Mór Jókai strana 10 z 20

       The hero of our romantic narrative, or better, narratives, was a constable. Not one of that useful class appointed, in our day, to direct the vehicles which pass over the two approaches to the suspension-bridge in Budapest; rather, he was the chief of a body whose task it is to provoke disturbance, who win all the more praise and glory the greater the havoc and destruction they create. In a word: he was a gunner.        The chronicle of his exploits gives only his Christian name, which was "Hugo."        In the year 1688, when the French beleaguered Coblentz, Hugo had charge of the battery in the outermost tower of Ehrenbreitstein fortress—the "Montalembert Tower."        Coblentz and Ehrenbreitstein are opposite one another on the banks of the Rhine, as are Pesth and Ofen; and the Blocksberg looks down on us, as does the citadel of Ehrenbreitstein on Coblentz.        The city, which is strongly fortified on all sides, had become accustomed to being beleaguered—now by the French, now by the Prussians; today by the Austrians, tomorrow by the Swedes.        On the occasion of which I write, Coblentz was under a terrible fire from the French guns, which created great havoc in that portion of the city known as the "Old Town."

„Azt beszélik – közelít Jókai regényének hősnőjéhez – hogy ez a nő elárulta nemzetét. Az első és egyetlen nőalak a magyar történelemben, aki nemzetáruló volt. És ugyanez a Ghéczy Juliánna később, mint önfeláldozó vértanúja a magyar szabadság ügyének, tűnik el a láthatáron. Jön, mint egy üstökös, leszáll, mint egy csillag… Hol a megoldás, ez ég-pokol különbségű ellentmondás egy nő jellemében? Két lelke volt-e ez asszonynak?… A múltnak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, miért tették? A lőcsei asszony majd megfelel arra.”Megfelel-e valójában? S az igazsághoz híven?

Magláy Fülöp megragadta kedvese kezét s keblére vonva azt, könyörgött neki, hogy csak maradjanak itt ezen a szép földön együtt: hisz az asztronómia szerint a föld is csak egyike a sok égi bolygóknak: és így a ki a csillagokba vágyik, gondolja el, hogy az egyiken már rajta van s nyugodjék meg benne.

Vala pedig Hornyicsek Vendel gazda Isten jó voltából öt mázsa és tilenkilencz font ő testi állapotjában, s nem vala az a töltött bárány és fél akó ser, melytől ő megijedt volna. Feje egész orbis pictus vala, méltó vetélytársa bármely úritöknek, s orrának nagysága előtt szégyenlhette magát az Ararát hegye.

1891-ben, az író pályájának utolsó szakaszában íródott a könyv, s egy évvel később jelent meg a Pesti Hírlapban. A cselekmény a Bach-korszakban játszódik. Lenke Lőrinc tábornok fiát, Simont a kolerajárvány idején egy vele egykorú cigány csecsemővel cserélik el. A tábornok igazi fiából világhírű cigányprímás lesz, míg az elcseréltetésükről mit sem tudó ál-Simon báró mihaszna, törtető, gyáva tisztviselőként vonja magára városa gyűlöletét. Bátyját koholt vádakkal lecsukatja, anyját lenézi, semmibe veszi, mindebben méltó társa Aranka, a szintén törtető feleség. A városba érkező igazi Lenke hangversenyt rendez, ám Simon, aki nem képes elviselni mások sikerét, be akarja tiltani a koncertet. Miután bátyja ebben megakadályozza, majd párbajra hívja ki, Simon őrültet színlel. A tipikusan jókais, romantikus eseményszövés ellenére mondanivalójában e mű nem éri utol a hasonló fogantatású regényeket, ám – az életmű részeként érdemes beszerezni.

A kalózkirály sietős vázlat egy jobb sorsra érdemes romantikus hőstípusról és esztelen kalandokban eltékozolt életéről. Jókai még ebben a magasabb igény nélkül odavetett munkában is megajándékozza az olvasót a költőiség egy pillanatával, egy balladás dallal, amely beépül a cselekménybe, szimbolikusan jellemzi a hősök alapviszonyait, és a népiesség árnyalatával élénkíti a vadromantikus képsorozatot.

1848 március 13-án az egész város felbolydult Bécsben. Richárd is ott van a bécsi utcákon. Egymásnak ellentmondó parancsokat kap, ezért nem használja, csak a kardja lapját, nem gyilkol, csak szétkergeti a csőcseléket. Jenő, aki soha életében nem fogott kardot, egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz. A forradalom minden történelmi korban izgalmas. A magyar történelemben a negyvennyolcas szabadságharc mérföldkő, kivételes nemzedéket hozott magával. Sajátos közép-kelet-európai helyzet, hogy a politika szabta feladatok terhe a szépírókra hárul, így a nagy nemzedék művészi tevékenysége összefonódik a közéleti szerepvállalással. A nemzetet bátorítani kell, hosszabb ideig vigasztalni, de leginkább elbódítani nagy eszmékkel, a dicső múlttal. Jókai, az elnyomatás korában a nemzet bánatát hosszasan vigasztalandó, fölhasználja a romantika minden eszközét. A Kőszívű ember fiai témája a nemzeti függetlenségért vívott harc körül bonyolódik, mely függetlenséghez a szerzőnek az a nem egészen illúziómentes elképzelése fűződik, hogy a hazai kultúra fellendülését hozza. Nem hozta. Ugyanakkor önálló hadseregről és független gazdasági életről álmodik, melyekről Világos mutatta meg világosan, hogy nem kivitelezhető. A szövevényes cselekményű regény ezeket a kérdéseket feszegeti a Baradlayak levegőjével körülvéve. A Baradlay-fiúk eszményi hősök, mindhárman a maguk módján vívnak a reakció ellen, apjuk kőszívű végrendeletének árnyékában. A reformkor, a forradalom és a megtorlás korának hangulatát pontos, finom rajzzal adja át Jókai. Richárd alakját egyenesen Kölcseyről mintázta. Hősöket, árulókat, komformistákat és csalókat látunk, miközben a háttérben viharzik a történelem. A férje szellemével szembeszálló, aggódó édesanya, a csodaszép és tisztalelkű hajadon, az anyjával közösen mesterkedő, eladósorban levő leány portréja a női sorsok skáláját színesítik. És a szerző által a nemzet ellenségeként számon tartott germanizálódás veszélye ezúttal sajátos fordulatot hoz: Baradlay Ödön hivatalosan jegyzett, azaz nem magyar keresztnevének Eugenre tévesztése, magyar megfelelője, Baradlay Jenő számára teszi lehetővé, hogy nemes áldozatot vállaljon. A három testvér erkölcsi győzelme példaértékű. Láttunk már hasonló jelentőségű győzelmet a magyar irodalomban, Zrínyinél.

A regény Jókai munkásságának ahhoz a Fekete gyémántokkal megkezdett irányzatához kapcsolódik, melyben a modern „nagyvilági” életet kívánta ábrázolni. A mű szerkezetileg két lazán összefüggő részre tagolódik. Az első, A „tegnap” 1848-49-ben játszódik. Főhőse Illavai Ferenc, igazi Jókai alak: csúnya, de rettenthetetlenül bátor, művelt, szerény, okos és jóságos. Gyámfiát és egyben unokaöccsét, Opatovszky Kornélt többször kimenti különféle halálos veszedelmekből, noha méltatlan rá, hogy örököséül megtartsa. Nagy szolgálatot tesz a gróf Tarnaváry családnak, életüket és vagyonukat is megmenti…. A második rész, A „ma”: az 1860-as évek eleje, a Schmerling-korszak. Mind az Opatovszky-, mind a Tarnaváry-birtok tönkrement az oktalan spekulációban és az egymással vívott harcban… A regény bővelkedik az izgalmas fordulatokban, ezért szerkezeti és jellemzési gyengéi ellenére kitűnő olvasmány.

Timár Mihály teljesíti egy gazdag basa utolsó kívánságát: megmenti a lányát és a vagyonát.Timár arany ember?Timár Mihály úgy lesz dúsgazdag kereskedő, hogy magához veszi a basa kincseit.Timár csaló?Timár Mihály feleségül veszi a basa lányát, így visszakerül a vagyon jogos tulajdonosához.Timár arany ember?Timár Mihály szerelembe esik egy másik nővel, ám erről nem szól a feleségének.Timár csaló?Timár Mihály végül a feleségét és a szerelmét is boldoggá teszi.Timár arany ember?Timár Mihály megszökik otthonról, és elbújik egy szigeten.Timár csaló?Jókai legkedvesebb regényének modern, könnyen olvasható változatából kiderül, hogy Timár valójában arany ember vagy csaló.

A dilettantizmus okozta fiaskó végez a másik beszély hősével, gróf Rengeteghy Ottóval. Ő az a bizonyos Egy ember, aki mindent tud. Katonai pályáján és a szerelemben eléri, amit akar. De egyszer „választóvizet” (salétromsavat) töltenek az italába, és ettől olyan helyzetekbe keveredik, amelyeket Jókai fergeteges humorral tud megírni. A spiritizmusról és a „cikográpról” szóló bekezdések Karinthyéval egybevethető komikus tehetségéről árulkodnak. Mulattatóak, számunkra – akaratlan célzásaik miatt – különösen aktuálisak a gyapottermesztés magyarországi csődjét meg a jak-tenyésztés nehézségeit ábrázoló, swifti gúnyra emlékeztető példák. Úgy tűnik föl, hogy Jókai akár Kemény Zsigmondnál, akár későbbi követőinél messzebbre jutott el a különféle „ködképek” fölismerésében és leleplezésében.

A könyv arról a korról, nemesi generációról szól, amely az 1820-as évektől vívta harcát Magyarország polgári átalakulásáért, szellemi és anyagi felvilágosodásáért.

Az első, 1888-as, majd e mostani megjelenés alapjául szolgáló 1893-as kiadás óta íme ismét olvasható Jókai szellemdús, sajátos humorú anekdota-gyűjteménye, a Jocus és Momus. Remek körképet és korképet kapunk a 19. század második felének politikai, társadalmi eseményeiről, pletykáiról, furcsaságairól, huncutságairól. Különösen kedvesek a Deák Ferenc-anekdoták, a félreértésekből fakadó mulatságos helyzetekről, a népi kópéságokról mesélő írások. Jókai páratlan szókincse, beleértve a monarchia mindennapos idegenszó-használatát is, különös élményt nyújt olvasóinak. Már címadása is jókaias: a latin iocus tréfát jelent, a Momus a Mómosz latinosított változata, aki a görög mitológiában a gúnyolódás, a kritika istene, az írók, költők patrónusa.

„Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb – írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. – A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte.” „Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra… Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremetette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)… úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását.” Szerb Antal

A nagy magyar mesemondó szép történelmi tárgyú elbeszéléseit tartalmazza ez a kötet. Ez a tizenkét történhet felöleli úgyszólván az egész magyar történelmet. Szerepel köztük Árpád vezér és a honfoglalás, Rozgonyi Cecília, a Zsigmond királyunk idejében vitézkedő hős asszonyunk története. Mátyás király fája és további kilenc történet a törökvilágból, a kuruc időkből és a szabadságharc hősi napjaiból. Jókai mesteri tolla alatt a nagyenyedi vitéz kollégistáktól Trajtzigfritzig és Bórembukk labanc rablóvezérek mulatságos figuráján át a rettenthetetlen bátorságú Simonyi Józsefig, a "legvitézebb huszárig" és Guyon tábornokig a feledhetetlen alakok egész sora elevenedik meg. És a székely asszony nemes pátoszától a Komárom anekdotázó könnyedségéig az elbeszélő modor változatossága ejt rabul.

A ?regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

Százötven éve már, hogy a három Baradlay fiú és bátor édesanyjuk szenvedélyes története megdobogtatja az olvasók szívét. A barátjáért a farkasokkal is szembeszálló hűséges Ödön, a heves és férfias Richárd, a félénk, de önfeláldozó Jenő küzdelmét izgalmas és fordulatos regényben tárja elénk ,,a nemzet mesemondója". A gyönyörű Aranka, a hős Edit, és az elvetemülten gonosz Alfonsine pedig a nagy magyar mesemondó imádott vagy gyűlölt nőalakjai közül is kiemelkednek. Az anyai gondoskodás, és a hazánk iránti szeretet legnagyobb és legismertebb magyar regénye A kőszívű ember fiai.