Dezső Kosztolányi strana 4 z 8

Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket – „eszményi” cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen „jól bántak vele”, „semmi baja sem volt” – sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: „…Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele..” Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, „amely – az Édes Anná-ból idézünk – egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét.”

„Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme művészetének. De nem mindegy, hogy az ember mivel játszik. Az Esti Kornél esetében a játék az egész élet és a világ gyökérkérdéseivel folyik. A játszó ember grimasz mosolya, néha idegen kacagása mögött egy új bánat vonaglását érezni. A játszó ember azzal teszi kibírhatóvá ezt a világot, hogy játékká komplikálja és egyszerűsíti. A forma bravúrján, a stílus ragyogásán túl ez az új bánat, igazi Kosztolányi-bánat teszi az Esti Kornél könyvét feledhetetlenné.” (Schöpflin Aladár)

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

Kosztolányi ?Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál – üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a „véresen-fájó dilettantizmus” drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

Kosztolányi Dezső legismertebb írásai közé tartoznak az Esti Kornél-novellák: „Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk… – írja Kosztolányi Esti Kornél alakjáról. – Mióta az eszemet tudom, közel volt hozzám. Mindig előttem vagy mögöttem, mindig mellettem, vagy ellenem. Imástam vagy utáltam. Közönyös sosem voltam iránta.” Esti Kornél figurája a húszas évek közepén született, aztán egyre nagyobb szerepet kapott Kosztolányi novelláiban, sőt verseibe is belopózott. Ki ez az Esti Kornél, Kosztolányi novelláinak e halhatatlan hőse? A költő alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, akinek alakját megteremtve önmagáról vall: fordulatos, játékos, költői elbeszéléseiben Kosztolányi az emberi élet fonákságait írja meg, mély lírával.

„Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme művészetének. De nem mindegy, hogy az ember mivel játszik. Az Esti Kornél esetében a játék az egész élet és a világ gyökérkérdéseivel folyik. A játszó ember grimasz mosolya, néha idegen kacagása mögött egy új bánat vonaglását érezni. A játszó ember azzal teszi kibírhatóvá ezt a világot, hogy játékká komplikálja és egyszerűsíti. A forma bravúrján, a stílus ragyogásán túl ez az új bánat, igazi Kosztolányi-bánat teszi az Esti Kornél könyvét feledhetetlenné.” – Schöpflin Aladár

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

"Az ember félni kezd, nem tudja, kikkel él együtt." Kosztolányi az Édes Annában nemcsak a radikális, hanem a mérsékelt jobboldallal is szembefordult, amikor regényében (bár kimondatlanul, de félreérthetetlenül) összefüggést teremtett a tanácskormány bukása és hősnője kiszolgáltatottsága között, s éppen a regény legrokonszenvesebb szereplője, a meggyőződéses keresztény Moviszter mutat megértést a cselédlány embertelen sorsa és a proletárhatalom társadalomjavító ábrándjai iránt. Az Édes Anna tehát számvetés és leszámolás - nemcsak a berendezkedő Horthy-rendszerrel, hanem önmaga gyászos szereplésével is -, egyúttal engesztelő áldozat a megnyomorítottaknak. De Kosztolányit nem annyira a múlt, mint inkább a múltat látszólag maga mögött hagyó, mégis annak értékeit átörökítő jelen érdekelte igazán. Arra kereste a választ, hogy miképp lehetne enyhíteni az elszenvedett társadalmi és történelmi igazságtalanságokat. Kötetünk az első könyvkiadás szövegét követi, de a mai helyesírás szerint javítottuk. Helyreállítottuk a cenzúrázatlan szöveghelyeket, és korrigáltuk a sajtóhibákat.

Versek Néro Arany sárkány Pacsirta Édes Anna Esti Kornél E. K. kalandjai

"Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével." Kosztolányi Dezső Édes Annája nem véletlenül vált a magyar irodalom egyik legismertebb nőalakjává, története pedig klasszikus olvasmánnyá. A regény ugyanis számos olyan kérdést és problémakört vet fel, amely jóval túlmutat a krisztinavárosi cselédlány élettörténetén, s így megjelenése után közel száz évvel is épp olyan fontossággal és aktualitással bír, mint a maga korában.

Egy bukott diák cimboráival megvereti tanárát, akinek teljesen felborul az élete.

Édes Anna, a mintacseléd megöli munkaadóit. Hogyan lesz a jóságos teremtés gyilkossá?

A csúnya lány szomorúságra van kárhoztatva, s ebben szülei is osztoznak. Kiállják-e a szülők a próbát?

Esti az író alteregója. Különös kalandokat, humoros helyzeteket él át. Humorosan megrajzolt jellemek és életszerű helyzetek.