Mór Jókai strana 12 z 23

"A humor csak szabadelvű és felvilágosult népek tulajdona." - "A néphumor nyilai mindig az uralkodó visszaélések ellen voltak intézve." - "Oly gazdag és oly kizárólag sajátságos adománya a humorra ritka népnek van, mint a magyarnak."Jókai Mór túlzott szerénységgel úgy nyilatkozik, hogy a magyar néphumor "elszórt adomáit" tartalmazó kötetei túl fogják élni szépirodalmi munkásságát.A kötet bőséges válogatást közöl Jókai adomagyűjteményéből és különböző humoros kiadványok legjavából. Az adomákat tárgyuk, jellegük szerinti csoportosításban olvashatjuk (pl. Mátyás királyról szólók, nevezetes férfiakhoz kapcsolódók, tájadomák, stb., de a gyűjtés az általános népismeret más területeire is átnyúlik, népmesékre, sírfeliratokra, népszokásokra, nyelvsajátosságokra is. Jókai nagy jelentőséget tulajdonít a magyar nép adomáinak és azonos értékűnek tekinti azokat a népdallal és a nemzeti költészettel.

?Így történt ezelott húsz évvel is K? városában nagypéntek napján, mely nap csak annyiban különbözött egyéb tisztességes hétköznapoktól, hogy e napon sem veres, sem fehér, sem semmiféle nemzet színét viselo bort egy igazhívo is nem szokott inni a nagy kiterjedésu városban, hanem ? a városon kívül. Örömünnep napja volt ez, mely öröm nem hagyta magát a gerendák és sárfalak közé szoríttatni, hanem kivitette magát a szabad mezore, melynek köröskörül csak a láthatárba olvadó mennyország a kerítése, s fejével az egeket verdeste. Már reggeli kilenc órakor írmagul sem lehetett az említett város falai közt épkézláb embert találni. Ifjak és vének, nok és férfiak, gyalog és lóháton, egymásba csibbenkedve, egymást megelozve és egymást siettetve vágtattak, nyomultak, és törekedtek ama hosszú térségen kifelé, mely sárba és porba öltözködve a városon belol szokásnál fogva neveztetik utcának, innét pedig kiérve, anélkül, hogy jellemén legkisebbé is változtatna, kocsiút nevet visel, s a szolok közé visz, melyek nem csekély távolságban fehérlenek a meggy- és cseresznyefák virágaitól.?

Egy nő, akinek szeme tengerszem, a csodát jelenti a szemébe pillantó férfi számára. A csoda pedig birtokolhatatlan. Erzsike szédelgők, csábítók, kerítők prédája lesz, férfiaké, akiket nem érint a csoda. Utolsó férjét megöli, és a márianosztrai fogházban fejezi be életét. Mi történik egyetlen méltó hódolójával? Az ő sorsa nem tragikus. Humora sosem hagyja cserben, szenvedélyesen érdekli a történelem és a politika, leköti az írás. Egyébként Jókai Mórnak hívják. Jókai önéletrajzi ihletésű, öregkori remekét nyújtjuk át az olvasónak.

?Egy kedves osi jó szokás dívott akkor városunkban, (talán még most is megvan) ? a gyermekcsere. Soknyelvu hazánknak egyik városa német, másik magyar ajkú, aztán pedig hát testvérek volnánk, meg kellene egymást értenünk, a németnek meg kell tanulni magyarul, a magyarnak németül. S szent a béke. A jámbor hazafiak efelol így tesznek. A német városban is vannak iskolák, a magyarban is. A német szülok írnak a magyar városban levo tanodák igazgatóinak, s a magyar szülok a német város tanárainak, hogy vannak-e kezeik alatt levo iskolásfiúk, leányok, akik innen oda, onnan ide cserébe kaphatók lennének. Azokat azután egymásért kicserélik. Kedves, gyöngéd, asszonyszív-szülte gondolat! A gyermek elmegy hazulról, elhagy apát, anyát, testvért, s ismét otthont talál, anya helyett anyát, testvér helyett testvért, ? s eltávoztával nem marad üres a ház, gyermek helyébe gyermek jön, s ha a fogadott anya a gyermekének szánt gyöngédséggel elhalmozza a jövevényt, arra gondol: éppen így bánnak most az enyémmel is a messze távolban, mert az anyaszerelmet semmi fizetésért megvenni nem, csak cserében megnyerni lehet. Ezt az intézményt csak asszonyok gondolhatták ki, ellentétben azzal a rideg rendszerrel, melyet a férfiak találtak fel, mely a fogékony ifjú szívek számára zárdákat, konviktusokat, zárt kollégiumokat alapított, ahol korán letörülje róluk az élet minden emlékét a családi létnek.?

?Ráby Mátyás Bécsbe megérkezte után egészen elzárkózott a világtól, nem járt fel a Burgba, hanem fogadott a Paternoster utcában egy kis szállást, s senkinek sem mondta meg, hogy hol lakik. Erre pedig nemcsak az az oka volt, hogy háborítatlanul elkészíthesse azt a nehéz és bonyolódott munkát, ami a rábízott ügy volt, cifra változandóságaival, hanem még inkább mindenféle pszichológiai állapotok. Érezte, hogy az o egész tragédiája valami fölöttébb nevetséges história. A bécsi »janhagel« nem tekinti azt egyébnek, mint egy kapitális »jux«-nak. Hogy a nagybajuszú magyarok ezzel a »schabernak«-kal magát a császárt is feltréfálták, ez csak annál mulatságosabbá tette a »hetz«-et. A »hetz« meg a »jux« pedig a bécsi népnek az, ami a rómainak a cirkusz. Jaj annak, aki belejutott, legyen az szép asszony, hercegno vagy komédiásné, foúr vagy pap, az mindegy, nincs neki kegyelem, agyonnevetik, agyonélcelik. Ezért kerülte még a jó barátait is. Még a hírlapok olvasásától is irtózott. Azt látta belolük, hogy az egymás fejére tóduló világesemények az o történetének veszedelmes versenytársai. Ki fog a szentendrei kicsiny emberek apró bajairól, a Pest vármegyei táblabírák machinációjáról, meg a ketto között kepickélo Ráby Mátyás furcsa kalandjairól beszélni, mikor a keleten Oroszország diadalai a nagy ozmán birodalmat rendítik meg alapjaiban, mikor benn az országban új hadjárat elokészületei folynak, mikor a németalföldi lázadás az osztrák birodalmat egyik legszebb tartományától készül megfosztani, s mikor mindezeknél óriásibb, általánosabb rém gyanánt tornyosodik fel a franciaországi forradalom??

At that time I was but ten years old, my brother Lorand sixteen; our dear mother was still young, and father, I well remember, no more than thirty-six. Our grandmother, on my father's side, was also of our party, and at that time was some sixty years of age; she had lovely thick hair, of the pure whiteness of snow. In my childhood I had often thought how dearly the angels must love those who keep their hair so beautiful and white; and used to have the childish belief that one's hair grows white from abundance of joy.It is true, we never had any sorrow; it seemed as if our whole family had contracted some secret bond of unity, whereby each member thereof bound himself to cause as much joy and as little sorrow as possible to the others.

Hogyan lesz a bácskai földesúr fiából a cigányok bárója, hogyan találja meg az apja által elrejtett mérhetetlen kincsen kívül a boldogságot is egy gyönyörű török lány oldalán? – ezt meséli el Jókai ebben a kisregényében, amelyet a belőle készült operett tett világhírűvé. Az Aki a szívét a homlokán hordja című kisregény 1889-ben jelent meg először a Budapesti Hírlap hasábjain. A hírneves harcos egy prófétától kér segítséget, hogy halottszívű (azaz a nők iránt érzéketlen) felnőtt fiát az egészséges nemi ösztön útjára vezesse. Az ifjú Edrin bég színlelt házasságot köt egy ismeretlen nővel, akinek a homlokán fölfedezi a címbeli szívet. Beleszeret, a próféta óvása ellenére kinyomozza hollétét, szerelmes napokat tölt vele, míg rá nem ébred, hogy öntudatlanul bár, de apja rejtegetett feleségével és saját húgával élt együtt. Edrin ekkor végez velük és magával, a hazatérő apa pedig megőrül. A vadromantikus történetet Jókai a végzetszerűség eszméjével oltja be.  

?Ez orcátlan merészség oly dühbe hozta a gyönge asszonyt, hogy amit magában oly keményen föltett, azt most végre is hajtotta. Felkapott egy fazék forró vizet a tuzhelyrol, s azzal úgy nyakon forrázta a tolakodó gazembert, hogy annak szeme-szája tele lett a forró lével, s az egy percre minden eszméletét elvette. Azon perc alatt pedig nekirohant a Mikhál, s teljes erejével megtaszította. Mire a Pirka is odarohant, s o is Mikhálnak segített, úgyhogy egyesült erovel ki tudták lökni a nagy mahomed embert a konyhából, s azután nagy hirtelen becsapták a tölgyfa ajtót. A leforrázott és kilökött fickó azonban most még dühösebbé lett téve átkozódott, káromkodott és fenyegetodzött, hogy minden rosszat el fog követni a Mikhállal, s hogy a fenyegetozésnél ne maradjon, segítségül hívta a két otthon maradt pecért is. S akkor elohozva azt a nagy vassulykot, amivel a gonosztevoket szokták mozsárban összetörni, nekifogtak, hogy azzal az eros tölgyfa ajtót betörjék. Mikhál azt hitte, hogy el van veszve. Inkább bele akart ugrani a kútba, mint hogy bevárja, míg gyilkosai rátörik az ajtót. ? No, csak csendesen, szépasszonykám ? mondta, megfogva a kezét, a boszorkány. ? Ugye, hogy a kártya már kétszer is igazat mondott? Harmadszor is azt fog mondani. Rám bízza-e hát most magát? ? Itt van. Vegyed testemet, lelkemet? szólt az asszony, odavetve magát a boszorkány karjai közé. ? No, hát legelébb is vegye a szépasszony, ezt az égo hasábfát a kezébe, aztán álljon bele ebbe a vederbe. Én a kerékkel szépen leeresztem, de ,nem a vízbe, hanem csak a kútgádor közepéig: ott talál egy szuk nyílást, abba lépjen ki, s várja meg, míg utána ereszkedem.?

In the days when Kuczuk was the Pasha of Grosswardein, the good city of Debreczen had a very bad time of it. This whimsical Turk, whenever some little trifle had put him out of humour with the citizens of Debreczen, would threaten to ravage the town from end to end with fire and sword, cut the men to mincemeat, carry off all the women into captivity, pack up all the treasures of the town in sacks, and sow with salt the place where once it had stood.        At first the prudent and pacific magistrates of Debreczen used to soothe the heavy displeasure of the whimsical Pasha with fair-spoken entreaties, good words, and precious gifts; but one day Master Stephen Dobozy was elected governor, and being a short-necked, fiery-tempered man, it so happened that when, for some cause or other, Kuczuk Pasha again began to murmur against them, and threatened the Debreczeners that this time he really would come to them, Dobozy sent back this message: "Let him come if he likes."

?Most egy országgal odább. Lépjünk elobbre egy országgal és hátrább négy esztendovel. Erdélyben vagyunk. 1662 az év. Egy egyszeru nemesi lak áll elottünk Ebesfalva aljában, szinte legutolsó ház a helységben. Az épület inkább hasznosság, mint regényesség nézetei szerint van építve, minden célra külön épület, alakra, minoségre, elhelyezésre. Kétoldalt ólak, aklok, kocsiszínek, kobol, vályogból vagy keményfa deszkából, ketrecek, szárnyas állatok számára, nyitott csurök, zsúppal fedve, s ,nagy teteju birkarekeszek, hátul gyümölcskert, melybol egy méhes félszeg teteje látszik ki, s a széles udvar közepén a fehérre meszelt lakóépület, félszárnyra építve, elotte árnyékos diófák, melyek alatt malomkobol hevenyészett gömbölyu asztal áll. A lakóudvar kokerítéssel van elválasztva a széruskerttol, melyben hegyesre rakott boglyák, megkezdett szénakazalok, s roppant nagyságú asztagok láthatók, miknek búbjáról kellemetlenül kiáltoz egy fölröppent páva. Este van, a béresek hazatakarodtak, az ökröket kifogták a széles társzekerek mellol, melyek érett tengerivel rakottan tértek haza, a juhnyáj kolompolva jön meg a legelorol, a sertések végig röfögve az úton, vágtatnak be a nyitott kapun egyenesen futva vályúikhoz, a kakasok civakodnak a nagy diófákon, hova már naplementekor elültek, a távolban hallik az estharangszó, még távolabb a kútra járó falusi lyányok éneke, a béresek marháik után látnak, ki egy nagy nyaláb friss kaszált muhart hoz, ki meg nagy sajtárban hozza a már kifejt, habzó, illatozó sárgafehér bivalytejet. A konyhából kivilágít a lobogó tuz, melyre pirospozsgás lyány tart egy nagy serpenyot, a jó, rántásillat messzire elérzik??

„A kalózok démoni vakmerőséggel csaptak a brigantine mellé, melynek védői még mindig néma mozdulatlanságban vártak rájuk. Azon pillanatban, mikor a horogkarmok a párkányba vágódtak, Rolls egy intésére megdördült egyszerre a tengerészek sortüzelése, mire a füst eloszlott, a két hajó már szorosan egymáshoz volt kapcsolva, a lövés néhányat leölt a kalózok közül, a többiek, félrerúgva társaik holttestét, iparkodtak a brigantine bordáin felmászni, nem törődve a rájuk irányzott lövésekkel. Pillanat múlva férfi férfi ellen küzdött, szemtől szemben, karddal és késekkel. Dühvel támadt az egyik, hidegvérrel védte magát a másik, egyik sem félve a fegyvertől, s nem törődve sebeivel.”(A Kalózkirály – részlet) A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése a tisztaságban állott. A tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő. A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott. Az az eltitkolt szenvedély mindig halványabbra festette azt, de az öröm, mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott rajta, s mentül fehérebb volt az arc, annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte őt előre haladni. Aki egyszer meglátta, nem tudott tőle megválni. Az emberek meg voltak bűvölve tekintetétől, senki sem tudott számot adni róla, miért szereti őt oly nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett végighaladnia.(A Varchoniták – részlet)

A regény Jókai munkásságának ahhoz a Fekete gyémántokkal megkezdett irányzatához kapcsolódik, melyben a modern „nagyvilági" életet kívánta ábrázolni. A mű szerkezetileg két lazán összefüggő részre tagolódik. Az első, A „tegnap" 1848-49-ben játszódik. Főhőse Illavai Ferenc, igazi Jókai alak: csúnya, de rettenthetetlenül bátor, művelt, szerény, okos és jóságos. Gyámfiát és egyben unokaöccsét, Opatovszky Kornélt többször kimenti különféle halálos veszedelmekből, noha méltatlan rá, hogy örököséül megtartsa. Nagy szolgálatot tesz a gróf Tarnaváry családnak, életüket és vagyonukat is megmenti.... A második rész, A „ma": az 1860-as évek eleje, a Schmerling-korszak. Mind az Opatovszky-, mind a Tarnaváry-birtok tönkrement az oktalan spekulációban és az egymással vívott harcban... A regény bővelkedik az izgalmas fordulatokban, ezért szerkezeti és jellemzési gyengéi ellenére kitűnő olvasmány.

       "Was it you who yawned so, Clementina?"        Nobody answered.        The questioner was an old gentleman in his eightieth year or so, dressed in a splendid flowered silk Kaftan, with a woollen night-cap on his head, warm cotton stockings on his feet, and diamond, turquoise, and ruby rings on his fingers. He was reclining on an atlas ottoman, his face was as wooden as a mummy's, a mere patch-work of wrinkles, he had a dry, thin, pointed nose, shaggy, autumnal-yellow eyebrows, and his large prominent black eyes protected by irritably sensitive eyelids, lent little charm to his peculiar cast of countenance.        "Well! Will nobody answer? Who yawned so loudly behind my back just now?" he asked again, with an angry snort. "Will nobody answer?"        Nobody answered, and yet there was a sufficient number of people in the room to have found an answer between them. In front of the hearth was sitting a young woman about thirty or thirty-five, with just such a strongly-pronounced pointed nose, with just such high raised eyebrows as the old gentleman's, only her face was still red (though the favour of Nature had not much to do with that perhaps) and her eyebrows were still black; but her thin lips were just as hermetically sealed as the old man's, when she was not speaking. This young woman was playing at Patience.

?Mindjárt eleve figyelmeztette a mylord a fiatal szeladont, hogy itt Moszkvában az elokelo világ két pártra van oszolva. Az egyik a most kormányon levo Bestuseff pereputtya, a másik az ot megbuktatni akaró Voronzoffé. A cárno nagy udvari estélyein mind a két pártbeli nemességet együtt fogja találni Frigyes: de ugyan orizkedjék a Voronzoff-párti úrfiakkal összebarátkozni vagy a hölgyeikkel táncolni, ha a szerencséjét kockáztatni nem akarja. A kerülendo fonemesek neveivel is megismertedé, mégpedig nagyon autentikus forrás után. Valahányszor egy külhatalom nagykövete táncestélyt adott a palotájában, elobb a meghívandó vendégek névsorát elkérte tole az orosz kancellár. Mikor aztán visszaküldte a lajstromot, azon a Bestuseff-párthoz tartozó nevek vörös plajbásszal voltak megjelölve, a Voronzoffiak pedig kékkel. Ezeket nem kell meghívni. Trenk Frigyes egy olvasásra megtanulta, hogy az orosz udvarnál ki elott kell bókot csinálni, kinek kell hátat fordítani, melyik grófné sleppjét kell ügyetlenül letaposni, melyiknek a legyezojét ügyesen felvenni, ha elejti? ? S ez igen hasznos tudomány! Rövid idon elkövetkezett ismét a cárno trónralépésének évfordulója. Tavaly ilyenkor is megünnepelte azt Trenk Frigyes, pisztolydurrogtatással: a tenyere bánta meg. Ezúttal okosabb módját találta a hódolatnyilvánításnak. ? Lord Hyndford ösztönzésére egy szép névnapi ódát írt francia nyelven a cárnohöz, s ezt a nagykövet Bestuseff révén a cárno kezéhez juttatá. Erzsébet cárnonek nagyon megtetszett a szép onomasztikon: bemutattatta magának a költemény szerzojét. Az még jobban megtetszett neki. A cárno meg tudta becsülni egy hat láb magas kapitány értékét.?

Jókainak egyik legnépszerűbb s egyben legvitatottabb regénye. Azok a remények, melyek a polgárosodásért küzdő magyarság legjobbjait fölvillanyozták, a regény megírásának idején szétfoszlani látszottak. A reménytelenségnek ebben az időszakában Jókai bizakodása időszerűtlennek tűnik. Jókai vigasztaló és bizakodásra serkentő tézisregényt írt, a magyar jellem és a magyar föld asszimiláló erejét akarja példázni, azt a tételt sugalmazza, hogy nemzeti erényeink az ellenséget is megszelídítik, sőt pártunkra állítják. Félreértették Jókainak az 1890-es években írott visszatekintő szavát, amikor Ankerschmidt alakja mögött a Magyarországon birtokot vásárló Haynau modelljét vélték felfedezni, az viszont igaz, hogy Garanvölgyi unokaöccsét, Aladárt a szabadságharc híres hőséről, Bereczky Jánosról mintázta.

A mountain-chain, pierced through from base to summit—a gorge four miles in length, walled in by lofty precipices; between their dizzy heights the giant stream of the Old World, the Danube.        Did the pressure of this mass of water force a passage for itself, or was the rock riven by subterranean fire? Did Neptune or Vulcan, or both together, execute this supernatural work, which the iron-clad hand of man scarce can emulate in these days of competition with divine achievements?        Of the rule of the one deity traces are visible on the heights of Fruska Gora in the fossil sea-shells strewn around, and in Veterani's cave with its petrified relics of saurian monsters of the deep; of the other god, the basalt of Piatra Detonata bears witness. While the man of the iron hand is revealed by long galleries hewn in the rock, a vaulted road, the ruined piers of an immense bridge, the tablets sculptured in bas-relief on the face of the cliff, and by a channel two hundred feet wide, hollowed in the bed of the river, through which the largest ships may pass.        The Iron Gate has a history of two thousand years. Four nations—Romans, Turks, Roumanians and Hungarians, have each in turn given it a different name.