Hľadanie: Sors Pilarikiana
zobraziť:
Novellák 2: Niagara Nagykávéház
Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak.
"Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.
Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.
Ha volna két életem
A sors vagy a véletlen dönti el, hogy kik vagyunk és kit szeretünk? Lucy válaszúthoz érkezett. Aznap este, hogy felmondott a munkahelyén, megismeri Calebet, a tengerparti városka helyi fotósát, és egykori szerelmével, Maxszel is összefut. Vajon mi lenne Lucy számára a helyes út? Végre megvalósítani az álmát, hogy író legyen, vagy Londonba költözni és újjáéleszteni a karrierjét? A döntése hihetetlen módon megváltoztatja az életét. Mi lenne, ha maradna? Miután egy évtizeden át kerülgette legnagyobb álmát, Lucy végre szembenéz a félelmeivel, és billentyűzetet ragad. A jóképű, művészlelkű Calebbel való bimbózó románcának köszönhetően most több ihletet kap, mint valaha. De vajon Lucy és Caleb meg tudnak nyílni egymás előtt a múltbéli szívfájdalmaik után? És vajon a másképpen kanyargó útjaik ugyanoda vezetnek, ahová ők szeretnék? Mi lenne, ha költözne? Az izgalmas főváros és egy szuper új munka jó kezdet. Ez ad neki bátorságot, hogy szembenézzen Maxszel, és az iránta újra fellobbanó érzéseivel. Ki akarja végre deríteni, mi is történt velük annak idején. De vajon tényleg jó ötlet a múltban vájkálni, amikor most annyira jó együtt, és mintha a sors terelte volna őket egy helyre?
Holly Miller sikerszerző regényében a párhuzamosan futó cselekményszálakban egy elsöprő erejű történetnek lehetünk szemtanúi, ami felteszi a kérdést, amire mindenki kíváncsi: létezik olyan, hogy lelki társ?
Duna. Mítoszok Dunája a Duna mítosza
Európa egyik legnagyobb folyója. Ez már önmagában is érdekes volna, de a Duna ennél sokkal több. Közel háromezer kilométeres útja során tíz országot és annál is több népet érint. Óriási hajóút, vízi sztráda. Olykor határ is. És persze hagyomány, história, sors, kultúra. Közös sors és közös kultúra.
Ovidius és Pindarosz. A francia pokoljáró dudás, Louis-Ferdinand Céline. Esterházy Péter, Claudio Magris, Nick Thorpe, August Strindberg és Tímár György. A Nibelung-monda hősei, akik a világhódító Attila udvarába igyekeztek. A török alattvalóként született szefárd zsidó, a később osztrák íróvá lett, majd Angliába sodródott bolgár–spanyol Elias Canetti. Patrick Fermor, akinek a ködös Albionban, miközben James Joyce Ulyssesét olvassa, a pesti Duna-korzó virágárus lánykái idéződnek eszébe.
Mindannyian Duna-utazók, és mind szóhoz jutnak Száraz Miklós György magával ragadó esszéfolyamában. És még ki mindenki! Mikszáth, Széchenyi, Szabó Lőrinc, Ady, Balassi… Térben és időben is izgalmas vízi barangolásra invitálja olvasóját a szerző. Néhány ezer kilométer és néhány ezer év. Oda vissza, fel és alá, egyszer a főmederben, máskor a mellék- vagy holtágakon, de mindig a kultúra folyójának hömpölygő vagy csordogáló vizén.
Akhilleusz dala
Puhatáblás változat. Gyönyörű történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó - ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől... Az eredeti kiadás 10. évfordulójára, a szerző új előszavával.
Nők a trónon
Kilenc sors a hatalom igézetében…Nyári kellemes kikapcsolódás Nemere istván csúcskönyveivel…Szórakozzon igényesen, komoly témákról – mégis lazán!
Na sklade 1Ks
3,06 €
3,22 €
A Royal család 3.5: Megkopott korona
Gideon Royal két évvel ezelőtt, egyetlen hiba miatt elveszítette álmai szerelmét. Azóta megcsömörlött, közönyössé vált, és belekerült a zsarolás, a szívfájdalom és a veszteség végtelen spiráljába. Amikor egyetemre került, azt remélte, mindent újrakezdhet. Ám a sors másként tervez, és ismét az útjába sodorja Savannah Montgomeryt. Savannahúgy hiszi, nincs már visszaút Gideon árulása után. A fiú azt reméli, téved. Megbocsátás. Remény. Megváltás. Gideon megfogadta, hogy visszaszerzi a lányt, aki elrabolta a szívét. És ha egy Royal elhatároz valamit, a végsőkig elmegy, hogy valóra váltsa. A szédítően népszerű Royal családban mindig történik valami. Hagyd, hogy kiragadjon a hétköznapokból!
Egy ropi naplója 16. A nagy dobás
Greg nagyon nem akar beállni a tornasorba. Egy katasztrofálisan sikerült iskolai sportnap után úgy dönt, ideje végleg visszavonulnia az élsporttól. Az anyukája azonban addig nyüstöli, míg végül kötélnek nem áll, és húzódozva ugyan, de jelentkezik a suli kosárcsapatába. A válogató egy rémálom, és Greg már kész búcsút inteni a kosárkarrierjének. Váratlanul azonban mégiscsak bekerül az iskola egyik csapatába. A legrosszabba. Az idény elején úgy tűnik, Gregnek és a csapattársainak csodára lenne szükségük, hogy akár csak egyetlen meccset megnyerjenek. De a pályán néha megtörténhet a lehetetlen. Amikor a sors lepasszolja Gregnek a labdát, vajon sikerül bezsákolnia? Vagy lepattanó lesz a nagy dobásából?
A világszerte kirobbanóan sikeres Egy ropi naplója-sorozat 16. részében új, fergeteges poénok várnak.
Good Boy - Jófiú - PNC 1. rész
Ha eddig nem voltál jéghokirajongó, mostantól az leszel.
Jess Canning életének legnagyobb kihívása, hogy megszervezze az öccse, Jamie és hokisztár párja, Wes esküvőjét, ahol a legmenőbb
hokijátékosok is ott vannak a vendéglistán. Mivel eleve ő a család fekete báránya, nem vallhat kudarcot. És senki - de tényleg senki! - nem szerezhet tudomást az óriási hibáról, amit tavasszal, egy gyenge pillanatában követett el a vőlegény tanújával. Helytelen dolog volt, aminek nem lesz ismétlése. Kizárt. Még akkor sem, ha a világ legszexibb pasijáról van szó.
Blake Riley a sors személyes ajándékának érzi az esküvőt. Jess és ő is tanúk? Kezdődjön a játék! És akkor mi van, ha némi (na jó, nagy) ellenállásba ütközik? Csak meg kell győznie a makacs szőkét, hogy igazából jófiú, rossz hírnévvel. Szerencsére minden profi hokijátékos tudja, hogy erőfeszítést kell tennie, ha gólt akar lőni.
Jessnek viszont égetőbb problémája is akad annál, mintsem hogy pásztorórákra gondoljon egy nagyra nőtt kisfiúval. Vajon időben elkezdődik a szertartás - még akkor is, ha valaki leitatta a nagymamát? Való egyáltalán csillám egy esküvőre? És mennyire helyénvaló kinyírni a vőlegény tanúját?
Vigyázat, véletlen tea- vagy kávéfélrenyelést okozhat!
Ne olvasd nyilvános helyen, ahol nem illik hangosan nevetni!
Szexi, de vicces hokijátékosokat tartalmaz, kiskutya-ölelgetéssel és egy pikáns fehérneművel.
Hagyd, hogy magával ragadjon!
A csend forrásai
Madrid, 1957. Spanyolország a napfény és jó borok ígéretével vonzza a turistákat és üzletembereket. Köztük van a tizennyolc éves Daniel Matheson a családjával. Apja texasi olajbáró, aki üzleti ügyeit intézi. Daniel terve, hogy ezalatt ő a fényképezőgépe objektívjén keresztül megismeri anyja szülőföldjét.
A fotográfia - és a sors - ismerteti össze Anával, akinek a családja a polgárháború óta szenved a zsarnoki hatalom okozta megpróbáltatásoktól. A fényképek nyugtalanító kérdéseket hagynak Danielben, és némelyik veszélyt is jelent számára. Nehéz döntéseket kell meghoznia, hogy megvédhesse azokat, akiket szeret.
Ruta Sepetys mesteri történetmesélő, és e szívszorító regénnyel ismét a történelem legsötétebb időszakainak egyikére vetít fényt. Hovatartozásról, felejthetetlen és tiltott szerelemről, a háború következményeiről, valamint a hallgatásban rejlő erőszakról szól. A sors és a félelem hátborzongató definíciója tárul fel a könyvben.
A könyvet korabeli sajtójelentések, visszaemlékezések és fotók illusztrálják, a háború utáni Spanyolország igaz történetei ihlették.
Mister (hu)
London, 2019. A jóképű, arisztokrata származású Maxim Trevelyan a sors kegyeltje. Remek kapcsolatainak és a tömérdek pénzének köszönhetően soha nem kellett dolgoznia, és ritkán aludt egyedül. Ám egy tragédia folytán mindez megváltozik. Maxim örökli a nemesi címet, a vagyont és az ingatlanokat, és az ezekkel járó felelősséget is. Bár erre nincs felkészülve, akkor is szembe kell néznie a kihívással.
A legnagyobb próbatétel azonban mégsem ez, hanem leküzdeni az ellenállhatatlan vágyat egy titokzatos nő iránt, aki nemrég érkezett Angliába. Maxim menthetetlenül beleszeret a zenei tehetséggel megáldott, gyönyörű tüneménybe. Még sosem tapasztalt ilyen érzelmeket, és nem meri nevén nevezni az érzést.
Kicsoda Alessia Demachi valójában? Meg tudja-e védeni Maxim ezt a veszélyes múltú, csodálatos teremtést a rosszakaróktól? És mit fog szólni a lány, ha kiderülnek Maxim féltve őrzött titkai?
A London szívéből a vadregényes cornwalli vidéken és a félelmetes Balkánon át tartó utazáson az olvasó lélegzet-visszafojtva követheti Maxim és Alessia sorsát.
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Az égi hivatalnok áldása 3.
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült a halandók világába. Néhány évvel később újra felemelkedett, de ezúttal csak néhány percet tölthetett odafent, és megint a mélybe zuhant.
Nyolcszáz év elteltével Xie Lian harmadszorra is az égbe emelkedik, hogy az ég császárától kapott első megbízatása során egy a szellemeknek parancsoló titokzatos démonnal hozza össze a sors. A koronaherceg nem is sejti, hogy a démon már milyen régóta szemmel tartja őt.
A Heaven Official's Blessing varázslatos történet a The Untamed szerzőjétől, a halandók és az égiek világáról, hűségről és árulásról, barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.
Az égi hivatalnok áldása 2.
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült a halandók világába. Néhány évvel később újra felemelkedett, de ezúttal csak néhány percet tölthetett odafent, és megint a mélybe zuhant. Nyolcszáz év elteltével Xie Lian harmadszorra is az égbe emelkedik, hogy az ég császárától kapott első megbízatása során egy a szellemeknek parancsoló titokzatos démonnal hozza össze a sors. A koronaherceg nem is sejti, hogy a démon már milyen régóta szemmel tartja őt. A Heaven Official's Blessing varázslatos történet a The Untamed szerzőjétől, a halandók és az égiek világáról, hűségről és árulásról, barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.
Na sklade 1Ks
13,76 €
14,48 €
Még egy rohadék
A világhírű bestseller. Egy szívfájdítóan gyönyörű love sztori.
Jaxson Albright-nak hívnak, de a barátaimnak csak Jax vagyok.
Kiváltságosként nőttem fel, és úgy volt, hogy apám nyomdokaiba lépve politikai pályára lépek, de nekem más terveim voltak.
A családom megvetéssel kezeli, hogy tele vagyok tetkókkal, piercingekkel, és van egy tetoválószalonom, amit én vezetek Sydney Newtown nevű menő kertvárosában. Itt be tudtam illeszkedni. Az lehetek, akinek a sors szánt.
De nem lennék itt, ha nincs a megváltóm, a rózsaszín hajú angyalom, Candice. Ugyanabban a körben nőttünk fel, és hozzám hasonlóan ő is számkivetett. Amióta csak az eszemet tudom, szerelmes vagyok belé. Nem bírom elfelejteni. Az övé a szívem, a fenébe is.
Na sklade 1Ks
11,80 €
12,42 €
dostupné aj ako:
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindvégig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáą. Nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép napon e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán: hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel nagy fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáą ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek.
Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomáąra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáą egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.
Az Arab szeretője
"Érzelmes és sokkoló."
Történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Csillának nincs egyszerű élete. Egyetemista, de az élet százfelől osztogatja neki a pofonokat. Alkoholista édesapja, és rákos édesanyja mellett azzal is szembe kell néznie, miként változik az öccse a drog hatására egy egészen más emberré. Egy tolmácsmunka alkalmával összehozza a sors egy szaúdi férfivel, aki felforgatja az életét.
Az Arab szeretője című regény Az Arab párhuzamaként a másik oldalról, a nő szemszögéből mutatja be egy szerelem kibontakozását, egy különleges kapcsolatot a két különböző kultúrából érkező ember között, egy fiatal lány felnőtté válásának történetét.
Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai nem véletlenül váltak az olvasók kedvenceivé. A két regény szépen egészíti ki egymást, egészen más érzéseket adva át az olvasónak, miközben egymástól függetlenül, külön-külön is megállják a helyüket. Ha még nem olvastad Az Arab című regényt, ezek után biztos kedvet kapsz hozzá.
dostupné aj ako:
Novellák 1: Tengertánc
Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig. Utóbbi kötet a szerző születésének 110-ik évfordulójára, 2022 tavaszán érkezik a könyvesboltok polcaira.
Örkény István életműsorozatában a novellák első kötete, amely a bemutatkozó, 1941-es könyvtől, a Tengertánctól kölcsönözte a címét, az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést. A sorozatban korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó most izgalmas fölfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors változó, hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. Ahogyan az Asszonyok éjszakájában is: két egymásra találó nő azonos hőfokú szenvedései mögött élesen szemben álló élettények rejtőznek. Van/lehet a látható élet mögött valami más logika, másként kezelhető anyag - ezt keresi az író évtizedeken át.
"Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egy Örkény-hős valamelyik huszadik századi szilveszteren. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.
Vérhold
Miután oslói élete darabokra hullik, Harry Hole Los Angelesbe utazik, hogy halálra igya magát. Majdnem sikerrel is jár, ám ekkor a sors összehozza egy idősebb színésznővel, Lucille-lel, aki a segítségét kéri, ugyanis hatalmas összeggel tartozik egy drogkartellnek...
Eközben Oslóban holtan találnak két eltűnt lányt, és a gyilkosságokkal egy ismert ingatlanmágnást gyanúsít a rendőrség. Katrine Bratt be szeretné vonni a nyomozásba Harryt – mint az ország első számú sorozatgyilkosság-szakértőjét –, de a rendőrfőnök erről hallani sem akar. A gyanúba keveredett ingatlanmágnás ugyancsak Harryhoz fordul: fel akarja bérelni magánnyomozónak, hogy tisztázhassa magát a vádak alól. Harry először visszautasítja a felkérést, ám amikor Lucille-t túszul ejti a drogkartell, belátja, hogy ezt a helyzetet csak pénzzel lehet megoldani, és igent mond.
Oslóba utazik, és hevenyészett csapatával, amely egy kokainnal seftelő gyerekkori barátból, egy korrupt rendőrből és egy rákbeteg pszichológusból áll, nekilát felgöngyölíteni az ügyet. A kartell tíz napot ad nekik, az óra pedig ketyeg.
A Harry Hole-sorozat 13. kötete.
Szívtipró pilóta
Pénz vagy szerelem? Melyiket válasszuk?
Az olvasó fejben talán azonnal megválaszolja a kérdést, gondolván: ez pofonegyszerű.
Számomra viszont nem az. Említettem, hogy egy csomó pénzről van szó? Rengeteg pénzről!
El kell utaznom valahová, hogy ezt átgondoljam. Hirtelen ötlettől vezérelve útnak indultam, de amikor a repülőtér várótermében összefutottam a szexi Carterrel, a dolgok más irányt vettek. Túlfűtött beszélgetésbe elegyedtünk, aztán ő elhúzott. Azt hittem, többé nem találkozunk. A sors azonban másként rendelte.
Meglepetés! Carter veszélyes pasi, és folyton ide-oda repül. Mágnesként vonzottuk egymást, de tudtam, hogy a dolog csak átmeneti lehet. Főleg, amikor meghallottam az előéletéről szóló pletykákat. De rákattantam a pasira, és semmi más nem számított. Tartottam tőle, hogy ebből óriási pofára esés lesz, mert valahogy a lelkem mélyén mégis arra vágytam, hogy én legyek az, aki megzabolázza ezt a szívtipró pilótát.
A legkevesebb, amit elmondhatok, hogy valóban a hetedik mennyországba repített.
De egyszer minden jó dolog véget ér, nem igaz? Csakhogy a mi kalandunk olyan véget ért, amire egyáltalán nem számítottam.
Na sklade 1Ks
10,73 €
11,29 €
Hate Notes - Adok-kapok
Ez volt a leggyönyörűbb szerelmes levél, amit valaha olvasott.
Bárcsak neki írták volna!
Minden egy esküvői ruhába varrt titokzatos kék üzenettel kezdődött.
Valami kék.
A sosem viselt menyasszonyi ruhámat mentem eladni egy használtruha- boltba. Ekkor találtam meg egy másik menyasszony "valami régijét". Egy lélegzetelállító, tollas, egyedi tervezésű ruha bélésébe volt tűzve a legszebb üzenet, amit valaha olvastam:
"Köszönöm, hogy valóra váltottad minden álmom."
A kék levélpapíron dombornyomással a Reed Eastwood név szerepelt, aki nyilvánvalóan a földkerekség legromantikusabb férfija lehetett. És mint kiderítettem, a legvonzóbb is. Bárcsak itt véget értek volna az igaz szerelemmel kapcsolatos képzelgéseim! Mert azóta megtudtam egyet s mást Mr. Romantikáról. Arrogáns, cinikus és lekezelő. Én aztán tudom! A sors fintorának köszönhetően ráadásul még az új főnököm is.
De ez nem fog megakadályozni abban, hogy kiderítsem, mi a története az utolsó szerelmes levelének. Annak a szerelmes levélnek, aminek nem a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" lett a vége. Az a történet azonban semmi ahhoz képest, ami köztünk van kibontakozóban. Egyre forróbb, csábítóbb és meglepőbb - őrjítőbb, mint bármi, amit el tudtam volna képzelni.
Valami új.
De fogalmam sincs, hogyan fog végződni...