Jazyk


Hodnotenie


Väzba


Série


Szívtipró bajnok


A szomszédom volt, a legjobb barátom, az első szerelmem, és az első, aki összetörte a szívemet. Lucas Fuller feldúlta az életem. Azóta eltelt két év. Idősebbek lettünk, felnőttünk, még iskolát is váltottam, hogy elmúljon az általa okozott fájdalom. Hiába. Képtelen vagyok elfelejteni csodálatos kék szemét. Itt az ideje, hogy megtudjam az igazságot, vállaljam a kockázatot, és talán még az igaz szerelem is rám talál.
Na stiahnutie
9,72 €

Kékmadár


Berlin, ?1945. A sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyokkal kísérletező orvosának lánya, Inge igyekszik jó német lány lenni, hogy megfeleljen a Führernek, csakhogy legjobb barátnője, Annemarie mindig mindenben megelőzi. Amikor a szovjet hadsereg eléri Berlint, biztonságos életük egyetlen pillanat alatt összeomlik. A teljes pusztulás elől menekülő Inge súlyos döntést hoz: bármi áron megmenti a szovjet katonák által megerőszakolt és agysérülést szenvedett Annemarie életét. New York, 1946. Eva és Brigit egy zsidó segélyszervezet segítségével érkezik Németországból Amerikába. Új életet akarnak kezdeni, csakhogy két ország titkosszolgálata is a nyomukban lohol. A titkosügynökök abban bíznak, hogy Eva elvezeti őket ahhoz a két emberhez, akiktől hatalmi ambícióik előremozdítását remélik: a Németországból elszökött Otto von Emmerichhez és a titokzatos, soha senki által nem látott Anna Ptaszynskához. Csakhogy Evának esze ágában sincs megtartani a titkosszolgálatnak tett ígéretét: neki más céljai vannak von Emmerichhel. Egy fiatal zsidó újságíró, Jake azonban alaposan összekuszálja a szálakat Eva életében, Anna Ptaszynskáról pedig egyre furcsább dolgok derülnek ki. Sharon Cameron, a Beszüremlő fény szerzőjének új regénye újra és újra csőbe húzza az olvasót. Történelmi regény, romantikus szerelmi történet, fordulatos ügynöksztori, de mindenekelőtt utolérhetetlenül fordulatos és meglepően akciódús történet, amely az apokaliptikus Berlintől a pezsgő New Yorkon át az idilli Kaliforniáig ível.
Na stiahnutie
10,56 €

Jó kis házasság


Házaspárok által őrzött titkokról és azokról a veszedelmes kompromisszumokról, amelyeket az együttmaradásuk érdekében kötnek. Lizzie Kitsakis egészen a legutóbbi időkig boldog, alulfizetett szövetségi ügyész volt. Mindene megvolt, amit csak akart: az állás és az ő briliáns, odaadó férje, Sam. És akkor hirtelen, egyetlen telefonhívás miatt minden széthullott. Egy olyan elit ügyvédi irodában, mint a Young & Crane, mindennapos a hosszú munkaidő, ami könnyebben emészthető lenne, ha Lizzie ezt akarta volna. E pillanatban más sem hiányzott, mint hogy a Rikers egyik fogvatartottja hívja fel a segítségét kérve, még ha Zach Grayson régi barátja is. Zach azonban kétségbe van esve. A feleségét, Amandát holtan találták a brooklyni házuk lépcsőjének tövében, és Zach az első számú gyanúsított. Ahogy Lizzie elmerül az idilli Park Slope sötét bugyraiban, megtudja, hogy Zach és Amanda nem az, akinek látszik, és hogy a barátaik, az exkluzív magániskolába járó gyerekek szüleiből álló összetartó társaság tagjai maguk is nyugtalanító titkokat őriznek. Végül már nemcsak azon tűnődik el, hogy vajon a saját házassága megmenthető-e, de azon is, hogy egyáltalán milyen egy jó házasság. Kimberly McCreight az Edgar-, Anthony- és Alex-díjra is jelölt New York Times bestseller Amelia – egy élet cserepei írója. A Vassar College-ra járt, és summa cum laude diplomázott a Pennsylvania Egyetem jogi karán. Brooklynban él férjével és két lányával.
Na stiahnutie
7,01 €

Skandar és az Unikornis-tolvaj


Skandar Smith egész életében unikornislovassá szeretett volna válni.Azon kevés szerencsések közé tartozni, akik kikelthetnek egy unikornist. Holtig tartó köteléket kialakítani vele, majd együtt szárnyalni a dicsőségért.Hőssé válni.Ám amikor álma végre valóra válna, váratlan veszély támad. Egy elvetemült, mindenre elszánt ellenség ellopja a Sziget legnagyobb hatalmú unikornisát, és a kétségbeesett küzdelembe belebonyolódó Skandar olyan titokra lel, amely egész világát elpusztíthatja…Szokatlan hősök, pusztító mágia, ádáz égi csaták és vérszomjas unikornisok; ettől a bámulatos fantasysorozattól szárnyalni fog a szíved!
Na stiahnutie
10,56 €

Pázmány Péter válogatott művei


Imádságoskönyv, Kalauz, Prédikációk. A hitvitázó műveket elhagytuk a felekezetek békés egymásmelett élése érdekében.
Na stiahnutie
8,45 €

Kaffka Margit válogatott regényei


Mária évei, Vallomások, Lírai jegyzetek, Két nyár, Színek és évek
Na stiahnutie
8,45 €

Ütött az órád


A pártállami időkben a határszéli szeszgyárból egy mini maffia igen furfangos módszerekkel szorgalmasan lopja a tiszta szeszt. A kor jellegzetes alakjai az ügyeskedők: az alkoholista főelvtárs gyárigazgató, a főkönyvelő, aki maga irányítja a helyi szeszmaffiát, szép és kikapós gimnáziumi tanárnő felesége, a szállító sofőrök és mások. Ám a pitiáner társaságra rászáll egy, a gyilkosságoktól sem visszariadó igazi maffiafőnök. Attól kezdve ő fölözi le a hasznot…A történet a 2020-as években kezdődik, amikor az évtizedek óta elhagyatott, romos gyárépület iránt érdeklődő fiatal pár ipartörténeti múzeumot szeretne ott berendezni. Keresnek egy izgalmas sztorit, amivel majd a turistákat odacsábíthatják. Nem is sejtik, hogy hamarosan maguk is szenvedő hősei lesznek egy igazi, vérre menő küzdelemnek. Felbukkan negyvennégy év után egy titokzatos szereplő, akit a három nemzedéken is átnyúló vérbosszú éltet. Ha nem sikerült megbüntetni azt, aki egykor oly nagy és véres veszteséget okozott neki, hát bűnhődjön az unokája! Igazi magyar krimi ez, amelyben a mindannyiunk által ismert világban történnek a szokatlan dolgok: folyóból kifogott fejbe lőtt halott, elrejtett kincs, ügyes nyomozók, fineszes zsarolás, cserbenhagyásos halálos gázolás, és vérfagyasztó jelenetek a kihalt és sötét romok között.A kis bűn is bármikor naggyá és végzetessé lehet, ám sokszor akad Valaki, aki nem felejt és egyszer benyújtja a számlát – akkor aztán Üt az órád!
Na stiahnutie
5,61 €

Bazi nagy olasz vakáció


Miután egy tragikus balesetben elvesztette élete szerelmét, a harmincéves Gina szenved. Kis vendégháza a brit Tóvidéken ugyan anyagi biztonságot nyújt, de a szívét már nem adja bele. Amikor megérkezik egy új vendég, Fabio Garcia, Gina szikrát érez, amely emlékezteti, hogy nagyon is él. Fabio jóképű, magas, sötét hajú, döbbenetesen kék szemmel, és ismét megnevetteti Ginát… annyi idő után. A bűntudat visszatartja Ginát, de a barátnői és egy (vagy három) pohár bor Fabio karjába lökik. Nem komoly, gondolja Gina, épp erre van szüksége, így amikor Fabio meghívja családja omladozó olaszországi villájába, a Comói-tó partjára, igent mond. Nehéz nem beleszeretni a nagy, homokkő Villa Luciába, fakó tapétájába, zöld zsalugátereibe és Fabióba, aki reggel ágyba hozza a friss kávét. Ám Gina tudja, hová tartozik, és még nem áll készen rá, hogy felfedezze a sármos olasz rejtett mélységeit. Amikor Gina éppen meggondolná magát, Fabio húga olyan titkot árul el, amely miatt Gina elutazik. És megkönnyebbül. Mert igaza volt, amikor nem nyitotta ki a szívét Fabiónak, amikor otthagyta a villával és a holdfényes tóval együtt… Nem igaz? Rendkívül izgalmas, szívmelengető romantikus komédia, amely az olvasóval marad jóval elolvasása után is.      
Na stiahnutie
7,30 €

Vérbeli Nyomozók V.


Eszter és Viktor életük legnehezebb percein vannak túl, elvesztették Kristófot, egy fegyveres támadó miatt, aki hasba lőtte Esztert. Viktor választás elé kényszerült, hogy a szerelmét vagy a fiát mentsék meg. Vajon képesek lesznek még a kapcsolatuk helyreállítására?Újra a munkába vetik magukat, különös gyilkosságok történnek, de a gyilkos semmilyen nyomot nem hagy maga után, leszámítva a gyönyörű kézírással leírt neveket. A támadás brutalitása miatt nagyon gyorsnak kell lenniük.Hét zsák, hét testrész és a Duna. Egy feldarabolt hulla megtalálása adta meg Eszternek a lehetőséget a visszatérésre, de az ügy sokkal bonyolultabb és személyesebb, mint hinnék.Sikerül túllépniük a gyászon, objektívnek maradni vagy belevesznek a lelküket marcangoló fájdalomba, ami mindent elnyom?
Na stiahnutie
7,04 €

Jogában áll elcsábítani


Shasta több hónapos ostrom után beadja a derekát egyik munkatársának, randira megy vele. Viszont a találkozó nem úgy sül el, ahogy azt a nő tervezte. Végső elkeseredettségében úgy dönt, újra bezárja a szívét, ám akkor váratlan fordulatot vesz az estéje.Egy véletlen baleset következtében Shasta összeismerkedik Dempsey Lynch nyomozóval, akivel hamar egy hullámhosszra kerül. Mégis szkeptikusan és cinikusan fogadja a férfit a történtek miatt, ám olyat tesz, amit addig sosem.Vajon lehet-e folytatása egy egyéjszakás kalandnak?
Na stiahnutie
1,38 €

Angyalom


“Nem vagyok vallásos, de tudom, hogy van valami a halál után. Sosem gondolkodtam rajta, hogy folytatódik-e az élet, vagy esetleg egy új kezdődik. Amikor Tristan belépett az életembe, azt gondoltam, jól kiszúrt velem a sors. Haldoklom a fenébe is! Isten, hahó?! Ez így eléggé félresiklott, nem gondolod? Nos, talán mégis jól átgondolta…”
Na stiahnutie
1,38 €

Démonom


“Azt mondják, az ördög közöttünk jár, vagy ha nem ő, akkor a csatlósai. Sosem hittem a mennyben és a pokolban, de eljött az az idő, amikor világossá vált előttem, hogy nem én mozgatom az életem fonalát. De nem is a Párkák, hanem az az oldal, amelyiknek engedek, hogy irányítson. Mi lenne, ha hagynám, hogy megigézzen egy démon csókja?”
Na stiahnutie
1,38 €

Dempsey


 Az Inferno-t megbuktató és a sad bear-i rezervátumban nyomozó Dempsey Lynch története. "Amikor édesanyám meghalt, az olyan volt, mintha ezernyi darabra hasadt volna a szívem. Miatta lettem az, aki ma is vagyok, miatta harcolok a bűn ellen. És minden egyes lecsukott bántalmazó szeméttel úgy érzem, visszakapok egy darabot a szívemből.„
Na stiahnutie
1,38 €

Beasts of Prey – Indul a vadászat


Lkossa fényét vesztett városából kiveszett a mágia, különösen egy olyan lány számára, mint a tizenhat éves Koffi, aki a hírhedt Éjszakai Állatkert veszélyes és különleges vadjainak gondozásával igyekszik törleszteni családja adósságát. Ám azon a végzetes éjszakán, amikor az állatkert kegyetlen gazdája szerettei biztonságát fenyegeti, Koffi olyan hatalmat szabadít fel, amelyet még ő maga sem ért, és amelyért szörnyű árat kell fizetnie.  Az ifjú Ekon végzete előre meg van írva: atyja és bátyja nyomdokait követve az elit harcosok soraiba kell lépnie, hogy méltón őrizze tovább a családi örökséget. Azonban beavatásának éjszakáján tűz üt ki, és a zűrzvarban Ekon szembekerül a shetanival - a város lakóira közel egy évszázada vadászó vérszomjas fenevaddal. A fiúnak esélye sincs a bestiával szemben, ám egy különös hatalommal bíró lány megmenti az életét.  A megszégyenített Ekon megesküszik, hogy legyőzi a shetanit, miközben Koffi hasonló tervet sző: a szörnyeteg elfogásával kiválthatná családja adósságát. A körülmények ingatag szövetségbe forrasztják a két fiatalt, akik a Nagy Dzsungel ismeretlen erdejébe, egy vad, varázslatokkal és veszélyekkel teli világba indulnak a fenevad nyomába. Kezdetét veszi a hajsza, ám nem tudni, hogy a sors a vadászok vagy a préda szerepét szánja-e számukra.  A fiatal amerikai írónő, Ayana Gray fordulatokban gazdag Young Adult regénye mesterien ötvözi a fekete kontinens mítoszainak bűvös világát a fantasy elemeivel. A Beasts of Prey - Vérszomjas fenevadak lenyűgöző és vérfagyasztó utazás a vadon szívébe.  „Sokrétű és magával ragadó"(O, The Oprah Magazine)
Na stiahnutie
10,56 €

Jeges halál


Jeges halál („A napisten háborúja” V/4.)A félig élő, félig holt robotkeselyűk öntudatukra ébrednek és tönkreteszik saját világukat. Ez sem elég nekik, el akarják pusztítani a Napistent is, mert őket már a sötétség hajtja és nincs szükségük fényre.A Napisten nem tud elbánni a hihetetlen méreteket öltött gonosz keselyűk seregével és technológiájukkal. Emberi alakot öltve menekülőre fogja hát, a keselyűk pedig nyomába erednek!Bolygókon, korokon és tereken át, időben oda és vissza ugrálva kezdetét veszi a monumentális harc, a soha véget nem érő üldözés.Kezdetét veszi „A napisten háborúja”!Ebben a negyedik részben megtudhatjuk egy róka viszonylagos méretét.Gord barátai lemennek egy vaksötét pokolba, ahonnan nem biztos, hogy van kiút.Föld alatti alagutakban fog mindenki harcolni, ki-ki a maga háborúját vívja majd.És végül megtudhatjuk, mi lesz a Föld bolygó sorsa.
Na stiahnutie
2,87 €

Peppermint Tea And Nothing Is Free


With Azíl now severed from his teapot, Willow faces the biggest challenge of them all...teaching him how to be human in the modern world. While their friends and allies have grown in number, Willow can't forget that their enemies are out there, and that they're determined to reinforce the curse on Azíl and force him back into his teapot. And with her heart on the line, she's determined not to let that happen. - Peppermint Tea and Nothing is Free is book three of the Cauldron Coffee Shop Series, a witchy modern fantasy series with a romantic sub-plot, a mysterious teapot, and a cat who might be up to no good.
Na stiahnutie
4,48 €

Ao Oni


Shun is the new kid in school, but he’s already managed to attract the attention of the school bully, who’s now making his life a living hell. It doesn’t seem like things could get any worse, until the night he finds himself and a group of his classmates inside a creepy, abandoned mansion known as the Jailhouse. They quickly start to hear strange sounds and see weird things, but everything escalates when they realize they can’t get out. Once they’re trapped inside, a blue, unnaturally large figure chases after them. Is it a new species? Or is it the ghost of their old classmate who died in an accident? Nobody knows, but one thing is for certain... If it catches them, they’re dead! The scariest game of tag in history begins!
Na stiahnutie
6,17 €

Clockwork Planet: Volume 1


–I know this is sudden, but the world had already collapsed long ago. Earth had died, but the entire planet was reconstructed and reproduced using clockwork – “The Clockwork Planet.” One day, a black box suddenly crashed into the house of Naoto Miura, a high school failure, from above. Inside was– an automaton girl.“For me to be forced to sleep for as long as two hundred years from just one little fault, has the intelligence of humanity still yet to exceed even that of a flea?”A gearhead fantasy meshed together by Yuu Kamiya and Tsubaki Himana!
Na stiahnutie
8,90 €

Grimgar of Fantasy and Ash: Volume 13


Leaving behind Yume, who has parted ways with the rest of them, Haruhiro and the rest travel on a pirate ship to the free city of Vele. There, they decide to make their way towards the still-distant Alterna by defending the suspicious trader Kejiman's caravan.Their journey goes surprisingly well. Or so they think, until they encounter the legendary Leslie Camp... or at least a massive tent they think might be it. In what may be a twist of fate, they set foot inside it, and...?!"Haruhiro... welcome to Parano."Led on by a mysterious individual in a raincoat, their mysterious adventure into the next world, Parano, begins!
Na stiahnutie
8,85 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King