Najnovšie - Geografia, mapy, sprievodcovia strana 36 z 37

Súčasťou edície Prírodné Krásy Slovenska je aj kniha Vody. Z hydrologického hľadiska je Slovensko neobyčajne zaujímavou krajinou. Možno ho tak trochu prirovnať k streche, pretože mnohé rieky na jeho území pramenia a odtekajú z neho do susedných štátov. Viaceré z našich riek – napríklad Dunaj či Váh, patria medzi symboly Slovenska a vytvárajú najcharakteristickejší obraz jeho krajiny. Pýchou Slovenska sú aj jazerá, z ktorých mnohé majú ľadovcový pôvod. Takmer všetky sa nachádzajú v Tatrách, nazývajú sa plesá a sú pozostatkom ľadovcovej činnosti. Nerovnako intenzívnou činnosťou ľadovca vznikli v Tatrách aj vodopády, často viacstupňové. Ich hučiace kaskády sú lákavou atrakciou viacerých tatranských dolín. Na území Slovenska sa vyskytuje aj množstvo minerálnych prameňov a veľké zásoby podzemnej vody. Kým minerálnymi (v mnohých prípadoch liečivými) prameňmi je posiate celé Slovensko, najväčšie zásoby podzemnej vody sú v riečnych usadeninách Dunaja predovšetkým na Žitnom ostrove. Návštevníkov Slovenska však priťahujú aj zákutia starých korýt riek a sieť ich ramien, v ktorých ako keby sa zastavil čas. Aj z tohto dôvodu sme sa podujali vybrať najkrajšie „vodné lokality“ nielen z vizuálneho hľadiska, ale aj z pohľadu turistickej dostupnosti a príťažlivosti. Do tejto publikácie sme vybrali 62 najcharakteristickejších lokalít, ktoré sú nejakým spôsobom spojené s výskytom vody na Slovensku. Cieľom tejto knihy je prezentovať lokality prírodného alebo prírode blízkeho výskytu vody na Slovensku. Jednotlivé lokality sú zoradené tematicky podľa formy výskytu vody. Veríme, že vás naším výberom osviežime. Želáme vám nádherné putovanie za najkrajšími vodnými zaujímavosťami našej krajiny a veľa príjemných chvíľ strávených v ich blízkosti.

Hiraxov cestopis z jeho putovania po Paname a Kostarike. Väčšia časť knihy je venovaná pobytu v pralese Darién u Indiánov z kmeňa Emberá. Publikácia obsahuje približne 130 plnofarebných fotografií a okrem autorovho autentického popisu zážitkov a vnemov písaného priamo zo srdca, kniha obsahuje aj opis života a zvykov spomínaných Indiánov (mýty, legendy, pytačky, svadba, pôrod, pohreb atď), ako aj faktografické informácie o obidvoch štátoch. Po ročnom meškaní je tu teda dlhoavizovaný cestopis, ktorý na autorovom blogu zaznamenal veľkú čítanosť a zožal nesmierny úspech. Zabudnite na všedné dni plné zhonu a odleťte na chvíľku do džungle... Uvidíte, oplatí sa.

Nebyť prírody a básní, mal by som v duši chliev. V kostole sa rozpráva, v prírode nie. Aj malé dieťa vycíti, kde je Bohu lepšie. Všetci si vlastne iba navzájom pripomíname, kto v skutočnosti sme a ani táto kniha nemá za cieľ nič iné. Autor o knihe: Táto kniha farebných fotografií so slovenskými ako aj anglickými popismi by pokojne mohla niesť názov Nový Zéland objektívom Hiraxa. Ale bolo by to klamstvo. Táto krajina sa mi ukázala taká, aká sa mi ukázať chcela. Videl som presne to, čo som mal vidieť, a v tejto knihe sú presne tie fotky, ktoré som mal odfotiť. Nový Zéland je totiž nádherný kus zeme s tisíckami podôb. Každý turistický chodník, les, hora, atmosféra miest, mestečiek a dedín, boli iné. Vonkajšia prírodná scenéria sa menila v priebehu chvíľky, až by ste povedali, že sa až by ste povedali, že ste sa zrazu ocitli na inom kontinente. Nie, to sa len krajina oblakov, ako sa tomuto územiu niekedy hovorí, šikovne prezliekala do nového šatu. Ľudia, ktorí ma poznajú, občas tvrdia, že som blázon. Smejem sa tomu, ale počas potuliek touto úžasnou časťou sveta som sa k tomuto prirovnaniu veľakrát v duchu sám vrátil a potichu s ním súhlasil. Pamätám si to presne – šliapal som do chladného vetriska pod kopcami najvyššieho novozélandského vrchu Mount Cook a okolo mňa bol len sneh. Farby zmizli, do fotoaparátu som zbieral snímky akoby vystrihnuté z dokumentárneho filmu zaoberajúcom sa vývojom čiernobielej fotografie a vo vnútri som si spomenul na otázku jedného človeka, s ktorým som sa zoznámil asi mesiac pred odchodom na Nový Zéland. „Čo vlastne robíš?“ spýtal sa ma. Zostal som v pomykove. Nikdy neviem na to adekvátne odpovedať, a tak som napochytro zliepal: „Som muzikant, píšem romány, básne, veľa cestujem, vydal som knižný cestopis z putovania Panamou a Kostarikou, rád fotím, mám internetový obchod s oblečením a muzikou... Robím to, po čom túži moje srdce.“ A potom to prišlo: „Aha, takže dobrodruh,“ odvetil mi trefne neznámy človek. Už ho pravdepodobne nikdy nestretnem, takže sa ani nedozvie, ako často som si jeho odpoveď počas cesty pripomínal. „Ako, pán sused?“ budievala ma ráno Viki v Suzi, ako sme nazvali požičanú zelenú dodávku. Zoškrabal som námrazu z vnútornej strany auta a ticho si pošepol: „Som blázon a dobrodruh. Ale toto všetko, táto nádhera, tok energie, zážitky, šialenosť, dobrovoľné dočasné bezdomovectvo stojí za to. Cestovanie robí totiž človeka pokornejším. Pochopil som, že človek je boháč, keď má strechu nad hlavou. Stačí mu jedno auto, obyčajná ojazdená dodávka, do ktorej nefúka a neprší, a môžete si v nej natiahnuť kosti. Spíte spravodlivým spánkom chudobných, no radostných bytostí, ktoré sú vďačné za každé nové ráno, každý jeden záblesk novonarodeného slnečného lúča. Ľudské bohatstvo si totiž nosí každý sám v sebe. Neviem, z akých príčin sme toto prvotné zlato začali vymieňať za trblietavé zlaté teľa, ale radil by som každému človeku, aby si raz aspoň na týždeň vyskúšal byť nemajetným. Tak ako ja s Viki na Novom Zélande. V jednom aute a len so štyrmi batohmi. A to sme boli vlastne oproti niektorým ľuďom ešte neskutoční boháči. A že nerozprávam o Novom Zélande? O rozprávkovej krajine plnej božských pohorí, vrchov, jazier, potokov, vodopádov a lúk posiatych ovcami, kravami, srnami s oblohou vyšperkovanom nespočetným množstvom vtákov? O úžasnom kraji voňajúcom syrom, medom a vlnou v ktorom žijú nesmierne milí ľudia ochotní kedykoľvek pomôcť, pyšní na miesto, kde žijú i na symbol krajiny – ohrozeného vtáka Kiwi, podľa ktorého nazývajú nielen ovocie, ale aj mnohé iné veci? O tomto nebi na Zemi nech rozprávajú moje fotky, pretože ak má naša planéta raj, tu od neho nebudete ďaleko. Vitajte teda doma, vitajte v sebe, vitajte v Bohu, vitajte v raji... Veď my všetci si vlastne iba navzájom pripomíname, kto v skutočnosti sme a ani táto kniha nemá za cieľ nič iné. Buďte šťastní, Hirax (24. 10. 2010, Turčiansky Svätý Martin, Slovensko)

Južná Amerika je pre našinca väčšinou neprebádaná a nie detailne poznaná časť sveta – pre väčšinu snáď futbal, pralesy, drogy a karneval. Mišo sa tam vybral na nejaký čas (nakoniec 15 mesiacov) a pochodil ju krížom krážom. Prešiel ju nie podľa bedekra, alebo akoby presne podľa Melvilla, ale išiel po tých skutočných miestach a spoznal skutočných ľudí a zvyky. A to všetko si zapísal do svojho denníka... Rastislav Mikuláš (spolu s autorom preroadtripoval Európu). Kniha obsahuje 372 fotografii (296 čiernobielych a 76 farebných).

Ferdinand Ossendowski (1876–1945) lengyel író, újságíró, világjáró, felfedező és egyetemi tanár volt. Szentpé­terváron járt egyetemre, ahol orosz szakon végzett. Egyetemi professzorának segédjeként eljuthatott távoli országokba, megfigyelni azok természetrajzát, élővilágát, népeit, kultúráját. Bejárta Ázsiát és Afrikát, megfigyeléseinek és tapasztalatainak lenyomata adja életművének jelentős hányadát.

Kötetünk harminchét híres magyar világjáró kalandos utazását mutatja be. Köztük vannak olyan kiválóságok és nemzetközileg is elismert kutatók, fölfedezők, mint Almásy László, Baktay Ervin, Cholnoky Jenő, Goldziher Ignác, Kittenberger Kálmán, Kőrösi Csoma Sándor, Lóczy Lajos, Stein Aurél, Széchenyi Zsigmond, Teleki Sámuel, Vámbéry Ármin, Xantus János. Ázsia, Afrika és Amerika titokzatos tájait ismerhetjük meg, az utazás forgataga mellett a földrajzi környezetet, a lakosság néprajzát, ízelítőt kapunk az eredeti útleírásokból. A kötetet több száz kép színesíti. A Magyar világjárók kalandjai egyedülálló vállalkozás, mely felnőtt és ifjú olvasóinak feledhetetlen perceket kínál, s egyben az oktatásban is kitűnően alkalmazható.

Bölöni Farkas Sándor a felvilágosult szabadgondolkodó 1830 és 1832 között Béldi Ferenc gróf útitársaként nagy utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az utazás alatt naplót vezetett, feljegyzéseket készített, élményeinek könyvformában való megjelentetése foglalkoztatta. A végül 1834-ben sajtó alá rendezett útinapló célja a polgárosodó társadalom gazdasági valamint kulturális eredményeinek példaállítása. # A nyelvezetében könnyed, olvasmányos munka a Függetlenségi Nyilatkozat fordítása mellett foglalkozik az amerikai iparral, iskolarendszerrel, gazdasági intézetekkel, börtönökkel, sajtóval és választásokkal. Igazi reformkori bestseller, amit a mai olvasó is érdeklodéssel lapozhat.

Bölöni Farkas Sándor a felvilágosult szabadgondolkodó 1830 és 1832 között Béldi Ferenc gróf útitársaként nagy utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az utazás alatt naplót vezetett, feljegyzéseket készített, élményeinek könyvformában való megjelentetése foglalkoztatta. A végül 1834-ben sajtó alá rendezett útinapló célja a polgárosodó társadalom gazdasági valamint kulturális eredményeinek példaállítása. # A nyelvezetében könnyed, olvasmányos munka a Függetlenségi Nyilatkozat fordítása mellett foglalkozik az amerikai iparral, iskolarendszerrel, gazdasági intézetekkel, börtönökkel, sajtóval és választásokkal. Igazi reformkori bestseller, amit a mai olvasó is érdeklodéssel lapozhat.

A ?„Balatoni utazás vége” az „Utazás a Balaton körül” folytatása és befejezése. Tehát ez sem regény, miként nem volt az az első rész sem, hanem anekdotagyűjtemény és történelmi útikönyv is egyben. E minőségében önállóan is élvezetes olvasmány, bár a két könyv együtt olvasva egészíti ki igazán egymást. Hőseit és tájait is ugyanabból a csodálatos forrásból emeli át a könyv lapjaira: a Balaton vidék históriájából és páratlan emlékezetéből. Továbbszövődik és befejeződik Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza románca. A sümegi kékfestő, Ramazetter Vince történetét megismerve megértjük, miért büszkesége ma is a városnak a hajdani iparos, aki rátermettségével példaképet állít bármely mai vállalkozás számára is. A vérkúti fürdőről talán páran még tudják; a Balaton mely táján volt, de a monoszlói visszhangról már a helyiek sem igen hallottak. Ilyen és hasonló ismert és kevésbé ismert tájak és emberek elevenednek meg előttünk ebben a könyvben is. Az elbeszélés kötetlen, ráérős, adomázós hangulata is az eötvösi hagyományt folytatja. Aki ennek már ismerőse, tudja, milyen varázslatra számíthat, és meg is kapja a csodát. Aki még nem ismeri, annak ez a könyv jó alkalom, hogy az „utolsó kávéházi mesemondó” elkötelezett hívévé váljon.

Majdnem minden, meg egy kicsivel több, ami nélkülözhetetlen a város és a városban élõk megismeréséhez, elsõsorban nem gyulaiaknak

„Az ?akadályokon keresztül végre bemásztam erre a kényelmes helyre, ahol legfeljebb az egyik ormótlan nagy fék csiklandozza az utas oldalbordáját. Még ki sem fújtam magam, mellém állt az elegáns férfiú és ékes szavakkal emlékeztetett előnyös helyemre; előbb barátságosan, majd egyre hangosabb és méltatlankodóbb hangon kezdte követelni tőlem a pótdíjakat. Hasztalan hivatkoztam arra, hogy voltaképpen az egész kocsi viteldíját kifizettem, szerinte ez a Konstantinápolyból magammal hozott utalványon nem volt elég világosan feltüntetve. Hogy az eredménytelennek ígérkező hosszú vitát elkerüljem, előzékenye felajánlottam a helyet Ebráhimnak. Erre azonban maga az elegáns férfiú is meghökkent, hiszen csak nem ültethet hitetlen gyaurt igazhívő asszonyok és gyerekek közé. De még akkor sem hagyta magát. Rendben van, maradjak csak ott, ahol vagyok, de majd még egy másik utast ültet mellém. Szerencsére ezt a fenyegetését nem tudta oly könnyen beváltani, ebben a holtszezonban még Ebráhimékat is nehéz dió volt neki megkaparintania.”

Ferdinand Ossendowski (1876–1945) lengyel író, újságíró, világjáró, felfedező és egyetemi tanár volt. Szentpéterváron járt egyetemre, ahol orosz szakon végzett. Egyetemi professzorának segédjeként eljuthatott távoli országokba, megfigyelni azok természetrajzát, élővilágát, népeit, kultúráját. Bejárta Ázsiát és Afrikát, megfigyeléseinek és tapasztalatainak lenyomata adja életművének jelentős hányadát."Nem az volt a szándékom, hogy történelmi vázlatot írjak ebben a könyvben Oroszországról, akár a cári, akár a szovjeturalomról. Egyszerűen csak néhány vonást akartam megrajzolni ennek a népnek sötét életéről és pszichológiájáról s az aktualitás függönye mögött maradva, mégis legalább halvány fényt vessek az ő gondolkodására s útmutatással szolgáljak igazi jelleméhez. Meg vagyok győződve, hogy a művelt emberiség kénytelen lesz elmenni Oroszországba, nem üzleti küldetéssel és egészséges valutával, hanem a kereszttel, tudománnyal és azzal az akarattal, amely kényszeríteni fogja az embereket, akik elvesztették eszüket, becsületüket és országukat, hogy dolgozza­nak megmentésükért. Ez súlyos feladat az emberiség számára, de nincs más mód. S azt hiszem, hogy váz­lataim a sötét kelet árnyékáról egy bizonyos mérték­ben elősegítik e kötelesség teljesítését."

A Föld felszíne átalakult. Az európai nagyvárosoknak csak nevei és romjai maradtak fenn. Egy baráti társaság tanulmányi kirándulást tesz léghajóval Európa felett, és az egykori földrajzi nevek és történelmi személyiségek nevének sajátságos etimológiai elemzése alapján próbálják felderíteni a rég letűnt korszakot.

  Egressy Gábor# Galambos (Sajólászlófalva, 1808. november 3. ? Pest, 1866. július 30.): színész, a Nemzeti Színház elso együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja (1863), Petofi Sándor barátja, Egressy Béni bátyja. Egressy Gábor Törökországi naplója (1849-1850) A szerzo 19. század egyik legmuveltebb, legjelentosebb színésze volt, Petofi barátjaként részt vett a szabadságharcban. Világos után Bemmel és Kossuthtal Törökországba ment emigrációba, majd - bár távollétében halálra ítélték - hazatért. Naplója, amelyet 1849. június 30-tól 1850. augusztus 23-ig írt, az emigrációban töltött ido eseményei mellett, elfogulatlanul szól a török emberekrol, szokásaikról, erkölcseikrol, vallásukról, családi- és szerelmi életükrol, fürdokrol, templomaikról, berendezési tárgyaikról, ételeikrol.

Több ?mint 5500 mérföldes amerikai kóborlása során a Szerző elképesztő kalandokat él át. New Yorkban ortodox zsidók fekete taxisofőre lesz, majd szexbárba megy szőke néger barátnőjével. Később jelentkezik az amish egyházba, látogatást tesz a kaszinóindiánok között és a görkorcsolyás imaházban, hogy ezer mérfölddel arrébb egy többnejű mormon legszebb kis feleségének az ágyában aludjon. Szexleckét a metodista egyház papjától vesz, tangózni nyolcvanéves kánkángörl tanítja. Mindeközben konstatálja, hogy a Magyarországon élő Amerikai Álomnak semmi köze sincs a valósághoz, sőt Amerika álma önmagáról – a popkultúra – szintén olyan vélekedésekre épít, melyek nem állják ki a hétköznapok próbáját. Ám Amerika működik. Talán azért, mert a sokféle ember, aki ott él, megegyezett valamiben. Egy fikcióban, melyet megátalkodott eltökéltséggel együtt vallanak. Ezt a fikciót többféleképpen hívják. Hívják személyes szabadságnak, hívják az alapító atyák szándékának, hívják alkotmánynak, de leggyakrabban mégiscsak Amerikának hívják. Mert Amerika a XXI. században is álom maradt.

Nehéz ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell: a Camino hív. Ez a különleges, ébredő, hívogató érzés folyamatosan vissza-vissza tért. Semmi sem indokolta, hogy harmincegynehány napon keresztül nomád körülmények között gyalogoljak egy idegen országban! Csak ez az egyetlen érzés, ami nem hagyott nyugtot, míg rá nem léptem az útra. A Camino hív. És mi megyünk, előbb, vagy utóbb. Ott vagyunk az úton.

Amikor a szerzõ a hatvanas években fiatal újságíróként csavarogni kezdett a világban, szükség volt még: meghívólevelekre, bürokratikus macerákra, de mindenekelõtt valami nagy-nagy szomjúságra a nagyvilág iránt. Zsuzsa máig megmaradt bohém világcsavargónak. Könnyedén váltogatja a kontinenseket, az évszakokat, és a jármûveket. Mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, mindent megkóstol, és ami emléktárgyat lehet, meg is vásárol. Afrikában ugyanúgy feltalálja magát, mint Izlandon. Írásaiból megtanulhatjuk, hogyan érdemes világot látni: lelkesen, nyitottan, folyvást útra készen.