Hľadanie: Kolotoč
zobraziť:
A próféta
"Khalil Gibran száz éve született fő műve, A próféta megkapó hitvallás az élet legfontosabb dolgairól: szabadságról, szeretetről, jóról és rosszról tanít, nem hagyva figyelmen kívül a hétköznapi élet kellékeit sem.
A műben szereplő próféta, Almusztafa Orfalisz városából készül távozni, ám mielőtt hajóra szállna, válaszol a városlakók kérdéseire, így foglalva össze tanításait. Beszélj nekünk a Szabadságról! Beszélj nekünk az Örömről! Beszélj nekünk a Szeretetről! - kérik az orfalisziak, és Almusztafa teljesíti a kívánságot. A hagyományos valláserkölcsi fogalmak tisztázása mellett olyan hétköznapi dolgok kapcsán beszél az élet nagy filozófiai és erkölcsi kérdéseiről, mint a ruhák, a házak, az evés-ivás, a munka vagy az eladás és a vásárlás.
Kahlil Gibran libanoni születésű, amerikai író, maronita keresztény költő és festőművész, akinek költészetét a spiritualitás határozta meg, legfontosabb alkotása, A próféta pedig John Lennonra is hatással volt.
A Helikon zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak." (a Kiadó)
Vypredané
3,06 €
3,22 €
Elveszett lányok országa
Mexikó déli részén, Guerrero állam dzsungel borította vidékein, ahol a mákföldeket, marihuánaültetvényeket és a lakosságot helikopterről permetezik gyomirtóval, minden lány "fiúnak születik" - nehogy elrabolják a drogbárók lelketlen pribékjei. Még biztosabb üregeket ásni, és oda rejtőzni, ha a távolban felzúgnak a luxusterepjárók... ám a legtöbbjük így is a kartellek fogságában végzi.
Ladydi, az Elveszett lányok országának tizenhat éves főszereplője "megússza". Legalábbis túléli, és elmeséli, hogyan telt a veszélyes idő a hegyi faluban, ahonnan minden férfi elmenekült, hogy átszökve a határon, az Egyesült Államokban keressen magának elviselhető életet. Elmeséli, hogyan került ártatlanul Mexikóváros legnagyobb női börtönébe, és milyen sorsokat cipelnek az ott élő fiatal nők.
Jennifer Clement lehengerlő regényében a szépirodalom erejével mutatja meg, hogy a drogbárók uralta vadonban is létezik barátság, van szolidaritás, és hogy az emberi szeretet feltárhatja a remény útjait.
Jennifer Clement költő és író 1960-ban született, New Yorkban és Párizsban tanult irodalmat. Harmadik regénye, az Elveszett lányok országa hozta meg számára a nemzetközi ismertséget. A könyv irodalmi és humanitárius díjakat is elnyert. Clement Mexikóvárosban él, 2009 és 2012 között a mexikói PEN elnöke volt.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Látjátok, feleim
Kötetünkbe Kosztolányi Dezsőnek azokat a tanulmányait, esszéit gyűjtöttük egybe, amelyek klasszikus magyar költők, elbeszélők, drámaírók műveivel foglalkoznak, nagyokkal és kisebbekkel egyaránt - Balassi Bálinttól Makai Emilig. Pázmány Péter, a magyar próza atyjának műveiben a hév és az a lendület foglalkoztatja, amely évszázadokig példaképe lesz minden magyar írónak; Kazinczy Ferencről ki meri mondani: Nincs remekműve. Élete a remekmű.; fiatalosan lelkesedik első tárcaírónkért, az Ázsia szélén élő Mikes Kelemenért; Vörösmartyt azzal jellemzi, hogy költészetét nem lehet egyetlen hangszerhez hasonlítani, úgy szól, mint egy hatalmas zenekar; Arany Jánosról kilenc tanulmányt ír, Dantéval és Shakespeare-rel egy sorban említi és folytathatnánk a sort. Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű lényeges mozzanataira, az irodalmi alkotásról, a művészet bonyolult titkairól mindig érzékletesen beszél, jelzői megvilágítanak egy-egy verset vagy regényt felejthetetlenül, tanulmányainak szerkezete mindig tiszta, világos, nyelve gazdag, elegáns, előadásmódja természetes. Ebben a kötetben csaknem negyven magyar íróról, költőről írt tanulmányait kapja kézhez az olvasó - a legnagyobbak, Balassi, Csokonai, Katona József, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Madách, Eötvös, Kemény, Jókai, Mikszáth mellett a kisebbek Gvadányi József, Virág Benedek, Gyulai Pál, Vargha Gyula, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és mások portréi sorakoznak. Némi túlzással azt mondhatjuk: egy kis magyar irodalomtörténet vázát olvashatjuk ebben a gyűjteményben. Szerkesztő-válogató: Réz Pál.
Cigány-magyar, magyar-cigány szótár
Rostás-Farkas György és Karsai Ervin két évtizedes gyűjtő- és kutatómunkájának eredményeképpen született meg ez a szótár. A szerzőpáros első tagja cigány költő és közművelődési aktivista, a másik általános iskolai tanár és a cigányság kutatója. Fontos küldetésnek tartják a cigányság körében végzendő ismeretterjesztő munkát, s elengedhetetlennek tekintik azt is, hogy a cigányságról, annak műveltségéről megfelelő tájékoztatást kapjanak a magyarországi nem cigányok. A szerzők együttes munkája a Kenyva Kiponca-Képes szótár (megjelent 1984-ben az Országos Pedagógiai Intézet gondozásában), melynek öt füzete a magyarországi cigány tananyagkészítés eddig leghasználhatóbb produktuma. Az öt füzet a következő témákat tartalmazza (csak a magyar címeket sorolom fel): Olvasni tanulunk; Környezetünk; Számolj egytől tízig; Dalok, versek, mesék; s az ötödik: Szószedet a cigány-magyar kísérleti képes szótár négy füzetéhez. Ez a sorozat az általános iskola alsó tagozata, azon belül is az első osztályosok számára készült egy kísérlet keretében. - Ha mással nem bizonyították volna elkötelezettségüket és odaadásukat, akkor ez a - kiállításában is gyönyörű - füzetsorozat elegendő bizonyíték volna erre. - (Részlet az Előszóból)
Vypredané
8,14 €
8,57 €
Párban magányban
Csak másvalaki jelenlétében tudunk magányosnak lenni? Előfordulhat, házasságra azért választ az egyik fél olyan személyiséget, hogy mellette lehessen egyedül? Mekkora fokú intelligencia kell ahhoz, hogy elviselje a másik magányra vágyódását? Furcsa párokat alkot a sors. De lehet, hogy ennek a párnak a tagjait nem a sors, hanem a saját menekülésvágyuk, identitáskeresésük, a többségi társadalom béklyói kötözték egymás mellé, hogy most már egy harmadik utat, a közös utat, a férjét mindenben támogató és előnyben részesítő írófeleség és a zseniális költő közös útját teremtsék meg az utókornak: Babits Mihály és Tanner Ilona házaséletének útját.
Többféle dokumentumból, naplókból, magánfeljegyzésekből, memoártöredékekből és versekből formálta meg, rakta össze Sárközi Mátyás ennek a párnak közös történetét. Ami bár egyedi, de ha végigolvassuk, látjuk, hogy általános érvényű is. A szerepek felállítása, elfogadása és eljátszása kötelező kompromisszumokkal - ez minden páros játék alapszabálya.
Könyvbemutató: 2012. november 16., péntek 17 óra
Alexandra Pódium (1055 Budapest, Nyugati tér 7.)
A Könyvjelző magazin 2012. novemberi számában megjelent cikk: Életek és szerelmek a Nyugat-nemzedékében
Vypredané
9,13 €
9,61 €
Szeretni boldogság
"Lelkünk minden rezzenése, melyben érzi önmagát és életét: szeretet. Boldog tehát az, aki sok-sok szeretetre képes. A szeretet és a vágyakozás azonban nem ugyanaz. A szeretet bölccsé lett vágyakozás; a szeretet nem akar birtokolni - csak szeretni."
A Helikon Kiadó e kötettel ... Folytatás ›› folytatja a Nobel-díjas Hermann Hesse életbölcsességeit bemutató Hesse Füves könyvek-sorozatát, melynek első kötete a Karácsony címet viseli. Szeretetről, szerelemről, boldogságról, humorról és zenéről szóló lélekemelő gondolatok, regényrészletek, költemények sorakoznak e kis kötet lapjain, mely kiváló ajándék lehet minden, a szépet szerető és értékelő olvasó számára.
Hermann Hesse (1877-1962) Nobel-díjas német költő és prózaíró, a XX. század világirodalmának egyik legismertebb alakja, a Grimm-testvérek után világszerte a legolvasottabb német szerző. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították, és mintegy százötven millió példányban adták ki. Több írását megfilmesítették, színpadi adaptációt készítettek belőlük, és halála óta a német nyelvterületen kívül, ahol már életében is híresnek számított, a világ különböző tájain és országaiban újra és újra felfedezik, és szinte kultikus tisztelet övezi.
A(z) Szeretni boldogság (Könyv) szerzője Hermann Hesse.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
A torzó tekintete
Végh Attila eddig megjelent filozófiai esszékötetei mind arról tanúskodnak, hogy a szerzőt az emberi léttapasztalat nyelvi megragadhatósága érdekli. Célja - ha körülhatárolható ez egyáltalán - létezésünk alapkérdéseinek föltárása. Ennek érdekében az ókorra tekint vissza, megpróbálja szólásra bírni a görög hagyományt. Saját bevallása szerint a legboldogabb akkor volna, ha az olvasó maga válaszolná meg - talán öntudatlanul is - a kérdést: mi közöm nekem ma mindehhez? "A torzó tekintete" Rilke híres versére utal, melyben Apollón fej nélküli szobra azt közli velünk, hogy életünket meg kell változtatnunk, ha azt akarjuk, hogy méltó legyen a létről való gondolkodás hagyományához. A költő-filozófus szerző többek között a mitikus gondolkodás mibenlétét és relevanciáját, a természet és a táj hermeneutikáját, a görög drámatörténet és esztétika ontológiai vetületeit, a művészet igazságát, Hamvas Béla görögségképét, a katarzis létrejöttét vizsgálja. A kép, amely az olvasóban kialakul, mégsem kaleidoszkópszerű törmelékrajz. Ha elmondható volna, hogy mi az, ami ehelyett az olvasó elméjében kirajzolódik, akkor ezt a könyvet nem volna érdemes elolvasni.
Vypredané
2,03 €
2,14 €
A bádogdob
Günter Grass a második világháború után induló német írónemzedéknek talán legnagyobb hatású, életművéért 1999-ben Nobel-díjjal is kitüntetett alakja. Ismert szobrász és költő volt már, mikor 1959-ben A bádogdob-bal, első regényével jelentkezett. Azon nyomban hatalmas hazai botrányt és világsikert aratott vele - az eltelt ötven év pedig megpecsételte, hogy klasszikus műve a 20. század európai irodalmának. Volker Schlöndorff 1979-ben cannes-i nagydíjjal jutalmazott filmet forgatott belőle. A főhős, Oskar Matzerath törpe figurája a vászonról is meghódította az értő közönséget. Oskar elhatározza, hogy nem nő tovább, bádogdobjával és fülsiketítő, poharakat és hatalmas ablakokat ezer szilánkra zúzó sikításával szegül a nemszeretem világ ellen, felejthetetlen torzításból, vadul, groteszkül, szuggesztíven ábrázolva egy egész korszak, egy egész generáció életérzését. Grass szellemi küzdőtársát alkotta meg benne, hogy felhívja a figyelmet a szülőföldjén, Gdanskban - Danzigban - és környékén élő népek, németek, lengyelek, kasubok közös történelmére, összebékítésükért. A regény 1973-ban jelent meg először magyarul, Szíjgyártó László fordításában.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Lacná kniha Magyar ének (-50%)
Miklós Vitéz Magyar Éneke izgalmas, feledhetetlen olvasmány, minden korosztályt megszólít, megérint - a kiskamaszok gazdag fantáziavilágát a szép, nemes gondolatok irányába tereli. Őseink magasztos vágyait, hőstetteit, bukásait, megpróbáltatásait tárja elénk eddig nem látott módon, régies-veretes nyelvezettel, verssorainak lüktető ritmusával, csengő-bongó rímeivel... Kalandos cselekményessége, szárnyaló képzelete, lírai érzékenysége révén a franciák Roland-énekéhez, a németek Nibelung-énekéhez, a finnek Kalevalájához is hasonlítható. (Balázs Tibor) A legendárium nyelvi erejével, verselési leleményeivel, a törmelékből helyreállított mitikus katedrális archaikus pompájával megmutatja: ilyen is lehetett volna a magyarság őskora... Talán ilyen volt. Színes, nekünk való mesét hallgatunk, mi dolgunk most a történelemtudomány kétségeivel! (Gyimesi László) Hunor és Magor legendája, Atilla és Csaba királyfi élete és halála éppúgy kitüntetett helyet kap Zerinváry Szilárd egyéni felfogású eposzában, mint azok a csodás jóslatokkal vegyes látomások, melyek a Bajorországban elhunyt költő megjelenítő tehetségének bizonyítékai. A lírai gyengédséggel váltakozó erőteljes jelenetek és leírások gyakran juttatják eszünkbe Arany Jánosnak és Gárdonyi Gézának a hun vezérről írott klasszikus feldolgozásait. (Iszlai Zoltán)
Vypredané
8,02 €
16,03 €
dostupné aj ako:
Valami írás
Róma, a '90-es évek eleje. Miközben a XX. század álmai immár menthetetlenül leáldozóban vannak és Olaszországban Berlusconi veszi át a hatalmat, egy kissé cinikus, naiv író, aki egyszerre meggondolatlan és mély érzésű, végre munkát talál egy levéltárban, a Pier Paolo Pasolini Archívumban. Egy nyomasztó, római belvárosi palota mélyén, dokumentumok kusza tömegét őrzi a jobb napokat látott színésznő, Laura Betti, aki az olasz író-költő, filmrendező kizárólagos szellemi örökösének tekinti magát. Az ifjú író számára ez a találkozás hol gyötrelmes, hol szépséges, de mindenképpen gyümölcsöző szellemi kalandnak bizonyul.
A Valami írás a megszállottságról is szól, Laura Betti - aki Pasolini Teoremájában a szentté lett szobalányt alakította - sajátos viszonyáról Pasolinihez, a művészhez és az emberhez, ahhoz a szellemmi örökséghez, amelyet a XX. századi olasz irodalom és filmművészet egyik legnagyobb hatású és legellentmondásosabb alakja hagyott az utókorra.
A köny ezenkívül egy egész korszak, a múlt század '60-as, '70-es éveinek története is, búcsú a kamaszkori ideáloktól, egyfajta beavatástörténet: Pasolini utolsó befejezetlenül maradt regényének, az Olajnak a felkavaró erejű interpretációja.
Emanuele Trevi könyve az eleusziszi misztériumok jegyében kétszer is elvezeti az olvasót Görögországba: előbb mint Pasolini Olaj című kötete görögországi megjelenésének krónikása, majd pedig a szerző saját beavatásának elbeszélése által.
A kőfaragó
Az Úr ezerháromszáznegyvenedik esztendejében, az idős Anjou Károly Róbert király uralkodásának őszén a Magyar Királyság erős, szilárd állam. Az uralkodó hosszas küzdelmek után megerősítette a központi hatalmat, felszámolta a főnemesi "kiskirályok" uralmát, és a felvirágzás útjára vezette az országot.
Zétényfi András, az ifjú kőfaragó és kőművesmester a királyné egyik kegyencének zaklatásai miatt kénytelen elhagyni szülőhelye várát és biztos megélhetését. A Zemplén és a Bükk környékén vándorolva előbb a szentléleki kolostor pálos szerzeteseivel ismerkedik meg, majd az upponyi Dede-vár megerősítésénél kap munkát, ám hamarosan innen is mennie kell.
Perényi Bulcsú, Szád-vár ura, az ifjú kisnemes leghőbb vágya, hogy a király lovagjává váljon, és miközben szerény birtokait igazgatja, izgatottan készül a hamarosan megrendezésre kerülő vitézi tornára és a trónörökös, Lajos herceg váratlanul bejelentett vadászatára. Mindeközben húga, a szép Villő sorra utasítja el nemesi kérőit, bírva betegeskedő édesanyjuk ígéretét, hogy maga választhatja meg jövendőbelijét.
Bebek László, Csorba-kő ura súlyos adóságokkal küzd, és végső kétségbeesésében a Rudabányáról a királyi kincstárba útnak indított ezüstrudakra veti szemét.
És mindeközben a sűrű erdők mélyén ott rejtőzik egy könyörtelen haramia, aki csak ura parancsára vár, hogy beteljesítse annak a gyermek trónörökösök életére törő Zách Felicián és családja kivégzése miatt forralt bosszúját...
Bónizs Róbert regénye kiterjedt kutatómunkán alapuló, rendkívül olvasmányos és hangulatos tükre a XIV. századi Magyar Királyság életének. A puszta történelmi tényeken túl élethű képet fest a vidéki nemesség és köznép életéről, szokásairól, hétköznapjairól és ünnepeiről, szerelmeiről és halálos harcairól.
Vypredané
10,17 €
10,71 €
dostupné aj ako:
Gyöngéd barbárok
Egy zúzdában, két korszak határán játszódik a Túlságosan zajos magány: a nyomtatott és a bezúzásra ítélt könyvek korszakhatárán. Hőse, az önhibáján kívül, szakmai ártalom következtében művelt Hanťa harmincöt éve préseli és bálázza, díszíti-címkézi a műhelyébe ... Folytatás ›› pottyantott papírneműt. A hentesüzleti zsírpapírtól kezdve a bibliapapírra nyomott klasszikusokig mindent. Kihalássza és olvasgatja kedvenceit, Vincent van Gogh napraforgós reprodukcióival vagy egyéb hulladék poszterekkel díszíti a kész bálákat, és sörbe fojtja a világ dicsőségének mulandóságán érzett mélységes bánatát. Isten nyugosztalja az áldozatul esett húslegyeket, egércsaládokat és a bőrkötésbe csomagolt világmegváltó eszméket! Ámen.
Ez az eredetileg 1977-ben, szamizdatban megjelent írás Hrabal életművében és nemzetközi megítélésében is korszakhatárt jelent, a legmagvasabb szövegei közt tartják számon.
A gyöngéd barbár az 1968-ban öngyilkosságba menekült költő-festő barát, Vladimír Boudník halálának évfordulójára készült szöveg. Hrabal ars poeticája. "Kurva fix!"
"Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal. Csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával ötvözni." (Milan Kundera)
Olvasson bele: Részlet a könyvből
A(z) Gyöngéd barbárok (Könyv) szerzője Bohumil Hrabal.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
A temetés
FELESÉG. ANYA. GYILKOS. SZERETŐ. ÚTONÁLLÓ. SZÖKEVÉNY. LEGENDA.
A huszadik század hajnalán Ausztráliában egy nő hallatlan dolgot visz véghez...
A huszonkét éves Jessie-t lótolvajlásért börtönre ítélik. Azzal a feltétellel szabadul, ha elszegődik Fitzgerald "Fitz" Henry ... Folytatás ›› inasául, aki mindenképp egy nő társaságával akarja enyhíteni magányát a megkeseredett veteránok lakta völgyben. Fitz nem vesztegeti az időt, és megzsarolja Jessie-t, hogy a fiatal nő képességeit a saját hasznára fordítva tudjon marhát és lovat lopni. Amikor Fitz egy balesetben megsérül, felfogadja a bennszülött marhahajcsárt, Jack Brownt, hogy Jessie-vel együtt lopni küldje. Kisvártatva mind Jessie, mind Jack Brown elviselhetetlenül nyomasztónak érzi, ahogy a brutális férfi a markában tartja őket. Egy tragikus éjszaka után Jessie sorsa a feje tetejére áll, és ha életben akar maradni, menekülnie kell. Biztonságot ígérve hívogatják a hegyek, ám mielőtt nekivág az útnak, először még el kell temetnie életének egy darabját.
Courtney Collins lebilincselő bemutatkozó regénye Cormac McCarthy írásainak legjobb hagyományait követi, melyet Ausztrália utolsó bushrangere, a legendás Jessie Hickman élete ihletett. Collins prózája szívet tépő fortéllyal meséli el a történetet. Az elbeszélés, mely a bozótlakók életének viszontagságait hol nyers leírásokban, hol eleven, költői képekben festi elénk, egyedülálló eredetiséggel szólal meg.
A(z) A temetés (Könyv) szerzője Courtney Collins.
Demian
Az ember élete lehetőség, hogy megtalálja a sorsához elvezető utat. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra? És ha ez a sors bűnökre csábít, ha eltávolít a tiszta és fényes világtól? Bűn-e a bűn? És jó-e a jó? Van-e szabad akaratunk? Létezik-e Isten? Mi az igazi szeretet? Amikor lelkünk ... Folytatás ›› mélyére nézünk, rájövünk, hogy hasonló kérdésekkel vívódunk mi is. "Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud."
1927-ben Hugo Ball, a zürichi dadaizmus vezető egyénisége Hesse születésnapjára megjelentet egy kis életrajzot az íróbarátról, melyben így ír a Demian-ról: "A Demian-nal a költő áttör minden határt: áttör önmagához, lehatol egészen az ősi összefonódottságig. És ének ez a mű az anyaság hatalmáról; ének az emberi lény gyökereiről. Nyelvezete áttetszően tiszta, és mégis olyannyira halálosan félelmetes, hogy a Gertrud hangjához hasonlóan képes megszólaltatni a szenvedély, sőt még a vérfertőző, káini szenvedély minden vad, édes ízét is, miközben teljesen tiszta emberi gondolatokat és viharokat is fel tud ragyogtatni. Mert a kor is beleszüremlett ebbe a nyelvezetbe - méghozzá milyen kor! Egy testvérgyilkos, lázadó, törvényellenes kor!"
Hermann Hesse (1877-1962) Nobel-díjas német költő és prózaíró, a XX. század világirodalmának egyik legismertebb alakja, a Grimm-testvérek után világszerte a legolvasottabb német szerző. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították, és mintegy százötven millió példányban adták ki. Több írását megfilmesítették, színpadi adaptációt készítettek belőlük, és halála óta a német nyelvterületen kívül, ahol már életében is híresnek számított, a világ különböző tájain és országaiban újra és újra felfedezik, és szinte kultikus tisztelet övezi. Műveiről neveztek el többek között beat-együttest és kávéházat. A Steppenwolf nevű amerikai zenekar Born to be wild számával Peter Fonda Easy rider című filmje révén vált világhírűvé. A Demian című regény az első világháború alatt íródott, és Hesse művészetében egy új alkotói korszak kezdetét - és talán egyik csúcspontját is - fémjelzi. A német irodalomban már a romantikában közkedvelt lélekábrázolás hagyományit folytatva, a freudi és jungi pszichoanalízis eredményeit is felhasználva rajzolja meg az először Emil Sinclair álnéven kiadott regény ennek a fiatalembernek lelki fejlődését, tusakodását önmagával és a világgal, míg végül lélekvezetői - Max Demian és Éva asszony - segítségével felnőtté válván az első világháború borzalmai közepette rátalál önmagára. Márai Sándor Első élmény. Demian címmel már 1923-ban közölt róla kritikát a Kassai Napló-ban.
A(z) Demian (Könyv) szerzője Hermann Hesse.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Az első magyar költőhöz
Borges utánozhatatlan író (és mégis, kevesen voltak az övéhez mérhető hatással a XX. század irodalmára): őt olvasva az ember mindig új és meghökkentő nézőpontból szembesül a létezés olyan nagy kérdéseivel, mint a valóság mibenléte és álomszerűsége; a végtelenség, az időfolyam és a szépséges világegyetem megragadásának örök álma; a véletlen szerepe; a megismerés és egyáltalán a gondolkodás célja és működése Meg az én gyönyöre a bölcseleti problémák mögött mindig ott van az emberi lélek rejtelme és az emberi szív dobbanásának üteme is: mint a tangóban! Mert Borges ízig-vérig argentin marad, miközben belakja műveivel az egész világot és történelmet. Válogatásunkban Borges minden nagy műve szerepel: elbeszéléseinek, esszéinek és költeményeinek is a legjava; köztük olyan írások, amelyek korábban magyarul sohasem jelentek meg.JORGE LUIS BORGES (1899-1986) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, filozófus. Teljes neve Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo. Már teljesen megvakult, és életműve jelentős részét megírta, amikor 1961-ben végre a világ is megismerte a művészetét. Akkor kapta meg (Samuel Beckett-tel együtt) a Formentor-díjat, s rá egy évre megjelent az első angol nyelvű kötete. Magyarul, több kisebb kötet után, az Európa adta ki először életműve jelentős részét egy ötkötetes sorozatban, az író születésének 100. évfordulójára. Valósággal megőrültem érte. Éjszakákon át olvastam az írásait a barátaimnak. Azonnal magamra ismertem benne. Szerelem volt első látásra
Vypredané
14,55 €
15,32 €
Árnyak az éjszakában
Bársony István természetimádó vadásznak tartotta magát, és ez az önmeghatározás jól kirajzolódik ebben a válogatáskötetben is. A természetimádó vadászról azt kell tudni, hogy "vad nélkül sokszor tér haza, de hangulat nélkül sohasem. Nincs az esztendőnek olyan szaka, a napnak olyan órája, perce, az időjárásnak olyan szeszélye, hogy a nyílt szemű és fogékony lelkű megfigyelő mindig és mindenütt meg ne telnék a természet gyönyörűségeivel."
A vadászat szeretete Bársony Istvánnál családi örökség volt: édesapja vezette be ebbe a világba, amely aztán az egész életét meghatározta. Nyolcéves korában lőtte első vadját, s tizenhárom esztendősen vált önálló vadásszá. Később azután hazánk szinte valamennyi tájegységén vadászott, élményeit papírra vetette.
Termékeny író volt, írt elbeszélést, rajzot, regényt és főképpen természetleírást és vadászrajzot. A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Főleg vadásztörténeteivel aratott sikereket. Hangulatos írásai ritka természetismeretről tanúskodnak, színes stílusuk révén a közönségnél nagy kedveltséget szereztek Bársony Istvánnak.
E kötet a négy évszak változó keretében vonultatja fel a pazar tájleírásokat, a költői hangulatokat, a hasznos gyakorlati tudnivalókat - és persze az állatokat: olvashatunk többek között vaddisznó-, szarvas-, őz-, medve-, farkas-, szalonka- és vadlibavadászatról, valamint hűséges vadászebekről.
"Aki a hangulatokból jobban kiveszi a részét, az a természetimádó; de a vadász az, aki mindenüvé elvezet, ahol a hangulat megterem."
Vypredané
8,77 €
9,23 €
A rendőrminiszter
Vannak alakjai a történelemnek, akik újra meg újra megmozgatják az írók-költők fantáziáját. Hogy vonzó egyéniségű, tragikus sorsú királyi nők, mint például Stuart Mária vagy Mária Antoinette ilyenek, az könnyen érthető, és magyarázatra sem szorul, hogy Stefan Zweig, a regényes életrajzok mestere miért idézte meg alakjukat. Ám azt, hogy miért esett a választása Joseph Fouchéra, a francia forradalom és a napóleoni idők ellenszenves mellékszereplőjére, az erkölcsöt nem ismerő rendőrminiszterre mint megformálandó regényalakra, azt már, érzése szerint, alaposabban meg kellett indokolnia. Mint könyve előszavában írja, Fouché figurájára Balzac hívta fel a figyelmét, aki szerint a politikus "Bonapartéénál is nagyobb hatalmat gyűjtött össze kezébe az emberek fölött#. Zweiget tehát érdekelni kezdte ez a zseniális kaméleon, aki pályafutását szerzetesrendbeli tanítóként kezdte, de két év múlva, 1792-ben, már templomokat fosztogatott, aki a nép képviselőjeként rábólintott XVI. Lajos kivégzésére, majd pár évvel később milliomos lett, aztán a császár kegyelméből Otranto hercege. Szolgálta-elárulta Napóleont, egyengette a restauráció útját, ám a Bourbonok visszatérése után kitelt a becsülete, és utolsó éveiben bele kellett törődnie, hogy újra szürke kisember, amilyen volt fiatal korában. Csupa ellentmondás életút, pálfordulások sorozata. Zweig, saját megfogalmazása szerint, pusztán "lélek-kutató szenvedélyből" írta meg Fouchénak és benne "egy még meg nem világított, de igen veszedelmes fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséges biológiáját".
Vypredané
1,43 €
1,50 €
Madárhatározó
A Madárhatározó a Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten megfigyelhető madárfajok átfogó kézikönyve. Kezdő és tapasztalt madármegfigyelők számára egyaránt alapműnek számít. A magyar piacon már 13 éve folyamatosan jelen levő könyv új, átdolgozott kiadása a 2013-ashoz képest hét fajjal bővült. A tudományos neveket érintő kéttucatnyi módosítás a legújabb kutatási és rendszerezési eredményeket tükrözi (több esetben változtak a magyar elnevezések és a képtáblák is), a legfontosabb azonban talán a magyarországi madárfajok gyakoriságának frissítése volt.
- A kötet 935 különböző fajt és számos alfajt tárgyal áttekinthető rendszerezésben, ebből több mint 800-at részletesen bemutat. Ez azt jelenti, hogy a világ minden tizedik madárfajáról szó esik benne.
- A precízen szerkesztett szövegek ismertetik az egyes fajok testméretét, élőhelyét, elterjedését, határozóbélyegeit, alfajait és hangját.
- A mintegy 200 képoldalon több mint 3500, először ebben a kötetben publikált madárfestmény mutatja be, hogy nemétől, korától, elterjedésétől és az évszaktól függően miképpen változik egy-egy faj megjelenése. Az illusztrációk a madarakat esetenként jellegzetes környezetükben is szemléltetik.
- A képtáblákon a madarak fontos bélyegeit kiemelő nyilak és képaláírások segítik a könnyebb eligazodást.
- Az elterjedési térképek tájékoztatnak a költő- és telelőterületekről, valamint a vonulási útvonalakról is.
A(z) Madárhatározó (Könyv) szerzője Lars Svensson, Killian Mullarnay, Dan Zetterström, Peter J. Grant.
Vypredané
30,20 €
31,79 €
Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek
Kinyitni egy könyvet, kinyitni egy üveg bort... az élet ünnepi pillanatai ezek. Éppen ezért azt javaslom - ha még nem tette volna meg -, töltsön egy pohár finom bort, és annak társaságában lapozza fel e hatalmas témát felölelő, teljességre törekvő, hiánypótló könyvét.
A Kárpát-medence kiváló borai végig kísérik az életünket. Velünk vannak, amikor örömünkre, sikerünkre koccintunk, számíthatunk rájuk nagy baráti beszélgetéseknél, jókedvű családi összejövetelek során, sorsfordító és elgondolkodtató pillanatokban egyaránt. Mégis ritkán gondolunk bele, hogy a boroknak is megvan a maga élete, a maga története. Egy szép verset olvasva kíváncsiak leszünk a költő személyére, arcára, életére, egy szép dalról azt is tudni akarjuk, mikor, hol és hogyan született. Aki valóban szereti és tiszteli a borokat, az ugyanígy érdeklődik a borvidékek földje, levegője, éghajlata, a szőlőfajták tulajdonságai, a szőlészet és borászat mesterségbeli fogásai és hagyományai iránt.
A mondás úgy tartja, borban az igazság. A magyar borvidékek nedűire azonban ennél sokkal több is igaz. Borban a hagyomány, a történelem, az emlékezet. Borban az ünnep, a jelen öröme, a pillanat megélése. És borban a remény, a lehetőség, a jövő is. Ezt a teljességet mutatják be a kezében tartott könyv szerzői, ha vállalkozik rá, hogy gondolatban velük együtt bebarangolja a Kárpát-medence borvidékeit.
Vypredané
15,78 €
16,61 €