Dezső Kosztolányi strana 6 z 9

Kötetünkbe Kosztolányi Dezsőnek azokat a tanulmányait, esszéit gyűjtöttük egybe, amelyek klasszikus magyar költők, elbeszélők, drámaírók műveivel foglalkoznak, nagyokkal és kisebbekkel egyaránt – Balassi Bálinttól Makai Emilig. Pázmány Péter, „a magyar próza atyjá”-nak műveiben a hév és az a lendület foglalkoztatja, amely évszázadokig példaképe lesz minden magyar írónak; Kazinczy Ferencről ki meri mondani: „Nincs remekműve. Élete a remekmű.”; fiatalosan lelkesedik „első tárcaírónkért”, az Ázsia szélén élő Mikes Kelemenért; Vörösmartyt azzal jellemzi, hogy költészetét nem lehet egyetlen hangszerhez hasonlítani, úgy szól, mint egy hatalmas zenekar; Arany Jánosról kilenc tanulmányt ír, Dantéval és Shakespeare-rel egy sorban említi – és folytathatnánk a sort. Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű lényeges mozzanataira, az irodalmi alkotásról, a művészet bonyolult titkairól mindig érzékletesen beszél, jelzői megvilágítanak egy-egy verset vagy regényt felejthetetlenül, tanulmányainak szerkezete mindig tiszta, világos, nyelve gazdag, elegáns, előadásmódja természetes. Ebben a kötetben csaknem negyven magyar íróról, költőről írt tanulmányait kapja kézhez az olvasó – a legnagyobbak, Balassi, Csokonai, Katona József, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Madách, Eötvös, Kemény, Jókai, Mikszáth mellett a kisebbek – Gvadányi József, Virág Benedek, Gyulai Pál, Vargha Gyula, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és mások – portréi sorakoznak. Némi túlzással azt mondhatjuk: egy kis magyar irodalomtörténet vázát olvashatjuk ebben a gyűjteményben. Szerkesztő-válogató: Réz Pál.jelentkezett.

Füléhez szorítja a kagylót... Hangot hall, meleg, puha, muzsikás leányhangot, és a szoba egyszerre csupa édesség lesz és derű. Boldogan veszi el a fülétől a kagylót, a magasba emeli, és hagyja, hogy a hang belenyúljon az üres homályba, mint egy eleven, meleg aranyfonál. (részlet)

Kosztolányi Dezso az Édes Annában csodálatos erovel örökítette meg az ?ideális cselédet?, a naiv és odaadó falusi zsellérlányt, aki ?felkerül? Budára, az úri házhoz, mindenesnek, nincsenek felforgató gondolatai ? egyáltalán nem mer gondolkozni. Nem tesz egyebet, csak szolgál, minden erejével és becsületesen. Gazdái ?jó? gazdák: nem verik, enni adnak neki, unokaöccsük pedig ?demokratikus érzésében? a végsokig is elmegy: a kis mindenes ágyáig. Aztán egyszerre váratlan és érthetetlen tragédia történik. Édes Anna, a legjobb mindenes, megöli gazdáit.

Kosztolányi Dezso történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költo-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy muvészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkituzéseitol. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a muvészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelojével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál ? üldözi. Környezete retteg tole, mert egyetlen nem tetszo mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mu, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereploit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a ?véresen-fájó dilettantizmus? drámájában a hatalom és muvészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mu elso megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsorol, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

A rossz orvos Kosztolányi első regénye. Anyagát egy költőtársának családi drámája szolgáltatja, noha később azt írja: „Hősnőjéről mindössze annyit tudok, hogy nyáron fehér kalapot visel cseresznyedísszel…” Kosztolányi kevésbé ismert és viszonylag ritkán kiadott munkái közé tartozik, bár drámai cselekménye, szuggesztív hangulata, finom lélekábrázolása a későbbi nagy regények és elbeszélések világát ígéri.

Hogy kicsoda Esti Kornél, az az elso fejezetbol derül ki. Kosztolányi másik énjét fedezhetjük fel benne, aki az író elfojtott vágyait testesíti meg. Barátságuk fiatalkorukra nyúlik vissza, amikor még elválaszthatatlan ellentétei voltak egymásnak. Esti Kornél sajátosan összetett jellem: egyszerre komisz, léha, szeleburdi, züllött és ugyanakkor a legnemesebb emberi érzések is ott rejtoznek benne. Tréfából bárkiben képes kárt tenni, de a szenvedok iránt részvétet táplál, s a bajban mindig segítségükre siet. Kosztolányi azt akarja megmutatni, hogy az élet apró dolgaiban is véghezvihetünk nemes cselekedeteket, s igazából ezek adják az élet értelmét, nem pedig a látszat dolgok, miként azt Esti Kornél énekében mondja: ?Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység?. Tudjuk azt is, hogy csak fiatalkorukban voltak elválaszthatatlanok, majd mintegy tíz évre elfelejtették egymást. Amikor újra találkoztak, Esti Kornél továbbra is a kicsapongó, állandóan úton lévo, szabad agglegény, míg Kosztolányi, a narrátor, addigra már családos ember, aki beleszokott a konszolidált polgári életformába: már nem utazgat, nem rúg ki a hámból, hanem szorgalmasan dolgozik és családjával törodik. Valójában a XIX. és XX. századi írók egyik alapélményét dolgozza fel az író saját jellemének kettészakításában: muvész és polgár ellentétét.

?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. ? (Hajnali részegség, részlet)

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. ? (Hajnali részegség, részlet)

Tíz interjú, tíz emberrel, egyévessel, tízévessel, végül százévessel, (az egyéves helyett a feleleteket a mama adja). Azután interjúk különféle fajtájú emberekkel, franciával, némettel, angollal, tízfélével. Végül interjúk ugyancsak tíz emberrel, akik foglalkozásuk szerint különböznek egymástól. Legvégül néhány kép az író gyermekkori környezetérol. Az interjúk, úgy látszik, részben valóságos beszélgetések, tehát valóban föltett kérdések s a kérdésekre kapott válaszok, részben elképzelt beszélgetések, melyek elárulják költött voltukat - például a francia Ninette az autobuszon, az Andrássy-út külso szakaszán egészen az átszállóig tehát legföljebb az Aréna-útig aligha adhatott volna annyi feleletet, amelyek összességéhez legalább félórai ido kellett volna - mégis belso valószeruségükkel legalább is úgy jellemzik a megrajzolt alakokat. mint a valóban elhangzott feleletek. Vagy talán még jobban. Például a képviselo az interjú végén azt kérdezi az interjúvoló írótól: "Hova sietsz?" Az író felel: "Haza." A képviselo autoszuggesztiv gyakorlattal ismételgeti: "Haza... Haza..." Ez a két szó a lényeg, mindaz, amit a képviselo csakugyan mond, vagy mondhat, csupán e két szó dinamikáját adja meg. Ugyanúgy a milio megfestésében ez a mondat: "A hosszú eloszoba végén a képviselo úr ajtaja fölött egy fölírás csillog felém: Kijárás."

A kötetben Kosztolányi Dezso tizenkét karácsonyi témájú írását gyujöttük össze: G. M. B.# Karácsony # Az angyal# Három mese rossz gyermekeknek# A börtönben# Zengo telefon# Cercle a karácsonyi babákkal# A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai# Pesztra# A gipszangyal# Karácsonyi dal# Öröm

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. ? Budapest, 1936. november 3.): író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Kosztolányi Dezső regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd, fiatal Nerót azonban vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli meg kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál - üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak.

Esti Kornél Kosztolányi Dezső hasonmása. Esti Kornél novellák összekötő eleme a főszereplő Esti Kornél. Van olyan novella, amelynek Esti Kornél nem is szereplője csak elmesél egy érdekes történetet. A novellás kötet  nagy időt fog át (1925–1936). Esti Kornél egy rejtélyes és talányos alak. Társadalmi erkölcsök, tilalmak nem  érdeklik, gátlástalan és nagyon összetett személyiség, így a jó és a rossz folyamatos harca zajlik le benne.

A lexikonban a huszadik század nagy magyar íróinak novellái olvashatóak a szerelemről. A szenvedélyes, olthatatlan fiatalkori és a megnyugodott bölcs öregkori szerelemről is részletes képet kap az olvasó a szomorú és vidám történeteken keresztül. A szerzők között találjuk többek között Ady Endrét, Bíró Lajost, Bródy Sándort, Csáth Gézát, Hunyady Sándort, Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt, Nagy Endrét, Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Thury Zoltánt.