Hľadanie: CIA ... nejmocnejší světová špionážní agentura odhaluje svoje tajemství (CZ)
zobraziť:
Bene vitéz
Fúj a szél!Elsodorja a futóhomokot, s alatta feltárul a múlt, Bene vitéz kalandos élete.A honfoglalás kori harcosé, aki még Levédiában született, és Etelközön át érkezett a Kárpát-medencébe, hogy élete végén részt vegyen a Brenta menti csatában.Tanúja volt a magyarok dicső korszakának, harc és veszteség kísérte életét, de öregkorára megtalálta a békét és a nyugalmat.
Na stiahnutie
2,79 €
Versek komor időkben
Vagy hogy daloljunk úgy, amiként a madár! Akinek nagyobb szüksége van a dalra, mint annak aki már fél füllel se hallja.
Na stiahnutie
0,28 €
Louis és Louise
Egy élet. Kétféleképpen leélve.
Louis és Louise ugyanaz a személy, aki két különböző életet él. Csupán az orvos által megállapított nemük és az „e” végződés különbözteti meg őket egymástól.
Ugyanazok a legjobb barátaik, ugyanolyan vörös a hajuk, ugyanaz az álmuk, hogy íróvá legyenek, ugyanolyan kitűnően fütyülnek.
Gyengéd, mélyenszántó és időszerű regény azokról a dolgokról, amelyek összehoznak bennünket – és amelyek elválasztanak.
Julie Cohen Együtt című előző regénye egy szörnyű titkot rejtegető házaspárról szólt, a Louis és Louise pedig arról, mennyire máshogy alakulhat egy élet.
Na stiahnutie
7,01 €
Az elsodort falu
Sokat vitatott könyv Nyugat-ellenessége miatt. Expresszionista stílusban íródott. Egy eldugott kis falu küzdelmeiről szól, amelyet az első világháború magával sodor.
Na stiahnutie
5,63 €
Kazinczy Ferenc válogatott művei
Kaziczy versei, Pályám emlékezete, Fogságom naplója, Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél
Na stiahnutie
5,63 €
Berzsenyi Dániel versei
Berzsenyi költészetének értékét még mindig nem becsüljük meg eléggé. Hazafias, vallásos átszellemültsége és rezignált szerelmi bánata izzóvá teszi stílusát.
Na stiahnutie
5,63 €
Algír ?nyomornegyedétől a Nobel-díjig
A ?tizenkilenc tanulmányt magában foglaló kötet a Nobel-díjas Albert Camus életét és életművét mutatja be. Az első ember című posztumusz, önéletrajzi ihletésű regényéből megismerjük a kivételes képességekkel rendelkező, ám mély nyomorban élő, apa nélkül, írástudatlan anya és zsarnok nagymama mellett felcseperedő gyermek iskolás éveit. Tanítója és jótevője, Louis Germain nyitotta meg előtte a továbbtanulás lehetőségének útját. Sor kerül az író magánéletének ismert és kevéssé ismert részleteire, számos hazai és külföldi útjának irodalmi vonatkozásaira, bonyolult és viharos szerelmi életére, szoros kötődésére a festészethez. A tanulmányok sokoldalú megközelítéssel elemzik Camus első, megtagadott művét, a Boldog halált, valamint világhírű regényeit, Az idegent, A pestist és A bukást, rávilágítva a camus-i életmű eszmei, etikai és esztétikai kérdéseire. Nem maradhatott ki a kötetből barátjával és munkatársával, Jean-Paul Sartre-ral való ellentmondásos kapcsolata és barátságuk megszakítása sem. Szívünkhöz különösen közel áll az a Camus, aki az 1956-os forradalom mellett egyedülálló módon kiállt, és aki megrendítő hitvallást tett A magyarok vére című írásában: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.”
Na stiahnutie
5,92 €
Vínland
A ?svolderi ütközet után Hajóács Thorstein és családja menekülni kényszerül Tryggvi-fia Ólaf bosszúszomjas csatlósai elől. Thorstein immár egy csapat törzsfőjeként úgy dönt, az óceán túlsó oldalán elterülő legendás nyugati földek felé veszik az útjukat, ahol hajóépítésből teremtenek majd maguknak mesés vagyont. A rabszolgából lett hírhedt berserker azonban nem számít rá, hogy hamarosan elszakítják a családjától, és az életéért is kegyetlen harcot kell vívnia. A regény egyedülálló képet nyújt Észak-Amerika első viking telepeseinek életéről, és arról, hogyan léptek kapcsolatba az őslakos indián törzsekkel. Lapjain olyan jelentős történelmi szereplők elevenednek meg, mint Vörös Eirík és utódai, Leif és Freydís, illetve Norvégia legendás ladejarlja, Hákon-fia Áldozó Eirík. A Vínland a Jomsviking-sorozat második kötete, de önálló történetként is megállja a helyét. A sorozat első része, A viking – Egy jomsviking története Norvégiában azonnal a bestsellerlisták élére ugrott, és azóta tíz nyelven megjelent.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Mrs. England
KULT Könyvek
A Familiárisok - A pendle-dombi boszorkányok és A lelenc című Sunday Times bestsellerek szerzőjétől.
SUNDAY TIMES BESTSELLER 2021 legjobb könyvei – WaterstonesWomen’s Prize – FUTURE 10 – jelölés
„Remek az atmoszférája. A feszültség tetőfokon.” – Richard Osman
„– Valami itt nincs rendjén.Tudatában voltam, hogy Mr. Booth rám függeszti a szemét, és minthavisszatartotta volna a lélegzetét.– Ezt hogy érti?– A házban. A családdal.”
Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.
A zárkózott és visszahúzódó Lilian csekély érdeklődést mutat gyermekei és elragadó férje iránt, és távolról sem az „a ház angyala”, akinek Ruby gondolta. Bár a barátságos, élénk Charles örömmel fogadja a dadát a családban, Rubyt egy sor különös esemény arra kényszeríti, hogy kérdőjelezzen meg mindent, amit addig tudni vélt. A cselédek által kiközösített, és magát egyre kényelmetlenebbül érző dadának szembe kell néznie a démonaival, megelőzendő, hogy a történelem megismételje magát.
Elvégre nem létezik tökéletes család – ezt neki igazán tudnia kell.
„Egyszerűen lenyűgöző. Vészjósló, csodálatosan megírt és kitűnő, hátborzongató Edward-kori történet.” – Daily Mail
„Ott dereng benne a fenyegetés… csábítóan és gyönyörűen megírt történet.” – Sunday Express
„Kitűnő. Nem hagy nyugodni, lenyűgöző, hangulatos.” – Emma Stonex, A torony őre című bestseller szerzője
„Megbabonázó, elbűvölő, lebilincselő regény érzelmekről és rejtélyről, és egy hősnőről, aki belekeveredik egy elferdítésekből, váratlan fordulatokból és hazugságokból szőtt, képtelen világba. Az utolsó oldalig magával ragadó.” – Kate Williams
„Ez a gótikus fenyegetésekkel és rejtélyekkel teli Edward-kori történet meggyőző és teljességgel lebilincselő.” – Louise Hare, a This Lovely City szerzője
„Egyszerre elkápráztató és sötét, ugyanolyan gyönyörű, mint amennyire felkavaró. Magával ragadó, érzékeny regény.” – Inga Vesper, a The Long, Long Afternoon szerzője
„Precíz és a múltat felidéző prózájával Stacey Halls sokkoló, lenyűgöző és teljes mértékben valós világot varázsol elénk. Elejétől a végéig fogva tartott.” – Joanna Glen, a The Other Half of Augusta Hope Costa-díjra jelölt szerzője
„Lélegzetelállítóan briliáns. Pompásan megírt, hihetetlenül hangulatos, a feszültségfokozás magasiskolája. Daphne Du Maurier és Henry James finoman függőséget okozó szerelemgyermeke.” – Liz Hyder
„Ragyogó. Rendkívül megkapó feltárása a nehézségek között is megmutatkozó női lelkierőnek, állandóan előrevivő, hangulatos cselekménnyel. Ruby csodálatos főszereplő.” – Caroline Lea
Na stiahnutie
8,14 €
dostupné aj ako:
Válogatott művei
Tanár úr kérem
Így írtok ti
Görbe tükör
Utazás a koponyám körül
Na stiahnutie
8,45 €
Szerelem
A Figyelemreméltó levelek bestsellersorozat e megható kötetében a szerkesztő gyönyörű üzeneteket gyűjtött össze, amelyek által betekintést nyerünk híres művészek, festők, írók és mások heves érzelmeibe, Bonaparte Napóleontól Frida Kahlón és Nelson Mandelán át Ayn Randig.
Beethoven titokzatos „halhatatlan kedvese” után epekedik. Egy viktoriánus korban élő gazdálkodó megkéri egy ismeretlen nő kezét. Zora Neale Hurston kapcsolati tanácsot ad volt férjének. Mildred Loving egy amerikai polgárjogi szervezethez, az ACLU-hoz folyamodik segítségért, hogy szembeszállhasson az ország déli részén érvényben lévő rasszista házassági törvényekkel. A 30 levélből álló, megkapó gyűjtemény felfedi a szív legmélyebb, örök igazságait, és bemutatja a szerelem különféle arcait, az első, szégyenlős érzéseket, a kölcsönös megbabonázottságot, a viszonzatlan érzelmeket, az elmúlt szerelmek fájdalmát – ritka, szenvedélyes és időtlen példákkal érzékelteti, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni.
Na stiahnutie
6,45 €
A halál színpadán
Vitéz Szilágyi Lajossal Budán, tízemeletes bérház tizedik emeletén beszélgetünk az életéről, a magyar sorsról. A lakás tele életmű maradványokkal, albumok, a színészet relikviái, a vitézi élet dokumentumainak töredékei. Sietősen váltjuk a szót, gondolnunk kell gyorsan fogyóé letünkre, erre az egyetlen, nagy kalandra. Kiterítjük a magunkkal cipelt magyar történelmet. Néha meg is könnyezzük. – Neked hol kezdődött a nagy kaland, Lajos bátyám? – Az én életemnek tulajdonképpen 1943 a kezdete, mert akkor tettem előadóművészi vizsgát a Magyar Királyi Színművészeti Kamaránál, akkor avatott Horthy vitézzé, és akkor kerültem a Szegedi Színház tagjai sorába, mint ösztöndíjas színész. Várományosként avattak vitézzé, ez annyit jelentett, hogy az édesapám I. világháborús érdeme alapján rám, mint elsőszülött fiára kiterjesztették ezt a címet. Egy évvel később magam is rászolgáltam, mert (Szegedről vonultam be katonai szolgálatra, és) kitűnőre minősített katona lettem. – Harcoltál a felszabadítók ellen? Akkor szépen megjutalmaztak – mondom nem kis iróniával. – Tulajdonképpen 1945. január 18-ig harcoltam a szovjet hadsereg ellen, és utána két fogságból sikerült megszöknöm, úgy hogy Budapestről nem tudtak elvinni. Elfogtak kétszer az oroszok, először január 26-án, de sikerült megszöknöm, azt hiszem, február kilencedikén. Budapesten különböző centrumokba gyűjtötték össze a csoportokat, akiket foglyul ejtettek, köztük rengeteg olyan ember is volt, aki soha életében nem volt katona. Először az Alsóerdő-sor utcai biliárd terembe vittek, ahonnan sikerült megszöknöm, majd ismét elfogtak és a Szondi sörözőbe vittek, ahol több fogolytársammal együtt, éjjel-nappal az oda érkező lőszeres kocsikról hordtuk a lőszert le és fel. Szerencsémre a gimnáziumban az atlétikai versenyeken 100 méteres síkfutásban 11,7 másodpercet futottam, amely abban az időben kitűnő eredménynek számított, hiszen Csányi Gyurka – a későbbi olimpikon – 1941-ben az ifjúsági bajnokságot 11,5-ös eredménnyel nyerte meg. A gyorsaságomnak köszönhető, hogy egyik alkalommal sem tudtak Gödöllőre vagy Ceglédre, a nagyobb gyűjtőtáborokba vinni. Megúsztam ezt a részét a háborúnak, de február 28-án letartóztatott az ÁVÓ, akkori nevén Politikai Rendészeti Osztály, és az Andrássy út 60-ba vittek. Ott másfél hónapig voltam, rettenetes körülmények között. Vérhast kaptam. – Akkor éppen kiket kínoztak Péter Gábor legényei? – Zadravecz püspök úrral együtt voltam, Muráti Lilivel és férjével, Vaszary Gáborral. Muráti Lilit korábban személyesen nem ismertem. Orlai Csepi is ott volt, a híres Csepi zenekarnak a dirigense, aki kitűnő dobos is volt. Borzasztóan megkínozták, de annyira megkínozták, hogy utána évekig kezelésre szorult. Megverték a kezeit. Úgy neveztük az őrséget, hogy debreceni gyász-magyarok, mert fekete ruhába öltöztetett fiatal parasztgyerekek voltak, akiknek beadták azt, hogy ezek fasiszták, ezek tették tönkre az országot. Szóval, szabvány mese volt már akkor is. – Vertek benneteket? – Volt olyan nap, hogy hat-nyolc halottat vittem fel a kiskocsira, egy négy-kerekű, emberek által vontatott kiskocsira. Félig az agyonverés, félig pedig a vérhas aratott közöttünk. Tele voltunk tetűvel. Férfiak, nők vegyesen feküdtünk a Csengeri utca és az Andrássy út által 3 határolt pincében, összezsúfolva, mint a heringek. Nem tudom azóta sem elfelejteni, pedig ennek már 56 éve, annyi kegyetlenséget láttam ott. 1945. április elején bűntény hiányában helyeztek szabadlábra. 1949-ig, úgy gondoltam, hogy azért volt ez a rettenetes kegyetlenség, mert a nyomozók – akiknek többsége zsidó volt – így bosszulták meg az előzőleg családjukat ért fájdalmakat, bántalmakat, ezért ütötték, verték és kínozták a nekik kiszolgáltatott fogva tartottakat. A kínzások következtében sokan meghaltak. Az is megtörtént, hogy valakit kidobtak az ablakon, de azt terjesztették, hogy az illető az „igazságszolgáltatás el
Na stiahnutie
2,81 €
Tábor a pusztán
A vonat erőtlenül araszolt, ódivatú gyászkocsiként. Nem füttyentgetett. Hatalmas fák sátora takarta az állomást, gyenge fény hullott a kavicsokra. A sínek két oldalán rendőrök, államvédelmisek őrködtek. Döccentek a tehervagonok. Marhabőgés hangzott, puli vakkantott, a mozdony köhécselt. Nem igyekeztek a leszállók. A rendőrök elhúzták a vagonajtókat. – Kiszállás! – kiabálták. Riadt emberek kászálódtak lefelé, asszonyok, gyerekek, hangtalanul. Lassú mozdulatokkal emelgették batyuikat, a vasúti sínek mellé ejtették, újabbakért fordultak, gyerekeket ültettek rájuk, akik tágra nyílt szemmel figyeltek. Zsákokat, ládákat, bőröndöket, kosarakat cipeltek, jószágokat rakodtak. Toporzékoltak a lovak, malacok röfögtek. A hajnali költözködés háborús menekültek képét idézte. Se panasz, se tiltakozás nem hangzott. Különös viszony teremtődött a kitelepítettek és a kitelepítők között, magyarázkodás, sírás, könyörgés nélkül értették egymást, megbízható érzés tájékoztatta őket: a félelem. A puskák nem mozdultak. Az őrök mereven strázsáltak a helyükön, vállukra vetve viselték fegyverüket, némelyikük farkaskutyát tartott pórázon. A kötelesség-szolgálat fegyelmével várakoztak, s éberen figyeltek.
Na stiahnutie
2,81 €
Mészáros Julianna biciklije
Amikor Sárközi Attila egyszer tanúja lesz a jelenetnek, amint bolti pénztáros anyja a biciklijére támaszkodva útba igazit egy luxusautóból kiszálló férfit, a kontraszt láttán megfogadja, hogy mindenáron karriert csinál.Az eleinte angoltanárként dolgozó férfi karrierépítési stratégiáját a helyi potentátokhoz való minél közelebb kerülésre, a társadalmi ranglétrán való feljebb jutás leghatékonyabb módjainak mielőbbi kiismerésére építi. De sorsának alakulásában a nőkhöz fűződő kapcsolatainak legalább olyan fontos szerep jut, mint a befolyásos szereplőkhöz való közel kerülés.Ha Stendhal klasszikus művét, a Vörös és feketét idézi fel bennünk a történet, az nem a véletlen műve, hiszen a 21. századi karrierregény vállaltan nagy elődjének mai környezetbe helyezett parafrázisa.
Na stiahnutie
7,01 €
Testvérem, Joáb
Néhány ?esszé, novella, könyvkritika után Gion Nándor regénnyel lepte meg olvasóit (Kétéltűek a barlangban, 1968), s bár e műve még magán viselte a regény szerkezetével való birkózás, kísérletezés jegyeit, kétségkívül sajátos prózaírói alkatot revelált. E felfelé ívelő írói pálya eddigi legjelentősebb állomása az ízig-vérig aktuális Testvérem, Joáb. Fókuszában mindennapjaink egyik jellemző, prózánkban mindeddig megörökítetlen jelensége áll: az önös érdekeknek az a szétverhetetlen láncolata, amely bizonyos embereket életre szólóan összekapcsol, tömöríti őket, akár lámpafény a rovarokat. Túl sokat tudnak egymás ügyeiről, húzásairól, s ezért maradéktalanul el kell fogadniuk a korrumpálódókra oly jellemző játékszabályokat, hiszen fennmaradásukat csakis a cinkosság szavatolhatja. E próza azonban mentes minden tételszerűségtől: nem jó és rossz erők megütközését, illetve ennek eredményét kínálja tanulságul, hanem csak fényt vet valóságunk egy részletére. A szerző tárgyilagos hangja, szándékosan szenvtelen stílusa következtében mindvégig élő, valós a regény, s mivel gondolati síkon semmi sem zárul le benne, elolvasása után még sokáig újabbnál újabb kérdéseket vet fel az olvasóban.
Na stiahnutie
5,07 €
A Douglas-nővérek
Családregénysorozat a Douglas parfümérialánc történetéről
Spiegel-bestseller
A céget mindenki ismeri, de a történetét szinte senki.
Ez a történet éppoly ellenállhatatlan, mint egy finom illat. A parfüméria története bátor nőkről szól, akik kiálltak a saját szabad akaratuk mellett.
Aki ma betér egy Douglas-üzletbe, az eleganciára, luxusra, szépségre vágyik. Ezt keresték Anna és Maria Carstens is, amikor Hamburgban 1910-ben megnyitották az első Douglas-üzletet. Ahhoz azonban, hogy kettejük szívügyéből valóságos vállalatbirodalom nőjön ki, a két fiatal vállalkozónak sok akadályt le kellett küzdeniük - többek között családtagjaik ellenkezését is.
Először az Alster-parti várost hódították meg, aztán egész Németországot. Könyvsiker a Douglas-nővérek huszadik századi diadalútjáról.
A Charlotte Jacobi álnév az Eva-Maria Bast - Jorn Precht szerzőpárost fedi.
Egy csodálatos illat bárkinek megváltoztathatja az életét, egy illat iránti rajongás pedig az egész huszadik századot alakíthatja át: a Douglas-nővérek nemcsak vállalkozóként tettek hatalmasat, de azt is bebizonyították, hogy az illatok és illatszerek bizony megváltoztathatják az egész huszadik századi női imázst.
Na stiahnutie
8,14 €
Apám óriás lesz
Haász János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli ’80-as évek rakétamászókás, télifagyi ízű világából. Rozsdás hidak és futballpályák, matchboxok és gombfocik, balatoni vágyálmok, ismerkedés Edda-koncerten, kisvárosi és budapesti kalandok - és mindennek középpontjában egy apa, akit hőssé nagyít a gyermeki emlékezet. Felnövéstörténet, amelynek fő tétje nem az, milyen felnőtté válunk, hanem hogy miként maradhatunk meg közben gyereknek. A Telex.hu-ról jól ismert tárcaszerző szövegei különleges gyűjteményt alkotnak: mint egy régóta vágyott gombfoci-válogatott tagjai.
„...megőrzöm magamban a város látványát, a körutat, ahonnan eltűntek a sarki kifőzdék, a Blahát, a Deákot, a földalattit, a városligetet, viszem magammal azt a megöregedett, összetöpörödött várost, mint régi fotókat, amiket elhalványítanak az évek, és mindegyik fotón, ahogy a város mindegyik pontján, csak egyetlen kis részlet marad éles, mintha az a kis részlet abban a pillanatban készült volna, mintha az élet minden pillanata az a pillanat lenne a város minden pontján, egy ballonkabátos férfi, aki egy kisfiú kezét fogja.”
„Remek gyulai próza ez, a viharsarok pazar ízeivel! Pontos, mint Krasznahorkai, nosztalgikus, akár Kiss László, és finom, mint Kiss Ottó. Haász János megvárta, hogy érett prózaíróként debütálhasson, és elég távol legyen tőle a gyerekkora, hogy nagyon tudja szeretni.” - Grecsó Krisztián
"Haász János könyve szép, szilánkos apakönyv, szövegeiben a jövő súlya fájdalmasan roppantja szét egy kisvárosi gyerekkor mindennapjainak törékeny valóságát." - Dragomán György, író
"Van irodalmi hagyománya annak, hogy életünk beavatás-történeteit meséljük: közösen értett személyes mítoszt csinálunk. Nem is tudom, van-e a kortárs magyar prózában ma olyan író, akinek ez nem volt elrugaszkodása Garaczitól Dragománon, Jónás Tamáson, Háy Jánoson át Grecsó Krisztiánig, Krusovszky Dénesig és tovább.” - Beck Zoltán, zenész, író
"Apa olyan, mint a kémény, füstöl és legyőzi a gravitációt - mondja a főhős. Ez a könyv gyönyörűen meséli el, milyen az, amikor a kémény már képtelen legyőzni a gravitációt, de a fiú mégis képes mindegyre újraépíteni ezt a kéményt a képzeletében." - Mécs Anna, író
"Ez a kötet arról szól, hogy lehet úgy felnőni, hogy az ember sose nőjön fel. Meg arról is, milyen, amikor nem csak az ujja, de a szíve is örökre össze van sportozva." - Csepelyi Adrienn, író, újságíró
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
A csillagvölgyi patikus felesége
Csillagvölgy egy mesebeli kisváros, melynek keletkezése legendás: réges-régen, amikor még az idő másképpen telt, mint napjainkban, az ég a völgybe omlott, és a lezuhant csillagok porából emberek születtek, akik aztán csillagporból építettek maguknak utat, várost, házakat és egy patikát. Ebben a patikában gyülekeznek esténként a csillagvölgyiek, és beszélgetnek, vitatkoznak, vagy csak nézelődnek, miközben a mindenki által kedvelt öreg csillagvölgyi patikus színes főzeteit és leheletfinom porait készíti. A patikus napjai egyformák, életében az időnek nincs tétje. Soha nem történik vele semmi, soha nem megy sehová a patikán és az otthonán kívül. Eközben egy messzi füvészkertben egy fiatal, kék hajú lány pihen az égig érő fa tövében. Egyik nap levele érkezik a csillagvölgyi patikustól, akit addig csak hallomásból ismert. Levelezésük addig elképzelhetetlen események sorát indítja el. Nemcsak a saját életük, hanem a körülöttük élő emberek élete is kizökken a megszokott mederből, és mire rádöbbennek, hogy mi történik velük és körülöttük, addigra már minden megváltozott, és nincs visszaút.
Na stiahnutie
7,04 €