Frigyes Karinthy strana 7 z 8

Ez a válogatás Karinthy Frigyes különböző budapesti lapokban megjelent írásait tartalmazza. Összegyűjtésükben és kiadásukban titkára, Grätzer József is közreműködött. "A humor a teljes igazság" - vallotta Karinthy Frigyes, aki maga is humoros írásaival aratta első jelentős sikereit. Humoreszkjeit olvasva megismerhetjük írói világát, filozófiáját, életszemléletét és tehetségét. Az irodalom valamennyi ágában maradandót alkotott, "skálája a legbohózatosabb humortól utópisztikus és filozofikus messzeségekig ível, s titkos, mély összefüggés van humora és fantasztikuma közt" - írja róla Babits. Karinthy azontúl, hogy a mai abszurd irodalom előfutárának tekinthető, a magyar irodalom történetében elsőként használta a humort a filozófiai igényű felismerés kifejező eszközeként. Azt vallotta, hogy 'a jó humorista nem az, aki mindent nevetségessé tesz, hanem az, aki meglátja a nevetségest ott, ahol lehet." Már Kolozsvári Grandpierre Emil is felismerte, hogy "nemzedékek tanultak nevetni Karinthytól", és ez a kijelentés a mai napig helytálló.

Egy délelõtt a sebészeti klinikán. Múlt heti cikkemben a mészárszék szerepelt - finomabb ízlésű olvasóim közül néhányan nehezteltek, hogy ilyen témákban lelem mulatságom s méghozzá jókora kedvteléssel. Durvasággal vádoltak, hogy a feldarabolt állati tetemnek látványa nem fordította el tekintetem - egy pacifistától és humanistától elvárna az ember némi vegetáriánus szelídséget. Bár fenntartom és ismétlem, hogy a barackba harapás és a rostélyosba harapás közt - páni értelemben - nem látok lényeges különbséget: mégis, a humanizmus emlegetése egy kicsit szíven talál. Lássuk hát az embert, ha húsról és vérről van szó. Véletlenül éppen aznap a sebészeten akad dolgom. Kis hiba, az ujjamon. Lehetne konzervatíven is kezelni (a bölcs természetnek valamivel lassúbb s nem mindig megbízható gyógyszereit véve segítségül), a műtét gyorsabb és biztosabb. Az alsó emeletre vezetnek - tágas, napfényes terem, az úgynevezett kissebészet. A fehér köpenyes, fiatal orvosok hangtalanul dolgoznak - műszer csörren, nyílnak a sterilgéz-tartályok, pedálra - jóféle aszeptikus szerek fojtó illata csap orron, ahogy belépsz, előkészítve a megfelelő áhítatot és respektust, ha nagyon hetyke volnál. Spanyolfalak mögül nyöszörgés, ijedt gyerekhang - aztán az obligát "ne féljen, na, nem látja, hogy nem fáj?" Hát csakugyan nem fáj. Ez a kilencedik világcsoda, hiába, az érzéstelenítés. A komoly, kedves, fiatal orvos (magam, humorista létemre az ilyet szeretem - másokat jobban megnyugtat a viccelődő nagyhangú sebész) figyelmesen nézi, forgatja a beteg ujjat. Aztán szép csendes mozdulatokkal dolgozni kezd. Megtölt egy hegyes végű pravazt - a hegyét gyors, biztos mozdulattal bedöfi, alul, az egész ujj érzékenységét koncentráló idegbe. Egy szisszenés - a következő pillanatban érzésem számára eltűnt az ujjam, nincs, megszűnt, elhagyott, nem az enyém többé - látom a szememmel, hogy van, de semmi közöm hozzá, csinálhat vele, amit akar. És álmélkodva, egyre növekvő kíváncsisággal nézem, ahogy a finom kis kés beleszalad, buggyan a vér - aztán a beretvaélű kanál egész darabkát emel ki az ujj begyéből. Olló kerül elő, boszorkányos gyorsasággal, húscafatokat metél le. Varrótű, csipesz babrál a sebbel - s mindez, mintha a levegőben történne, azon a helyen, ahol az ujjamat látom, mint valami érdekes, idegen tárgyat - igen, mint mikor gyerekkoromban a szakácsné munkáját figyeltem, ahogy könnyedén és elegánsan metélte fel a csirke finom mívű izmait, vigyázva a csontok épségére.   A vért lemossák, egy kis kenőcs, kötés - kész. Két nap múlva tessék jönni kötözésre." &

A Kötéltánc c. regény abba a jellegzetesen karinthys, regénynek nevezett, de inkább esszészerű műfajba tartozik, mint a Mennyei riport. Mi az élet? Miért élünk? Veti fel a kérdést Karinthy, és szellemesen, érdekesen próbál válaszolni ezekre az éppoly banális, mint fontos és megoldatlan kérdésekre. Válasza az einsteini filozófián, a bergsoni tanításokon, az adleri mély lélektanon nevelődött ember felelete, abban a modorban, amit Huxley regényeiből ismerünk. A kötéltánc jelentősége, elsősorban irodalomtörténeti. Ezeket a filozófiai problémákat ugyanis misztikus félhomály takarja – és a problémáknak karinthys magyarázata néhol ma már anakronisztikusnak tűnik. A könyv társadalmi jelentőségét az hangsúlyozza, hogy jelképes formában bátran szól a fasizmus ellen – a regény egyik hőse mondja ezeket a szavakat: „A harcot hirdetem én, az elnyomottak harcát az elnyomók ellen, hirdetem ellene a harcot, nyomorult rabszolga, magam is… mert a boldogságot megosztani nem lehet.”

"A FELESÉGEM SZIGORLATOZIK. Édes Málcsi néni, a feleségem megkért, hogy írjak én ő helyette Málcsi néninek, mivel mostan nálunk nagy rendetlenség és baj van, mivel a Jolán most nem ér rá, a szigorlatok miatt. Örömmel értesítem Málcsi nénit, hogy június tizennyolcadikára tűzték ki a feleségem szigorlatát, és minden valószínűség szerint le fogja tenni, mert kórbonctanból ahhoz a tanárhoz került, akinek az előadásait hallgatta, ami - én nem értek hozzá, de ő mondja - nagy előny. A feleségem, szegény, egész nap élettant és bakteriológiát tanul, ami borzasztó nehéz dolog lehet, én múltkor egy kicsit belenéztem ezekbe a csúnya orvosi könyvekbe - de meg is fájdult a fejem, meg a gyomrom is émelyegni kezdett, különösen ahol azok a nehéz betegségek vannak -, de a feleségem kivette a kezemből, és megsimogatott, és azt mondta, hogy ne foglalkozzak ilyesmivel, aztán egy pár latin szót mondott, hogy ilyen betegséget lehet kapni, ha az ember foglalkozik ezekkel, mielőtt anatómiát tanult. Meg is kellett ígérnem, hogy az ő jó férje leszek, és nem csinálok rendetlenséget a könyvei között.   A feleségem igazán nagyon jó hozzám, és én igen hálás vagyok neki, és nem zaklatom őt a nyugtalanságommal, hiszen annyi tanulnivalója van! Most is itt ül a szobában, és én csak lábujjhegyen járok, hogy ne zavarjam. De hát az ilyen magamfajta tudatlan embernek, ugye, annyi mindenféle bolond gondolat megfordul a fejében, mikor úgy magára marad, és nem érti az életet. Tudom én, hogy Jolánnak igaza van, hogy ez az egész egy kis hisztériás neuraszténia, ami el fog múlni, ha okos leszek, és hallgatok rá, de sokszor azért nem tudok parancsolni a szívemnek. Az este is, amikor Jolán fáradtan és kimerülten bejött a hálószobába, és kérdezte, hogy miért nem alszom még, egyszerre olyan nehéz lett a szívem, panaszkodni kezdtem, hogy senki sem gondol rám, és hogy úgy félek a sötétben, de Jolán olyan jóságosan, komolyan mosolygott a szemüvege mögött, ahogy csak ő tud, és megfogta a pulzusomat, és megkérdezte, hogy nem érzek-e fluktuáló nyomást a nervus simpaticus táján, aztán a mellemen is kopogtatott, és felírt valami jó kenőcsöt, amitõl biztosan jobban leszek majd. Én nagyon boldog voltam, hogy ilyen jó hozzám, és meg akartam ölelni a derekát, de persze olyan buta és ügyetlen vagyok, éppen egy olyan helyen nyúltam hozzá, ahol úgy látszik nagyon veszélyes, mert az ő jóságos és komoly modorában elmagyarázta, hogy máskor vigyázzak, mert éppen azon a helyen a tüdőnyirokmirigyek kontaktusban vannak a hidrohelioglobinus... na, már elfelejtettem, pedig tízszer is elmondatta velem." (részlet)

Karinthy Frigyes (1887–1938) erős vonású arcéle, homlokába hulló hajtincse és slampos öltözéke minden irodalomkedvelő számára ismerős. A róla ma ismert összes fotót, szám szerint 278 felvételt tartalmazó album viszont épp azt mutatja meg, hogy ez az egy tömbből faragott ember milyen sokféle alakban mutatkozott meg – a tekintélyes írótól a porondon föllépő bohócig, a társasági embertől a sorsán tűnődő, befelé figyelő betegig, a családapától a strand tréfamesteréig. A nyolcéves, játékkarikáját tartó kisfiútól az ismert írón át a halálos ágyába süppedt Karinthyig követhető nyomon az író – kívülállók számára megörökített – élete. A kiadvány két fő részből áll. Kovács Ida rövid bevezető esszéje után található a Válogatás Karinthy Frigyes fényképeiből című összeállítás, amely időrendben mutat be mintegy száz nagyobb méretű fotót, talán a legjellegzetesebb, leginkább sokat mondó felvételeket, legyenek azok eredeti negatívról másolt képek vagy sajtóban megjelent, sokszorosított fotók. Jó részük megkomponált portré az író jellegzetes arcvonásairól, de akad köztük beállított csoportkép, zsáner felvétel, strandon, utcán, kávéházban, kiránduláson, könyvnapi sátornál ellesett pillanatkép. A második, a Karinthy Frigyes fényképeinek ikonográfiája című rész ugyancsak időrendben, ám jóval kisebb méretben, immár sorszámozva és jegyzetekkel kísérve közli az íróról fönnmaradt 278 felvételt. Az ikonográfiai leírásokkal (dátum, a látható személyek és a fotográfus neve, lelőhely, rájegyzés szövege) és magyarázó, kiegészítő megjegyzésekkel kísért képek 1895-től az író 1938. augusztus 29-én bekövetkezett haláláig szemléltetik Karinthy életútjának epizódjait.

Aki ?szereti Karinthyt, tudja jól: költőnek is nagy volt, Különös, szabálytalan, besorolhatatlan, mint minden műfajában. Ötlet-telitalálatai itt a paradoxonszerű végleges megfogalmazásokban villannak: némelyikük – az Előszó kétsoros tömör ars poeticája vagy a „Strungle for life” zárórímének hősi-etikus tilalma – annyi más karinthyádához hasonlóan, szállóigeként vonult be a köztudatba. Van olyan verse, amelyben látomás hegyesedik végül önmagát is – mint a Judik Etelt gyászoló Halott –, amelyben az ötlet tágul rettentő vízióvá. Jelezve egyúttal azt is, hogy Karinthy hiába érzi az Arany János „Nagyon fáj! Nem megy!”-ét, ötleteinek gyötrő szikrázása sosem tud megszűnni.A szinte még gyerekfővel írt Vérmező, 795. május csillogó szenvedélyessége hamarosan kiszorul Karinthy lírájából;a gördülékeny pátoszt csak az ígéretes korszak és az ígéretes életkor egybefonódása lobbanthatta ki – ez teszi a verset a magyar líra egyik legszebb zsengéjévé. Az első verseskötet publikálását (Nem mondhatom el senkinek, 1930) megelőző húsz év számra kicsiny verstermése az egész Karinthy-oeuvre műfaji és hangulati változatosságát tükrözi: a vékony kötetben versnovellák vershumoreszkkel, verskiáltvánnyal váltakoznak. Élete utolsó éveiben az alig negyvenöt éves Karinthy váratlanul gazdag öregkori lírát teremt. A magyar költészet ez idő tájt lezajló korszakváltásával együtt haladva, de a maga külön útján, köznapi hangú, elbeszélő jellegű verseket ír, kényelmes, lazán ritmizált, hosszú sorokban. Ezeknek a látszólag kedélyesen beszélgető költeményeknek szinte az egyetlen témájuk a halál. A szűkölő halálfélelem. Az elszámolás a teljesített és nem teljesített feladatokkal. Számvetés a pályatársakkal meg az új nemzedékekkel, akiket már új eszmék vezetnek, gőzök bódítanak, és ki tudja, érdekli-e őket, amit az öreg író „kiárusít”. És végül leszámolás a korral, amelynek az ifjúkori reményeket megcsúfoló iszonyata nagyon is a korhoz tapadó közege a halálfélelem kortalan emberi szorongásának. Kései verseinek kötetkiadását – igazolva a versek sugallta előérzetet – Karinthy már nem érte meg. Az Üzenet a palackban nem sokkal a halála után, 1938-ban jelent meg.Kötetünk anyagát néhány, az eddigi gyűjteményekben nem olvasható vers, sanzon teszi teljesebbé.

„Pista, a gyöngykagyló, egy reggel arra az eredményre jutott, hogy őt pedig nem fogják be­csapni mindenféle közvetítők: majd ő eladja maga a gyöngyöt, amit termelt. Határozottan eredeti ötlet volt: kézenfekvő, mint Kolumbusz tojása és új, mint a forradalmi eszmék. Egészen megrészegedett. Hát nem képtelenség, fortyogott felháborodva, hogy itt pusztult el mellette Sanyi meg Jancsi meg a Bandi, itt vesztek éhen – a halász meg a kereskedő pedig eladta drága pénzen a gyöngyöt, amit ők termeltek. … És Pista, a gyöngykagyló, kikecmergett a sekély vízből, partra szállt, őszintén szólva, nemigen volt tájékozott, hogy mit tegyen: hová kell fordulni először. Kérdezősködni nem akart, félt, hogy a halászok és a kereskedők kezére adja magát. Nagy titokban bevánszorgott hát egy közeli kávéházba, és átnézte a lapokat.” (részlet)

"HÖLGYEIM, ÉS URAIM,  Az Est, 1930. május 25. Ja igaz, hogy el ne felejtsem, tegnap este megfejtettem a világrejtvényt. Sietek leszögezni a dolgot, az ilyesmit az ember hamar elfelejti egyrészt annyi mindenféle adóhátralékot, terminust, elintézetlen levelet kell fejben tartani, másrészt, ami a rejtvényfejtést illeti, ha egy kereszt- vagy lóugrásrejtvényt fejtek meg Bürgüzd és Vidéke című lapból, ott még van rá esélyem, hogy egy üveg sósborszeszt nyerek a sorsoláson de ki jutalmazza a világrejtvény megfejtését? Azonkívül még meg is szólják az embert esetleg. Vannak mindenféle konzervatívok, szkeptikusok, akik előállhatnak, hogy Newtonnak se sikerült egészen, Einsteinnek se, Laplace-nak se hát miért sikerült volna éppen nekem és éppen tegnap este, minden előzmény nélkül, anélkül hogy előzően egy csomó csillagászati meg matematikai könyvet írtam volna? Hát nagyon sajnálom, nem tehetek róla, mégis így van. Egyik egy életen át keresi, mégse találja meg, másik ránéz, és egyszerre világossá válik elõtte a dolog." (részlet)

"- Kérem, itt nem lehet dolgozni... - Nem?!... Hát akkor csináljon maga valamit - tessék! Nekem elég volt! Én nem bírok ezzel a kölyökkel. Csináljon vele valamit, intézze el, üsse agyon, vagy vigye valahová, én nem bírom, nekem elég volt, én megszököm! én megőrülök vele! - Igazán nagyon kedves. Nagyon ésszerű. Példás nevelés. Nagy élvezet itthon dolgozni. Őrültek háza. - Őrültek háza?!... Nem őrültek háza, hanem hülyék intézete! Nagyon természetes, hogy ebben a házban minden a feje tetején áll, hogy minden elvadul, ahol egy ilyen nyámnyám ember nem tud tekintélyt tartani ezzel a... ezzel a gaz kölyökkel! - Ne méltóztassék üvölteni, először is, azzal tessék kezdeni, hogy ne méltóztassék üvölteni! Nagyon jó nevelés! Hogy legyen nekem tekintélyem, mikor a gyerek előtt nekimegy az apjának, mikor a gyerek azt hallja az anyjától, az apjának, hogy nyámnyám! Azt a keserves mindenit... - Hát akkor intézze el maga! Én nem tudok mihez kezdeni vele. 

Karinthy Frigyes Összegyűjtött műveinek második kötete az író 1916 és 1927 között kiadott humoreszkgyűjteményeit foglalja magába. A négy Karinthy-könyv közül minden bizonnyal a legkorábbi a legismertebb és legjelentősebb: az 1916-ban megjelent Tanár úr kérem. Valószínűleg kevés könyv van, amely ilyen tartós és ilyen széles körű népszerűséget biztosított írójának, mint ez az, eredetileg mindössze tizenhat írást tartalmazó, könyvecske: címei – a Röhög az egész osztály, a Magyarázom a bizonyítványom – szállóigévé lettek; helyzeteit – az Elkéstem szorongását, a Lógok a szeren letörését mindannyian átéltük, és átéljük naponta ma is. Korai írásaiban Karinthy – meghökkentő evidenciával – abszurd helyzetekbe vonja olvasóit, képtelenségek elképzelésére, a fantázia fordított világának érzékelésére kényszeríti. A Tanár úr kérem-ben a kötetlen fantázia és a nagyon is ismerős, szorongatóan hiteles valóság hirtelen egymás mellé kerül: a kettő együtt teszi ki a teljes valóságot.

"- Ki kérdezett? Tréfálva szólt rám valaki, mikor beszélni kezdtem - idejövet, az utcán láttam valamit, és eszembe jutott, hányszor volt ez már így és mindig hiába... pedig milyen egyszerű a dolog! Nekem mindig az volt az érzésem, hogy csak akkor kellene... - Ki kérdezett? Így szakított félbe tréfából valaki: de én meghökkentem, és komolyan elhallgattam, és nem tudtam folytatni. Mi történt velem? Aztán nógattak, hogy hát mit akartam mondani, hiába... egyszerre nevetségessé és értelmetlen ostobasággá vált az egész. Sokszor vagyunk így mondásokkal. Évtizedeken át mondjuk "jó napot!" és "ajánlom magamat" és "egészségére" és "van szerencsém" - és egyszer, évtizedek múlva, odafigyelünk, hogy mit jelent a szó - s hirtelen, mint most is, szakadék nyílik meg a szó alatt - s a szakadékon át a köd és káosz - egy pillanatra az élet szörnyű értelmetlensége. - Ki kérdezett? Igaz is - ki kérdezett engem? Hogy van az, hogy erre még sohase gondoltam? Soha senki se kérdezett, írtam és beszéltem és ágáltam s hadakoztam - véleményem volt errõl, meg amarról - szóltam életről, halálról, szerelemről, költészetről, magamról, gyerekről és asszonyról és cserebogárról... ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra - ütemre és rímre -, hogy érthető és világos legyen, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja fel s el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele. Feladványokat oldottam, csomókat vágtam ketté, erőlködtem, hogy közelebb jöjjek kezdethez és véghez, a két pólushoz, hol még nem járt sarkutazó... De ki kérdezett?" (részlet)

"Hétéves koromban nagyon megörültem egy elhasznált villamosjegynek, amit Angéla nagynéném azzal adott oda, hogy tízforintos bankjegy. Nagyot ugrottam a levegőbe, mire apám rám kiáltott: - Gasparecz úr már harmadszor küld fel, hogy nem lehet kitartani ezt az ugrálást. Csendesebben örülj, édes fiam. Csendesebben örültem, és megjegyeztem magamnak ezt a szót, hogy Gasparecz. Azontúl is, valahányszor egy székről leugrottam a padlóra, vagy dobbantottam, vagy táncoltam a padlón, vagy a dívány alatt volt valami keresnivalóm, vagy feldöntöttem egy széket, hogy ráülhessek, vagy a cserépkályhát át akartam húzni a másik szobába, hogy ott is meleg legyen - apám mindig rám szólt: - Gasparecz nem tud aludni! Vagy: - Gasparecz rögtön szólni fog! Vagy: - Gasparecz haragszik! Lassankint homályos kép alakult ki bennem Gaspareczről. Gasparecz, ez a lény, vagy inkább elvont fogalom, hovatovább a Föld haragvó szellemét jelentette - valamit, ami alattunk van, belül, és figyel ránk, és felmordul a mélyben, ha a Föld könnyű kérgét erősebben megrázzuk. Gasparecz int bennünket, hogy szelíden és csendesen járjunk, és gondoljuk meg minden lépésünket. Gasparecz, a mélyben, emberi kicsinységünkre figyelmeztet minket - hagyjátok aludni Gaspareczet.  Gasparecz lassankint megváltoztatta természetemet, amit a nyers természet indulatosnak s hebehurgyának alkotott."

Bármennyire tiltakozott ellene, Karinthy Frigyest saját kora elsősorban humoristának tartotta. Alapos oka volt ennek, hiszen az író, aki minden műnemben bizonyította tehetségét, haláláig komolyan vette és gyakorolta a humoreszk, kroki, kabaréjelenet műfaját, olyan igénnyel és szellemességgel, melynek köszönhetően humorban nem ismert tréfát. Válogatásunk a Grimasz című kötet folytatásaként a világháború után kezdődő és Karinthy haláláig tartó időszak humoros írásainak legjavát adja közre. Karinthy a megváltozott körülmények között sem vesztette el éleslátását és életkedvét, szatirikus hangjával, iróniájával a magyarul olvasók számára nyújtott példát és adott lelkierőt a nehéz esztendőkben a megpróbáltatások elviselésére kis történeteinek poénjai érdekes módon ma is, még mindig időszerűek. A válogatás és a szöveggondozás Fráter Zoltán munkája.

"De ami ma történt, mégis kihozott a sodromból, nem a következményektől való aggodalom miatt: maga az eset volt utálatos és bántó. Délután furcsa jó hangulatban voltam, nem tudtam, miért, mintha egy kicsit részeg lennék. Groteszk előadást tartottam nővéreimnek, amelyben tanáraim szerepeltek egy süllyedő mentőcsónakon, mindegyik a maga hangján és rögeszméjével. Többször kikukkantam a konyhába, s elragadtatással állapítottam meg, hogy végre kedvenc vacsorám készül, amiért hetek óta harcoltam hiába: lecsós kolbász, belévert tojással és juhtúrós galuska. Még Lujzával is igyekeztem kedves lenni, de ő nem ment bele a játékba, sőt egyre kellemetlenebb és élesebb lett. Nyersen kikergetett a konyhából, s mikor észrevette, mennyire örülök a vacsorának, gonosz arccal és gúnyosan célzást tett rá, hogy nem olyan biztos, vajon mindenki vacsorázik-e ma ebben a házban. Ezen nagyon elcsodálkoztam már akkor, de csak sokkal később, hónapok múlva támadt fel bennem a kínos gondolat, amitől most se tudok szabadulni, hogy szándékosan csinálta aznap kedvenc ételemet, fokozni bűnhődésemet, tehát előre kitervelte az összetűzést, ő provokálta ki." (részlet) 

"Pech. Már megint nem ütöttem meg a főnyereményt! Ez is csak velem történhetik meg. Rizspor. Milyen fájdalmas arccal ül az a szép nő ott a kávéház túlsó felén! Madonnaarc kár, hogy olyan erősen be van meszelve. Malter Dolorosa. Tolsztoj olvasása közben. Nem érdemes hazudni. Újságírás. A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg! Pillanatnyi elmezavar. Ismertem egy embert, aki pillanatnyi elmezavarban nem lőtte főbe magát, hanem életben maradt. Fajelmélet. Két ember közt nagyobb különbség van, mint két fajta közt. Igazság. A szélhámost, ha férfi, becsukják, ha nő, ünneplik. Amerikai újságírás. (Minden öt percben új kiadás.) Mr. White leugrott az 526-ik utca 8-as számú házának huszonkilencedik emeletéről. Lapzártakor a hetedik emeletnél tart. Büntetés. Elítéltek nyolc napra kihágás miatt. Még nem ültem le de higgyétek el, nem kellemes egy rovott jövőjű ember élete."   (részlet)

"A pódium közepén álló szelénszekrény tolóajtaja lecsapódott, Sylvia V9 - aki negyvenöt másodperccel ezelõtt, a földgolyó túlsó felén, Floridában lépett be a szelénszekrény kiegészítő másába, a leadóba, s most ott állott előttük, mosolyogva - hunyorgó szemekkel nézett körül a V9-teremben. A higanylámpák kék fénye vakítóan emelte ki körvonalait. A két ellenörző Rádusz hozzálépett, megtapogatták, és meggyőződtek róla, hogy eleven, hús és vér valóság. Két percig halálos csend volt. Azután a kongresszus tagjai felálltak, és némán, homlokukra tett mutatóujjal tisztelegtek a mindenütt Jelenvaló Emberisten előtt. Ennyi volt az egész szertartás.  - Ennyi volt - aztán Karbon 22 nyugodtan folytatta és befejezte előadását."  (részlet)