Mór Jókai strana 19 z 23

"Az élet komédiásai" című írás egy kedélyes hangvételű, humorral teli, de cseppet sem komolytalan mű. Jókai Mór ezt a művét ő császári és királyi felségének Erzsébet ausztriai császárnénak, Magyarország koronás királynéjának legmagasabb kegyteljes engedelmével, legmélyebb hódolattal ajánlotta.

Először azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rám nézve nem regény), hogy „egy becsületes ember gondosztettei”. Mert hát én az vagyok: becsületes ember; egyéb címem sincs: se „tisztelt hazafi”, se „szeretett polgártárs”, se „elismert szakférfiú”. Csak becsületes ember: minden pontban; még a pontok pontjában is. Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha meghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlya, italba keverik hamvaiamat, s úgy adogatnak be, de nem a nőknek, hanem a férjeken, mint óvó-szérumot a hűtlenség baktériumai ellen. És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek a gonoszttettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a sviháksághoz, egy neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettem a dicsekedést. Mit csidekedjem a bűnömmel? Elég, ha a feleségem így szólít, hogy „bűnöm!” Inkább választottam ezt a címet „…De kár megvénülni!” Ezzel aztán be van ismerve, hogy vén vagyok. Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.

A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével), hogy Jókainak ezt az 1872-74-ben írt regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. S nem véletlenül, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket a cárizmust megbuktató, ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. De itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb-magyar háború is...

A regény egy tragikus sorsú család két utolsó fiúgyermekének életútját tárja elénk, amelyben történelmi párhuzamokat von a jozefinizmus, a reformkor és a szabadságharc leverése utáni önkényuralmi időszakkal.

"Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is lehete látni."

Az 1870-es években Thaly Kálmán, a nagy fejedelem nagy krónikása hatalmas Rákóczi-kultuszt teremt az országban. Mikor 1880-ban megjelent Ocskayról szóló monográfiája, elvitte Jókainak. Ebből a forrásból írta meg Jókai az áruló kuruc brigadéros tragédiájának regényét.

A családregény háttere a szabadságharc. A függetlenségi és aulikus nemesség konfliktusa romantikus formában bontakozik ki a Baradlay család életében. Az anyának, aki azt akarja, hogy fiai igaz hazafiak legyenek, a halott férj szellemével kell megvívnia. A cselekmény a három Baradlay testvér sorsát követi.

Trenk Ferenc báró előbb a császári, majd a cári hadseregben szolgált. Az osztrák örökösödési háború idején ötezer főnyi pandúrcsapatot szervezett, s nagy bátorságot tanúsított a harcmezőn. Ezredessé léptették elő, de két év múlva kegyetlenkedései miatt megfosztották rangjától ,és örökös várfogságra ítélték. Jókai szerint kiszámított módon mérgezte meg magát, hogy a névnapjára előre bejelentett halálával még egy utolsó gonosz tréfát űzzön ellenségeivel. A másik Trenk: Frigyes, Ferenc unokaöccse, egészen fiatalon II. Frigyes testőrtisztje lett, de unokabátyjával folytatott levelezése miatt hamarosan börtönbe kerül. Jókai nem elégszik meg az izgalmas események leírásával, hanem megmutatja, hogy a kalandorok is emberek, akik sok-sok lelki fájdalommal küzdenek.

A családregény háttere a szabadságharc. A függetlenségi és aulikus nemesség konfliktusa romantikus formában bontakozik ki a Baradlay család életében. Az anyának, aki azt akarja, hogy fiai igaz hazafiak legyenek, a halott férj szellemével kell megvívnia. A cselekmény a három Baradlay testvér sorsát követi.

A regény Jókai munkásságának ahhoz a Fekete gyémántokkal megkezdett irányzatához kapcsolódik, melyben a modern "nagyvilági" életet kívánta ábrázolni. A mű szerkezetileg két lazán összefüggő részre tagolódik. Az első, A "tegnap" 1848-49-ben játszódik. Főhőse Illavai Ferenc, igazi Jókai alak: csúnya, de rettenthetetlenül bátor, művelt, szerény, okos és jóságos. Gyámfiát és egyben unokaöccsét, Opatovszky Kornélt többször kimenti különféle halálos veszedelmekből, noha méltatlan rá, hogy örököséül megtartsa. Nagy szolgálatot tesz a gróf Tarnaváry családnak, életüket és vagyonukat is megmenti... A második rész, A "ma": az 1860-as évek eleje, a Schmerling-korszak. Mind az Opatovszky-, mind a Tarnaváry-birtok tönkrement az oktalan spekulációban és az egymással vívott harcban... A regény bővelkedik az izgalmas fordulatokban, ezért szerkezeti és jellemzési gyengéi ellenére kitűnő olvasmány

Az 1882-83-ban keletkezett regény cselekménye Erdélyben kezdődik és végződik, de középső - nagyobbik - részét a szentföldi keresztes hadjárat történelmi eseményrétegébe beágyazott kalandsorozat tölti ki, és a cselekmény tengelyében az esendőbb romantika egyik lélektani-tipológiai toposza, az odaadó, hűséges nő és a vérétől űzött, csapodár férfi ellentéte áll.

A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével), hogy Jókainak ezt az 1872-74-ben írt regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. S nem véletlenül, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket a cárizmust megbuktató, ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. De itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb-magyar háború is...

Az arany ember mindmáig Jókai legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Szerzőjének is kedvence, becézettje, mégis mintha magányosan állana testvérei között.

„Ne vegye tőlem rossznéven, hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak estefelé pihenhetek meg – pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni.” 1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, „az első akkordokat” feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán – legalábbis így mondotta később Jókai – Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán szerint a regény valóságos történelmi alapja Kékkő várurának, báró Balassának története, aki hetvenéves korában egy fiatal, szegénysorsú lányt vett feleségül. Bennünket persze sokkalta jobban érdekel, hogy Kárpáthy János személyében Jókai a magyar középnemesség halhatatlan típusát alkotta meg, kinek öregkori megifjodása mintha távolról azt a másik, nagy változást is példázná, ahogyan egész Magyarország megújult a reformkor éveiben. Valóságos történelmi személyek rejtőznek Szentirmay Rudolf, István gróf, Miklós báró figuráiban is. E férfiak a reformkor vasakarattal, izzó értelemmel küzdő hősei; nem nehéz felfedezni bennük Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst. Hogy ösztönösen vagy tudatosan – nem fontos –, de Jókai egy ígéretesen tündöklő, gyönyörű korszak eszméit elevenítette fel az 1853-as esztendő szomorú Magyarországában.

Az 1870-es években Thaly Kálmán, a nagy fejedelem nagy krónikása hatalmas Rákóczi-kultuszt teremt az országban. Mikor 1880-ban megjelent Ocskayról szóló monográfiája, elvitte Jókainak. Ebből a forrásból írta meg Jókai az áruló kuruc brigadéros tragédiájának regényét.

A janicsárok végnapjai: Történelmi alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok - a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége - a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére. -A fehér rózsa: Halil Patrona és Gül-Bejáze szerelmének mesés-fordulatos története mögött valódi történelmi eseményei állnak. Halil Patrona a XVIII. század első felének nevezetes török történelmi alakja volt, aki személyes adottságai és az események összejátszása révén a hatalmas felkelés népvezére lett, s aki reformtervével akarta megújítani az alaposan elkorhadt szervezetű Törökországot. Ezt a történelmi eseményt idézte föl és színezte ki a hiteles török és általában mohamedán szokások, mesemozzanatok, adatok felhasználásával Jókai, megteremtvén ezt a szép, rövid lélegzetű regényt, amely egyszerre keleti színekből, hangulatokból szőtt mese és felemelkedő hőstörténet.