Hľadanie: Kr����ovky
zobraziť:
A bosszú szolgái
Kr. u. 185. Marcus Aurelius fia és utódja, Commodus császár immár fél évtizede ül a caesarok trónján. Bár uralma békét hozott a birodalomnak és a nép szereti bőkezű, pompakedvelő császárát, Rómának külső és belső fenyegetésekkel egyaránt szembe kell néznie.
A császár környezetében a praetorianus testőrség parancsnoka, Tigidius Perennis egyre nagyobb befolyásra és hatalomra tesz szert, és nagyravágyásában már a trón elfoglalásáról ábrándozik. Terveit a Pannonia provinciákat kormányzó fiai és az alájuk rendelt legiók segítségével szándékozik elérni.
A Danuvius mentén azonban korántsem teljes a béke. Bár Commodus még uralkodása első évében békét kötött a kvádokkal és a markomannokkal, a szarmata jazygok kisebb portyáikkal tovább zaklatják a római településeket és erődítményeket. A limes mentén szolgáló római tisztek közül többen is bosszút akarnak állni a betörésekért, és akad, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy jogosnak tüntesse fel a parancsnoki tiltással való szembeszegülését.
Marcellus Mihály legújabb regénye a szerzőtől megszokott részletességgel, fordulatos cselekményen keresztül mutatja be a Kr. u. II. század végi Pannonia provinciák és Róma történetét.
Na stiahnutie
6,73 €
Északi vihar
Marcellus Mihály Pannonia Romanum-sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodását mutatja be, a Pannonia provinciákban folytatott harcaira koncentrálva, de áttekintést adva a teljes Római Birodalom Kr. u. II. század végi állapotairól, a Közel-Keleten folytatott harcaitól kezdve az Itáliát és Rómát sújtó pestisjárványon és éhínségen át a szenátus belső villongásáig is.
Marcus Aurelius Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta Keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése.
A szerző egyéni császárportréja mellett a germán törzsek, a markomannok, kvádok és szarmaták, illetve a pannoniai római legiók katonáinak szemszögéből is bemutatja a háború kitörésének körülményeit, az összecsapásokat és a konfliktus első felének lezárását. Regénye kiegyensúlyozott korrajz, mely nem túlozza el a szemben álló kultúrák pozitív vonásait, és nem leplezi negatívumaikat sem. Szereplői hús-vér emberek, akik a legnagyobb hősiességre is képesek a nehézségek idején, de nem mentesek a gyarlóságoktól sem.
Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. II. századi Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Arrabona, Savaria és Pannonia életéről mind a hódítókéról, mind a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról.
Na stiahnutie
6,17 €
dostupné aj ako:
Északi vihar
Marcellus Mihály Pannonia Romanum-sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodását mutatja be, a Pannonia provinciákban folytatott harcaira koncentrálva, de áttekintést adva a teljes Római Birodalom Kr. u. II. század végi állapotairól, a Közel-Keleten folytatott harcaitól kezdve az Itáliát és Rómát sújtó pestisjárványon és éhínségen át a szenátus belső villongásáig is.
Marcus Aurelius Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta Keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése.
A szerző egyéni császárportréja mellett a germán törzsek, a markomannok, kvádok és szarmaták, illetve a pannoniai római legiók katonáinak szemszögéből is bemutatja a háború kitörésének körülményeit, az összecsapásokat és a konfliktus első felének lezárását. Regénye kiegyensúlyozott korrajz, mely nem túlozza el a szemben álló kultúrák pozitív vonásait, és nem leplezi negatívumaikat sem. Szereplői hús-vér emberek, akik a legnagyobb hősiességre is képesek a nehézségek idején, de nem mentesek a gyarlóságoktól sem.
Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. II. századi Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Arrabona, Savaria és Pannonia életéről mind a hódítókéról, mind a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról.
dostupné aj ako:
Ježíš a svitky od Mrtvého moře
Kniha přehledně seznamuje s badatelskými výsledky, k nimž po desetiletích soustavné práce dospěli specialisté z Kanady, Anglie, Německa, Izraele, Itálie a ze Spojených států, které se dotýkají nálezu kožených a papirusových svitků v jeskyních na severozápadním břehu Mrtvého moře, znamenající působivé svědectví o době Ježíšově, zvláštní židovské sektě, která žila a působila v Kurmánu přibližně od roku 150 př. Kr. do roku 68 po Kr., a umožňují nám hlouběji pochopit osobnost Ježíšovu, jeho život a učení.
Vypredané
13,83 €
14,56 €
A város
A világhírű ókortörténész a Római Birodalom fénykorában, Traianus császár idejében, a Kr. u. 2. század elején játszódó regénytrilógiájának második részét tartja a kezében a kedves Olvasó. Az első részben, Az erődben megismerhettük a főszereplőket, a mai Wales területén élt büszke és harcos kelta törzs, a szilur gyermekét, Feroxot, a római hadsereg egyik britanniai segédcsapatának centurióját, valamint az uralkodói ambíciókat dédelgető Hadrianust, a későbbi római császárt, aki ebben a részben Syria római provincia ideiglenes helytartója még.
A történet fókusza az Al-Dunától a Római Birodalom keleti határvidékeire, a Római és a Párthus Birodalom ütközőzónájára, erre a stratégiailag ma is fontos térségre tevődött át. A mai Szíria és Törökország határán járunk, Kr. u. 114-ben, egy évvel azelőtt, hogy Traianus császár benyomult volna Mezopotámiába. Ekkor a kisebb ütközőállamok feletti ellenőrzés megszerzéséért folyt a küzdelem. A történetben egy ilyen városállam Nicopolis is, amelynek ostroma adja a regény fő cselekményét. A könyv külön erőssége az egymásra rakódott, egymás mellett élő különböző kultúrák, nyelvek, vallások, civilizációs rétegek bemutatása. Az egyik fontos szereplő egy dezertőr keresztény római katona, és ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben egy, a zsidó diaszpórához tartozó nicopolisi család is.
A főhős, Ferox alakja némileg a klasszikus magányos westernhősökével vagy még inkább James Fenimore Cooper Nagy indiánkönyvének főhősével rokon: miközben kiemelkedően járatos a hadviselés mesterségében sok nagy haditettel a háta mögött, hallgatag, nem törekszik formális elismerésre és előremenetelre, de ott van mindenütt, ahol fontos dolgok történnek, különleges és titkos feladatokat hajt végre a legfelsőbb hatalmi szintek (Hadrianus) megbízásából, és mindig megőrzi a hidegvérét és emberi tartását, miközben megmarad örök lázadónak is.
A szerző most is észrevétlenül von be bennünket a római civilizáció és katonai kultúra világába, amelyet izgalmas módon kívülről és belülről is láttat. Az erőd után ez a kötet is lebilincselő olvasmány a római történelemben járatosaknak és járatlanoknak egyaránt.
Császári száműzetés
Kr. u. 57
A római hadsereg két, csatákban edződött veteránja, Cato tribunus és Macro centurio visszatér Rómába. A keleti határvidéken elszenvedett vereség miatt ellenségesen fogadják őket a császári udvarban. A hírnevük és a jövőjük is veszélybe kerül.
Amikor a császár politikai ellenfelei Nero ellen fordítják a szeretőjével folytatott viszonyát, az uralkodó vonakodva Sardinia szigetére száműzi a lányt, és a római közéletben elszigetelt, nem szívesen látott Catót bízza meg, hogy kísérje oda.
Cato néhány tiszttársa kíséretében megérkezik a forrongó, lázongó szigetre, és egyszerre három veszéllyel kell szembenéznie: a helyőrség lezüllésével, a provinciában tomboló halálos járvánnyal… és egy lassan véres káoszba torkolló, heves felkeléssel.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Desátý dar (-90%)
Debutový román nadějné autorky, který obsahuje historické prvky, romantiku, dobrodružství i prvky nadpřirozena, se odehrává ve dvou dějových rovinách - v přítomnosti a v 17. století. V přítomnosti se setkáme s postavou Julie Lovatové, majitelkou malého kr
Vypredané
0,70 €
7,00 €
dostupné aj ako:
Gotrek a Felix
Gotrek a Felix: neopěvovaní hrdinové Říše, nebo jen obyčejní zloději zabijáci? Pravda je možná někde uprostřed a záleží na tom, koho se zeptáte… Na stránkách této knihy naleznete nevypovězené příběhy dvojice dobrodruhů, včetně těch, které by raději udrželi v tajnosti. V nekonečných pustinách Arabie, mezi orky Karak Azgalu nebo mezi ogry Skabrandu – tam všude byli a jejich činy se dávno staly legendárními. Kniha obsahuje novelu Nathana Longa Trolobijcova čest a povídky autorů jako je John Brunner, Richard Salter, C.L.Werner nebo Ben McCallum.
Na sklade 1Ks
17,72 €
18,65 €
Prikovaný Prometheus, Trójanky, Odľud
S rozvojom aténskej demokracie sa v metropole Grécka začína od 5. storočia pred Kr. rozvíjať nová forma dramatického umenia. V Aténach vznikajú súťaže, ktorých obsahom sú predstavenia dramatickej tvorby. Hry a súťaže sa stávajú súčasťou sviatkov, osláv a občanom-divákom sa predvádzajú na nich dramatické, divadelné predstavenia. Drámy v tomto období, a to najmä tragédie, sa stávajú významnou záležitosťou, ktorej venujú veľkú pozornosť aj najvýznamnejší činitelia Atén. Na prípravu súťaží a divadelných scén sa vynakladajú vysoké finančné prostriedky, aby sa tak dosiahla mimoriadne vysoká kvalita predvádzaných hier. Divadelná dráma, tragédie i komédie, sa stáva kultovou záležitosťou a všeobecným meradlom kultúry starovekých Atén. Každé predstavenie sa hralo vždy iba jedenkrát, a tak predstavovalo pre divákov mimoriadny, výnimočný zážitok, s neopakovateľnou atmosférou a scénou. Verše uvádzaných drám sa po predstaveniach zapisovali a recitovali, a tak sa ďalej šírili medzi ľudí.
K najúspešnejším predstaviteľom súťaží patrili i nám známi autori Aischylos, Sofokles, Euripides či Aristofanes, povestní svojou rozsiahlou tvorbou. Predstavenia, ktoré uvádzali pred zraky divákov, vždy ašpirovali na víťazstvo – dosiahnutie prvej ceny. V našej publikácii uvádzame výber troch diel z tvorby Aischyla, Euripida a Menandra, ktorý patril k mladšej generácii komických dramatikov. Tragédie Prikovaný Prometheus, Trójanky a komédia Odľud patria k najlepším drámam z tvorby týchto autorov. Publikáciu dopĺňajú štúdie Miloslava Okála Aischylos – tvorca nesmrteľných tragédií; Menandros – predstaviteľ novej gréckej komédie a štúdie Anikó Polgár.
Charakteristické znaky gréckej drámy; Trójanky. Čitateľa oboznamujú vo všeobecnosti so starovekou dramatickou tvorbou a rozoberajú uvedené diela, ako aj ďalšiu tvorbu týchto výnimočných autorov antickej drámy.
Ginza - Gnostická bible nazarejcu
„Nazarejci“ nebo také „mandejci“ či „přívrženci učení Jana Křtitele“ je prastará křesťanská obec, sídlící v jižní Mezopotámii, která, jak sama tvrdí a jak vyplývá také ze známé scénky křtu Ježíše Krista v Novém zákoně, reprezentuje velmi starou tradici kř
Vypredané
23,05 €
24,26 €
Z fitka do kuchyne Špeciál III
Kniha Z fitka do kuchyne špeciál 3 otvára dvere do čarovného sveta zdravia, spokojnosti, dobrej nálady, výborného jedla i kuchárskeho umenia. Dopraj telu plnohodnotnú, zdravú stravu, ktorá ti dodá energiu a pomôže schudnúť či vyformovať postavu. Vyvážené stravovanie bez prázdnych kalórií je pri redukovaní hmotnosti základom úspechu.
V knihe nájdeš 175 výborných zdravých receptov. Či už hľadáš recept na zdravé raňajky (na sladko alebo na slano), chutný snack, ktorý si môžeš vziať so sebou do práce, či zbaliť deťom alebo mužovi na desiatu, alebo potrebuješ načerpať inšpiráciu na plnohodnotný obed z mäsa, rýb alebo pre vegetariánov, prípadne si chceš pochutnať na dobrom zdravom koláčiku, potešiť svoje návštevy niečím zaujímavým, to všetko v knihe nájdeš.
Potrebuješ recept bez lepku, bez laktózy, pre vegánov či pre malé deti od 1 roka? Strážiš si prijaté kalórie a potrebuješ jedlo s ich nízkym obsahom? Alebo sa snažíš konzumovať cez deň dostatok bielkovín a hľadáš recepty s ich vyšším obsahom? Aj takýmto obsahom ťa nová kniha poteší. Nech už hľadáš čokoľvek, kdekoľvek knihu otvoríš, nájdeš tam chutný, zdravý recept, ktorý môžeš pripraviť nielen pre seba, ale aj pre rodinku či priateľov.
V tejto unikátnej kuchárskej knihe nájdeš:
až 175 výživných, chutných, fit receptov
recepty zoradené do 13-tich praktických kategórií (dokonca aj nové kategórie ako cestoviny,
šaláty, jedlá s rybami či nápoje)
skvelé rady a tipy od tréneriek, inštruktoriek a výživových poradkýň pri receptoch
zaujímavosti ku každej kapitole (napr. v ktorých rastlinných potravinách nájdeš najviac
bielkovín)
fantastické fotografie jedál
nutričné hodnoty pri každom recepte (nechýba napr. ani množstvo vlákniny)
štítky, ktoré prakticky označujú každý recept (bez lepku, bez laktózy, vegan, nízkokalorický,
s proteínom, alebo napr. novinka označenie receptu, či je vhodný pre malé deti)
...to všetko v praktickej strunovej väzbe.
+ BONUS
2x vzorový redukčný jedálniček pripravený z receptov z knihy od profesionálnej výživovej
špecialistky a zakladateľky konceptu Jedálničky.sk Ivky Eľkovej. Z toho 1 jedálniček je venovaný
vegetariánom.
Studies of Homeric Greece
Kniha je přepracovaným a doplněným přehledem archeologie a historie pozdně mykénského a geometrického Řecka a společenství geometrických stylů rané doby železné v Evropě a severní Eurasii, ve vztahu k egyptským a předovýchodním civilizacím: období od 13. do 8. století př. Kr., tzv. axiální době lidských dějin a počátkům přechodu od předfilozofického k filozofickému myšlení, od mýtu k logu. Kniha obsahuje mnoho mapek a kreslených ilustrací, černobílé a barevné přílohy.
Svazek kombinuje svědectví archeologických pramenů s obrazem světa u Homéra a Hesioda a líčení doby Davidovy a Šalamounovy ve Starém Zákoně, věnuje se počátkům soukromých obchodních výprav fonických a řeckých, předkolonizačních aktivit a rané foinické a řecké kolonizace, době přechodu od systému centrálních pyramidálních struktur říší doby bronzové k řeckému modelu městského státu, řízeného nikoli už božskou autoritou, ale ústavou městské obce, vzniklou jako výsledek dohody jejích svobodných občanů, osobní nezávislé inteligence a jejích schopností, které umožnily mimo jiné i plné ovládnutí sil zvířat. Vyspělé uměnní jezdecké rozvinuly především národy eurasijské stepi, zatímco rozvoj mořeplavby a obchodu započali Foiničané (mj. objevem hláskového písma, umožňujícího přesný záznam slov), a dále rozvinuli především Řekové a jejich nejbližší sousedé na východě, Lýdové a Kárové; obdobný vývoj proběhl také u starozákonních Hebrejců v první době královské.
Na stiahnutie
10,00 €
dostupné aj ako:
Dominus
Kr. u. 165: a Római Birodalom fejlődése eléri csúcspontját. Beköszönt az egyetemes béke – a Pax Roma – korszaka Britanniától Egyiptomig, Galliától Görögországig. Marcus Aurelius tartja fenn ezt az aranykort, aki legalább annyira filozófus, mint császár. A Pinarius család műhelye aranyozott szobrokkal és hatalmas, márványból faragott emlékművekkel járul hozzá a város ékesítéséhez. Ez a művészet és a józan ész kora. Csakhogy a történelem nem áll meg.
Az elkövetkező évek háborúkat, járványokat, tűzvészeket és éhínséget hoznak. A történelem legjobb császárait a legrosszabbak követik. Végtelen hullámokban támadnak a barbárok, akik egészen Róma városáig merészkednek. Katonák kaparintják meg a hatalmat, és a legmagasabb ajánlatot tevőnek adják a trónt. A birodalomban kitör a káosz.
Mindeközben a Pinarius család fennmarad, és ez javarészt a fascinumnak köszönhető, a Rómánál is régebbi talizmánnak, számtalan nemzedékük misztikus örökségének.
Végül még nagyobb katasztrófa sejlik fel a láthatáron. Bizonyos szekták a társadalom pereméről veszélyes, lázító gondolatokat terjesztenek. Meggyőződésük, hogy mindenki csak egy istent imádhat, az ő istenüket. Keresztényeknek nevezik magukat. Egyes császárok megtűrik őket, mások kegyetlenül leszámolnak velük. Aztán az egyik császár felfoghatatlan lépést tesz. Felveszi a kereszténységet. Constantinusnak hívják, és az általa elindított forradalom örökre megváltoztatja a világot.
Saylor százhatvan évet és hét generációt felölelő, az ókori Róma legélénkebb alakjait felvonultató eposza életre kelti az emberiség történelmének egyik legmozgalmasabb és legmeghatározóbb fejezetét, amelynek eseményei máig hatást gyakorolnak ránk.
dostupné aj ako:
Lacná kniha Kronika egyptských královen (-70%)
Úchvatný příběh egyptských královen, od prvních vládkyň raně dynastického Egypta po sebevraždu královny Kleopatry v roce 30 př. Kr. Kniha nás nejprve seznámí s jedinečnou úlohou, kterou hrály ve staroegyptském světě ženy, a poté se věnuje v biografických medailonech jednotlivým královnám. Bohatý materiál doplňují četné ilustrace, přehledy, genealogické tabulky a časové osy. Dále zde najdete i podrobnosti o různých aspektech života ve starém Egyptě. Ženští králové Hatšepsut a Tausret, vládkyně Slunce Teje a Nefertiti, strhující krasavice Nefertari a Kleopatra – ty všechny zanechaly nesmazatelnou stopu v dějinách své země. A co další, méně významné královny? Co četné manželky a princezny, žijící v hýčkaném soukromí paláců? O těchto ženách se obvykle mnoho neví, i jejich jména zavál písek. Ale i tyto jindy neznámé ženy se občas vynořily z přítmí soukromé části paláce a měly vliv na obsazování egyptského trůnu. I jejich příběh zde vyprávíme.
Vypredané
9,15 €
30,50 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Sezona v pekle (-50%)
Román Sezona v pekle zapadá do vynikající linie britské prózy, která stojí na silném příběhu, zásadních existenciálních tématech, bizarní atmosféře, výjimečných postavách a vytříbené stylistice. John Svatý, hlavní postava i vypravěč, a jeho kamarád J
amey připomenou podobné narušené mladíky z Betonové zahrady Iana McEwana nebo Vosí továrny Iana Bankse, Jamey je navíc zjevně inspirován Arthurem Rimbaudem. Oba dva spolu zažívají příhody, které se v zapadákově prožít dají, rvačky, chlast, drogy, h
olky a první sex. Dílo pod slupkou podivnosti, černého humoru, biblických odkazů a psychedelických výjevů řeší několik základních témat vztah matky a syna, přátelství, dospívání a hledání identity. Má zdánlivě jednoduchou lineární kompozici a díky
ich-formě působí autenticky a přitažlivě. Především však osloví intenzivní atmosférou autorovi se podařilo vytvořit bizarní a pokřivené postavy a vykreslit ponuré prostředí šedivého a nudného maloměsta plného děsivých nočních můr. Do hlavního proud
u Johnova vyprávění jsou začleněny snové fragmenty a několik Jameyho povídek, které příteli posílá poté, co se jejich bláznivá dobrodružství změní v nebezpečnou hru překračující zákon.
Na sklade 1Ks
5,85 €
11,70 €
dostupné aj ako:
Vaskirályné
Vasököl – bársonykesztyűben: Cordelia története Kr. e. 500 – Lear az Anyaistennő végtelen támogatását élvezi, legnagyobb boldogsága három lánygyermeke, akiknek a szövetségével biztosítva látja törzse, a coritanok vérvonalát. Goneril, az örökösnő druida tudósokkal dolgozik, Regan a harccal kapcsolatos ismereteit adja tovább a tanítványainak, Cordelia pedig kiváló vadászkutyákat tenyészt. Felépül az új erőd is, ahonnan egész Közép-Britanniát szemmel tarthatják – a törzs dicsőséges virágkorát éli. Amíg Cordelia nővéreiben fel nem ébred a becsvágy… A coritánok egykor békés erődeit immár ellenségek lakják, az új hatalmi viszonyok között pedig mit sem számítanak a vérségi kötelékek. Cordeliának menekülnie kell. Saját boldogságát és szülőföldjét hátrahagyva új szövetségeseket keres. Vajon lesz elég ereje, hogy visszanyerje az apja bizalmát, és békét hozzon a törzse életébe? Joanna Courtney regényében egy olyan korba kalauzolja olvasóit, amikor természetesnek tekintették: a nő arra született, hogy uralkodjon.
Nebeské a pekelné pohádky
Knížka Nebeské a pekelné pohádky vypráví kouzelné příběhy o andělech i čertech. Vyprávění o dvanácti apoštolech, čertově babičce nebo o kmotřičce Smrti si děti určitě zamilují. Pohádky převyprávěné osobitým stylem Vladimíra Hulpacha doprovázejí půvabné kr
Vypredané
4,42 €
4,65 €
Róma becsülete
Kr. u. 59
Tizenöt évvel azután, hogy hősiesen harcolt a britanniai barbárok ellen a római invázió során, Macro centurio visszatér. A provinciában feszült légkör fogadja. Az a szóbeszéd járja, hogy a Róma uralmát elméletileg elfogadó törzsek között nyugtalanság ütötte fel a fejét, Londinium pedig egyenesen veszélyesebb helynek tűnik, mint Róma. A frissen leszerelt Macrónak hiányoznak a bajtársai és a csaták. Ám minden bátorságára és harci tudására szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje a rá váró megpróbáltatásokat.
Londiniumot könyörtelen bandák uralják. Amikor Macro szembefordul velük, büntetésből brutálisan összeverik. A rablók azonban halálos hibát követtek el. A britanniai veteránok kiállnak egymásért. Macrónak pedig hamarosan erős szövetségese is lesz: Cato praefectus. A két jó barát együtt harcolt a Birodalom minden szegletében, és veszélyes párost alkotnak. Mindhalálig harcolni fognak, hogy megvédjék Róma becsületét.
Na stiahnutie
6,73 €
Ugaritské náboženské texty
Město Ugarit bylo významným přístavem severní Syropalestiny v době cca 15001200 př. Kr. V úvodu autor stručně seznamuje čtenáře s historií ugaritských studií, s ugaritským jazykem a písmem klínopisem, s dějinami Ugaritu a s jeho náboženstvím.
Vypredané
2,98 €
3,14 €