Dezső Kosztolányi strana 2 z 8

A Romeo és Júlia (1595) témájának alapja egy olasz novella: Shakespeare a kor szokása szerint nyúlt ismert témákhoz, és teremtett azokból új, önálló alkotást. A novellából kiindulva írta meg a líraiság és a tragédia szintézisének a remekét. Párkapcsolat, szerelem, érzékiség, családi viszály, ifjú nemzedék és öregek ellentéte: örökké aktuális élethelyzetek. Tobzódó életvágy és végzetszerű halál oly költőiséggel és drámaisággal megfogalmazva, hogy a világirodalom egyik legnagyszerűbb szerelmes művét ünnepelhetjük a darabban. A létezés fő misztériuma, a szerelem - az élet maga - és a halál egy alkotásban: a mindenkori ifjúság megdicsőülése és az értelmetlen halál elutasítása.

Tíz interjú, tíz emberrel, egyévessel, tízévessel, végül százévessel, (az egyéves helyett a feleleteket a mama adja). Azután interjúk különféle fajtájú emberekkel, franciával, némettel, angollal, tízfélével. Végül interjúk ugyancsak tíz emberrel, akik foglalkozásuk szerint különböznek egymástól. Legvégül néhány kép az író gyermekkori környezetérol. Az interjúk, úgy látszik, részben valóságos beszélgetések, tehát valóban föltett kérdések s a kérdésekre kapott válaszok, részben elképzelt beszélgetések, melyek elárulják költött voltukat - például a francia Ninette az autobuszon, az Andrássy-út külso szakaszán egészen az átszállóig tehát legföljebb az Aréna-útig aligha adhatott volna annyi feleletet, amelyek összességéhez legalább félórai ido kellett volna - mégis belso valószeruségükkel legalább is úgy jellemzik a megrajzolt alakokat. mint a valóban elhangzott feleletek. Vagy talán még jobban. Például a képviselo az interjú végén azt kérdezi az interjúvoló írótól: "Hova sietsz?" Az író felel: "Haza." A képviselo autoszuggesztiv gyakorlattal ismételgeti: "Haza... Haza..." Ez a két szó a lényeg, mindaz, amit a képviselo csakugyan mond, vagy mondhat, csupán e két szó dinamikáját adja meg. Ugyanúgy a milio megfestésében ez a mondat: "A hosszú eloszoba végén a képviselo úr ajtaja fölött egy fölírás csillog felém: Kijárás."

Füléhez szorítja a kagylót... Hangot hall, meleg, puha, muzsikás leányhangot, és a szoba egyszerre csupa édesség lesz és derű. Boldogan veszi el a fülétől a kagylót, a magasba emeli, és hagyja, hogy a hang belenyúljon az üres homályba, mint egy eleven, meleg aranyfonál. (részlet)

A lexikonban a huszadik század nagy magyar íróinak novellái olvashatóak a szerelemről. A szenvedélyes, olthatatlan fiatalkori és a megnyugodott bölcs öregkori szerelemről is részletes képet kap az olvasó a szomorú és vidám történeteken keresztül. A szerzők között találjuk többek között Ady Endrét, Bíró Lajost, Bródy Sándort, Csáth Gézát, Hunyady Sándort, Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt, Nagy Endrét, Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Thury Zoltánt.

„Peniaz vstrčila mŕtvemu do úst, pod jazyk, aby ho Charon, prevozník podsvetia, previezol po vode, ktorá prináša zabudnutie a odplaví vzrušenia a kŕče, ktoré nás tu, hore, mučia, a potom nás urobí rovnými všetkým.“ Klasika zo Zlatého fondu SME.

Pacsirta, a csúnya vénlány a regény elején és végén kap mindössze szerepet. A regény mindössze egy hetet ölel fel, így az események gyors egymásutánját olvashatjuk. Pacsirta elutazásával Vajkayék vidékies kúriájában megváltozik az élet. A szülők élete megint izgalmassá, mozgalmassá válik, a régi ismerősök újra előtűnnek, megint elmennek színházba. Ekkor jönnek rá, hogy a másoknak oly unalmasnak tűnő szürke hétköznapok nekik mennyi örömet okoz és hogy lányuk rútsága lassan az ő rútságukká vált.

?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. ? (Hajnali részegség, részlet)

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. ? Budapest, 1936. november 3.): író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Kosztolányi Dezso történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költo-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy muvészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkituzéseitol. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a muvészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelojével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál ? üldözi. Környezete retteg tole, mert egyetlen nem tetszo mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mu, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereploit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a ?véresen-fájó dilettantizmus? drámájában a hatalom és muvészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mu elso megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsorol, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Kosztolányi irodalomtörténet írására nem készült. Klasszikusaink közül azok arcmását faragta ki, akikhez kedv és hála vonzotta. gy ez a könyv is vallomás. Az érto kettos okulást merít ebbol a válogatásból: az ismertetésekbol megismeri a magyarázó író lelkületét és muvészetét is. Egy-két évszám a szöveg elé s a diák eszményi irodalomtörténeti fejezetet olvas Balassáról, Mikesrol, Gyöngyösirol, Aranyról, ? író vezeti be az irodalomba, otthonosan, házigazdaként. A ?tananyag? varázslatosan megelevenül: a szöveg-magyarázatban épp az a szépség buvöl, ami a klasszikus szövegbol vett szemelvényekben, ez is az is írói alkotás. Ilyenben ritkán van részünk. Kosztolányi e könyve ezt nyújtja. (részlet Illyés Gyula eloszavából)

A rossz orvos Kosztolányi első regénye. Anyagát egy költőtársának családi drámája szolgáltatja, noha később azt írja: „Hősnőjéről mindössze annyit tudok, hogy nyáron fehér kalapot visel cseresznyedísszel…” Kosztolányi kevésbé ismert és viszonylag ritkán kiadott munkái közé tartozik, bár drámai cselekménye, szuggesztív hangulata, finom lélekábrázolása a későbbi nagy regények és elbeszélések világát ígéri.

?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. ? (Hajnali részegség, részlet)

"Béla alig aludt valamit, egész éjjel olvasott az ágyban, még a reggelinél is átfut vagy tízszer egy-egy jelentéktelen jegyzetet, mely apró betűvel van szedve a tankönyvben. Arca halálosan sápadt. Hihetetlennek tetszik az a közelség, hogy délre már »kész ember« és hogy az életben általában minden pár perc alatt dől el." (részlet a könyvből)

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

„Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme művészetének. De nem mindegy, hogy az ember mivel játszik. Az Esti Kornél esetében a játék az egész élet és a világ gyökérkérdéseivel folyik. A játszó ember grimasz mosolya, néha idegen kacagása mögött egy új bánat vonaglását érezni. A játszó ember azzal teszi kibírhatóvá ezt a világot, hogy játékká komplikálja és egyszerűsíti. A forma bravúrján, a stílus ragyogásán túl ez az új bánat, igazi Kosztolányi-bánat teszi az Esti Kornél könyvét feledhetetlenné.” (Schöpflin Aladár)