Dezső Kosztolányi strana 4 z 9

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

"Kosztolányi 1925-ös Aranysárkány című regénye először folytatásokban jelent meg, a Pesti Hírlap hasábjain. Könyv alakban is a napilap tulajdonosai adták ki - Jaschik Álmos borítékrajzával -, de a második kiadás már a Genius Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot az 1929-es könyvhétre. Az utóbbi változat több ponton is eltér az első kiadástól, a változtatások jelentős része pedig megfelel azoknak a kívánalmaknak, amelyeket a szerző ekkoriban közölt, írással kapcsolatos esszéiben megfogalmazott. A regénynek a harmincas évek elején egy jelentősen átdolgozott ifjúsági kiadása is megjelent, ismét a híres képzőművész, Jaschik közreműködésével."

Kosztolányi ?Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál – üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a „véresen-fájó dilettantizmus” drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

"Béla alig aludt valamit, egész éjjel olvasott az ágyban, még a reggelinél is átfut vagy tízszer egy-egy jelentéktelen jegyzetet, mely apró betűvel van szedve a tankönyvben. Arca halálosan sápadt. Hihetetlennek tetszik az a közelség, hogy délre már »kész ember« és hogy az életben általában minden pár perc alatt dől el." (részlet a könyvből)

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

Kosztolányi a magyar hírlapírásnak is halhatatlan mestere. A Füst című gyűjtemény a költő hírlapi írásait közreadó sorozat második kötete, 1914 és 1920 közötti írásokat tartalmaz, jobbára olyanokat, amik kötetben még nem jelentek meg.

Nemcsak ?hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem idősebb kortársaitól is, de a vele egykorúaktól, sőt a nála fiatalabbakról is: az esztéta kíváncsisága és az alkotó művész örök tanulni vágyása késztette arra, hogy magyar kortársainak, pályatársainak minden művét ismerje, olvassa. Ifjúkorában Kiss József tisztelői közé tartozott: „drága magyar szavainknak esztergályosát és gyémántköszörűsét" látta benne; Rippl-Rónai Józsefről ezt írja: „Szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, hogy varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán"; Krúdyról pedig ezt: „Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek"; Móricz Zsigmondban azt csodálja, hogy „úgy dolgozik, mint a természet, biztosan, bátran"; Bartók Bélában azt, hogy „testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő"; a „robbantó és folytató" Babits Mihályban azt, hogy „vére lüktetése törvény a szóknak". Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű vagy egy-egy alkotás lényeges mozzanataira, s a művészet bonyolult, rejtőző titkairól, de magáról a művészetről is mindig érzékletesen ír, olyan kristályos szerkezetben, olyan nyelvi-stilisztikai eleganciával, hogy a művészről és a műről alkotott véleménye egyértelműen, világosan fejeződik ki.

Tartalom: Két világ Ligeti zene Mária Komédia A csillagász fia A kövér bíró Mese a tengerről és a szegény emberről Ozsonna Néhány levél a „Zöld napló”-ból Április bolondja Kártya A vörös szék Valaki áll a küszöbön…

Kosztolányi ?korai költészetének legsikerültebb kötete az 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai, mellyel lírájának leggazdagabb forrása fakadt föl: az örök gyermek egyszerű érzékeléseiből eredő, eleven hangulatiság, a homályos ösztönök és bizonytalan félelmek szorongása, a rideg felnőtt világtól a gyermekkor emlékeibe való visszahúzódás vágya, az ártatlanság hamva. Vagyis ahogy maga írja a ciklus nyitó versében: „cikázva lobban sok-sok ferde kép / és lát, ahogy nem látott sose még” (Mint aki a sínek közé esett). Ehhez az életérzéshez és látáshoz társul az impresszionisták pillanatrögzítő szándéka, a sugallatok megérzékítése, a metaforikus jelbeszéd, a szimbolizmus jelentéstöbblete. A költő így idézi föl gyermeksége emlékeit és egykori – immár örök – önmagát, és eközben úgy tesz, mintha véletlenül talált volna rájuk, elérzékenyül az idő múlásán, és mellérendeléssel sorolja egymás után tétova emlékeit, melyeknek végül teljesen odaadja magát (A doktor bácsi; Már néha gondolok a szerelemre; Mostan színes tintákról álmodom stb.). A tétova állapotrajzokban passzív örömmel a költő titkokat sejt meg, és ügyel arra, hogy ezek mások számára is sokat mondóak, fontosak és érthetőek legyenek. Ezért szinte átvilágítja, irizáló-remegő fénybe állítja eleven élményként ható hajdani emlékeit (A délutánoktól mindig futottam; Jaj, az estét úgy szeretem; Mi van még itt?; Milyen lehet az élet ott kívül? stb.). A századelő magyar költészetének különös színfoltját jelentő és ritka értéket megtestesítő ciklus.

Kosztolányi Dezső legismertebb írásai közé tartoznak az Esti Kornél-novellák: „Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk… – írja Kosztolányi Esti Kornél alakjáról. – Mióta az eszemet tudom, közel volt hozzám. Mindig előttem vagy mögöttem, mindig mellettem, vagy ellenem. Imástam vagy utáltam. Közönyös sosem voltam iránta.” Esti Kornél figurája a húszas évek közepén született, aztán egyre nagyobb szerepet kapott Kosztolányi novelláiban, sőt verseibe is belopózott. Ki ez az Esti Kornél, Kosztolányi novelláinak e halhatatlan hőse? A költő alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, akinek alakját megteremtve önmagáról vall: fordulatos, játékos, költői elbeszéléseiben Kosztolányi az emberi élet fonákságait írja meg, mély lírával.

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

Több, mint huszonöt esztendővel ezelőtt, 1930-ban jelent meg először a Zsivajgó természet, a Révai kiadásában: a bibliofil kis könyvritkaság, szinte fellelhetetlen. Kosztolányi ebben a kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat, bogarakat, ásványokat, drágaköveket szólaltat meg, hogy találóan és politikusan jellemezve tárgyát egyben a maga ars poeticájáról és világszemléletéről valljon. Hol versben, hol prózában szólal meg, de a műfajtól függetlenül mindig a játékos költészet, a magával ragadó líraiság hangján. Kiemelkedő ciklusa a kötetnek a „gyümölcsös-kosár”, lírai miniatűrök tökéletes foglalata.

„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos barna ruhájában, az utolsó ruhában, melyet földi életében viselt. Üres kezekkel ment kifelé ebből a városból. Oda, ahova igyekezett, csak az életét vitte. Pusztán arra volt szüksége. Arra is csak azért, hogy kioltsa."

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.