls of the departed."     "He torments animals." Each one had something to say; especially the last.     "He is the accursed child of a mad mother."     "She is the destruction of all men," continued the Abbot. "She sins against all the commandments."     "She tramples under foot all the sacraments."     "She is a raging fury and a sacrilegious witch."     "She sent her husband to his grave with a deadly drink."   

Mit adhat egy Jókai-regény a magyar olvasónak 2021-ben?A regény Erdély aranykorát megelőző korból, a II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát követő időkben játszódik.E balsikerű hadművelet következményeként az erdélyi sereg színe-java tatár fogságba került, köztük Damokos Tamás csíki főkapitány, valamint Czirjék Boldizsár a furfangos székely ezermester is. Az ő szökésével indul meg a cselekmény, mely aztán Damokos Tamás kiszabadítására irányul és a továbbiakban számtalan izgalmas fordulatot vesz.Jókai kiváló történelmi regénye a mai modern művekkel is felveszi a versenyt. Hatalmas fantáziával, sok humorral színesítve letehetetlen olvasmánnyá teszik a regényt, melynek fő mondanivalója a becsület, a hűség és a hazaszeretet.Ezek még a 21. században is fontos értékek…