Jenő Rejtő strana 12 z 20

A Vér és mahagóni örökérvényű igazságokat tár az olvasó elé, például azt, ha egy nő valamit a fejébe vesz, akkor azon változtatni nem lehet. Ezért aztán az angol titkosszolgálat minden erejére szükség van, hogy a bajbajutott, makacs leányzó kimásszon a ,,pácból".

A Grand Hotelben búbópestis miatt három hétre vesztegzárat rendelnek el, nagy rémületet okozva ezzel a híres kis-lagondai fürdőhely előkelő vendégei között. S nem elég a kór híre, a karantén kihirdetését követően gyilkosság is történik, majd furcsa, megmagyarázhatatlan, sokszor abszurd -s természetesen humoros – események sorozata veszi kezdetét… A gyilkossági ügyben folyó nyomozás során lassacskán a szálló gazdag és úri lakóinak, sőt, alkalmazottainak is szinte mindegyikéről kiderül, hogy takargat valamit. A vérontással, csalással, cselvetéssel, hazugságokkal átszőtt bűnügyi történet főszereplője egy pizsamás fiatalember, aki képtelen sokáig ugyanazon a helyen és ugyanabban a ruhában maradni, s aki a hotelben találja meg a szerelmet, melyért még meg is kell küzdenie a Banánoxid vegyi képletéért folytatott harc során…

Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses, zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix… Ezzel a jelenettel kezdődik Rejtő Jenő – P. Howard – egyik legvidámabb, legfordulatosabb regénye, a Vesztegzár a Grand Hotelben.

Mi lehet az, amitől egy pávián meglepődik és egy papagáj több alkalommal is leszögezi, hogy: „ki-ráki?” Alapos okuk volt-e különös viselkedésre. Az erdő közepén, hátával egy fának dőlve nyugodtan aludt egy úr, szmokinban, lakkcipőben, fején szalmakalappal, gomblyukáról csüggő monoklival. Estélyi ruhája olyan kifogástalan, olyan frissen vasalt és ragyogóan tiszta volt, inge, keménygallérja olyan kifogástalanul sima és hófehér, mintha most lépett volna ki egy kaszinó kapuján. Megjegyzem, így is volt. A hely viszont, ahol most ébredezett, a Kongó őserdejének mélye volt. Theodor Emerson, becenevén „Petróleum Teddy”, elkényeztetett milliomos csemete, legjobb barátjába, Gordon kapitánnyal fogadást kötnek. A tét: milliók nélkül megélni úgy, ahogy van, egy szál szmokingban, a Kongó őserdejének közepén. Teddy azonban nem számolt néhány jelentéktelen dologgal: vadállatokkal, kannibálokkal, egyéb vérszopó fenevadakkal, na meg a rekkenő hőséggel sem…

Barátom, Rézfejű egy pálinkásüveggel könnyedén fejbesújtotta a Kormányost, aztán a tőle megszokott udvariassággal, mintegy kedvesen invitálva, ahogy a fogorvosok szólítják be a következő pácienst, vigyorogva odaszólt az uraknak: Parancsol még valaki?' A Kormányos bezúzott fejjel hanyatlott a véres üvegcserepek közé a padlóra, és egy pillanatra, mint vihar előtti szélcsend, némaság állt be.

A főhős, Robin eleinte - a maga számára is érthetetlenül - nagyon gyáván viselkedik, de amikor nevelőapja felvilágosítja, hogy ő az Államok-szerte rettegett rablóvezér, a "Tigris" fia, hirtelen sosem tapasztalt merészség költözik belé. Ezzel aztán működni kezd a kliséhalmozó gépezet; menetrendszerű vonattámadás és túszszedés, ököl- és pisztolycsaták, melyek Robin furfangjai révén végül meghozzák a civilizáció bajnokainak győzelmét a vadnyugaton.

…A vendéglő ajtaján egy kalap repült ki. Nagy kacagás. Ezután következett a fiatalember. Még harsányabb kacagás… Főhősünk éli mindennapos pipogya életét, mikor nevelőapja felvilágosítja hogy Ő a nagy vérengző Tigris fia. Feltámadt benne az ősi vér szava, ezért elindul a kocsmába, megmutatni, hogy a vér nem válik vízzé. Miután az ajtán belépett, nemsokára csattantak a pofonok, süvítettek a golyók és alacsonyan szálltak az emberek. Tigris Nevada teljhatalmú ura megdöbbenéssel tapasztalja a kölyök bátorságát, zavarában gyorsan lelő néhány embert. A Tigris és fiú találkozása rendkívüli meglepetést hoz. Ezzel kezdetét vette a nagy kaland…

Miért keresztelte egy szép hangú devonshire-i lakatos éppen Tivaldnak a fiát, ez egyike a rejtélyeknek, melyek az eljövendő korok lélekbúváraira várnak. Miben nyilvánult egyébként a 13. Tivald nevű Pác balszerencséje? Íme: Képzeljünk el egy 13. Pác Tivaldot, aki a világ legjelesebb kasszafúrója, bűnügyi szakkörökben őszinte elismeréssel ejtik ki a nevét. Minden közeli őrszem úgy keresi, ha említik, mintha sietve gratulálni akarna a Pác-féle lótusz alakú hidegvágás utolérhetetlen különlegességéhez. Ügyes volt, körültekintő, óvatos, gyors, intelligens, és mégis... Mondjuk, betör a Trildey és Tsa. cégnél. Gyönyörűen. Elsőrangú munka. Mesés eltávozás. Hatvanezer dollár zsákmány. Rövidesen két óra járásnyira a tett színhelyétől vidáman fütyörészik. Erre elüti egy autó! A körülállók ámuldoznak, mert amíg mentőkocsiba emelik, csak úgy szálldosnak a dollárok, mintha jókora négyszögletes leveleket hullajtana az ősz valamelyik út menti, hervadozó pénzfáról. De nem. A sérült zsebéből hullik a pénz.

Lord Felix Hontings, a Daughter Hill-i grófság örököse, Vucli Tóbiással együtt az angol kisváros főterén gyűlést tart, mégpedig az önműködő villamosjegy-szabadalom mielőbbi népszerűsítése ügyében. A nagy érdeklődést keltő gyűlést két markos ápoló megjelenése fejezi be, akik a szónokokat visszaszállítják az elmegyógyintézetbe, ahonnan megszöktek.

E nem szokványos Rejtő-regényben nyomon követhetjük, hogyan lesz a huszonhat éves Birsics Ferenc banktisztviselőből Bányai Ferenc író, sikkasztó, lovag, vőlegény és karalábé… Minden azzal kezdődött, mikor egy nap, munkaidőben Birsics tollat ragadott, s írt egy kabarétréfát. “A tréfa, amelyet egyetlen oldalra, egy óra alatt megírt (mintha a csekkállomány összeállítása lenne), úgy érezte, hogy formás, sikerült kis írás, amit így elsőnek csak egy átlagon felüli képességekkel megáldott ember írhat meg ennyire jól.” Némi ebédidőben elfogyasztott gintől és pálinkától felbátorodva elment a Fővárosi Kabarészínházba, ahol megismerkedett és természetesen szerelembe is esett a szeszélyes primadonnával, Csillag Sárival, a pénzügyektől hajszolt igazgató műsorra tűzte tréfáját, s Birsics el is indult a hírnév és csillogás felé vezető rögös úton, de hogy el is jutott-e odáig, az olvasó megtudhatja a könyvből.

Az egész úgy kezdődött, hogy épelméjű koromban orvosaim tanácsára félbehagytam San Franciscóban az egyetemi tanulmányaimat, és Honoluluba mentem üdülni. Innen valahogy elhajóztam Tahitiba. A Déli-tenger kissé helyrehozott, de a végleges gyógyulást Bricsesz kapitány, a rabszolga-kereskedő eljárása hozta meg. Bennszülött kulikat toborzott, nem éppen finom eszközökkel, ezért hívták rabszolga-kereskedőnek. Egy gazember leitatott Tahitiban, és mire felébredtem, Bricsesz kapitány gőzösén voltam a nyílt tengeren. Sajnos, állandó hiány van matrózokban, és néhol még dívik a szokás, hogy gyanútlan embereket ittas állapotban eladjanak matróznak. A nyílt tengeren azután az illető kénytelen aláírni a szerződést. Olyan pszichiáterek, mint Bricsesz kapitány, igen hatékonyan tudnak az ember lelkére beszélni. Azóta van ez a vörös forradás a homlokomon. Mint kényes polgár, eleinte sokat szenvedtem. De végre is Bricsesz kapitánynak katedrát kellene felállítani a San Franciscó-i egyetemen, és orvosaimnak is ajánlom, hogy hozzá járjanak tanulni, mert kizárólag szabadgyakorlatokkal tökéletesen kikúrált. Ajánlom orvosaim figyelmébe a fedélzetsúrolást, kazántisztítást, szénlapátolást mint gyógyeljárást. A sűrű rugdosás csak fokozza ennek a terápiának a hatását. Hogy valami nincs rendben nálam, az bizonyos. Ahelyett, hogy három hónap múltán visszaérve Tahitiba, boldogan otthagytam volna Bricsesz kapitány rabszolgahajóját, ismét leszerződtem hozzá, ez alkalommal a szokásos szelíd rábeszélés nélkül. Így indultam el, most már önszántamból, Bricsesszel, és azontúl a legnagyobb egyetértésben éltünk a rabszolgahajón, és barátságunk az idők folyamán csak kimélyült, sőt talán még ma is fennállna, ha működésének és fiatalságának teljében nem ragadja el őt körünkből a kiszámíthatatlan végzet, egy idült alkoholmérgezés tünetei között.

Régi ismerősünk Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplője. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerű levelezéséből, amelyben St. Antonio főhercegnek számol be kalandjairól. Az események végső kimenetelére mégis Piszkos Fred közbelépése válik döntővé, aki a Na, mi újság, Wagner Úr nevű hajón követi válogatott legénységével a milliomos hajóját. Az illusztris hajó legénységének és főleg a Kapitánynak lesz tehát érdeme, hogy a rég eltűnt kutató helyett egy banditát fog felfedezni az unatkozó milliomos – és az is, hogy Fülig Jimmy a „kölcsönkenyér visszajár” elv alapján a küzdelmes dicsőség ünnepléséből kimarad, s ehelyett karanténba kerül.

„…A fojtogató, páratelt szaharai levegő meg se rezzen. De ha valahonnan dél felől elindul a szél, furcsa dobpergés hallik, recsegő trombitán valaki az Aida bevonulási indulóját játssza, és a kísérteteket váró szemek előtt megjelenik valahol a látóhatár szélén: A Láthatatlan Légió! Koromfekete egyenruhában, kezükben fekete lakktáskával, szemükön vastag fekete keretes napszemüveggel. Előttük rozoga, lóval vontatott ócska fiákerben egy tábornok… Ha kiszáll a kocsiból, a cilinderes, parádés kocsis megemeli a kalapját és – szabadra állítja a fiákerre felszerelt taxaméter óráját!” Hogyan került a Szaharába ez a legendákat fakasztó „kísértetlégió”, és mi volt misztikus menekülésük célja: erről szól P. Howardnak ez a talán egyik legnépszerűbb és legmulatságosabb regénye.

Gorcsev Iván milliomosként – mert ennyit nyert a ruletten – magántitkárává fogadja Vanek urat. A furcsa öltözetű s kimért modorú gentleman egyik munkaköri kötelessége az, hogy helyettesítse Gorcsevet az idegenlégióban. Vanek úr itteni működése többször az agyvérzés közelébe juttatja elöljáróit, akiket kalap-, pontosabban kepiemeléssel köszönt, egyik bajtársának pedig elárulja, hogy ő szimbólista, s tudni illik, hogy a szimbóla egy igen finom hangszer, amit három részből kell összecsavarni… Ezenközben az igazi Gorcsev elnyeri szerelme kezét, s mellékesen visszaszerzi jövendőbeli apósa aranyból készült autóját. „Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem? Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is, elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat agyonverjék. Csak egyszerű és faragatlan vendégek találhatók az ilyen helyiségekben, de ha kíváncsiak vagyunk a Láthatatlan Légió legendájára, itt megtudhatunk egyet s mást…”

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A megdönthetetlen erkölcsi tanulságot már a mű első lapjain leszögezi az elbeszélő (aki a költői szépségű Csülök névre hallgat, ha akar): jóérzésű ember ne menjen lopni az anyja névnapján, mert hamarosan a légióban találja magát. Ott pedig Potrien őrmester furcsa felfogása teszi igen nehézzé a szabad mozgást. Ez azonban nem akadályozhatja meg hősünket és kedves barátait, Senki Alfonzot és Tuskó Hopkinst, hogy részt vegyenek a kormányzó estélyén, és beleártsák magukat egy eltűnt expedíció és egy halálra ítélt kapitány sorsának bonyodalmaiba. – A Rejtő rajongók széles táborának ajánlható.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Csontbrigádot Rejtő nem más műveiből ismert fortélyos stílusában írta: egyszerű bűnügyi regény ez. Az alaphelyzet egy megsértett gentleman-agreement játékára épül. Az idegenlégió viszontagságaiban megfáradt két barát – Henry Fécamp és John Carew – elhatározza, hogy egyikük a másik halála árán leszerel a légióból. A szabadító ötlet Carewé: egyikük egy már elkövetett gyilkosságot – a másik bizonyító feljelentésének segítségével – vállal magára. Az ötleten túl a felkínálkozó szabadság is az övé: a fej vagy írás játék neki kedvez. De az erkölcsi jóvátétel és a végső igazság mégis Fécampé, mivel a regény végén kiderül, hogy a játékhoz ürügyül választott gyilkosságot Carew követte el. Fécamp meghurcoltatásának voltaképpen barátja bűnös jelleme az oka, mint ahogy a főhőssel egyetemben, a Csontbrigád többi száműzöttje is emberi vétkek miatt szenved – ártalanul.