Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Négy húron pendülök


Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.
Na stiahnutie
5,92 €

Álmok szárnyán


George Sand. Egy kivételes írónő - egy asszony, aki a kapcsolataiban kereste a vágyva vágyott teljességet, amelyet talán sosem sikerült megtalálnia. Szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhattaAlfred de Musset-t és Frédéric Chopint is. Az első női bestsellerszerző, akinek megadatott, hogy megéljen a műveiből. Egy lánglelkű újító, egy határozott, eltökélt nő, aki sok tekintetben messze megelőzte a korát, és aki, ha kellett, nem félt férfiruhába bújni. Elizabeth Berg meseszépen és érzékenyen idézi meg George Sand életútját, a kezdetektől egészen a haláláig: örömteli pillanatok és tragédiák követik egymást, szerelem, szenvedély, hit és hivatástudat pedig kéz a kézben járnak. Mindeközben nemcsak a vidéki Franciaország, de a tizenkilencedik századi Párizs forgatagába, az írók, költők, művészek, bohém lelkek mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk e kivételes kötet lapjain.
Na stiahnutie
7,30 €

Gucci


Patrizia ?Gucci titokban született: szerelemgyerek volt, akinek születése könnyen romba dönthette volna édesapja, Aldo Gucci karrierjét. Az 1960-as években történt, a Hollywood és a királyi sarjak must-have divatmárkájának számító Gucci cég boldog, szép napjaiban. Ugyanakkor ez még az az időszak is volt, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalás illegálisnak számított Olaszországban. Aldo nem engedhetett meg magának egy nyilvános botrányt, azonban nem volt képes ellenállni Patrizia édesanyja iránti hatalmas szerelmének. Szerelmét, Brunát akkor ismerte meg, amikor a fiatal lány munkát vállalt az első római Gucci-üzletben. Teherbe esése után Aldo Gucci, a problémákat elkerülendő, Londonba menekítette Brunát, hogy később újszülött gyermekével együtt diszkréten visszacsempéssze Rómába, az olasz hatóságok, a média és a Gucci család előtt teljes titokban. Ez a könyv Patrizia szüleinek elhallgatott szerelmi történetét tárja elénk a szerző személyes emlékeire, szüleinek összegyűjtött szerelmes leveleire és az édesanyjával folytatott beszélgetésekre, valamint a korábban nem publikált archív fényképekre támaszkodva. Szüleinek viharos történetét édesapjához fűződő személyes viszonyának elbeszélésével szövi át: attól kezdve, hogyan töltötte életének első évtizedét legnagyobb részt rejtőzködve, elszigetelten a világtól, majd hogyan vált a Gucci szóvivőjévé és apjának, Aldónak legfiatalabb tanítványává, egészen addig a pillanatig, amikor a hírhedt puccs után Aldo kitagadja mindhárom fiát, és egyetlen, egyetemes örökösévé a valaha bűnös kis titokként kezelt Patriciát teszi meg. Az Olaszországon, Anglián és Amerikán átívelő történet szerelemről és veszteségről, árulásról és hűségről szól, amely a Gucci családi vállalkozásként megélt hatvan évének legviharosabb időszakában játszódik.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

A Nobel-díjas kém


Szent-Györgyi Albert 1937. december 10-én átvette a Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól. Az indoklásban ez szerepelt: „...a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". A tudóst idehaza a C-vitamin feltalálójaként emlegetik, és szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjasunk, aki ezt az elismerést a szülőhazájában tudományos eredményeiért nyerte el. De milyen ember is volt Szent-Györgyi, akit Szegeden csak „Prof"-ként emlegettek tanítványai? Egy pacifista, aktív politikus, önjelölt kém, rendkívüli tudós, aki a családi tragédiák hatására élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Wisinger István e dokumentumregényben Szent-Györgyi Albert kevésbé ismert oldalát, személyisége ellentmondó vonásait, a belső vívódásokkal teli életútját, és magánéleti válságait is feltárva igyekszik bemutatni a tudóst.
Na stiahnutie
7,86 €

Színpompás ostrom


„Múltidézés? Kulcs a jelenhez is! Költészet, amely elvezet a valósághoz, és valóság, amely költészetet szült. Aki Magyarországot meg akarja ismerni, vegye kezébe Orbán Ottó összegyűjtött költeményeit" - írja bevezetőjében Kabdebó Lóránt, aki 1987-1988-ban készített tízrészes életműinterjút kortársával, Orbán Ottóval. A „Színpomás ostrom lángoló házakkal" lapjain egy sajátos 20. századi magyar élettörténetet ismerhetünk meg a negyvenes és ötvenes évek traumáitól kezdve a pályakezdés korszakán át a nyolcvanas évek alkotói jelenéig. Emlékképek, anekdoták, önelemzések - Orbán Ottó fekete humorával, vérbő, mégis empatikus iróniájával. Az életműinterjú, miközben a költő életének és pályájának meghatározó pillanataira és történéseire fókuszál, legkivált arra, miképpen lesznek-lehetnek az életrajzi mozzanatok Orbán Ottó költészetében poétikai motívumokká, egy nemzedék eszmélésének a krónikája is. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rögzített anyag most olvasható először, Orbán Ottó nyolcvanadik születésnapján.
Na stiahnutie
7,86 €

És nekem mi közöm ehhez?


Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. „És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja. „Kitűnően megírt könyv Rechnitzről és más családi poklokról, történelmi panoráma, amelyben összefonódik egy család története Közép-Európa történetével - és nem utolsó sorban nagyszerű esszé a múlt jelenvalóságáról" - Der Spiegel. A magyar származású Sacha Batthyány (szül. 1973) szociológiát tanult a Zürichi és a Madridi Egyetemen, előbb a Neue Zürcher Zeitungnál dolgozott szerkesztőként, majd 2010-től a Tages-Anzeiger magazinjánál. A Svájci Újságíró-iskola docense, és 2015 óta Washingtonban él, onnét küldi a politikai és társadalmi életről szóló tudósításait a Süddeutsche Zeitungnak.
Na stiahnutie
7,30 €

Krzysztof Zanussi világa


Krzysztof ?Zanussi a lengyel és az európai filmművészet világszerte ismert és elismert személyisége. Ő az a rendező, akinek munkásságával sikerült Közép-Európa tapasztalatait átvinni a nemzetek közötti kultúra területére, akinek filmjei a legegyetemesebb emberi tapasztalatokra épülnek.Filmjei, mint a Közjáték, az Illumináció, A falon túl, a Védőszínek, a Konstans, az Imperatívusz, a Paradigma, A nyugodt Nap éve, a Csendes érintés vagy Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség tartós anyagból készültek. Meglehet, ma másként hatnak ránk, mint egykoron, ám üzenetük változatlanul megszólító erejű. Képesek voltak lépést tartani az idővel. Krzysztof Zanussi pályafutása során pontos metszeteket alkotott a huszadik század második felének emberéről, éljen az Lengyelországban, Nyugat-Európában vagy másutt. Műveiben benne van mindaz, ami velünk és bennünk történt. Nem a politika forgószínpadain, az utcán vagy a gyárakban, hanem a választásainkban és a mohó akarásainkban, a törekvéseinkben és a tétovaságainkban, a diadalmas mosolyainkban és a bukásainkban.
Na stiahnutie
4,76 €

Apám a halálomat akarja


Hogyan ?illeszkedik be zökkenő nélkül egy általános iskolás, pakisztáni kislány egy osztrák falu közösségébe, hogyan érzi magát igazán otthon a linzi középiskolában, az osztrák tinik életmódjában, ami ugyancsak különbözik a muszlim vallás megkövetelte erkölcsi normáktól. Nem is beszélve fundementalista szüleinek szintén az iszlám táplálta könyörtelen kegyetlenségétől, amelyet mindig a vallás nevében követnek el saját gyermekük ellen.Sabatina szerencsétlenségére lány, így gyakorlatilag nem számít embernek, csak egy tárgynak, amellyel kényük-kedvük szerint bánnak a szülök. Sabatinának. nem lehetnek saját vágyai, nem valósíthatja meg álmait, nem lehet maga választotta szerelme és voltaképpen az élete sem az övé, mert a vallás előírásai szerint akár meg is ölhetik, ha nem engedelmeskedik a szülői akaratnak. Sabatina európai szemmel hihetetlen sorsa nem egyedi eset. Újságok rendszeresen adnak hírt arról, hogy a még Európában is elkövetnek a bevándorlók úgynevezett becsületgyilkosságokról, amikor egy-egy muszlim család halállal bünteti azt a tagját,többnyire lánygyermekét, aki nem hajlandó alávetni magát a saría: az iszlám törvénykezés parancsainak. A férfiak megtagadhatják a házasságkötést a szüleik által kiszemelt lánnyal, a nő azonban nem. Ha ellenszegül, netán még a kereszténységre is áttér, mint ahogy Sabatina tette, a büntetése halál. Ez elől menekül és bujkál családja elől már évek óta ennek az izgalmas visszaemlékezésnek az írója, aki álnéven írta ezt a megrázó és napjaink egyik központi kérdésére választ kereső könyvét. A kérdés ugyanis az, hogy összeegyeztethető-e két egymástól messze eső kultúra, lehet-e ki- és megegyezés két különböző világ között. Sabatina igennel válaszol a kérdésre, a családja válasza viszont határozott nem. Vajon hova vezet mindez?
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

Meryl Streep


Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”
Na stiahnutie
6,17 €

dostupné aj ako:

Itt a Monty Python beszél!


A Monty Python, a zseniális, brit humortársulat egyedül forradalmasította a sketch comedyt, és megteremtette az utat az utódok előtt a Saturday Night Live-tól az Austin Powersig. Ebben a könyvben az alapító tagok, John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam, Terry Jones és Michael Palin a kulisszák mögé röpítik az olvasókat.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

A Nike-sztori


A friss diplomás, útkereső Phil Knight az apjától kölcsönzött 50 dollárból indította el cégét. Jó minőségű, olcsó futócipőket importált Japánból, amelyeket az autója csomagtartójából árusított. Az első évben, 1963-ban 8000 dolláros forgalmat termelt – napjainkban a Nike éves bevétele több mint 30 milliárd dollár, és az egyik leginnovatívabb és legértékesebb márkává vált, amelynek újításait világszerte próbálják másolni. A startupok korában a cég a minőség szinonimája lett, az ikonikus „pipa” pedig mára a teljesítmény, a dinamizmus és a lehetőség szimbóluma, amelyet bárhol felismernek. Phil Knight, az „ember a pipa mögött”, mindig is rejtély volt. Meglepő, szerény, őszinte és szellemes önéletrajzában felfedi teljes történetét. Mesél a számos kudarcról, a kegyetlen versenytársakról, a rengeteg kétkedőről és az ellenséges bankárokról, majd a szenzációs győzelmekről és sikerekről is. Sorra veszi azokat a munkatársakat, akik a Nike szívét-lelkét formálták: köztük az alapítótárs futóedző, a lobbanékony és karizmatikus Bill Bowerman, valamint a cég első alkalmazottai, egy rakás különc és tudós, akik a Nike elhivatott csapatává kovácsolódtak. Knight és társai merész jövőképükkel és szilárd meggyőződésükkel, hogy a sport ereje jobbá teszi az embert, egy olyan márkát és kultúrát hoztak létre, amely megváltoztatta mindennapjainkat és a mozgáshoz való viszonyunkat. Kölyökkorom óta ismerem Phil Knightot, de igazából e néha megdöbbentő, néha megható, őszinte könyvéből ismertem meg csak igazán. És ugyanígy a Nike-ról se tudtam semmit. Büszkeséggel viseltem a termékeit, és fel se fogtam az innováció, az életbenmaradás és a győzelem figyelemre méltó történetét, amely minden egyes pipa mögött áll. Hiteles, vicces - a leginkább várt önéletrajz azoknak az embereknek, akik érdeklődnek a sport és a kivételes teljesítmények iránt. Andre Agassi, teniszező Megindító, ugyanakkor végtelenül szórakoztató kalandos utazás, amelynek során tanulhatunk az innovációról és kreativitásról. Phil Knight története nemcsak a legendás pipa történetét meséli el, hanem azt is, hogyan könyörgött kölcsönért a vonakodó bankoknak, miként verbuválta össze furcsa, de zseniális, lázadó kollégáit, és hogyan tudtak együttműködni, hogy egy kivételes és paradigmaváltó vállalatot és márkát építsenek. A könyv inspiráció mindazoknak, akik egy rendhagyó álmot követnek. Michael Spence, Nobel-díjas közgazdász A világ egy
Na stiahnutie
11,41 €

dostupné aj ako:

Hátrametszés


"Kedves Tamás! Csak felsőfokon tudok beszélni a könyvről, annak stílusáról, összefogottságáról! Kiváló! Nemcsak rólad szól, hanem egy korkép a 20. század utolsó harmadának, a 21. század elejének színházi életéről, annak csatáiról, szépségeiről, vitáiról, mindez a te életednek, művészi pályádnak tükrében. S ez a tükör hiteles, hiszen te magad vetkőzöl pőrére és söpröd ki a szőnyeg alól a kellemetlen, sokszor fájó, feledésre szánt történeteket. Számomra döbbenetes az a kitárulkozás, ahogy döntéseid helyességében kételkedve, önmarcangolva, sok-sok öniróniával s nem kevés humorral mutatod fel nekünk Jordán Tamást! Egy teljes ember képe, sikerei, vívódásai, családi élete tárul elénk - az igazat mondja, nem csak a valódit. Őszintén gratulálok!" (Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház nyugalmazott ügyvezető igazgatója)
Na stiahnutie
8,45 €

dostupné aj ako:

Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban


Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először. Azóta a holokausztirodalom egyik legfontosabb, számos nyelvre lefordított művévé vált, ihletője és egyik fő forrása Nemes Jeles László Saul fia című, Oscar-díjas filmjének is. Kötetünkben a nagyváradi első kiadás szövege mellett függelékként Nyiszlinek a háború után jegyzőkönyvbe mondott két rövid tanúvallomását közöljük, Vági Zoltán történész, a téma szakértője pedig bevezető tanulmányával és jegyzeteivel új megvilágításba helyezi a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a haláltáborok valóságáról. „Hálásak lehetünk Nyiszli Miklósnak, az erdélyi doktornak, amiért volt ereje szembenézni a modern történelem olyan tömeggyilkosaival, mint Mengele, Muhsfeldt és Moll. Meg tudta őrizni tartását, gerincét és morális integritását. Képes volt megmaradni embernek és orvosnak ott, ahol annyian kudarcot vallottak, leszerepeltek, megbuktak. Megköszönhetjük neki, hogy túlélte, hogy visszajött, és elmondta nekünk, amit látott. Megköszönhetjük, hogy átlagemberként fel tudott nőni a történelmi feladathoz. És botcsinálta Faustként, afféle kényszer szülte modern Josephus Flaviusként képes volt megörökíteni a zsidóság, a magyarság és az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját." (Vági Zoltán)
Na stiahnutie
9,86 €

Gyertyaláng a sötétben


A Stephen Pinker által „az egyik legjobb tényírónak", a Nature-ben pedig „rettenthetetlen harcosnak" nevezett Richard Dawkins néha derűsen, máskor hamiskás mosollyal tekint vissza élethosszig tartó intellektuális kalandozásaira és harcaira. Rendkívüli műve, Az önző gén megjelenése után a tudományos érdeklődés középpontjába került szerző legújabb kötetében kedves, féltő szeretettel korholja a tudományos világ hiányosságait. A könyv lapjain szórakoztató történeteket ad elő ismerőseiről, és a sztorik révén megismerhetjük azokat az eseményeket, eszméket, amelyek arra ösztönözték, hogy figyelmét a kultúra, a vallás és a tudomány határterületeire irányítsa. Közben beavat minket tíz legnagyobb hatású műve eredetébe, keletkezésének körülményeibe és a közöttük levő kapcsolatokba. Tizedik könyvével, az Isteni téveszmével minden korábbinál nagyobb sikert aratott. A kötet Matt Ridley szerint „harsogó trombitaszóló az igazságért", amely szerzőjét az „egyszerű" intellektuális közismertség állapotából a leghíresebb világi gondolkodók körébe repítette - „az új ateisták" közé, ahol Dawkins Christopher Hickensszel, Sam Harrisszel és Daniel Dennett-tel került egy társaságba. A Gyertyaláng a sötétben lapjain Dawkins megosztja velünk a természet világa iránt érzett csodálatát, fogékonyságát az abszurd emberi cselekményekben rejlő humorra és az élet rövidségének egyre jobban átérzett tudatát. Az eközben kifejtett gondolatai nemcsak az olvasóra gyakorolnak mély benyomást, hanem az egyetemes kultúrára is.
Na stiahnutie
9,27 €

Leonard Cohen


41 év, 26 interjú, 19 vers angolul és magyarul. Elegáns és előzékeny társalgó, az interjúk szerzői ezt szinte egységesen tanúsítják. Viszont keselyűként csap le a jó kérdésekben rejtőző szellemi prédára. Persze hogy finoman narcisztikus, amikor a szellemi teljesítményéről van szó, mégis végtelenül szerény, és híján van az üres öntetszelgésnek és önkímélésnek. Sose álszent, mindig szókimondó. Müller Péter Sziámi. Az ember, aki ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, éppolyan bonyolult és meglepő, mint a karrierje. Kijelenti, hogy nem kedveli a beszédet, ugyanakkor időnként kifejezetten bőbeszédű. Éveken át szinte bárkinek, időbeli korlátozás nélkül nyilatkozik, majd hosszú évekre visszahúzódik egy zen kolostorba, és egyáltalán nem ad interjút. A legtöbb újságíró elbűvölő úriemberként emlegeti, de néhányan szóvá teszik megkérdőjelezhető viselkedését és részeg locsogását. Cohen érzelmi állapotai éppoly változatosak ezekben a beszélgetésekben, mint a témái, hangulatait mégis nehéz kiolvasni belőlük. A fiatal és a középkorú Cohen hol gunyoros, hol cinikus vagy éppen játékos. És mintha nem is lenne egészen őszinte, talán még magával sem; olykor inkább szerepel, ahelyett hogy szívből szólna. De legalább következetesen érdekes, még ha ismétlésekbe, netán önellentmondásokba keveredik is. Aztán a 90-es évek végén eljön egy pillanat, amikortól kezd úgy viszonyulni mindahhoz, amit korábban mondott, mint valami fedősztorihoz. Innentől egyre inkább lerántja magáról a leplet, sokkal nyíltabban beszél a depressziójáról, a apcsolatairól és a pályafutásáról. Jeff Burger.  Tinédzser koromban én voltam az egyetlen a társaságomban, aki hallgatta őt, méghozzá buzgón, mindennap, az iskola után. Úgy éreztem, hogy a barátom, és ezen az érzésen a találkozásunk sem változtatott. Suzanne Vega Leonard Norman Cohen (1934) kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró. Korunk egyik legjelentősebb előadóművésze. Jeff Burger író, újságíró, szerkesztő, a Springsteen on Springsteen című könyv szerkesztője. Rendszeresen publikál a Barrons, a Family Circle, a GQ, a Los Angeles Times és a Readers Digest magazinokban. Ridgewoodban (New Jersey) él.
Na stiahnutie
8,45 €

Szálasi Ferenc naplói (1942–1946)


Szálasi Ferencet már kortársai többsége sem értette, és személye, rendszere köré a világháború után is számos legenda és félreértés szövődött. Aki meg akarja érteni Szálasit, az embert és a politikust, annak el kell olvasnia naplóit, amelyeket a második világháború idején kezdett papírra vetni, és kivégzése napjáig, 1946. március 12-ig nagy szorgalommal írt. Az 1942-44-es naplófüzetek eddig csak folyóiratban láttak napvilágot, az 1945-46-os börtönnaplók pedig most jelennek meg először nyomtatásban. Az utóbbiak izgalmas, mindeddig sehol nem publikált mozzanata Szálasi saját népbírósági peréről napról napra nyújtott részletes elemzése-értékelése, valamint végrendelete. A szöveget Karsai László bevezető tanulmányával és jegyzeteivel, továbbá életrajzokkal kiegészített névmutatóval közöljük. A naplóhoz tartoznak Szálasi ábrái, táblázatai és térképei. A kötetet számos fénykép illusztrálja, köztük kevéssé ismert képek is felbukkannak.
Na stiahnutie
12,67 €

Utiekol som z Osvienčimu


7. apríla 1944 sa v koncentračnom tábore v Brezinke, ktorý bol súčasťou koncentračného a vyhladzovacieho tábora Osvienčim, rozzvučali poplašné sirény. Ohlasovali útek dvoch väzňov. Tento hrdinský čin sa ako jedným z mála podaril dvom slovenským židovským väzňom Rudolfovi Vrbovi a Alfredovi Wetzlerovi. Živé rozprávanie zavedie čitateľa priamo doprostred diania a spolu s autorom, ešte mladíkom Rudolfom Vrbom, prežíva jeho pokus o útek z fašistického Slovenského štátu do Maďarska, opätovný návrat domov, kde sa dostane do tábora v Novákoch, odkiaľ ho pošlú transportom, ktorý mieri do Osvienčimu. Tu zažíva ukrutné ponižovanie, neľudské zaobchádzanie, týranie a je svedkom strašnej smrti tisícov tamojších väzňov. Ocitá sa uprostred obrovskej a neľudskej mašinérie smrti, ktorú vytvorila Nemecká ríša a usilovala sa ju za každú cenu pred verejnosťou utajiť a rozhodne sa utiecť... Neuveriteľné! A presne takto zareagovali aj poprední predstavitelia židovskej komunity, cirkevní predstavitelia a štátnici, keď si po úteku bývalých väzňov prečítali Správu Rudolfa Vrbu a Alfreda Wetzlera, ktorá je súčasťou knihy. Okrem nej je do knihy zaradených aj niekoľko ďalších dokumentov, napríklad svedecká výpoveď Rudolfa Vrbu na súdnom procese s Adolfom Eichmannom, štúdia Rudolfa Vrbu Úloha holokaustu v nemeckej ekonomike a vojenská stratégia, správa Rudolfa Vrbu Prípravy na holokaust v Maďarsku: výpoveď očitého svedka alebo Doslov Johna S. Conwaya, profesora histórie na University of British Columbia, Vancouver, B.C., Kanada, pod názvom Význam správy Vrba ? Wetzler o Osvienčime-Brezinke.
Na stiahnutie
9,70 €

dostupné aj ako:

Narodila jsem se pod šťastnou hvězdou


"Její jméno působilo jako hvězda naděje, která vyvede romský lid z bludného kruhu nepochopení mezi Romy a gádži. Elena Lacková (* 22. března 1921 ve Veľkém Šariši - 1. 1. 2003 v Košicích) napsala první romskou hru, nacvičila ji se svými příbuznými v chatrči cikánské osady; psalo se o ní s obdivem v novinách, pozdvihla romipen z bláta ignorantského opovržení... Znovu jsem začala za Ilonou jezdit v roce 1976... A Ilona vyprávěla. Vyprávěla věci, o kterých nemluvila, když byl její muž naživu. Nic špatného - pouze uvolněné zvažování a hodnocení vlastního života. Bylo to fantastické a já začala natáčet. Natáčely jsme celé dlouhé večery, týden, deset dní, po celou dobu, co jsem u ní bydlela... Ilonina životopisná a zároveň etnologicky nesmírně zajímavá vyprávění jsem jezdila natáčet několikrát za rok po dobu osmi let. Průběžně jsem je přepisovala z magnetofonu a narůstaly mi stránky a posléze i fascikly romských textů. Při přepisování jsem znovuprožívala trans jako při Ilonině vyprávění. Zároveň jsem čím dále tím více pociťovala, že se nesmírně proviním na Iloně, na Romech i na Neromech, pokud její výpověď nesdělím dál." (Z předmluvy Mileny Hübschmannové.) Životopisná mozaika z prostředí romské menšiny. Vyprávění s fantaskními prvky, ale také výpověď ženy, která prožila dvě totality a zápasí o svou tradiční víru.
Na stiahnutie
9,68 €

dostupné aj ako:

Holka z Roztoky


Životopisné vzpomínky Heleny Maršíkové, narozené v Roztoce na Podkarpatské Rusi, která prošla několika koncentračními tábory.
Na stiahnutie
5,56 €

Čítanie o slávnych osobnostiach je mnohokrát inšpirujúce. Motivujú nás biografie slávnych umelcov, známych hercov alebo významných politikov.

Absolútne prvou biografiou všetkých čias je zrejme Excellentium Imperatorum Vitae, ktorú napísal grék Cornelius Nepos a opisoval v nej životy viacerých gréckych vojenských generálov. Neskôr mal už skoro každý významný vodca svoju biografiu, vrátane Cicera, Júliusa Cézara alebo Alexandra veľkého.

Pri čítaní životopisných kníh máme jedinečnú možnosť sledovať dlhú cestu, ktorú museli títo slávni ľudia prejsť. Uvidíme množstvo pádov a chýb, kvôli ktorým sa ale tieto osoby nevzdali a zobrali ich ako príležitosť zlepšiť sa vo všetkyćh oblastiach. Mnoho v sebe skrývajú aj úprimné rozhovory, ktoré sú často otvorenými vyznaniami a v tejto kategórii nájdete isto aj knihu o človeku, ktorého považujete za svoj vzor a je pre vás inšpiráciou.

Môžete si vybrať, či budete čítať o danej osobe z pohľadu iného človeka, alebo či siahnete po autobiografii. Obidve možnosti majú svoje čaro.

Je všeobecnou pravdou, že dobrá kniha môže ovplyvniť smerovanie nášho života. Pri biografickej literatúre to platí stonásobne, pretože v ruke držíme príbeh reálneho človeka, z ktorého môžeme čerpať mnoho inšpirácie a tipov.

Nájdete tu biografie z oblasti biznisu, filmu a hudby, histórie, literatúry, športu, mafie a podsvetia, náboženstva, politiky, osobností vedy a umenia.