William Shakespeare strana 9 z 43

A ?velencei kalmárt Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írta. A saját korában vígjátéknak játszották, a 19. századtól tragédiának, ma a regényes színművek közt tartják számon. Shakespeare-ben az a jó, hogy olyan, mint az élet – nehezen szorítható korlátok közé.A darab a virágzó tengeri kereskedelem központjában, a nyitott, nyüzsgő, karneválos Velencében és Belmont zárt mesevilágában játszódik. Antonio, a velencei kalmár szereti Bassaniót, aki könnyelműen elszórta az örökségét. Bassanio szerencsét akar próbálni Belmontban a gazdag, szép és erényes Portia kezéért. Ehhez pénzre van szüksége, és kihez forduljon, ha nem Antonióhoz? Antonio minden vagyona a tengeren, ezért kölcsönt vesz fel Shylocktól, a zsidó uzsorástól, akivel gyűlölik egymást. Shylock hajlandó a kölcsönre, még kamatot sem kér. Egy kikötése van: ha Antonio nem fizet időben, kivághat egy font húst a kalmár testéből. Az üzletet lakomával pecsételik meg. Amíg Shylock a keresztények nemszeretem vacsoráján időzik, a lánya, Jessica megszökik szerelmével, Lorenzóval, egy velencei nemes úrral. A hozományról sem feledkezik el. Bearanyozza magát apja pénzével és ékszereivel. Belmontban kérők sora verseng Portia kezéért, de apja végakarata értelmében csak ahhoz mehet feleségül, aki három ládika: az arany, ezüst és ólom közül helyesen választ. Aki nem a megfelelő mellett dönt, nemcsak Portiát nem nyeri el. Soha nem nősülhet meg. Portia szereti Bassaniót, halogatná a döntést, hogy minél tovább együtt lehessenek. Bassanio túl akar lenni rajta, kockáztatós fajta. Ahogy Antonio is. Üzletben és szerelemben egy pillanat alatt mindent nyerhet, vagy veszíthet az ember. Bassanio azt a ládikót választja, amelyen a felirat: Engem választ, aki mindent kockára tesz. És jól választ. Övé Portia és a vagyona. Szüksége is van rá, mert Antonio mindenét elvesztette a tengeren. Bíróság előtt áll. Shylock követeli a neki járó egy font húst. És hajthatatlan. A törvény mellette áll. A dózse tehetetlen. Az idegen Shylock ügyében egy idegen törvénytudót hív segítségül. Ki lesz a bíró? Egy jó? Egy rossz?

A Tévedések vígjátékát, a szerepcserék, alaktévesztések lehetoségeit fergeteges dramaturgiával kidolgozó korai Shakespeare-darabot 1591-re datálja az irodalomtörténet. A színhely: a shakespeare-i módon stilizált, antikizált Ephesus, ahová Syracusából vetodik el a helybeli Antipholus iker-alakmása# mindketto ifjú kereskedo, s a házas és a notlen, a módos és a vagyontalan ikerpár börleszkbe illo módon cserélik fel helyzetüket, szerelmeiket, sorsuk esélyeit. Az író már itt mesterien ura a színpadi hatásoknak, az úr- és szolgapár kettosében a fennköltebb és alantasabb nyelvi és jellemkomikumot ellentételezve viszi a boldog befejezésig a történetet. Ám épp fergeteges túlzásaival, a komikus fantázia fokozó eszközeivel a késobbi vígjátékok emberi bölcsességét, mélységét is elolegezi.

Az Othello a megcsalt bizalom, a torbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes boru hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Husége azért volt fontosabb számára mindennél.Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekezo, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyöru hitvesét.Emília fedezi fel úrnoje halálát, és fellármázza az egész erodöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy o a gyilkos. Emilia most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendojét. Leleplezi Jago ármányait# az vak dühében leszúrja.Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az orjöngo féltékenységtol mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan de nagyon szeretett - egy torszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bunhodik iszonyú vétkeiért.

Shakespeare páratlan életművének betetőzése, a Vihar, a világirodalom egyik kimagasló remeke. A színpadi művek között egyedülálló mesejáték költői szépségei miatt különösen alkalmas kétnyelvű kiadás céljára, a magyar szövegről, Babits Mihály remekbekészült fordításáról pedig bízvást elmondhatjuk, hogy méltó az eredetihez.

A ?híres vígjáték sokágú cselekményének, főhőse a IV. Henrikben megismert Sir John Falstaff. A hercegi, illetve királyi kegyből kikopott hordóhasú „kedves csirkefogó” elképesztő tervet agyal ki: elhatározza két tisztes, már nem éppen menyecske korú windsori polgárasszony, Fordné és Pagené egyidejű elcsábítását, hogy rajtuk keresztül csapolja meg alaposan férjeik pénzesládáit, saját, állandóan égető anyagi gondjait enyhítendő. Az ötlet szépséghibája – a lovag cseppet sem vonzó küllemén túl – csak az, hogy hamarosan mind a négy érintett tudomást szerez róla, bár más-más módon reagál. Míg a nők méltó bosszút forralnak, és látszatra belemennek a játékba, addig a féltékenységre egyébként is hajlamos Ford egy pillanatig sem kételkedik neje hajlandóságában, és máris a leleplezés érdekében kezd el alakoskodni. Így válik ő is az agyafúrt asszonyok furfangjának „terven felüli” áldozatává, amikor a pohos széptevő felsüléseivel egyben rendre kisiklik tettenérésre éhes üldözője karmai közül, aki ezáltal maga is újra és újra nevetségessé válik. A sziporkázó ötletességgel (bonyolított események a drámafejedelemnek három jellemtípus klasszikus megörökítésére nyújtottak lehetőséget, amelyek közül a visszatetsző vonások sajátos módon kizárólag a férfiaknak jutottak. Az önkritika már-már beteges hiányában szenved Falsftaff, aki tivornyában hatalmasra dagadt termetére, élemedett korára való tekintet nélkül úgy képzeli, férfiúi erényeivel még (páros) diadalt és pénzt arathat. Ugyancsak elvakult, csak éppen másokkal szemben, a bizalomból, emberismeretből elégtelenre vizsgázó, hisztérikusan féltékeny Ford. Az ő gyarlóságaikkal áll szemben az asszonyok kiegyensúlyozott kedélye, derűs bölcsessége, amelynek segítségével alaposan lóvá teszik a teremtés szűk látókörű, jobb sorsra nem érdemes „koronáit”. Bár a komikus helyzetek sokasága, a comimiedda dell'arte elemeinek hangsúlyos szerepe folytán a darab elsősorban színpadon nézve élvezhető maradéktalanul, a szellemes szójátékoknak, a búvópatakként fel-felbukkanó lírai soroknak köszönhetően olvasmányként is pompás élményt kínál.

A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró egyik kortárs. 1600-ban nyomtatták ki először. Valószínűleg egy főúri esküvő alkalmára készült, s – korabeli szokás szerint – a lakodalmi ünnepség során mutatták be, a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. De a daraba kerete is első előadásának a körülményeit jeleníti meg, mégpedig játékosan és önirónikusan: miközben Shakespeare társulata eljátssza a Szentivánéji álom című darabot az alkalmul szolgáló főúru esküvőn, a szentivánéji álomban zajló királyi mennyegzőn Theseus, Hippolyta és a többiek mulattatására az athéni mesteremberek alkalmi színésztruppja is színre visz egy színdarabot,a Pyramus és Thisbe című – Vackor, az egiyk műkedvelő szereplő szavával – „igen siralma skomédiát”, amely egyébként szintén a szerelemről és annak veszélyeiről szól.

Shakespeare egyik legkülönösebb, más muveihez igen kevéssé hasonló darabja (sokan igyekeznek is kimutatni, hogy nem az o munkája.) Alapfelépítésében még inkább a királydrámákhoz mérheto: úgynevezett ?krónikás színmu?. Ennek megfeleloen nem is Julus Caesar tragédiáját állítja a nézo elé: a fohos már a harmadik felvonás elso színterében meghal, a darab nagyobbik fele nélküle játszódik. Ezután kezd a mu igazi shakespeare-i tragédiává változni, középpontjában Brutusszal, de a második fohossel itt is szinte egyenrangú Cassius, illetve Antonius. Más a stílus, más a poétika is, mint a klasszikus Shakespeare muvekben: nyelve szinte teljesen dísztelen, lehetoségig tömör. A darab legfobb ereje gondolatisága, a felvetett alternatívák következetes végiggondolása, a legfontosabb csomópontok (Ceasar és Brutus, Brutus és Cassius összeütközése) sokoldalú bemutatása, a lehetoségek és a történelmi szükségszeruség dialektikájának kidolgozása.

A két veronai ifjú nyomtatásban először az 1623-iki folióban jelent meg; de már előfordul Meres 1598-iki lajstromában a Palladis Tamiában Shakspere darabjai közt, mint a költőnek egyik legismertebb vígjátéka. Származási ideje valószínüleg 1591-re tehető. Nyelve, verselése, szerkezete, jellemzése azt mutatja, hogy a költő ifjukori művei közé tartozik. Meséje részben a spanyol Montemayor „Diana” czímű regényének epizódjából van véve. E regény spanyolul először 1560-ban jelent meg, s azóta nemcsak több kiadást ért, hanem majd minden európai nyelvre lefordították. Angol fordításban is megjelent 1598-ban, de kéziratban már a nyolczvanas években forgalomban s így Shaksperenek is hozzá férhető volt. Ebből epizódja kivonatban s különösen azon vonásaiban, melyekben a Shakspere színművével való megegyezés félreismerhetetlenül szembe ötlik, így szól….

?A vastörvény ? ország-világ elott ? Most visszahull az ítélo fejére: Claudióért Angelo felel! Jó tettért jót várj és kegyet kegyért,De: szeget szeggel...és: szemet szemért...? (részlet)

Antonius és Kleopátra birodalmakon átívelő szerelme, egy hatalmas szenvedély története, amely minden létező szabályt felrúg, és éppen ezért minden későbbi szenvedély hatalmas mintája lett. Keleti mese, ami éppen azért hihető, mert hihetetlen. A színpadon minden varázslat megtörténik, játszi könnyedséggel múlik el egy évtized, járunk be több millió négyzetkilométert Alexandriától Rómáig, Görögországba és vissza, tengeri és szárazföldi csatákat látunk, vért és könnyeket, csókot és árulást.

Egy zaklatott kora hajnalon Lear király úgy dönt, hogy a birodalmat felosztja három lánya között. Szokatlan döntését szokatlan órában hajtja végre, pillanatnyi szeszélyétol vezéreltetve összehívja a királyi udvart, majd leányaihoz a mesékbol jól ismert, de a birodalom életében elozmény nélküli kérdést intézi: ?Ki az közületek, ki legjobban szeret?? A legkisebb lány, Cordélia megtagadja a nyilvános vallomástételt, és ez olyan váratlanul éri a szeszélyes uralkodót, hogy legszeretettebb lányát kitagadja az örökségbol, annak ellenére, hogy a huséges Kent gróf figyelmezteti a királyt szörnyu esztelenségére. A legkisebb lánynak hozomány nélkül kell távoznia az udvarból, megalázottan és eltaszítottan, a francia király feleségeként. Goneril és Regan, a szeretetüket egymással versengve kifejezo novérek azonban hamar megtagadják apjukat, egyre terhesebbé válik számukra a királyságot átruházó, de a királyi címmel járó hódolathoz tovább is ragaszkodó Lear.Shakespeare klasszikus muve mindmáig ható érvényességgel, egyszerre gondolkodtatva és nevettetve mérhetetlen gazdagsággal tud beszélni az emberi kapcsolatok értékérol, de hihetetlen törékenységérol is egyszersmind. Az idoben és térben tolünk távol eso történet a szemünk láttára válik a mi saját élethelyzetünkké.

Darabunknak vége# koldus a király:Jó vége lon, ha tetszéstekre vál#S ha ezt a tetszést tapsotok kimondta,Versenygve küzdünk érte mink naponta.(részlet)

A mű egy kocsma előtt nyit, ahol Ravaszdi Kristóf és a csaplárné veszekednek. A veszekedés után Ravaszdi elveszti eszméletét, és a kocsmában hamarosan megáll egy Gróf, aki mélyen megbotránkozik a részeg Ravaszdi láttán. A Gróf úgy dönt egy tréfát fog játszani az eszméletlen emberen. Megparancsolja szolgáinak, hogy vigyék fel Ravaszdit a kastélyába és tegyenek úgy, mintha egy úr lenne, aki súlyosan beteg. A gróf mindenben eligazítja a szolgáit; apródját, Bertát pedig beöltöztetteti a frissen úrrá tett Ravaszdi feleségének. A kastélyban megáll egy színész csoport is, akiket a Gróf megkér, hogy adjanak elő egy darabot.

Szerelmi történet, melyben kicsúfolják és megcsúfolják a szerelmeseket. #A helyszín töményen, elvontan olaszos, olyannyira, hogy már nem is olasz, nem is szicíliai Messina, hanem Szerelemország. És a foszereplok, a két jeles személy: Benedetto és Beatrice, a két halhatatlan shakespeare-i hos. Ok szerelmesek egymásba, de ezt nem vallják be, még saját maguknak sem, inkább végeérhetetlen párbajt vívnak egymással. Másik két hose a darabnak Claudio és Hero, egy romantikus szerelmespár# akik hamar egymásra találnak, mint boldogabb Romeo és szerencsésebb Júlia. Vagy ki tudja. A darabban megvan minden, ami egy szabályos Shakespeare-komédiához kell, és mégis minden másképp van, szabálytalanul.

A közfelfogás szerint a sikeres hadvezért a heroikus gog dönti romlásba, emiatt nem való népvezérnek, s amikor a politikai porondon kudarcot vall, ez fordítja szembe hazájával. Shakespeare azonban másként ítél, mert más problémát tárgyal: o a fusztráció tragédiáját dolgozza föl. Coriolanus ?római jelleme? gépiesen funkcionális, mint a pályára állított versenyzoé, aki annyiban önmaga, amennyiben rekorderedménnyel legyozi ellenfelét. Erre az egyetlen feladatra trenírozták, ezt a támadóösztönt trenírozta bele az anyai nevelés. Egyébként infantilisan jófiú, csak akkor érzi jól magát, ha kötelességét teljesíti. S mivel egymásnak ellentmondó parancsot kap, elbizonytalanodik, elvadul, tönkremegy. A cinizmus és fanatizmus zurzavaros katasztrófa-politikájában elégtelen vezérelv a szolgálati becsület: bajnokát a rómaiak kivetik maguk közül, mert nem hajlandó kompromisszumra, a volszkok pedig csapdába csalják és végeznek vele, mert kompromisszumra hajlott. Az etikai abszurdumból dramaturgiailag az következik, hogy a levitézlett harcos megkapja a végtisztességet ? ellenségeitol.

Az angol klasszikus, Shakespeare zseniális drámájáról nehéz lenne újat mondani. Nem is kell megpróbálni. Hiszen évszázadok múltán oly naprakészek mondatai, találóak szereploi, hogy az ember újra és újra rácsodálkozik, ?csak az ido halad?, ?mi nem változunk?. Mi, az emberiség, felcímkézve a hiúság, gyarlóság, öntörvényuség, haszonlesés, erkölcstelenség, vagy a pajzánság határtalan jelzoivel. Az eloadás középpontjában a család áll. Az az anya, és fiú, aki különbözo módon gyászol, üdvözöl egy új világot, rendszert, ami gyarlóbb, és kuszább lett, mint az elozo. A fohos vívódik az általa vélt igazság és a valóság között. Nyomozásba kezd apja halálával kapcsolatosan, a Szellem megjelenésnek köszönhetoen. Azt gondolnánk, hogy egy háborodott elme szüleménye mindez, ám a jó barát Horatio éppúgy részese a múlt feltunésének, mint maga Hamlet. Az igazságnak súlyos következményei vannak, ha azt korábban megmásítani szándékoztak néhányan. Így történik ez ebben a drámában is. Tragédiák sorozata, gyilkosságok sora figyelmeztet arra, ha az ember bármely rendszere ? egyéni, családi, társadalmi, ? megbomlik, nem tudja kézben tartani sorsát, bukik vétkes és ártatlan egyaránt.