Hľadanie: Sedm etap materství
zobraziť:
"Zsidókérdés" és magyar társadalom, 1938-1956
E könyvben tárgyalt időszak életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet nem tudtam letenni. Amit ez a kötet előtár, megvallom, zömében ismeretlen volt számomra.
Az átélt évek után háromnegyed évszázaddal e könyv lapjairól olyan megdöbbentő világ tárult fel előttem, amire személyes élményeim ellenére sem voltam felkészülve. Megrázó írás, elképesztően hatalmas anyag, dokumentumok tömege és kiváló elemzése, ami egyszerre történelmi és pszichológiai is. A korszak érdekelt résztvevőiről azok írásai, naplói, megnyilvánulásai alapján tömör, de különlegesen találó elemzéseket és értékeléseket kapunk.
A szerző nem ismer tabut, a kényes és Magyarországon évtizedeken át kerülgetett témát tényekre alapozott szókimondással és őszinteséggel tárgyalja. Nem egyszerűen a történéseket írja le, hanem egyben egy politikai kényszerpályát is, melyen a magyar társadalom mozgott – és egy ijesztő, sajátos tömeglélektani folytonosságot Tiszaeszlártól a tárgyalt korszak végéig. Mint kortárs, szemtanú és történész sokat tanultam e kötetből.
E munka jelentősége nagy és nélkülözhetetlen a társadalmi önvizsgálathoz, a szembenézéshez a közelmúlttal, egy nagyon szükséges megújuláshoz. A könyv valódi élmény. Mindenkinek a legjobb meggyőződéssel ajánlom elolvasását.
Gyerekek érzelmi intelligenciája - Nevelés szívvel-lélekkel
A gyerekek élete éppolyan nehéz, mint a miénk: nemcsak az iskolában kell teljesíteniük, de azt is meg kell tanulniuk, hogyan igazodjanak el az emberi kapcsolatok szövevényes világában, és miképp kezeljenek érthetetlen, elszomorító vagy ijesztő helyzeteket - például amikor mi, szülők a fejük fölött ordítozunk egymással, ők pedig nem tehetnek semmit...
Az érzelmi intelligencia az a képesség, amely segít élhetőbbé tenni az életünket és helytállni a legemberpróbálóbb helyzetekben is. Az érzelmileg intelligens ember magabiztos, teljesítőképessége, sőt egészsége szempontjából is jelentős előnyt élvez. Ki ne vágyna rá, hogy a gyereke ilyen felnőtté váljon? A jó hír, hogy ez a képesség tanulható és tanítható!
DR. JOHN GOTTMAN, a neves pszichológus lépésről lépésre mutatja be, hogyan sajátíthatjuk el az érzelmi fejlesztés technikáját, és ismerhetjük fel, mi munkál gyerekeinkben. Miképp beszélgessünk velük érzéseikről, amelyeket talán megfogalmazni sem képesek? Mi a bizalom és a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat titka?
A Gyerekek érzelmi intelligenciája átfogó kézikönyv, amely a csecsemőkortól a kamaszkorig tekinti át az érzelmi fejlesztés lehetőségeit és stratégiáit. Szemléletes példái érthető és hasznos olvasmánnyá teszik minden olyan szülő számára, aki hisz benne, hogy a problémák közösen oldhatók meg.
Szemet szemért
Leghírhedtebb bűnözőink az orrunk előtt rejtőztek.
Egészen idáig...
Emily odaadó egyedülálló anya.
Jack új városban kezd új munkahelyen.
Russell talán szerelmes lesz.
Mindannyian ugyanazon a titkon osztoznak: egyikük sem az, akinek mondja magát.
Ők azok közé a bűnözők közé tartoznak az Egyesült Királyságban - mindössze kilencen vannak -, akiknek a saját biztonságuk érdekében életük végéig névtelenséget garantáltak a szörnyű bűneik miatt.
De mi van, ha valaki felfedi a valódi személyazonosságukat az áldozataik családtagjai előtt, akik alig várják, hogy bosszút állhassanak?
Olivia Campbell pártfogó tiszt két tűz között találja magát ebben a példa nélkül álló válságban - és ahogy a dolgok hátterében álló tégla utáni vadászat egyre intenzívebbé válik, úgy lesz egyre lázasabb a szivárogtatásokkal szabadjára engedett igazságosztó gyilkosok utáni kutatás is.
Az elmúlt húsz évben M.J. Arlidge csúcsminőségű televíziós drámákkal foglalkozott; olyan bűnügyi sorozatok köthetők a nevéhez, mint A néma szemtanú, a Torn, az Anyák és fiúk, legutóbb pedig az ITV nagysikerű sorozatában, a Bűn és ártatlanságban dolgozott. Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc, amelyben bevezeti Helen Grace felügyelő alakját, világsikert hozott.
A szépség színei 3: Sophia diadala
New York, 1930-as évek. Sophia ismét válaszút előtt áll. Elege van a kor két nagyasszonyából, Elizabeth Ardenből és Helena Rubinsteinből. Ráadásul hiába sikeres, nem élhet a valódi hivatásának, őt ugyanis az új kozmetikumok létrehozása érdekli igazán.
Lehet, hogy mégis jobban tenné, ha hátat fordítana a „púderháborúnak”, és új életet kezdene? A sors azonban ismét közbeszól. Barátnője, Henny ugyanis váratlanul súlyos betegen állít be hozzá. Sophia félreteszi saját kozmetikai termékcsaládjáról szőtt terveit, és visszatér Helena Rubinsteinhez. A boldogság csak pillanatokra köszön be az életébe. Bár nagy szerelme, Darren megkéri a kezét, hamarosan a háború sötét fellegei lepik el Németország egét.
Mi lesz a szeretett óhazával? Miért változtak meg hirtelen az emberek? Miért fordult ki magából mindenki? Merre tart a világ? Vajon a szerelem és a kitartás az áldatlan állapotok között is meghozza a gyümölcsét?
Corina Bomann lebilincselő trilógiájának utolsó részében egy céltudatos fiatal nő harcának lehetünk tanúi, Sophia ugyanis a történelem legnehezebb időszakában sem adja fel álmait, nem hagyja, hogy megtörjék a bizalmát a világban, ami a szeme láttára omlik össze.
Gagarin
Gagarinról rengeteg könyv jelent meg Oroszországban és a világban is, de - furcsa módon - sokáig senki nem írta meg az átfogó életrajzát, érintve a kényes kérdéseket is. Lev Danyilkin könyve Gagarin életének és utóéletének legteljesebb krónikája; minden lehetséges forrást felkutatva, a még életben lévő kollégákat, barátokat, szemtanúkat alaposan kikérdezve a szerző kísérletet tesz arra, hogy válaszoljon néhány alapvető kérdésre. Arra például, hogy az első űrhajós valóban rendelkezett-e különleges képességekkel (ahogy azt a Gagarin-mánia idején, az 1960-as években annyian gondolták a világon), vagy épp csak véletlen ültették be éppen őt a Vosztok-1 űrhajóba, amely megkerülte a Földet. Hogy valójában mi is történt 1961. április 12-én - mert az biztos, hogy nem minden a terv szerint alakult… Hogy önálló akarattal bíró ember volt, vagy a szovjet rendszer aggályok nélküli kiszolgálója.
S persze ott van a legnagyobb rejtély is: máig sem tudni pontosan, hogy 1968 márciusában mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben fiatalon, ereje teljében, a Hold-, sőt Mars-utazásról álmodozó Gagarin, „a világegyetem első polgára”, a „vörös Ikarosz” az életét vesztette.
Hívd haza a kanárikat - Éldekorált
Történet három nővérről, akiket messze sodort egymástól az élet, de most ismét találkoznak, hogy szembenézzenek a lezáratlan múlttal ebben a családról, gyászról, titkokról és megbocsátásról szóló, megható regényben.
Savannah még csak négyéves volt, mikor ikertestvére, Georgia eltűnt, és azóta sem került elő. Ennyi évvel később talán erre a rejtélyre is fény derül. Savannah meggyőzi nővéreit, hogy ássák ki az időkapszulát, melyet még gyermekkorukban rejtettek el a régi házuk udvarán. Ám a három lánynak a hazatéréssel együtt szembe kell néznie a múlt kísérteteivel és makacs nagyanyjukkal, Mamóval is.
Az előásott emlékek között kutakodva egy fényképre bukkannak, mely Georgia eltűnésének napján készült, és felfedeznek rajta egy ismeretlen nőt a háttérben. Míg a nővérei tovább akarnak lépni, Savannah elhatározza, hogy megkeresi a titokzatos nőt, és így talán az igazsághoz is közelebb kerül.
Mikor a régi feszültségek, versengések és emlékek a felszínre törnek, mindannyian kénytelenek átgondolni, mit tudnak arról a sorsdöntő napról, egymásról és önmagukról. Miközben próbálják kideríteni, mi történhetett Georgiával, mindegyikük felismeri azt, amit Mamó mindvégig tudott: az összetartás és egymás támogatása a legfontosabb.
Havazás az Atlanti-óceán felett - A kokain útja Európába
"Galicia zökkenőmentesen állt át a dohányáruról a kokainra. A szállítmányok egyre csak érkeztek; a kolumbiaiak és a marokkóiak is joggal bíztak a helyi klánok szakértelmében. Időközben a galiciaiak példás bűnszervezetekké képezték ki magukat: gondosan szabályozták a saját működésüket, jó kapcsolataik voltak, és nem utolsósorban nagyon, nagyon gazdagok lettek."
Északnyugat-Spanyolországban, azaz Galiciában évtizedek óta könnyű hozzájutni a drogokhoz. Évtizedeken át a csempészek, majd a drogcsempészek voltak itt a legnépszerűbbek, és klánjaik úgy uralták az életet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy illegális tevékenységből keresik a pénzüket. Mert félniük sokáig semmitől sem kellett - a politikusok vagy nem akartak tudni arról, hogy mi folyik Galiciában, vagy ők is vastagon hasznot húztak ebből a bizniszből. Egészen addig, amíg az anyák meg nem elégelték, hogy fiaik fiatalon meghalnak a drogok miatt. Egészen addig, amíg a rendőrség végre el nem kezdte letartóztatni a legfőbb capókat. De ez a hely attól még maradt, ami volt: az európai kábítószerkereskedelem központja.
A galiciai drogcsempészek különös történetét egy fiatal, bátor spanyol oknyomozó újságíró meséli el - aki e könyve révén az ország egyik leghíresebb írója lett.
Oroszok Párizsban
"Párizs tele van oroszokkal - írja Hemingway 1922-ben, miután megérkezik a Szajna parti fővárosba. - Egyfajta gyermeki reménykedéssel áramlanak Párizsba. Senki nem tudja, hogyan élnek, leszámítva, hogy eladogatnak ékszereket, arany dísztárgyakat és családi ereklyéket, amiket magukkal hoztak Franciaországba." És valóban, a Romanov-dinasztia bukását, a bolsevik hatalomátvételt követően vagyonuktól szinte teljesen megfosztott oroszok ezrei menekülnek a francia fővárosba, s az éjszakai lokálok, a finom borok és ételek nyújtotta élvezetek, a Gyagilev vezette Orosz Balett fénykorát felváltja a nélkülözés keserve és a munkalehetőségért való küzdelem. Egykori tábornok áll a szálloda portáján, admirális várja a kuncsaftokat az autómosóban, miközben a feljebbjutás reményében pincéri és taxisofőri ábrándokat kergetnek. Nagyhercegnők, grófnők varrják a párizsi elit szláv motívumokkal ékített, Coco Chanel tervezte ruháit, a nemrégen még Oroszország-szerte ünnepelt művészek lepukkant albérletekben húzzák meg magukat, álmatlanul és éhesen, a mindent elsöprő honvágytól szenvedve.
Az ő történetüket írta meg A négy nővér és A forradalom fogságában című bestsellerek szerzője, Helen Rappaport, imponálóan gazdag, eddig feltáratlan forrásokra támaszkodva, rendkívül színes anekdoták és eltalált jellemrajzok sokaságát felvonultatva, az őszinte együttérzés hangját sem nélkülözve.
Vénasszonyok nyara (bővített újrakiadás)
Létezik halhatatlan szerelem? Az ötvenes években német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a Hamburgból jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének. A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják a lány szülei, valamint a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot. A két szerelmes útjai több évtized után újra keresztezik egymást. Vajon véletlen a találkozásuk a Rügen szigetén található idősek otthonában? És mekkora szerepet játszik a férfi felesége a rég nem látott pár életében? Milyen titkokat rejt a múlt, és milyen veszélyeket a jövő?
Az Év könyve díjas írónő Palotás Petra valós történések ihlette, átdolgozott, bővített kiadású regényében a múlt szálait bogozva szövi a jelen fonalát. A történet szerelmet vall Balatonfürednek, bemutatja egy elegáns idősek otthona mindennapjait, mesél az északkeleti szigetvilág tájairól, miközben olyan, részben még mindig tabutémákat feszeget, mint az időskori intimitás, a terhekkel teli szülő-gyermek kapcsolat, az önfeláldozás vagy a csillapíthatatlan honvágy.
O kremnických baníkoch a kremnických permoníkoch
V rozprávkovej knihe O kremnických baníkoch a kremnických permoníkoch sa deti dozvedia ako vznikol ošliador, banícky kahanec, prečo má jašterička salamander zlaté škvrny.... .
Sú v nej aj prázdne stránky - deti si knihu môžu ilustrovať. Ilustrácie môžu nosiť alebo posielať do knižnice na detské oddelenie v Kremnici a autorka v spolupráci s touto knižnicou neskôr usporiada výstavu s vybranými detskými ilustráciami.
Kniha obsahuje aj pracovnú časť - slovníček baníckych slovíčiek.
Všetkým deťom ,
ktoré sa s rozprávkovou knižkou
chcú nielen pobaviť,
ale aj z histórie sa niečo naučiť.
Rozprávky,
ktoré nie sú len na sladké sníčky,
ale prinesú aj múdrosť do hlavičky.
Hlboko v kremnickej bani pod zemou žijú permoníci.
Vedia o tom len všetci kremnickí baníci.
Nikto im neverí, keď rozprávajú
a sem tam prezradia,
že pod zemou žijú malí ľudkovia.
Takí ako oni.
Presne takí chlapi.
Len sú veľmi maličkí,
aby sa zmestili do banskej chodbičky
a nebúchali si hlavu do skaly.
Len kremnickí baníci,
ktorí pod zemou hľadajú zrnká zlata vedia,
a niekedy to aj povedia,
že sú tam ich ochrancovia, malí pomocníci,
ich podzemní kamaráti
– kremnickí permoníci.
Vypredané
14,16 €
14,90 €
Rafael
Anita Blake 28.
Rafaelnek, a vérpatkányok királyának életre-halálra szóló párbajt kell vívnia, hogy megtarthassa a koronáját. Korábbi ellenfeleivel könnyűszerrel végzett, de a mostani kihívója sokkal veszélyesebbnek tűnik. Ezért a párbaj éjjelén mindenképpen maga mellett szeretné tudni egyik legrégebbi és legmegbízhatóbb szövetségesét, Anita Blake-et.
A vérpatkányok között azonban akadnak, akik túlságosan is szorosnak ítélik a vámpírokhoz fűződő köteléket. Úgy vélik, Amerikában csak egyetlen természetfeletti királynak van hely, és ha Rafael ennyire kiszolgáltatja magát és az övéit a szövetségeseinek, akkor a patkányok végül a vérszívók játékszerévé és eleségévé válnak.
Közülük lép elő az új kihívó is. Egy vérpatkány, aki fiatalabb és éhesebb a mostani uralkodónál, de sötét titkokat rejteget, amelyek nem csak a saját fajtájának, de a vámpírok vesztének ígéretét is hordozzák. Rafael azonban tántoríthatatlan: vállalja a küzdelmet, és világa megmentéséért a legvéresebb erőszaktól sem retten meg.
dostupné aj ako:
Szeress jobban!
Aranykönyv-díjas regény
Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől?
Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet.
Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik!
Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.
Hozományvadász hölgyek kézikönyve
Kitty Talbotnek mihamarabb pénzre van szüksége. Pontosabban egy vagyonos férjre. Az apja tekintélyes adósságot hagyott maga után, és a lánynak mindössze három hónapja maradt, hogy megmentse a családját az anyagi csődtől.
Kitty soha nem riadt vissza a kihívásoktól, így ebben a szorult helyzetben is feltalálja magát: összecsomagol, és elindul egész Anglia legkíméletlenebb hadszíntere, a londoni bálok világa felé.
Műveltségben és kifinomultságban talán elmarad a többi ifjú hölgy mögött, de eltökéltsége, csökönyössége és leleményessége minden akadályon átlendíti őt. Bízik benne, hogy még a báli szezon vége előtt megkérik a kezét, egyvalakivel azonban nem számol: Lord Radcliffe-fel. A nagyvilági, kissé tartózkodó gróf átlát a szitán, azonnal rájön, hogy Kitty egy mindenre elszánt, pénzéhes hozományvadász, ezért elhatározza, hogy keresztülhúzza a számításait, kerül, amibe kerül.
Vajon sikerül Kittynek megmentenie a családját a teljes kiszolgáltatottságtól? Egy perc vesztegetni való ideje sincs, és senki, még egy lord sem állhat az útjába.
Information
Práce se skládá ze sedmi studií. Každá studie tvoří uzavřený systém, ve kterém je argumentováno pro určité závěry, a je proto možné číst každou studii zvlášť. Dohromady však studie tvoří jednotný celek, který představuje jistou koncepci informační vědy. Veškerá argumentace pro toto pojetí je vystavěna na specifickém chápání stěžejního pojmu informační vědy, pojmu informace, který je konfrontován s několika pojmy příbuznými, s určitým metodologickým přístupem a různými problematickými otázkami. Četbou práce získáváme odpovědi na konkrétní otázky, které jsou řešeny v rámci jednotlivých studií, ale také na otázky, které úzký rámec jednotlivých studií přesahují a získávají svůj význam teprve ve chvíli, kdy promýšlíme práci jako celek. Můžeme říci, že práce představuje poměrně komplexní obraz velmi obecných filosoficko-informačněvědních otázek spojených s fenoménem informace.
Na stiahnutie
9,66 €
A papagájos ablak - új kiadás
Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.
Lock and Key – Kulcsra zárt szív
Ruby képes vigyázni magára.
Már hozzászokott, hogy senkire sem számíthat,
és hogy senkinek sem tartozik válaszokkal.
Ám mindez megváltozik, amikor az édesanyja eltűnik,
és Rubyt a nővéréhez, Corához küldik.
Ruby immár egy lélegzetelállító, új házban lakik, magániskolába jár,
és – életében most először – úgy érzi, van jövője.
Ráadásul ott van még az imádni való, édes szomszéd srác, Nate is.
Mindennek tökéletesnek kellene lennie. Akkor Ruby miért olyan gyanakvó?
És miért tartja meg Nate a három lépés távolságot?
Ruby nemsokára rájön, ahhoz, hogy az ember megmentse önmagát,
néha nyitnia kell mások felé.
„Dessen minden olvasót magával ragad majd.” – VOYA
„Dessen összes ismertetőjegye megjelenik a könyvben:
a szomszéd srác, akitől a lányok elalélnak, de aki nem az, akinek látszik;
és a támogató szereplők, akik ráveszik Rubyt,
gondolja újra cinikus hozzáállását az élethez.”
– Publishers Weekly
„Imádtam ezt a könyvet.
A való életről szól, de olyan jól megírva,
hogy úgy éreztem, én is a történet része vagyok,
nem csak kívülálló. Szerettem a szereplőket,
a történetet és a stílust.” – Kall Kris, Amazon
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.
14 éves kortól ajánljuk!
Kossuth - Nemzetünk nagyjai
Kossuth Lajos a magyar történelem ikonikus alakja. Élete csaknem egy teljes évszázadot ölelt fel és nagyon sok esemény tarkította ezt az amúgy sem szokványos életfolyamot. A fiatal ügyvéd előbb a vármegyéjében tűnt fel, hogy nem sokkal később az országgyűlés aktív szemlélőjeként és eseményeinek krónikásaként ismertesse meg magát. Lett belőle politikai újságíró, társadalomnevelő újító, reformer és szenvedélyes hazafi, ki ezért éveket töltött börtönben. Aztán lett szabadságharcos, bár nem olyan szenvedélyes és fejjel a falnak rohanó, mint számos neves kortársa. Végül akarva-akaratlanul forradalmárrá lett, majd egy szabadságharcot és egy országot vezetett hazánk kormányzójaként. Trónjától fosztotta meg a Habsburgokat, akik ezért rettenetes bosszút álltak a nemzeten, és rajta is. Élete második felében többé nem láthatta hazáját, három világrészben volt száműzött. Mégis olyan politikus volt, akivel a Világost követő évtizedekben még számoltak Európában.
A szerző nem hallgat el semmit az életéből: a kicsinységeket vagy vétkeket sem. Úgy tárja elénk történelmünk egyik legnagyobb alakját, hogy a nagysága mellett nem csak rokonszenves vonásai mutatkoznak meg. Egy ember küzdelmes életéről olvashatunk, amely olyannyira összefonódott Magyarország tizenkilencedik századi történetével, hogy azokat lehetetlen szétválasztani, hiszen Kossuth a száműzetés évtizedeiben is fontos szereplője volt a magyar közéletnek, beleszólt az itthoni politikába. Nem árt feleleveníteni, mi mindent tett a magyarokért, amikor mások - milliók! - a kisebb ellenállás, a meghódolás, a kibékülés felé mentek el. Egyedül Kossuth maradt az, aki volt.
dostupné aj ako:
Ravenel család 7: Ördög álruhában
Lady Merritt Sterling, a határozott akaratú fiatal özvegy, aki néhai férje hajózási cégét vezeti, tudja: a londoni társaság alig várja, hogy botrányba keveredjen. Eddig azonban túl okos volt ahhoz, hogy a kedvükre tegyen. De ekkor találkozik Keir MacRae-vel, a nyers és durva skót whiskylepárló tulajdonosával, és minden józan terve füstként elillan. Különbözőbbek nem is lehetnének, de vonzalmuk erőteljes, nyers és ellenállhatatlan.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Keir MacRae Londonba érkezik, két célja van. Az egyik: ne szeressen bele a káprázatos Lady Merritt Sterlingbe. A másik: kerülje el, hogy megöljék.
Egyelőre egyik sem megy jól.
Keir nem tudja, miért akarja valaki a halálát, egészen addig, amíg a sors fel nem tárja előtte titkos kapcsolatát Anglia egyik legbefolyásosabb családjával. A világa teljes fordulatot vesz, és az egyetlen, akiben megbízik, Merritt.
Szenvedélyük olyan intenzitással lángol, amilyet Merritt még sohasem ismert, és vágyakozni kezd az egyetlen dologra, amelyet nem kaphat meg Keir MacRae-től: az "örökkön-örökké"-re. Ahogy a veszély egyre közelebb kerül, Merritt mindent megtesz, hogy megmentse a férfit, akit szeret... még akkor is, ha tudja, hogy a férfi talán maga az ördög álruhában.
Évszakok - Ősz
Karl Ove Knausgard Évszakok sorozata személyes enciklopédia, amelyben egy apa megmutatja születendő lányának, milyen csodálatos, megismerhetetlen és kiszámíthatatlan hely ez a világ. Az Őszben olyan hétköznapi és mindenki számára ismerős tárgyakat és érzéseket mutat be, mint például az alma, a konzervdoboz vagy a magány, olyan megkerülhetetlen alkotókat, mint Flaubert vagy Van Gogh, és közben tovább bővíti a Harcom-könyvekben megismert családi univerzumot. Knausgard számára semmi sem jelentéktelen vagy épp túl hatalmas, hogy írjon róla. Rövid, érzékeny leírásaiban láthatjuk az apa szerepében, aki a negyedik gyermeke érkezését várja, és a fiúéban, aki felidézi saját gyerekkorát, a fjord vizében látott barna delfineket és a két tárgyat, amit apja holmijából megtartott: a távcsövet és a gumicsizmát. A könyvet Vanessa Baird festményei illusztrálják, amelyeket Knausgard válogatott szövegeihez.