Dezső Kosztolányi strana 5 z 9

Kosztolányi Dezső legismertebb írásai közé tartoznak az Esti Kornél-novellák: „Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk… – írja Kosztolányi Esti Kornél alakjáról. – Mióta az eszemet tudom, közel volt hozzám. Mindig előttem vagy mögöttem, mindig mellettem, vagy ellenem. Imástam vagy utáltam. Közönyös sosem voltam iránta.” Esti Kornél figurája a húszas évek közepén született, aztán egyre nagyobb szerepet kapott Kosztolányi novelláiban, sőt verseibe is belopózott. Ki ez az Esti Kornél, Kosztolányi novelláinak e halhatatlan hőse? A költő alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, akinek alakját megteremtve önmagáról vall: fordulatos, játékos, költői elbeszéléseiben Kosztolányi az emberi élet fonákságait írja meg, mély lírával.

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

Több, mint huszonöt esztendővel ezelőtt, 1930-ban jelent meg először a Zsivajgó természet, a Révai kiadásában: a bibliofil kis könyvritkaság, szinte fellelhetetlen. Kosztolányi ebben a kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat, bogarakat, ásványokat, drágaköveket szólaltat meg, hogy találóan és politikusan jellemezve tárgyát egyben a maga ars poeticájáról és világszemléletéről valljon. Hol versben, hol prózában szólal meg, de a műfajtól függetlenül mindig a játékos költészet, a magával ragadó líraiság hangján. Kiemelkedő ciklusa a kötetnek a „gyümölcsös-kosár”, lírai miniatűrök tökéletes foglalata.

„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos barna ruhájában, az utolsó ruhában, melyet földi életében viselt. Üres kezekkel ment kifelé ebből a városból. Oda, ahova igyekezett, csak az életét vitte. Pusztán arra volt szüksége. Arra is csak azért, hogy kioltsa."

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

A mű a korai publicisztikai írásokat tartalmazó Álom és ólom, a fiatal költő és újságíró 1904 és 1913 között megjelent cikkeinek gyűjteménye, kivétel nélkül olyan írások, amelyek kötetben nem jelentek meg máshol.

Kötetben eddig meg nem jelent tárcák, a nagyközönség előtt ismeretlen írások, irodalmi csemegének számító ritkaságok, régen publikált és már-már feledésbe merült különleges vallomások és interjúk – a Mindent bevallhatok című Kosztolányi Dezső-válogatás egyszerre kínálja a felfedezés és ráismerés örömét az újdonságokra vágyó, kíváncsi olvasónak. Hiszen mindnyájan tudjuk, ki volt Kosztolányi Dezső: a XX. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója. De vajon milyen volt Kosztolányi Dezső? Nemcsak a költő, az író, a műfordító, hanem a jóbarát, a fiú, a férj, az apa. Milyen volt ez a zseniális ember – papucsban? Ebből a sokszínű és sokhangú kötetből ez a kettős portré rajzolódik ki árnyaltan, érzékletesen. A sokoldalú, halhatatlanná lett művész és a hétköznapi, esendő, halandó ember arcképe. Szinte az egész élete az olvasó elé tárul, kisiskolás korától, első irodalmi szárnypróbálgatásától kezdve egészen a haláláig. Őszintén vall önmagáról, büszkén vállalja önmagát: „Vagyok, ami vagyok.” És arról, hogy kicsoda is ő valójában, számtalan, korábban nem ismert részletet megtudhat az olvasó. Olyan apró-cseprő, hétköznapi dolgokat, amelyek azt bizonyítják, hogy kijelentésével ellentétben az író nem csak papíron él. Hiszen kiderül, hogy mielőtt bicsérdista lett, vagyis csak nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó, kedvenc étele a borjúpörkölt volt túrós csuszával, vagy negyven cigarettát elszív naponta, töméntelen feketekávét iszik, és hogy ihletet merítsen, az íróasztalán álló illatszeres üvegcséket szagolgatja. Szeret kirándulni és különféle tréfákat kieszelni barátai ugratására. De vannak témák, ahol a könnyedségnek nincs helye. Súlyos erkölcsi kérdésekről, a kor társadalmi problémáiról is nyilatkozik, és sosem beszél mellé: egyértelmű, sarkos véleményt formál. Bevezet írói módszerébe, megfogalmazza, mi a jó költészet és irodalom: az, amit a költő olyan kedvteléssel űz, mint ahogy csókolódzik. Bármit vizsgál, remek megfigyelőként éles szemmel látja és láttatja a lényeget, és ha humorral is, de mindig metsző pontossággal önti szavakba. Mert tudva tudja, a szó, az irodalom tett, szavakkal játszani annyi, mint magával az élettel játszani. „A szavak… oroszlánok, melyek már óriásokat is széttéptek.” Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Mindent bevallhatok című kötet.

Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. "Szép", mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Kosztolányi Dezső először 1930-ban kiadott, Zsivajgó természet című klasszikusát (melyben a költő olykor játékosan, máskor költőien a természet kincseit szólaltatja meg ezzel bemutatva saját ars poeticáját és világszemléletét is) ezúttal Tettamanti Béla rajzaival együtt lapozgathatja az olvasó. A grafikus egyik kedvenc Kosztolányi-művéről lévén szó nem is kétséges, hogy a szövegre teljes mértékben reflektáló, ám a művész egyedi stílusára jellemző illusztrációk kaptak helyet az örökbecsű sorok mellett. A kötethez Parti Nagy Lajos írt szívhez szóló előszót.

Posledný, štvrtý román D. Kosztolányiho je jeho najvydávanejším a najprekladanejším dielom: 60 vydaní v pôvodine a 37 v prekladoch do 17 jazykov od prvého vydania (1926) podnes. Pozadie deja s kriminálnym motívom rámcuje vecne podaný pád maďarskej komúny (1919) a konsolidácia povojnových rokov v potrianonskom Maďarsku (1920). Hlavná postava románu je dokonalá slúžka Anna: čím lepšie pracuje, o to viac sa odcudzuje svojim pánom, až ich z náhleho popudu zavraždí. Čitateľ spolu s rozprávačom je nestranný pozorovateľ a vyšetrovateľ prípadu pri hľadaní odpovede na motívy činu a otázku, či človek môže byť tvorcom svojho vlastného životného údelu.

Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Kosztolányi Dezső életműve a magyar irodalom kimagasló teljesítménye. Versíróként, az elbeszélő és értekező próza művelőjeként, valamint fordítóként egyaránt nagyon jelentős alkotónak bizonyult. Az irodalomtudomány régi adósságát rója le, amikor megkezdő írásainak tudományos ... Folytatás ›› szakszerűséggel jegyzetelt, a lehető legtejesebb szöveghűséget szem előtt tartó kritikai kiadását. "A kritikai kiadásban ezzel a kötettel indul Kosztolányi lírai életművének feldolgozása. A szegény kisgyermek panaszai-ciklus volt a fiatal költő második verseskönyve, amellyel első átütő sikerét aratta, s amely mindvégig legkedvesebb kötete maradt. Már életében - egyedülálló módon - hét teljes, sőt egyre teljesebb kiadása jelent meg. Ezek során ugyanis csaknem duplájára (harmincnégyről hatvannégyre) szaporította a ciklust alkotó versek számát, és szerkezeti, stilisztikai változtatásokat is végrehajtott. Könyvünk nagy apparátussal mutatja be az összefüggéseket a ciklus különböző változatai, valamint a ciklus és a többi korabeli Kosztolányi-kötet között. A költő életében megjelent valamennyi folyóirat- és antológia-közlés szövegváltozatait is tartalmazza, emellett bemutatja a megírás, bővítés és népszerűsítés folyamatát, számba veszi és gazdagon idézi a kötet fogadtatását szak- és szépirodalmi vonatkozásban egyaránt, valamint az irodalmi, előadóművészi és oktatási recepciónak s a fordításoknak lehető legteljesebb bibliográfiáját is közreadja - mindmáig. A szövegközlést és a jegyzeteket képmelléklet és a legendás első kiadás fakszimiléje teszi teljessé." (a Kiadó) A(z) A szegény kisgyermek panaszai (Könyv) szerzője Kosztolányi Dezső.

A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket – „eszményi” cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen „jól bántak vele”, „semmi baja sem volt” – sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: „…Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele..” Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, „amely – az Édes Anná-ból idézünk – egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét.”

„Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme művészetének. De nem mindegy, hogy az ember mivel játszik. Az Esti Kornél esetében a játék az egész élet és a világ gyökérkérdéseivel folyik. A játszó ember grimasz mosolya, néha idegen kacagása mögött egy új bánat vonaglását érezni. A játszó ember azzal teszi kibírhatóvá ezt a világot, hogy játékká komplikálja és egyszerűsíti. A forma bravúrján, a stílus ragyogásán túl ez az új bánat, igazi Kosztolányi-bánat teszi az Esti Kornél könyvét feledhetetlenné.” (Schöpflin Aladár)

Kosztolányi irodalomtörténet írására nem készült. Klasszikusaink közül azok arcmását faragta ki, akikhez kedv és hála vonzotta. gy ez a könyv is vallomás. Az érto kettos okulást merít ebbol a válogatásból: az ismertetésekbol megismeri a magyarázó író lelkületét és muvészetét is. Egy-két évszám a szöveg elé s a diák eszményi irodalomtörténeti fejezetet olvas Balassáról, Mikesrol, Gyöngyösirol, Aranyról, ? író vezeti be az irodalomba, otthonosan, házigazdaként. A ?tananyag? varázslatosan megelevenül: a szöveg-magyarázatban épp az a szépség buvöl, ami a klasszikus szövegbol vett szemelvényekben, ez is az is írói alkotás. Ilyenben ritkán van részünk. Kosztolányi e könyve ezt nyújtja. (részlet Illyés Gyula eloszavából)