Najnovšie - Svetová beletria strana 189 z 453

A regény főszereplője Tom – Fülig Jimmyhez hasonló figura –, aki Honolulutól Batáviáig otthonosan mozog a kikötők világában. Biztosabb megélhetés reményében elszegődik az Új Amszterdami Részvény Társasághoz, ahol tisztességes munka mellett gyors meggazdagodást ígérnek a jelentkezőknek. Ezek után pottyan egy ház tetejéről Tom fejére a csinos Elly, aki láthatóan menekül valaki elől. A fiatalok egymásba szeretnek, s Tom végül fényt derít a Részvény Társaság piszkos ügyeire is.

Körözvény! Ezer dollár jutalom annak, aki az állítólagos Texas Bill, középtermetű, fekete hajú, fehér fogú, Arizonában és néhány környező államban közismert csavargót ÉLVE VAGY HALVA kézrekeríti. Nevezett egy feltűnően szép asszony társaságában Kindlow felé szökött. Nevada Állam Kormányzója nevében A conneictedi sheriff Thompson Emberek! Texas Bill orvul rám lőtt, és elszöktette a feleségemet. Ezért megölöm. Aki befogadja, aki élelmet ad a szökevényeknek, vagy bármi módon kezükre jár, azt megölöm, házát felgyújtom, állatait elpusztítom. Isten engem úgy segéljen.

"Lassan lehajtotta a fejét, és fölnézett reám, miközben piros, néma ajkai között kidugta a nyelvecskéjét és megnyalta a szája széleit. Szemei e pillanatban egész feketék voltak, némi kékes árnyalattal. Tekintete benyúlt a szemeimbe, lehatolt a szívembe, és mint lassú borzongás, végigfutott a hátamon..." (részlet a műből)

Ebbe a könyvbe van mögirva mitsoda sok veszödelöm környéközött bennünket mikor Durbints sógorral, Börtsökkel mög Kátsa tzigánynyal szárazon és vizön Amerikába igyeköztünk oszt a puszta szigetöt is möglaktuk irtam én magam az salyát kezemmel Göre Gábor biró ur.   –   Gárdonyi Géza Göre Gábor bíró úr álnéven írt műve.  

Több, mint huszonöt esztendővel ezelőtt, 1930-ban jelent meg először a Zsivajgó természet, a Révai kiadásában: a bibliofil kis könyvritkaság, szinte fellelhetetlen. Kosztolányi ebben a kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat, bogarakat, ásványokat, drágaköveket szólaltat meg, hogy találóan és politikusan jellemezve tárgyát egyben a maga ars poeticájáról és világszemléletéről valljon. Hol versben, hol prózában szólal meg, de a műfajtól függetlenül mindig a játékos költészet, a magával ragadó líraiság hangján. Kiemelkedő ciklusa a kötetnek a „gyümölcsös-kosár”, lírai miniatűrök tökéletes foglalata.

A halál utáni életnek sokféle formája van, de ezek között a legkülönösebb túlvilág kétség kívül a tollforgatót várja. Ez a túlvilág rendszerint 20-25 év purgatóriummal kezdődik, ez alatt többnyire alig esik szó az eltávozottról, vattás, nyomasztó csend veszi körül. Hirtelen öregebb és régebbi lesz a múlt századok szerzőinél, mondanivalójára árnyék vetül, gondolatai elcsépeltnek tűnnek. Hány meg hány ilyen igazságtalan eltűnést látunk évről évre. Andrassew Ivánra viszont nem ez a sors várt, és el is mondom, szerintem miért. (...) Öt, tíz évvel korábban írt szövegeit olvasgattam, válogattam a passzusokat, amelyeket majd beemelek a párbeszédbe, és ahogy a válaszokon gondolkodtam (...), ráébredtem, hogy a válaszok már régóta készen állnak. Ott vannak a szövegeimben azok a bekezdések, amelyek olyan hiánytalanul illeszkednek Andrassew Iván szövegeihez, mintha együtt üldögéltünk volna fölöttük Tahiban vagy Kisorosziban. Mintha szövegeim írásakor öntudatlanul is már eleve az ő mondataival álltam volna dialógusban." (Péterfy Gergely)

„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos barna ruhájában, az utolsó ruhában, melyet földi életében viselt. Üres kezekkel ment kifelé ebből a városból. Oda, ahova igyekezett, csak az életét vitte. Pusztán arra volt szüksége. Arra is csak azért, hogy kioltsa."

Nemcsak ?hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem idősebb kortársaitól is, de a vele egykorúaktól, sőt a nála fiatalabbakról is: az esztéta kíváncsisága és az alkotó művész örök tanulni vágyása késztette arra, hogy magyar kortársainak, pályatársainak minden művét ismerje, olvassa. Ifjúkorában Kiss József tisztelői közé tartozott: „drága magyar szavainknak esztergályosát és gyémántköszörűsét" látta benne; Rippl-Rónai Józsefről ezt írja: „Szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, hogy varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán"; Krúdyról pedig ezt: „Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek"; Móricz Zsigmondban azt csodálja, hogy „úgy dolgozik, mint a természet, biztosan, bátran"; Bartók Bélában azt, hogy „testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő"; a „robbantó és folytató" Babits Mihályban azt, hogy „vére lüktetése törvény a szóknak". Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű vagy egy-egy alkotás lényeges mozzanataira, s a művészet bonyolult, rejtőző titkairól, de magáról a művészetről is mindig érzékletesen ír, olyan kristályos szerkezetben, olyan nyelvi-stilisztikai eleganciával, hogy a művészről és a műről alkotott véleménye egyértelműen, világosan fejeződik ki.

Ki ne szeretne a rohanó, kapkodó világunkban olykor megpihenni néhány pillanatra, hogy egy csésze forró tea társaságában elmerüljön egy könyv lapjai között? Ez a kötet több tucatnyi, érzelmekkel teli novellát köt csokorba: melegséget, mosolyt vagy éppen könnyeket fakasztó írásokat, olyan érzelemkovácsoló történeteket, amelyeket a valós élet ihletett. Születésnapok, szentesték, szerelmek vagy éppen végső búcsúk... Remény, öröm, megbocsátás, vágy vagy akár félelem... Palotás Petra jól ismert, kifinomult és érzelmes stílusában olyan hétköznapi csodákat, gondolatokat és pillanatképeket hoz el legújabb művében az olvasóknak, amelyek, mint a tenger mélyén lapuló igazgyöngyök, csak arra várnak, hogy megmutathassák a szépségüket.

„A walesi herceg már négy napja nem ment ki a kapun, mert rongyos volt a nadrágja. Nem a jó megjelenés szabályait becsülte ennyire, hanem inkább attól tartott, hogy a káplár, akitől nagyon félt, kihallgatásra küldi és két hét celullebüntetésre terjeszti fel. Őfensége azonban nem szerette a magánzárkát, különösen a százlábúak kevéssé vonzó társasága miatt.” Lacroix főhadnagy megszökik hogy eltűnt barátját felkutassa. Elfogják, lefokozzák és kitaszítják a légióból, de javíthatatlan, újra beáll mint közlegény, majd ismét megszökik. Ez alkalomból legénye lop egy század katonát. Az őket üldöző gyarmati hadsereg ellenére eljutnak a Szahara túlsó végére, ahol egy eltűnt barát és egy „bújkáló” oázis rejtélyére egyaránt fény derül…

Körözvény! Ezer dollár jutalom annak, aki az állítólagos Texas Bill, középtermetű, fekete hajú, fehér fogú, Arizonában és néhány környező államban közismert csavargót ÉLVE VAGY HALVA kézrekeríti. Nevezett egy feltűnően szép asszony társaságában Kindlow felé szökött. Nevada Állam Kormányzója nevében A conneictedi sheriff Thompson Emberek! Texas Bill orvul rám lőtt, és elszöktette a feleségemet. Ezért megölöm. Aki befogadja, aki élelmet ad a szökevényeknek, vagy bármi módon kezükre jár, azt megölöm, házát felgyújtom, állatait elpusztítom. Isten engem úgy segéljen. A Lord

Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen." Így a három tettes - "az örökké vidám, gyönyörű Jojo" valamint két testvére, Henry és Bob - kénytelenek voltak kitalálni a "drót", azaz a holttest nélküli gyilkosságot, hogy hozzájuthassanak fukar nagybátyjuk vagyonához. Sikerül is eltüntetni a nagybácsit a színről - eltűnését öngyilkosságnak álcázva. A három ál-gyilkos öröme azonban hamarosan ürömre fordul: a felbontott végrendelet kellemetlen meglepetéseket tartalmaz, ráadásul bácsikájuk tetemét megtalálják egy közeli tengeröbölben. Így menekülniük kell számos kalandot és megpróbáltatást átvészelve...

Lungaország Afrika térképének egy fehér foltja, melyet még nem gyarmatosított egyetlen nagyhatalom sem, de az angol üzletemberek már megkezdték a terület behálózását. A műveletlen, zsarnok és önfejű iparmágnás, Geoffrey Halley koncessziót/engedélyt kapott a kis ország királyától olaj kutatására. Sir Halley, aki a „vállalatainál vagy a tőzsdén éppúgy keresztülvitte az akaratát, mint otthon, a családi életben”, férjhez akarja adni gyönyörű lányát, Liliant egy milliárdoshoz, Lilian viszont inkább megszökik. Sir Halley Mr. Bronson mesterdetektívet bízza meg azzal, hogy kövesse lányát útja során, és semmiképp se engedje, hogy férjhez menjen, de a detektív véletlen Lilian barátnőjének nyomába szegődik. A cselekmény több szálon fut a továbbiakban: Halley és a gyarmatosítók sokszor véres üzelmei, Lilian az előbbiek miatt sokszor szenvedésekkel teli kalandozásai és szerelme egy katonatiszttel, végül Mr. Bronson Lilianről írt tudósításai.

A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne bátyját akarják felkutatni. A férfi a sivatag kellős közepén lévő büntetőtáborban raboskodik. Ide kell eljutniuk. Kisebb csínytevések után mindhárman bekerülnek a büntetőtranszportba, velük tart marcona tisztjük, Potrien is. A büntetőtábor helyén idilli körülményeket találnak. Nemsokára rájönnek, hogy az egész történet mögött nagyszabású pénzügyi átverés rejlik. Megtalálják Yvonne bátyját, sőt apját is, majd kiderül, hogy álruhában a lány is velük tartott. Megszöknek, hogy a csalást leleplező titkos iratot eljuttassák a hadvezetéshez.

Jim Hogan, az életfogytiglanra ítélt dartmoori fegyenc végrendeletében egymillió font sterling értékű, dió nagyságú gyémántot hagyományoz Miss Emily Westonra, az ifjú londoni bölcsészhallgatóra, aki egyetlen látogatója volt börtönévei során Emilynek „csupán” meg kell találnia a tizenöt évvel korábban készült Buddha-szobrocskát, amelyben a gyémánt rejtőzik. Nem lesz nehéz, alig pár darab készült belőle, és mind itt van valahol a Földön. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerték…

Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat. Ezután a képbe kerül egy autó, melynek alváza aranyból készült, és egy dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje tetejére állított, de szellemes ötletek halmaza adja a regényt. A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő ponyvaparódiái közül az egyik legszellemesebb és legszórakoztatóbb.

A megdönthetetlen erkölcsi tanulságot már a mű első lapjain leszögezi az elbeszélő (aki a költői szépségű Csülök névre hallgat, ha akar): jóérzésű ember ne menjen lopni az anyja névnapján, mert hamarosan a légióban találja magát. Ott pedig Potrien őrmester furcsa felfogása teszi igen nehézzé a szabad mozgást. Ez azonban nem akadályozhatja meg hősünket és kedves barátait, Senki Alfonzot és Tuskó Hopkinst, hogy részt vegyenek a kormányzó estélyén, és beleártsák magukat egy eltűnt expedíció és egy halálra ítélt kapitány sorsának bonyodalmaiba. - A könyv a Rejtő rajongók széles táborának ajánlható.

A welszi herceg már négy napja nem ment ki a kapun, mert rongyos volt a nadrágja. Nem a jó megjelenés szabályait becsülte ennyire, hanem inkább attól tartott, hogy a káplár, akitől nagyon félt, kihallgatásra küldi és két hét cellule-büntetésre terjeszti fel. Őfensége nem szerette a magánzárkát, különösen a százlábuak kevéssé vonzó társasága miatt. Furcsa és igazságtalan a helyzet itt a légióban. A welszi herceg polgári életében szakács volt egy luxusgőzösön, Port Said és Batavia között. Egy alkalommal állítólag olyan csirkeragout főzött a welszinek, hogy ez elkérte a receptjét és tíz percig beszélgetett vele. Hogy mi igaz a históriából, azt a légionisták nem tudhatták, de miután a szakács az izgalmas történetet minden kimenőnapon elmondta a kocsmában, elnevezték welszi hercegnek és a név rajta maradt. Őfensége most elharapta a cérnát, mert már varrt is közben és körülnézett. Wieland, a zenebohóc pőrén feküdt a földön, mert azt hitte, hogy a beton kevésbé meleg. Legyek zsongtak a bagó- és hagymaszagú szobában. Mennyi légy... Kroll, aki egyszerűen csak fuvarosnak vallja magát, ha ugyan beszél, mert ezt ritkán teszi és olyankor is csak egytagú szavakat felel a kérdésre, Kroll, mint mindig, hanyatt fekszik az ágyán nyitott szemmel, nem olvas, nem alszik, csak néz... Az ördög tudja mit... A sarokban Vligny olvas. Mindig olvas. Vagy sóhajt. Vlignyről kiderült, hogy lefokozott tiszt. Ő nem mondja. De kiderült. Két napja. Azóta ő a szenzáció. Az irnok mesélte, mert kihallgatott egy beszélgetést. Valami magasrangú tiszt járt itt a kapitánynál és azt mondta, hogy van a helyőrségben egy lefokozott francia tiszt a legények között. Többet nem mondhat. Ezt sem hivatalosan. És a felettesekre bizza, hogy felismerjék ennyi baka között azt, aki igazi tiszt volt. Nem kér semmit a számára, csak valamivel jobb bánásmódot... Nyomban tudta a kapitány is, a hadnagy is, hogy ez csak Vligny lehet. Most új ember lép a szobába. Délben érkezett Saidából, az utánpótlással. Hudniczka, egy angolos, rókaképű, szikár katona vezeti. Ha lehet, barátsággal fogadják az ujoncot. Ők itt már tudják, hogy mi vár szegényre ebben az istenverte Timbuktuban...

Szerencsére van egy ­fiam, egy csodálatos fiú. Sajnos drogfüggő. Szerencsére már gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére megint gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére megint gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére nem halt meg. Ezt a gyötrelmes hullámvasutazást éli meg újra és újra David Sheff­, miközben fia, Nic drogfüggőségének súlyos következményeivel küzd. Mielőtt függő lett, Nic lefegyverzően kedves srác volt, vicces és vidám, remek sportoló és kitűnő tanuló, fiatalabb testvéreinek rajongott bálványa. A drog hatására aztán valóságos emberi roncs lett belőle, aki hazudozott, még a saját öccsét is meglopta, és végül már az utcán élt. Az újságíró apa olyan megszállottan próbálja megmenteni fiát, hogy már-már ezt is függőségnek lehetne nevezni. Szakmai tudásával felvértezve nekilát, hogy megértse a függőség természetét, és minden lehetséges kezelési módot felkutasson. Egyetlen pillanatra sem hajlandó lemondani Nicről, ugyanakkor fel kell tennie magának a kérdést: meddig terjed a szülő felelőssége? A szereteten kívül mit tehet még a fiáért, amit eddig nem tett meg? Veszélybe sodorhatja-e saját és családja életét azzal, hogy tovább reménykedik Nic gyógyulásában?