Najnovšie - Svetová beletria strana 192 z 453

Anna Schindler a századfordulós, szecessziós Bécs híres szépsége. Kegyeiért a Monarchia minden tájáról érkezett írók, festők, zeneszerzők versengenek. A művészszalonokban hódító Almát először Klimt, majd Gustav Mahler tehetsége nyűgözi le. A zeneszerzői ambíciókat dédelgető fiatal nő nagy árat fizet a Mahlerrel kötött szerelmi házasságáért: le kell mondania a saját zenéjéről, és csak a férje érvényesülését szabad elősegítenie. Az asszony ihlető múzsa, támogató társ, mellette a zseni Mahler szárnyal és karriert épít. Alma Mahler egy idő után azonban ennél többre vágyik…

Wohl Ellával 1900-ban megfordul a világ. Kísérlete, hogy megmentse azokat, akiket szeret, erőpróbába csap át. A tét négy egymásba fonódó sors: a tékozló testvéré, a fényes karrierért mindent odadobó baráté, a gátlástalan özvegyé, és - akarva-akaratlan - Elláé is. A kérdés csak az, hogy kinek milyen árat kell fizetnie az útért, amelyen elindul. Mert a világon semmi sincs ingyen. A történet során felelevenedik az egyszervolt pesti utcák ibolyaillata, a párizsi világkiállítás bizarr embermúzeuma, a pletykák és a bosszúvágy mérgező íze, az élni, szeretni és tetszeni akarás, és egy világ, ahol az álmokból valóság, a valóságból pedig ismét álom.

Összeálltak a zseniális Karinthi/Karinthy család leszármazottai, és alkottak egy nagyot. A Testvérlélek két időszak, a kisgyermekkor és a fiatal felnőttkor köré épülő lélektani dráma. Ki nem álmodott soha arról, hogy hirtelen egy rokonlélek jelenik meg az életében? Philippe szerencsés, ő már gyerekkorában megtalálta a magáét. Meg is kérte a kezét, és a kislány elfogadta. De a gyerekeknek nincs sok beleszólásuk a felnőttek döntéseibe: a kisfiú családja elköltözik a városkából, és a pajtások elszakadnak egymástól, ám Philippe nem feledkezik meg gyerekkori társáról. Múlnak az évek, a gyerekből fiatalember lesz. A szüleivel lakik, időszakos munkákból él, félreteszi a pénzt, és alig várja, hogy viszontlássa gyerekkori szerelmét. Lesz-e, lehet-e közös a jövőjük? Milyen áron tudják a múltat feleleveníteni? A Franciaországban élő Agnès Karinthi regényét édesanyja, Karinthy Judit fordította magyarra.

Verseim írásakor a megélt, megtapasztalt élethelyzetekből és érzéseimből merítettem ihletet. Szeretném Önnek 15 év távlatából összeválogatott verseimet bemutatni ebben a kötetben. Remélem, hogy sikerül Önt megajándékoznom néhány maradandó gondolattal.

Paul Stuart, az elismert skót gasztroszakértő lába alól kicsúszik a talaj, amikor a barátnője egyik napról a másikra faképnél hagyja. A férfi úgy dönt, hogy szerkesztője javaslatára legújabb szakácskönyvét Toscanában fejezi be, hátha a levegőváltozás (no meg alkalomadtán egy kis szarvasgombás tészta és egy üveg vörösbor) meggyógyítja összetört szívét, és az alkotói válságból is kihúzza. De amikor Paul megérkezik Olaszországba, nem egészen úgy történnek a dolgok, ahogy várta... A félresikerült autókölcsönzés után nem marad más választása, mint buldózerre pattanni, az idilli Montalcinóba vezető útja során azonban a szokatlan járműnél sokkalta nagyobb meglepetések is érik. Miközben kellemesen lubickol a toszkán vidék csodás látnivalóiban és ízeiben, a legkülönbözőbb alakokat sodorja elé a sors – köztük egy fiatal amerikai nőt, aki megdobogtatja a szívét.

Lévai Katalin könyvében előttünk áll egy különös család, egy gyönyörű város és egy sorsdöntő szerelem története. Bensőséges kép bontakozik ki egy monarchiabeli szerb család életéről, a múlt századforduló lenyűgözően tarka Budapestjéről és egy virága teljében álló korszakról. Majd változik a kép, s a kisebbségi család sorsán keresztül egy kegyetlen és igazságtalan korszakot látunk, a trianoni traumával és a háborúkkal terhes időszakot. Lévai Katalin nyitott szemmel és érzékeny lélekkel rekonstruálja felmenői múltját fényképek, levelek, naplók, élvezetes receptleírások, korabeli újságok és személyes emlékei segítségével. Megelevenedik előttünk a nagymama vidám zenei szalonja, a nagypapa patinás fodrász üzlete, a nagybácsi titokzatos cipészműhelye, egy rokon mesés art deco cukrászdája és a varázslatos görögkeleti templom Budapest szívében. A könyv főszereplője a szerző édesanyja, egy bátor és modern gondolkodású nő, aki különös módon az álom és a megélt valóság határán él. Az ő szenvedélyes szerelme, felkavaró emlékei és fantáziái töltik meg igazi élettel, izgalommal és ragyogással a családi történeteket. S amikor a családi almárium kimerül, az író fantáziája szárnyalni kezd. A képek mögött mindig van egy másik kép – vallja – és olyan történeteket álmodik meg, amelyek beleillenek családja mozgalmas és szövevényes múltjába, ezért is hisszük el neki, hogy akár így is történhetett volna.

Őszinte és humoros regény egy széthullott családról és a fogászatról. Arto Paasilinna könyveinek (magyarul: A nyúl éve, 1983; Az üvöltő molnár, 1998; Az akasztott rókák erdeje, 2006) és Aki Kaurismäki filmjeinek stílusában. Pekka Kirnuvaara még gyerek volt, amikor az apja lement bevásárolni - és többé nem ment haza. Sok évvel később, egy gyökérkezelés során Pekka rájön, hogy balsorsú fogazata mellett van egy fogorvos féltestvére is, akit közös apjuk éppúgy elhagyott, mint őt. A fivérek együtt kelnek útra, hogy kiderítsék az igazságot apjukról. Kontinensről kontinensre vándorolva, sok kitérő után Ausztrália isten háta mögötti pusztaságában kötnek ki. A titkok feltárulnak, és új családtagok bukkannak fel - a gyökerek feltárása fájdalmas, de a Dél Keresztje alatt a kín enyhülni kezd. A Gyökerek egyszerre kacagtató és megható regény a családi kötelékekről, a gyökerekről és a gyökértelenségről, az otthonhoz és az identitáshoz való jogról, s az emberiség közös nevezőjéről.

A három elkényeztetett Morgan-testvér, Bob, Jojo és Henry meg akarják kaparintani gazdag és igen szigorú nagybátyjuk, Johann Farlane vagyonát. „Ez kétféleképpen lehetséges. Vagy meghal Farlane, vagy a hatóságok abban a hitben, hogy meghalt, felbontják a végrendeletét, amelyben rokonai vannak feltüntetve mint örökösök. Ők a második módon akarták eltenni nagybácsijukat láb alól.” Így tehát kieszelték a „drót”, azaz a test nélküli gyilkosságot, majd rokonuk eltűnését öngyilkosságnak álcázták. A végrendelet azonban kellemetlen meglepetést tartogatott a három testvér számára, s ennek tetejében még nagybátyjuk teste is előkerült a tengerből. Hogy ezek után miféle megpróbáltatásokon mennek keresztül a testvérek, s kinek a markát üti végül a bácsi vagyona, az olvasó megtudhatja e fordulatos cselekményű könyvből…

A Duna-parti nagyon előkelő Trombita-szálló portása ijedtében megdermedt. Tizenöt éve áll itt, ebben az aranygombos kabátban, a kocsifelhajtó előtt, de ilyen még nem volt! Buda felől egy mentőautó jön, szabályszerű szirénázással, majd elkanyarodik a hídfőnél, megáll a Trombita-szálló előtt, a mentőautóból egy nagyon szép, fiatal hölgy száll ki, azt mondja a mentőorvosnak, hogy várjon, a sofőrnek odaad valami pénzt, és egyenesen besiet a főkapun. Értsük jól meg a portást: Itt már állt meg olyan Rolls-Royce autó, amiből az egész világon csak egy darab volt, és külön az utasa számára készült. Itt már stoppolt tizenkét cilinderes Maybach kocsi úgy, hogy egyetlen sárgömbnek látszott az egész. Ide már megérkezett a nyolcvanas években egy bohém angol trónörökös, élő leányfejekkel díszített batáron, és jött valaki Perzsiából tizenhét autóval egyszerre. De mentőkocsin még nem érkezett vendég a Trombita-szállóba. Ez a vendég kicsit sántikál, turistaruhában van, különben igen szép, barna nő, és ügyet sem vet a portásra.

A egész hajón a legtisztességesebb ember Biry, a zsebtolvaj volt. Igazán nem mondanám, ha másképpen lenne, de valóságos mintaképéül szolgálhatott volna a tisztességes úriembernek. Már előre sejtem, hogy kétkedve fogadják ezt az állításomat, mert ha valaki polgári foglalkozására nézve zsebmetsző, avval szemben az emberek hajlamosak arra, hogy téves előítéletek alapján mondjanak véleményt róla. Határozottan állítom, hogy a Joinville gőzösön Biry, a zsebtolvaj, a legtisztességesebb úriember volt és ezek után ne higyjék, hogy a Joinville gőzös kalózhajó volt. Sőt, ellenkezőleg, ez a hajó a francia köztársaság tulajdona volt és utasai egytől-egyig állami szolgálatban állottak. Ugyanis a Joinville a gyarmati hadsereg harmadik számú személyhajója volt, amely Északafrika, Madagaszkár és Indokina között bonyolította le a legénységi utánpótlás forgalmát. Én nem állítom, hogy a hajó nem volt piszkos, hogy a hajó nem volt életveszélyesen ócska, nem mondom, hogy az emberek nem éltek benne tűrhetetlenül összepréselve, mint az aszaltszilva, egyáltalán nem mondok erről a hajóról semmit, ami megtisztelő lehet egy óceánjáróra nézve, de azt el kell ismerni róla, hogy nagyobb rend volt rajta, mint a Cunard legelőkelőbb hajóján. Elsősorban itt nem fecsegtek egész nap hülyeségeket az amerikai túristák, itt nem ájuldoztak jobbra és balra kitűnő társaságbeli nők a legkisebb hullámverésre, itt a matrózokat nem kergették az idegösszeomlás felé munkájukat bámuló, kérdezgető utasok, nem ültek egész nap az uszodában és nem táncoltak a zuhanyok alatt. Itt a hullámverést csúnya szavakkal lehordták, nem voltak hölgyek és az utasok semmire sem voltak kíváncsiak, uszodába pedig nem jártak, amire a legnyomósabb okuk az volt, hogy a hajóhoz egyáltalán nem tartozott uszoda. Zuhany sem. A hajó legszervesebb tartozéka és legfontosabb része az őrmester volt. Ez az őrmester nem tekintette hivatala legfőbb kellékének a tapintatot és az udvariasságot. Sűrűn káromkodott. Olykor rúgott. A katonák azonban meg voltak vele elégedve. Egy tizedik évét szolgáló légionista, bizonyos Tonton azt mondta, örüljenek, hogy nem harap. Kész szerencse. Neki ugyanis volt egy őrmestere, aki már harapott le fület. Ahhoz képest ez a José típusa a nyájas katonának.   Most talán már elfogadhatóbb lesz az az állításom, hogy Biry volt a hajón a legtisztességesebb ember. Egy zsebtolvajnál rendkívüli jellemre mutat az, ha bajtársias érzülettel lop. Biry például vásárolt a kantinban egy rossz süteményt, hogy közben néhány doboz cigarettát lopjon, egy üveg pálinkát, két-három darab sajtot és más apróságokat, azután az általa "dug&aacu

"- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia… A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt: – Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam. A tanár szigorúan összevonta szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett. – Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla a középkorúnak jelzett, negyvenöt év körüli egyén helyére? Uraim! – És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: – Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend. (…)"Persze hogy esküvővel végződik majd a történet, mert a szerelem sötét verem (különösen ha letakarják és ráülnek) és mert Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg itt is ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.

"Bradley Tamás, a londoni vegyészmérnökből lett légionista maga sem gondolta hogy a húga és családja becsületén esett csorbáért úgy fog ,,visszaütni", hogy ebbe az ütésbe majdnem maga is, szerelme is belepusztul. Csak később érzi meg, hogy a millió veszélyt rejtő dzsungel és egy szökött légionáriusra leselkedő borzalmak - bizony nem a legkedvezőbb helyzetet teremtik a bosszúhoz. Egyetlen szerencse, hogy a ,,Dalol a vadon" című film forgatására elindult expedíció minden tagját, bár már csak haláluk után, felfalják a termeszek, és így az egész felszerelésük a bajba jutott szökevények birtokába kerül, többek között Szép Heléna jelmeze, valamint két lánctalpas kocsi is...A végig ötletes, mulatságos kalandok során az olvasó megismeri azt az igazságot, hogy az igaz szerelmet még a forró lávafolyam sem tudja felperzselni..."

A 22 éves sorbonne-i diák, báró Szirmay Sándor, aki egy gazdag mágnáscsalád sarja, „az úgynevezett semmittevőkhöz tartozott és a maga nemében tökéletes típusa volt ennek az emberfajtának”. Egy nap azonban sorsfordító, nagy horderejű esemény történt vele: ásított! Az emberi természetnek e látszólag jelentétkelen megnyilvánulása sok-sok ember sorsában rendkívüli változásokat idézett elő. Sándor élete fenekestül felfordul, s az olvasó nyomon követheti kalandjait: belecsöppen a munka és a szerencsejáték világába, meggátol egy összeesküvést,  s életében először igazán szerelmes lesz...

Ezzel visszafordultam a söntésasztalhoz a poharam felé és nem törődtem volna tovább az üggyel. Egyszerre azonban arra lettem figyelmes, hogy valaki hátbaszúr. Ez már felbosszantott! Az egyiket nyomban keresztülvágtam a söntéspolcon, hogy rázuhant a mennyezetes állvány vagy harminc üveggel. A másikat hasbalőttem, de a harmadikat, aki elfutott, csak az uccán értem utól, hogy jogos önvédelemből leterítsem. Ezalatt néhányan összeröffentek ásóval, kapával és mielőtt megmagyarázhattam volna nekik, hogy miért kellett ezt a három urat ennyire megdorgálnom, nekemrohantak. Bizony ott a tolongásban öt-hat ember megsebesülhetett a lövöldözéstől, de nekem védekeznem kellett és ez sikerült is. Örültem, midőn lovammal az országútra értem és a hátam mögött tudtam ezt a gaz fészket.

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja – megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek – amint Móricz vallotta – „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.

Ritkán van annyira szoros kapcsolat egyfelől a kíméletlenül kíváncsi ön- és világmegfigyelés, másfelől az írói műhelymunka között, mint Nádas Péter írói alkata esetében. Az emlékben lappangónak, az élménybe temetettnek, az álomból felködlőnek, a képzeleten átrebbenőnek, a szokás, a kultúra és a civilizáció cenzúrája alá eső ezernyi elfojtott pillanatnak a kimondhatóság határát áttörő rögzítése valóban szabadsággyakorlat, a szabadság tréningje, ahogy e kis könyv címe mondja, mégpedig nem pusztán a beszéd, hanem az ember felszabadítása is, az emancipáció általános értelmében. Nemcsak a kimondhatóság, hanem attól elválaszthatatlanul, az elmondhatóság körének tágítása - és mint ilyen, kiváltképpen írói tett. A nagy művek létrejöttének forrásvidékén járunk ezeket az esszétöredékeket olvasva.

Salamon Pál önéletrajzi ihletésű regénye egy tizenhárom éves zsidó fiú és egy tizennégy éves keresztény lány szerelméről szól, 1944-ben. Vajon néhány nap alatt kivirágzott szerelmük segít, hogy életben maradjanak, vagy elnyeli őket a nagy világégés? Az árván maradt fiút a lány és az édesanyja rejtegetik, de az üldözők rátalálnak és elhurcolják. A kislány utánaszökik. Eszter és Gyuri együtt teszik meg a végzetes vonatutat a koncentrációs táborig. Salamon Pál a világhírű A Sorel-ház című regényét követő újabb felejthetetlen remekműve elgondolkodtató, és megrázóan szép olvasmány.

Szabó Imola Julianna versei, akárcsak prózakötetei, olyan érzékletes, szokatlan képzettársításokban gazdag nyelven íródtak, amely arról árulkodott, hogy szerzőjük tehetsége elsősorban költői jellegű. Mintha egy kisgyermek érzékenységét és gondolkodásmódját sikerült volna átmentenie a felnőttkorba, amelyben nincsenek bejáratott, elkoptatott sémák, minden új és meglepő. Olyan rejtett kapcsolatokat és hasonlóságokat fedez fel a dolgok között, amelyeket a felnőttek elől eltakar a megszokás. Ugyanakkor a versekben beszélő „lírai én" érzelemvilága nagyon is érett felnőttre vall: fontos és súlyos dolgokról beszél, születésről és halálról, anyaságról, érzelmi kapcsolatokról, a költészet nagy témáiról, de sohasem elcsépelten vagy érzelgősen, hanem a világra rácsodálkozó, gyermeki szemlélettel, ugyanakkor érett, fájdalmas megértéssel. Ábrázolásmódja visszafogott, idegen tőle minden harsányság, versei néhol japán rajzokra vagy fények és árnyak foltjaiból összeálló pasztellképekre emlékeztetnek, amelyekhez meg kell találnunk a megfelelő látószöget, hogy összeálljanak a titokzatos félhomályba burkolózó részletek. Rakovszky Zsuzsa

A 2040-es évekre az embernek sikerül kolonizálnia a Holdat, pár ezer kutató él rajta hatalmas üvegbúrák alatt. A magyar tudósok nem jutottak túl jó helyhez, mert a holdrajzi adottságoknál jobban érdekelte őket, hogy a Tehetség Tengere nevű kráter mellett telepedhessenek le. Laád Szabolcs biokémikus sehova sem vezető kutatások és kapcsolatok között bolyongva éli az életét a Földön, amikor egy konferencián megpillantja és megszereti a gyönyörű Apáti Annát. Egy átitalozott éjszaka során csak annyit tud meg róla, mielőtt nyoma vész, hogy katasztrófaturista. Szabolcs mindenáron meg akarja találni: ha a tévé nagyszabású természeti csapásról számol be valahol a Földön, rögvest odautazik. Ám hiába a kitartó nyomozás, Anna nem bukkan fel többé, így amikor egy nap egykori iskolatársa azzal az ajánlattal keresi meg Szabolcsot, hogy költözzön ő is a Holdra, habozás nélkül igent mond. Egressy Zoltán új regényében a jövőbeli monarchikus Budapest, az összeomlott pisai ferde torony és az elárasztott Liverpool szatirikus díszletei között kalauzolja olvasóját egészen a Holdig, ahol főhőse kénytelen a saját és az emberiség jövőjét is érintő alapkérdésekkel szembesülni.