Hľadanie: Feng Šuej
zobraziť:
Ivan Gyenyiszovics egy napja Kisregények
A hatvanas évek elején, a hruscsovi "olvadás" idején jelentek meg Alekszandr Szolzsenyicin, egy volt lágerfogoly első kisregényei és elbeszélései... Az orosz irodalom nagy klasszikusaihoz mérhető író született, aki - ahogy az Oroszországban megszokott - több volt, mint író, s ettől kezdve konokul, előbb konfliktusokat, majd üldöztetéseket vállalva haladt az útján: hogy "hazugság nélkül" elmesélje, milyen a XX. századi Oroszországban, a megvalósult szocializmusban élni.
Az Ivan Gyenyiszovics egy napjának jelentősége részint abból fakad, hogy sokak számára először adott hírt a sztálini lágerekről s a bennük raboskodó ártatlan emberekről, de nem kisebb mértékben a kisregény lenyűgöző művészi erejéből, illetve abból a Szolzsenyicin egész életművét meghatározó gondolatból, hogy az ember a legborzalmasabb körülmények között is ember maradhat. A Matrjona háza Oroszország közepén játszódik, egy kis faluban, ahol az író - ekkor még tanítóként - a különc, megvetett Matrjonában találja meg igazi hősét...
A hatvanas években született írások már az orosz irodalom klasszikusai voltak, amikor a kilencvenes években - a hazájába való visszatérés után - Szolzsenyicin újból egy sor remek kisregényt ("kétrészes elbeszélést") alkotott. Az Ego a bolsevik forradalom utáni polgárháború egyik elfeledett epizódját eleveníti fel: főhőse a tambovi parasztlázadás vezetője, aki fogságba esése után szörnyű dilemmával szembesül... A Fenn és lenn című írásban Zsukov marsall meséli el az életét, harcait, sikereit, Sztálinhoz fűződő bonyolult kapcsolatát és a háború utáni kegyvesztettségét. A Töréspontokon egy orosz mérnök és vállalatvezető sok évtizeden átívelő története, aki minden rendszerben, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev alatt és az új, kapitalista közegben is makacsul, legjobb tudása szerint, a lehető legbecsületesebben teszi a dolgát...
Vypredané
13,16 €
13,85 €
Ramszesz 5. A Nyugat akáciája alatt
Immáron negyven éve ül Egyiptom trónján II. Ramszesz. A fény fiának négy évtizedes uralkodása alatt Egyiptom visszanyerte hajdani nagyságát-dicsőségét, ismét a Kelet leghatalmasabb, legerősebb birodalma. Ramszesz öreg napjaira nyugalomra vágyik, élvezni szeretné munkája gyümölcsét. Ám a sors megtagadja tőle e kegyet: uralkodnia kell, kormányoznia országát. A béke megőrzése a legnehezebb feladat: az egykori ellenségből lett szövetséges, a hettiták fejedelme újabb háborúval fenyegetőzik, ha Ramszesz egyezségük megpecsételéseképpen nem veszi feleségül a lányát, a legyőzött és visszavágásra készülő líbiai tartományok is forronganak, s az udvari intrikusok sem nyugszanak...
Ramszesz még mindig az égiek kegyeltje, a csodatévő: vizet fakaszt a sivatagban, parancsol a Nílus habjainak, szövetségessé teszi az ellenséget, összebékíti a vetélkedő isteneket. Ám a végső, utolsó ellenfélt, a könyörtelen Időt - amely sorra ragadja el barátait - ő sem győzheti le, és egyre szorongatóbb magányra kárhoztatja a fáraót - immár egyedül kell felvennie a harcot Egyiptom ellenségeivel.
Aztán egy nap Ramszesz elindul utolsó útjára, megtér végső nyugvóhelyére. Améni, az írnok, aki egy emberöltőn át hűségesen szolgálta fejedelmét, lelkiismeretesen feljegyezve hatvanhét éves uralkodásának minden eseményét, csak ekkor teheti le végleg írónádját.
A kör bezárult. Véget ért egy emberből istenné magasodott, majd ismét emberré lett nagy uralkodó életútja. Véget ért egy nagy korszak az ókori Egyiptom, a fények és az árnyak mágikus birodalmának történelmében. És véget ért a francia Christian Jacq ötkötetes varázsos regényfolyama, amely egy, az emberi emlékezet feneketlen kútjában elsüllyedt mesés világot teremtett újjá a ma olvasója számára.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
A kód
Összeesküvés-elméletekre épült világvége-forgatókönyv, vagy csak egyszerű kalandregény? Döntse el a tisztelt ön. Az mindenesetre biztos, hogy ha a regényben és a valóságban megtörtént események és módszerek közt hasonlóságot vélne felfedezni az olvasó, akkor az nem mindig csak a véletlen műve. Az izgalmas, néhol humoros, de romantikus szálat sem nélkülöző regényből keményen visszaköszönnek a mai világunkat is uraló bankoligarchia gaztettei és manipulációi, a geológiai és időjárás-fegyverek, a HAARP, a totális megfigyelés és tudatmanipulálás, valamint a média agymosásának hatására birkaként viselkedő tömegek. De vajon az ember csak a regényben tud a szeretet erejével mindezzel megküzdeni és ember maradni?
John Bremer egy nagy játékfejlesztő cégnél dolgozik programozóként. Munkája az Underworld nevű valóság-szimulációs játékhoz különféle részkódok készítése. Élethelyzetéből adódó kényszerűségből igent mond a bankárnak, hogy írjon a kódba olyan részeket, amikkel saját számlájukra juttathatnak pénzt. Ám a bankár egyre telhetetlenebb, közben pedig kiderül, hogy aki csak teheti, saját zsebre is dolgozik, szinte mindenki korrupt, a vezetőség pedig érthetetlen módon szemet huny minden felett. John azonban rájön, hogy odafenn sokkal nagyobb disznóság készülődik, a valódi cél nem a játék nyereségessé tétele, hanem a felhasználók totális agymosása a játékon keresztül. Ennek megakadályozása azonban már túlmutat John lehetőségein, ezért komoly veszélybe kerül. A harchoz olyanoktól kap segítséget, akiről nem is gondolta volna, miközben a valós világgal kapcsolatban is egyre furcsább dolgokra derül fény. Hogy Johnnak végül sikerül-e tenni valamit a világ uralmára törő érinthetetlenek ellen, az kiderül a regényből.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Majd az idő eldönti
JeffreyArcher egy szinte teljes századot felölelő trilógiájának első darabját tartja kezében az olvasó.
Az első világháborút követő évtizedben a bristoli dokkok körül izzik a munka, férfiak tucatjai váltják egymást három műszakban. A nap minden egyes órájában kalapácsolás hangja zeng, utasítások harsannak és ládák döngenek.
Ez a nyüzsgés vonzza magához a fiatal, félárva Harry Cliftont is, aki az iskola nem túl izgalmas, ám annál hasznosabb perceit cseréli föl a kikötői csavargásra. A fiú naphosszat a dokkok környékén lebzsel, és a forgatagot figyeli. Apjának alakját véli látni mindenfelé, hiszen a férfi annak idején itt dolgozott. Valami ellenállhatatlanul vonzza Harryt erre a helyre. Talán a remény, hogy itt választ talál arra, hogyan halt meg az édesapja.
A kikötőnek egyetlen nyugodt pontja van: a dokkok előtt, látszólag elhagyatva, egy vasúti kocsi áll. Egy szótlan, mogorva, katonás tartású öregember lakik itt, akiről az a hír járja, hogy nincs ki mind a négy kereke. Ám a férfi múltja rengeteg titkot rejt...
A vasúti kocsi ablakából kíváncsian figyeli a fiatal Clifton minden egyes mozdulatát. Az öreg tudja, hogy Harry többre hivatott, és eltökéli, hogy mindenben segíteni fogja őt. A kallódásra ítélt fiú és a magányos öregember barátsága azonban számos titkot fed fel -olyanokat, amelyek alapjaiban rázzák meg Harry életét-, és barátságokat, szerelmeket tesz próbára...
Egy szétzizált család. Egy sötét rejtély. Egy letehetetlen családregény első kötete. Jeffrey Archer, az izgalmas történetek nagymestere nagy ívű elbeszélés megírásába fogott. A Clifton család krónikája az "Apám bűne" című könyvben folytatódik.
Sötét játszmák - Sötét elmék 2. rész
Ruby sohasem akart különleges lenni, de az Amerika tizenéveseit megtizedelő betegség következtében kialakult egy új adottsága: képes behatolni bárki tudatába. Sajnos ez a képesség majdnem az életébe került. Már nincs visszaút, így el kell döntenie, mihez kezd ezzel az új lehetőséggel. A Gyermek Liga vezetőjének választja, hogy együttes erővel szálljanak szembe a felsőbb hatalmakkal. A többiek sorsa Ruby kezében van, de ő még kétkedve tekint magára.
Eközben kiderül, hogy fontos, eddig eltitkolt információk maradtak fenn a betegségről, amely az amerikai gyerekek többségét elpusztította, Rubyt és másokat pedig rettegett és gyűlölt kitaszítottakká változtatta. Ám az igazságot rejtő bizonyíték tévedésből Liam Stewarthoz került. Ruby egykor mély érzelmeket táplált iránta, és úgy hitte, Liam lesz a jövője, de mostanra minden megváltozott. A lány elindul a reményvesztett, jog és rend nélküli országban, hogy megtalálja a fiút és a válaszokat, hogy mi okozta a katasztrófát, amely az ő életét és Amerikát is szétzilálta. Azt kell eldöntenie, régi barátaihoz legyen-e hűséges, vagy fogadalmához, hogy a Ligát szolgálja. Ruby mindent megtesz, hogy megvédje azokat, akiket szeret. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztésével jár?
„Ruby története tovább folytatódik, új
kihívások és nehéz döntések elé kerül.
Érzelmek vihara ragadja magával. De ki
ejti rabul a szívét?”
Kirkus Reviews
„Egy mozgalmas és izgalmas regény;
a cselekmény ugrál az időben, egyik
krízisről a másikra.”
School Library Journal
„Ruby egy csodálatos, törékeny hősnő:
hűséges azokhoz, akiket szeret, és
szívderítő módon konfliktusban áll azzal
a hatalmas erővel, amellyel rendelkezik.
Az első két kötet elolvasása után az
olvasók követelni fogják a harmadikat.”
Amazon
„Pergő történet, melyben tökéletesen
keveredik a lendületes akció a szereplők
karaktereinek kibontásával. És mindez
kiegészítve némi drámai feszültséggel.”
Publishers Weekly
„Alexandra Bracken könyvében állandó
a feszültség; egy újabb csavar ebben
a műfajban. Valóban kihagyhatatlan
olvasmány.”
Goodreads
Vypredané
10,11 €
10,64 €
A szent tolvaj
Kegyetlen gyilkosság történik Moszkvában, az 1930-as években. A helyszín egy pusztulásra ítélt templom, az áldozat pedig egy fiatal, külföldi lány. Alekszej Koroljev, a milíca rangidős bűnügyi nyomozója a sörnyű tett elkövetőjének nyomába ered, miköz
ben egyre veszélyesebb helyzetekbe keveredik. Vajon egy megszállott gyilkost kell elkapnia, vagy egy olyan politikai ügybe keveredett, amely nemcsak a karrierjét, de már az életét is fenyegeti? A helyzet tovább bonyolódik, amikor a rettegett titkosre
ndőrség, az NKVD is bekapcsolódik a nyomozásba egy rejtélyes ikon után kutatva. Az idő rohamosan fogy, az áldozatok száma pedig egyre nő...
A moszkvai mindennapok hátterében működik ez a másik világ is: a szervezett alvilágé, amely él és virul, részt
kér a legális és illegális bevételekből, korrumpálja és behálózza a diktatúra hatalmát, és amely ellen Koroljevnek szinte egyedül kell felvennie a harcot.
A szerző, William Ryan nagyszerűen adja vissza azt, hogyan hatott a "dicső szocializmus" épít
ése a mindennapi életre: ez a világ az elhallgatott gondolatoké, a ki nem mondott szavaké, a nem őszinte párbeszédeké - folytonos és kényszerű igazodás a sztálini idők esztelen terrorjához. Van-e, lehet-e igazság ebben a világban? Milyen a hírhedt Lu
bjanka kihallgatóhelyisége belülről? Milyen hatalma volt egy NKVD-s tisztnek Sztálin idején? Hogyan szerveződött az orosz alvilág a kommunizmus építésének időszaka alatt? Maradhat-e tisztességes az ember egy velejéig romlott világban? Mindezekre és a
végső rejtélyre is fény derül a regény fordulatos végjátékában, miközben kitűnő képet kapunk egy letűnt korszak fojtogató, embertelen légköréről is.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
A most hatalma a gyakorlatban
A Most Hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amit manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy - a gondolataink mögött lévő - jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: "Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami MOST elérhető - nem számít ki vagy és hol. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben." E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a "megbocsátást, könnyűséget és fényességet". Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvasd a könyvet lassan vagy éppen csak nyisd ki hirtelen, töprengj a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy - talán egy idő után, talán azonnal - felfedezhess valami "életmegváltoztató" összefüggést. Találd meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsd, és emelkedetté tedd életedet, s világodat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésedben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött. Ez mind a te kezedben van. Fedezd fel a Most Hatalmát.
Vypredané
11,61 €
12,22 €
Az elátkozott királyok IV.
Az ősi törvény Maurice Druon francia történelmi regénysorozatának, "Az elátkozott királyok"-nak a negyedik kötete. Az előző kötetben, a Korona és méreg-ben megismert szép Klemencia királyné őszintén gyászolja hirtelen elvesztett férjét, X. Lajost, a Civakodót. Hogy az uralkodót megmérgezték, azt csak gyanítják. És Lajos király gyermeke még meg sem született. Fiú lesz-e vagy lány? Az ország trónja századok óta először üres. Király nincs, sőt pápa sincs? A bíborosok sehogy sem tudnak megegyezni. Az uralkodó szokásjog nem mutat kiutat az előállt veszélyes helyzetből. Marakodás kezdődik, és a Vaskirály legerélyesebb fia egy ősi törvényre hivatkozva a férfiági örökösödést proklamáltatja, mert X. Lajosnak meggyilkoltatott első feleségétől ugyan már volt gyermeke, de lány, sőt a rossz nyelvek azt beszélik, hogy Johannának nem is Lajos az apja... Klemencia és Lajos gyermeke végre megszületik. És fiú! De kereszteléskor megmérgezik a csecsemőt. Postumus János mindössze néhány napig élt, élhetett. A régens, a Vaskirály fia azonnal megkoronáztatja magát. Ő V. Fülöp király, aki Kapuzáró gúnynévvel vonul be a történelembe. Trónjára a végre megválasztott új pápa, XXII. János segíti, akit a befalazott Jakobinus-templomban hosszú alkudozások után csak azért választanak meg, mert halálos betegnek hiszik. Ám a megmérgezett csecsemő mégsem a kis királyfi, hanem egy cseregyerek volt, de ezt csak kevesen tudják. És a titkot szigorúan őrzik. Vajon fény derül-e rá egy napon és vajon hogyan alakul Franciaország és elátkozott királyai további sorsa? Ezt majd a következő kötetből tudhatják meg az olvasók.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Rosszkedv, szomorúság, depresszió
A "Mesterkurzus" eddigi három összejövetelén igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tartják magukat mestereknek, hanem tudósai, vagy kitűnő gyakorlati szakemberei egy-egy tudományterületnek. Szándékunk az volt, hogy a mindennapos élet valamelyik fontos problémáját szellemileg körüljárjuk, és több oldalról megvilágítsuk, lehetőleg a fiziológia, a pszichiátria, a pszichológia és a művészet szempontjából.
Ez a kötet az első témakör előadásait tartalmazza, vagyis a rosszkedvről, a szomorúságról és a depresszióról szól. Ezekről a lelki jelenségekről, de nem azért, hogy eltöröljük őket az emberek lelkéből... Vajon milyen lenne a világ, ha mindenki állandó jókedvben lubickolna? Talán olyan, mintha a tárgyaknak nem lenne árnyékuk, s mindent csak a kopár fény ragyogna be.
Az élet változékony, örömre és szomorúságra, jókedvre és rosszkedvre egyaránt szolgáltat természetes okokat a lelkileg egészséges embernek is. Ám a depresszió más: lelki betegség. Gyógyítani kell. Ezért nem érdemes és nem szabad minden rossz hangulatunkat, letörtségünket depressziónak kinevezni. A mi kultúránkban a legtöbb ember kizárólag a sikerre, a győzelemre, a haszonra állítja be magát. S egyszerűen nincs eszköze arra - s ez a nevelés hibája is - hogy elviselje a kudarcot, túltegye magát a vereségeken és a csalódásokon. Mérei Ferenc nemzetközi hírű pszichológus mondta egyszer, hogy a hiteles élet titka az, hogy az életben nem kell mindig jól járni! Aki le tud mondani erről a kényszeréről, az belsőleg nagyon szabad lesz és nagyon erős.
Ajánljuk tehát ezt a kötetet az időnként rosszkedvű, szomorú, ám egészséges lelkűeknek a figyelmébe.
Vypredané
1,90 €
2,00 €
Hürrem, Szulejmán ágyasa
A közkedvelt TV sorozat után végre az Ön kezébe adhatjuk e hiteles történelmi események ihlette, zseniálisan megírt és lebilincselően izgalmas regényt.
Szulejmán, és a szépségéről, intrikáiról hírhedt Hürrem szultána szenvedélyes kapcsolatán keresztül megismerhetjük az Oszmán Birodalom fénykorát és a szultáni hárem birodalomformáló szerepét. Kettejük szerelme mellett bepillantást nyerünk a háremhölgyek, az agák és a nagyvezír hatalmi harcába, és a szultáni család szenvedéllyel, gyűlölettel és cselszövéssel átitatott mindennapjaiba.
A regény egy lány, Alekszandra Anastasia Lisowska történetével kezdődik, akinek a faluját egy éjjel megtámadják a tatárok és őt elrabolják. Elrablója, Tacsam Nojan azonban megkedveli a lányt és a szárnyai alá veszi. Krími Palotába küldi, ahol a krími kán családja befogadja őt és szárnyai alá veszik A kán édesanyja Szulejmán szultán palotájába küldi.Miközben elviszik a Szultánhoz az Oszmán Palotába, Alexandra rugdos és sikítozik, majd megfogadja, hogy egy napon ő lesz az Oszmán Birodalom úrnője.
A szultán háremében Alekszandra elképesztő küzdelmeinek lehetünk tanúi, ahogyan fokozatosan megtanulja mit is jelent a szerelem, a hatalom, az álnokság. A háremben több segítőre talál: a tatár lány Merzuka, akit Krímből küldtek vele együtt; a szőke orosz ágyas Ekaterina; a hárem aga Szümbül, akit egy sötét titok kényszerít az együttműködésre; a szultán anya Hafsza szultána, és végül Szulejmán szultán, akit teljesen elbűvöl a kékeszöld szemű, vörös hajú, szókimondó szépség. Új nevét is ő adja, átnevezi Hürremmé, hogy neve tükrözze meleg mosolyát és gyönyörű szemeit.
Ellenségekre is gyorsan szert tesz köztük a szultán kedvenc ágyasa és egyetlen fiának édesanyja Gülbahar, illetve a szultán legfőbb bizalmasa, Ibrahim személyében.
A sorozat török nézői szerint ezt a lélegzetelállító könyvet egyetlen rajongónak sem szabad kihagynia, hiszen a sorozatból kimaradt titkokra is fény derül.
Vypredané
15,24 €
16,04 €
Az éjfél gyermekei
Egy különleges fiú és egy nemzet sorsának mágikus története.
Salman Rushdie 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertes versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy "olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".
E kedvező kritikai fogadtatás nem a véletlen műve, hiszen a regény sok-sok rétege a főhős sorsán keresztül pontosan és székhez szögezően mutatja be mindazt a zűrzavart és fejetlenséget, amellyel a várva várt függetlenség kikiáltása után az indiai szubkontinensnek szembe kellett néznie.
Szalím Szináí pontosan éjfélkor született. Ebben még nem lenne semmi különös, de világra jövetelének napja megegyezik a független India megszületésével. Nem ez az egyedüli furcsaság Szalímmal kapcsolatban: csakhamar fény derül a fiú telepatikus képességeire is. És nem ő az egyetlen különleges gyermek...
A több szálon futó események darabkáiból kirajzolódik egy természetfeletti képességekkel megáldott ember életének története, amely egy nemzet sorsával fonódott össze. Az indiai származású Salman Rushdie számára ismertséget és elismertséget hozó regény valóság és történelem mágikus elegye, a független India létrejöttének és felosztásának szövevényes allegóriája.
Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. Egyik legismertebb műve Az éjfél gyermekei, amelyért megkapta a Booker-díjat, majd huszonöt esztendővel később a Bookerek Bookerét is. Az éjfél gyermekei óriási sikere után megírta A sátáni verseket, amely miatt Homejni ájatullá kimondta rá a halálos ítéletet, a fatvát. Rushdie ezt követően egy évtizeden át védőőrizetben élt.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Apapara
Azt szokták mondani, hogy nem kellenek a receptek. Nem működnek. És tényleg nem kellenek. Ebben a könyvben "receptek" is vannak - mikor mit csinálj, és főleg mit ne csinálj -, és működnek! Igazolom. De azért, ami a legfontosabb: attól még, hogy szülő vagy, maradj önmagad! Légy kongruens, hiteles. Éld a saját életedet (is). Olvasd el ezt a könyvet: sok mindent megtudsz - és jól fogsz szórakozni! (Ettől a gyerekeddel is kedvesebb leszel.)" (Vekerdy Tamás)
Szél Dávid családi és párkapcsolati problémákkal foglalkozó szakpszichológus. És iskolapszichológus. De mindenekelőtt apa. Két éve írja Apapara című blogját, amelyben egyszerre van jelen szülőként, férfiként és szakemberként. No meg gondolkodó emberként, aki nem hagyja szó nélkül a társadalom álszentségeit vagy épp a szülőséggel kapcsolatos elvárások némelyikének veszélyes idiotizmusát sem.
Írásai szellemesek, elgondolkodtatóak és, ami nem kevésbé fontos, frenetikusan férfiasak. Szél Dávid ugyanis olyan nézőpontból - az apa (vagy az apaság felelősségével küzdő csetlő-botló férfi nézőpontjából) - járja körbe a gyereknevelés számos örömét, nyűgét-nyavalyáját, amellyel viszonylag ritkán találkozunk. Legalábbis gyereknevelési könyvben.
"A fiam erősnek, bátornak, magasnak, vékonynak, ügyesnek, okosnak, viccesnek gondol. Azt hiszi, rengeteg hajam van, biztos benne, hogy bárhonnan egy pillanat alatt odaérek hozzá, és persze bármilyen távolságból hallom is, amit mond. Meg van győződve arról, hogy remek kézügyességgel vagyok megáldva, s ennek köszönhetően nemcsak szépen és kreatívan rajzolok, hanem bármit össze is szerelek, meg is építek. A fiam szemében Superman vagyok...
De mi van, ha kiderül az igazság?
Mi van, ha rájön, hogy gyenge, gyáva, alacsony, nem kövér, de azért vékony se, viszont csomó mindenben ügyetlen, nem is kifejezetten okos, és nem is mindig vicces vagyok? Hajam is egyre kevesebb, lassabb vagyok, mint a fény, de még a hangot sem érem utol gyalog. Mi van, ha észreveszi, hogy egyáltalán nem tudok sem rajzolni, sem pedig szerelni?
Akkor oda az apakép?"
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Elvarázsolt április
Vacsora után a három fiatalabb nő a falon ült a felső kert végében, és az óriási holdat nézték, amint lassan kúszik a hely fölé, ahol Shelley élte utolsó hónapjait, éppen száz évvel ezelőtt. Ahol a hold ösvénye húzódott, megremegett a tenger.
Mrs. Wilkins a klubja ablakából szomorúan nézi az ömlő, hideg esőt. Miért ilyen rémes a londoni február? És miért kellett pont azt a hirdetést elolvasnia a Times-ban, ami glicíniát, napfényt és középkori kastélyt kínált áprilisra Olaszországban? Ekkor veszi észre Mrs. Arbuthnotot, aki ugyanezt a hirdetést olvassa és ugyanolyan csábítónak találja. Hátha ketten már bérbe tudják venni a kastélyt... hátha nem is olyan drága, hiszen kicsiny és öreg. Lotty Wilkins életében először megtalálja a megfelelő szavakat és eléri, hogy válaszoljanak a hirdetésre.
Végül négyen utaznak el, hogy testi-lelki felüdülést találjanak. Mrs. Wilkins és Mrs. Arbuthnot boldogtalan házasságát akarja feledni, Lady Caroline Dester a piócaként rátapadó imádókat, Mrs. Fisher pedig a magányát.
"A különösképpen esős és szomorú londoni március után egészen magával ragadta őket a szépség tobzódása. Egyszerre csak itt találták magukat: itt, ahol az ég olyan mozdulatlan volt, mintha visszatartaná a lélegzetét, ahol a fény úgy aranylott, hogy még a leghétköznapibb dolgok is átszellemültek; itt, ahol simogatott a lágy meleg és a finom illatok, ahol úgy emelkedett a magasba az ódon szürke kastély, akár egy díszlet, a háttérben pedig ott hullámzottak Perugini méltóságteljes, tiszta vonalú dombjai."
Olaszország majdnem száz évvel ezelőtt is balzsamot nyújtott a sebzett lélekre; mire egy hónap múlva a négy nő hazaindul, boldogtalanságuk elszállt, mint a glicínia illata.
Vypredané
10,96 €
11,54 €
Angyali cipellők
"... azon töprengek, hogy tulajdonképpen mennyi van hátra a fiatalságomból, és hogyan töltöm ezeket az értékes napokat. Keményen dolgozom, korán fekszem, hajnalhasadtával kelek, minden áldott nap, míg meg nem halok? Erről szólna az életem?" - teszi fel magának a kérdést az egyedülálló, harminchárom éves Valentine Roncalli, az angoltanárból lett kézműves.
Valentine idős nagyanyja, Teodora Angelini vállalkozásában dolgozik, kézzel készít esküvői cipőket. Úgy érzi, rátalált hivatására, ám egy nap megtudja, hogy a tetőkertig ülnek az adósságban.
Adriana Trigiani legújabb bestsellere Manhattanen át a napsütötte Toszkánába és a romantikus Capri szigetére kalauzolja az olvasókat, miközben egy nem mindennapi amerikai olasz család élete tárul elénk. Valentine anyja még a sminkeshez is kisminkelve érkezik meg, apja pedig elméletben átkozottul jó szülő, de szerinte ez nem az ő érdeme. Négy gyermekük közül Alfred a legidősebb, aki bankár, és mindig mindenre tudja a választ. A megfontolt, bombázó külsejű Tessre mindig lehet számítani. Egyetlen bánata, hogy a lányait csak akkor tudja kordában tartani, ha csokival vesztegeti meg őket. A csinos pofijára hagyatkozó Jaclynnak pedig a terhességi hormonokkal gyűlik meg a baja.
Valentine-nak minden humorérzékére szüksége van, hogy meg tudjon birkózni a mindennapok kihívásaival, és ne adja fel az álmát, hogy egy nap cipőket fog tervezni. Pikáns körülmények között találkozik a vonzó séffel, Roman Falconival, aki felfelé ívelő karrierjét egyengeti saját éttermében. Miközben Valentine igyekszik megmenteni a családi céget és időt szakítani a szerelemre, Olaszországba utazik üzleti ügyben. Itt ismerkedik meg Gianlucával, a sármos olasz mesteremberrel, és itt derül fény a nyolcvanéves nagyi titkára is, ami alapjaiban változtatja meg a család életét...
Vypredané
0,94 €
0,99 €
2038
"Gestát írni történelmi tett. Az évezredeket átölelő magyar históriát fantáziába csomagolva átadni egy kalandregényben, szórakoztatva informálni, és netán valós vagy vélt veszélyre figyelmet felhívni pedig kötelesség. Ezért ültem le ismét a klaviatúra elé, hogy alig fél év alatt megszülethessen a folytatás. A 2038 - avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai után ebben a második kötetben talán még hangsúlyosabb szerepet kap dicső múltunk.
Az elsőben regényes formában igyekeztem átadni elmúlt ezer évünk nagy pillanatait, megírni történelmünk eltitkolt lapjait, így végig "gúzsba" kötött a tények tisztelete. Persze a Szent Korona végveszélyben sem pusztán fantáziám szülötte. De végre a többféle forrás által nem mindig alátámasztható talányokat, titkos felfedezéseket is papírra vethettem. Misztikus örökségeinket megérteni hol másutt lehetne jobban, mint a jelenben, így egy kitalált, de nagyon is valószerű koronarablással indul a regény, hogy aztán szinte a fél világot felbolygató kalanddá fokozódjon a történet. A tengerentúlról indulunk, hogy Barcelona, Róma, Bécs, Sopron, Pannonhalma, Esztergom után megérkezzünk a magyar fővárosba, ahol a dráma is csúcspontra jut. Addigra megismerjük a kristálykoponyák kapcsolatát a Szent Koronával, azt, hogy mi köze lehet a montserrati Fekete Madonnának vagy magának Jézusnak a magyar országalmához, milyen magyar titkokat rejt a Vatikán és Róma számos szent helye. Kiderül Bécs rejtett misztikuma, betekintést nyerünk a szabadkőművesek világába, akik között Mozart is felbukkan, sőt még A varázsfuvoláról is lelebbentjük a fátylat. Sopron kertvárosába, Bánfalvára érkezve a pálosok legendájával is találkozhatunk, hogy aztán Pannonhalmán a Szent Korona legnagyobb titkára is fény derülhessen. Esztergomban közösen fejtjük meg a régmúlt kódolt üzeneteit, folytatva az első kötetben részletesen taglalt történelmi háttér ismertetését.
Végül pedig Budapest, a Szent István-bazilika és a Parlament ad végső (?) választ egy nagy kérdésre, miközben új kaland is kezdetét veszi.
Így szinte bizonyos, hogy a 2038 hamarosan trilógiává bővül..." (K.T. Zelenay)
Vypredané
11,84 €
12,46 €
A Zrínyiek II. - A lángelme
A nagy sikert aratott első ZRÍNYI-kötet, - A gránitlelkű - után a kultusztrilógia II. részében - most - a legendás család következő tagját, a "lángelméjű" Zrínyi Miklóst, a szigetvári hős dédunokáját,aki egyszerre volt költő és hadvezér, politikus és hadtudós, a nemzeteken átívelő arisztokrácia vezető egyéniségét mutatja be!Az európai történelem kereke a XVII. századba fordult.Az Oszmán Birodalom mélyen behatolt Magyarország testébe, és a Habsburgok által megkötött és egyre-másra hosszabbított rossz békekötések évtizedekre konzerválták az áldatlan állapotokat...Dúl a Harmincéves háború, katolikusok esnek protestánsoknak, Erdély pedig I. Rákóczi György fejedelemmel a helyét keresi a katolikus Habsburgok és a török között, politikailag és katonailag kiszolgáltatva az utóbbinak. A végeken békeidőben is háború dúl, a török portyázók fosztogatnak, újabb területet remélnek elhódítani...Zrínyi Györgynek, a szigetvári hős unokájának 1620-ban fia születik, Miklós László, s rá egy évre a második, Péter. Az apa rettenthetetlen és vakmerő harcos, a Zrínyi birtok kőkemény védelmezője, a török babonásan féli őt.S hogy miként alakul a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter gyermekkora, hogyan jutnak korán árvaságra? Ki támogatja, neveli, iskoláztatja őket, s mily bonyodalmak mellett lépnek tizenévesen apjuk, nagyapjuk és legendás dédapjuk nyomdokaiba? Miből tartják fenn a hatalmas Zrínyi birtokot? Miért harcolnak, s mi okból tekinti őket az udvar békeszegőknek?Ez a monumentális kalandregény mindenre választ ad...Nyomon követi a viharos esztendőket, a testvérek török elleni harcait, a politika ármánykodásait. Miklós magas méltóságot tölt be bánként, s az egész élete merő harc és küzdelem, ha nem a törökkel, akkor a bécsi udvar vele packázó politikusaival.Költő és katona, hadvezér és a hadtudományok avatott tudósa. Megtudhatja, miként érett politikussá, megismerheti katonai erényeit!Legyen ott Zrínyi Miklós legendás portyáin, véres csatáiban, a legendás téli hadjáratában. Szinte a saját szemével láthatja az eszéki török híd felgyújtását, a Mura mentén Zrínyi-Újvár építését, ostromát...És láthatja a tragikus véget, az erdőben a sebzett vadkant, amely Zrínyi Miklósra támad, kioltva egy zseniális elme életét... Előfordulhat, hogy másként történt, mint ahogy azt századokon át tudtuk?
Vypredané
12,23 €
12,87 €
Utazás
Tony Blair korunk meghatározó politikusa. Felemelkedése a Munkáspárt elnökévé, 1994-ben szeizmikus változást hozott a brit politikába. Néhány röpke év alatt átalakította pártját, maga mögé állította az országot, 1997-es miniszterelnökké választása pedig a Munkáspárt történelmének legnagyobb győzelme lett, és véget vetett a konzervatív kormányzás tizennyolc évének. Az elmúlt két évtized legdominánsabb politikusaként három cikluson át sikerült hatalomban tartania a Munkáspártot.
Az "Utazás" Tony Blair első kézből való beszámolója hivatalban töltött, s utána következő éveiről. Itt ír első alkalommal legújabb keletű történelmünkben bejátszott szerepéről, Diana hercegnő halálának utójátékától a terrorizmus elleni háborúig. Feltárja pártja megújításához szükséges elnöki döntéseit, kapcsolatát kollégáival, köztük Gordon Brownnal és Peter Mandelsonnal, Észak-Írország békéjéért folytatott kimerítő tárgyalásait, a közoktatásért és az egészségügyért folytatott harcát, a közszolgálatban 1945 óta végrehajtott legnagyobb reformjait, és a világ színpadának vezetőihez fűződő viszonyát Mandelától és Clintoltól Putyinig és Bushig. Kifejti etikai hitvallását a beavatkozásról, amellyel összhangban végül úgy dönt, hogy háborút indít Koszovó, Sierra Leone, Afganisztán, ami a legvitatottabb, Irak ellen.
Az "Utazás" a politikai hatalom természetéről és alkalmazásáról szól. Tony Blair őszintén, kötetlenül, gyakran görbe tükröt tartva, részletesen rajzolja meg karrierje térképének "egyszer fent egyszer lent" állomásait, amelyen éppúgy megpillanthatjuk az embert, mint a politikust és az államférfiút. Vall az elnökség kihívásairól, s elmagyarázza, miért állt ki a közvélemény elé mindazzal, amiben hitt. Ugyanakkor előre is tekintve üdvözli a feltörekvő hatalom és gazdaság kapcsolatát, Britannia megváltozott szerepét, globális világunk létfontosságú kérdéseit és összetettségét.
Kevés miniszterelnök formálta oly mélyrehatóan a nemzet pályáját, mint Tony Blair, akinek eredményeit és örökségét még az eljövendő évek is vitatni fogják. A róla eddig leírtak sokasága között ez a könyv egyedülálló: saját utazása, a saját szavaival.
Vypredané
17,54 €
18,46 €
Égető Eszter II.
Németh László így nyilatkozik könyvéről:
Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle.
A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut.
Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni.
A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.
Égető Eszter I.
Németh László így nyilatkozik könyvéről:
Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle.
A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut.
Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni.
A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.