Hľadanie: Faith EN
zobraziť:
Pimpáré és Vakvarjúcska
Ez egy mese. / Ő a hősöm. / Királylány. / Az ismerősöm. / /
Hogyha van egy/ lazább / hetünk, / elég gyakran / beszélgetünk... / /
Én kérdem, / ő válaszol: / ez a mese / róla szól. / /
Pimpáré királykisasszonyt királyi szülei férjhez akarják adni, jönnek a kérők, akik mind pályáznak Pimpáré kezére, de ő elutasítja őket, hiszen nem szülői önkény hatására, hanem szerelemből akar férjhez menni. A királykisasszonyt azért akarják a szülők férjhez adni, mert kiürült a kincstár, és a királyi udvar csődben van, s gazdag kérőben reménykednek.
Ám abban a pillanatban, amikor Pimpáré kikosarazza az utolsó kérőt, hatalmas porfelleg és szélvihar támad, sötét lesz, és a királykisasszonyt elrabolja a Varjúkirály és a fia.
Vakvarjúcska hites feleségének tekinti az „ölébe pottyant” királylányt, aki persze vonakodik. Ám Vakvarjúcska három próbát is kiáll, amelyben megvédelmezi Pimpárét, előbb a szarkák, majd a vadkutyák, végül az utcakölykök támadását veri vissza. A próbatételek közben megsérül és meg is vakul, s most Pimpárén a sor, hogy védelmezze és bizonyítson. Elhatározza, hogy hazamegy királyi szüleihez, akiknek már bizonyára hiányzik egyetlen leányuk. Közben fény derül arra is, hogy Vakvarjúcska valójában elvarázsolt királyfi, apjának palotáját valaha haramiák gyújtották fel és égették porig, csak ő és felséges apja menekült meg, és a tűzben koromfekete varjúvá változott. Ám ha megtalálja mellette tűzön-vízen át kitartó párját, talán ismét visszaváltozhat.
A történetből bábjáték készült, amelynek ősbemutatójára 2012. január 29-án került sor a veszprémi Kabóca Bábszínházban.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Pilátus
Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában - a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli -, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül.
Vypredané
8,41 €
8,85 €
Érzelmi biztonság
Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja?
Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyere
kkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett.
Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a s
odródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban át
vészelni az élet nehézségeit.
"Sokszor és sokfelé "tartottam előadást" a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a "tartottam előadást", mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen "előadás" - beszélg
etés - szövege került bele, írott, szerkesztett formában.
Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az "előadásokon" találkoztam, beszélgettem.
(És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.)
Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra ír
ják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt - a magamé mellé - el- és befogadni." (Vekerdy Tamás)
dostupné aj ako:
Egy angliai nyár
"A vér a torkából csurgott - hangtalanul és kérlelhetetlenül, hogy aztán az ujja végén megalvadva, ilyen különös, jégcsapra emlékeztető alakzatot vegyen fel.
A szeme elérhetetlen távolságból nézett rám. Az idő mélyéről. Ezek a szemek nem láttak. Mag
ukba zárkóztak. Egy ősi ház ablakai voltak, melyek soha nem nyílnak ki, pedig nem rejtenek titkokat.
Közben, azt hiszem, valahonnan messziről még mindig éreztem egy angol kert nyári illatát, a szagos bükkönyt, a napsütötte fal előtt ringó érett nekta
rint. Ügyetlenül hátranyúltam, és a kulcsot, mely akkora volt, mint egy franciakulcs, elfordítottam a kredencajtó nagyságú zárban.
Csikorogva kattant a zár, de nem nevettünk. Inkább ittunk. Még le se tettem a poharat, amikor már olyan szorosan simult
hozzám, hogy elakadt tőle a lélegzetem.
Édes, vad illata volt a bőrének, mint a tavaszi vadvirágoknak a réten, a tűző nap alatt az én távoli hazámban. Égett az ajkunk, s szinte összeolvadt. Aztán neki kinyílt az ajka, a nyelvét a fogsoromra nyomta,
és a teste vonaglani kezdett.
- Kérem - mondta elszoruló torokkal, s száját a számra tapasztva. - Kérem... Ez csak egyféleképp végződhetett..."
A kötet elbeszélései azonban éppenséggel sokféleképp végződhetnének. Rendhagyó írások ezek a kemény krimi
királyától: egy lovagias szállodai detektívről, Philip Marlowe-ról és a maffiáról - meg egy mindent eltüntető bronzkapuról, egy láthatatlanná tevő porról és egy szó szerint valószínűtlen, vadromantikus angliai nyárról. És kiderül, hogy Raymond Chand
ler minden műfajnak mestere.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Apák könyve
Az "Apák könyve" ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a "nemzettségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)
Vypredané
5,11 €
5,38 €
Liszt Ferenc oratóriuma és a Zeneakadémia
Liszt oratóriuma, a Christus a 2011-es jubileumi év kiemelt műve lesz, magyar kezdeményezésre a zeneszerző születésnapján a világ számos koncerttermében egyidejűleg felhangzik majd. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontja különösen sok, értékes és látványos dokumentummal rendelkezik, amelyek ezzel a művel kapcsolatosak, többek között az egyik tétel szerzői kéziratával, amelynek fakszimile kiadását már régen tervezzük. Annak a reprezentatív kivitelű sorozatnak, amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Helikon Kiadó Liszt Ferenc Zeneakadémiája címmel a bicentenáriumi évben indított, második kötetében tehát a Christus oratórium és a Zeneakadémia témáját járjuk körül. A Christus-t 1873. november 9-én, Liszt 50 éves művészi jubileumi ünnepségeinek keretében mutatták be Magyarországon. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményéből kiadványunkban bemutatunk számos, az eseménnyel kapcsolatos fényképet, műsort, kritikát, valamint az ünnepség alkalmából Pest városa által létrehozott Liszt-ösztöndíj alapító levelét, a Christus díszkiadású példányait Liszt hagyatéki könyvtárában, továbbá Juhász Aladár egykori Liszt-ösztöndíjas zeneakadémiai Liszt-növendék hagyatékából egy 14+2 oldalas eredeti Liszt-kottakéziratot, mely a Christus egyik tételének négykezes zongoraverzióját tartalmazza. Célunk az, hogy az Eckhardt Mária magyar és angol nyelvű tanulmányával, számos képpel megjelenő, tartalmi szempontból igényes, ugyanakkor igen látványos kiadvány egyaránt kielégítse a szakemberek és minden, a magyar kultúra iránt érdeklődő olvasó igényeit, EU elnökségünk és a Liszt-év idején reprezentálja méltó módon a Zeneakadémiát és Magyarországot bel- és külföldön egyaránt.
Vypredané
21,88 €
23,03 €
Vita Brevis
"Istennek leginkább tetsző, ha egy férfi megtartóztatja magát, írod. Ilyen Istenben én nem hihetek.
Nem hihetek olyan Istenben, ki emberáldozatot követel. Olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg egy férfi lelke üdvét.
Szerintem csak öntelt ember veti el magától a földi életet s az összes földi gyönyöröket egy olyan lény kedvéért, aki talán nem több egy elvont fogalomnál."
Floria 13 évig a majdani Szent Ágoston (354-430), a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt. Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától.
A Vita Brevis szerelmi történet a 4. századból, erotikus tragédia cölibátusról és vallási alávetettségről, a késő antik filozófia és a keresztény aszkézis összeütközéséről.
Jostein Gaarder norvég regényíró 1952-ben született Oslóban. Legismertebb műve, a Sofie világa 1991-ben jelent meg, és azonnal meghódította a világot; 54 nyelvre fordították le, 1995-ben a világ legnagyobb példányszámban eladott könyve lett.
Gaarder szeret széles körben ismert történeteket újragondolni - például Szent Ágoston ifjú éveit a Vita Brevis lapjain -, amelyeket azután kreatívan át is értékel.
Elbeszélései és regényei eddig tucatnyi kötetben jelentek meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj és kritikai elismerés birtokosa.
Gaarder az írás mellett aktívan részt vesz az emberi jogok és a fenntartható fejlődés támogatásában. Ebből a célból 1997-ben feleségével, Siri Danneriggel létrehozott egy díjat, melyet könyve után Sophie-díjnak neveztek el. A díjat évente osztják ki. Jelenleg Oslóban él feleségével és két fiukkal.
Vypredané
9,84 €
10,36 €
Festménytalányok
Daniel Arasse (1944-2003) a Társadalomtudományi Felsőfokú Iskola művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának vezetője, nagy jelentőségű művek szerzője volt. Jellemzésképp legjobb, ha őt idézzük:
-Ez nem művészettörténet.
-Fogalmazzunk úgy, hogy ez nem szokás a művészettörténetben. De talán ideje lenne, hogy ez megváltozzon. Ha a művészetnek volt története, és ha még mindig van, az a művészek munkájának köszönhető, és részben annak, ahogyan ők nézték a múlt műveit, ahogyan magukévá alakították őket. Ha nem próbálja megérteni ezt a tekintetet, megtalálni egy régi képben azt, ami a későbbi művész tekintetét magára vonhatta, akkor lemond a művészettörténet egy részéről, épp a legművészibbről. Az Urbinói Vénusz esetében ez annál is sajnálatosabb, mert az Olympia hozzájárult a modern festészet születéséhez. És maga, aki művészettörténettel foglalkozik, úgy ítéli meg, hogy ez a kérdés magát nem érinti? Minden további nélkül lemondhat róla, hogy az Urbinói Vénusz kivételes utóéletével foglalkozzék? Pedig része annak, amit maga a festmény "kritikai fogadtatásának" nevez, még akkor is, ha egy festő elemezte, és nem egy író.
-Akárhogy is, Manet nekem ad igazat. Ő is egy pin-upot látott a képben, vagy ha magának jobban tetszik, egy kurtizánt, hiszen egy kuncsaftját váró prostituáltat csinált belőle...
-Már megint az ikonográfia! De hát nézzen oda a képre! Én a kompozícióról, a térviszonyokról, az alakok és a háttér, a nézők és a szereplők közötti kapcsolatról beszélek!
-Erről már mindent elmondtak.
-Biztos benne?
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Az első 90 nap
"Amikor elkezdtem írni Az első 90 napot, nem sok kiadvány foglalkozott azzal, hogyan vegyük fel a tempót egy új munkakörben, vagy azzal, mi a frissen fel vett munkaerő szervezetbe való beillesztésének, tranzíciójának, változásvezetésének leghatékonyabb módja."
"Miért kritikus jelentőségű a tranzíció, az átmenet időszaka? Ezerháromszázötven HR-vezető 90 százaléka egyetértett abban, hogy "a tranzíciós időszakok jelentik a legnagyobb kihívást egy vezető számára". És majdnem háromnegyedük vallotta, hogy "az első pár hónap pozitív vagy negatív mérlege az egész pályafutásra kihat az adott munkakörben"."
"A tranzíció előnye, hogy esélyt ad az újrakezdésre. Ugyanakkor az átmeneti időszakban sérülékenyebbek vagyunk, hiszen nincsenek kiépült kapcsolatrendszereink, és az új munkakörhöz kapcsolódó elvárások is homályosak lehetnek. A munkát kritikus tekintetek gyűrűjében kell végezni, hiszen környezetünk tudni akarja, mennyire vagyunk hatékonyak, és milyen vezetői értékeket képviselünk."
"Egy vezető rengeteg rejtett tranzícióval is szembesül karrierje során. Ezek akkor mennek végbe, amikor a vezető munkája anélkül módosul, hogy ez pozíciójában, illetve munkaköri leírásában is kifejezésre jutna. Ezek a rejtett tranzíciók sok veszélyt hordoznak magukban, hiszen a vezetők nem mindig ismerik fel őket, vagy nem szentelnek nekik kellő figyelmet. A legveszélyesebb tranzíciós folyamat éppen az, amit észre sem veszünk."
# Az első 90 nap 2004 nyarán felkerült a Business Week bestsellerlistájára, és tizenöt hónapon keresztül itt is maradt; az elmúlt tíz évben folyamatosan szerepel a Harvard Business Review Press bestsellerlistáján. A könyvet több országban kiadták már, huszonhét nyelvre fordították le, és 2009-ben minden idők 100 legjobb üzleti témájú könyve közé válogatták a 800-CEO-READ-en.
Vypredané
11,53 €
12,14 €
A suttogó mindent megold
A "suttogó" sorozat első két kötetének (A suttogó titkai I. és II.) megjelenése után Tracy Hogg hihetetlenül népszerű lett szerte a világon, és rengetegen fordultak hozzá tanácsért. Összegyűjtötte a leggyakoribb gondokat, és ebben a könyvében még részletesebb magyarázattal kísérve, ... Folytatás ›› még több példával, még gyakorlatiasabb megközelítéssel, újabb ötletekkel oldja meg őket. Az olvasók kérésének megfelelően több benne a táblázatokban összefoglalt tudnivaló, az életkori bontás, a mintaétrend, a mintanapirend stb. Elsősorban a problémák nagy hármasára, az alvásra, az evésre és a viselkedésre összpontosít az előző két kötetben kifejtett elvek és filozófia alapján, esetenként továbbfejlesztve vagy felülvizsgálva őket - de foglalkozik az érzelmi neveléssel, a szobatisztaságra szoktatással, a hisztivel és a különböző félelmekkel is. Most bepillanthatunk Tracy fejébe, hogy lássuk, ő hogyan elemzi a problémákat, milyen kérdéseket tesz föl, hogyan állítja össze a megoldás tervét, és arra is megtanítja az olvasót, miként igazíthatja a módszereket a saját gyermekéhez, továbbá mit tegyen, ha úgy érzi: "az én gyerekemnél ez nem válik be". Akik már járatosak valamennyire a "suttogásban", de maradt problémájuk, most elvégezhetik a mesterkurzust; akik még nem ismerik Tracy gyermeknevelési filozófiáját, azok előtt most egy egészen új világ tárul föl.
Tracy Hogg ápolónőként, szoptatási és újszülött-tanácsadóként több mint huszonöt éven keresztül foglalkozott csecsemőkkel és kisgyermekekkel. Negyvenes évei közepén, 2004-ben halt meg melanómában. Internetes honlapjának címe: www.babywhisperer.com.
Olvasson bele: Részlet a könyvből
A(z) A suttogó mindent megold (Könyv) szerzője Tracy Hogg, Melinda Blau.
Vypredané
12,52 €
13,18 €
A hazára talált próféta
Minden korok minden prófétájának a dolga roppant egyszerű, hiszen elrendelt életet él: azt mondja, amit mondania kell, amiért küldetett. Az üzenetet - az egyetlen valóságos és üdvözítő igazságot -, amit felismert, csak hirdetni áll módjában, megváltoztatni nem. Így aztán, ha a közönyös tömegben rétori buzgólkodása ellenére sem talál hívekre - azaz hazára -, akkor a felelősség nem az övé, viszont a kudarc égető szégyene annál inkább.
A Jézus szavai nyomán született közmondás - senki sem lehet próféta a maga hazájában - Szabó Dezső kortársi megítélésére is jellemző volt. Csak aki el tudja képzelni az elutasított, kinevezett majd elszigetelt próféta életérzését, az tudja megérteni az író novelláinak világát: "Ó, szegény magyar Don Kisott, görények és patkányok közé vágtattál eposzt csinálni!"
E sokszor önéletrajzi ihletésű elbeszélések autentikus bepillantást nyújtanak Szabó Dezső szellemiségének alapvetéseibe, például a gyakorta visszaköszönő determináció-érzésbe, a "mi az író dolga a világban?"- motívumába, a magány és a búcsúzás témájába, de a temető-kultusz és a másokért élés elv is megjelenik elbeszéléseiben. Szomorú sajátsága világának az öngyilkosság gondolatának fel-felbukkanása, míg a Szabó Dezső-i prófécia legalapvetőbb tanítása, a keresztényi szánalom tragikus hiánya is megszólal az egyik kis remekműben.
Szabó Dezső a magyar sors legmélyebb mélységeit kifejező próféta, aki egy nemzedék figyelmét fordította e kérdések felé. Hazátlan prófétaként halt meg, de emlékműve 1990 óta a Gellért-hegyről figyel a fővárosra, mint ahogyan meg is jósolta egyik írásában: "Ott fogok állni majd őrhegyed ormán, a vén Gellért keleti peremén: örök vigyázásban, örök szerelemmel, örök pásztorként, úgy nézlek én."
Sokunkban szerencsére már hazára talált.
Vypredané
0,95 €
1,00 €
Leonard Cohen - Cohenről, Magáról [CD]
41 év, 26 interjú, 19 vers angolul és magyarul
"Elegáns és előzékeny társalgó, az interjúk szerzői ezt szinte egységesen tanúsítják. Viszont keselyűként csap le a jó kérdésekben rejtőző szellemi prédára. Persze hogy finoman narcisztikus, amikor a szellemi teljesítményéről van szó, mégis végtelenül szerény, és híján van az üres öntetszelgésnek és önkímélésnek. Sose álszent, mindig szókimondó."
-Müller Péter Sziámi
"Az ember, aki ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, éppolyan bonyolult és meglepő, mint a karrierje. Kijelenti, hogy nem kedveli a beszédet, ugyanakkor időnként kifejezetten bőbeszédű. Éveken át szinte bárkinek, időbeli korlátozás nélkül nyilatkozik, majd hosszú évekre visszahúzódik egy zen kolostorba, és egyáltalán nem ad interjút. A legtöbb újságíró elbűvölő úriemberként emlegeti, de néhányan szóvá teszik megkérdőjelezhető viselkedését és részeg locsogását. Cohen érzelmi állapotai éppoly változatosak ezekben a beszélgetésekben, mint a témái, hangulatait mégis nehéz kiolvasni belőlük.
A fiatal és a középkorú Cohen hol gunyoros, hol cinikus vagy éppen játékos. És mintha nem is lenne egészen őszinte, talán még magával sem; olykor inkább szerepel, ahelyett hogy szívből szólna. De legalább következetesen érdekes, még ha ismétlésekbe, netán önellentmondásokba keveredik is. Aztán a 90-es évek végén eljön egy pillanat, amikortól kezd úgy viszonyulni mindahhoz, amit korábban mondott, mint valami "fedősztorihoz". Innentől egyre inkább lerántja magáról a leplet, sokkal nyíltabban beszél a depressziójáról, a kapcsolatairól és a pályafutásáról."
-Jeff Burger
"Tinédzser koromban én voltam az egyetlen a társaságomban, aki hallgatta őt, méghozzá buzgón, mindennap, az iskola után. Úgy éreztem, hogy a barátom, és ezen az érzésen a találkozásunk sem változtatott."
-Suzanne Vega
Leonard Norman Cohen (1934) kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró. Korunk egyik legjelentősebb előadóművésze.
Jeff Burger író, újságíró, szerkesztő, a Springsteen on Springsteen című könyv szerkesztője. Rendszeresen publikál a Barron's, a Family Circle, a GQ, a Los Angeles Times és a Reader's Digest magazinokban. Ridgewoodban (New Jersey) él.
Vypredané
16,93 €
17,82 €
Halálnál is rosszabb
Kurt Vonnegut
Halálnál is rosszabb
Kiadó:Helikon Kiadó
Kiadás éve:2015
Oldalszám:344
ISBN:9789632272900
Értékelés
Polcra
Hiba jelentése
15%
Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
Van készleten
2-4 munkanapon belül szállítjuk.
Ebben az önéletrajzi kötetében Kurt Vonnegut, a fekete humorú humanista mindenről és mindenkiről leszedi a keresztvizet elsősorban saját magáról. Ő, az örök kétkedő sokszor az elérzékenyülésig ellágyul, ha kisebb vagy nagyobb családjáról van szó az utóbbin természetesen a világmindenség értendő, amelynek sorsa mindenekfelett aggasztja. Előadásainak, önéletrajzi írásainak, interjúinak, barátok és rokonok írásainak kaleidoszkópszerűen tarka és változatos válogatása ez a könyv egy szenzációsan érdekes író és ember szemérmes és egyben gátlástalan kitárulkozása.
Kijelentem most is, amit már többször mondtam és leírtam, hogy Drezda felgyújtása révén a szövetségesek egyetlen centiméterrel sem tolták előrébb az állásaikat. Egyetlen fogoly sem szabadult ki egyetlen mikroszekundumnyival előbb a náci lágerekből. Csupán egy személynek származott nyilvánvalóan előnye Drezda pusztulásából. Én vagyok az a személy. Tetemenként legalább öt dollárt kerestem, ha a mai honoráriumot is beleszámítom.
Nem rabolom az idejüket olyan sorsokkal, amelyek éppen csak hogy rosszabbak a halálnál. Például, ha az ellenség elfoglalná az országunkat, de nem értenék a mi csodálatos gazdasági rendszerünket, és a légitársaságaink meg a traktorgyáraink mind csődbe mennének, és az amerikai milliók, akik dolgozni szeretnének, nem találnának maguknak állást. Vagy olyan ellenség kezére jutnánk, amelyik túl zsugori, és nem gondoskodna az idős emberekről, sem a gyermekekről. Vagy olyan ellenség szállna meg minket, amelyik semmi másra nem hajlandó költeni, csak a harmadik világháborúra való készülődésre. Ezek mind olyan megpróbáltatások, amelyekkel együtt tudnánk élni bár Isten ne adja.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Koldulva a szerelmet, szolgálva a tudományt
"Könyvünk a világhírű pszichoanalitikus Margaret Mahler
életéről szól, aki 1897. május 10-én Sopronban született. Tizenhat
éves korában szülővárosából elkerülve Budapesten-Münchenben-
Jénában-Bécsben és New Yorkban élt. Életének első
három városában komoly tanulmányokat folytatott és megalapozta
későbbi karrierjét. Bécsben már mint gyermekorvos és
pszichiáter tevékenykedett a harmincas évek második feléig.
1938-ban azonban zsidó származása miatt férjével Paul Mahlerrel
együtt emigrálni kényszerült az Egyesült Államokba.
New Yorkban pszichoanalitikusként futott be ragyogó karriert
és tett szert világhírnévre. Több évtizedes munkássága a kora
gyermekkori kapcsolatok kutatására terjedt ki, ezen belül is az
anya-gyermek tárgykapcsolat elméletének megalapozásában alkotott
maradandót és napjainkban is iránytűként szolgál a társas
szemléletű fejlődéslélektan kutatóinak.
A nagyszerű tudós életpályáját a fikció és a valóság elmeinek
együttes felhasználásával mutatjuk be. Izgalmas olvasmány a
lélektan tudománya iránt érdeklődőknek, de a romantikus történetek
kedvelőinek is egyaránt. Hiszen Margaret Mahler élete
nem nélkülözte a szenvedélyes szerelmi történeteket és a meglepő
sorsfordulókat sem. A műben párhuzamosan futnak egymás
mellett a tudósnő életpályájának históriái és az ezt kutató két
fiatal,"egymással versengő" riporter New York-i kalandjai. A két
újságíró, az amerikai Meryl Arliston és a magyar Vágvölgyi Hunor
végül számos bonyodalom után egymásra találnak.
Ugyanakkor a korabeli dokumentum alapján belekóstolhatunk
a múlt század eleji német nagyvárosok és Bécs izgalmas
mindennapjaiba és zsibongó, szecessziós-dekadens világába.
Megelevenednek az 1921-es soproni népszavazás - és a magyar
származására mindig büszke Mahler - itthoni gyermekkoránakképei is. Belepillanthatunk a XX. századi történelem hátborzongató
epizódjaiba, amiket Margaret Mahler saját bőrén tapasztalt
meg.
A mű megírásához fő támpontként, forrásként felhasználtuk
az ismert amerikai bestseller írónő, Alma Halbert Bond Margaret
Mahlerről készült életrajzi regényét, valamint Paul E.
Stepansky író-történész művét. Ezúton mondunk mindkettőjüknek
köszönetet. Egyúttal köszönetünket fejezzük ki a többi
forrásanyag szerzőjének is, mint Fiziker Róbertnek, Güntner
Péternek, Harrach Andornak, Dr. Jávorszky Editnek, Ormos
Máriának, Roóz Zoltánnak, ifj. Sarkady Sándornak, Prof. Szita
Szabolcsnak (Dsc), Dr. Tárkányi Sándornak és Dr. Tárkányi
Eszternek."
Vypredané
10,86 €
11,43 €
A History of the Bible
With emotional and psychological insight, Barton unlocks this sleeping giant of our culture. In the process, he has produced a masterpiece.' Sunday Times
The Bible is the central book of Western culture. For the two faiths which hold it sacred, it is the bedrock of their religion, a singular authority on what to believe and how to live. For non-believers too, it has a commanding status: it is one of the great works of world literature, woven to an unparalleled degree into our language and thought.
This book tells the story of the Bible, explaining how it came to be constructed and how it has been understood, from its remote beginnings down to the present. John Barton describes how the narratives, laws, proverbs, prophecies, poems and letters which comprise the Bible were written and when, what we know - and what we cannot know - about their authors and what they might have meant, as well as how these extraordinarily disparate writings relate to each other. His incisive readings shed new light on even the most familiar passages, exposing not only the sources and traditions behind them, but also the busy hands of the scribes and editors who assembled and reshaped them. Untangling the process by which some texts which were regarded as holy, became canonical and were included, and others didn't, Barton demonstrates that the Bible is not the fixed text it is often perceived to be, but the result of a long and intriguing evolution.
Tracing its dissemination, translation and interpretation in Judaism and Christianity from Antiquity to the rise of modern biblical scholarship, Barton elucidates how meaning has both been drawn from the Bible and imposed upon it. Part of the book's originality is to illuminate the gap between religion and scripture, the ways in which neither maps exactly onto the other, and how religious thinkers from Augustine to Luther and Spinoza have reckoned with this. Barton shows that if we are to regard the Bible as 'authoritative', it cannot be as believers have so often done in the past.
Vypredané
30,35 €
31,95 €
Ji King I-II.
A Változások könyve Kína legrégibb és legismertebb jóskönyve, a Konfuciuszhoz köthető Öt klasszikus egyike. Bölcseleti könyvként a világban végbemenő változásokat 64 szimbólum (hexagram vagy jósjel) egymásba alakulásával írja le, amely egy meghatározott kérdésre adott válaszként - azaz jóslatként - értelmezve hozzásegíti az Olvasót, hogy a természet rendjével és a világegyetem Értelmével (Tao) harmonizáló döntést hozzon. A Ji king nem fatalista jövőképet fest elénk, hanem a változások révén utat mutat, hogy megtaláljuk a legoptimálisabb megoldást jelenlegi élethelyzetünkre.
A Változások könyvét sokan kutatták és tanulmányozták, számos fordítása látott napvilágot; a legkorábbi már a 17. században. Jelen kötetek a legismertebb és tudományos szempontból is a leghitelesebbnek tartott fordítást, a 25 évig Kínában élt sinológus, Richard Wilhelm értelmezését tartalmazzák. Ezt a páratlan filozófiai művet Pressing Lajos értő tolmácsolásában ismerheti meg a magyar olvasóközönség.
"A fiatalkori bohóság sikeres.
Nem én keresem a balga ifjút, a balga ifjú keres engem.
Az első jóslásnál felvilágosítom.
Ha kétszer vagy háromszor kérdez, az már zaklatás.
Ha pedig zaklat, semmiféle felvilágosítást sem adok.
Előmozdító az állhatatosság."
"A helyzet nehéz. A feladat nagy és felelősségteljes. Nem kevesebbről van szó, mint hogy a világot a zűrzavarból vissza kell vezetni a rendbe. E feladat mégis sikert ígérő, mert olyan célra irányul, ami egyesíteni képes még az egymásnak ellenszegülő erőket is. Az embernek azonban eleinte halkan és óvatosan szabad csak előrenyomulnia, hasonlóan a jég hátán átkelő öreg rókához. Kínában közmondásos a jégen járó róka óvatossága. Minden reccsenésre odafigyel, minden helyet alaposan és körültekintően kitapogat, mielőtt odalépne. A fiatal róka azonban, akinek még ismeretlen ez a fajta óvatosság, vakmerően megy előre, s megtörténhet, hogy beleesik a vízbe, amikor pedig már csaknem átkelt rajta, s nedves lesz a farka. Ekkor természetesen hiábavaló volt az egész fáradozás."
Vypredané
20,36 €
21,43 €
A titkos iskola - A békés harcos visszatér
...Az út véget ér
A békés harcos sorozat befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A történet, ami az elmúlt közel negyven évben emberek millióit indította el a spirituális keresés útján, most lezárul, a tanítás kiteljesedik.
Szókratész ismét lehetetlennek tűnő küldetéssel bízza meg tanítványát, mi pedig elkísérhetjük Dan Millmant eposzi méretű, kontinenseken átívelő, izgalmas útjára, és nyomon követhetjük belső átalakulását.
Véletlennek tűnő események, hétköznapi embereknek látszó spirituális segítők, megérzések, látomások és inspirált gondolatok egyre tisztábban felismert összhangja vezeti Dant Hawaiiból a Mojave sivatagba, majd a Távol-Keletre, hogy megtalálja a titkos iskolát, aminek felkutatásával Szókratész megbízta, és megfejtse a tanításokat, amelyeket mestere egy naplóban hagyott rá. És ahol a fizikai és a szellemi világ ösvényei egybefonódnak, ott feloldódnak a legvégsőbb ellentétek és feltárulnak az emberi élet misztériumai.
Az emlékezetes szereplőkkel és életveszélyes kalandokkal teli út a valóság, az én, és a halál természetét feszegeti, és felfedi a titkot, amely olyan ősi, mint e világ gyökerei. Ébredj rá te is a paradoxon, a humor és a változás titkos hatalmára! Légy részese a látomásnak, amely örökre megváltoztathatja azt, ahogy az életben rejlő lehetőségekre tekintesz!
"Élj úgy, mintha a döntéseid tudatosak lennének, hogy felelősséget vállalhass értük!
Élj úgy, mintha léteznének véletlenek, hogy éber maradhass!
Élj úgy, mintha független, önálló személyiség lennél, hogy teljes mélységében értékelhesd veleszületett értékességedet és egyedi sorsodat!
És élj úgy, mintha a halál valóságos lenne, hogy kiélvezhesd a páratlan lehetőséget, amelyet életnek hívunk itt, a Föld nevű bolygón."
"Még egy közönséges nap is hozhat olyan finom változást a tudatosságunkban, amely hidat ver a földi lét és a transzcendens közé, átmenetileg megszabadít minket a halálfélelemtől, és felfedi az örök élethez vezető átjárót."
"Egy csónakban ülsz, amely lefelé úszik az idő folyóján. Aki a parton áll, a hagyományos szemszögből látja a csónakot, a múlt felől a jelen, majd a jövő felé haladni - még akkor is, ha te teljesen mozdulatlanul ülsz, az örökkévaló jelenben."
"Ha két ember kinéz egy cella ablakán, az egyik sarat lát, a másik a csillagokat."
Diary of Wimpy Kid 10 box
The first Nine Diary of a Wimpy Kid books and the fun-filled Do-It-Yourself book in a collectable slip-case! Diary of a Wimpy Kid Book 1. Greg Heffley finds himself thrust into a new year and a new school where undersize weaklings share the corridors with kids who are taller, meaner and already shaving. Desperate to prove his new found maturity, which only going up a grade can bring, Greg is happy to have his not-quite-so-cool sidekick, Rowley, along for the ride. But when Rowley's star starts to rise, Greg tries to use his best friend's popularity to his own advantage. Recorded in his diary with comic pictures and his very own words, this test of Greg and Rowley's friendship unfolds with hilarious results. Rodrick Rules Book 2. Whatever you do, don't ask Greg about his summer vacation because he definitely doesn't want to talk about it ...It's a brand-new year and a brand-new journal and Greg is keen to put the humiliating (and secret!) events of last summer firmly behind him. But someone knows everything - someone whose job it is to most definitely not keep anything embarrassing of Greg's private - his big brother, Rodrick. How can Greg make it through this new school year with his not-quite-cool reputation intact? The Last Straw Book 3. Greg's dad, Frank, is on a mission - a mission to make this wimpy kid ...well, less wimpy. All manner of 'manly' physical activities are planned, but Greg just about manages to find a way out of them. That is until military academy is is mentioned and Greg realizes that he's going to have to come up with something very special to get out of this one ... Dog Days Book 4 . The way I like to spend my summer holidays is in front of the TV, playing video games with the curtains closed and the light turned off. Unfortunately, Mom's idea of the perfect summer holiday is different from mine. Greg's mom has a vision of "family togetherness" that really doesn't sound a whole lot of fun. But there's a brand-new addition to the Heffley family to contend with and it looks like Greg might be outnumbered. It could be a real dog of a summer ... The Ugly Truth Book 5. Greg Heffley has always been in a hurry to grow up. But is getting older really all it's cracked up to be? Suddenly Greg is dealing with the pressures of boy-girl parties, increased responsibilities, and even the awkward changes that come with getting older. And after a fight with his best friend Rowley, it looks like Greg is going to have to face the "ugly truth" all by himself ... Cabin Fever Book 6. Greg Heffley is in big trouble. School property has been damaged and Greg is the prime suspect. But the crazy thing is, he's innocent! Or at least sort of. The authorities are closing in, but then a surprise blizzard hits and the Heffley family is trapped indoors. Greg knows that when the snow melts he is going to have to face the music but could any punishment be worse than being stuck inside with your family? The Third Wheel Book 7. Greg Heffley is not willing to be the odd man out. A dance at Greg's middle school has everyone scrambling to find a partner, and Greg is determined not to be left by the wayside. So he concocts a desperate plan to find someone anyone! to go with on the big night. But Greg's schemes go hilariously awry, and his only option is to attend the dance with his best friend, Rowley Jefferson, and a female classmate as a "group of friends." But the night is long, and anything can happen along the way. Who will arrive at the dance triumphantly, and who will end up being the third wheel? Hard Luck Book 8. Greg Heffley's on a losing streak. His best friend, Rowley Jefferson, has abandoned him, and finding new friends in middle school is proving to be a tough task. To change his fortunes, Greg decides to take a leap of faith and turn his decisions over to chance. Will a roll of the dice turn things around, or is Greg's life destined to be just another hard luck story? The Long Haul Book 9. A family road trip is supposed to be a lot of fun . . . unless, of course, you re theHeffleys.The journey starts off full of promise, then quickly takes several wrong turns.Gas station bathrooms, crazed seagulls, a fender bender, and a runaway pig not exactly Greg Heffley s idea of a good time.But even the worst road trip can turn into an adventure and this is one the Heffleyswon t soon forget." Do-It-Yourself. Now everyone can have their own Wimpy Kid diary! Draw your own Wimpy-Kid-style cartoons, fill in facts and lists, check out the full-colour comics inside and even write your own Wimpy Kid journal, just like Greg.
Vypredané
61,75 €
65,00 €
Richard Wagner - A Nibelung gyűrűje
Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző módon formálja felismerhető történetté az emberi lelek titokzatos melyen zajló, nehezen megnevezhető drámai eseményeket. Bernd Oberhoff Wagner opus magnumának csillogó univerzumát, csodálni való kincseit zene-pszichoanalitikus módszer segítségével tárja elénk és dolgozza fel. A szerző értelmezésében a Ring az emberi létnek abba a korszakába vezet bennünket, melyben meg nem alakult ki érett, stabil énkép, és az érzéki-archaikus benyomásoktól elindulva fejlődéspszichológiai
folyamatként ábrázolja a korai én hősi utazását. Ezen az utazáson a modern költő Wagner a lelki élet fejlődésdrámáját több hősben jeleníti meg, akik egymástól nagyon is eltérő személyiségek, és akik pontosan kijelelhető konfliktusáramlatokkal szembesülve pszichés fejlettségi szintjüknek megfelelő próbák elé kerülnek. A központi problémák megoldósan a főszereplők – Wotan, Siegmund, Siegfried, Brunnhilde és részben Alberich – faradoznak, feldolgozatlan összeütközéseik egy végtelen logika mentén határozzak meg a zenei és drámai eseményeket. A zenei elemzés kimutatja a vezérmotívumok primer testi-érzéki benyomást keltő hatását, és a visszatérő hangalakzatokhoz társított gondolati tevékenység funkciójával magyarázza a „Ring-függőség” kialakulását. Wagner gondoskodik arról, hogy a néző a mindannyiinkat érintő kora gyermekkori élményeket elidegenítve, az eseményeket különös, távoli történetnek lássa, és jóleső elragadtatással élvezze a zenedrámát, ám a könyvből nyert ismeretek többé nem teszik lehetővé, hogy a megszokott módon közelítsünk a Tetralógiához.
Bernd Oberhoff PHD, DR.DIPL. PSYCH. zene-pszichoanalitikus kutató Mozart, Weber és Gluck operairól írt könyvei után elkerülhetetlennek tartotta Wagner zeneköltészetével foglalkozni. Csoport pszichoanalitikus és szupervizor praxist folytat Munsterben, a Kasseli Egyetem docenseként szocialtérapiát oktat, és évek óta kamarakórust vezet.
Vypredané
21,38 €
22,50 €