Hľadanie: Meghan
zobraziť:
Az S.O.S. brigád
Kezdődhet a sírás, mert bizony a Mexikóban elkezdődött kalandok véget érnek. A történet utolsó fejezete íródott meg eme könyvben, melyet az Olvasó most a kezében tart. Bátran kijelenthető, hogy olyan bohókás, humoros és főleg közvetlen stílusban, mely könnyedségénél fogva, egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet.
Főhősünk korábban már meghalt egy kicsit, de túlélte. Tényleg! Azonban nincs megállás, máris újfent az életére törnek. Ő azonban töretlen lelkesedéssel vág keresztül Görögországon, na meg persze az üldözők hadán is, akik között ismét feltűnnek bizonyos átlagon felüli szépséggel megáldott, ám halálosan veszélyes hölgyemények. Aztán amikor hazaérve Magyarországra, végre megpihenhetne, kiderül, mennyire félreismert jó néhány barátot és mennyire rosszul ítélt meg bizonyos ellenségeket. Összezavarodik minden, szinte percről percre változnak mellette a kírésők, akik segítségével ismét távozni kénytelen kényelmes kis otthona melegéből. Irány a tenger!
A szerelmi élete szüntelen körforgás, két lány között őrlődve igyekszik tisztázni saját érzéseit, ám ez roppant nehéz feladat, miközben golyók fütyülnek az ember füle mellett. Azonban a végső leszámolás egy romvárosban, az Adriai-tenger viharos partján, lassan felnyitja a szemét, és a megtapasztalt véres kalandok észhez térítik. Rájon, hogy bizony az élet nem játék, mert csak egy van belőle. Ahhoz pedig ragaszkodni kell, még akkor is, ha az a valaki, akiben eddig feltétlenül megbízott, el akarja venni. Ezt pedig a legjobb néhány aranyos, ámde mindamellett kemény ökölcsapással lerendezni, csak a miheztartás végett.
Legvégül pedig kiderül ki is valójában Alíz, alias Békalány, és mi a valódi szerepe Évának, Evelinnek.
A meglepetés garantált, csak el kell olvasni a regényt!
Vypredané
6,77 €
7,13 €
Tiltott gyümölcs
A szív titkai nem maradnak örökké rejtve
Merham takaros tengerparti település az 1950-es évek Angliájában. Olyasforma város, ahol mindenki tudja, hol a helye, aki pedig nem, azt nyomban helyre teszik. A néhány éve London bombázása elől ide menekített Lottie a tiszteletreméltó Holdenékhoz került. A család befogadta, így a háború után is velük maradt, náluk nevelkedik. Imádja a várost, nem úgy, mint Holdenék lánya, Celia, akit bosszant a helyiek kisszerűsége. A lányok számára tiltott gyümölcs szinte minden: a vidám társaság, a divatos öltözködés, a nevetés, a fiúk - minden, ami megédesítené az életet a kisváros álszent légkörében.
Amikor egy csapat bohém költözik be a lakatlan tengerparti házba, az Árkádiába, a lányokat igencsak vonzzák az újabb tiltott gyümölcsök, a művészet, a szabadság és a szabadosság kísértései. Az új lakók érkezése olyan események láncolatát indítja el, amelyeknek múlhatatlan és tragikus következményei lesznek. Ám mindez csupán a kezdet. Mintegy ötven esztendő múltán az Árkádia ismét életre kel, és lakói ismét viharos érzelmeket korbácsolnak fel.
Aki ismeri Jojo Moyes regényeit, jól tudja, hogy szövevényes történetei nem a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" szirupos lezárást kínálják a szereplőknek és az olvasóknak. Akkor hát mi történik hőseinkkel? A szerelmet választják vagy a józan polgári életet? Fél évszázad elteltével az események többeket is arra késztetnek, hogy elgondolkodjanak az életükön, és feltegyék a kérdést, vajon magunk mögött hagyhatjuk-e valaha is a múltunkat.
A Londonban született Jojo Moyes az egyik legnépszerűbb, legismertebb angol romantikus bestsellerszerző. Pályáját újságíróként kezdte, dolgozott Londonban és Hongkongban is, majd első regénye, az Oltalmazó eső megjelenése után szabadúszó író lett. Jelenleg egy essexi tanyán él családjával, férjével és három gyermekükkel.
Moyes az egyetlen olyan szerző, aki kétszer nyerte meg "Az év romantikus regénye" elnevezésű rangos brit díjat - legutóbb a kiadónk Carta Light sorozatában is megjelent Az utolsó szerelmes levél című kötettel. Legismertebb bestsellere a Mielőtt megismertelek, melynek filmváltozatát 2016-ban mutatják be.
"Ha épp nem süt a nap, ezt a regényt olvasva úgy érezzük, hogy mégis ragyog..." (Good Housekeeping)
Vypredané
10,70 €
11,26 €
dostupné aj ako:
In flagranti
Egy vicces, olykor megható szerelmes könyvet tart a kezében az Olvasó. A történetek górcső alá veszik, hányféleképpen lehet nőként csalódni úgy, hogy annak még a távoli Amerikában, a Szex és New York sorozat hazájában is híre menjen. S miért a sok koppanás? Mert az ember lánya gyakran minden szerencse és főleg önismeret híján halászgat a zavarosban. Ilyenkor bizony előfordul, hogy a kiszemelt férfi nem éppen álmaink hercege, csak mi képzeltük róla, hogy ő a nagy Ő. Ismerős a szituáció? Fel a fejjel, azaz talpra, és indulás tovább! A végállomás csakis a boldogság lehet.
"...az előszoba felől kulcszörgés hallatszott, majd nevetés harsant, amire vékonyka hang felelt. Egy nő és egy gyerek léphetett be a lakásba.
Zoltán egész testében lemerevedett, majd odasúgta Helgának:
-Ez Rozi a fiammal. Egy nappal előbb hazahozta. A francba! Bújj el gyorsan, nehogy meglásson, különben kikaparja a szemedet. Menj ki az erkélyre, én majd behúzom a sötétítő függönyt.
-Neked barátnőd van? -tátotta el a száját Helga.
-Exbarátnőm, de nem hagy békét. Minden nőt elüldöz mellőlem. Na, menj már ki!
Helgának azonban esze ágában sem volt az erkélyen kuksolni, amíg az ismeretlen nő el nem hagyja a terepet. Nekidőlt a konyhapultnak, karjait keresztbe fonta.
-Tőlem aztán megláthat -mondta kimérten. -Én nem félek senkitől, és senki elől nem fogok bujkálni.
-Ha neked esik, magadra vess -vetette oda a férfi idegesen.
-Én előre szóltam." (részlet a novellából)
Vypredané
10,74 €
11,31 €
Zuhanó repülés
"Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei?
A bosnyák asszony megragadta a karomat.
- Nem akarok meghalni - suttogta.
- Még én sem - mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. - Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek.
Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem.
Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította.
Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni.
Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom.
Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi időben folyton úton voltam - pihenni akartam kicsit.
A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé.
Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt."
Vypredané
10,74 €
11,31 €
Néma üvöltés
A 12 éves Martint egy ritka és kíméletlen betegség támadta meg. Először elvesztette a hangját, később kómás állapotba került, majd kerekesszékbe kényszerült. Az orvosok tanácstalanok voltak. Martin aggódó szüleivel közölték, hogy egy gyógyíthatatlan degeneratív betegség következtében a kisfiú értelmi képességei egy csecsemő szintjére zuhantak vissza, és legfeljebb 2 éve van hátra. Egy súlyosan beteg gyermekekkel foglalkozó intézménybe utalták, miközben Martin látszólag fel sem fogta mi történik vele. Nem beszélt, még csak nem is pislogott. Amit azonban senki nem sejtett, hogy a mozgásképtelen test börtönében egy érző és gondolkodó fiú lakott, élve eltemetve...
Martin szülei az orvosok ítélete ellenére sem adták fel a küzdelmet. Mindent feláldoztak, hogy újra mosolyogni lássák az egykor eleven és tehetséges gyermeküket. És a csoda megtörtént. Tíz évvel később Martin teste lassan "felébredt" hibernált állapotából, és ami még meglepőbb, kiderült, hogy a fiuk értelmes, gondolkodó felnőtt lett. Gyermek és férfi egyszerre, két lélek egy testben, aki nem emlékezett a betegsége előtti időkre, de a számítógép segítségével újra megtanult beszélni. Azóta megtalálta élete szerelmét, megnősült és sikeres vállalkozást indított. Mert élni jó, és a csodák megtörténnek, ha hiszünk bennük
A "Néma üvöltés" végtelenül megható, őszinte és lélekemelő vallomás egy csodás felépülésről és a szeretet erejéről. Martin újjászületésének igaz története fontos üzenet minden érző ember számára, hogy értékeljük saját életünk minden percét, és az emberi akaraterő csodáját.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Názáreti
A történelem legismertebb és legcsodálatosabb alakja tanulatlan ács lett volna?
Aki mégis a legnagyobb hatással van az emberiségre kétezer éve?
Akiről felnőttkoráig semmit nem tudunk, csak az Újszövetség ismertet meg velünk néhány csodát, és sok, nem túl szellemes mondatot, amikkel tanított?
Ezért nem ölnek meg senkit. Ha elfogadjuk, hogy megszületett (Názáretben, nem Betlehemben), és meghalt elítéltve, keresztre feszítve, akkor azt is kell tudnunk, milyen volt valójában. Mit tett, amiért gyűlölték és meg akarták ölni?
Ez a könyv egy Názáretben született fiú életéről szól, kilenc és tizenkilenc éves kora között. A fenti kérdésekre próbál választ adni.
"A fogoly a tisztás túloldalán verdesni kezd a szárnyával, burrog néhány fenyegetőt, aztán gyalog elindul feléjük. Ahogy közeledik, felborzolja a tollait, meg-megáll, ismét verdes a szárnyával.
- Kövér vagy, lusta és mulatságos.
A fogoly kikerüli Júdást.
Nézi a madarat, aztán kicsit beljebb húzza a kőrisbotot. A fogoly odatotyog a bothoz, fellép rá, áll egy kis ideig, oldalazva eltipeg a bot végéig, kotyog egyet-kettőt.
- Na menj szépen, ne zavarj minket!
A madár leugrik a botról, ellépked, bebújik egy bokor alá, letelepszik.
- Úgy hallottam, a fogoly a legfélénkebb és legbizalmatlanabb madár. Most akkor ez itt mi volt?
- A költés parancsa erősebb a félelemnél is. Meg aztán látta, hogy nem bántjuk a tojásokat, talán rájött, hogy fölöslegesen zajongott, jobb lett volna, ha csöndben marad, amíg elmegyünk mellette.
- Az a helyzet, hogy így nem áll meg madár ember mellett. Sem tyúk, sem sas, nehogy fogoly. Én tartok tőled, ő meg nem. Miért?
- Kevered a szavak jelentését. Te nem tőlem tartasz, hanem mindattól, amit eddig hallottál rólam, amit képzelsz rólam, amit gondolsz a kettőnk helyzetéről és mindazokéról, akikről az előbb beszéltél. Te attól az ítélettől tartasz, amit rólam magadban meghoztál. Azt kérdezted, bízom-e benned, azt mondtam, nem. De nem kérdeztél tovább, hogy miért nem. Azt válaszoltam volna, hogy nincs okom a bizalomra, de a bizalmatlanságra sincs. Ismerni akarlak, akkor majd eldöntöm, bizalom-e, amit irántad érzek. A madár ezt mind nem tudja, a madár nem ítél. Ő csak fél vagy nem fél. Nem tudom, tőlem miért nem." (részlet a könyvből)
Vypredané
12,72 €
13,39 €
Színtiszta öröm
Elérkezett az idő. A gyerekek kirepültek a fészekből. Új társra van szükség, aki mindenhová elkísér. Így hát a világhírű írónő a tökéletes kutya keresésére indul. Ki sejthette előre, hogy Minnie Mouse, ez a parányi, hosszú szőrű csivava lesz a kiválasztott? Szerelem volt első látásra.
Ebben a mulatságos, kedves és megható önéletrajzi könyvében Danielle Steel elmeséli, hogyan talált rá arra a tenyérnyi kiskutyára, akinek elragadó személyisége azóta is bearanyozza környezetének hétköznapjait. És miközben elkísérjük Minnie-t San Franciscó-i bemutatkozásától Párizs kutyaruhakínálatának alapos feltérképezéséig, azt is megtudhatjuk, hogy az évek során a négylábú kedvencek hogyan varázsolták el a család szinte minden tagját, és miként ajándékozták meg őket felejthetetlen emlékekkel.
Megismerkedhetünk Jamesszel, Danielle Steel gyermekkori mopszával; Elmerrel, a basset hounddal, aki mindvégig a fiatal, feltörekvő írónő mellett állt a pályakezdés viszontagságos éveiben; Cukorborsóval, akit az írónő díszdobozban nyújtott át kutyabolond férjének; és mindazokkal a szerencsés kutyákkal, akik részeivé váltak annak a kilencgyermekes családnak, ahol még egy vietnami csüngőhasú malac számára is akadt hely.
Miközben a szerző felidézi azt a sok-sok örömet és felfordulást, amit szeretett házi kedvencei hoztak az életébe, eltűnődik a kihívásokon, amelyekkel egy kiskutya érkezésekor minden családnak szembe kell néznie, és megosztja gondolatait az együttélés és az elválás nehézségeiről. Színes egyéniségek - ebek és emberek egyaránt -, vidám fényképek, szívből jövő melegség. Danielle Steel talán minden eddiginél magával ragadóbb könyve tisztelgés a kutyák odaadó, önzetlen szeretete és a kutya-ember kapcsolat szépségei előtt.
A mi Kubánk, a mi konyhánk
"A leggyönyörűbb vidék, amit ember valaha látott!" - írta elragadtatva hajónaplójába Kolumbusz, amikor földet ért Kuba partjainál. Több száz évvel később a nagy amerikai író, Hemingway ugyanilyen csodálattal írt a karibi szigetről, ahol élete utolsó éveit töltötte. Sorsszerű, hogy itt ismerkedtünk meg: a magyar riporterlány és a széles látókörű kubai fiú, aki egy szivarbolt pultja mögül mosolygott rá. Ha eljutsz Kubába, pillanatok alatt megrészegülsz a gyönyörű tájtól, a vérpezsdítő zenétől, a régi autók látványától, a helyiek töretlen életörömétől, az ízletes ételektől és italoktól. Földünk egyik utolsó édenkertjének a gasztronómiája is legalább annyira sokszínű, mint a népessége. Éppoly tarka és illatokkal teli, mint maga az ország. Fotókkal és személyes élményekkel fűszerezett családi receptkönyvünk kiváló alkalom arra, hogy a tradicionális kubai konyha világában kalandozz velünk.
Jó kísérletezést és jó étvágyat kívánunk! (Edina és Alberto)
A népszerű műsorvezető családja féltve őrzött, autentikus kubai receptjeit osztja meg az olvasókkal. Emellett személyes történetekkel, történeti és kulturális érdekességekkel, saját készítésű fotóival is színesíti a kiadványt, melyet férjével, a 2004-ben Kubában megismert Alberto Costafredával közösen állítottak össze.
Ha valaki szereti az egyszerű, enyhén fűszeres és nagyon citrusos ételeket, amelyekben a hús, a rizs és a laktató zöldek játsszák a főszerepet, akkor a kubai konyhában kedvét leli majd! Benne leginkább a spanyol és az afrikai ízek keverednek, de az elkészítés módja sokszor nem áll távol a magyar konyha gyakorlatától sem. Alapanyagai a rizs, a bab, az édesburgonya, a citrusfélék, a főzőbanán és az avokádó, valamint a húsok közül a csirke és a sertés. Nemzeti italuk a messze földön híres kubai rum, mely számtalan koktélnak kihagyhatatlan összetevője. A kötet 36 leves- és főételreceptet, valamint 23 saláta-, desszert- és koktélreceptet tartalmaz.
"Gombos Edina kolléganőmnek megvan az a szerencsés adottsága, hogy bármibe kezd, azt jól csinálja. A képeket elnézve így lehet ez a kubai ételekkel is." (Papp Gergely, TV2, az Aktív műsorvezetője)
"Mivel évekig tanultam a szakácsmesterséget Spanyolországban, amely nagy hatással volt a kubai konyhára is, különösen örültem ennek a könyvnek, és be kell vallanom, még én is tanultam belőle!" (Sági Szilárd, SuperTV2, tévés szakács)
Vypredané
12,23 €
12,87 €
Papa Bank
A legtöbb szülő több kárt okoz, mint hasznot, amikor megpróbálja megtanítani gyermekeit a pénzzel bánni. Gyermekeink legtöbbje számára a takarékbetét-számla nem más, mint egy fekete lyuk, mely elnyeli a születésnapi csekkeket.
David Owen, a New Yor
ker állandó munkatársa, két gyermek apja forradalmian új módot agyalt ki arra, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket a pénzzel kapcsolatos tudnivalókra. A Papa Bankban elmagyarázza, hogyan segítette hozzá saját fiát és lányát, hogy buzgón takarékoskod
janak, és ésszeruen költekezzenek. Azzal kezdte, hogy otthonukban megalapította saját bankját, és csábítóan magas kamathozamot kínált kisgyermekeinek azokra az összegekre, melyeknek a megtakarítása mellett döntöttek.
Ha vagyonotok egy részét megtar
tjátok magatoknak ahelyett, hogy nyomban elköltenétek - mondta nekik - rövid idon belül képesek lesztek megduplázni vagy akár megháromszorozni zsebpénzeteket. Néhány évvel késobb beindította saját tozsdéjét és pénzpiaci alapját a gyerekek számára.
Owen véleménye szerint a legtöbb gyereknek meglehetosen világos elképzelései vannak arról, hogyan is muködik a pénz, ezért is érdeklodnek oly ritkán a szüleik által eloírt, bünteto jellegu megtakarítási rendszer iránt. Az elso lépés, hogy a pénzügyek
terén felelosségteljes gondolkodásra neveljük gyermekeinket - írja az, ha elonyt kovácsolunk az emberi természetbol ahelyett, hogy szándékoltan figyelmen kívül hagyjuk, vagy hiábavalóan megpróbáljuk megváltoztatni. - Gyermekeim gyakran csakugyan fel
elotlenül bánnak az én pénzemmel, és miért is ne tennék? - írja. - A sajátjukkal viszont rendkívül körültekintoek.
A Papa Bank azt is megvilágítja, hogyan nyújthatunk gyermekeinknek valós tapasztalatokat a befektetések különbözo fajtáival kapcsolat
ban, hogyan adhatunk tápot jótékony hajlamaiknak, hogyan tehetjük oket hasznosabbá a ház körül, hogyan állapítsuk meg zsebpénzüket, és hogyan legyünk segítségükre egy egészséges értékítélet kialakításában, mely messze túlmutat a pénzügyeken. A szerzo
azt is részletesen elénk tárja, hogy felfogása szerint mi a legjobb befektetés, melyet egy szülo gyermeke érdekében eszközölhet - az elképzelés a legtöbb Olvasónak meglepetést fog okozni.
DAVID OWEN a New Yorker állandó munkatársa és tucatnyi korá
bbi könyv szerzoje. Connecticut északnyugati részén él feleségével, az író Anne Hodgmannel és két gyermekükkel.
Owen tudja, hogyan írja le az üzleti élet bonyolultságát olyan fogalmakkal, melyeket a laikus is megért, és azt is tudja, hogyan teheti
ezt szórakoztatóvá.
Vypredané
5,30 €
5,58 €
Across the universe - Túl a végtelenen
Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta ... Folytatás ›› a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni.
A(z) Túl a végtelenen (Könyv) szerzője Beth Revis.
Vypredané
9,19 €
9,67 €
Halálos árnyék
Thad Beaumont tizenegy éves kisfiú, egy novellapályázat kitüntetettje. Irtózatos fejfájások gyötrik, az orvosok agydaganatra gyanakszanak. Amikor azonban megoperálják, a fejében egy kifejlett szemet, körmöket, fogakat találnak, a meg nem született ikertestvére maradványait. A sebész minderről mélyen hallgat a kisfiú és a szülők előtt. Ugrás az időben: Thad Beaumont családos ember, két ikergyereke van, saját nevén nem különösebben híres író, ám George Komor álnéven már több horror-bestsellert publikált. Mivel valaki felfedezi a titkot, hogy a két szerző egy és ugyanaz, és meg akarja vele zsarolni, Thad és a felesége, Liz úgy dönt, hogy egyszer s mindenkorra eltemetik George Komort, még sírkövet is állítanak neki - a People című képeslap pedig mindezt megírja és fotókkal illusztrálja. Csakhogy George Komor nem akar meghalni! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a temetőben a jelképes sír helyén hatalmas lyuk támad, lábnyomok vezetnek tőle az országút felé, ahol hamarosan brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy öregembert. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékok - ujjlenyomatok! - Thad Beaumontra mutatnak. És a gyilkosságok egyre szaporodnak... Az író sejti, miről van szó - de hogyan hitesse ezt el a rendőrséggel? Arról nem is beszélve, hogy az író sem tud mindent. Mert mi köze például ehhez az egészhez a verebek tömegének, amelyek a kulcspontokon meg-megjelennek - s végül főszerephez jutnak? Amikor aztán a családja kerül életveszélybe, Thad úgy dönt, hogy személyesen is szembeszáll... az árnyékával.
Vypredané
10,96 €
11,54 €
A bajnok - Michael Schumacher
Michael Schumacher tragikus síbalesete megdöbbentette az egész világot. Bár egész életét veszélyesen gyors autókban töltötte, minden balesetét apróbb zúzódásokkal, törésekkel vészelte át. Miután visszavonult, egy családi üdülésen a francia Alpokban szenvedett komoly síbalesetet. ... Folytatás ›› Megható az a szeretet és érdeklődés, amely körülveszi balesete óta.
Forma 1-es pályafutását 1991-ben kezdte a Jordan csapatában. A következő versenyen már a Benettonhoz szerződött, és itt is versenyzett 1995-ig. A csapatban kétszer nyert világbajnokságot, 1994-ben és 1995-ben. Később a Ferrarinál folytatta, ahol egészen 2006-ig versenyzett, és ötször nyert Világkupát. Karrierjének utolsó három évét a Mercedesnél töltötte. Ő minden idők legsikeresebb Forma 1-es pilótája.
Bár hosszú éveken keresztül a média kereszttüzében állt mint a legsikeresebb Forma 1-es pilóta, magánéletét mindig sikerült távol tartania az újságíróktól. A könyv szerzője, Karin Sturm, a Forma 1 és Michael Schumacher karrierjének elismert szakértője. Ebben a könyvben talán elsőként enged bepillantást a magánember, Michael Schumacher életébe. Tudta, hogy két gyermeke minden versenyen részt vesz? Vagy hogy annyira imádja a német lekvárokat, hogy mindig bevásárol belőlük, ha Németországban jár - mivel Svájcban él? Michael felesége, Corinna, akivel 1995-ben házasodtak össze, mindig meleg otthont és biztos hátteret biztosított számára. Corinna mindig kiáll férje mellett, támogatja őt a legnehezebb helyzetekben is.
A szerző, Karin Sturm Schumacher személyes barátai és ismerősei segítségével és sok, eddig nem látott, családi fotóval mutatja be Michael Schumacher életét és karrierjét.
A(z) A bajnok - Michael Schumacher (Könyv) szerzője Karin Sturm.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Bob, az utcamacska
Hogyan talált rá a remény egy férfira és macskájára a nagyváros utcáin?
Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.
Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot - úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.
Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus - alkalmanként kockázatos - kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak.
A "Bob, az utcamacska" megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa.
James Bowen utcai zenész Londonban. 2007 tavaszán talált rá Bobra, a macskára, s azóta is elválaszthatatlanok.
"Londont mindig is jelentős méretű városi macskakolónia jellemezte - ezek az állatok az utcán élnek, maradékokat esznek, és csak idegenek jóindulatában bízhatnak. Öt-hatszáz évvel ezelőtt annyira elszaporodtak bizonyos negyedekben, hogy a Cityben a Gresham Streetet, a Clerkenwell Greent és a Drury Lane-t egyszerűen csak a "macskák utcájának" nevezték. A kóbor macska a nagyváros hordaléka, nap mint nap meg kell küzdenie a túlélésért. Több olyan jószág is van köztük, mint a vörös kandúr: megviselt állatok, akik megjárták a hadak útját.
Talán azt érezhette meg, hogy én is nagyon hasonló helyzetben voltam..."
Vypredané
10,70 €
11,26 €
dostupné aj ako:
Mesék és történetek a hátsó traktusból
Vajon hova utazom? Vajon...? Hova...?
Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne a hátsó traktusban elbeszéléseket és meséket is írt, sőt Cady élete címen még egy regénybe is belekezdett. Ezeket a rejtekhelyről szóló történeteket, visszaemlékezéseket és kitalált meséket a legnagyobb gondossággal másolta át piszkozatból egy pénztárkönyvbe, még tartalomjegyzéket is készített hozzá. Tudatosan készült naplójának és elbeszéléskötetének megjelentetésére.
Rövid kis történeteiben újra meg újra abba a kérdésbe ütközünk, ami Annét a leginkább foglalkoztatta: a megmenekülésbe. Önsajnálatnak nyoma sincs bennük, életerőnek, a körülményekbe való belenyugvás elutasításának annál inkább. Elbeszéléseiből megismerjük azt az életvidám, nyitott és érdeklődő, önmagát olvasással képző, a világról gondolkodó, jövőjét tervezgető, kreatív, írói tehetséggel megáldott tizenéves kislányt, aki Anne Frank volt.
Ezt a képet tovább árnyalják a kötet végén olvasható tanulmányok, amelyekből sokat megtudhatunk Anne Frank családjának történetéről, Anne életéről és írásainak történelmi hátteréről.
Anne Frank 1929. június 12-én született, életének első négy évét Frankfurt am Mainban töltötte, ezután tíz évig amszterdami lakos volt, majd a westerborki átmeneti táboron és Auschwitzon keresztül a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahol tizenöt évesen meghalt.
"Az írás minden gondomtól-bajomtól megszabadít, és bátorságot ad. A nagy kérdés persze, hogy írok-e valaha is remekművet, hogy lesz-e valamikor újságíró vagy író belőlem.
Nagyon remélem, hogy igen, mert írásban mindent meg tudok örökíteni, a gondolataimat, az eszményeimet és a képzeletemet." (1944. április 5.)
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Orhan öröksége
Aline Ohanesian első regénye kiugró sikert hozott számára, több díjra jelölték, számos nyelvre lefordították, és a kritikusok szerint új, egyéni hangot hozott az amerikai irodalomba. Műve többrétegű: felfedezhető benne a manapság oly népszerű privát történelem, de egyben családtörténet is egy generációkon átívelő tragédia és egy gyönyörű, szenvedélyes szerelem története. Az emlékek száz év múlva is ott rejlenek az ételeink illatában, a gyermekeink mondókáiban, minden lélegzetvételünkben vallja az író.
Mindkét főhőse felejthetetlen, erős karakter. A török Orhan, aki sokáig Németországban élt és dolgozott, nem foglalkozik a múlttal. Miután a nagyapja, Kemal meghal, rá száll a tarka szőnyegeket, kilimeket gyártó vállalkozása, az anatóliai házukat azonban egy ismeretlen nő örökli. Orhan repülőgépre ül, hogy felkeresse Amerikában a rejtélyes, kilencven éves Szedát, és kiderítse, milyen szerepet játszhatott Kemal életében.
A kaliforniai idősek otthona, ahol az örmény származású asszony él, különös hely. Az öreg hölgy eleinte bizalmatlanul fogadja a török fiatalembert, de ahogy telik az idő, egyre több részletre derül fény a két család elfeledett és szövevényes kapcsolatáról. Feltárulnak előttünk a történelem sötét lapjai: az I. világháború és az örmény népirtás borzalmai. Orhan nap mint nap közelebb kerül egy mélyre temetett titokhoz, mely alapjaiban változtatja meg viszonyát a múlthoz, sőt mi több, befolyásolja az egész család jelenét és jövőjét is
Aline Ohanesian maga is örmény menekültek leszármazottja, nagyszülei túlélve az I. világháborús népirtást fiatalon találkoztak egy misszionáriusok által fenntartott árvaházban. Miután családot alapítottak, kivándoroltak az Egyesült Államokba, hogy egy szabad és demokratikus országban élhessenek. Az írónő beleszületett népének hagyományaiba, és már korán megismerkedett a 20. századi örmény történelemmel. Kilencéves volt, amikor nagymamája titokban elmesélte neki családja megrendítő történetét, melyet soha többé nem osztott meg senki mással.
Ez az emlékeiben élő hang, ezek a mondatok késztették arra Ohanesiant, hogy megírja első regényét. Történelmi kutatásokat végzett, elolvasta és meghallgatta azoknak a túlélőknek a beszámolóját, akiknek sikerült megmenekülniük, amikor majd másfél millió honfitársukat elpusztították.
Nem én választottam ezt a történetet, hanem az választott engem mondta az írónő egyik interjújában, majd hozzátette: Amit megosztottam az olvasóimmal, azt a saját fiaim elől sem fogom eltitkolni.
Egy nyitott könyv és az olvasó szíve között mindössze 15-20 centiméternyi távolság van. Ám ezen az úton nagyon sok minden történhet. Hiszek abban, hogy egy regény képes megváltoztatni az emberi gondolkodást.
(Aline Ohanesian)
Az Orhan öröksége figyelemre méltó, felejthetetlen regény a szerelemről és a túlélésről. Finoman egyensúlyoz a háború borzalmainak ábrázolása és egy varázslatos családi történet elmesélése között. (Publishers Weekly)
Regény formájában megírt sirató, olyan elbeszélés, melynek ereje végig magával ragad. (New York Times Review of Books)
Az Orhan öröksége egyaránt szól azokhoz az olvasókhoz, akiket érdekelnek a történelem sötét lapjai, és azokhoz, akik szeretnek csendesen elmélázni egy sokáig rejtve maradt, titkos családi vagy szerelmi történeten. (Los Angeles Review of Books)
Díjak, jelölések:
2015 - Barnes & Noble díj jelölés
2015 - Amazon Top 20
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Vérbosszú Párizsban
Amikor Bonaparte Napóleon 1821-ben meghalt, magával vitt a sírba egy hatalmas titkot. Tábornokként és császárként rengeteg kincset rabolt össze palotákból, nemzeti kincstárakból, még a Máltai Lovagrendtől és a Vatikántól is. Utolsó napjaiban brit fogvatartói abban reménykedtek, hogy talán megtudhatják, hová rejtette ezt a hatalmas vagyont. De ő nem árult el nekik semmit, és a végrendeletében sem tett semmi utalást a kincsekre. Vagy mégis? Cotton Malone, volt amerikai ügynök koppenhágai könyvesboltjának ajtaján bezörget a kaland, mégpedig egy fiatal amerikai titkosügynök és az őt üldöző két bérgyilkos alakjában. Malone először fenntartással viseltetik a fiatalemberrel szemben, de aztán egy heves tűzpárbaj, amely majdnem az életébe kerül, meggyőzi őt arról, hogy álljon váratlan szövetségese mellé. Először is Malone jó barátjának, Henrik Thorvaldsennek birtokára mennek. A fortélyos dán milliárdos tudomására jutott egy bizonyos Párizsi Klub alattomos terve. A Klub multimilliomos tagjai ugyanis manipulálni akarják a világgazdaságot. Malone-nak csak úgy lehet reménye a nemzetközi gazdasági anarchia megakadályozására, ha szembeszáll egy bérgyilkos-terroristával, aki pusztító támadást tervez Párizs szimbóluma ellen, és ha beleveti magát Napóleon legendás elveszett kincsének felkutatásába. Thorvaldsen valódi célja ugyanakkor sokkal személyesebb: megölni az összeesküvés egyik kulcsfiguráját, de azért, mert ő a felelős Thorvaldsen fiának meggyilkolásáért. Barátjának vérbosszúja rendkívüli dilemma elé állítja Malone-t: választania kell barát és ország, múlt és jelen között. A Dániában kezdődő, Angliában folytatódó, majd Párizs utcáin és katedrálisaiban végződő történetben Malone lélegzetelállító kalandokba keveredik, hogy megoldja az elveszett kincs rejtélyét és barátjához is hű maradjon. Vajon milyen árat fizet mindezért?
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Közöttünk a folyó
Varázslatos, balladisztikus történet. Angolul is őrzi a gikuju (gikuyu vagy kikuyu) nyelv vélhető tömörségét. Szépségről, szerelemről, az élet völgyéről mesél, miközben feleleveníti a legkegyetlenebb törzsi szokásokat. Nem ítélkezik, érteni segít a sokféleség mélyén az embert, önmagunkat.
Kenyában járunk. A soha ki nem száradó Honia-folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, azaz a körülmetélés után. Mert körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat.
Nyambura testvére, Muthoni, elszökik az apjától, és önként veti alá magát a szertartásnak, hogy a törzse szokásai szerint nő lehessen. A seb elfertőződik, Muthoni meghal.
Waiyaki közben a fehér ember tudását sajátítja el, de csak azért, mert apja arra neveli, akkor győzheti le a fehér embert, ha megismeri. Nagy Tanító lesz, iskolákat épít, élni segít. A dombok felélednek és összecsapnak. Harcol egymással hit és meggyőződés, kereszténység és pogányság, az őslakos és az őt saját földjén megadóztató fehér ember. A fiatalok között szerelem szövődik, de az afrikai Rómeó és Júliának sem jut biztatóbb sors, mint az elődeinek. Vagy mégis? "A föld elcsendesült. Két domb állt egymás mellett, sötétségbe burkolózva. A Honia tovább folyt közöttük, végig az élet völgyén, zúgása a sötét csend fölé emelkedett, hogy Kamenóban és Makuyuban is egészen az emberek szívéig hatoljon."
Ngugi wa Thiong'o, kenyai író, költő, drámaíró, publicista, 1938-ban született, James Ngugi néven. Kálvinista missziós iskolákban, majd független anyanyelvi iskolában tanult. Egyetemi tanulmányait Ugandában, és Angliában végezte, közben különböző újságoknak írt. Első regénye, a Weep Not, Child (1964; Búcsú az éjtől, Európa, 1971) elnyerte az Első Néger Művészeti Fesztivál (Dakar, 1966) nagydíját.
1967-től a Nairobi Egyetem tanára. 1977-ben politikai okból letartóztatják. A börtönben, vécépapírra írja első gikuju nyelvű regényét, az Ördög a kereszten-t. Emigrálni kényszerül, de az írást az anyanyelvén (is) folytatja, ma a Kaliforniai Egyetemen az International Center for Writing and Translation intézet vezetője.
2004-ben ismét megpróbál hazatérni, de miután őt és családját is erőszakos támadás éri, visszaköltözik Amerikába. Magyarul eddig két regényét jelentette meg az Európa Kiadó. 2010-ben Nobel-díjra jelölik, csak az utolsó körben előzi meg Mario Vargas Llosa.
Vypredané
9,80 €
10,32 €
Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra - A legnagyobb magyar hegymászó emlékére
A legnagyobb magyar hegymászó emlékére
Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a tragédiával végződő legutolsó expedícióig.
Az alpinizmus mellett feltárulnak előttünk Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus vidékei, amelyek évtizedek alatt Erőss Zsolt második otthonává váltak. A könyv azonban akkor is lenyűgöző lenne, ha főszereplője ki sem lépett volna a kertjéből. Nem csak azt meséli el, hogyan hódította meg első magyarként a világ legmagasabb csúcsát, hanem azt is, miért nem esett kétségbe egyik lábának elvesztése után, és miért volt egyértelmű számára, hogy folytatnia kell a hegymászást.
A neves alpinista kalandjait, életét olyan bölcs eltökéltség hajtotta, amely ötleteket adhat számunkra is, hogyan váltsuk valóra vágyainkat a Föld egy távoli pontján, vagy akár egészen közel.
A regényes életrajz írója, Földes András amellett, hogy Erőss Zsolt barátja volt, hegymászó is. Elkísérte őt néhány expedíciójára, hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot.
"Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl is. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nemcsak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.
Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet az iránt, aminek él.
Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál." - Földes András
Vypredané
13,54 €
14,25 €
Piszkos Fred, a kapitány - Hangoskönyv - MP3
"- Uram! A késemért jöttem! - Hol hagyta? - Valami matrózban. - Milyen kés volt? - Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? - Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele? - Kagyló. - Hány részből? - Egy darabból készült. - Akkor nincs baj. Megvan a kés! - Hol? - A hátamban."
Így kezdődik A Piszkos Fred, a kapitány, Rejtő Jenő P. Howard álnéven írt regénye, amely 1940-ben jelent meg. A Hungaroton Rejtő-sorozatában most Kern András utánozhatatlan, szórakoztató előadásában hallhatod.
Kern András a Rejtő Jenő-sorozatról:
Eleinte nem tartoztam a Rejtő-rajongók közé, pedig körülbelül az én kamaszkoromban lett újra divat: a hatvanas években mindenki őt olvasta. Pár részletet persze én is tudtam kívülről, a haverjaim folyton idézték. Aztán ahogy kabarétréfáiban játszottam később (televízióban, színpadokon is), kezdtem érdeklődni iránta, megtudtam a sorsát, életrajzát, már olvasgattam is; de most, hogy hangoskönyvvé alakítjuk vagy nyolc regényét: most ismertem meg igazán... és mondhatom, remek! Kalandos, fordulatos, jó humorú (hogy úgy mondjam: röhögtető), néha lírai és folyamatosan érdekes... Valamint a legfőbb, amire rájöttem (pedig lehet, hogy ez nyilvánvaló): Rejtő Jenő nagyon jó író! Bár ponyvaregényszerzőnek álcázza magát, hellyel-közzel gyönyörűen ír, szép szavakkal, jó mondatokkal, szédületes ritmusérzékkel, atmoszférateremtő készsége, mint a legnagyobbaké... És én ezt nem tudtam, szerintem Önök közül se mindenki: úgyhogy hallgassák meg, élmény lesz!
1. Első fejezet: Uram! A késemért jöttem!
2. Második fejezet: José pincér aludt.
3. Második fejezet: Tíz perccel később egyetlen utas sem tartózkodott a kabinján kívül.
4. Második fejezet: De Fülig Jimmyt keményebb fából faragták, mint a stewardot.
5. Második fejezet: Ön mikor lépett a csavargói pályára?
6. Harmadik fejezet: Lassan haladt a Honolulu-Star.
7. Negyedik fejezet: Fülig Jimmy naplója I.
8. Ötödik fejezet: A rendőr szelíden megfogta a fiú karját.
9. Hatodik fejezet: Fülig Jimmy naplója II.
10. Hetedik fejezet: Őfelsége nem esett keményre.
11. Nyolcadik fejezet: Fülig Jimmy naplója III-IV.
12. Kilencedik fejezet: Fenyegető alakok közeledtek lassan.
13. Tizedik fejezet: Őfelségem I-ső Fülig Jimmy naplója V.
14.. Tizenegyedik fejezet: A Nagy Bivaly szorította a herceg nyakát.
15. Tizenkettedik fejezet: Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója VI-VII.
16. Tizenharmadik fejezet: A sötét folyosón tért magához őfelsége.
17. Tizennegyedik fejezet: Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója VIII.
18. Tizenötödik fejezet: Az egész úgy hatott, mint valami torz álom.
19. Tizenhatodik fejezet: Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója IX.
20. Tizenhetedik fejezet: A herceget összekötözték.
21. Tizennyolcadik fejezet: Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója X.
22. Tizenkilencedik fejezet: Hogyan változott meg rövid idő alatt annyira a helyzet: halálos ítélet helyett házasság?
23. Huszadik fejezet: A herceg kiszédelgett a nagy teremből.
24. Huszonegyedik fejezet: Buzgó Mócsing már napok óta nem hagyta el a kajütjét.
25. Huszonkettedik fejezet: Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója XI.
26. Huszonharmadik fejezet: Őfelsége csónakja a fülledt, ködös óceánon a sziget felé igyekezett.
27. Huszonnegyedik fejezet: A Kegyelmes az amerikai cirkálóval érkezett Almira kikötőjébe, és bevárta a Radzeert.
28. Huszonötödik fejezet: Fülig Jimmy levele az uralkodóhoz XII
dostupné aj ako: