Mór Jókai strana 11 z 23

Írója legkedvesebb regénye volt. Azért-e, mert szülővárosához, Komáromhoz kötődik, vagy mert a maga zaklatottságát, titkos szerelmét rejtette bele? De valami általánosabbat is: a modern ember csömörét, elvágyódását egy zavartalan szerelembe, egy romlatlan édenbe. Hányan írták meg ezt a vágyakozást később, Jókai után? De ugyan hányan ilyen gyönyörűen? "Oly szép, mint egy hajnali álom", mondta rá Mikszáth. A jegyzeteket Szappanos Balázs készítette. "Az Európa Könyvkiadó 1991-ben indította el megújított diákkönyvtár-sorozatát, melybe az általános és középiskolások számára ajánlott műveket vettük fel. A sorozatban megjelent művek szerzőjét és címét a kötetekhez mellékelt könyvjelző tartalmazza. Regények, kisregények és novellák, műköltészet és népköltészeti alkotások, drámák és bölcseleti írások szerepelnek a listán. A világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kívánunk segítséget nyújtani és maradandó olvasmányélményt kínálni diáknak, tanárnak, szülőnek - és valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek." (a Kiadó)

A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből. "Mondhatnánk, klasszikus művek - ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk." (a Kiadó) Ne az agg mesemondót - a fiatal, 26 éves írót lássuk magunk előtt, amikor az Erdély aranykorát, első regényeinek egyikét, ezt a történelembe helyezett vibráló látomást olvassuk. 1852-ben jelent meg, néhány évvel a szabadságharc után. Hősei - név szerint - valós személyek, a XVII. század erdélyi előkelőségei, nagy ívű politikai tervek, nekibuzdulások, elsöprő szenvedélyek és intrikák kilátástalan világába zárva.

Jókai Mór, a nemzet mesemondója mélyen hitt a forradalomban. Részt vett a 12 pont megfogalmazásában, és 1848. március 15-én este ott volt a Nemzeti Színház ünnepi előadásán. Más aligha írhatta volna hát meg a hazaszeretet legnagyobb magyar regényét, A kőszívű ember fiait. A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.

Folyóiratban 1857-ben, könyv alakban 1858-ban jelent meg először Az elátkozott család. A regény a 18. században játszódik, a komáromi protestánsok, és katolikusok küzdelméről szól. Az 1756. évi földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával tüstént le akarja bontatni a templomot, sőt fejszével ő maga vág bele. Malárdy alispánná választásának évfordulóján egy ünnepségen megjelenik egy jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be: megszeretteti magát a családdal, és feleségül veszi Herminát, a szülők szemefényét. Az ifjú férj azonban álnevet viselt; valójában református családból való, apja, Gutai Thádé fölismeri, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák, és félreértések után a szerelmesek visszatalálnak egymáshoz, az ellenségeskedő apák összebékülnek.

The S—— family was one of the richest in Wallachia, and consequently one of the most famous. The head of the family dictated to twelve boyars, collected hearth-money and tithes from four-and-fifty villages, lived nine months in the year at Stambul, held the Sultan's bridle when he mounted his steed in time of war, contributed two thousand lands-knechts to the host of the Pasha of Macedonia, and had permission to keep on his slippers when he entered the inner court of the Seraglio.        In the year 1600 and something, George was the name of the first-born of the S—— family, but with him we shall not have very much concern. We shall do much better to follow the fortunes of the second born, Michael, whom his family had sent betimes to Bucharest to be brought up as a priest in the Seminary there. The youth had, however, a remarkably thick head, and, so far from making any great progress in the sciences, was becoming quite an ancient classman, when he suddenly married the daughter of a sub-deacon, and buried himself in a little village in Wallachia. There he spent a good many years of his life with scarce sufficient stipend to clothe him decently, and had he not tilled his soil with his own hands, he would have been hard put to it to find maize-cakes enough to live upon.

?Néhány napig prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát. Meritorisznénak mindenekelott a pénztárral kellett beszámolni, a lemondására adandó választ és felmentését bevárni, a letett biztosítékát visszakérni. Mindez, ha gyorsan megy is, lassan megy. És így az, amit Helvila Amanda asszonynak mondott: ?holnap utazunk anyámmal együtt?, bizony csak frázis maradt. Elég nagy bosszúság volt ez Vigárdynénak, aki a Meritoriszék házmesterénél mindennap kérdezosködtetett a szobaleánya által, s megtudta, hogy még mindig itt vannak. ?Hazudott a kis kígyó!? Hát vannak szükségbeli hazugságok. Azután a bútorokkal is kellett valamit csinálni. Az is csak olyan szükségbeli hazugság volt, amivel Camilla Zeno urat megnyugtatta, hogy ezeket a bútorokat mind felvásárolta egy hitelezo, s neki csak haszonbérben engedte át. Igaz volt, hogy megvette egy hitelezo, de nem kölcsön, hanem tulajdonul adta át a bukott családnak. (Nem is nehéz kitalálni, hogy ki volt az a jámbor hitelezo.) A bírói pecséteket csak bölcs óvatosságból hagyták továbbra is a bútorokon, hogy mikor egyszer-egyszer jön egy sadduceus Meritorisznak egy viselt váltójával executióra, azt mondhassák neki: ? Köszönjük alássan, már biztosítva vannak. Azoknak nagy részét el kell adni. Fokérdés volt, hogy mi történjék a zongorával? Helvila tudakozódott a pancsovai hivatalbeli elodjénél, akit Temesvárra promoveáltak, az ottani állapotokról. Onnan várta a választ. Olyan óvatos volt ez a család, hogy minden levelét poste restante címeztette. Maguk mentek érte a postára: így nem lehetett semmi levelet útközben elfogdosni.?

?A forradalom kiütött. Magyarhon dicsosége napjait éli. Vidéki levelezoink tudni fogják, hogy ezentúl mely dolgokról kell írniuk. Béke, szabadság és egyetértés. A nép kivívta jogait egy csepp vér nélkül, jelen lap már sajtószabadság mellett jelenik meg. Legyünk  rajta, hogy a béke vidéken is fönntartassék. Isten és szabadság lelke velünk!?

       The hero of our romantic narrative, or better, narratives, was a constable. Not one of that useful class appointed, in our day, to direct the vehicles which pass over the two approaches to the suspension-bridge in Budapest; rather, he was the chief of a body whose task it is to provoke disturbance, who win all the more praise and glory the greater the havoc and destruction they create. In a word: he was a gunner.        The chronicle of his exploits gives only his Christian name, which was "Hugo."        In the year 1688, when the French beleaguered Coblentz, Hugo had charge of the battery in the outermost tower of Ehrenbreitstein fortress—the "Montalembert Tower."        Coblentz and Ehrenbreitstein are opposite one another on the banks of the Rhine, as are Pesth and Ofen; and the Blocksberg looks down on us, as does the citadel of Ehrenbreitstein on Coblentz.        The city, which is strongly fortified on all sides, had become accustomed to being beleaguered—now by the French, now by the Prussians; today by the Austrians, tomorrow by the Swedes.        On the occasion of which I write, Coblentz was under a terrible fire from the French guns, which created great havoc in that portion of the city known as the "Old Town."

?Másnap este már Münchenben voltunk. Az ismeroseim kedvéért megjegyzem, hogy nem a geográfiai ismeretekben való tökéletlenség ejtette velem útba az Izár melletti Athenaet Olaszország felé. Ámbár ez nálam megbocsátható volna: ha mellém állítom a nápolyi fovasút-állomás pénztárosát, aki visszatérett minden módon arra kapacitált, hogy ha Budapestre akarok utazni, váltsak jegyet München felé, ez a legegyenesebb útja annak. Hanem azért kellett odamennünk, hogy búcsút vegyünk egy idore leányomnak második otthonától: a komoly, nyugodalmas bajor fovárostól, melynek Magyarország, muvészeti felvirágzásáért, oly sokat köszönhet, a zseniális muvész, magyar hazánkfia, Liezenmayer tanártól, ki irányunkban oly igaz baráti szívességet tanúsított, és a derék magyar családtól, a jó Ungeréktol, kiknél leányom, mintha saját családi körében volna, olyan gondos ápolást és jóízu magyar étekfogást talált. Azután összecsomagolni mindent: tanulmányt, atelierfölszerelést, mannequint, s útnak indítani Budapest felé. Egész Münchenben létem alatt ködös, esos ido volt, ami alig engedett pár órát a képtárak, végignézéséhez, a többi részét a napnak »Buchholzék Itáliában« olvasásával töltöttem. Egészséges, jó humorú olvasmány, különösen appetitoriumnak az olaszországi úthoz. Közbe egy kis Bädekkertanulmány. Azután meg egy zsebbeli könyvecskében való búvárkodás, mely olasz kifejezéseket tartalmaz: mivelhogy annyit tudok olaszul, hogy a hírlapi újdonságokat megértsem, hanem az megeshetik azért rajtam, hogy forró vizet hozatok, mikor hideget akarok kapni az olasztól. Ezek ugyan elég prózai napi foglalatosságok, reggeli gyertyagyújtástól, amíg éjjel a gyertya csonkig leég.?

?Minden oldalról megindultak a francia csapatok a majorépületet  visszafoglalni. Támadásra hívó trombiták recsegése hangzott a magaslatok  fedett utain. A dobok riadót vertek. Maga a császárgárda jelent meg  a csatatéren.   ? Hadd jöjjenek! ? szólt a parancsnok. ? Tízszeres erovel is megküzdünk  itten. Visszaverjük oket, míg saját csapataink utánunk  érkeznek!  Tüzet, fiúk!   Most aztán Manassé csendesen ingatva a fejét tagadólag intett, s arra minden katona lábhoz eresztette a fegyvert.  ? Mi ez? ? szólt elbámulva a parancsnok.  Manassé fölemelte az öklét az ég felé, fölnyújtott hüvelykujjal, s azt  mondta:  ? Egy az Isten! S arra társai mind azt tették, és azt mondták: ? Egy az Isten! ? De hát mit jelent ez? ? Az Isten, aki megtiltotta az emberölést. ? De ti katonák vagytok, csatatéren álltok! ? Megálljuk helyünket, megyünk, ahová küldenek, meg tudunk halni,  de embert ölni nem. ? De hisz akkor az ellenség öl meg benneteket. ? Azt o teheti. A parancsnok fenyegetozött, sírt, könyörgött, mind hasztalan. Mindenre  azt felelték neki, hogy »Egy az Isten!« Parancsolni lehet, hogy  lojenek, de csak loporveszteség lesz, ok a levegobe fognak loni. »Egy az  Isten!« És senki sem tett egy lövést is a közeledo ellenségre??

A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével), hogy Jókainak ezt az 1872–74-ben írt regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. S nem véletlenül, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket a cárizmust megbuktató, ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. De itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb-magyar háború is…Magyarország egykor és talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.

Míg a nagy márványteremben a tuzvéru fiatalság járta a cigányzene mellett az andalgót és a friss magyart (hibásan csárdást), azalatt a királyné a fohercegnékkel és udvarhölgyeivel félrevonult a ?fehér terem?-nek hívott palotaosztályba teázni. A táncteremben kizárólag a hölgyvendégeket fogadta. Néhány férfi vendég figyelmeztetve lett, hogy keresse föl a fehér termet, ofelsége teázás után ott fogadja el oket, azok között volt Tisza Kálmán, Tisza Lajos, gróf Nádasdy Ferenc, Bánffy, a táncrendezo és Jókai Mór. A királyno a jelenlevok mindegyikével hosszasabban beszélgetett ? kizárólag magyarul ?, Jókai Mórt azzal szólította meg, hogy ?nagyon régen nem láttam önt?, mire önkénytelen volt az író válasza: ?nekem pedig úgy tetszik, fölségedet látva, mintha az évek visszafelé folynának, fölséged arcán népeinek imája látszik, akik örök fi atalságot könyörögnek az égtol.? (A királyné valóban elragadó, bájos jelenség volt mai nap, délceg, de ideges termetével, azzal a leányos mosollyal arcán, azzal a hasonlat nélküli ragyogással szemeiben.)

A ?16. században játszódó vadromantikus történet megírásához Jókai több írásbeli dokumentumot, szájhagyományt is felhasznált. Ezek egy raguzai szerzetes és két szerelmének történetéről szólnak. A cselekmény a dalmát tengerparton, Raguzában és környékén játszódik. Boboli János – Raguza első polgárának fia – megszökteti esküvőjéről egy gazdag fejedelem lányát. Ezért a lányt kolostorba zárják, ő pedig szerzetes lesz. A környező hegyekben élő warángok fejedelmének fiával és cinkosaival fölégetteti a lány vőlegényének várát, megöleti a férfiakat. A nőket, gyermekeket és a rabszolgákat a várból kivezető tekervényes alagúton keresztül kimenekíti. Ezekből új nemzetséget hoz létre, az uskókokat, s várost alapít Raguza szomszédságában Új-Jeruzsálem néven. Közben cselvetéssel kiszabadítja a kolostorból szerelmesét, s meghódítja a fejedelemasszony szívét is. Az új városba befogad minden elbukott kereskedőt, üldözött embert. Ellenpápát választanak, aki engedélyezi a papok házasságát, s a többnejűséget. Ő maga is együtt él szerelmével és a kolostor egykori fejedelemasszonyával. Később a raguzaiak – Boboli apjának vezetésével – elfogják, népét legyilkolják, Új-Jeruzsálemet rombadöntik, őt pedig feleségeivel együtt kivégzik.A romantikus cselekmény bővelkedik vad csaták, intrikák, csodálatos események leírásában. A történetet gyakran megszakító „Disputában” az események hitelességében kételkedő kritikusnak válaszol az író.

Történelmi ?alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok – a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége – a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére.A történelmi valóság számos romantikus eleme méltán ragadta meg Jókai képzeletét. A keleti birodalom színesen kavargó élete és a véres történelmi események Jókai romantikus meseszövésében és képzeletcsapongásában teljesednek regénnyé. De a mesés, fordulatos történet magja itt is, mint más regényeiben is, a hiteles történelmi esemény, a török világ, a török élet meglepően pontos ismerete.

?Mire Riumin visszatért a csapatja által megszállt házhoz, már ott várta az eloreküldött osszet kalauz. Alacsony, szikár alak volt, világos színu, kaukázusi jellegu arccal, nemzeti viseletben, amit kiegészített az oldalára kötött saska, az övébe dugott kindzsál és pisztolyok, a mellére csatolt érc tölténytartó, az övérol lecsüggo kulacs és loportülök, a nyakából lelógó ércsíp, a hátára vetett duda, a vállára akasztott hosszú puska s a csizmaszárába dugott pipa. Míg ha háttal fordult, ott is lehetett az övébe dugva látni a vándor utensiliák folytatását, a kurta nyelu baltát és a sallangos dohányzacskót. Ez is elmondhatta a bölccsel, hogy ?omnia mea mecum porto?. Amint Riumin egyedül maradt vele a hán toronyszobájában, melynek ablaka a hegyek felé nyílt, az osszet a fajánál szokásos üdvözlet után, ami abból áll, hogy a köszönto a tenyerét végighúzza az arcán, egy levelet adott át Riuminnak Veljaminoff tól, amiben csak ennyi volt írva: »Bízd magadat erre az emberre, o a mi hívünk.« ? Te leszel a vezetom? ? kérdezte tole cserkeszül. ? Én. ? Tudod, hová megyünk? ? Egy országba, amit nem tudunk, hol van.?

A ?lélekidomár a reformkorral, a szabadságharccal foglalkozó nagy művek után, 1889-ben íródott. Címszereplője messze van már – korban is, tettben is – a szabadságharc hőseitől. Jellemében ugyanolyan feddhetetlen, mint Jókai bármely főalakja, s egy csodálatos, s ezért „bűvös” hatalma van felettük. A gonosztevőket vallomásra bírja, zabolázhatatlannak hitt női személyeket megszelídít. A könyv az önkényuralom alatt hatalmassá duzzadt betyártársadalom felszámolásáról, nemzetközi szélhámosok detektívregénybe illő izgalmakkal leírt leleplezéséről szól, hosszú kutatásról egy titokzatos kincs után, amely annyi ember boldogtalanságát okozza. Továbbá két, szenvedéllyel és szenvedéssel teli házasságot mond el: Lándory Bertalan, a lélekidomár tragikus szerelmét Godivával, akit árvaságából kiemel, életre formál, felébreszti érzéseit, újból gazdaggá tesz és végül nejéül kap, később az özvegyült hős fáradozásait egy francia család szövevényes ellentétei közt az igazság érdekében; majd megbékélését egy új, nem kevésbé hű és szerető feleség oldalán. – A Gángó Gábor értő utószavával kiegészülő regényt a nagy eszméktől való elfordulása, „magán-tematikája” ellenére Jókai eleven stílusa, mesélőkedve teszi mindenki számára élvezetessé.